Vélemények a pártelnök-cseréről

Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a miniszterelnöki poszt után az MSZP elnökségéről is lemond. A publicisták vizsgálták a lemondás okát, valamint az MSZP és Gyurcsány terveit a jövőt illetően.

A baloldali publicisták is egyetértettek azzal, hogy Gyurcsány Ferenc a kialakult helyzetben nem tehetett mást, szerintük lemondásával nem hagyta cserben

pártját. Elnöksége ideje alatt nem tudta véghezvinni a párt modernizálását. Bolgár György szerint, Gyurcsány mind pártját, mind az ország egészét modernizálni akarta, azonban ezt olyan időszakban tette, amikor a társadalom többsége ellene fordult.

Jobboldali publicisták véleménye, hogy Gyurcsány Ferenc elmulasztotta kialakítani párton belüli bázisát, illetve kormányfői lemondása miatt elvesztette erejét. A háttérből továbbra is folytatni fogja politikai tevékenységét, hiszen a szerzők szerint ragaszkodik a hatalomhoz. Mostanra azonban az MSZP-én belül is lesznek olyanok, akik változást akarnak írja a Magyar Hírlap munkatársa, Máté T. Gyula. 

(…) Gyurcsány Ferenc egy héttel azután, hogy az MSZP kongresszusa elsöprő többséggel pártelnökké választotta, lemondott e tisztségéről is, mert nem tehetett mást. Nem tehetett mást az elmúlt egy hét abszurditása után, amely azt igazolta, hogy pártelnökként is megroppant

(…) Csoda lenne, ha az MSZP talpra állna. Csoda, ha az egykori, most egymást kölcsönösen rettegő koalíciós partnerek fordítanának a dolgok természetes rendjén, és deus ex machinaként találnának valakit, akinek a vezetésével meg kellene tenni az elkerülhetetlent. Csoda lenne az is, ha a Fidesz nem nyerné tönkre magát egy előrehozott választáson, és csoda lenne, ha nem hirdetne jajt a legyőzötteknek.

(…) Modernizálni akarta pártját és az országot, mélyreható változásokat szeretett volna bevezetni, ám mindezt olyan pillanatban kellett megtennie, amikor a társadalom többsége ellene fordult, és a megszorításoknak is nagyobbaknak kellettek lenniük, mint ahogy a reformok önmagukban indokolták volna. Erejét és állóképességét mutatja, hogy még ebből a helyzetből is sokáig mutatott fel kitörési pontokat, ám (mint Őszöd is jelezte) saját pártja is egyre inkább szembefordult vele és céljaival, így aztán a szabad demokratákkal való konfliktusai is mindennapossakká váltak. A Fidesz népszavazása kiütéses vereség volt, nemcsak a kormánynak, hanem a modernizációs törekvéseknek is, és Gyurcsány rosszul reagált: pártja bázisának akart gesztust tenni, és összeveszett a liberálisokkal. A végjáték elkezdődött.

(…) Mondhatnánk azt is, hogy emberi, hiúsági okokból, sértődöttségekből, egyéni érdekek összeütközéséből, de nemcsak ezek miatt. Hanem leginkább amiatt, hogy Gyurcsánynak az MSZP-t nem sikerült átállítania a modernizáció oldalára.

(…) Gyurcsány Ferenc időközben lemondott pártelnöki posztjáról is. Az MSZP vezérkara, és a párt megyei elnökeinek többsége akarta ezt. Azóta özönlenek a tisztelők és rajongók telefonjai, sms-ei, hogy miért engedett a nyomásnak, amikor egy hete a kongresszusi küldöttek 85 százaléka szavazott neki bizalmat.

(…) Van ennek, persze politikai magyarázata: a párt népszerűtlen és ő maga is az lett. Ebben nyilván benne vannak személyesen, általa elkövetett hibák, az Európa-szerte példátlan brutalitású és demagóg, a sikert is kudarcnak mutató Fidesz, a mély megosztottságában önmagával is meghasonlott SZDSZ, és végül a világgazdasági válság, amely minden korábbi lehetséges forgatókönyvet felülírt.

(…) Amúgy pedig a baloldal szavazói sosem bocsátanák meg a szocialista pártnak, hogy (idő előtt) utat nyitott a populizmusnak, a Jobbik által delegált államtitkároknak, az orbáni féldiktatúrának. Sose feledje az MSZP új elnöke: Orbán Viktor, amikor 2002-ben elvesztette a választást, nem azt mondta, hogy itt és itt hibáztam, az ellenfél pedig itt és itt ügyesebb volt. A kudarcból azt a következtetést vonta le: mindent még keményebben kellett volna csinálni. 

(…) bizonygatni próbálták a hatalomhoz való mániákus ragaszkodását. Egyesek persze vélhetik úgy, hogy Gyurcsány immáron a „múlt embere”, ám hogy ez mennyire nincs így, arra éppen a hívei által indított blog-bejegyzések utalnak, amelyek új párt megalapítására kérik fel a (most még) kormányfőt. Természetesen nem tudhatjuk, mi lesz Gyurcsány Ferenc politikai jövője, az azonban majdnem bizonyosra vehető, hogy terveiben központi szerepet kap majd a pártpolitika, nagy valószínűséggel nem egy új pártban, hanem a régi pártjában. 

(…) Ki kell mondani: Gyurcsány miniszterelnökként túlságosan is szétmorzsolódott a kormányzás taposómalmában, és a legkevésbé sem volt képes pártja meggyőzésére a polgári baloldal politikájának sikerre vitelében. Ezáltal viszont éppen az veszett el, ami a példaképként tisztelt Tony Blair-nél megvolt: ideológia és pártszervezet egysége. Az MSZP vezetője – és esetleg egy-két híve – magáévá tette ugyan a blairi „harmadik út” gondolatát, a zöm azonban megmaradt a régi vágású baloldalinak, akinek halvány segédfogalma nincs a polgári baloldaliságról. S a párt szintjén ez a legkomolyabb deficit: az MSZP állampárt maradt (…) az állampárt kifejezést azonban – a tévedések elkerülése végett – most ne az államszocializmus állampártja értelmében értsük, hanem sokkal tágabb időhorizontra vonatkozóan. 

(…) Az állampártok ugyanis nálunk soha nem belső megújulásban voltak érdekeltek, hanem abban, hogy tűzzel-vassal távol tartsák ellenzéküket a hatalomtól. Gyurcsány pártvezetői kudarca valójában itt érhető leginkább tetten: semmit nem sikerült elérnie ezen a terepen. 

(…) Félretéve azt a mérhetetlenül bájos apróságot, hogy Gyurcsány az önfeláldozó visszavonulást a baloldal szellemi holdudvarának kifizetőhelyeként ismert, évi félmilliárd forintnyi közpénzből gazdálkodó szervezetébe képzeli el, maradjunk annál, hogy a csimpalacsánok kétségbeesetten hazudnak, önmaguknak ellentmondanak, de ezzel a legkevésbé sem törődnek.

(…) levonhatjuk a szomorú következtetést, hogy a mutyikormányt a maffiakormány fogja váltani. Hacsak az ellenzék, a civilek és a jobb érzésű (a már említett keddi MSZP-csúcson Gyurcsány által nemes egyszerűséggel "sz.r alaknak, gyenge minőségűnek" nevezett) szocialisták nem csapnak végre az asztalra és nem kergetik Moszkváig a fékevesztett csimpalacsánokat. Mert hazugok között elviselhető életet élni lehetetlen.

(…) A mostani kongresszusi fordulót eredetileg az új kormányfő jóváhagyására szánták volna. Ám Fletó bekevert, most pártelnököt is kell szerezni. Vagy megerősíteni a trónon a régit, hisz politizálni szeret ő már és nem üzletemberkedni. Gyurcsány Ferenc természetesen lemondott. Gyurcsány Ferenc természetesen egy úr, aki tartja a szavát. Gyurcsány Ferenc természetesen nem akar sehova sem menni.

(…) Az átlagos szocialista küldött tökéletesen tisztában van közép- és felsővezetőinek korruptságával, hitvány alkuival, a baloldali eszményképeket semmibe vevő munkásságával. Gyurcsány erre fog játszani, s a jobboldaltól – melynek jelszavai és tervei már messze közelebb állnak az egyszerű dolgozó emberhez, mint a szocialistáké – való rettegéssel együtt ez elég lehet a hatalmon maradáshoz. A szocialista talpasok nem hagyják, hogy a szocialista bárók elvegyék, újra hátba szúrják a jó királyt.

(…) Mint ahogy nem elképzelhetetlen a hatalmon maradásnak más módszere sem. Szocialista pártkassza élén, vagy máshogy. Kreatív ember Fletó, kreatív barátai is vannak határon innen és túl.

(…) A szocialista középvezetők mástól rettegnek. A számonkéréstől. Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy az MSZP-s vezérkar őket fogja először beáldozni, koncként odadobni korrupciós vizsgálathoz, sikkasztási balhékhoz. No nem arról van szó persze, hogy a vizsgálat nem lenne jogos, de amikor együtt kezdték, az utólagos büntetlenségre is ígéret volt

(…) Az egyetlen jó hír, hogy Gy. F. azért vonul vissza, hogy "írói munkásságát kiteljesítse", elképzelem, ahogyan leírja a készülő nagy mű címét (Gy. F. élete és kora, Harcom, Mit tegyünk?, Hatalom és dicsőség, Bűn és bűnhődés, Volt egy álmom), majd Klára gyöngéd szigorral figyelmezteti, valami ütősebb címre volna szükség. 

(…) Az eredetét és jellegét tekintve posztkommunista-szocialista MSZP fennállásának legnagyobb válságát éli át. Személyi ellentétek és egy jól átgondolt, ám rosszul végrehajtott hatalomtechnikai művelet következtében a párt két nap alatt nemcsak pártelnökét és miniszterelnökét veszítette el, hanem a közvélemény számára is nyilvánvalóvá tette: csak személyekben tud gondolkodni, mert a baloldalon egész egyszerűen nincs vállalható és kommunikálható gazdasági koncepció, ráadásul koherens társadalompolitikai elképzeléseik sincsenek. 

(…) Mondtuk mi ezt itt a jobboldalon eddig is, de a baloldal folyton ledorongolt minket, hogy gyűlölködünk, pedig őszintén állíthatom, a Szekeres még a kedveltebb baloldali személyiségek közé tartozik. Ám most maga a különleges anyagok kvintesszenciája, Gyurcsány Ferenc értékelte gyenge emberi minőségűnek Szekeres elnökhelyettes, honvédelmi miniszter, pártelnök-aspiránst, aki a jelek szerint ilyen félresikerült állapotában is elég sokra vitte.

(…) Talán elhamarkodott lépésnek vélhető Gyurcsány Ferenc lemondása a frissiben megerősített pártelnöki tisztségéről. De aligha csupán pillanatnyi elkeseredés szülte. Inkább a vereség felismerése két területen is: részleges kudarc a párt identitásának meghatározásában, valamint mentalitásának átformálásban és teljes fiaskó a párt működésmódjának megváltoztatásában. Az MSZP-t ma legalább hármas tagolódás jellemzi: egyrészt az irányzatok szerinti megosztottság, amelynek aktuálisan az identitásválság-generáló szerepe került előtérbe; másrészt a régi „feudális” szerkezet, amely a megyei bárók csoportjainak erejétől és alkujától teszi függővé a párt belső hatalmi viszonyait; harmadrészt pedig az utóbbi években egyre ijesztőbb diffúz oligarchizálódás, üzleti érdekcsoportok benyomulása a párthatalmi szférába, mégpedig alulról, a helyi pozíciók felől is terjeszkedve.

(…) Az MSZP szövevényes működésmódja mellett nem releváns kérdés, hogy mit akar „a párt”. A titkos tárgyalások szinte élő egyenes közvetítése a bizalmi viszonyok minimumát is kétségessé tette, amelyek nélkül pedig politikai közösség nem létezhet. Gyurcsány lemondása az elnöki posztról nyilván annak belátása volt, hogy masszív és elszánt ellenzéke működik a párton belül, amely kizárja a válságkezelő kormány támogatásához szükséges pártegység fenntartását. Ezek után csak az a kérdés: a dezignált kormányfő, Bajnai Gordon mire számíthat? Meddig tart ki a pártegység a válságkezelő politika következményeit tapasztalva? Lesz-e olyan pártelnök, aki képes a zilált képet mutató MSZP-t összefogni és felkészíteni az eljövendő kemény küzdelmekre? 

Horn Gyula 1998-as lemondása óta tart ez az állapot. Kovács László pártelnökként nem vállalt miniszterelnök-jelöltséget, jártak kávéházból székházakig, míg Medgyessy Péterig jutottak, akitől két év miniszterelnökség után könnyen meg is szabadultak, de megint nem egy belső érési folyamat választotta ki a vezetőt, Gyurcsány Ferencet, hanem a messiásvárás. Most, a legnagyobb bajukban jutottak el odáig a párt élén állók, hogy úgy látszik, nincs más, nekik kell vezetniük a csapatot. Pedig hát eleve az lenne a kormányzóképesség alapja, ha a választófejedelmi státusból kilépve közvetlenebb felelősséget vállalnának. Önmagukat. Többre lenne szükség annál, mint hogy ők állnak átellenben a jobboldallal, és több kellene annak bizonyításánál, hogy az előző rendszerben is voltak rendes emberek. Maguknak köszönhetik, hogy egy legkevésbé a baloldalra szabott helyzetben kell ezt megtenniük. Ígéretversenyben, ami arról szól, ki vállalkozik nagyobb megszorításra. 

Annyi Gyurcsány vezetési módszertanának alapos ismerete nélkül is bizton állítható, hogy saját pártjával nem a konstruktív bizalom jegyében próbált együttműködni, hanem inkább olyan kioktatások- kinyilatkoztatások révén, amilyen az őszödi beszéd is volt. Eltekintve most annak messze vezető belpolitikai következményeitől, tudnivaló, hogy Gyurcsány Őszödön legfeljebb azért érzékelhetett ellenállást, vagy inkább értetlenséget az általa meghirdetett konvergenciaprogrammal, az ugynevezett reformpolitikával szemben, mert – mint az reaktív beszédéből is kitűnt -, a saját pártfrakciója sem volt tisztában a 2OO4 – 2OO6 között folytatott látszatkormányzás során felhalmozott problémákkal. A kétségkívül őszinte kormányfői helyzetismertetés, minden túlzó nyelvi attribútumával együtt bizony meglepte a szocialistákat, akiket a pártelnök korábban nem kalauzolt el a különféle „trükkök” birodalmában. 

(...) ma is ott lesznek az utcán a hatalomból, na jó, kevésbé véres, ámde a korábbiakhoz hasonlóan nemtelen eszközökkel kipenderített előd(ök) híveinek tömegei, míg odabent, a PÁRT kongresszusán teljes zavarodottság.”

A mostani párt hangadóit, akár húsz évvel ezelőtt, már csak egyetlen dolog hajtja, megtartani, mégpedig mindenáron a hatalmat, megúszni, de legalább időben kitolni azt, amitől a legjobban rettegnek, a számonkérést. A teljesen kiürített, az elődök által eltapsolt tartalmú államkassza feltöltésére persze az új figurának sincs ötlete, ezért már csak a csodában bízhat az egész társaság, hogy tudniillik a nagyobb javakból kiszorított tömegek pusztán az arccsere kedvéért hajlandóak lesznek még az eddigieknél is komolyabb szigorításokat eszközölni saját koplalókúrájukon.