Az antipolitikus politikus
Lesz-e Orbán Viktor utáni Fidesz? A kérdés talán így is feltehető: Orbán Viktorral lesz-e Fidesz? És ha nem vele, akkor kivel? Lesz-e Gyurcsány nélkül MSZP? Vagy MSZP nélkül Gyurcsány? Látjuk-e a két, saját oldalukat vezető sztárpolitikuson túl a többieket? Egyre több, tehetségesnek tűnő jelentkezőt látni: igaz, ők nem vállalják nyíltan ambícióikat, de azt a nyilvánossághoz való viszonyukból egyértelműen ki lehet következtetni. Ezúttal Bajnai Gordon területfejlesztési miniszter kilátásait elemezzük.
“Mindig is elítéltem a szekértáborokban való gondolkodást” – ez az állítás akár Bajnai Gordon crédója is lehetne, hiszen sűríti azt, hogy mit gondol saját politikai szerepéről, és hogyan próbál megjelenni a politikai nyilvánosságban. Bajnai ugyanis kezdetektől fogva a pártpolitikától való távolságtartását bizonygatta, hangsúlyozva, hogy ő az a fajta technokrata politikus, aki nem rendelkezik pártkötődésekkel; kívül (és bizonyos szempontból felül) áll a pártpolitikán, és “nyolcezermilliárd szolgájaként” nem is kíván kedvezni egyik politikai oldalnak sem. Bajnai abban az értelemben mindenképpen szekértáborokon felül áll, hogy bal- és jobboldalról egyaránt kapott már bírálatokat. Az utóbbi időben azonban úgy tűnik, hogy akárcsak korábban a Gyurcsány-kormányban kezdetben a “főbürokrata” szerepét játszó Szilvásy György, úgy a folyamatos politikai géppuskatűzben álló Bajnai Gordon esetében is egyre nehezebben tartható az a politikai alapállás, hogy a miniszter megmaradhat olyan magas rangú köztisztviselőnek, aki pártsemlegességére hivatkozva kívül marad a politikai vitákon.
A Political Capital elemzései régóta hangsúlyozzák: Gyurcsány Ferenc pozíciójának stabilitása jelentős részben annak a függvénye, hogy két kormánytag, Gyurcsány régi harcostársának, Szilvásy Györgynek, illetve az uniós forrásokat elosztó Bajnai Gordonnak a helyzete mennyire ingadozó. Ezt a Fidesz is jól tudja: ha sikerül “kilőni” a miniszterelnök két legfontosabb emberét, akkor szabad a pálya a kormányfő felé. A Fidesz stratégái azt gondolhatják, hogy Szilvásyt sikerült partvonalra küldeni, ezért 2007 őszén Bajnai vált az ellenzéki párt első számú célpontjává.
Bajnainak kezdettől fogva azzal kellett szembenéznie, hogy nehezen tud kilépni Gyurcsány Ferenc árnyékából. A politikusok és a sajtó jelentős része nem autonóm szereplőként, hanem Gyurcsány embereként kezeli a politikust – akihez ráadásul meglehetősen hasonló, sőt egyes időszakokban egymással átfedő karrierutat járt be. A jobboldal állandó bírálata Gyurcsány Ferenccel és a kormánnyal szemben, hogy az üzleti logikát érvényesíti a közügyek intézésében, a korábban cégbirodalmat irányító, majd onnan a politikába átigazolt milliárdos Bajnai így kifejezetten alkalmas arra, hogy a Fidesz rajta keresztül támadhassa a miniszterelnököt és azt a “neoliberális” politikát, amelyet a Fidesz retorikájában a kormány képvisel.
Az önkormányzati miniszterrel szembeni egyre intenzívebb támadásoknak azonban ezen túlmutató okai is vannak. Egyrészt, a Fidesz Bajnai személyén keresztül hiteltelenítheti a kormány fejlesztési politikáját, amely a “legnépszerűbb pillér” a kormányzati egyensúlyteremtés-reform-fejlesztés hármasságban. Másrészt Bajnai neve az utóbbi időben Gyurcsány potenciális utódjaként is felmerült, így a Fidesz logikus törekvése, hogy megelőző csapást mérjen rá. És végül, de nem utolsósorban Bajnai alapjaiban ingatja meg azt a képet, amelyet a jobboldal önmagáról és ellenfeléről kialakítani próbál. Az önkormányzati miniszter olyan politikus, akinek kapcsolatrendszere a jobboldalra is átnyúlik: a média gyakran idézi, hogy a Wallis vezetésében fideszes kötődésű üzletemberekkel is együtt dolgozott, és maga is sokat beszélt arról: sosem politikai táborok szerint válogatta meg munkatársait. A Magyar Nemzet emlékezetes cikke (Schmidt Mária ante portas) rámutatott, hogy a jobboldalon sokan nem lehetőséget, hanem veszélyt látnak Bajnai jobboldali kapcsolataiban: “Schmidt Mária szűk baráti köréhez tartozónak tudhatja Gyurcsány Ferenc bizalmasát, Bajnai Gordont, aki a kormányban betöltött pozíciójánál fogva zsíros üzletekhez képes juttatni az említett üzletemberek (akik egy új jobboldali párt finanszírozására készülnek a cikk szerint – (A szerzők megjegyzése) vállalkozásait az önkormányzatokhoz áramló uniós pénzeken keresztül.” Ezen értelmezés szerint Bajnai Gondon a “nagytőke követe”, akinek közelsége bomlasztólag hathat a jobboldalra, beszennyezve a vadkapitalizmus logikáját elutasító polgári tábor erkölcsi tisztaságát.
Bajnai Gordont KISZ-es múltja miatt is szokás párhuzamba állítani Gyurcsány Ferenccel. Bajnai azonban – Gyurcsánnyal ellentétben – bár pár évig tagja volt a szervezetnek, valójában nem viselt tisztséget. Míg Gyurcsány Ferenc a KISZ utódszervezete, a Demisz alelnöke volt, Bajnai a Független Hallgatói Tagozat elnökeként tevékenykedett (és ebben a minőségében szervezte 1987-ben a menzabojkottot a közétkeztetés minősége elleni tiltakozásul). Közös múltbeli politikai szerepvállalásuk nagyjából annyira korlátozódott, hogy 1989-ben mindketten részt vesznek a reformszelleműnek szánt, de politikai szempontból sikertelennek bizonyult és rövid életű Új Nemzedék Ifjúsági Szervezet létrehozásában. A menzabojkott mellett egy korábbi nyilatkozata is mutatja, hogy Bajnai Gordon nem volt teljesen “rendszerkonform” szereplő a hallgatói közéletben. Egy az ÉS-ben idézett dokumentum szerint például Bajnai Gordon a KISZ 1989. április 12-i kongresszusán kategorikusan elhatárolta magát az állampárttól, mondván: “az MSZMP-vel kötendő stratégiai szövetséget közvetlenül nem vállaljuk! Mi a magyar progresszió részének tekintjük magunkat, amibe a szociáldemokráciát éppúgy beleértjük, mint a népi baloldalt”.
A közgazdász végzettségű Bajnai Gordont Gyurcsány Ferenchez kötő másik gyakran emlegetett kapocs az üzleti élet. A két politikus valóban közösen kezdte el üzleti karrierjét. 1990-től mindketten a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nél dolgoznak, majd az Eurocorp Kft.-nél is együtt folytatták pályafutásukat. 1992-ben ugyanakkor Bajnai (Gyurcsány Ferenc elmondása szerint) többszöri győzködés ellenére sem csatlakozott az akkor éppen új cég alapításába belekezdett Gyurcsányhoz, és ehelyett a befektetési szektorban, majd a Wallisnál folytatta pályafutását – innentől pedig Bajnai elmondása szerint nem volt komoly üzleti kapcsolat kettejük között. Bajnai üzleti tevékenysége kifejezetten sikeresnek mondható: 27 évesen már a CA-IB ügyvezető-igazgatója, majd igazgatóhelyettese, és innen lett a Wallis Rt. ügyvezető igazgatója is. 2003-ban ebben a minőségében választották az év menedzserének.
Bajnai számára azonban az üzleti előélet inkább hátrányára, mint előnyére vált, mikor a politika világába lépett. A kormányfő “üzletben bevált, a politikában is sikeres lesz” elvét ugyanis nemcsak a jobboldalon, hanem a baloldalon is sokat vitatták. Sőt, az első kemény támadást Bajnai éppen az MSZP ügyeletes renitensétől, Karsai Józseftől kapta, aki a Hajdú-Bét felszámolása kapcsán lopással és a gazdák tönkretételével vádolta meg az újdonsült politikust. A kijelentés azonban nem magyarázható Bajnai Gordonnal szembeni személyes ellenszenvvel. Inkább annak az MSZP-n belüli általános ellenérzésnek a kifejeződése, hogy Gyurcsány Ferenc az uniós pénzosztó szervezet élére (és más vezető pozíciókba) nem a szocialista pártba beágyazott és így jobban irányítható politikust, hanem saját emberét ültette.
Bajnai Gordon tehát ebben a helyzetben a miniszterelnök és a párt közötti konfliktust “vezette le”. A miniszterelnök volt a címzettje annak a jobboldal irányából gyakran megfogalmazódó kritikának is, hogy a fejlesztéspolitikáért felelős testületek “el vannak rejtve” a kormányban, és a pénzosztó szervezeteket a kormányfő gyakorlatilag kivonta a parlamenti kontroll alól. Bajnai Gordon kormányba “emelése” a korábbi struktúra hibáinak korrigálásaként is értékelhető. A lépés ugyanakkor a fejlesztéspolitika prioritásként való megjelenítéséről is szólt. A kormány “arcot adott a fejlesztéseknek”, ezzel segítve, hogy a fejlesztések nyomán várható politikai siker a kormányzathoz, és ne a többségében ellenzéki vezetésű helyi önkormányzatokhoz kötődjön.
Nem véletlen ezután, hogy a Bajnai Gordonnal szembeni támadások is miniszterré való kinevezése után erősödtek fel. A jobboldalon régóta érzékelhető a szándék, hogy a fejlesztéseket korrupciós botrányokon keresztül járassák le (ezzel ugyanakkor azt is veszélyeztetve, hogy a korrupció gyanúja a fejlesztésekből részesülő fideszes önkormányzatok vezetőire is átterjedjen). A Weiszenberger-video ügye, majd a dögei polgármester botránya kapcsán pedig a fideszes politikusok és Orbán Viktor konkrétan is beszéltek az uniós pénzek “szervezett és maffiamódszerekkel történő” elrablásáról.
A Zuschlag-ügy uniós fejlesztésekre való áttolása anynyiban jót tett Bajnai Gordonnak, hogy kimozdította az utóbbi időben egyre szűkebbnek bizonyuló “politikai outsider” pozícióból. Bajnai Orbán Viktor vádjaira már pártpolitikusként reagált: polgári pert indított a pártelnökkel szemben, és tőle szokatlan eréllyel, személyes felháborodását kimutatva deklarálta: a szélhámosok “húzzanak el az uniós pénzektől”, illetve “személyes ellenségének” tekint minden “szélhámost”, aki az uniós pénzek ellopására törekszik. Nemcsak Orbán vette el ugyanakkor Bajnai politikai ártatlanságát; a területfejlesztési miniszternek is sikerült kimozdítania szerepéből a Fidesz elnökét. Orbán korábbi vádjait megerősítve reagált Bajnai viszonttámadására, így hosszú idő óta először bonyolódott konkrét ügyben vitába kormányoldali politikussal. Ezzel Bajnai bizonyította a baloldal irányába azt is, hogy képes a politikai vitákba beleállva megvédeni a kormányt. Igaz ugyanis, hogy Bajnai Gordon kifejezett politikusi erősségei közé tartozik a visszafogott stílus, és az a fajta (néha már-már félszegségnek ható) szerénység, amelyet interjúiban sugároz. Amennyiben azonban az ellene és a kormány ellen irányuló intenzív támadásokat politikusként nem tudja visszaverni, az már nem erénynek, hanem politikai gyengeségnek hat.
Bajnai Gordon mint szakminiszter számára nemcsak a politikai támadások jelentenek kihívást. Kérdés az is, hogy a kormány tud-e majd akkora politikai hasznot húzni a fejlesztésekből, mint ahogy azt a baloldalon sokan remélik. Az Új Magyarország fejlesztési terv és az uniós pénzek kapcsán a kormány gyakorlatilag ugyanazt a hibát követi el, amit korábban az uniós csatlakozás során is: óriási várakozásokat kelt, az eredmények pedig majd csak évek múlva válnak kézzelfoghatóvá a választók számára is, ami megnehezíti a kommunikációt. Így fennáll a veszélye, hogy a 8000 (vagy az utóbbi időben már csak 7000) milliárd forint inkább csak elvont összeg marad, és a konkrét eredmények nem rögzülnek a választók fejében. A számokkal való dobálódzás később csalódottságot is szülhet a választókban, és alapot adhat a Fidesz kampányának, amelyben az eltüntetett uniós milliárdokról beszélnek.
Az utóbbi időben felerősödtek a találgatások arról, hogyan alakul Gyurcsány Ferenc sorsa 2010-ig – és ennek nyomán többször felvetődött Bajnai Gordon neve is a lehetséges utódok között. Ez a forgatókönyv azonban nem Gyurcsány Ferenc párton belüli kritikusainak, hanem magának a miniszterelnöknek a szándékait tükrözheti. Feltételezve, hogy Gyurcsány maga is számol azzal a lehetőséggel, hogy nem ő lesz pártja következő miniszterelnök-jelöltje, nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb ki szeretné jelölni saját lehetséges utódját – és ebben az esetben valóban felvetődhet Bajnai neve is. Az önkormányzati miniszter eddig nem mutatta jelét annak, hogy jelenlegi pozícióján túlmutató törekvései lennének – és pártpolitikától való eddigi távolságtartása sem ezt sejteti. Amenynyiben azonban Bajnai Gordon politikai horizontján felsejlik a miniszterelnök-jelöltség lehetősége, vagy csak szeretné hosszabb távra biztosítani politikai jövőjét, éppen ezen a szerepértelmezésén kell módosítani. Egyrészt úgy, hogy közelebb kerül az MSZP-hez, másrészt azáltal, hogy valamelyest eltávolodik a miniszterelnöktől. Jelenleg ugyanis Bajnai még olyan közel áll Gyurcsány Ferenchez, hogy valószínűnek tűnik: ha a kormányfő politikai csillaga leáldozik, akkor Bajnai Gordon politikai pályaíve is lefelé veheti az irányt.
A cikk megjelenése: Népszabadság, 2007. november 2.
