A szélsőjobboldal megerősödésének okai

A szélsőjobboldal megerősödése a 2009-es EP választás óta nem vita-, hanem ténykérdés. A Jobbikra leadott több mint 427 ezer voks azt jelzi, hogy a párt a szélsőjobboldali szavazótábor többségének integrációján túl, más, a parlamenti pártokból kiábrándult, vagy az azoktól eleve elzárkózó választói rétegeket is sikeresen szólított meg. Mindez nem független sem a gazdasági válság hatásaitól, sem az évek óta tartó kormányzati válságtól, sem a Fidesz azon politikai stratégiájától, amely több vonatkozásban elmosta a határokat a mérsékelt politizálás, illetve a radikalizmus között.

KERESLETI OLDAL – TÁRSADALOM-LÉLEKTANI OKOK

Öt átfogó kategóriába sorolhatók azok a társadalom-lélektani jellemzők, amelyek fogékonnyá teszik a magyar választók egy részét a szélsőjobboldal által kínált politikára: (1) erősödő rendszerkritika, (2) politikai jobbratolódás, (3) tekintélyelvűség és rendpártiság növekedése, (4) társadalmi bizalomhiány, (5) ellenséges viszonyulás.

 

Erősödő rendszerkritika

A magyar társadalom gyors jóléti fordulatot várt a rendszerváltástól, ennek elmaradása miatt az elmúlt húsz évben általános csalódottság alakult ki a demokratikus rendszerrel és a piacgazdasággal kapcsolatban. A 2006-os választást követően még inkább felerősödött ez a folyamat: 2007 elejére a demokratikus berendezkedéssel kapcsolatos állampolgári elégedetlenség mértékét jól jelzi, hogy a European Social Survey adatai szerint 21 európai ország közül csak Bulgária elégedettségi indexe volt alacsonyabb a magyarnál. Mindez egyaránt rontotta az alkotmányos intézmények, a parlamenti pártok és politikusok, valamint az Európai Unió hazai megítélését, miközben jelentősen növelte a szélsőjobboldal politikai mozgásterét és a radikális üzenetekre való társadalmi fogékonyságot. Figyelemreméltó, hogy a fiatalok körében különösen magas azok aránya, akik a demokratikus berendezkedéshez nem feltétlenül viszonyulnak pozitívan. Az Ifjúság 2008 kutatás szerint a 15-29 éveseknek kevesebb mint a fele gondolja, hogy a demokratikus rendszer minden más rendszernél jobb.

Politikai jobbratolódás

Több vizsgálat is arról tanúskodik, hogy a magyar választók körében erőteljes jobbratolódás zajlott az elmúlt években. Mára 12 százalék fölé emelkedett azoknak az aránya, akik a bal-jobb skála jobbszélén helyezik el magukat. Ez nem jelent feltétlenül általános és tartós értékváltást, a pártpolitikai következmények azonban jól láthatók: a szélsőjobboldal potenciális támogatottsága jelenleg olyan jelentős, hogy az egyfajta középpárti státuszt tesz lehetővé a még parlamenten kívüli Jobbik számára.

Tekintélyelvűség és rendpártiság növekedése

A társadalomban az elmúlt években jelentősen nőtt a mintát és értékeket adó tekintélyek, valamint a rend hiányának érzete. A történelmi tapasztalatok alapján mindez ideális terepet jelent a szélsőjobboldal megerősödéséhez. Ráadásul a gazdasági válság és az ezzel összekapcsolódó társadalmi-politikai válság miatt kialakuló fenyegetettség érzése tovább erősítette hazánkban az erős tekintélyek iránti vágyat, illetve a radikális rendpárti politika népszerűségét. A szélsőjobboldal által kínált „rendutópia” erre a társadalmi igényre reagál, miközben a különböző önvédelmi gárdák kikezdik az állami erőszak monopóliumát, aláásva ezzel a demokratikus berendezkedés egyik tartópillérét.

Társadalmi bizalomhiány

A hazai közvéleményre hagyományosan jellemző krónikus pesszimizmus, valamint az általános bizalomhiány ugyancsak elősegítette a szélsőjobboldal előretörését. Az alacsony társadalmi bizalom és az általános gyanakvás együtt jár a civil társadalom gyengeségével, a piacgazdasággal szembeni előítéletekkel, az erős paternalizmussal és a rendszerellenességgel is. A World Value Survey nemrég publikált adatai szerint az európai országok között Romániában, Magyarországon és Bulgáriában a legalacsonyabb a civil társadalmi aktivitás szintje. A civil szféra gyengesége nagymértékben segíti a szélsőjobboldalt, amely gyakran éppen „civil” köntösbe bújva új, az állam szerepét átvevő és a közösségek életét kiegészítő társadalmi-politikai intézmények létrehozását ígéri.

Ellenséges viszonyulás

Magyarországon az utóbbi években egyértelműen felerősödött a kisebbségekkel szembeni intolerancia és előítéletesség, illetve az összeesküvés-elméletekre alapozott politikai gondolkodás. Hazánkban nem hatnak olyan normák, melyek megszelídítenék és tompítanák a nyíltan vállalt előítéleteket. Sőt, a hazai közbeszéd egyre inkább korlátok nélkülivé válik, a nyíltan szélsőséges politikai vélemények reflektálatlanul jelennek meg a nyilvánosságban. Ennek nyomán tovább erősödött a cigányokkal szembeni nyílt előítéletesség, a cigányok körében a többségi társadalommal szembeni ellenszenv. A válság nyomán pedig – nemcsak Magyarországon vagy a régióban, de az egész világon – elharapózott a klasszikus sztereotípiákra építő politikai antiszemitizmus.

KÍNÁLATI OLDAL – A JOBBIK POLITIKÁJÁBAN REJLŐ OKOK 

A jelenleg a Jobbik által integrált – de hagyományosan heterogén – szélsőjobboldal 2006-ban kezdődött újjászerveződése óta egyértelműen önálló politikai tényezőnek tekinthető. A szélsőjobboldal megerősödése tehát nem egyik vagy másik parlamenti párt érdeke, és a Jobbik sem a parlamenti pártok „kreálmánya”.

 

A Jobbik három éve fokozatosan építkező, önálló politikai szereplő, hatékony politizálása maga is oka a szélsőjobboldal megerősödésének. A társadalom-lélektani jellemzők ugyanis önmagukban nem eredményezhetnék a szélsőjobboldal előretörését, ehhez olyan hatékony politikai erő kell, amely reagálva a számára kedvező társadalmi viszonyokra, képes megszervezni önmagát és támogatói bázisát. Ebből a szempontból a Jobbik politizálását illetően három tényezőt tartunk különösen jelentősnek:

 

1. A párt eszmerendszerének és retorikájának szimbolikus ereje. Ez egy sor esemény, ünnep, hagyomány, valamint jelkép – így például az árpád-sáv vagy a Nagy-Magyarország motívum – kisajátításában és népszerűvé tételében is megmutatkozott. A mérsékelt politikai szereplők pedig egyre tehetetlenebbnek látszanak ezen a téren. A hazai baloldali és liberális oldal által használt racionális-pragmatista politikai nyelv régóta versenyképtelen a szimbolikus politikai színtéren. Újdonság azonban, hogy ebben a vonatkozásban a jobboldal is egyre gyengébbnek tűnik a szélsőjobboldalhoz képest.
2. A szélsőjobboldali tábor pártpolitikával szembeállított „civil” önszerveződésének hatékony kiaknázása. A szélsőjobboldal 2006 ősze óta Magyarország legdinamikusabb, önszerveződő politikai közössége. A Jobbik az elmúlt három évben hatékonyan csatornázta be ennek a közösségnek a jelentős részét, és teremtette meg a maga alternatív nyilvánosságát, így ma a parlamenti pártokénál aktívabb társadalmi hátországot tudhat magáénak.
3. A romakérdés témájának kisajátítása, annak előítéletekre alapozott rendészeti problémává degradálása. Ennek a törekvésnek az eredményességét jól jelzi a „cigánybűnözés” kifejezés közbeszédben való meghonosodása.

 

Forrás: Political Capital-gyűjtés az Observer adatbázisának felhasználásával

A jogerősen betiltott Magyar Gárdát a mai napig a pártszervezet építésére használja fel a Jobbik. A párt érzelmileg mozgósító ellenségképek és szimbólumok alkalmazásával erős közösséget, társadalmi hátországot igyekszik létrehozni. Ehhez a közösséghez csatlakozva a választók egy része úgy érzi, csökkentheti saját elszigeteltségének érzését, és feloldódhat a kollektivitás intenzív élményében. Jellemző, hogy a Magyar Gárda alapítását követő két évben csaknem 180 új Jobbik-alapszervezet jött létre. Ahogy az EP-választás eredménye is mutatta, a párt ezzel országos szinten kiegyenlített támogatottságot felmutatni képes politikai erővé vált.

 

Mindezek összességében azt tették lehetővé a Jobbik számára, hogy a radikális- és a szélsőjobboldali szavazótábor többségének integrációján túl más, a parlamenti pártokból kiábrándult, vagy az azoktól eleve elzárkózó választói rétegeket is megszólítson. A párt bázisában ennek megfelelően jelenleg három (egymást részben átfedő) társadalmi réteg felülreprezentált: a fiatalok, a vidéki településeken élők, valamint az észak-keleti országrész lakói.

 

A nemzetközi példák arról tanúskodnak, hogy általában a szélsőjobboldali pártokra nézve komoly kockázatot jelent, amikor gyors megerősödésük után maguk is a parlamenti, politikai elit, vagy egyenesen a kormányzat részévé válnak. A szélsőjobboldali pártok támogatottságára ilyenkor szinte törvényszerű visszaesés jellemző. Aligha kérdéses, hogy a hazai szélsőjobboldal 2010-ben parlamenti képviselethez jut, de hogy hosszabb távon miként alakul a helyzete, jelenleg nem látható.

A JOGI, A POLITIKAI ÉS A GAZDASÁGI KÖRNYEZET 

A szélsőjobboldal elleni fellépésnek – az extrém esetektől eltekintve – nem lehetnek kizárólagos elemei a jogi eszközök, noha nyilvánvalón nem is lehet eltekinteni tőlük. A hazai közbeszédre sokszor jellemző jogfetisizáló, doktriner viták azonban sokkal inkább a tünetek felszíni kezeléséről és nem a jelenséget létrehozó tendenciák visszaszorításáról szólnak. Jellemző az időnként abszurdnak tűnő hazai közállapotokra, hogy az elmúlt években sokszor a szélsőjobboldal kerül „jogvédő” pozícióba, illetve, hogy a jogállam védelmére hivatott szervezetek gyakran a szélsőjobboldal álláspontját erősítették.

 

Bár a közbeszéd többnyire a jogalkotási kérdések körül forog, a szélsőjobboldal megerősödésének intézményrendszerbeli okai között inkább a jogalkalmazás problémái az elsődlegesek. Egyrészt gyakorlati értelemben a jogalkalmazás hibái és hiányosságai sokszor a szélsőjobboldallal szembeni fellépés konkrét esetekben való elmaradásához vezetnek, vagy ha ez nem is következik be, az eljárások túlzott elhúzódása ugyanezt az érzetet kelti. Másrészt szimbolikus értelemben a jogalkalmazási következetlenségek olyan képet alakítanak ki az állampolgárokban, mintha a hatóságok képtelenek lennének feladataik végrehajtására, és az állampolgárok „magukra lennének hagyva”. A következetlen jogalkalmazás erodálja a fellépő hatóságok hitelét, ami az állami intézményrendszerbe vetett bizalom megrendüléséhez vezet, és végső soron éppen a rendpárti jelszavakkal, és erőteljesebb fellépéssel kampányoló szélsőjobboldalt erősíti.

 

2006 és 2009 között a politikai környezetben is jelentős, a szélsőjobboldal előretörését nagyban elősegítő változások mentek végbe. Ebben a három évben kerültek a felszínre és kapcsolódtak össze olyan, korábban lappangó jellemzők, melyek a radikális válaszok iránti vágyat erősítették fel a társadalomban.

 

A kormányzat (kormányzás), a roma-nem roma etnikai együttélés, a szélsőjobboldallal szemben impotens parlamenti pártpolitizálás, valamint a szélsőséges jelenségeket kezelni képtelen média párhuzamos válsága ágyazott meg annak a szélsőjobboldali előretörésnek, amely 2009-ben az európai parlamenti választáson a Jobbikra leadott majd félmillió szavazatban is megmutatkozott. A szélsőjobboldallal szemben alkalmazott politikai érvelés jelenleg nem nevezhető működőképesnek, mivel ténylegesen nem a szélsőjobboldal ellen irányul, hanem elsődlegesen a parlamenti pártok egymással szemben kialakított politikai stratégiájának felel meg.

 

A gazdasági válság több szempontból erősítette a szélsőjobboldal mozgásterét. Egyrészről, a válságok általában is elmélyítik az eleve meglévő társadalmi különbségeket. Másrészről, az állandósuló egzisztenciális szorongás és sokak számára a tényleges talajvesztés erősíti az egész rendszerrel kapcsolatos elégedetlenséget, kiszélesítve azt a társadalmi bázist, ahonnan a radikálisok további híveket szerezhetnek maguknak.