Elérkezett a zárószavazások napja

2008-12-15

Költségvetés, bankmentőcsomag, 13. havi bér megvonása és számos más javaslat vár elfogadásra az Országgyűlés őszi ülésszakának utolsó napján. A múlt heti sikertelen és a szocialisták által nehezen megmagyarázható legfőbb bíró választást követően a költségvetés várható elfogadásával ezúttal a kisebbségi kormány megerősítést kaphat.

Prognózis

Ezen a héten tartja az őszi ülésszak utolsó egy napos ülését a parlament. Sor kerül – többek között – a költségvetés és az ún. bankmentőcsomag zárószavazására, melyek kiemelt figyelemre számíthatnak. A költségvetési törvény – melynek megszavazását az SZDSZ már korábban jelezte – elfogadása lezárhatja a kisebbségi kormány stabilitásáról és cselekvőképességéről folytatott vitákat. Mindez betetőzése lehet annak, hogy a kormány és a miniszterelnök elsősorban egy külső tényezőnek, a világgazdasági válságnak köszönhetően az elmúlt fél év során egyre stabilabb pozícióba került. Ugyanakkor kérdés, hogy ez hosszabb távon megoldja-e az MSZP politikai problémáit.

Ezen kívül több mint egy tucat olyan javaslat is szerepel a napirenden, melyekről nemcsak zárószavazás, de záróvita is lesz. A képviselők várhatóan szavaznak a Nabucco-jelentésről, amit az SZDSZ kezdeményezett, és egy ötpárti nyilatkozat is készülőben van a szlovák-magyar viszonnyal kapcsolatban, de erről döntés a rendkívüli házbizottsági ülésen lesz. A szavazások közül kiemelkedik még a közszférában dolgozók 13. havi béréről (Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat) történő voksolás, mivel a Fidesz név szerinti szavazást kért a Háztól.

Az SZDSZ képviselőcsoportja ismételten szavazást tartott a frakcióvezető személyéről, miután az elmúlt héten Kóka János jelenlegi frakcióvezető és Fodor Gábor pártelnök is 9-9 szavazatot kapott. Fodor Gábor visszalépését követően Kóka kihívója Gulyás József lett, akit
az első – kétharmados többséget igénylő – fordulóban 9:7-re, a másodikban 10:6-ra vert a régi-új frakcióvezető. Ezzel Fodor Gábor jelentős presztízsveszteséget szenvedett el, a párt és a parlamenti képviselőcsoport megosztottsága várhatóan a jövőben is fennmarad.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszaka 2009. február 16-án kezdődik. A képviselőknek február 2-ig kell elkészíteniük 2008-as vagyonnyilatkozatukat. 

Nap  Esemény
2008/12/15 Hétfő  A bankmentőcsomag záróvitája és zárószavazás.
A szerzői jogról szóló törvény módosításának záróvitája és zárószavazás.
A családon belüli erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló törvényjavaslat (A törvényjavaslat címe az elfogadott módosító (kapcsolódó módosító) javaslatra figyelemmel megváltozott: „A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról”.) záróvitája és zárószavazás.
Az Országgyűlés dönt az interpellációra adott válasszal kapcsolatos bizottsági jelentésekről.
A költségvetés zárószavazása.
Egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény, munkabér kifizetési rendjével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazás.
A Polgári Törvénykönyv és a Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet, valamint ezzel összefüggésben más törvények egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig.
Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazás.


Az elmúlt hét

Az elmúlt hét


Az Országgyűlés múlt heti ülésén a legnagyobb figyelmet Sólyom László új főbírójelöltjének, dr. Havasiné dr. Orbán Máriának a meg nem választása kapta. Az ellenzéki pártok egységesen támogatásukról biztosították a jelöltet, az MSZP azonban lelkiismereti szavazást rendelt el, ami lényegében egyenlő volt az elutasítással. Végül ugyan néhány szocialista igen voks is született, ám ez nem volt elég a szükséges kétharmados többséghez. Újabb szavazásra – melyen Sólyom László bejelentése szerint ismételten Havasiné lesz a jelöltje – leghamarabb a tavaszi ülésszakban, azaz 2009 februárjában nyílik lehetőség. Az elnök és az MSZP között kialakult éles vita csökkent a jelölt megválasztásának esélyét.

A Ház jelentős többséggel, 369 igennel (4 ellenszavazattal) fogadta el a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló előterjesztéshez – a bankmentőcsomaghoz – benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat. A módosítások közül az egyik legfontosabb, hogy az állam az első változathoz képest nehezebben veheti át az irányítást a bankok felett – ezt korábban a bankok mellet az ellenzéki pártok is nehezményezték.

A parlament 189 igen és 187 nem ellenében utasított el a közigazgatási hivatalokkal kapcsolatos törvénymódosítást, mert ahhoz kétharmados többségre lett volna szükség. Az el nem fogadás bizonytalan helyzetet eredményezhet, ugyanis az Alkotmánybíróság novemberi döntése értelmében ez év végéig rendezni kell a regionális átalakítás kérdését, különben nem működhetnek tovább a hivatalok, így azonban elvben lehetőség nyílik valamennyi döntésük megkérdőjelezésére. A múlt héten egy kormánypárti és egy ellenzéki előterjesztés is érkezett az Országgyűléshez a témában. 

 Dátum  Esemény
2008/12/08
Hétfő
Az Országgyűlésben nem kapta meg a szükséges kétharmados támogatást a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára jelölt Havasiné Orbán Mária (eredmény: 203 igen, 152 nem, 9 érvénytelen szavazat).
Az Országgyűlés 369 igen és 4 ellenszavazattal fogadta el a bankmentőcsomaghoz benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat.
Az Országgyűlés 221 igen szavazattal, 155 ellenében, tartózkodás nélkül fogadta el az előadó-művészeti törvényt.
A Ház megemlékezett dr. Antall József miniszterelnök halálának 15. évfordulójáról.
2008/12/09 Kedd Lezárult az egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája.
2008/12/10 Szerda Az SZDSZ országgyűlési határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, melyben kezdeményezik, hogy minden 1990 előtt keletkezett közokirat kerüljön közlevéltárba, és legyen megismerhető az interneten; továbbá a kormány tegye lehetővé, hogy feldolgozzák – civil kontroll mellett – a szolgálatokról szóló mágnesszalagon rögzített adatokat.


Futárposta

Futárposta (2008. 12.05 – 2008.12.12.)

Kiemelendő benyújtott javaslatok
Benyújtott javaslat Benyújtó Tartalom / megjegyzés
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról (T/7015) Kormány (önkormányzati miniszter) Célja az AB 131/2008. (XI. 3.) határozatában megállapított alkotmányellenesség – az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben nem szabályozta a helyi önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását – megszűntetése.
A közigazgatási hivatalokkal összefüggő egyes törvények módosításáról (T/7016) Dr. Ódor Ferenc (Fidesz), Dr. Hargitai János (KDNP) Célja az AB 131/2008. (XI. 3.) határozatában megállapított alkotmányellenesség – az Országgyűlés a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben nem szabályozta a helyi önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló közigazgatási hivatalok jogállását – megszűntetése.
Egyes törvényeknek a nemzeti filmvagyon privatizációját megakadályozó módosításáról (T/7025) Halász János (Fidesz) A javaslat célja, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum csak közvetlenül forgalmazhassa a filmalkotásokat, mert a filmszakmai szempontok így teljesülhetnek maradéktalanul.
A Magyar Köztársaság által Tibet ügyében fontosnak tartott szempontok törvénybe iktatásáról (T/7026) Balog Zoltán (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Dr. Fodor Gábor (SZDSZ), Pettkó András (MDF) A benyújtók szükségesnek tartják, hogy az Országgyűlés a Tibet helyzetének rendezése ügyében kívánatosnak tartott irányokat és sajátos szempontokat törvénybe iktassa.



Kiemelt javaslatok a Házban 

Javaslat Javaslat tartalma, megjegyzés Állapot és várható szavazatok
A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról (T/6573) A javaslat szándéka szerint olyan szabályokat alkot meg, amelyek az áht-ből hiányoznak. December 15-én kerül sor a záróvitára és a zárószavazásra.
A pénzügyi szolgáltatásokat érintő egyes törvények módosításáról (T/6574) Több EK irányelvnek való megfelelést segítő javaslat. December 15-én kerül sor a záróvitára és a zárószavazásra.
A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről (T/6571) + A Magyar Közt. 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról (T/6572) A jövő évi költségvetés, és az ahhoz szükséges törvénymódosítások. A számok érdemben változhatnak a zárószavazás napjáig. December 15-én kerül sor a záróvitára és a zárószavazásra.
Egyes szociális és foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról. (T/6647) A segélyezési rendszer átalakításáról szól. December 15-én kerül sor a záróvitára és a zárószavazásra.
A pénzügyi közvetítő rendszer stabilitásának erősítéséről (T/6765) Az ún. "bankmentőcsomag". December 15-én kerül sor a záróvitára és a zárószavazásra.
Egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról (T/6854) Az uzsoratevékenységgel szembeni polgári jogi védelem erősítését célozza, valamint az üzletszerűen végzett uzsorás tevékenységek elleni büntetőjogi fellépés lehetőségét kívánja megteremteni. December 15-én szavaz az Országgyűlés a módosítókról és egyúttal sor kerül a zárószavazásra is.

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384