A Hegylakó visszatér?

“Szeretnék megszabadulni az óhatatlanul rám ragadt mindenhez értő illetékes elvtárs szerepétől” – a Fidesz alelnöke tavaly júliusban ezzel indokolta a Magyar Hírlapnak, miért vette célba a Hegyvidék polgármesteri pozícióját ahelyett, hogy elvállalta volna a pártelnök felkérését a frakcióvezetői szerepre. Az indokok azonban ezen nyilvánvalóan túlmutatnak: Pokorni Zoltán (Áder Jánoshoz ésRogán Antalhoz hasonlóan) a Fidesz azon vezetői közé tartozik, akik a 2006-os választások után igyekeztek a pártelnöktől távolabbi, független pozíciókat keresni. Pokorni Zoltán számára (amellett, hogy maga is részese maradt a Fidesz elnökségének) a XII. kerület vezetése jó lehetőséget nyújt arra, hogy a helyi bázisról elrugaszkodva magasabb politikai pozíciókat is megcélozhasson, és esetleg – nem titkolt – politikai ambíciójához, a főpolgármesterséghez közelebb kerülhessen.

Pokorni Zoltán személyes stílusából és habitusából teremt politikát; szakértői imázsa mellett elsősorban személyisége a fő fegyvere. A higgadtan érvelő, mérsékelt értelmiségi habitust megjelenítő Pokorni többek között azzal tudott és tud ma is kiemelkedni pártjából, hogy ellensúlyozza a Fidesz politikusainak karcos és konfrontatív stílusát. Ugyanakkor – például Rogán Antallal és Kósa Lajossal ellentétben – nem tartozik a Fidesz “sarmőrjeihez”: a bulvármédiában ritkán látott vendég, és nem viszi bele magánéletét a politikába. Sőt, a bulvárosodást elítélve azon kesereg, hogy “napjaink tömegdemokráciájában a politikát szórakoztatóiparrá fokozták le”.

Pokorni az általa megjelenített mérsékelt politikai stíluson kívül annak köszönheti a baloldali és liberális választók köréből felé irányuló relatív és törékeny szimpátiát, hogy gyakran lép föl a Fidesz élő lelkiismereteként kritikus helyzetekben. Szita Károly ügynökbotrányának napvilágra kerülése után a Fideszből egyedüliként ítélte el a kaposvári polgármestert nyilvánosan. A 2006-os kampányban elsőként ismerte el, hogy a Fidesznek köze van a Magyar Vizsla-ügyhöz, és a felelősök megnevezését sürgette a szerverbotrány után. A Magyar Gárda-ügy kapcsán pedig a kezdetben hezitáló Fidesz-vezetésből az elsők között határolódott el a kezdeményezéstől. A politikus hullámzó megítélésére jellemző viszont, hogy ez utóbbi, a baloldal által üdvözölt gesztus miatt Pokornit éppen az a Demokrata hetilap minősítette gyávának, amelynek születésnapot ünneplő szerkesztőségét 2004-ben személyesen látogatta meg a Fidesz képviseletében – ezzel akkor a baloldali-liberális tábor hangos felháborodását váltva ki.

Bár Pokorni viszonylag korán csatlakozott a Fideszhez, és a pártban formálisan a legmagasabb pozíciókat töltötte be, a mai napig is bizonyos szempontból kívülálló maradt. Kezdetben azért, mert a “külsős” Pokorni beilleszkedése a pártba nem volt zökkenőmentes, az utóbbi időben pedig azért, mert már azon “régiek” közé tartozik, akiket Orbán Viktor 2003 óta tudatosan igyekszik háttérbe szorítani, és a helyüket inkább “friss”, közvetlenül hozzá kötődő politikusokkal pótolni.

Pokorni budapesti értelmiségi család gyermekeként nőtt fel, bölcsésznek tanult, és pályafutását a Toldy Ferenc gimnázium tanáraként kezdte, majd (korábbi barátjához, Horn Gáborhoz hasonlóan) a pedagógus-szakszervezeti világból igazolt át a politikába. Személyes háttere tehát jelentősen eltért a jórészt vidéki származású, jogász, első generációs értelmiségi, szakkollégiumos Fidesz-keménymag tagjaiétól. A Fideszben kívülállónak számított amiatt is, mert a pártba Fodor Gábor hívására került, és a belső ellenzék politikusaival (köztük Szelényi Zsuzsával) ápolt jó személyes kapcsolatot.

A pártellenzék kiválása után azonban a pártvezetés lojális híve lett. A Fidesz és Orbán Viktor pedig meglátta benne a lehetőséget, hogy “szerethető politikust” emeljen a párt magasabb pozícióiba. Pokorni gyorsan kapaszkodott föl a ranglétrán és került be a párt igen zárt vezetésébe: egy évvel belépése után, 1994-ben már nemcsak képviselő, de a Fidesz alelnöke is. Pályája felívelésében szerepe lehetett annak is, hogy a politikai múlttal és szervezeti támogatottsággal nem rendelkező Pokorni nem jelentett konkurenciát Orbán Viktorra nézve. A nyilvánosság előtt gyorsan a párt első számú oktatáspolitikusává vált, 1997-ben frakcióvezető lett.

A miniszteri tevékenység csak erősítette Pokorni párton belüli helyzetét és népszerűségét. Kormánya egyik legnépszerűbb tagjaként a Fidesz oktatási programjának jelentős részét végrehajtotta; és olyan intézkedésekkel erősítette a Fidesz bázisát a fiatalok körében, mint a tandíj eltörlése és a diákhitel – ugyanakkor egyes területeken (például a pedagógusbérek rendezésében) csak részsikereket ért el. Szakszervezeti háttere kifejezetten előnyére vált: a pedagógustársadalommal ápolt jó viszonya segített a tárca körüli konfliktusok kezelésében – igaz, jelentősebb átalakításba (a korábban megkezdett egyetemi integráció kivételével) a miniszter a négy év alatt nem mert belefogni.

Mérsékelt imázsát egészen a választási kampányig meg is őrizte. 2001-es pártelnökké választásától átmeneti visszavonulásáig azonban a pártcsatározások frontvonalában szereplő, keményhangú politikusként lépett fel, akinek az volt a feladata, hogy felvállalja a konfliktusokat annak érdekében, hogy Orbán Viktor pártpolitikán felülemelkedő, integratív politikai erőként megjelenve növelhesse miniszterelnöki támogatottságát. A magas népszerűségnek örvendő miniszter előnye éppen abban rejlett volna, hogy az “egész pályás letámadás” korszaka után a megbékélés üzenetét elődjénél, Kövér Lászlónál hitelesebben képviselheti a párt élén. A Pokorni előretolásáról szóló döntés hátterében azonban nem pusztán kommunikációs megfontolások álltak. Pokorni pártelnökként maga is a választások egyik politikai felelőse lett, így egy esetleges vereség után senki sem követelhette, hogy a leszerepelt vezetés helyére a kiemelkedően népszerű volt oktatási miniszter kerüljön.

Mindezek után politikai szempontból jó döntésnek bizonyult, hogy 2002. július elején, Medgyessy Péter ”D-209-es” ügyének kirobbanását követően, édesapja ügynökmúltjáról tudomást szerezve lemondott legfőbb tisztségeiről – annak ellenére is, hogy az ügyben nem volt személyes felelőssége. Átmeneti visszavonulása megteremtette a lehetőséget a habitusához is jobban illeszkedő mérsékelt politikusi szerephez való visszatérésre, és elejét vette a személyét érő további baloldali kritikáknak. Az ügy pártjának is előnyére vált, hiszen a Fidesz kontrasztba állíthatta a lemondott pártelnököt a helyén maradt ex-miniszterelnökével.

2003-ban ismét alelnökként tért vissza a pártba, amikor (főleg Orbán Viktor polgári körös “kalandjainak” köszönhetően) egyfajta hatalmi vákuum alakult ki a Fidesz vezetésében, és különösen hiányoztak a párt frontvonalából a mérsékeltebb politikusok. Innentől kezdték el Pokornit sokan Orbán lehetséges utódjaként emlegetni, ám nyilvános konfliktusokat csak 2006-tól kezdve vállalt a Fidesz vezetőjével.

Habár Pokorni Zoltán nyilvános szerepléseiben a mai napig megőrzött valamit tanári stílusából, a Fidesz elnökével való viszonyában inkább mintha a diákszerepekhez igazodna. Pokorni hol a “szemtelen”, hol pedig az “eminens” tanuló szerepét játssza el. Néha látványosan szembemegy Orbán Viktorral, máskor pedig éppen a pártelnök politikájának szorgalmas követőjeként jelenik meg.

A 2002-es választások környékén Pokorni igazodott a párt által rá osztott, hozzá nem illő konfrontatív szerephez. A 2006-os választásokat követően polgármesterként és a fővárosi egészségügyi bizottság tagjaként az egészségügyi privatizáció elleni harc egyik leghangosabb szószólója, majd Orbán Viktor népszavazási kezdeményezésének egyik fő propagátora (és az Országos Választási Bizottság kérlelhetetlen kritikusa) lett.

A párt alelnöke ugyanakkor még a választások előtt nyílt vitába került Orbán Viktorral a tankönyv-finanszírozás ügyében. A választások utáni kongresszusi beszédében a vereség okaival való nyílt szembenézést sürgette, majd nem vállalta el a pártelnök által rábízott frakcióvezetői pozíciót. Ezután érkezett a fenyegetés a pártelnök környezetéből: az Egei Antal álnevet használó, titokzatos cikkíró a Magyar Nemzetben ”birodalomépítéssel”, a hatalomátvételt célzó, párton belüli intrikus szervezkedéssel vádolta meg Pokornit, akinek fő bűne, hogy “az SZDSZ felé is nyúló, szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezik”, és “az ő parlamentben tett javaslata alapján emlékezünk meg például Magyarországon a zsidó (sic!) holocaustról”. A cikk ugyanakkor nem feltétlenül érte el célját: Pokorni Zoltán annak megjelenése után vált igazán kritikussá a pártelnökkel szemben. A Magyar Hírlapnakadott interjújában a pártelnökre utalva kijelentette: “senkinek nincs bérelt helye a pártban”. A kongreszszus előtt látványosan távol maradt a Fidesz kordonbontásáról, nemrég pedig a Magyar Narancsnak kijelentette: Horváth Zsolt (szintén álnév, ami alatt Áder Jánost és Schmidt Máriát támadó cikk jelent meg a Magyar Nemzetben) és Egei Antal urak “túlféltik” Orbán Viktort, és ezzel több kárt okoznak a Fidesznek, mint hasznot.

A pártelnök Pokorni viselkedésére válaszul felvállalja a szigorú tanár szerepét, és hol dicséretet, hol pofonokat osztogat az alelnöknek. Februári évértékelő beszédében feltűnően kihagyta a Fidesz meghatározó politikusainak felsorolásából, majd a márciusi kongresszuson is lehűtötte főpolgármesteri ambícióit, mondván: Tarlós Istvánjelenti a “hosszú távú, végleges megoldást” a Fidesz számára Budapesten. A márciusi Jövőnk-konferencián ugyanakkor a polgári kormány legnagyobb vívmányai között emlegette a Pokorni által beindított Arany János Tehetséggondozó Programot, és legutóbb, a lakiteleki évfordulón tartott beszédében is egyetértőleg idézte az alelnök egyik politikai bonmot-ját.

A Fidesz alelnöke következetesen tagadja, hogy Orbán nyomdokaiba akarna lépni – amit többek között azzal indokol, hogy alkalmatlan lenne a néppárttá duzzadt, rendkívül sok érdekcsoportból álló Fidesz összefogására. Bár jelenleg a Fidesz egyik legszimpatikusabb arca, valóban kérdéses, hogy van-e a párton belül akkora tekintélye és támogatottsága, hogy integrálni tudja a széthúzó csoportokból álló szövetséget. Kérdés persze, hogy más képes lehet-e erre: Orbán tekintélye a jobboldalon nem kis részben azon a képzeten alapul, hogy olyan politikai szervezetet hozott létre, melynek összetartására rajta kívül senki sem látszik alkalmasnak. Egy biztos azonban: a pártelnök semmiképpen sem érdekelt az alelnök előretolásában, és valószínű, hogy egy esetleges párton belüli utódlási harcban is akadnának Pokorni Zoltánnál esélyesebb jelöltek.

Így a legfőbb kérdés inkább az lehet: elképzelhető-e, hogy Pokorni Zoltán 2010-ben a Fidesz főpolgármestere legyen. Az ellenoldal szavazóit is megszólítani képes politikusnak egy esetleges jövőbeli választáson jó esélyei lehetnének – jelen helyzetben vélhetően jobbak, mint a közvéleményt erősen megosztó Tarlós Istvánnak. Tarlós ugyanakkor jelenleg a pártelnök erős támogatottságát élvezi. Pokorni Zoltán esélyeit így erre a posztra az javíthatja, ha a fővárosi frakcióvezető a népszavazás kampányfőnökeként kudarcot vall a mozgósításban, illetve, ha Orbán Viktor pozíciója megrendül annyira, hogy ne tudjon a Fidesz alelnöke helyett 2010-ben újabb “független” jelöltet csatasorba állítani.

A cikk megjelenése: Népszabadság, 2007. október 12.