Már nemcsak a hírekben van válság

2008-12-11

A Monetáris Tanács újabb 50 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, de ettől függetlenül továbbra is nagy nyomás nehezedik majd rá az ellenzék részéről. A válság a hírek után már a makrogazdasági adatokban is megjelent: a magyar gazdaság már a harmadik negyedévben is gyakorlatilag recesszióban volt, és a megszólaló elemzők szerint mostantól hosszú ideig abban is marad.  

Monetáris politika 

A Monetáris Tanács hétfői eredetileg nem kamatdöntő ülésen az alapkamat újabb 50 bázispontos csökkentése mellett határozott. Simor András három tényezővel indokolta a döntést: a nemzetközi segítség után a forintra nehezedő nyomás csökkent, az Európai Unió több jegybankja is kamatot csökkent az elmúlt napokban –így a kockázati felár alacsonyabb irányadó ráta esetén is fennmarad-, ráadásul a válság okán mindenhol dezinláció indult meg. Az MNB elnöke hangsúlyozta, hogy radikális kamatcsökkentésre nincs lehetőség, a Tanács továbbra is vágni fog, de csak abban az ütemben, ami nem veszélyezteti a forint árfolyamát.

Nyilatkozó Nyilatkozat
Simor András, az MNB elnöke - A Monetáris Tanács túlnyomó többsége szavazott az 50 bázispontos kamatcsökkentésre az eredetileg nem kamatdöntő ülésen, a másik javaslat a 11,0 százalékos kamat tartása volt.
- A jegybank legutóbbi, az inflációs jelentést is publikáló ülése óta sok minden megváltozott.
- Az utóbbi napokban az Európai Unió több jegybankja is jelentősen csökkentette a kamatot, így a forint és az érintett devizák közötti kamatkülönbözet megnőtt. Az elfogadott jogszabályoknak köszönhetően Magyarország kockázati megítélése is javult.
- A Monetáris Tanács, figyelve a pénzügyi piacok alakulását, amennyiben a pénzügyi stabilitást nem veszélyezteti, a jövőben is folytathatja a jelenleg 10,5 százalékos alapkamat csökkentését.
- A jelenlegi magas kamatszint fájdalmas a magyar gazdaságnak, de ennél is fájdalmasabb, ha megbomlik az ország pénzügyi stabilitása.
Simor András, az MNB elnöke - Magyarország nem esik azonos kockázati megítélés alá az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Svájccal, ahol radikális kamatcsökkentést hajtottak végre, a magyar monetáris politika mozgástere korlátozott.
- Magyarország kockázati megítélését ma a befektetők abba a kategóriába sorolják, ahol Dél-Afrika, a Fülöp-szigetek, Törökország, Horvátország, Bulgária, Észtország és Lettország van, s ezekben az országokban legalább olyan magas a kamat, mint nálunk, s radikális kamatcsökkentést sem hajtottak végre. Nekünk ezt a kockázati prémiumot meg kell fizetnünk.
- Ezer milliárd forinttal több likviditás áramlott a magyar bankrendszerbe az utolsó negyedévben a megelőző negyedévihez képest, a bankok azonban a vállalatok helyett inkább a lakosságot hitelezik, mivel ott több profit érhető el.
- Magyarországon a jegybanki kamatcsökkentéssel úgy lehet haladni, ahogy az ország kockázati megítélése javul.
JP Morgan - Az IMF-csomag utáni forintárfolyam-stabilizáció 265/euró körüli szinten, valamint a vártnál is gyengébb gazdasági adatok növelték a magyar jegybank mozgásterét.
- Csak a kamatcsökkentés időpontja meglepetés, mivel a ház eddig is agresszív, 1,00 százalékpontos enyhítést várt az MNB rendes, december 22-ei pénzügypolitikai ülésétől. A cég a soron kívüli kamatdöntés után továbbra is számol a jósolt decemberi 1,00 százalékpontos csökkentés másik felének végrehajtásával a karácsony előtt monetáris tanácsi értekezleten.
Christian Keller, a Barclays Capital közgazdásza - A piac mindenképpen várta, hogy a magyar jegybank leépíti az októberi, 3,00 százalékpontos emelést.
- Figyelembe véve, hogy ez az emelés vészintézkedés volt, és ennek a vészintézkedésnek az okát a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az EU közös pénzügyi védőcsomagja megszüntette, várható volt, hogy az MNB gyorsan vissza akar térni a megelőző állapothoz.
- A feltörekvő Európa valutái általában jól tartják magukat, és a forint is alig mozdult a váratlan kamatcsökkentés után; az MNB valószínűleg ezt a lehetőséget is kihasználja most.
- Globális szintű dezinflációs folyamat zajlik, az üzemanyag- és az élelmiszerárak Magyarországon is csökkennek, ráadásul a magyar gazdaságban jövőre recesszió várható. Mindez kamatcsökkentések mellett szól, különösen annak ismeretében, hogy a pénzügypolitikai lépések hatása késleltetve jelentkezik.
Ralph Sueppel, a BlueCrest Capital Management közgazdásza - Európai kontextusban - az euróövezeti gazdasági aktivitási adatok ismeretében - a magyar kamatdöntés nem meglepetés.
- Lehetséges, hogy az MNB még ebben a hónapban újabb csökkentést hajt végre. Ez valamelyest még függ a forintárfolyamtól, de tekintettel az európai feldolgozóipari ciklus gyengülésére, sok további kamatcsökkentésnek kell következnie Magyarországon.
OTP elemzési központ - Figyelembe véve a nemzetközi pénzügyi folyamatok rendkívüli változékonyságát az elmúlt hónapokban, szerencsétlen döntésnek tartjuk a jegybank ilyen gyors ütemű kamatcsökkentését.
- Bár az IMF-től, illetve az EU-tól kapott mintegy 20 milliárd eurónyi forrással Magyarország szinte bizonyosan megmenekül egy esetleges valutaválságtól, azonban a gyors ütemű kamatcsökkentés jelentős mértékben növeli annak kockázatát, hogy egy ismét negatívabbá váló pénzpiaci környezetben a forintárfolyamban ismét hektikus változások következzenek be.
- A kamatcsökkentéssel mindenféleképpen célszerű lett volna kivárni a rendes kamatdöntő ülésig, melyet a jegybank sokkal könnyebben és hitelesebben tudott volna kommunikálni.


Gazdaságpolitikai vitatémák
Gazdaságpolitikai vitatémák 

 

A hét legfontosabb gazdaságpolitikai témái
Gazdasági válság
Adóreform
Költségvetés



A kormány nem akarja veszni hagyni a gazdasági krízis megjelenése óta megszerzett lendületét, ezért egyszerre próbálja fenntartani a válsághangulatot, és bizonyítani hogy annak a kezelésére ő a legalkalmasabb. Kommunikációjukban a mostani problémákat lehetőségként próbálják beállítani, így vélhetően tavasszal újabb reformokat próbálnak majd meg véghezvinni: Veres János az önkormányzati, a szociális és az adóreformot említette konkrétan. Ezek közül először az önkormányzatok átalakítására kerülhet sor: mivel annak elfogadásához kétharmados többségre van szükség, így ha nem sikerül akkor a felelősséget megpróbálhatják az ellenzékre hárítani. A kormány vélhetően minél előbb csatlakozni akar majd az ERM-II. árfolyamrendszerbe, hiszen az következő időszak minden bizonnyal fájdalmas válságkezelésének eladható eredménye lenne. 

A Fidesz a kedvezőtlen közvélemény-kutatási adatok ellenére nem változtatott látványosan a válság kezdete óta folytatott kommunikációján: továbbra is a krízis elhibázott kezelésével vádolják a kormányt, és az európai trendek követését hiányolják. Újdonságot jelent azonban, hogy a párt próbál több, könnyen megvalósítható konkrét javaslattal előállni, és az alapkamat kapcsán heves támadásokat intézett a jegybank ellen: az MNB alapvetően nem politikai szereplő, így a visszavágás különösebb veszélye nélkül bírálhatják. Ráadásul az irányadó ráta középtávon vélhetően eléri az ellenzéki párt által javasolt szintet, amit később saját sikerükként állíthatnak be.

Nyilatkozó / Nyilatkozat témája Nyilatkozat
Veres János, pénzügyminiszter
/költségvetési hiány
- A Pénzügyminisztérium számításai szerint az idén az eredményszemléletű államháztartási hiány 3,4 százalék lesz a GDP-hez mérten, a nyugdíjkorrekcióval viszont 3 százalék alá süllyed, 2,8 százalékos deficit várható.
- Azzal, hogy a fiskális konszolidáció jól halad, várhatóan a vártnál hamarabb tudunk csatlakozni az euró előszobájának tekintett ERM-II. árfolyamrendszerbe.
Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök
/adócsökkentés
- Érdemi, jelentős adócsökkentésre 2009-2010-ben nincs lehetőség. Az adórendszeren belül a belső piac élénkítése nem lehetséges, amit látok, az a beruházás-élénkítés, amire 2000 milliárd forintot szán a kormány a következő másfél évben.
- A pénzügyi válság első felének végéhez értünk, de ez volt a könnyebben kezelhető szakasz, mivel itt a fő feladat a likviditás biztosítása, a pénzügyi közvetítő rendszer működésének fenntartása volt. Az előttünk álló további szakaszban azonban már nem a források megléte vagy nem megléte a fő kérdés, hanem a problémát a vállalkozások számára a piacok léte vagy azok hiánya jelenti majd.
- Egyetértek azokkal, akik azt sürgetik, hogy a mainál alacsonyabb jegybanki alapkamat alakuljon ki. Most nem radikális lépésekre, hanem tavasztól szisztematikusan reformszerű lépésekre, intézkedésekre van szüksége az országnak, amibe bele is kezd a kormány a következő évben.
Veres János, pénzügyminiszter
/reformok
- Három reformot kell elindítani a közeljövőben, az önkormányzati, az adó- és a szociális reformot.
- A 13. havi nyugdíj limitálása nem egyszeri, egy évre szóló intézkedés, hanem várhatóan a nyugdíjrendszer egyik eleme marad.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök
/Uniós források
- A következő hetekben több ezer pályázót érinthet kedvezően az a kormány mai ülésén elfogadott szabályváltoztatás, amely 25%-ra, illetve 40%-ra emeli az uniós pályázatokon nyerteseknél az előfinanszírozás arányát.
- Az európai uniós pályázatoknál a szokásos utófinanszírozás a mostani piaci környezetben a bankhitelek beszűkülése miatt nagyon nehéz, így a lényegében felgyorsított pénzkifizetéssel kiküszöböljük a finanszírozásból a bankokat.
- A 40%-os korlát a gazdaságélénkítésben kulcsszerepet betöltő vállalkozói szférában lesz érvényes (konkrét összeghatár nincs), míg az önkormányzatoknál és civil szervezeteknél a 25%-os az előleg-kifizetési arányhoz 300 millió forintos határ tartozik.
- Mintegy 50-100 ezer állás szűnhet meg a válság nyomán, de közben mintegy 50-60 ezer embernek, a tavalyi duplájának igyekezünk a közfoglalkoztatásban munkalehetőséget biztosítani. Az eddigi csoportos létszámleépítési szándékokból csak a fele-harmada lesz végül tényleges leépítés, ami (egyelőre) kedvező jel.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke
/reformok
- Az MDF ésszerű kiadáscsökkentő programot javasol a válság megoldása érdekében, amely 500-600 milliárd forintos megtakarítást tartalmazna. Ezt azonban a reformoknak is követniük kell.
Ágh Péter, a Fidesz országgyűlési képviselője
/közpénzek
- A pofátlanság kategóriájába tartozik, ami jelenleg a közpénzekkel történik, ezért arra szólítjuk fel a kormányt, hogy azonnal állítsa le a kommunikációs kiadásokat, az autó- és bútorbeszerzéseket.
- Gyurcsány Ferenc kormányfő korábban azt ígérte, hogy leállítja a központi igazgatás autó-, telefon- és bútorbeszerzéseit, valamint azokat a kommunikációs költségeket, amelyek nem állnak kapcsolatban az ország számára életbevágó döntésekkel. Ennek ellenére tovább herdálják a pénzt, hiszen legutóbb például az derült ki, hogy az Állami Autópályakezelőnél 30 millió forintért vásároltak irodabútort, az Önkormányzati Minisztérium felügyelete alatt álló Váti Kht. pedig 198 millió forintért vett tartós bérletbe több tucat autót.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helettes szóvivője
/gazdaságpolitika
- Európa kormányai sorra csökkentik az adókat és jelentik be növekedési programjaikat, a Gyurcsány-kormány viszont brutális megszorításokkal teszi egyre nehezebbé a vállalkozások működését.
- Duma helyett végre tettekre volna szükség: az adó- és kamatcsökkentés jelentene valós segítséget a vállalkozásoknak.
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke/monetáris politika - A gazdaság mai helyzetében is kamatvágásra van szükség. A jelenlegi kamatszint egész egyszerűen ellehetetleníti a magyar gazdaság még működőképes részeit. Ösztönözni kell továbbá a megtakarításokat. Gazdaságpolitikai struktúraváltás is kell, hogy csökkenjen a magas hiány és az elvonások szintje, mert enélkül a magyar gazdaság nem lesz életképes.
- A monetáris tanács és a jegybank nem készült fel válság kezelésére. Nem tettek olyan kamatemelő lépéseket, amelyekkel elébe lehetett volna menni a válságnak, és nem töltötték fel a devizatartalékokat.



Elemzői kommentárok



Elemzői kommentárok 

A héten napvilágot látott gazdasági adatok kellemetlen meglepetést jelentettek a megszólaló elemzőknek is: a harmadik negyedévi növekedési adat rosszabb lett a vártnál, csupán a mezőgazdaság miatt lett pozitív az eredmény, de ezen felül az összes szektor recesszióban volt. Szakértők szerint hosszú ideig ez volt az utolsó pozitív adat, mostantól recesszió következik, ami nagyobb lehet a korábbi egy százalékos konszenzusnál. 

Elemző Legfontosabb állítások
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője - A magyar gazdaság 2008 harmadik negyedévében produkált utoljára gazdasági növekedést. A következő nagyon hosszú időszakban nem találkozhatunk pozitív GDP adatokkal. Már az idei év negyedik negyedévében 0,5 százalékos visszaesésre lehet számítani, 2009 első három hónapjában pedig akár 3 százalékot is zuhanhat a gazdaság teljesítménye.
- A Raiffeisen 2009-ben 2,5 százalékos GDP csökkenésre számít, 2010-ben pedig gazdasági stagnálásra. A vártnál mintegy 4 százalékkal alakult rosszabbul az import- és az export teljesítmény 2008 harmadik negyedévében az előző évhez képest. A külkereskedelmi termékforgalom zuhanása elsősorban Magyarország exportpiacainak recesszióba kerülésével, illetve az ipari termelés visszaesésével magyarázható.
- A magyarországi gazdaság, a beruházások és a fogyasztás rég nem látott mértékben csökkenhet 2009-ben. Az import ezért még az exportnál is nagyobb mértékben eshet vissza, ami a külkereskedelmi mérleg jelentős javulásával járhat. A behozatal nagyarányú csökkenése miatt a 2008-ra várt 100 millió eurós nyereség után akár 860 millió eurós aktívum is elképzelhető a jövő évi külkereskedelemben.
Barcza György, a K&H Bank Nyrt. vezető elemzője - Az export közel 5 százalékos visszaesése az októberi ipari teljesítmény és feldolgozóipar jelentős csökkenésével járt. A készletleépítés miatt a termelés csökkenése jelentősebb az értékesítés szűkülésénél, ami minden gazdasági lassulás első néhány hónapjában megfigyelhető.
- A harmadik negyedév gazdasági növekedése a bővülő mezőgazdasági termelésének köszönhető, amire 2009-ben - az agrárium ingadozó teljesítménye miatt - már nem lehet számítani.
GKI Gazdaságkutató Zrt. - A Magyarországon 2006 ősze óta folytatott egyensúlyjavító gazdaságpolitika 2008 első felében enyhült, a pénzügyi világválság és a forint elleni spekuláció nyomán azonban az államháztartási és a külső pénzügyi hiány gyorsított csökkentése vált szükségessé. Az idén várhatóan a GDP körülbelül 3,3 százalékát kitevő deficit ugyan még mindig magas, azonban – az engedélyezett nyugdíjpénztári kiigazítást figyelembe véve – már 3 százalék alatti, vagyis a maastrichti kritériumnak megfelelő hiányt jelent.
- A beruházási és fogyasztói kereslet – részben gazdasági válság, részben a hitelforrások szűkülése és drágulása miatt – egyaránt szűkülni fog. A gazdaság teljesítménye 2009-ben várhatóan 1-1,5 százalékkal visszaesik, mivel a külső kereslet alig nő, a belső pedig csökken. Az EU-források csak fékezni tudják a beruházási kereslet lanyhulását, illetve a likviditási problémák terjedését.
- A bruttó keresetek jövőre 2-3 százalékkal emelkednek – ezen belül a költségvetési szektorban lényegében stagnálnak. Az infláció ugyan jelentősen mérséklődik, de a reálkeresetek így is mintegy 1,5 százalékkal csökkennek (de ezen belül a versenyszektorban csak minimálisan). A foglalkoztatás a 2008 őszi helyzethez képest érezhetően visszaesik.
- Az infláció – főleg a világpiaci energia- és mezőgazdasági árak esése, illetve a magas bázis miatt – a következő hónapokban és 2009 elején is gyorsan esik. 2008-ban éves átlagban 6,2 százalékos (az év végén 4,5 százalék körüli), 2009-ben 3,5 százalékos (az év végén 3,2 százalék körüli) áremelkedés várható. A forint árfolyama a nemzetközi pénzpiaci bizonytalanság miatt ingadozni fog, de jellemzően inkább erősödik.
Kupa Mihály, volt pénzügyminiszter - Az ország pénzügyi helyzete törékeny, és óva intek attól, hogy a kormány előrehozott nyugdíjakat adogasson. Bedőlhetnek devizahitelek, emellett a lakosság továbbra is veszi fel a magas kamatú hiteleket a karácsonyi vásárlásokhoz. Önkormányzatok is bármikor bedőlhetnek, jelentős tartozásaik vannak.
- A közigazgatás reformját meg kell oldani, az önkormányzati törvényt a feladatok finanszírozása tekintetében meg kell változtatni.
- A jegybanki alapkamat csökkentése azzal járhatna, hogy a külföldi befektetők elvinnék a pénzüket az országból, hiába van itt a nemzetközi pénzintézetek segítsége. Ha be akarják dönteni Magyarországot, csökkentsék a jegybanki alapkamatot.
Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke - Magyarországon kevés a közvetlen termelésben dolgozók létszáma. Fontos az arányosság, jelenleg kevesen termelnek, kevés a szakmunkás, a reformokban az arányokat kell helyre tenni. Magyarország előtt két út áll: vagy több mint egymillió ember termel, vagy befogad egymillió vendégmunkást az ország.
Bod Péter Ákos volt jegybankelnök - Magyarország versenyhelyzetben van, a térségbeli versenytársakhoz képest más az adóstruktúra, az adóteher, az állami újraelosztás aránya. Az adóterheléshez, adórendszerhez hozzá kell nyúlni, a mostani nyugdíjrendszer fenntarthatatlan.
- Minél előbb be kellene lépni az ERM-2 árfolyamrendszerbe, és meg kell mondani, hogy mikor tudunk kapcsolódni az eurózónához.
Neil Shearing, a Capital Economics közgazdásza - Az ipari termelés visszaesési mértéke két dolgot mutat: egyrészt azt, hogy mennyire rossz a helyzet a fő exportpiacokon, köztük Németországban, másrészt azt, hogy a magyarok is abbahagyták a vásárlást a fogyasztói bizalom megrendülése nyomán.
- Már a magyarországi költségvetési megszorítás korábbi időszakában is csak az euróövezeti kereslet mentette meg a magyar gazdaságot a recessziótól, tekintettel azonban a nyugat-európai gazdaság jelenlegi rossz állapotára, ez most nem fog megtörténni.





Gazdasági mutatók



Gazdasági mutatók 

A most nyilvánosságra hozott adatok igen borús képet festenek a magyar gazdaság kilátásairól: az ipar és az export is jelentősen visszaesett, a gazdaság pedig már lényegében recesszióban van, a 0,8 százalékos növekedés csupán a mezőgazdaság –bázishatás miatti- kiemelkedő teljesítményével magyarázható. Némi örömre adhat ugyanakkor okot, hogy az államháztartási hiány októberben is a tervezett mértéken belül maradt.

Mutató fajtája Adatok
Külkereskedelem, KSH - A külkereskedelmi termékforgalom 6,2 millió euró aktívummal zárt január-októberben, szemben az egy évvel korábbi 111,1 millió euró hiánnyal.
- Októberben a hiány 76,5 millió euró volt, míg egy évvel korábban az egyenleg 103,5 millió euró pozitívumot mutatott.
- Január-októberben az export 62,536 milliárd euró volt, 9,4 százalékkal több mint egy évvel korábban. Az import 62,530 milliárd eurót ért el, ami 9,2 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
- Októberben a kivitel 6,349 milliárd euró volt, míg a behozatal 6,425 milliárd eurót tett ki. Az export 4,3 százalékkal, az import pedig 1,6 százalékkal csökkent.
Gazdasági növekedés, KSH - A bruttó hazai termék (GDP) a III. negyedévben 0,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, naptári hatás kiszűrésével 0,7 százalékkal nőtt.
- Az árutermelő ágazatok - mezőgazdaság, ipar és építőipar - hozzáadott értéke a nemzetgazdasági átlagnál erőteljesebben, 6,1 százalékkal nőtt a III. negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. Ezt a mezőgazdaság hozzáadott értékének kiemelkedő, 50,8 százalékos növekedése alapozta meg. A mezőgazdasági termelés ilyen mértékű bővülését az elmúlt év alacsony szintje és a növénytermelés ez évi kedvező eredményei okozták.
- A GDP felhasználási oldalán a háztartások végső fogyasztása 0,9 százalékkal növekedett, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások erőteljes, 5,8 százalékos növekedésének köszönhetően. A háztartások fogyasztási kiadása lényegében stagnált, mindössze 0,1 százalékos növekedét mutatott, mint ahogyan a közösségi fogyasztás mértéke sem változott. Ezen tényezők eredőjeként a végső fogyasztás 0,8 százalékkal emelkedett.
Államháztartási hiány, PM - Az államháztartás ez év novemberében - önkormányzatok nélkül - 233,1 milliárd forint hiánnyal zárt.
- Az év elejétől november végéig az államháztartás hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - 975,7 milliárd forint, a GDP 3,6 százaléka, az előrejelzéseknek megfelelő lett. A Pénzügyminisztérium legutóbbi prognózisában 987,1 milliárd forinttal számolt.
- Októberben az államháztartás 58,4 milliárd forintos deficittel zárt, az első kilenc hónap összesített hiánya 731 milliárd forintot tett ki, ami a GDP 2,7 százalékával egyenlő.
Ipari termelés, KSH - Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2008 októberében 7,2 százalékkal csökkent, a munkanaphatástól megtisztított adat ezzel megegyezik.
- A termelés volumene az év első tíz hónapjában 1,9 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index októberben 1,9 százalékkal csökkent.
- A termelés volumene az idei év első kilenc hónapjában 3 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index szeptemberben 2,5 százalékkal mérséklődött.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384