Magyar politikaibefolyás-építés – Az Orbán-rezsim törekvései az illiberalizmus exportjára
Összefoglaló
A nemzetközi befolyásépítés alapvető nemzeti érdek, számos gazdasági és diplomáciai előnnyel járhat egy ország számára. Az Orbán-rezsim nemzetközi építkezésének stratégiai célja azonban sokkal inkább a rendszer hosszú távú fennmaradásának biztosítása azáltal, hogy a kormányzat számára megfelelő külpolitikai környezetet próbál teremteni, és ellensúlyozza a jogállam leépítése és a rendszerszintű korrupció miatti kritikákat és eljárásokat.
Így bár az Orbán-rezsim nemzeti jelszavakkal igazolja a nemzetközi befolyásépítést, egyelőre nem látszik, hogy ez a rezsimén túl a nemzeti érdeket is szolgálná. Az erőfeszítések ellenére Magyarország nemzetközi súlya és befolyása ugyanis csökken, az ország egyre inkább elidegenedik a saját szövetségi rendszerén belül. Az orosz-ukrán háborúban elfoglalt kormányzati álláspont pedig olyan külpolitikai kudarcnak tűnik, ami már az elmúlt években kiépített nemzetközi kapcsolatokat és befolyást is veszélyezteti (ld. lengyel-magyar viszony, V4 helyzete).
Az Orbán-rezsim nemzetközi kapcsolatépítése nem intézményeken, hanem pártokon vagy egyes politikai személyiségeken keresztül történik. Mivel a kormány szövetségesei és partnerei többségében nincsenek kormányon, Magyarország érdekérvényesítő képessége egyre gyengül.
A befolyásépítés gazdasági haszna legtöbbször nem nemzetgazdasági szinten, hanem a kormányközeli vállalkozásoknál jelentkezik.
Az Orbán-rezsim nemzetközi szinten kényszerpályán mozog, saját politikájának köszönhetően kisodródott az európai és globális fősodorból, a döntéseket jórészt trollpolitikával és zsarolással (blokkolással, vétóval) tudja befolyásolni. Mivel a jogállam leépítésére és a korrupcióra épülő rezsim természetéből adódóan konfliktuskereső és konszolidálhatatlan, nem tud visszatérni a politikai mainstreambe, hiába nem tűnik valószínűnek az európai „populista áttörés”. Az orbáni politizálás lényege ugyanakkor az erő mutatása: ha kényszerpályán van is, előremenekül, hogy a populista hullám egyik vezéralakja legyen. Jól leírják a gondolkodást a felcsúti kisvasútról 2015-ben elhangzott miniszterelnöki szavak: „Ha támadják a kisvasutat, meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor Lovasberényig. Ez nem krakélerség, hölgyeim és uraim, hanem életfelfogás, sőt talán életösztön".
Célja elérése érdekében az Orbán-rezsim a külpolitikában is gyakran alkalmaz nem szokványos eszközöket, mint például a tabudöntögető és a saját, euroatlanti szövetségi rendszerrel szembemenő retorikát, a trollpolitikát, nemzetközi döntések akadályozását, valamint új stratégiai szövetségek kialakítását. Mindezek révén az Orbán-rezsim és a magyar miniszterelnök több alkalommal is a nemzetközi figyelem középpontjába került, és a saját jelentőségét mindenképp erősíteni tudta. Imázsát is jelentősen átalakította: egykori liberális politikusból az illiberalizmus zászlóvivőjévé, a populista jobboldal és szélsőjobboldal nemzetközi szinten is jegyzett alakjává vált.
Hozzájuk hasonlóan, külpolitikája középpontjába Orbán Viktor is a „nemzeti szuverenitás" és a kulturális homogenitás megvédését, valamint a „faji-” és „civilizációs keveredés” elutasítását helyezi. Víziója szerint a Nyugat a liberális politikával felszámolja a saját alapjait és elveszíti dominanciáját, ezért egyrészt jó kapcsolatokat kell kialakítani a felemelkedő keleti hatalmakkal, másrészt Nyugaton küzdeni kell a mainstream politika megváltoztatásáért. Mindezzel persze saját rendszere fenntarthatósága szempontjából is kedvezőbb nemzetközi környezetet alakíthat ki.
Az Orbán-rezsim külpolitikai céljai:
- az euroatlanti szövetségi rendszerben a politikai mainstream megbuktatása, a társadalmi/kulturális hegemóniaváltás megvalósítása;
- az EU-ból való kilépés helyett annak megváltoztatása;
- mélyebb integráció helyett az ún. „Nemzetek Európája”, amely nem szól bele az egyes tagállamok ügyeibe;
- a keleti és déli országokkal erős kétoldalú és gazdasági kapcsolatok kialakítása;
- a Nyugat-Balkánon és a kelet-közép-európai régióban az európai mainstream politikával szemben álló szövetséges országok, illetve lekötelezett politikusok hálózatának kialakítása;
- a szomszédos országokkal jó viszony, gazdasági befolyás, a határon túli magyar közösségek körében pedig hegemónia kialakítása, szavazataik megszerzése érdekében.
A politikai befolyásépítés három fő eszköze különböztethető meg:
- Ideológia alapú befolyásépítés: célpontjai a nacionalista, ultrakonzervatív, vallásos, populista radikális jobboldali vagy akár szélsőjobboldali társadalmi és politikai szereplők, akikkel csak a közös témákra koncentrálnak. Ezek a bevándorlás- és genderellenesség, mélyebb európai integráció elutasítása, antiliberalizmus.
- Médiabefolyás-építés: elsősorban a Nyugat-Balkánon figyelhető meg, célja helyi médiumok felvásárlása, majd a helyi szövetséges politikai szereplőket támogató propagandacsatornákká alakítása.
- Gazdaságibefolyás-építés: egyszerre szolgálja a helyi szövetséges politikai szereplők támogatását és az Orbán-rezsim gazdasági alapjainak biztosítását.
A befolyásépítés főszereplői az Orbán-rezsim prominens politikusai, a kormányzat által szervezett „civil szervezetek” (GONGO-k) és „think tankek”, valamint üzleti közvetítőemberek.
A jórészt az Európai Parlament Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) és Identitás és Demokrácia (ID) frakcióiban ülő populista radikális jobboldali és szélsőjobboldali pártokkal történő kapcsolatépítés a 2015-ös ún. európai menekültválságtól kapott lendületet, és a Fidesz EPP-ből történő kisodródásával erősödött fel igazán. Mára az EU szinte minden tagállamában van olyan párt, amely a Fidesz melletti kiállás és az ideológiai hasonlóság vagy az orbáni politika iránti szimpátia alapján az Orbán-rezsim szövetségese vagy partnere. Közülük a legfontosabbak a lengyel Jog és Igazságosság (PIS), az olasz Liga és az Olaszország Testvérei (FdI), a spanyol Vox, a francia Nemzeti Tömörülés (RN). A Fidesznek vannak partnerei a mainstream pártok között is, mint a francia Republikánusok (LR), a Szlovén Demokrata Párt (SDS), az Irány – Szlovák Szociáldemokrácia (Smer) és a Hajrá, Olaszország! (FI).
Az amerikai Republikánus Párttal és főleg annak trumpista szárnyával Trump elnöksége alatt váltak szorossá a Fidesz kapcsolatai. Ebben nagy szerepe volt Orbán bevándorlásellenes politikájának (például a kerítésépítésnek), kétharmados választási győzelmeinek, a megbízott amerikai lobbistáknak, a magyar GONGO-k aktivitásának (ösztöndíjprogramok, rendezvények), valamint az amerikai médiamegjelenéseknek (pl. Tucker Carlson műsoraiban).
A Nyugat-Balkánon a médiavásárlások és más gazdasági aktivitások (korrupciós eszközök) a befolyásépítés fő eszközei. Fő szövetségesei Aleksandar Vučić szerb elnök, Janez Janša volt szlovén miniszterelnök, Milorad Dodik, a bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság elnöke, valamint Észak-Macedóniában Nikola Gruevszki pártja, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért.
A határon túli magyar közösségek körében a befolyásépítés fő eszközei a magyar politikai szereplők függőségi helyzetbe hozása, a média- és sportbefektetések, valamint az ingatlanvásárlások.
A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében készült tanulmány teljes terjedelmében elérhető itt (pdf, 0,8MB).
A Fidesz EU-beli szövetségeseit és partnereit bemutató infografikánk itt érhető el.
„A pártért vagy a nemzetért? – Mérlegen a magyar befolyásépítés” című podcastünk itt hallgatható meg. Résztvevők: Magyari Péter, a 444 újságírója, Zalán Eszter, az EUobserver újságírója, Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője.
A tanulmány, az infografika és a podcast a Heinrich Böll Alapítvány prágai irodájával együttműködésben készült.