A számkivetett
Lesz-e Orbán Viktor utáni Fidesz? A kérdés talán így is feltehető: Orbán Viktorral lesz-e Fidesz? És ha nem vele, akkor kivel? Lesz-e Gyurcsány nélkül MSZP? Vagy MSZP nélkül Gyurcsány? Látjuk-e a két, saját oldalukat vezető sztárpolitikuson túl a többieket? Egyre több, tehetségesnek tűnő jelentkezőt látni: igaz, ők nem vállalják nyíltan ambícióikat, de azt a nyilvánossághoz való viszonyukból egyértelműen ki lehet következtetni. Az alábbiakban Áder János fideszes országgyűlési alelnök politikai imázsát elemezzük. Áder János politikai pályájának ívét maga a politikus rajzolja meg: nemrégiben jelentette be, hogy 2009-től európai parlamenti képviselőként tevékenykedne tovább. Áder szerint itt az ideje, hogy a Fidesz, a párt frakciója és az Országgyűlés operatív irányítása után európai kitekintést, nemzetközi tapasztalatokat szerezzen. A nemzetközi tapasztalatszerzés azonban – könnyen belátható – akkor hasznosulhat, ha az Európai Parlament nem a pálya végpontja, hanem sokkal inkább egy olyan kitérő, amely lendületet adhat a továbblépéshez. Áder számára az EP-képviselőség így nem a politikai karrier lezárását jelenti, ahogyan ez szinte szokássá vált a régi uniós tagállamokban, hanem a háttérbe húzódás és az esetleges későbbi újrakezdés lehetőségét. Tehát Áder János is azon fideszes politikusok közé került, akik az Orbán utáni időkre készülnek.
Áder János elmúlt éve a csendes háttérbe húzódásról szólt, egyre kisebb szerepet vállalt a párt politikájának – a nyilvánosság számára is látható – végrehajtásából. Áder azonban nem fordított, nem fordíthatott hátat a napi politikának: hangsúlyos ügyekben szinte mindig jelen volt, ha ezt nem is tette túl nyilvánvalóvá. 2006. októberében Orbán Viktor után másodikként szólalt fel a Fidesz Kossuth téri demonstrációsorozatán, és részt vett a népszavazási kezdeményezés háttérmunkáiban is (nem vett részt viszont a párt kordonbontó akciójában). Mégis háttérbe húzódásról kell beszélnünk, mert rendkívül éles a kontraszt Áder János 2006 előtti és a választást követő politikai szerepvállalása között. A Medgyessy-, és az első Gyurcsány-kormány idején Áder nem csupán a Fidesz frakcióját vezette és szervezte, de a legaktívabban vett részt a parlamenti szócsatákban.
Áder János politikai karakterét talán éppen az a négy év formálta leginkább, amikor a parlamenti ellenzéki Fidesz arcaként szinte minden ülésnapon megütközött kormánypárti ellenfeleivel. Medgyessy Péterrel, Lendvai Ildikóvalés Kuncze Gáborral lefolytatott szócsatái klasszikus törvényhozási politikusként jelenítették meg a választók előtt, de Áder jóval több mint parlamenti debattőr. Egyike a kevés magyar politikusnak, aki sajátos vitastílusával nem csupán beburkolja mondanivalóját, hogy az minél közérthetőbb és emlékezetesebb legyen, hanem retorikája és stílusa egyben imázsának részévé is vált. A mosolytalan megmondóember szerepében szemlátomást jól érezte magát.
Áder János 2006-ig egyértelműen a Fidesz kulcsembere volt. A rendszerváltás előtt ott volt a legfontosabb ellenzéki események környékén, kapcsolódott a szakkollégiumi kezdeményezésekhez, a Fideszbe 1988-ban lépett be, és a párt képviselőjeként vett részt a kerekasztal-tárgyalásokon is. Már 1990-ben a párt kampányfőnöke volt, amiért lemondott az Országos Választási Bizottságban betöltött tagságáról, miután részt vett a négyigenes népszavazás jogi előkészítésében. Már 1990-től az Országgyűlés tagja, a pártban pedig előbb a választmány elnöke, majd közel tíz éven keresztül alelnök. A meghatározó párttisztségek betöltése mellett politikai tevékenysége azonban egyértelműen a parlamenti munkához kötődik.
Miután négy évig volt az Országgyűlés elnöke, ellenzéki frakcióvezetőként rendszeresen szembesítette Medgyessy Pétert és a kormányoldalt 2002-es választási ígéreteivel. Felszólalásaiban Áder János visszatérően emlegetett hazugságot, igaz, akkoriban ez még feltűnést nem keltő, mindennapos szófordulat volt a vitákban.
Áder János szervezői és hatalomtechnikusi képességeit nem csupán kétszeres kampányfőnökként és a Fidesz országos szervezetének működtetőjeként, hanem az Orbán-kormány idején parlamenti elnökként is kamatoztathatta és fejleszthette. Kormányon a ciklus második felétől olykor napi problémát okozott a parlamenti többség biztosítása, miután a Fidesz és a koalíciós partner kisgazdák Torgyán József-féle szárnya között nyílt küzdelem robbant ki. A kisgazda frakció kizárta Torgyánt, és bár a bíróság az erről szóló határozatot megsemmisítette, Áder János házelnök a függetlenek között jelölte ki az egykori szövetséges pártvezető parlamenti helyét. Ennél is legendásabbá, de egyúttal vitatottabbá is vált szerepe Sólyom László köztársasági elnökké választásakor. A fordulók közötti taktikázás ráirányította a figyelmet a vasfegyelemmel irányított ellenzéki képviselőcsoport hatékony és ellentmondásos működésére, a szavazati arányokat nyers módszerekkel letesztelő Áder mégis a legnagyobb sikerei közötti emlegeti – joggal – az egyébként az SZDSZ által sem támogatott Szili Katalinnal szemben indított Sólyom megválasztását.
Régóta emlegetik Orbán Viktor lehetséges kihívójaként, a kettejük közötti ellentét legalább 2003 óta nyilvánvaló: ekkor teljesedett be ugyanis az a folyamat, amelyben az Áder által működtetett megyei rendszerre épülő pártszervezetet felváltotta az Orbánhoz kötődő választókerületi rendszer. Ez a tendencia pedig csak tovább erősödött 2006-ban, a választási vereséget követően. De hasonló konfliktus és hatalmi küzdelem játszódott le a Fidesz kommunikációs részlegénél is: Orbán és Áder csatája a Szentkirályi utcai pártközpont és a frakció közötti, a párt addigi történetéhez képest szokatlanul nagy nyilvánosság előtt vívott küzdelemmé alakult.
Nem volt hajlandó szerepelni pártja 2006-os megyei listáján Áder János, miután azon a tudta nélkül indítottak egy volt MIÉP-tagot, ami nem pusztán a kampánnyal kapcsolatos ellentétekre világított rá, hanem az orbáni Fidesz-stratégia ambivalens megítélésére is. Saját bevallása szerint már jóval a választás előtt bejelentette, hogy nem vállalja újabb négy évre a parlamenti frakció vezetését, ami különösen akkor vált látványossá, miután a választás után sorra léptek vissza ugyanettől a felkéréstől a Fidesz erős emberei.
A konfliktus csúcspontját sajátos módon azonban nem nyilvános pengeváltás, szakpolitikai vita vagy párton belüli pozícióharc jelentette. Ahogyan Pokorni Zoltánt, úgy Áder Jánost is egy nyilvánvalóan álnéven írt, a Magyar Nemzetben megjelent cikk vádolta meg pártütéssel, azzal, hogy egy Schmidt Máriától Bajnai Gordonon át Csányi Sándor OTP-vezérig húzódó Orbán-ellenes hálózatban új jobboldali párt alapítására és vezetésére készül. A cikk megjelenése után Áder azonban továbbra is lojálisan nyilatkozott, és inkább beszélt a cikk kapcsán megindított és megnyert sajtóperről, mint az Orbántól való távolodásról.
A sokat vitatott cikkből is nyilvánvaló, hogy Áder János továbbra is egyértelműen a Fidesz kemény magjához tartozik, akivel továbbra is számolni kell, a párt erős embereinek legendásan összetartó köre pedig egyre inkább szétesni látszott az elmúlt évben. Áder tervezett távozása az Európai Parlamentbe hasonló taktika ahhoz, ahogyan többen is polgármesteri poszt megszerzésével építik az Orbán által dominált pártközponttól független bázisukat. Áder azt tervezi, hogy kivonul a belpolitikából, amely “nem tartogat számára kihívást”. Ez azonban kényszer számára, hiszen Orbánnal való konfliktusa miatt jelenleg nem is kaphatna szerepet a pártpolitikában. Ugyanakkor távolodásának terve azt sejteti, hogy nem 2010-re készül, de legalábbis biztosan nem a választás előtt, hanem már annak következményeit ismerve dönt további politikai pályájáról.
Angolul tanul, készül arra, hogy 2009-ben európai parlamenti képviselő legyen, és minden bizonnyal olyan helyet kap majd a Fidesz listáján, amely biztos befutó pozíciót jelent. Helykeresése korántsem olyan látványos, mintKósa Lajosé vagy Rogán Antalé, eszközei visszafogottabbak, taktikáját a gyorsan szerzett elismertség keresése helyett a türelem jellemzi. Politikájának kulcsát talán éppen az az általa idézett sziú – nem dakota! – közmondás jellemzi, amellyel 2003-ban Medgyessy Péter kormányát bírálta: “Két módja van annak, ha egy tölgyfa tetejére akarsz feljutni. Az egyik, hogy felmászol a legmagasabb ágára; a másik, hogy ráülsz egy makkra, és türelmesen vársz.”
A cikk megjelenése: Népszabadság, 2007. november 23.
