Mi van még a csúcson túl?
Lesz-e Orbán Viktor utáni Fidesz? A kérdés talán így is feltehető: Orbán Viktorral lesz-e Fidesz? És ha nem vele, akkor kivel? Lesz-e Gyurcsány nélkül MSZP? Vagy MSZP nélkül Gyurcsány? Látjuk-e a két, saját oldalukat vezető sztárpolitikuson túl a többieket? Egyre több, tehetségesnek tűnő jelentkezőt látni: igaz, ők nem vállalják nyíltan ambícióikat, de azt a nyilvánossághoz való viszonyukból egyértelműen ki lehet következtetni. Az alábbiakban Hiller István korábbi MSZP-elnök, jelenlegi oktatási és kulturális miniszter politikai imázsát elemezzük.
Hiller István azon politikusok közé tartozik, akit csak első látásra könnyű a megfelelő helyre tenni a politikai szereplők között. Ugyanakkor az eddigi pályafutását alaposabban vizsgálva számos kérdés vetődik fel. Egyfelől Hiller István önmagát pártpolitikusként és szakpolitikusként egyszerre építve egyenes vonalú, egyenletes karriert futott be az MSZP-ben a mezei tagságtól a pártelnökségig, valamint az oktatáspolitikában a pedagógusként szerzett szakmai gyakorlattól a miniszterségig. Másfelől viszont a nyilvánosságban több szempontból is bizonytalanság veszi körül a volt MSZP-elnök politikusi imázsát. Nem világos a párton belüli helyzete és pozíciója, továbbá kérdéses az is, hogy Hillert autonóm politikai szereplőnek tekintik-e a választók, vagy személye túlságosan összeforrt Gyurcsány Ferencével az alatt a több mint két év alatt, amelyet a sajtó a Gyurcsány-Hiller tandem időszakaként szokott aposztrofálni.
Hiller István 1964-ben született Sopronban, és – annak ellenére, hogy már 1989-ben ott volt az MSZP alapítói között, 1998-tól pedig vezető tisztségeket töltött be pártjában – 2002-ig nem volt országosan ismert politikus. Az ELTE Közép- és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének munkatársaként inkább tudományos karriert épített, amelynek eredményeként - Navracsics Tiborhoz hasonlóan – egyetemének elismert, a hallgatók körében is népszerű tanárává nőtte ki magát. Később politikusként többször is úgy nyilatkozott: pályafutásának egyik legnagyobb eredményeként tartja számon, hogy 1999-ben az év oktatójává választották az ELTE Bölcsészkarán. A tudományos alapozás ugyanakkor más szempontból is jól jött, legalábbis egyik kedvenc bon mot-ja szerint a politikában is nagy hasznát veszi annak, hogy diplomáciatörténészként hosszan és fordulatokban gazdagon tud beszélni a semmiről.
Ez azonban nem mindig segít: Hiller István ugyanis médiaszereplései során olykor valóban a “tudós miniszter” szerepébe bújik, akinek szakmai kompetenciája ugyan átjön a képernyőn, mégis előfordul, hogy felkészületlennek hat, mivel szerteágazó gondolatmeneteinek maga sem találja vezérfonalát. Hiller István egyik legfőbb hendikepje, hogy nem tudja profin kezelni a médiát. Az élőszóban meggyőző, hiteles és humoros ember a tévéképernyőn gyakran merev, tudóskodó, érthetetlen politikussá válik. Ugyanakkor – több élvonalbeli politikustársához hasonlóan – róla is elmondható, hogy nyomás alatt képes átlagon felüli teljesítményt nyújtani. Így például a tandíj elleni tüntetéseket vagy a kedvezőtlen oktatási statisztikák nyilvánosságra kerülését követő tévészereplések során kezébe tudta venni az irányítást, és tettre kész, felkészült szakpolitikus benyomását keltette, korábban pedig, pártelnökként, a nép nyelvén jól értő, rutinos politikus hangján is képes volt megszólalni.
Ám nem pusztán Hiller István kommunikációs teljesítményében figyelhető meg kettősség, hanem a pozicionálásában is, nevezetesen abban, hogy egy időben és szinte ugyanolyan elánnal építette föl magát szakpolitikusként és pártpolitikusként. 1992-től fokozatosan araszolt felfelé a szocialista párt szamárlétráján, de a szélesebb választóközönség csak a 2002-es országgyűlési választások kampányában láthatta őt először, amikor is az MSZP oktatási kabinetvezetőjeként irányította a választási program oktatási fejezetének kidolgozását. Hiller a kampányban az iskoláknak és a szülőknek “nyugalmat” és “kiszámíthatóságot” ígérve vált országosan ismert politikussá, emellett Pesterzsébet-Soroksáron nagy fölénnyel, már az első fordulóban győzedelmeskedve egyéni képviselői mandátumot szerzett.
Bár a választások megnyerése után csalódás lehetett számára, hogy a koalíciós megállapodás értelmében nem ő, hanem Magyar Bálint lett az oktatási miniszter, ettől kezdve felgyorsultak az események, és Hiller néhány év alatt mind szakpolitikusként, mind pártpolitikusként a csúcsra ért. Előbb politikai államtitkár, majd 2003 tavaszától miniszter lett, miközben az MSZP alelnökévé választották, s egyben megbízták a párt távlati programjáért felelős kabinet vezetésével. Ezután úgy emlegették a nyilvánosságban, mint az MSZP főideológusát, ami azért is érdekes, mert erre a címre – előélete és számos ideológiai iránymutatást tartalmazó írása okán – sokkal inkább Gyurcsány Ferenc pályázhatott volna. Belőle azonban 2004 őszén miniszterelnök lett, Hiller Istvánt pedig az MSZP elnökévé választották. Néhány hónap múlva Hiller lemondott a miniszterségről, hogy teljes energiáját pártja “megújítására” és választási felkészítésére fordíthassa – a 2006-os MSZP-győzelem és a megismételt egyéni választókerületi siker után azonban viszszatért az oktatási és kulturális tárca élére, a pártelnöki poszton pedig 2007 februárjában Gyurcsány Ferenc váltotta.
Mindebből kitűnik, hogy Hiller István politikai stratégiájának fontos jellemzője a kettős építkezés, ami erősen megkülönbözteti például a kizárólag szakpolitikusként megjelenő Bajnai Gordontól, vagy az ízig-vérig pártpolitikusként tárcavezetői posztot szerzett Szekeres Imrétől. Valamelyest hasonlóvá teszi viszont Kiss Péterhez - akinek esetében ugyancsak elválaszthatatlan a szakpolitikusi és a pártpolitikusi imázs – vagy azokhoz a politikusokhoz (pl. Kósa Lajos, Botka László), akik polgármesterként igyekeznek erős hátországot kiépíteni a maguk számára.
Ez a hátország Hiller István esetében az oktatás és kultúra területe, ahol miniszteri ténykedését igyekezett minél hatásosabban bemutatni a választóknak. Ez a kulturális tárcánál elsősorban a két stratégiai cél, azaz a magyar kultúra külföldön történő népszerűsítése, valamint a közművelődés ügyének honi előmozdítása kapcsán mutatkozott meg. Hiller minisztériuma olykor valóban látványos sikert hozó magyar évadokat (pl. Magyar Magic) rendezett külföldön, továbbá tömegeket vonzó óriás kiállításokat hozott Magyarországra – magára vonva ezzel azt a nem túl eredeti ellenzéki kritikát, amely szerint csak “látványpolitizál”, ahelyett, hogy a valóban fontos problémákkal foglalkozna. Ám amellett, hogy ügyel a médiaszempontokra, szakpolitikusi imázsának fontos elemét képezi az egyeztetős, tárgyalásos politizálásra való törekvés. Ennek érzékeltetésére előszeretettel hivatkozik például a filmtörvényre, amelyet a parlament ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadott el.
Az olykor látványos kulturális sikerek ellenére Hiller István szakpolitikusi tevékenységének legfőbb és általa leginkább kedvelt terepe mégiscsak az oktatásügy. “Az életem középpontjában áll az oktatás, amelynek minden szintjét megjártam már. Az ország szempontjából ez egy kritikus és elsődleges fontosságú terület” – nyilatkozta évekkel ezelőtt, és valóban: Hiller ezen a téren mutatkozik igazán határozott politikusnak. Az oktatási reform kérdése kapcsán Hiller következetesen tartja magát a már 2002-ben hangsúlyozott “kiszámíthatósághoz”, amelynek érdekében többször nyilvános kritikát is megfogalmaz a korábbi SZDSZ-es tárcavezetéssel szemben. Ugyanakkor arra is volt példa, hogy miniszterként a kormány döntésével ment szembe, 2006-ban például kijelentette, hogy szakmai indokok miatt nem ért egyet a közigazgatási államtitkári poszt megszüntetésével. Így annak ellenére, hogy a felsőoktatási tandíj, az iskolabezárások vagy a tanárok óraszámemelése miatt számos konfliktust kellett vállalnia, az oktatás átalakításának nyilvánosságban megjelenő képe összehasonlíthatatlanul jobb, mint például az egészségügyi reformé. Ebből a szempontból a kormány tehát hasznát veszi Hiller egyeztetős politizálásának, még akkor is, ha 2007 tavasza óta ismét kiéleződtek a viták az oktatásügy körül.
Míg Hiller István szakpolitikusi imázsára – a számos őt ért bírálat ellenére is – hosszú távon építhet, addig pártvezetőként elért eredményeit tekintve ez korántsem tűnik ilyen biztosnak. 2004-ben a párt ambiciózus megújítását hangsúlyozva lett pártelnök, ami egyrészt egy szervezeti, politikai pártmodernizáció (“Új kapcsolat”), másrészt pedig egy új, a jelen magyarországi viszonyaira érvényes baloldali ideológiai program (“Új szociáldemokrácia”) ígéretét hordozta magában. Bár e lendületnek is köszönhetően a Gyurcsány-Hiller tandem végül 2006-ban győzelemre vezette az MSZP-t, utólag meglehetősen kérdésessé váltak Hiller pártelnökségének eredményei. A választások után több alkalommal is nyilvánosságra került MSZP-s botrányok megkérdőjelezik a Hiller elnöksége idején folytatott tagrevíziós eljárások eredményeit. Az Új Szociáldemokrácia Programja pedig, úgy tűnik, hiába ígért eszmei megújulást, ebből a második Gyurcsány-kormány szűk mozgástérben folytatott, alapvetően technokrata politizálása miatt szinte semmi sem látható. A választási győzelem után ráadásul Hiller teljesen háttérbe szorult Gyurcsány Ferenc mögött, aki voltaképpen már formális pártelnökké választása előtt átvette a párt irányítását, Hillert pedig “fantomelnöknek” vagy “béna kacsának” nevezte a sajtó. Ennek következményeként utólag az sem világos, hogy Hillernek vajon mekkora befolyása volt pártelnökként, mint ahogy jelenleg sem tiszta a párton belüli pozíciója – aminek nyilván oka az is, hogy pártpolitikusként szinte teljesen kikopott a médiából.
Hiller neve, mint potenciális miniszterelnök-jelölt – talán éppen emiatt – egyre ritkábban kerül elő a médiában. Ez egyben azt is jelzi, hogy mindenféle ilyen ambíció csak egy tudatos újraépítkezés után válhat reálissá. Újraépítkezés nélkül ugyanis nehéz elképzelni, hogy egy esetleges következő miniszterelnök-jelölő kongresszuson épp rá esne a szocialisták választása. Mint ahogy az is egyértelmű: miniszterjelöltként újra és elsőként kerülhetne szóba a neve az MSZP-n belül.
A cikk megjelenése: Népszabadság, 2007. november 16.
