Alkalom szüli
Létezik-e olyan, hogy jó politikus? – a politikai kommunikációról és marketingről szóló sorozatunk újabb darabjában erre a kérdésre keressük a választ.Kezdve az antik történetírástól, majd Machiavelli és Erasmus munkásságán át egészen Max Weberig, azután a modern politikai marketingig se szeri, se száma azoknak az elképzeléseknek, amelyek a jó politikust – legyen az akár örökletes a uralkodó vagy választott vezető – bizonyos tulajdonságok szerencsés együttállásának megtestesítőjeként gondolják el. Ezek a tulajdonságok sok félék lehetnek. Hétköznapiak, mint a józan paraszti ész; különlegesek, minta jó szónoki képesség; pozitívak, mint a becsületesség; vagy akár negatívak, mint a könyörtelenség. Egy azonban biztos: a legtöbb megközelítés szerint meghatározott tulajdonságok és képességek révén válhat valaki jó politikussá.
Az általános választójogon alapuló demokráciák kialakulásával a jó politikus végképp egyenlő lett a sikeres politikussal. Ez a fejlemény megfosztotta a politikai vezetőt különleges, egyszerű halandó fölé emelt státusától. A sajátos tulajdonságok szükségességéről szóló elképzelések viszont megmaradtak. A közgondolkodásban továbbra is a “Nagy Ember” elmélet uralkodik, mely szerint a jó politikust a siker teszi azzá, a sikert azonban szinte kizárólag a politikus veleszületett vagy szerzett képességei alapozzák meg.
Mindezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy bár a tartósan jó politikai teljesítménynek lényeges összetevője a tehetség, a mediatizált politika pedig kétségtelenül felértékeli a politikusok személyiségét és tulajdonságait, a siker mégsem egyszerűsíthető le csupán erre a dimenzióra. A XX. század talán legjelentősebb amerikai elnökeként számon tartott Franklin D. Rooseveltben, a jelenlegi finn sikerelnök Tarja Halonenben, vagy a váratlanul nagyformátumú politikussá váló Angela Merkel mostani német kancellárban például az a közös, hogy egyiküket sem tartották kellően karizmatikus, tehetséges politikusnak, ők azonban rácáfoltak a kétkedő hangokra. Az is előfordul, hogy a politika nagyágyúi jelentéktelennek látszó politikusokkal szemben maradnak alul. Így például 1945-ben Nagy Britanniában a Clement Attlee vezette Munkáspárt legyőzte a választásokon a második világháborút megnyerő Winston Churchill Konzervatív Pártját.
Igaz, Churchillnek maradt a történelmi dicsőség, valamint az a választási vereségével kapcsolatos bon mot, miszerint: “Megállt egy üres autó a Downingstreet l0. előtt, és kiszállt belőle Clement Attlee.” A rendszerváltás óta – Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet leszámítva – Magyarországon sem volt olyan miniszterelnök, akiről a kiemelkedően tehetséges politikai vezéregyéniség képe alakult volna ki a nyilvánosságban. Sőt, számos helyzetre Orbán és Gyurcsány sem tudott sikeres politikai választ adni. Többnyire ugyanis nem a politikusok uralják a politikai körülményeket, hanem fordítva. Ennek alapján persze lehetne azt gondolni, hogy akkor mégis van döntő fontosságú politikusi tulajdonság, mégpedig a helyzetfelismerés képessége. De ez sem mindig igaz, hiszen például Medgyessy Péter politikai “gyengeségei” (kommunikációs képességei, esetlen megnyilvánulásai, kevésbé karizmatikus kiállása), az adott szituációban, vagyis a 2002-es választási kampányban, az Orbán Viktorral szemben folytatott küzdelemben kifejezetten előnyére váltak.
A politikai marketing nézőpontjából nincs tehát sok értelme “Hogyan lehetsz sikeres politikus?” típusú általános receptkönyveknek, ennél hasznosabb a sajátos, egyedi helyzetekre vonatkoztatható tudás.
Mert bár fontos a tehetség, a személyiség, a készségek fejlesztése, valójában a kon krét politikai szituációk találják meg azokat a politikuskaraktereket, akik adott helyzetben sikeresek lehetnek.
A cikk megjelenése: Figyelő, 2008. június 5.
