Nemzetközi receptkönyv válságkezeléshez

A Lehman Brothers összeomlását követően villámgyorsasággal Európára is átterjedő válság rövidtávon kényszerpályára állította a kormányokat, hiszen a pénzpiac összeomlását meg kellett akadályozni. Ennek köszönhetően a válság első, pénzpiaci szakaszában a nemzeti kormányok nagyon hasonló válaszokat adtak a kialakult problémákra. Középtávon, a gazdasági visszaesés elhárításában már jobban kirajzolódnak az egyes kormányok gazdaságpolitikája közötti különbségek, amelyet nagyrészt az eltérő belpolitikai viszonyok és az egyes országok makrogazdasági lehetőségeiben mutatkozó eltérések magyaráznak.

Kényszerpályán Európa 

Angela Merkel szeptember végén még élesen bírálta az Egyesült Államokban elfogadott 700 milliárd dolláros mentőcsomagot – mondván, hogy a bankárok hibáit ne az adófizetők fizessék meg-, azonban nem sokkal később már a német kormány is hasonló volumenű segítséget nyújtott a pénzügyi szektornak. Mindez jelzi, hogy a Lehman Brothers összeomlását követően milyen gyorsan és váratlanul terjedt át a válság Európára, és rövidtávon milyen szorosan megkötötte a különböző gazdasági és politikai helyzetben lévő, különböző összetételű kormányok kezét. Októberben égett a ház, gyakorlatilag minden ország vezetése kénytelen volt pénzt pumpálni saját bankrendszerébe, még ha a Merkel által először felvázolt interpretáció a választók szemszögéből jobban is hangzott. Azonban ennek az önmérsékeltnek (is) köszönhető, hogy eddig csak egy Izland van, a pénzügyi válság nem söpört el tömegesen országokat, és optimális esetben legfeljebb visszaesik, de nem omlik össze a világgazdaság. Európában ugyan annyiban nem hasonlított a helyzet az Egyesült Államokbelihez, hogy még nem bedőlt hitelek sokaságát vásárolták fel a kormányzatok, csupán a bankközi likviditás szűkösségét és a bizalom elillanását akarták megakadályozni: bevásárolták magukat a különböző piaci pénzintézetekbe, hiteleket nyújtottak a bankoknak, valamint garanciát vállaltak a betétek után. Ezek olyannyira szükségszerű és egyértelmű intézkedések voltak, hogy leginkább csak azok volumenében van különbség az egyes tagállamok között. Kis túlzással azt is mondhatjuk: ha mindenhol a jelenlegi ellenzék lenne kormányon, akkor ugyanezek a lépések születtek volna. 

Félelem és reszketés 

A tűzoltás után azonban még mindig súlyos problémák tornyosulnak mindenki előtt, ezek kezelésében azonban már a politikai és gazdasági helyzettől függően éles különbségek lehetnek. 2009-ben a legtöbb ország növekedése várhatóan jelentősen visszaesik, több helyen a recesszió sem kizárt: a gazdaság felpörgetésének több, már bizonyított, sikeres módszere van, csodaszer, vagy egyértelmű recept azonban nincs. Néhány intézkedés mégis minden országban szinte biztosra vehető. A hitelek megdrágulása, a hitelpiac befagyása mindenhol a legnagyobb problémák egyike lehet, így a kormányok várhatóan fenntartják, esetleg szélesítik a banki garanciavállalások mértékét, és szükség esetén további tőkét juttatnak a bankoknak. Vélhetően a legtöbb országban szigorodik majd a pénzpiaci szabályozás: egyrészt a kibontakozó válság megmutatta, hogy ezen a területen valóban hiányosságok vannak, másrészt a „bankárok megfegyelmezése” eladhatóbbá teszi a választók felé az egyébként népszerűtlen intézkedéseket.

A középtávú tervezést tekintve azonban minden kormány nehéz helyzetben van. A legnagyobb probléma, hogy még ma se lehet látni pontosan a baj mértékét, akár három hétre előre is szinte lehetetlen bármint prognosztizálni. Vannak borúlátó, pesszimista és tragikus jóslatok, de biztosak egyikben sem lehetünk. A már említett Angel Merkel sem tudta mi lesz fél hónap múlva, és a magyar kormány is hetente új költségvetéssel próbálja utolérni az aktuális várakozásokat. Ha a bankmentő csomagot nevezzük a válságkezelés első fázisának, akkor a mostani – a további turbulenciák elkerülésére és a reálgazdasági problémákra koncentráló- második fázisnak csupán a közepén járunk, legfeljebb tendenciák látszanak, de következtetéseket még nem lehet levonni. Mivel azonban itt már nem a „ház leégése”, legfeljebb az állagromlás a tét, így az egyes kormányoknak nagyobb lesz a mozgástere. A második fázisban tehát jóval nagyobb szerepe van a kormány népszerűségének, az ellenzékkel való viszonynak, a gazdasági helyzetnek, a politikai kultúrának és a választások időpontjának is. 

A leggyengébb antilop
Magyarországon az ősz elején még sikerkampányba kezdő kormányzat idejében érzékelte, hogy az ezredforduló óta tartó hibás gazdaságpolitikának nem csak az elmúlt két nehéz év lesz a böjtje. A spekulánsok szemében Izland után hazánk találtatott a legkönnyebbnek, és ha a nemzetközi szervezetek nem sietnek a segítségünkre, akkor vélhetően hazánk is áldozatul esewtt volnaa pénzpiaci folyamatoknak. Annak, hogy az Európai Unió tagjai közül Magyarországot érintette eddig a legérzékenyebben a válság több oka is van. Hazánk kicsi, nyitott gazdaság, mely nagyban függ a külső kereslet intenzitásától. A költségvetés hiánya továbbra is magas, és mind az állam, mind a magánszektor nagymértékben adósodott el a külföld felé. A forint a régió leginstabilabb fizetőeszköze, ha a két hónappal ezelőtti pályát vesszük figyelembe, akkor az euróhoz való csatlakozástól mi álltunk a legmesszebb. Ráadásul a gazdaságpolitika hitelessége – az elmúlt két év elismert törekvései ellenére – nem állt helyre, és a kormány sem rendelkezik többséggel a parlamentben.

Önmagunkban vélhetően képtelenek lettünk volna tehát a válság megfékezésére, a nemzetközi segítségnek hála azonban sikerülhet. Ráadásul a Valutalap, az Európai Unió és a Világbank által közösen felajánlott összeg meglepően magas volt, mert Magyarország támogatásával akarták demonstrálni erejüket a spekulánsok felé. A nehéz kiinduló helyzet, és a nemzetközi segítség szükségessége középtávon viszont azt jelentheti, hogy a magyar kormány hosszabb ideig marad kényszerpályán, mint a többi európai és a legtöbb régiós állam: az IMF által elvárt, és saját szempontunkból is legfontosabb cél most a hiány további lefaragása, így azonban a magyar gazdaság strukturális problémái továbbra is fennmaradnak, a néhány hónapja mindenki által szükségesnek tartott adócsökkentés elmarad. A szocialisták így már szinte biztosan az egész ciklust megszorítások között kormányozzák végig, egyetlen esélyük az elkövetkező két évben, ha sikeres krízismenedzserként tudnak mutatkozni. A Fidesz nem módosított korábbi kommunikációs stratégiáján, céljuk továbbra is a miniszterelnök és a szocialisták elszigetelése: a már megnyertnek tűnt korábbi csatát nem akarják feladni. A lakosság azonban az elmúlt hetek hírei alapján maga is pánikba esett, az összefogásra és megoldásra vágyó szavazók szemében a legnagyobb ellenzéki párt stratégiája ma már destruktívnak tűnhet.