Európa egy évvel a háború kitörését követően sem fáradt bele Ukrajna támogatásába

Az Ukrajnának küldött fegyverekkel kapcsolatban sorra dőlnek meg a tabuk: ma már a tagállamok az aktív állományukból is tesznek felajánlásokat. Az Ukrajna elleni orosz támadás évfordulója alkalmából a Political Capital három aspektusból járja körül az orosz invázióra adott európai válaszokat. Az Európai Unió tagállamaiban zajló választások eredményeire és az Ukrajna támogatásával kapcsolatos európai közvéleményben bekövetkezett változásokra a hét második felében térünk vissza, a jelenlegi elemzésünkben a fegyverszállítások területén bekövetkezett főbb biztonságpolitikai elmozdulásokat mutatjuk be.

Az Európai Unió (EU) közvetlen szomszédságában immár egy éve zajló orosz-ukrán háború alapvető nemzetbiztonsági, katonai, politikai, szomszédságpolitikai és gazdaságpolitikai paradigmaváltásra kényszerítette az EU-t és tagállamait. Az Oroszországgal megértő politikát hangsúlyozó európai „Ostpolitik” vagy „keleti nyitás” sok szempontból érvényét vesztette, még ha a mai napig hat is. A háború következtében ugyanis alapvetően megdőlt az Európa és a Kreml közötti külpolitikai alapvetés, amely a Szovjetunió, majd az önálló Oroszország „pacifikálása” mellett legfeljebb gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokra törekedett. Ennek a változásnak a jeleként az elmúlt egy évben a sisakoktól a Leopárd 2-es tankokig ívelő német fegyverszállításoktól kezdve, az Unió által harmadik fél számára biztosított katonai kiképzésig számos tabu megdőlésének lehettünk tanúi.

Sokak számára már az a gyorsan összeálló egység és határozottság is megdöbbentő volt, amellyel az EU az Ukrajna elleni orosz támadásra reagált. A tagállamok döntéshozói néhány nap leforgása alatt, az Unió történetének eddigi legnagyobb szabású gazdasági szankciócsomagját léptették életbe Oroszország és szövetségesei ellen. Sőt, a gazdasági dimenzión túlmenően kiszélesítették a célzott személyeket és szervezeteket érintő korlátozásokat, Unió szerte felfüggesztették a Sputnik és az RT műsorszolgáltatási tevékenységét.

Az elmúlt egy év során az Unió tagállamai összesen kilenc átfogó szankciós csomag bevezetéséről döntöttek, szisztematikusan megnyirbálva Oroszország gazdasági kapcsolatait. A főbb korlátozó intézkedések közé tartoznak:

• árplafon bevezetése a tengeren szállított orosz olajra és az orosz olaj tengeren keresztül történő behozatalának tilalma,
• a szén és egyéb szilárd fosszilis tüzelőanyagok behozatalára vonatkozó tilalom,
• a többek között a repülőgép-üzemanyagra és fejlett szoftverek exportjára vonatkozó tilalom,
• a behozatali tilalom többek között a műtrágyára, fára, betonra és cigarettára, valamint
• a vas, az acél és egyes luxustermékek kereskedelmének korlátozása.

Az EU a becslések szerint az elmúlt évben közel 5 millió ukrán menekültet fogadott be, összesen közel 30 milliárd euró értékben nyújt gazdasági támogatást Ukrajnának, és több mint 3,5 milliárd euróval támogatta az ország fegyvervásárlását.

A növekvő megélhetési nehézségek és az orosz dezinformációs törekvések ellenére mindeközben nem csökkent jelentősen Ukrajna támogatottsága Európában. A legtöbb országban továbbra is többségben vannak az Ukrajnát támogató intézkedésekkel egyetértők. Mindez az elmúlt egy évben megrendezett, közel egy tucat választás eredményeiben is tükröződik: Magyarország kivételével az elmúlt egy év során sehol sem tudtak kormányra kerülni vagy önállóan kormányt alakítani Ukrajna támogatásának visszafogása mellett kampányoló pártok.

Az európai országok Ukrajna melletti elkötelezettsége talán a fegyverszállítások terén mutatkozik meg leginkább. Az elmúlt egy évben az EU 17 tagállama küldött nehézfegyvert Ukrajnának, többek között olyan, a támadó fegyverek küldésétől hagyományosan idegenkedő országok is, mint Németország vagy Svédország. Az uniós szintű védelmi politikában is precedens nélküli fordulat következett be: az EU fennállása óta először engedélyezte a halált okozni képes fegyverek biztosítását egy harmadik ország számára.

Az EU eddig az Európai Békekereten keresztül összesen 3,6 milliárd euró értékben nyújtott katonai segítséget Ukrajnának, ebből 3,1 milliárd eurót tesz ki a fegyverek beszállítása. Az EU tagállamai a legtöbb becslés szerint összesen további 8 milliárd euró értékben adományoztak fegyvert Ukrajnának vagy támogatták az ország fegyvervásárlását. A Kiel Intézet adatai alapján – Norvégia és az Egyesült Királyság (amely közel 4 milliárd euró értékben nyújtott katonai segítséget Ukrajnának) vállalásait is beleszámolva – ez az összeg a közel 15 milliárd euróra emelkedik, amely volumenét tekintve csak az Egyesült Államok közel 30 milliárd euró értékben nyújtott katonai asszisztenciájával vethető össze.

A legtöbb európai ország elköteleződése az Ukrajna fegyverekkel való támogatása mellett jelentősen nőtt az Ukrajna elleni orosz inváziót követő egy évben. A háború kitörése előtt – a 2014 óta létező kelet-ukrajnai befagyott konfliktus ellenére – az európai országok egyáltalán nem támogatták halált okozó fegyverekkel Ukrajnát, ezzel szemben ma néhány ország már az aktív állományából tesz felajánlásokat (eddig a szövetséges európai országok csak a zárolt, használatból kivont készletekből küldtek nehéztechnikát Ukrajnának). Bár óriásplakátokon hiába keresnénk, Magyarország is szavazott meg olyan döntést az Európai Tanácsban, amely az Ukrajnának nyújtott fegyveres támogatásról szólt.

A háború kitörését követő hetekben a nyugati országok elsősorban könnyen és gyorsan szállítható minimális képzést igénylő légvédelmi és harckocsi-elhárító fegyvereket küldtek. Később, amikor már látszott, hogy a háború el fog húzódni, a valaha volt Varsói Szerződés tagállamaiból egyre több szovjet típusú nehézfegyver érkezett Ukrajnába (Lengyelország például áprilisban 240 darab T-72-es tankot küldött). Ebben az időszakban jelentek meg az első tüzérségi eszközök is, mint az amerikai szállítású HIMARS rakétavetők, vagy az M777-es ágyúk. Ősszel, az ukrán energetikai infrastruktúrát érő orosz támadásokra válaszul a légvédelmi eszközökre helyeződött át a hangsúly. Ekkor az Egyesült Államok, Németország és Franciaország az egyik leghatékonyabb rakétavédelmi rendszernek számító Patriot rendszer szállítására tett ígéretet (ez még nem érkezett meg Ukrajnába).

 

A háború eseményeinek hatása a nyugati szövetségesek által nyújtott katonai segítségre (Political Capital-összeállítás)

 

Novemberben az EU átfogó kiképző missziót (European Union Military Assistance Mission, EUMAM) indított az ukrán katonák számára, két évre szóló mandátummal. A misszió jelentőségét mutatja, hogy az EU 120 naponként 15 ezer ukrán katona kiképzésére (és felszerelésének biztosítására) tett ígéretet, vagyis egy év alatt több mint 45 ezer főt volt képes kiképezni – mutat rá Vecsey Mariann és Wagner Péter elemzésében. Így az Operation Interflex – a britek által 10 szövetséges ország közreműködésével vezetett kiegészítő kiképző misszió – és az EUMAM révén évente összesen több mint 75 ezer ukrán katona kiképzését képesek biztosítani az európai szövetségesek.

Az elmúlt hetekben – egy esetleges orosz tavaszi offenzíva kilátásai mellett – újabb jelentős szintlépés történt a katonai segítségnyújtás mértékében: több európai ország ajánlott fel modern nehézfegyvereket az aktív állományából (korábban csak a zárolt készletekből küldtek nehéztechnikát Ukrajnának). A britek által felajánlott Challenger 2-es harckocsik, a dánok és a svédek által felajánlott CAESAR és Archer tüzérségi eszközök, valamint a németek által ígért Leopard 2A6-os harckocsik mind harcrendben lévő készletekből kerülnek majd átadásra.

A legtöbb európai döntéshozó korábban vonakodott hasonló fegyvereket küldeni, attól tartva, hogy ez Oroszország túlzott provokációját jelentené. Németország az egyre erősödő nyomás ellenére sem engedélyezte, hogy a német gyártmányú Leopard 2 tankkal rendelkező országok Ukrajnát támogassák a Kijev által régóta áhított – kifejezetten az oroszok által jelenleg használt T-72-esek ellen tervezett – harckocsikkal, amelyek (amennyiben megfelelő számban állnak rendelkezésre) vélhetőleg komoly segítséget jelentenének egy esetleges tavaszi offenzíva során.

Január 25-én azonban hosszas vitát és vonakodást követően Berlin bejelentette, hogy engedélyezi a Leopard 2-esek átadását Ukrajnának, egyúttal elkötelezte magát 14 Leopard 2A6-os tank szállítása mellett. A német bejelentést követően Lengyelország tizennégy, Norvégia nyolc, Spanyolország hat, Portugália pedig négy Leopard 2-es tank átadására tett ígéretet. A legtöbb felajánlással kapcsolatban azonban azóta sem derültek ki további konkrét részletek és a számuk messze alulmúlja az ukránok által kért, két páncélos dandár felszereléséhez szükséges 90-100 darab harckocsit.

Németország, Hollandia és Dánia a Leopard 2-esel kapcsolatos német bejelentést követően több mint száz darab régebbi típusú (1A5-ös) – vagyis Leopard átadását ígérte meg Ukrajnának. Azonban ezek az orosz harckocsik fegyverzetéhez képest viszonylag gyenge (azonban mozgékonysága, tűzvezető rendszere és elektronikája tekintetében az orosz harckocsik képességeit messze meghaladó) tankok nem közelítik meg a Leopard 2-esek képességeit.

Újabban a vadászgépek szállításával kapcsolatos nemzetközi párbeszéd is egyre erősödik. Január végén Franciaország nyitottnak mutatkozott Dassault Mirage vadászgépek küldésének lehetőségére, pár hétre rá London sem zárkózott el az vadászgépek szállításának ötlete, mint „hosszú távú lehetőség” elől.

Az európai országok nehézfegyverek küldése melletti elkötelezettségét az alábbi két ábrán szemléltetjük. Az első ábra a tarackok és egyéb tüzérségi rendszerek szállítását ragadja meg az uniós tagállamok, valamint Norvégia és az Egyesült Királyság részéről. A hiányos információkból adódóan nem lehet meghatározni, hogy az egyes felajánlások esetében egy adott hónapban pontosan hány fegyver érkezett Ukrajnába, így az olyan felajánlások esetében, amelyek leszállítása még folyamatban van, a teljes felajánlott darabszámot a szállítások kezdetekor (vagy a PzH 2000-es tarackágyúk esetében a hivatalos bejelentés időpontjától kezdődően) jelöltük.

Az alábbi ábrán jól látszik, hogy az elmúlt egy év során szinte egymást érték a bejelentések az európai országok részéről tüzérségi rendszerek biztosítására. Az elmúlt időszakban tett vállalások növekvő tendenciája ráadásul egyre modernebb tüzérségi fegyverek (francia Caesar 8x8-es önjáró tarackok, svéd Archer önjáró tüzérségi rendszerek) felajánlásával párosul.

Az európai szövetségesek által Ukrajnának küldött tüzérségi rendszerek számának változása havi bontásban

(Forrás: Oryxspioenkop, Political Capital-összeállítás)

 

Az alábbi ábra az európai országok által Ukrajnának küldött tankok számát mutatja a háború kitörését követően. Az ábrán jól látszik a tankok szállításával kapcsolatos bejelentések súlya: a lengyelek és a csehek által (a 35 T-72-esért cserébe Németország többek között 15 Leopard 2-est adott át Prágának) áprilisban küldött T-72-eseken és a Szlovénia által (szintén Németországtól kapott fegyverekért cserébe) augusztusban szállított 28 M-55S-en kívül az európai országok egészen pár héttel ezelőttig elzárkóztak attól, hogy tankot adjanak át Ukrajnának. Jelenleg viszont számos modern nehézfegyverzet biztosítása mellett kötelezték el magukat.

Az európai szövetségesek által Ukrajnának küldött tankok számának változása havi bontásban

(Forrás: Oryxspioenkop,  Forum on the Arms Trade, Political Capital-összeállítás)

 

Ukrajna fegyverekkel való támogatása terén tehát az európai országok körében nagyobb elköteleződés mutatkozik, mint valaha. Sorra dőlnek meg a tabuk, olyannyira, hogy januárban már jó pár ország az aktív állományából tett felajánlásokat. Az „Ukrajna-fáradtság” tehát, ha a közvéleményben érzékelhető is, a gyakorlatban nem vezetett Ukrajna támogatásának visszafogásához.

Lengyelország mellett mára Németország és Franciaország is jelentős felajánlásokkal támogatja Ukrajnát. Mindez egy olyan politikai elkötelezettséget mutat az Unió három legnagyobb tagállama részéről, amely vélhetően tartósan meghatározza majd az EU külpolitikájának irányvonalát. Habár Szlovákiában esély mutatkozik az Ukrajna támogatásának visszafogása mellett kampányoló jelöltek hatalomra kerülésére, és Bulgáriában is egyre erősödnek az oroszbarát pártok, ezek a folyamatok várhatóan nem fognak érdemi hatást gyakorolni az Unió külpolitikájára.

 

Kiemelt kép forrása: Al Jazeera