Magyar publicisták Obamáról

A hazai publicisták szinte egyöntetűen üdvözölték Barack Obama megválasztását, azonban mindannyian mást emeltek ki, mint a győzelem legfontosabb okát. Többen a republikánus kampány hiányosságaira vagy a gazdasági válságra vezették vissza a győzelmet. Mások inkább a hazai politikai várakozások szempontjából igyekeztek értékelni az eredmény.

A legtöbb publicista történelminek minősítette Barack Obama győzelmét, ugyanakkor többen is kiemelték a gazdasági helyzet szerepét a győzelemben.

Általános a vélekedés, hogy a mostani demokrata győzelem történelminek tekinthető, és új korszak kezdődik az amerikai politikában, és a világban is. Többen nem mulasztják el megjegyezni, hogy a gazdasági válság nehéz helyzet elé állítja az új elnököt.

Eörsi Mátyás publicisztikájában a fókuszcsoport-orientált politikától eltérő politikai trend kezdetét látja az elnökválasztás eredményében, míg Németh Zsolt inkább a transzatlanti kapcsolatok javításának lehetőségére hívja fel a figyelmet. Horkay Hörcher Ferenc az új elnök tapasztalatlanságát látta jónak kiemelni. 

A gazdasági helyzet meg a republikánus brand erőteljes lejáratódása Obama és a demokratikus képviselőjelöltek malmára hajtotta a vizet. Hogy sokáig szoros tudott lenni az elnökjelölti verseny, az egyrészt Obama tapasztalatlanságának, másrészt McCain viszonylag pártfüggetlen hírnevének volt betudható. Mindez persze nem csorbítja Obama érdemeit. Mind politikailag, mind a kampányát tekintve ő a jobb elnökjelölt, és kétségkívül rendkívül tehetséges választási harcos is, aki képes nehéz helyzetekben győzni. Olyan rétegeket tudott mobilizálni a kampányban, amelyeket idáig nem ért el a politika; eddig példátlan mértékben használta ki az internet adta lehetőségeket, és szabályszerűen forradalmasította a kampányfinanszírozást.

A laissez faire a Wall Street látványos bukásával legalább ideiglenesen csődöt mondott, és a polgárok, mint ahogy egyébként a bankok is, az állam segítségét várják a válság megoldására. Egyfajta újabb New Dealkövetkezhet.Azon elemzők jóslatai, akik a republikánus dominancia éveiben is "egy kialakuló demokrata többségről" vizionáltak, és közben újabb és újabb republikánus győzelmekkel szembesültek, végül beigazolódtak.

Hogy lesz-e ilyen gyökeresen más amerikai politika, elsősorban külpolitika? Majd meglátjuk. Félek, olyan nagyon más mégsem lehet. Mert hát, bizonyos értelemben, s talán a lényeget tekintve, az Amerikai Egyesült Államok elnöke mégis csak egy bábu. S a lobbik foglya. Amerika világhatalmi státusának rabja. De azért reménykedjünk. Például abban, hogy Amerika nem fogja megtámadni Iránt vagy Szíriát. Ebben reménykednek az arabok is, akik most talán a legjobban örülnek. 

(…) Viszont ez kevésnek bizonyult akkor, amikor nyolcévnyi republikánus kormányzás után a republikánus oldalon kétségtelenül megjelentek a kifáradás jelei. Mindezt tetézte, hogy az amerikai társadalom összekötötte a pénzügyi válságot a republikánus vezetéssel. Ebből a szempontból a demokrata sikert nevezhetném a demokráciával járó politikai váltógazdálkodás természetes következményének is. 

(…) Obama esetében nem akarok megkerülni még egy izgalmas kérdést: az Egyesült Államoknak színes elnöke van. Amikor én születtem, még voltak olyan államok, ahol meglincselték a feketéket, ha olyan buszra szálltak fel, melyen csak fehérek utazhattak, vagy ha szavazni akartak. Ma a világ legerősebb államának választópolgárai egyértelművé tették: politikai döntés meghozatala szempontjából másodlagos a származás és a bőrszín. Azért még van mit tanulni a világnak Amerikától! 

(…) Értsük meg: ahogy a magyar politika sem tud állást foglalni abban, hogy az őslakos indiánokat miként kellene kárpótolni, Obamának sincs véleménye a Székelyföld és Vajdaság autonómiatörekvéseiről. Sem Obama, sem McCain kampánystábja még csak nem is válaszolt a Magyar Lobbi ilyesmit firtató levelére. Barack Obama számára Magyarország – amíg stabil, amíg nem fenyegeti belső vagy külső veszély, amíg megbízható, kiszámítható partner, amely saját érdekeit követi, ám osztja a demokráciák értékrendjét otthon és külföldön – egy a sok szövetséges között. Ebben Barack Obama a legcsekélyebb mértékben sem különbözik John McCaintől. 

(…) A fókuszcsoportokra alapozott politika logikus következménye a populizmus, amely olyannyira elterjedt Európában. A leginkább Magyarországon elharapózott, a mélységes megosztással és félelemkeltéssel leírható politika szintén amerikai „import”. Aki akart, sokat tanulhatott a republikánusoktól, akik elkeseredett dühvel estek neki először Bill Clintonnak, majd John Kerrynek – és a karaktergyilkosságban semmi sem bizonyult túlzásnak. Mindezekre azért emlékeztetek, mert Barack Obama mindkét paradigmán változtatni akar. Leader akar lenni, vállalva nehéz döntéseket is, miközben a nemzet mentális újraegyesítését tűzte ki egyik fő céljául, és kampányában is a legnagyobb tisztelet hangján szólt ellenfeleiről. Választási sikere nyomán bízzunk abban, hogy ezzel új politikai divatot hozott létre, amely meghódítja Európát, és benne Magyarországot is! 

(…) Noha mindkét jelölt a változás ígéretével kampányolt, Obama megválasztása ennek igenis komoly lehetőségét hordozza magában. Fontos lesz a világ számára, hogy Obama mennyire tud megfelelni ezeknek az elvárásoknak, mennyire lesz képes beváltani a hitelezés, a jelzálogpiaci szabályozás és pénzintézetek feletti ellenőrzést. Ez a világra és a nemzetközi pénzpiacokra is nyitott országként különösen jelentőségteljes nekünk, magyaroknak. 

(…) Obama – vagy most már Obama elnök – színrelépéséből több, „személyekhez kapcsolódó” előnye is származhat Magyarországnak. Joe Biden szenátor személyében az új elnök egy rendkívül tapasztalt, külpolitikában jártas alelnökkel erősödik, olyan politikussal, aki jól ismeri Magyarországot, a magyar politikai viszonyokat. Kevesen tudják róla, hogy nászútját is hazánkban töltötte. Az új elnök stábjában Magyarországnak több barátja, jó ismerője is van, elég csak Richard Holbrookra utalni, akinek tapasztalatai jól hasznosulhatnak az új adminisztrációban. 

(...) Amerika szeret büszke lenni önmagára, és rosszul viseli, ha nem hagyják. A Bush alatti permanens zászlólobogtatás mögött 2003 tavasza, az Irak elleni háború óta egyre kevesebb volt a tartalom, és egyre több a manír. Mind többen ébredtek rá, hogy a hazafias frázispufogtatás közben Amerika elveszítette képességét a világ eseményeinek, folyamatainak alakítására. Ráébredtek erre Teheránban, Caracasban és Moszkvában - de Brüsszelben, Varsóban és Budapesten, sőt odahaza is. 

(...) Obamának végig hátszele volt a médiában, de nemcsak McCainnel vívott csatájában, hanem már Hillary Clintonnal szemben, a Demokrata Párt elnökjelöltségéért is. A sajtó ugyanis, napi kapcsolatban lévén közönségével, jól érezte, hogy Amerika gyökeres változást akar. Már akkor is azt akart, amikor még nem volt nyilvánvaló, hogy George W. Bush nemcsak külpolitikai és morális, de gazdasági értelemben is súlyos helyzetbe kormányozta az Egyesült Államokat. A jelzáloghitel-krízisből keletkezett általános pénzügyi és gazdasági válság már csak az utolsó szög volt a republikánus remények koporsójában. 

(...) A Bush-évek alatt az Amerikát globális politikája miatt meggyűlölt világ önfeledten ünnepelt. Ezalól Magyarország sem kivétel – nem utolsósorban a magyar jobboldali törzsszavazók nagy része, amely a bőrén tapasztalta, hogy míg Washington a tömeggyilkos tálibokkal jóváhagyta a párbeszédet, a Szabad Európa Rádión felnőtt magyar jobboldaltól elzárkózott. Sőt, budapesti nagykövetei sora tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy az egypártrendszer idején legtöbbet szenvedettek egykori helyi kínzóit, Horn Gyulától Gyurcsányig, hatalomba juttatassák vagy a hatalomban megtartsák. 

(...) Annyi bizonyos azonban, hogy a nemzeti érdekek megvalósításához vezető utat Bushhoz képest másként látja majd. Kezdve attól, hogy január 20-i hivatalba lépésétől számított 16 hónapon belül kivonja az amerikai csapatokat abból az Irakból, amelynek népe úgy érzi, biztonságosabban és jobban élt a felakasztott diktátor idején, mint most, a megszállás alatt, egészen addig, hogy az új elnök hajlandó lesz tárgyalni a teheráni vezetőkkel, ahelyett, hogy a világot egy Irán elleni bombatámadással újabb, beláthatatlan mélységű katasztrófába sodorja. 

(...) Aztán az sem számít, hogy fantasztikus karizmája, példátlan politikusi ösztönei és magával ragadó szónoki tehetsége ellenére is lehet, hogy Barack Obama nem lesz jó elnök. Amivel a republikánusok a kampány alatt leginkább támadták, tehát hogy igen tapasztalatlan, az bizony teljes mértékben igaz. Az amerikai elnöki poszt ma még a világ vezető állása - és erre bizony nehéz bárhogy is felkészülni. 

(...) Az már most biztos, hogy Obama olyan amerikai ikon lesz, amilyen az újkori elnökök közül csak Kennedy és Nixon tudott lenni. Amerika pedig csak remélheti, hogy náluk egy fokkal sikeresebben dolgozik majd. Az, hogy az országgal mi lesz, már fogósabb kérdés. Tényleg vége az amerikai évszázadnak? Beleroppan az ország az olajfüggőségbe és az ázsiai kölcsönökbe? Jönnek a kínaiak? Most ez sem számít. Ha Obama megválasztása volt az amerikai nép utolsó nagy döntése, igazán büszkék lehetnek magukra. Haldokló nagyhatalmak inkább csak vagdalkozni szoktak. 

(...) Bizonyos értelemben Obama ugyanolyan helyzetben van, mint Nixon 1968-ban. Akkor az új, republikánus elnök kapta a nyakába a demokraták által indított vietnami háborút. Most a „visszakapták a kölcsönt.” A Bushék által elkezdett iraki konfliktus lezárásának piszkos munkáját kapták. A nixoni példa figyelmeztetés lehet Obamának is. „Trükkös Dicknek” is négy év kellett, hogy lezárhassa a Délkelet-Ázsiában zajló hadműveleteket. Ehhez hasonlóan a kőolaj „Aranyháromszögében” folyó stratégiai játék sem reszetelhető csak úgy.

(...) Bizonyos, hogy Obama elnöksége a fekete középosztály győzelme is. Ugyanakkor a szegény feketék körében „jelöltjük” kapcsán eluralkodó messianizmus hamar visszájára fordulhat. Mihelyst kibukik: pusztán a fekete államfő léte nem oldhatja meg a szociális anomáliákat, akár faji zavargások kitörése, sőt eszkalációja sincs kizárva.Ugyanígy eldöntendő kérdés, hogy a demokrata szökőárnak kik lesznek a győztesei a vert republikánus hadaknál. Mert nincs olyan kudarc, aminek ne lennének haszonélvezői. Alulmaradó pártokban legtöbbször két alapmagyarázat létezik a fiaskóra. Veszteségünk oka, hogy túl mérsékeltek/radikálisak voltunk. Ismervén a keresztény fundamentalisták Republikánus Pártban való beágyazottságát, Sarah Palin még Obama „hosszú menetelésének” indirekt haszonélvezője is lehet. 

(...) Kérdés továbbá, hogy egy válságok tarkította világban miként vizsgázik majd az új elnök és csapata? Hogy képes volt-e megújulni az ellenzéki évek alatt a Demokrata Párt. Hogy vajon a Bush-kormányzat világmegváltó külpolitikai krédója után milyen szerepet kíván betölteni Amerika egy új, többpólusú világrendben. Hogy milyen szerepet szán ebben a darabban Közép-Európának. S ha valóban Richard Holbrooke lesz a külügyminisztere, tudunk-e valamit profitálni mi is a „magyar kapcsolatból".