Válságkezelési vita az Országgyűlésben is

2008-10-20

Szokatlanul csöndes periódusra került sor az Országgyűlésben az elmúlt héten. Megoldódott az előző hét nagy kérdése, az MDF-frakció sorsa, elült a lehallgatási botrány, és a költségvetési viták is elhalkultak, nem utolsó sorban azért, mert a gazdasági válság következtében a kormány visszavonta a már benyújtott költségvetést és adótörvényeket. A megváltozott helyzet tompította az elmúlt hetek konfliktusos ügyeit és az adócsökkentés körüli régi-új vitakérdéseket hozta vissza a közbeszédbe.

Prognózis

Ezen a héten várhatóan a költségvetési és válságkezelési kérdések lesznek a dominánsak, valamint a nemzeti csúcshoz kötődő értelmezési kísérletek, és ennek megfelelően nagyobb szerep jut a parlamenti vitáknak is, mint az előző héten. A pártok az adóügyeket, a költségvetést és a válságkezelést igyekeznek összekapcsolni, és azt kommunikálni, hogy az általuk javasolt gazdaságpolitikai elképzelések a megfelelőek a kialakult helyzetben Magyarország számára. Mind a pártok, mind a kormány igyekszik majd e téren a kompetenciáját felmutatni, ami alapvetően szakpolitikai jellegű vitákat valószínűsít a hét parlamenti üléseire.

A héten a bizottsági ülések napirendjén is szerepelnek nagy figyelemre igényt tartó események, így két miniszteri meghallgatás, valamint egy monstre, sok meghívottat és érintettet felvonultató meghallgatás – tárgyalás a 2006. őszi rendőri munkával kapcsolatban.

Nap  Esemény
2008/10/20 Hétfő A kormány legkésőbb ezen a napon benyújtja az átdolgozott (= teljesen új) költségvetést, és az alkotmányügyi bizottság máris tárgyalja.
Sor kerül az SZDSZ-plafontörvény javaslatának részletes vitájára.
Ugyancsak részletes vitán tárgyalja a Ház a Robin Hood-adó ügyét is.
Az egészségügyi bizottság meghallgatja Székely Tamást.
2008/10/21 Kedd Ismét folytatódik a Ptk. általános vitája.
Az emberi jogi bizottság a 2006. szeptemberi és októberi rendőri tevékenységről tárgyal, másfél tucat külső meghívott várható, valamint nagy médiaérdeklődés.
A mezőgazdasági bizottság meghallgatja Gráf Józsefet.
A költségvetési bizottság meghallgatja a PSZÁF elnökét.


Az elmúlt hét

Az elmúlt hét


Szokatlanul „békésnek” volt mondható az Országgyűlés elmúlt heti ülése. Lengyel Zoltán belépésével megoldódott a megelőző hét nagy parlamenti kérdése, az MDF-frakció sorsa. Ezen túlmenően elült a korábbi hetek másik központi ügye is, a lehallgatási botrány. Immáron sem az ellenzék, sem a kormány nem tárgyalja a nyilvánosság előtt. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem kerülhet még elő, ugyanakkor árulkodó, hogy a kormány a minősített adat védelméről szóló törvényjavaslatot is jegelni tűnik egyelőre.

A hét „parlamenti témahiányos” jellegét végül az a tény erősítette fel igazán, hogy a költségvetési viták is elhalkultak, miután a kormány minden vonatkozó javaslatot visszavont, az adótörvényeket végleg, a költségvetést „csak” átdolgozásra. A külső körülmények megváltozása azt eredményezte, hogy a Parlament alapvetően kikerült a politikai napirend középpontjából a múlt hétre, ezen a héten ez már várhatóan nem így lesz.

 Dátum  Esemény
 2008/10/13 hétfő Lengyel Zoltán belépett az MDF-frakcióba.
A Fidesz és a KDNP nem vonult ki a miniszterelnök felszólalásánál.
Esküt tett Tiba István, a Fidesz új képviselője.
A kormány visszavonta a jövő évi adóterveket.
Sólyom László visszaküldte a kitüntetésekről szóló törvényt megfontolásra.
Az Országgyűlés háromszor szavazta le Keller Lászlót (összesen négy interpellációs válasz vérzett el aznap).
Lengyel Zoltán kikerült a költségvetési bizottságból és átkerült a sport és turisztikaiba, ahol alelnök is lett egyben.
Az Országgyűlés Házszabálytól eltéréssel felemelte az országos betétbiztosítási alap garanciális összeghatárát 13 millió forintra.
Nem szavazták meg a Tibetről szóló javaslatot.
Ratifikálták az Egyesült Államokkal való vízummentességi programhoz szükséges utolsó nemzetközi egyezményt is.
A Ház tárgyalta a költségvetési plafonról szóló javaslatot.
 2008/10/14 Kedd A Magyar Demokratikus Charta és Gusztos Péter napirend előtt Prohászka Ottokárról szóló beszéde miatt támadta Lezsák Sándort.
 2008/10/15 Szerda Fodor Gábor a plafontörvény elfogadásától tette függővé a büdzsé elfogadását.
 2008/10/16 Csütörtök Szili Katalin szerint tartható a december 15-i költségvetési zárószavazás, a költségvetés tárgyalását öt napos ülésen november 3-án kezdik.


Futárposta

Futárposta (2008.10.10 - 2008.10.19.)

 Kiemelendő benyújtott javaslatok
Benyújtott javaslat Benyújtó Tartalom / megjegyzés
Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól (T/6575) Kormány (oktatási és kulturális miniszter) Ágazatai szintű szabályozás igényével lép fel a kormány e javaslattal. A színház, a zene és a tánc világában szabályozza a finanszírozási és munkajogi kérdéseket.
A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról (T/6530) Sándor Klára és Magyar Bálint (SZDSZ) A javaslat újraszabályozza az egyetemi gazdasági tanács és a szenátus működési rendjét és jogait, biztosítja az akkreditációk szinte automatikus folytonosságát, lehetővé teszi, hogy a vagyonkezelő intézmények bizonyos korlátozásokkal tulajdonosként kezelhessék az általuk használt állami vagyont, létrehozza a felsőoktatási intézmények hitelfelvételi lehetőségét. Kezdeményezi, hogy az állami felsőoktatási intézmények korlátozás nélkül hozhassanak létre gazdasági társaságokat (saját bevételből), e célból a javaslat definiálja, hogy mi számít saját bevételnek, és mi kerül állami tulajdonba.



Kiemelt javaslatok a Házban 

Javaslat Javaslat tartalma Állapot / prognózis
A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat (T/5656) A közbeszerzési rendszer egyszerűsítése és a nyilvánosság növelése a deklarált cél. A kizáró okok fenn nem állását csak annak kell igazolni, aki megnyeri a pályázatot. Az alacsony árú javaslatoknál külön indoklás kérése lesz kötelező, érvénytelennek kell az ajánlatot nyilvánítani, ha az ágazati költségekre nem nyújt fedezetet (munkabér, járulékok stb.). A javaslat bevezeti a projekttársaság intézményét, és egyéb garanciális elemeket is tartalmaz. November 3-4-5-6-7-én szavaznak a módosítókról. Az ellenzék a bizottságokban tartózkodott. A plenáris vitában a Fidesz azt jelezte, hogy a megfelelő finomhangolások után elfogadható a javaslat. A bevezetés ritmusát tekintve még az MSZP sem egységes.
A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslat (T/6308) Az ún. Robin-Hood-adót tartalmazza. Október 20-21-én várható az részletes vita és annak lezárása. Az MSZP szavazata biztos.
A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáról szóló 1995. évi LVI. tv. módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6437) Minden gyártó ugyanolyan díjat fizet az egységnyi csomagolás után, teljesen függetlenül attól, hogy mi van a csomagban. Megszűnik az italcsomagolás részleges újratöltésének termékdíj-mentessége. Október 27-28-án következik a részletes vita.
A Polgári Törvénykönyvről szóló törvényjavaslat (T/5949) Az új polgári törvénykönyv integrálná a korábbi polgári jogi szabályozást és a korábbi családjogi szabályozást is. Belekerülnek olyan, a gyakorlatban már létező intézmények is, mint a lízing és a faktoring. Október 20-21-én folytatják az általános vitát. A Ptk. „sima feles” törvény. Fidesz jelenlegi „nem” szavazatát várhatóan nem befolyásolja majd az Alkotmánybíróság hamarosan várható döntése a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Ugyanakkor a Fidesz ismét megpróbálja majd a javaslatot levenni a napirendről.
Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről szóló törvényjavaslat (T/5883) A javaslat szerint a támogatási jogosultság mezőgazdasági vagyoni értékű joggá válik. Az egységes mezőgazdasági támogatás nem a tulajdonosoknak, hanem vérhatóan azoknak kedvez, akik ténylegesen megművelik a földet. Október 20-21-én várható a zárószavazás. Az MSZP várhatóan támogatja, a Fidesz elutasítja a javaslatot.
A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat + ÁSZ-jelentés (T/6133, illetve T/6133/1) A kormány alkotmányos kötelezettsége benyújtani ezt a törvényt, valamint a költségvetést minden évben. November 3-4-5-6-7-én szavaznak a módosítókról. MSZP-támogatás várható, a Fidesz elutasítása biztos. Ugyanaz a szavazási játék várható, mint a költségvetés esetében.
Egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat (T/6217) Kisebb módosítások: rendelkezik például az összbüntetésbe foglalásról, a kettős házasság vagy regisztrált élettársi kapcsolat büntetőjogi következményeiről, módosítja a büntetés végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendeletet. Október 27-28-án kezdődik a részletes vita.
A közrend, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról (T/6218) Várhatóan nagy vitát kiváltó javaslat, mely a közösség tagja elleni erőszakról, a gyülekezési jogról, a szabálysértési törvény módosításáról is szól. Több bűncselekmény tényállását átfogalmazza, pontosítja. Sok esetben már a bűncselekmény előkészületét is büntetni rendeli. Október 27-28-án kezdődik a részletes vita.
Az ember méltóságát súlyosan sértő egyes magatartásokkal szembeni védelem érdekében szükséges jogérvényesítési eszközök biztosításáról szóló törvényjavaslat (T/6219) A javaslat a csoporthoz tartozó személyek személyhez fűződő jogait védelmezi, garantálja a polgári jogi keresetindítás lehetőségét, figyelemmel az AB egy 2008-as határozatára. Október 27-28-án lezárják az általános vitát. Az ellenzék várhatóan inkább ellenezni fogja.
A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat (T/6443) A HTM-ek felbontásáról és az állami támogatások visszafizetéséről rendelkezik. Október 20-21-én sor kerül a részletes vitára.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384