Pillanatkép az amerikai elnökválasztás előestéjén
Ma éjszaka véget ér minden idők legtöbb „minden idők” jelzőjével illetet amerikai elnökválasztási kampánya. A felmérések alapján szinte biztos Barack Obama győzelme, de ebben a versenyben eddig sem a legvalószínűbb volt a leggyakoribb, így az esélyek ellenére a szavazás nem biztosan lefutott.
A legutóbbi felmérések mindegyike Barack Obama magabiztos győzelmét vetíti előre a november 4-i szavazáson: a demokrata párt jelöltje 5-10 százalékkal vezet, és a valójában meghatározó elektorok számában is sokkal jobban áll republikánus ellenfelénél. Az elnökség elnyeréséhez 270 elektori szavazat szükséges: az egyes államok különböző számú elektorokkal rendelkeznek, és az adott államban győztes jelölt zsebeli be az összes voksot. Obama a legutóbbi mérések szerint 200 biztos és 90 valószínű elektorral rendelkezik, míg McCain csupán 140 biztossal és 26 valószínűvel: tehát ha minden fennmaradó billegő államban a republikánus jelölt nyer, az sem lenne elegendő a győzelméhez. Éppen ezért a választás viszonylag korán eldőlhet: ha Obama a keleti parton lévő Pennsylvania, Virginia és Florida hármasból kettőben nyer, akkor előnye már gyakorlatilag behozhatatlan. A demokratákat egyedül az úgynevezett Bradley-hatás miatt aggódhatnak, melynek lényege, hogy a kérdezőbiztosok előtt titkolt rasszizmus miatt az afro-amerikai jelöltek mindig jobb eredmény érnek el a közvélemény-kutatásokban, mint a valós választásokon. Erre volt már példa a mostani előválasztások során – New Hampshire-ben Obama meggyőzően vezetett a mérések szerint, azonban végül mégis Hillary Clinton nyert -, így tehát még ma este is lehet ok izgalomra.
Az elnökválasztás végső eredményétől függetlenül azonban az eddigi kampány is méltán érdemli ki a történelmi jelzőt. Egyrészt viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy a Demokrata Párt egy nőt vagy egy afro-amerikait indít az elnöki posztért, azaz mindenféleképpen új fejezetet nyitnak a választások történelmében. A korábban egyértelmű befutónak tűnő Hillary Clintont-t aztán az illinoisi szenátor pontosan megtervezett stratégiával, és a különböző kampányeszközök profi alkalmazásával képes volt legyőzni, és ugyan a lehető legkésőbbi időpontban, de a Demokrata Párt konvencióján megszerezte az jelöltséget, és a belviszályoktól megosztott párt is egységesen felsorakozott mögötte.
Obama sikerének kulcsa a kezdetektől fogva az volt, hogy kampánya inkább hasonlított egy mozgalomra, mintsem egy hagyományos elnökválasztási hadjáratra. A „változás”, a „remény” és a „meg tudjuk csinálni” szlogenekkel sikeresen hitette el az emberekkel, hogy valódi megújulást hozhat nemcsak nyolc év republikánus kormányzáshoz képest, de az egész politika működésében. Leginkább kritizált tulajdonságát, fiatalságát és tapasztalatlanságát pedig a jelenlegi elittől való függetlensége bizonyítékaként próbálta feltüntetni. A több, mint elnökváltás, kevesebb mint rendszerváltás jellegű ígéret hatott a választókra: Obama minden eddiginél több pénzt tudott összeszedni – csak szeptemberben 150 millió dollár folyt be, és összesen 660 milliót fordított kampányára –, ráadásul ez túlnyomórészt több millió kisebb adományból állt össze. Esetleges győzelmében jelentős szerepe lehet a pénznek: szinte korlátlan lehetőségei miatt McCain-t számra hazai pályának számító államokban is védekezésre kényszeríttette, és így megosztotta ellenfele amúgy is szűk forrásait. Szintén jól mutatja a pénz jelentőségét, hogy az amerikaiak szerint a republikánus jelölt inkább foglalkozott Obama bírálatával, mintsem saját programjával, miközben ez abszolút számban egyáltalán nem igaz, de az illinoisi szenátornak a negatív kampány mellett elegendő pénze maradt pozitív üzenetekre is.
A demokrata jelöltet végig rengeteg aktivista segített, azaz az egész kampánynak volt egy alulról szerveződő jellege: Obama tehát maximálisan kihasználta az amerikai politikai kultúra egyik legfontosabb sajátosságát, az önkéntességet, a részvételt. Ennek létrejöttében fontos szerepet játszott az internet adta lehetőségek kiaknázása: az adományok nagy része itt gyűlt össze, és az aktivistákat is a neten keresztül szervezték. Emellett Obama kampány tudatosan és profin volt felépítve az elejétől fogva: a legfőbb üzenetek végig aktuálisak maradtak, ráadásul az előre kitalált stratégiába John McCain is majdnem tökéletesen beleillet. Rengeteg energiát fordítottak új szavazók regisztrálására, melyek nagy többsége vélhetően a demokrata jelöltet fogja támogatni.
Republikánus oldalon, ha most zajlana a republikánus előválasztás, akkor azt vélhetően nem John McCain nyerné meg. A vietnámi hős akkor volt ideális jelölt, amikor még úgy tűnt, hogy a kampány legfontosabb témája az iraki háború, és a biztonságpolitika lesz. McCain-nek a gazdaságpolitika soha nem volt erőssége – szemben a sokáig legesélyesebbnek tűnő Mitt Romney-val –, így a Lehmann Brothers összedőlése után azonnal minden mást félresöprő hitelpiaci válság különösen érzékenyen érintette kampányát. A republikánus jelöltről a gazdasági kérdésekben amúgy is inkább a demokratákban bízó választók nem hitték el, hogy kezelni tudja a válságot, ráadásul a demokratáknak sikerült az egész krízist a Bush adminisztráció hibás döntéseivel indokolnia.
Ha a republikánusok most választanának alelnököt, az vélhetően szintén nem Sarah Palin lenne: a nőket és a konzervatívokat egyszerre megszólítani képes alaszkai kormányzó kezdetben jó ötletnek tűnt, azonban hamar kiderült tájékozatlansága, és a világról alkotott képe nemcsak a republikánus, de a demokrata párt bázisát is összerántotta.
Összességében azonban McCain nehéz helyzete ellenére – Bush rendkívüli népszerűtlensége és szűkösebb erőforrásai – az ősz elejéig szoros versenyben volt Obamával, így a gazdasági világválság megjelenése nélkül talán minden idők legszorosabb elnökválasztása is lehetne a mostani.
