Terrortámadások Amerika ellen
Az Amerikát ért terrortámadás jelentősen átformálta a magyar politika napirendjét. Mint általában a válsághelyzetekben, a kormány pozíciói erősödtek. A terrotámadás megítélésében és a kormányzati teendők megítélésében nemzeti egység jött létre, ami alól az egyetlen kivételt a MIÉP jelenti.
A keddi terrortámadások több elemző szerint szimbolikusan is lezárták a világtörténelem egy, a Szovjetunió összeomlásával kezdődő szakaszát, s egyben előrevetítik a XXI. századi világpolitika jellemzőit. Nem egy politológus van azon a véleményen, hogy az események hatására magának a "politika" fogalmának újragondolása lesz szükséges. Az események részletes, mindenre kiterjedő elemzésére mi nem vállalkozunk, csupán arra teszünk kísérletet, hogy az események legfontosabb belpolitikai következményeit röviden - a teljesség igénye nélkül - ismertessük.
A politikai napirend átalakulása
A keddi események a világon mindenütt, így Magyarországon is a legfontosabb politikai hírekké váltak. Minden egyéb, a héten történt politikai esemény csupán zárójelben, mellékesen jelenhetett meg a híradásokban; a közvélemény szinte kizárólag a terrortámadásokkal kapcsolatos legújabb fejleményekre volt kíváncsi.
A kormányzati pozíciók erősödése
Válsághelyzetek idején a kormányok iránti bizalom valamennyi országban nő. A lakosság nemzetközi krízisek esetén egyöntetűen felsorakozik az ország aktuális vezetése mögé - függetlenül attól, hogy demokratikus vagy nem-demokratikus úton került hatalomra, illetve hogy a vezetéssel szemben egyébként milyen belpolitikai kritikák fogalmazódnak meg. Ez a jelenség megfigyelhető volt Jugoszláviában a NATO-csapások idején éppen úgy, mint most az Egyesült Államokban. Ilyen helyzetekben általában az ellenzéki pártok is felhagynak a kormány bírálatával, és "beállnak a sorba". Ez történik most az USA-ban, ahol a demokrata többségű szenátus ellenszavazat nélkül támogatta a 40 milliárdos csomagot, és Clinton is úgy nyilatkozott, hogy Bush megfelelően kezelte a helyzetet. Kritikai hangot az amerikai elnök ellen jobbára csak különböző sajtóorgánumok fogalmaznak meg, amelyeket nem köt a "nemzeti egység" minden áron való fenntartásának politikai kötelezettsége.
Magyarországon természetesen nincs az amerikaihoz hasonló válsághelyzet, ám a pártpolitikai értelemben vett nemzeti egység itt is kialakulni látszik. Orbán Viktor gyorsan és határozottan reagált az amerikai eseményekre, a parlamenti pártok pedig nyilatkozatokat tettek közzé, amelyekben elítélték a terrortámadásokat. A miniszterelnök, illetve a kormány magatartását egyetlen ellenzéki párt sem bírálta. Bár az MSZP és az SZDSZ nem jelentette ki egyértelműen, hogy a kormányfő helyesen kezelte a krízist, nyilatkozataik nem sokban különböznek a kormánypártok nyilatkozataitól. A nemzeti egység és ezzel együtt a kormányzati pozíciók erősödését jól példázza, hogy egy közismerten balliberális napilap és több szerkesztőségi cikk is nyíltan támogatta Orbán Viktor magatartását.
A kormányzati pozíciók erősödésének a fentieken túl van egy technikai oka is. Krízishelyzetekben a kormányzati politikusok média-jelenléte szükségképpen megnövekszik, míg az ellenzékieké csökken. Ilyen helyzetekben ugyanis nem a politikai viták, hanem a politikai cselekedetek kerülnek középpontba. Márpedig cselekedni az tud, aki kormányon van. A kormányzati-közjogi pozíciók birtoklása emellett - válsághelyzetben - szinte automatikusan kompetenciát is biztosít hordozóinak: a kormányfő, a külügyminiszter, a nemzetbiztonsági miniszter, stb. pozíciójuknál fogva kompetensnek és cselekvőképesnek tűnnek. Ebből kifolyólag ők jelennek meg a különböző híradásokban, míg az ellenzéki politikusok jobbára csak sajtónyilatkozataikban támogathatják a kormányzati intézkedéseket. Az ellenzéki pártok ilyenkor meglehetősen nehéz helyzetbe kerülnek. Ha a kormányt támogatják, ellenzéki voltukon esik csorba, hiszen a magyar politika konfrontatív jellege nem tűri a kormánnyal konstruktívan együttműködő ellenzéket. Ha viszont támadják a kormányt, a nemzeti egységet bontják meg. (Ez utóbbi történt a NATO-bombázások idején, amikor az MSZP feltételekhez kötötte a légtér és a repülőterek átengedését, amiből később komoly hátránya keletkezett). A fenti dilemma általában oda vezet, hogy az ellenzék politikusai a "legkisebb rosszat" választva tartózkodnak mind a kormány egyértelmű támogatásától, mind bírálatától - ami viszont ahhoz vezet, hogy hallgatólagosan elismerik: a krízishelyzet nem a politikai viták ideje. Vagyis elfogadják, hogy a kormány ilyenkor "teszi a dolgát". Ezzel pedig ők maguk is szükségképpen a kormányzati pozíciók erősödését segítik.
A MIÉP és az SZDSZ kommunikációs sikere
A fentiekből jól látszik, hogy az ellenzéki pártoknak milyen nehéz dolguk van a mostanihoz hasonló krízisek esetén. Ennek ellenére két pártnak, a MIÉP-nek és az SZDSZ-nek mégis sikerült hozzászólnia a terrortámadásokhoz, mint politikai ügyhöz. A két párt úgy fogalmazott meg politikai üzenetet, hogy az teljesített három rendkívül fontos kritériumot. Egyrészt, híven tükrözte e pártok álláspontját, s így vélhetően szimpatikus volt szavazóinak. Másrészt, mondanivalójuk különbözött a kormány álláspontjától. Harmadrészt, nem bontotta meg a nemzeti egységet. Ilyen üzenetet először a MIÉP fogalmazott meg azzal, hogy a "világméretű globalizmust" is felelőssé tette a támadásokért. Ez az üzenet nyilván imponál a radikális szavazóknak, más, mint a kormány álláspontja, ám a nemzeti egységet nem bontja meg. A nemzeti egység ugyanis - megítélésünk szerint - az áldozatok iránti szimpátiában és a terror elítélésében alakult ki. Márpedig e kérdésekben a MIÉP állásfoglalása sem tér el más pártokétól; a MIÉP kizárólag a terrortámadás okai kapcsán fogalmazott meg "egyedi" véleményt.
A MIÉP állásfoglalása adott lehetőséget az SZDSZ-nek, hogy régi témáját - a MIÉP elítélését - aktuális formába öntse és a releváns politikai témához kapcsolja. Az SZDSZ azáltal, hogy elítélte a MIÉP nyilatkozatát, maga is hozzájárult ahhoz, hogy ez a nyilatkozat média-figyelmet kapjon. Ez az SZDSZ számára is kedvező volt, hiszen ezáltal a szabad demokrata nyilatkozatok is fokozott figyelemben részesültek. Az SZDSZ a terrortámadások ügyében a MIÉP-nyilatkozat híján nem tudott volna megszólalni. Éppen a MIÉP elítélése - a terrorizmus egyidejű elítélésével - biztosította, hogy az SZDSZ képes legyen a fentebb felsorolt három kritériumnak eleget tevő üzenetet megfogalmazni. Mind a MIÉP, mind az SZDSZ megszólalásáról elmondható, hogy a két párt - tartalmi szempontokat nem vizsgálva - jól használta ki a rendelkezésére álló igen korlátozott megszólalási lehetőséget. A két párt nyilatkozatai paradox módon egymást erősítve biztosították mindkettejük jelenlétét a politikai napirenden.
