A pénzügyi válság politikai következményei Magyarországon
A Magyarországnak nyújtott pénzügyi mentőcsomag egyelőre visszaállította a bizalmat a hazai gazdaság és a fizetőeszköz iránt. A válságkezelő lépések ugyanakkor önmagukban tartósan nem enyhítik azokat a politikai-társadalmi kockázati tényezőket, melyek a fizetésképtelenség veszélyébe sodorták az országot és a befektetők bizalmát eddig is aláásták. A politikai kompromisszum-képtelenség miatt a kormányzat átmeneti megszorító intézkedései csak a csődhelyzet elkerülésére szorítkoznak, a strukturális átalakítások esélye inkább csökkent az utóbbi hetekben. Erős a veszély továbbá, hogy a kormányzati kiadáscsökkentő intézkedések hangsúlyozottan átmeneti jellege, az állami kontroll kiterjesztése és a demagóg ellenzéki reakciók hosszabb távon tovább erősítik az állam befolyását egy olyan országban, ahol éppen az újraelosztás extrém magas szintje, a túlszabályozottság, illetve a választók államfüggősége jelenti az egyik legfőbb problémát.
Gyurcsány Ferenc átmenetileg megerősödött
Az SZDSZ koalícióból való kilépését követő hónapokban valós lehetőségként merült fel a miniszterelnök távozása, illetve a 2009-es a költségvetés leszavazása. A jelenlegi, megváltozott politikai és gazdasági környezetben azonban jelentősen nőtt a valószínűsége annak, hogy a 2009-es költségvetést megszavazza a parlament, és (akár 2010-ig is) Gyurcsány Ferenc maradhat a miniszterelnök.
Az SZDSZ és az MDF frakciója a kormányzati javaslatok iránt nagyobb nyitottságot mutat az utóbbi időszakban. Ennek előnye számukra, hogy támogatást szerezhetnek saját javaslataikhoz, ez a helyzet ugyanakkor segíti a költségvetés elfogadtatását.
Emellett a miniszterelnök pozícióját erősíti az is, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a kormányzás átvétele sem az MSZP más politikusainak, sem a Fidesznek nem érdeke.
A kormányzat gyors válságkezelő intézkedései a kutatások szerint rövid távon javítják a kormányzat megítélését. A kormányzatot segíti az is, hogy a jelenlegi, globális válság közepette könnyebb a választókat meggyőzni az intézkedések elkerülhetetlenségéről.
A válságkezelő intézkedések kedvezőtlen politikai hatása hosszabb távon várhatóan „utoléri” majd a kormányt. A 2009-es csökkenő reálbérek, a lassuló gazdasági növekedés, a növekvő munkanélküliség mellett az IMF hitelszerződés után bejelentett intézkedések (pl. 13. havi nyugdíj csökkentése, a közszféra béreinek befagyasztása és a 13. havi járandóság elmaradása) is jelentősen kikezdhetik a kormány támogatottságát. A 13. havi bérezés elmaradása
700 ezer közalkalmazottat, míg a 13. havi nyugdíj maximálása 900 ezer nyugdíjast érint kedvezőtlenül. Összesen tehát 1,6 millió szavazót, a választásra jogosult 8 millió szavazó egyötödét érintik közvetlenül a kormányzat által most bejelentett intézkedések – olyan választói csoportokat ráadásul, melyek különösen fontosak az MSZP számára.
A politikai kompromisszumképtelenség fennmaradt
Abban, hogy az elmúlt hónapokban Magyarország pénzügyi spekuláció célpontjává vált, csak másodlagos szerepet játszottak a fundamentális tényezők. A bizalomvesztésben jelentős szerepe volt egyrészt a 2000 és 2006 közötti magyar gazdaságpolitikáról, másrészről a hazai politikai viszonyokról kialakított lesújtó nemzetközi befektetői vélekedéseknek. A hazai politikával szembeni leggyakoribb nemzetközi kifogások a választások idején periodikusan megismétlődő populista intézkedésekkel, a reformok elfogadásának képtelenségével, és mindezek okaként
megjelölt szélsőséges politikai megosztottsággal függnek össze.
Az IMF-hitel feltételeinek teljesítése, valamint a költségvetési stabilitás fenntartását szolgáló egyéb válságkezelő kormányzati lépések nem igényelnek kétharmados támogatást, ezért a politikai megosztottság közvetlen politikai kockázatot nem jelent. Közvetett módon ugyanakkor a politikai kompromisszumok hiánya a válság kezelésében több vonatkozásban is kockázatokkal jár.
1. Rövid távon a politikai megosztottság korlátozza a kormány mozgásterét. A legnehezebb gazdasági helyzetbe került országokban ugyanis azt láthatjuk, hogy az ellenzékben lévő politikai erők változó formában és mértékben, de hajlandóak osztozni a népszerűtlen intézkedésekért viselt politikai felelősségben, így a kormányok mozgástere nagyobb a kiadáscsökkentést illetően, mint Magyarországon.
2. Ugyancsak rövid távú kockázatot jelent, hogy a befektetők – részben egyébként megalapozatlanul – túlbecsülik a politikai megosztottság káros hatásait, ez nyilvánvalóan rontja az ország iránti bizalmat.
3. Közép- és hosszú távon kockázatot jelent, hogy úgy tűnik, a politikai erők a gazdasági válságot sem képesek arra kihasználni, hogy egységesen igyekezzenek csökkenti a magyar lakosság körében az államfüggőséget, a túlméretezett állami újraelosztásra való igényt. Az a politikai retorika, amely szerint a válság megúszható a kiadások csökkentése és így lakossági áldozatok nélkül, fenntartja ezt a gondolkodásmódot, és ez – bár rövid távon lehet népszerű – hosszabb távon minden politikai párt és az ország szempontjából is kockázatos.
Fidesz: a kompetencia rövidtávú feláldozása
Abból, hogy a Fidesz mind a szociális kiadások csökkentését, mind a hitelfelvételt ellenzi, („ne az emberek fizessék meg a válság árát”), nyilvánvalóvá teszi: a párt nem számít arra, hogy a közeljövőben kormányzati pozícióba kerül. A Fidesz ehelyett az előrehozott választás elmaradásával, Gyurcsány Ferenc megszilárduló pozíciójával és a költségvetés parlament általi elfogadásával számol.
A Fidesz konfrontatív stratégiája azon alapul, hogy a válság felelőseként a miniszterelnököt jelöli meg és a megszorításokkal népszerű, adócsökkentésen alapuló válságkezelő javaslatot szegez szembe, amelynek fedezetéül a nyilvánosság előtt olyan pénzügyi szempontból jelentéktelen kiadáscsökkentő lépéseket szorgalmaz, mint például a kisebb létszámú parlament vagy az önkormányzati képviselők számának csökkentése.
A Fidesz által választott politikai stratégia több okból is kontraproduktívnak bizonyulhat:
1. A jelenlegi válsághelyzetben a kutatások szerint felerősödött a választók körében a politikai összefogás és a konstruktív politikai megoldások iránti igény. Ezt az igényt a Fidesz nem vette figyelembe, így a pártot az a veszély fenyegeti, hogy bár mondanivalójának tartalmával és megoldási javaslataival nagy részben egyetértenek a választók, a konfrontatív politikai stílus miatt a gyengébben kötődő szavazók elpártolnak a Fidesztől.
2. A Fidesz a korábbi hónapokban intenzív kampányt folytatott annak érdekében, hogy erős diplomáciai támogatást szerezzen magának, és megerősítse a bizalmat a meghatározó gazdasági szereplők körében. A gazdasági szakértők véleményével szembehelyezkedő gazdaságpolitika ugyanakkor rontja Orbán Viktor és a Fidesz megítélését a befektetők körében, az IMF-hitel bírálata és egyes erősebb nyilatkozatok (például Varga Mihály: „Megkérdőjeleződik bennem, hogy érdemes-e az Európai Unió tagjának lenni”) pedig a párt diplomáciai kapcsolatait érinthetik kedvezőtlenül. A Fidesz tehát azt veszélyezteti, hogy elveszti nemzetközi támogatását és a befektetők bizalmát a belpolitikai célokra koncentráló stratégiája következtében.
A Fidesz adócsökkentésre koncentráló üzenetei ugyanakkor már felkészülést jelentenek a jövő évi vitákra, melyekben a gazdaságélénkítés és a foglalkoztatottság növelése játssza majd a főszerepet. A következetesen az adócsökkentést (kiadáscsökkentés nélkül) hangsúlyozó párt képe egy év múlva sokkal hitelesebbnek tűnhet majd, mint ma. A Fidesz a népszerű javaslatokkal rövidebb távon feláldozza a kompetens politikai erő képét, de éppen ennek újraformálására törekszik majd 2009-ben és 2010-ben.
Megszorítások strukturális átalakítások nélkül
Bár az IMF, az EU és a Világbank pénzügyi segélycsomagja rövid távon megmentette a hazai pénzügyi rendszert és az államot az összeomlástól, a forint magas volatilitása és a magyar gazdaság sebezhetősége várhatóan a továbbiakban is probléma marad.
Jövőre szigorúbb lesz a költségvetés, azonban a mostani döntések a magyar gazdaság strukturális gondjait nem oldják meg. Elmúlt a „robbanásveszély”, ugyanakkor a nagy elosztó rendszereket érdemben módosító reformok az elkövetkező két évben sem várhatóak, és ezek a problémák (például a rendkívül magas adóterhek vagy a jóléti kiadások) továbbra is fojtogatóan rátelepszenek majd a magyar gazdaságra.
Kedvező, hogy a jövőre szükséges pluszbevételeket nem bevételnöveléssel, hanem kiadáscsökkentéssel éri el a kormány. Azonban könnyen lehet, hogy a most megvont juttatások a választási évben visszakerülnek a költségvetésbe, és a kormány, hogy szavazói egy részét visszaszerezze, ismét a gazdaságilag inaktív csoportoknak igyekszik kedvezni az így is erősen túlterhelt és vékony járulékfizető réteg rovására. Ez pedig ismét alááshatja a hazánkkal szemben egyébként is rendkívül ingatag befektetői bizalmat.
A szemléletváltás hiánya
A reformok mellett legalább olyan fontos tényező az is, hogy bár a mostani válság az állam szerepének újragondolását igényelné, hazánkban nem számíthatunk arra, hogy az állampolgári elvárások mérséklődjenek. Magyarország az elmúlt évtizedekben minden válságot „puha landolással” élt túl: a kisebb-nagyobb megszorítások következtében mindig (így most is) elkerülte a komolyabb válságot, a megszorításokat pedig a választási időszakokban megbízhatóan követte a jóléti túlköltekezés. Emiatt félő, hogy tovább él az az általános (és eddig is sok irracionális lakossági pénzügyi döntés alapját képező) hiedelem, mely szerint a kormányzat végül mindig megmenti a bajba jutott (pl. devizahitelüket törleszteni képtelen) háztartásokat.
