Politikai céltáblává válhat a jegybank?

Az utóbbi napokban felerősödtek a jegybank elleni támadások, ami összefügg azzal, hogy a gyenge forintárfolyam miatt nemcsak a jobboldalon, de a kormányoldalon is beindult a felelőskeresés. A „jegybank versus politika” ellentét mindkét szereplő számára előnyös is lehet: a jegybank piaci hitelességét erősítheti a politikával és a kormányzattal való konfliktus, a baloldal pedig felelőst mutathat fel saját választóinak Simor András személyében a forintgyengülésért. A Fidesz és a KDNP jegybankkal szembeni kritikáival ugyanakkor már érvekkel készíti elő a jegybank elnökének elmozdítására irányuló törekvését.

Új irány 

Meglehetősen szokatlan, hogy egy ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján a Népszava egyik cikkére hivatkozva fogalmazzon meg politikai állításokat. Ezt tette ugyanis Semjén Zsolt, amikor a napilap állításait idézve hiteltelennek és szakmailag alkalmatlannak nevezte a jegybank-elnököt azért, mert a „ciprusi adóparadicsomban” bejegyzett céget tulajdonol.

A jegybankkal szembeni politikai állásfoglalás ugyanakkor nem az első (és vélhetően nem is az utolsó) bírálat a jobboldal irányából. Tavaly áprilisban a Fidesz (az MSZP-vel összhangban) már támadta a jegybankot a túlzottan magas alapkamat miatt,  a 2008 októberi rendkívüli kamatemelést követően pedig a Fidesz politikusai össztűz alá vették a központi bankot, mondván, a magyar gazdaság növekedését csak az azonnal hat százalékra vágott alapkamat biztosíthatná. Az MNB-re Orbán Viktor is szánt egy kritikus mondatot országértékelő beszédében, mondván: válságban a Nemzeti Bank gyakorlatával ellentétben nem a külföldi, hanem a magyar tulajdonban lévő bankoknak kellene kedvezni.

A Fidesz számára a jegybank támadása kettős politikai célt szolgál: 

   1) a gazdaságpolitika és monetáris politika együttes hiteltelenítése
Már a magas alapkamat miatti kritikák esetében is nyilvánvaló volt, ami az utóbbi időben is érzékelhető: a Fidesz a jegybankot nem önálló, független intézményként, hanem a kormánytól elválaszthatatlan egységben kezeli. A Fidesz és a KDNP egyszerre támadja a kormányt és a jegybankot, amikor azt hangsúlyozza: a magyar gazdaság szembemegy az európai trendekkel, hiszen adó- és alapkamat-csökkentés helyett inkább „tovább növeli az emberek és a vállalkozások terheit”. A monetáris politika és a gazdaságpolitika párhuzamos kritikája erősíti a Fidesz azon üzenetét is, mely szerint a gazdaságban 180 fokos fordulatra, teljes rendszerváltozásra van szükség, és nem elég csak a szisztéma egyes elemeinek működését módosítani.


   2) a jegybanki vezetőváltás politikai előkészítése
Azzal, hogy a Fidesz és a KDNP szakmailag és politikailag hitelteleníti a jegybank elnökét, már érvekkel alapozhatja meg a Simor András jövőbeni eltávolítására irányuló politikai manővereket. Simor András mandátuma csak 2013-ban jár le, ez pedig azt jelenti, hogy választási győzelme esetén a Fidesz a négy éves kormányzati ciklusból három évet a Gyurcsány Ferenc által kinevezett jegybankelnökkel „társbérletben” kellene, hogy eltöltsön, ez pedig ellentétes a Fidesz érdekeivel. 


Jegybank-kormány ellentét 

Feltűnőbb volt ugyanakkor (még ha ez a konfliktus kevésbé is volt nyílt), hogy a napokban Simor András nem csak a jobboldallal, de a baloldallal is konfrontálódott. Nehéz véletlennek tekintetni, hogy a jegybankelnököt több irányból is hitelteleníteni próbáló cikk a Népszavában éppen Simor Andrásnak a kormány politikájával szemben igen kritikus hangnemű nyilatkozatát („ami most történik, az vergődés perspektíva nélkül” ) követően jelent meg. Az írás egyszerre artikulálja a kormány jegybank monetáris politikájával és kritikus nyilatkozatokkal szembeni elégedetlenségét, továbbá az MSZP balszárnyának általános bankellenes érzületét (ld. a lenti táblázatban Szanyi Tibor korábbi nyilatkozatát), és közvetett módon a jegybank elnökét jelöli meg a forintárfolyam-gyengülés fő felelősének, több szempontból is:

          • Simor András nyaral, amikor válság van, tehát nem tudott időben beavatkozni a forint védelmében,
          • kritikus megszólalásával maga is elősegítette a forint gyengülését, így kérdés, „hogy Simor nyilatkozatával átlépett-e egy határt”,
          • külföldön bejegyzett cége révén még profitálhat is a gyenge forintárfolyamból.

A kormány és a jegybank elnöke közötti konfliktus – melyet a kormányszóvivői iroda, illetve Simor András utólagos nyilatkozatai még láthatóbbá tettek – alapvetően arra vezethető vissza, hogy az utóbbi időszak forintgyengülése (mely az utóbbi napok lenti ábrán is látható erősödése ellenére tovább folytatódhat) kapcsán mind a két szereplő felelőssége és kudarca felmerült. Nem véletlen, hogy ahogy gyengült az árfolyam, úgy erősödtek fel egyrészről a kormányzat gyenge reformintézkedéseivel és elhibázott gazdaságpolitikájával, másrészről a jegybanki intervenció elégtelenségével kapcsolatos kritikák, amelyek értelemszerűen mindkét szereplőnek ártanak. Nem mindegy ugyanakkor, hogy a saját „törzsközönségének” – MNB a piaci szereplőknek, az MSZP pedig a választóknak – melyik fél hogyan tudja tálalni a devizagyengüléssel kapcsolatos felelősségi viszonyokat. 
 

             • A kormány szemszögéből az MNB bírálata egyrészt tekinthető egyfajta, jegybank felé irányuló nyomásgyakorlási kísérletnek: a kormány úgy véli, politikai érdeke az, hogy a jegybank minden lehetséges eszközt minél gyorsabban bevessen a közvéleményt egyre jobban aggasztó árfolyam megfékezése érdekében (vélhetően ezzel kapcsolatosak a Simor András által is elismert nézeteltérések). Másoldalról, a bírálatok előnye lehet, hogy a kormány saját magán kívüli politikai felelőst találhat a gyenge forintárfolyamért, amellyel saját szavazói számára nyújthat kényelmes és elfogadható magyarázatot. 
           • A jegybank piaci hitelessége szempontjából jelenleg két fő kérdés adódhat: az egyik, hogy egyértelművé tudja-e tenni, hogy az árfolyam gyengülését a jegybank eszközei (szóbeli intervenció, kamatemelés, forintvásárlás) csak késleltetni képesek, és az ország megítélésén elsődlegesen egy jelentős strukturális reform és kiadáscsökkentés javíthatna – ami már egyértelműen a kormányzat asztala. Simor András ezért éppen a kormányzati intézkedések elégtelenségére irányította a figyelmet. A másik szempont, hogy az MNB a politikától független, csak szakmai megfontolásokat követő intézményként jelenjen meg – ebben pedig a kormánnyal és az ellenzékkel való párhuzamos konfrontáció még segítheti is a jegybankot.

A kormány-jegybank konfliktus tehát nem feltétlenül zéróösszegű játszma: saját célrendszerük szempontjából ez az ellentét valójában mindkét szereplő számára előnyös lehet.