A kedvelők számának változása az ellenzéki pártok Facebook-oldalain

2019-05-31

A múlt vasárnapi választás az ellenzéki erőviszonyokok jelentős átrendeződését hozta. Ez a folyamat a pártok Facebook-oldalait kedvelők számának változásában is tetten érhető. A Political Capital március 1-jétől napi szinten monitorozta ezeket az oldalakat. Heti ábránkon azt mutatjuk be, hogyan változott a kedvelők száma az elmúlt három hónapban, a március 1-jei értéket tekintve bázisnak.

 

A grafikon alapján az alábbi megállapítások tehetők:

  1. A sikeresnek tekinthető választási eredményt elérő ellenzéki pártok esetében a kedvelők tábora több ezer fővel gyarapodott, míg a kudarcos pártok esetében csökkenés vagy stagnálás figyelhető meg.
  2. A legtöbb új kedvelő a Mi Hazánkhoz érkezett. A legfiatalabb, alacsony bázissal induló párt három hónap alatt 35 százalékkal növelte kedvelőinek számát. Ebben nagy szerepe lehetett annak, hogy Facebook-hirdetésekkel toborzott szimpatizánsokat, a vizsgált időszakban szinte folyamatosan.
  3. A Momentum Facebook-tábora május elején kezdett bővülni, áttörést azonban egyértelműen a választási eredmény hozott: a hónap utolsó öt napján 3600-an kezdték követni a pártot.
  4. Az MKKP és a DK esetében március eleje óta folyamatosan, nagyjából egyenletes tempóban nőtt a kedvelők tábora. Esetükben nem történt a Momentuméhoz hasonló ugrásszerű bővülés a választást követően.
  5. A Jobbik kedvelőinek száma márciusban még növekedett, áprilistól viszont látványosan sokan elpártoltak tőlük. Május végére így 3358-cal csökkent a pártot kedvelők tábora. A Jobbik Facebook-oldalának így is 511 ezer kedvelője van, ami messze a legnagyobb a pártok között, a kormánypártét is (282 ezer) beleértve.
  6. Az intenzív Facebook-kampány ellenére az MSZP sem tudott újabb kedvelőket gyűjteni, sőt, az utolsó hónapban már láthatóvá vált az elpártolás. Így május végére negatívba fordult át a kedvelőszám egyenlege.
  7. Az LMP és a Párbeszéd esetében lényegében stagnált a facebookos tábor mérete. Az LMP-nél nem történt olyan lemorzsolódás, amely előrejelezte volna a párt gyenge választási eredményét.

 

Sajtókapcsolat:
+36 20 665-0384
Telefon:
+36 20 665-0384