A választás dilemmája
Sajátos formát öltött a választás tétje: a győztes előre ismert, a hivatásos és amatőr elemzők csupán a győzelem és a vereség mértékét találgathatják. Kell-e félni a Fidesz kétharmados többségétől? Ez a kérdés azért lehet manapság a közbeszédet meghatározó témák egyike, mert a kétharmados többség birtokában minden további nélkül átírható az alkotmány. A Political Capital elemzésének szerzője JUHÁSZ ATTILA.
Jellemző a hazai közéleti vitákra, hogy a kétharmad ügye is egy azok sorában, amelyekről szinte sosem szól higgadt mérlegelés. A kétharmados többség megszerzése vagy megakadályozása sokszor szimbolikus értelmet nyer a politikai szereplők üzeneteiben, a kampányban a mozgósítás eszközévé lett. A Fidesz politikusainak óvatos megközelítése szerint a kétharmados többség elérése „csoda” volna, de azért hozzáteszik: igazán nagy változásokat csak igazán nagy felhatalmazással lehet majd végrehajtani. A párt így jelzi szimpatizánsainak, hogy a biztos győzelem tudatában sem elkényelmesedni, sem a szavazatokat megosztani nem szabad.
Siker? Vereség?
Az MSZP a Fidesz kétharmados többségében veszélyt lát, amellyel Orbán-ellenes törzstáborát igyekszik mozgósítani. A Jobbik pedig azzal kampányol, hogy radikális változások nem várhatók a Fidesztől, ezért az erre vágyó választóknak érdemes átpártolniuk az „új erőhöz”.
A kétharmados többség kérdése persze a választások utáni időszakra is meghatározó. A Fidesz számára – még az abszolút többség elérése esetén is – egyfajta kudarccal érhet fel, ha nem sikerül 258 mandátumot szereznie az Országgyűlésben. Az MSZP-nek viszont éppen ez jelentheti a relatív sikert, még akkor is, ha 1990 utáni történetének legnagyobb vereségét szenvedheti el.
A legkedvezőbb helyzetbe azonban a Jobbik kerülne, ha a Fidesznek nem jönne össze a kétharmad. A szélsőjobboldal ezzel komoly zsarolási potenciálra tehetne szert – igaz, csak akkor, ha a Fidesz hajlandó lesz együttműködni vele. Ha viszont ilyen együttműködésre nem kerül sor, a Jobbik számára az lesz előnyös, hogy tovább beszélhet az MSZP (esetleg a még bekerülő kis pártok) és a Fidesz „nemzetellenes nagykoalíciójáról”, és ezáltal újabb és újabb támogatókat szalámizhat le a Fideszről. A Jobbik vélhetően akkor is eredményesen fogja ezt hangoztatni, ha semmiféle összjáték nem lesz a többi párt között. Lényegtelen ugyanis, hogy ténylegesen mi történik: a szélsőjobboldali politikusok számára elég annyi, hogy híveik hisznek a „nemzetellenes összeesküvésben”.
A kétharmados többséggel kapcsolatos politikai üzenetek és értelmezések egyik hátrányos következménye, hogy Magyarországon egyre erősödik a közvélekedés, miszerint pusztán a „sima” parlamenti többség birtokában nem lehet kellően hatékony kormányzást folytatni. Ezt a meggyőződést persze a pártok kampánya mellett az elmúlt évek gyenge kormányzati teljesítménye, valamint a Fidesz ellenzéki politikája (például a népszavazás útján történő döntéshozatal) is táplálta.
Mindebből következően: amikor előtérbe kerülnek azok a kérdések, hogy mit tenne a Fidesz a kormányzati hatalom birtokában, szinte minden oldalról – akár pozitív, akár negatív előjellel – már-már kötelezően elhangzik a vélekedés: gyökeres változások, hatékony intézkedések csak esetleges kétharmados parlamenti többséggel válnának lehetségessé. Jó példa erre a Reutersnek a gazdasági elemzők körében készített felmérése, amely szerint a válaszadók többsége úgy véli: a Fidesz kétharmados országgyűlési többsége lehet a legjobb esély a magyar gazdaság rendbetételére.
Igaz persze, hogy az elmúlt években több olyan szabályozási területen is történtek kísérletek a változtatásra, amelyek kétharmados parlamenti többséget igényelnek. Ez azonban sokszor pusztán a jól ismert taktikát jelentette: a pártok szeretik konszenzuskeresőnek láttatni magukat, különösen a megegyezést elutasító többi politikai erővel szemben. Pedig tény: a kétharmados parlamenti többség önmagában nem old meg semmit, mint ahogy önmagában nem is veszélyeztet semmit. Amennyiben a Fidesz tekintélyelvű, antidemokratikus rendszer kiépítését tűzi ki célul, ehhez a legtöbb területen nem lesz szükség a kétharmadra.
Jó kormányzás?
A táblázatban azokat a kétharmados többséget igénylő döntéseket tekinthetjük át, amelyek az elmúlt időszakban a politikai viták és törekvések középpontjában álltak
Ha viszont a pártnak nincs ilyen célja, akkor a kétharmados többség legfeljebb lehetőséget ad néhány területen a gyorsabb döntéshozatalra – igaz, csak akkor, ha a leendő Fidesz-kormánynak lesznek elképzelései, valamint párton belüli többsége a megalapozásukhoz. A kétharmados többségből tehát nem következik automatikusan a „jó kormányzás” sem.
Mára az is látható, hogy a kétharmados többség nemcsak lehetőség, hanem óriási felelősség is. A kétharmados törvényeket eredetileg létrehozó 1989-es kerekasztal-megállapodás, majd a kört szűkítő 1990-es MDF–SZDSZ-paktum egyaránt arra a hamisnak bizonyult előfeltevésre épült, hogy a politikai erők képesek lesznek olyan megállapodásokra jutni, amelyek hatása túlnyúlik az adott kormányzati cikluson. Ráadásul éppen a két legnagyobb rendszerváltó párt helyzete a bizonyíték arra, hogy a rövid távon előnyösnek tűnő megállapodások később visszaüthetnek. Tudniillik a parlamenti bejutási küszöböt éppen az MDF és az SZDSZ megállapodása emelte 4-ről 5 százalékra, ma viszont a két párt együttesen is éppen ennek a küszöbnek az átlépéséért küzd. Aki tehát csak rövid távon gondolkodik, mindenhatónak gondolja a közjogi kereteket, és nem számol a politikai erőtér változékonyságával, könnyen megjárhatja.
Végső soron tehát a kétharmados parlamenti többség birtokában egyik irányban lehetőség nyílik egy sor terület régóta várt újraszabályozására – így a parlamentarizmus megerősítésére –, a másik irányban pedig megnyílik az út a politikai keretfeltételek opportunista újraszabályozására. Mindez a politikai rendszer állandó változásához, erősödő kiszámíthatatlansághoz vezethet, és akadályozhatja az életképes alkotmányos hagyomány kialakulását. A két út közötti választás felelősségét viseli majd az a politikai erő, amely esetleg kétharmados többséget szerez.
A cikk megjelenése: 168 Óra, 2010. március 25.
