Tessék vigyázni, az ajtók nem záródnak
Egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy ténylegesen el fogja lehetetleníteni a külföldi pénzek választási kampányba áramlását a belengetett törvénymódosítás.
Ismét az aktuális politikai érdekeihez igazítja a kormány a választási versengés szabályait. Bár törvénymódosítót még nem látunk, két kormánypárti megszólalásból az látszik körvonalazódni, hogy a jövő évi önkormányzati választáson már a pártokkal azonos szabályok vonatkozhatnak azokra a civil szervezetekre, amelyek jelöltet állítanak.
Ha el lehetne vonatkoztatni a magyar valóságtól, a törekvés már-már neutrálisnak volna tekinthető; egy virágzó demokráciában senki nem gondolná, hogy bárki is hátrányos helyzetbe kerülne attól, hogy ugyanazok a finanszírozási szabályok vonatkoznak a különböző jelölőszervezetekre. Inkább az a kérdés merülne fel (és merül fel ma is), hogy eddig miért nem történt meg ez a lépés. Az álnaiv kérdésre a válasz közismert: a tavalyi választás óta a kormányoldal folyamatosan napirenden tartja az ellenzék külföldi forrásból támogatott kampányának ügyét, és ha már semmilyen törvénytelenség nem nyert bizonyítást, a kommunikációs offenzívát kívánják kifuttatni arra, hogy a cselekvőképes kétharmad „becsukja a kiskapukat”.
Hogy ténylegesen bezárják-e, arról később, először nézzük meg a kormányoldal hivatkozási alapjait.
Leggyakrabban az a vád fogalmazódik meg, hogy a külföldről érkező pénzek torzítják a választási versengést. Ez az érv komolyan vehető is lehetne, ha a Fidesz mindenkori jelöltjeit, listáit nem erősítené sokszorosan az a kifogyhatatlan közpénzeső, ami nemcsak kampányidőszakban, hanem lényegében permanensen torzítja a versenyfeltételeket. A teljesség igénye nélkül: átlagosan évi egy ún. nemzeti konzultációt tart a kormány, ami az előkészítéstől az utókommunikációig több hónapig tart; a több csatornán 7/24 kormánypropagandát közvetítő állami média finanszírozása már évi 100 milliárd fölötti tétel, ehhez jön még hozzá a nehezen számszerűsíthető KESMA- és Megafon-birodalom. Ehhez képest az ellenzéki konglomerátumot 2022-ben megtámogató 4 milliárd forintnyi külföldi forrás a hídon dübörgő elefánt és egér esetére hajaz.
Kétségtelen, az „az diktál, aki fizet” elv örökérvényű, de nem érdemes szem elől veszíteni, hogy milyen nagyságrendekkel állunk szemben, amikor a kormánypárti megszólalók a „külföldi érdekek befolyásolásától” féltik a magyar választásokat. 4 milliárd forintnyi támogatás áll szemben a magyarországi orosz, kínai, török beruházásokkal és ezek nyomában az autoriter befolyással, ami ellen soha nem emelték fel a szavukat, sőt, szavazataikkal aktívan hozzájárultak annak erősödéséhez: Paks 2, Nemzetközi Beruházási Bank, Belgrád-Budapest-vasútvonal, debreceni akkumulátorgyár – csak hogy a legnyilvánvalóbbakat emeljük ki.
Visszatérve a kiskapukhoz, elegendő-e vajon a bezárásukhoz, hogy az önkormányzati választáson jelöltet állító egyesületek, egyéb szervezetek a pártokhoz hasonlóan csak magyar magánszemélyektől fogadhassanak el támogatást? Ahogy a hipokrita vagyonnyilatkozati rendszer, ez is kijátszhatónak tűnik. A lex MMM-nek is nevezhető elképzelés annak próbálja elejét venni, hogy például a Márki-Zay Pétert jelölő mozgalom vagy egy talán ma még nem is létező ellenzéki ernyőszervezet ne kaphasson külföldi támogatást. Némi papírmunkával ez könnyen kikerülhetőnek tűnik: ha X mozgalom kap külföldi támogatást és Y egyesület a hivatalos jelölőszervezet, akkor csak a két szervezet közötti transzfert kell megoldani, valószínűleg magánszemélyek közbeiktatásával. Sőt, a mindennapi kormányzati- és a 2022-es ellenzéki kampány egyformán bizonyítja, hogy ha nem konkrétan a jelöltek népszerűsítésére fordítják a nemhivatalos forrásokat, akkor a hatályos jogszabályi környezet nem alkalmas ennek tetten érésére. Magyarul: például a hivatalosan ingyen dolgozó aktivistákat továbbra is ki lehet fizetni más kalapból, ahogy az utazási költségeket, a rendezvényeket is lehet más – akár külföldi – forrásból fedezni. Ezt a legtöbb párt már régen tökélyre fejlesztette, és nem is életszerű azt feltételezni, hogy a pénz ne találná meg az útját, ha a szándék megvan hozzá.
Még egyszer: a törvénymódosító javaslat ismerete nélkül ennél precízebb modellezésre egyelőre nincs lehetőségünk, már csak azért sem, mert egy módosító gyakran tucatnyi törvényt módosít. Az eddigi kormánypárti nyilatkozatok alapján mégis arra következtethetünk, hogy – a kamupárt-jelenséghez hasonlóan – nem kívánják ténylegesen bezárni, legfeljebb kicsit behajtani azokat a bizonyos kiskapukat. Az Orbán-rendszernek ugyanis szüksége van az ellenzékére, márpedig ehhez az kell, hogy ha kínkeservesen is, de továbbra is képesek legyenek forrásokhoz jutni – de csak olyan mértékben, hogy ne jelenthessenek valódi veszélyt a kormánypárt hatalomban maradására.
