Az MSZP türelmes robotosa
Lesz-e Orbán Viktor utáni Fidesz? A kérdés talán így is feltehető: Orbán Viktorral lesz-e Fidesz? És ha nem vele, akkor kivel? Lesz-e Gyurcsány nélkül MSZP? Vagy MSZP nélkül Gyurcsány? Látjuk-e a két, saját oldalukat vezető sztárpolitikuson túl a többieket? Egyre több, tehetségesnek tűnő jelentkezőt látni: igaz, ők nem vállalják nyíltan ambícióikat, de azt a nyilvánossághoz való viszonyukból egyértelműen ki lehet következtetni. A MSZP politikusai közül eddig Szekeres Imre és Szili Katalin portréját rajzoltuk meg, most Kiss Péter következik.
A sajtóban általában “szürke eminenciásnak” nevezik Kiss Pétert,a jelenlegi MSZP legerősebbnek és legbefolyásosabbnak mondott politikusát. A Miniszterelnöki Hivatal vezetőjének csaknem harmincéves politikai pályafutásán végigtekintve árnyalásra érdemesnek tűnik az említett jellemzés. Kiss Péter politikusi karakterére a szervezőkészség, a rábízott feladat mérnökien precíz végrehajtása, valamint a konfliktuskerülés jellemző. Legfontosabb személyiségjegye a türelem, és ezt a vele készített interjúk során ő maga is előszeretettel hangoztatja. A politikusi szamárlétrához való hozzáállását a legtalálóbban akkor fejezte ki, amikor egy 1994-es Magyar Narancsinterjúban úgy fogalmazott: “ami késik, az megjön”. Kiss Péter tehát nem szürke eminenciás, de még csak nem is tipikus második ember, hanem inkább a háttérben robotoló, megbízható pártmunkás. Sporthasonlattal élve: az MSZP csapatának nélkülözhetetlen alapembere, aki – bár nincs a reflektorfényben, és a közönség számára sokszor alig észrevehető, a csapatból mégis kihagyhatatlan. Olyan játékos, akinek nincsenek sztárallűrjei, és elkerülik a botrányok, ebből kifolyólag pedig nem túl érdekes sem a sajtó, sem a drukkerek, sem az ellendrukkerek számára. Olyan játékos, akinek a pályán nyújtott teljesítménye nem kiemelkedő, viszont pontos és megbízható. Akinek a csapat iránti lojalitása megkérdőjelezhetetlen, és akinek a fontossága csak akkor válna nyilvánvalóvá, ha hiányozna a csapatból. Kiss Péter politikai pályafutása két nagyobb periódusra osztható: 1995-ig ifjúsági vezetőként alapozta meg karrierjét, ezt követően pedig szakpolitikusként és pártpolitikusként vált egyre fajsúlyosabb közéleti szereplővé. Míg az ifjúsági vezetőként végzett munka időben is jól elkülöníthető, addig az utóbbi két szerepkör nem pusztán időbeli párhuzamossága okán szétválaszthatatlan, hanem a nyilvánosság előtt megjelenő kép alapján is egy egységet alkot.
A szocialista párt legtöbb vezető személyiségéhez hasonlóan Kiss Péter is az állampárt ifjúsági szervezetében érett politikussá. A Celldömölkön született, majd Szombathelyen érettségizett Kiss Péter a Budapesti Műszaki Egyetemre kerülve már másodévesen belépett az MSZMP-be, és mérnökhöz illő alapossággal építette politikai kapcsolatait a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) berkein belül. Előbb egyetemi KISZ-titkár, 1986-tól pedig három éven át – vidéki létére – a szervezet fővárosi vezetője volt. Bár a KISZ-t elsodorta a rendszerváltás, Kiss Péter – a Demisz jelentette rövid átmeneti időszak után – ott folytatta a Baloldali Ifjúsági Társulásban, ahol a KISZ-ben abbahagyta: 1990-től a BIT budapesti, majd két év múlva a csoportosulás országos elnöke lett. Kiss Péter óvatosságára példa, hogy bár ifjúsági vezetőként igen fontos volt számára Bihari Mihály támogatása, mégsem tiltakozott akkor, amikor az Alkotmánybíróság jelenlegi elnökét 1989-ben három társával együtt kizárták a pártból. ő maga erről 1995-ben a Heti Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: “Nem voltam azok közt, akik aláírtak. Nem is akarom úgy beállítani, mintha szoros kapcsolatot tartottam volna fönn ellenzéki körökkel, hiszen ez nem igaz.” A rendszerváltást követően, amikor az MSZP politikai karanténba került, Kiss Péter a BIT vezetőjeként igyekezett távolságot tartani attól a párttól, amelynek egyébként maga is alapítója, sőt, 1992-től képviselője volt. Tudta ugyanakkor, hogy az MSZP ismét erőre kaphat, kivárásos taktikája pedig eredményesnek bizonyult: az általa szervezett és megerősített ifjúsági szervezet megkerülhetetlenné vált, így tagjai fontos politikai pozíciókhoz jutottak a Horn-kormány alatt.
A KISZ-generációhoz való tartozás – amellett, hogy megalapozta politikai karrierjét rányomta a bélyegét Kiss Péter imázsára. Így, bár ő háttérbe húzódó habitusa miatt nem tartozik a jobboldal első számú célpontjai közé, a megrögzötten antikommunista választók számára alig valamivel látszik elfogadhatóbb személyiségnek, mint például Szekeres Imre.De arra is volt már példa, hogy múltját a baloldalon igyekeztek ellene fordítani. 2004-ben, Kiss Péter és Gyurcsány Ferencminiszterelnökségért vívott küzdelme során került elő az a sajtóinformáció, miszerint 1989ben Kiss Péter úgy nyilatkozott a Magyar Ifjúságnak, hogy a KISZ-vagyon egy része politikai privilégium, ezzel szemben viszont Gyurcsány Ferenc akkor a KISZ-vagyon “társadalmasítását” javasolta. Habár Kiss Péter cáfolta az értesülést, ez az eset jól mutatja, hogy a politikában a múlt történései mindig az aktuális eseményeknek megfelelően nyerik el értelmüket. A nyilvánosságban ugyanis ez az 1989es ügy a két szocialista politikus közötti 2004-es különbségként jelent meg. Az állítólagos nyilatkozat fényében Kiss Péter tűnt a maradi “régiek” képviselőjének, míg Gyurcsány Ferenc az “újak” nevében fellépő valódi reformernek. Kiss lojalitását is mutatja, hogy a miniszterelnökségért folytatott párbaj szinte megszégyenítő elvesztését követően is gond nélkül vállalt szerepet mindkét Gyurcsány-kormányban. Megszégyenítő volt a vereség azért, mert a párt vezetésének magas támogatottságú jelöltjeként lett a “mezei” tagság alacsony támogatottságú vesztese. Egyben elegáns volt a csata zárása azzal, ahogy Kiss Péter (és Gyurcsány Ferenc) viszonyult a végső eredményhez. 1995-ben Kiss Péter végleg kinőtt az ifjúsági politikából, és szakpolitikusként, valamint pártpolitikusként folytatta pályafutását. Ettől kezdve, többek között azért is, ahogy elviselni tudta vereségét Gyurcsány Ferenccel szemben, minden szocialista vezetésű kormánynak tagja volt: mindeközben a pártban is egyre jelentősebb posztokat birtokolt.
Utóbbi területen egyetlen törés figyelhető meg: 2000-ben elveszítette az MSZP alelnöki tisztségét, aminek feltehetően az volt az oka, hogy korábban határozottan állást foglalt Németh Miklós miniszterelnök-jelöltsége ellen. Az esetből azonban levonta a tanulságot, azaz a pártot érintő személyi kérdésekben még óvatosabbá vált: csak akkor kötelezte el magát később, ha az erőviszonyok már teljesen letisztultak, vagy azokat letisztulni látta. A pártpolitikusi és a szakpolitikusi szerep elválaszthatatlan egymástól: Kiss Péter a nyilvánosság számára szakember a pártban, és pártember a kormányban. Szakterülete a foglalkoztatáspolitika és az érdekegyeztetés. 1995 óta három miniszterelnök vezetése alatt háromszor vezette a munkaügyi tárcát, 2003 és 2006 között pedig kancelláriaminiszter volt, akárcsak ma. A pártfunkciókat tekintve Kiss Péter 1994 óta megbízhatóan szállítja a szocialisták számára a budapesti 6. számú választókerület egyéni mandátumát, 2001-től ő a Baloldali Tömörülés szorgalmas szervezője, 2005-től kezdődően pedig a helyi pártszervezet “rendrakó” vezetője a 2004-es tagtoborzási botrányról elhíresült Vas megyében. Kevés nyilvános szereplés, sok háttérmunka és egyeztetés – ez Kiss Péter politikusi credója, akár pártbeli, akár kormányzati munkáról legyen szó. Megfogalmazása szerint “dolgozni kell, és nem helyette, róla beszélni”, ami jól mutatja, hogy ő is azok sorába tartozik, akik szerint a politikában a kommunikáció és a cselekvés – a forma és a tartalom – szétválasztandó.
Egy politikusnak persze kötelező azt mondania magáról, hogy dolgozik, és nem csak beszél, ám Kiss Péter ténylegesen is ezt teszi: dolgozik, és nem beszél.
Így, bár jó kapcsolatot tart fenn a sajtóval, nem beszéli a modern média nyelvét, nincsenek kommunikációs trükkjei, és messze elkerüli a bulvárpolitizálást. Ennek eredménye az is, hogy bár markánsan baloldali értékeket vall – erről tanúskodik a munkaügy iránti elkötelezettsége, a szakszervezetekkel kialakított jó kapcsolata, valamint a Baloldali Tömörülésben kifejtett tevékenysége -, ideológiai hovatartozását nem képes hatásosan megjeleníteni a közvélemény felé. Sokat beszél ugyan az esélyegyenlőség, a modernizáció és az érdekegyeztetés fontosságáról, továbbá a verseny korlátozásának szükségességéről, mindezt azonban olyan száraz stílusban teszi, hogy a nyilvánosságban nem markáns baloldaliként, hanem inkább unalmas pragmatistaként tartják számon.
Mindennek pedig nem kis szerepe volt abban, hogy 2004-ben nem ő, hanem Gyurcsány Ferenc válthatta Medgyessy Pétert a miniszterelnöki székben.
Kiss Péter feltűnés nélküli politizálásának van azonban egy pozitív hozadéka is, nevezetesen az, hogy személyét elkerülik a lejárató kampányok, holott az elmúlt 17 évben két botrányos ügy kapcsán is emlegették a nevét. Még a BIT vezetőjeként azzal vádolták meg a sajtóban, hogy az egyik kezdeményezője volt a szocialista ifjúsági szervezet riválisának számító Fideszt “lezsideszező” röplap terjesztésének, igaz, később bíróság mondta ki, hogy ilyen röplap nem is létezett. Maga az elnevezés azonban kétségtelenül élt a 1990-es évek elején, még akkor is, ha azt a nyilvánosság előtt nem a szocialisták, hanem Csurka István emlegette nagy előszeretettel. A másik ügy, amellyel Kiss Péter a mai napig bármikor kapcsolatba hozható, a KISZ-vagyon “eltűnésének” története. Bár nevét az 1990-es évek Hotel Panoráma-botránya kapcsán sokszor leírták a sajtóban, a vagyonátmentés generális kérdésében Kiss Péter sosem került olyan reflektorfénybe, mint például Szilvásy György vagy Gyurcsány Ferenc. Ez persze nem jelenti azt, hogy erre adott esetben nem is fog sor kerülni, hiszen a KISZ-vagyon ügyének bármikori előrángathatóságát a már említett 2004es Kiss-Gyurcsány párharc is megmutatta.
Összességében Kiss Péter politikusi arca éppen Gyurcsány Ferenc imázsának ellentettje. Előbbi megbízható háttérember, a kommunikációtól idegenkedő, lassú és türelmes típus, utóbbi igazi vezér, kormányának első számú kommunikátora, aki lendületes és sokszor türelmetlen. Míg Kiss Péter óvatos, kerüli a konfliktusokat és kivárja a pozíciókat, addig Gyurcsány Ferenc kockáztat, keresi a konfliktusokat, és megszerzi a pozíciókat. Míg a kancelláriaminiszter pragmatistának tűnik a választók számára, az egyeztetések és kompromisszumok híve, addig a miniszterelnök szenvedélyes ideológus, aki hajlamos a kompromisszumokról lemondani víziójának megvalósítása érdekében. Kiss Péter nem karizmatikus politikus, ennek megfelelően nem vált ki érzelmeket a választókból, ellentétben Gyurcsány Ferenccel, akihez megosztó személyisége miatt a legszélsőségesebb érzelmekkel képesek viszonyulni az emberek.
A jelenlegi miniszterelnök képes volt győzelemre vezetni a szocialista pártot, ám a kormányzásra való képessége még ma is megkérdőjelezhető. Kiss Péterről nehezen képzelhető el, hogy választók százezreinek rajongását nyeri el tüzes kampányszónoklatokon. Márpedig a modern politika a hangos vezetőknek kedvez, nem pedig a szürke “háttérpragmatistáknak”. Így – még ha sokan jó kormányfőnek tartanák is – nehezen képzelhető el, hogy Kiss Péter miniszterelnök-jelöltként választási győzelemhez segítené az MSZP-t. Csak abban az esetben történhet ez meg, ha a politikai folyamatok miatt a “kiszámíthatóság” és a “nyugalom” tesz karakteressé egy politikust, és ez válik a választók legnagyobb igényévé. Kevés nyilvánosság, sok háttérmunka, egyeztetés
A cikk megjelenése: Népszabadság, 2007. október 5.
