A terrortámadás következményei

Előző heti elemzésünkben részleteztük, hogy az Egyesült Államokat ért terrortámadások rövid távon milyen belpolitikai következményekkel bírtak. A terrortámadások és az arra adandó válaszcsapás napirend-formáló ereje azonban nem múlt el. A hét külpolitikai eseményei, a fokozódó nemzetközi készültség arra engednek következtetni, hogy a szeptember 11-i események napirend-meghatározó ereje igen hosszú távú lesz. Vagyis, hosszú távon is arra kell számítani, hogy a média napirendjét - Magyarországon éppen úgy, mint a világ legtöbb országában - főként külpolitikai hírek uralják majd. Különösen így lesz ez abban az esetben, amennyiben az Egyesült Államok és szövetségesei válaszcsapásra szánják el magukat - ami jelen körülmények között valószínűnek látszik.

Mindez viszont azt jelenti, hogy a terrortámadás múlt héten részletezett belpolitikai következményei is tartósak lehetnek. Vagyis: tartósan számítani kell arra, hogy a külpolitikai híreknek a belpolitikai hírekkel szemben prioritásuk lesz, és továbbra is fenn fog állni a kormány fokozott jelenléte a politikai napirenden. Az alábbiakban ezért e két elemet adottnak véve részletezzük az amerikai események belpolitikai következményeit: azt tekintjük át, hogy a terrortámadások és az azt követő külpolitikai események az egyes - releváns - pártok számára milyen következményekkel jártak/járnak.


A kormány - a Fidesz

Múlt heti elemzésünkben már leírtuk, hogy a kül- illetve biztonságpolitikai válsághelyzetekben a kormányok pozíció erdősödnek. Ilyen esetekben a nemzeti egységet a kormány testesíti meg. Még a kormánnyal belpolitikai kérdésekben elégedetlen állampolgárok is a kormány felé fordulnak a válság idejére, megadják a kormánynak a válság kezeléséhez szükséges bizalmat. A kormány tagjai a krízishelyzettel olyan szereplési lehetőséget kapnak, amelyet tudatos napirend-formálási kísérlettel sem tudtak volna elérni. A kormánynak tehát - hangsúlyozottan politikai szempontból - a válsághelyzet "jól jött"; a kormány a krízishelyzet puszta tényéből profitált.

Ezen túl azonban a magyar kormány tevőlegesen is hozzájárult ahhoz, hogy a válságot saját politikai pozícióinak javítására használja. Ezt három módon tette meg:

(1) Gondoskodott arról, hogy a válság idején a kormányt minél inkább a népszerű kormánytagok és kormánypárti politikusok jelenítsék meg. A válság első számú reagálójává a kezdeti Orbán-nyilatkozat után rögtön Martonyi János külügyminiszter vált, aki Dávid Ibolya után a kormány legnépszerűbb tagja. Martonyin kívül főleg Simicskó államtitkár lépett a nyilvánosság elé, minden bizonnyal azon megfontolásból, hogy az államtitkár sokkal jobban képes a nyilvánossággal kommunikálni, mint minisztere. A kormány arról is gondoskodott, hogy a hadügyek kezelésére általában alkalmatlannak tartott Szabó János egyáltalán ne jelenjen meg a nyilvánosság előtt. Miután Szabó pártbázisát elvesztette, jelenleg a Fidesz-MDF közös jelöltjeként kíván magának parlamenti helyet szerezni. Így a Fidesz viszonylag könnyen vehette rá, hogy tartsa magát távol a krízistől annak ellenére, hogy honvédelmi miniszteri pozíciójából adódóan annak kommunikálásában elméletileg fontos szerepe lehetne.

(2) A Fidesz retorikájában a "nemzeti egység" gondolata régóta központi helyen szerepel. A kormány most kiváló lehetőséget kapott arra, hogy ezt a gondolatot tevőlegesen is megjelenítse. A külpolitikai válsághelyzet ugyanis, mint említettük, önmagában is kedvez a "nemzeti egység" politikai koncepciójának - ami viszont Magyarországon hagyományosan a jobboldali retorika része. A Fidesz-vezetők megnyilatkozásai pedig rájátszanak erre: legutóbb például Pokorni Zoltán "köszönte meg" az ellenzéknek, hogy "csatlakozik" a nemzeti egységhez - amit természetesen a Fidesz, illetve a Fidesz-vezette kormány testesít meg.

(3) A Fidesz élére állt a MIÉP-et elítélő kezdeményezésnek. A Fidesz-vezetés minden bizonnyal felismerte, hogy a jelenlegi helyzetben a MIÉP nyilatkozata olyannyira ellentétes a nyugati világ egészét jellemző közhangulattal, hogy elítélése alól a kormány nem mentesülhet. Ezért a Fidesz a MIÉP egyértelmű elítélése mellett döntött; bár a MIÉP neve nem szerepel a kormány határozati javaslatában, a cél nyilvánvaló. A határozati javaslat kezdeményezésével a kormány egyben ki is fogta a szelet az egyik ellenzéki párt, az SZDSZ vitorlájából. A MIÉP elítélésével a kormány bizonyítja: megfelelően képviseli a nyugati világ értékrendjét, és kész gyakori alkalmi szövetségesének elítélésére is ennek demonstrálásaként. A Fidesz helyesen ismerte fel, hogy a MIÉP-el kapcsolatban korábban folytatott politika, a "no comment", a nem egyértelmű viszony jelen esetben nem tartható. A kormány az elítélő nyilatkozattal határozottságot mutat, amely válsághelyzetekben nélkülözhetetlen, és amely ilyen esetekben tovább növeli a kormány támogatottságát.



MIÉP

A kormányon kívül csak a MIÉP volt képes hosszú távon politikai tőkére szert tenni a szeptember 11-i események kapcsán. A MIÉP a nyár folyamán jórészt "csendben" volt: megszólalásai ritkán érték el az ingerküszöböt. Talán ennek is köszönhető, hogy a MIÉP népszerűsége szeptemberre csökkent; több felmérés szerint a MIÉP most mindössze 2-3 százalékon áll. A MIÉP-nek tehát égetően szüksége volt egy olyan témára, ahol álláspontját karakterisztikusan, a kormány álláspontjával szemben megjelenítheti.

Ilyen témának bizonyult a MIÉP számára az Egyesült Államokat ért terrortámadás. Múlt heti elemzésünkben már leírtuk, hogy a MIÉP hogyan tudott hírértékű megszólalást tenni az ügyben. A mostani héten azonban a MIÉP nyilatkozatának napirend-formáló ereje meghaladta a múlt héten tapasztalt mértéket. A 37. héten ugyanis a MIÉP-nyilatkozat reagálójának szerepét az SZDSZ töltötte be, aminek következtében a nyilatkozat körüli polémia leginkább mint a liberális eszmék - szélsőséges eszmék konfrontációja jelent meg. Ez a szembenállás azonban két, hagyományosan ellentétes ideológiájú párt összeütközése volt, amely a lakosság politikai középhez tartozó többsége számára nem bírt fokozott relevanciával. A 38. héten azonban a MIÉP-nyilatkozatot a kormány és ezáltal a Fidesz is elítélte. Ennek hatására a konfliktusvonalak átalakultak: már nem az SZDSZ áll szemben a MIÉP-pel, hanem a "nemzeti egységet" megtestesítő kormány. Mivel pedig a MIÉP elítélését természetesen az MSZP és az SZDSZ is támogatja, a MIÉP az összes releváns politikai erővel konfliktusba kerül. A politikai napirend első számú ügyében tehát a MIÉP válik a kormány egyetlen ellenzékévé.

Mindez a MIÉP számára - kommunikációs szempontból - igen kedvező, hiszen ezáltal önállóságát, minden más politikai erőtől való különbözőségét demonstrálhatja. Csurka pártja magát soha nem szélsőséges vagy radikális jobboldali pártként aposztrofálta, hanem minden más politikai erőtől való eltérését - "se nem bal, se nem jobb" - hangsúlyozta. Ez az elkülönülés a mostani konfliktus nyomán nyilvánvalóvá válik. A MIÉP azon túl, hogy sikeresen jelent meg a politikai napirenden és különálló erőként mutatta meg magát, arra is képes volt, hogy a kormányt a reagáló szerepébe kényszerítse.


SZDSZ

Az SZDSZ múlt heti sikeres megnyilvánulásait ezen a héten nem folytathatta. Ennek oka, mint fentebb írtuk, hogy a kormány tulajdonképpen átvette az SZDSZ álláspontját. Mivel azonban a kormány ügymeghatározó képessége az SZDSZ-ét több okból is jelentősen felülmúlja, az SZDSZ korábbi álláspontja most már mint a kormány álláspontja jelent meg. Az SZDSZ MIÉP-et elítélő nyilatkozatainak addig volt hírértéke, ameddig a kormány a kérdésben nem nyilatkozott - ameddig az ügy mint az SZDSZ és a MIÉP konfliktusa jelent meg. Mostanra azonban az SZDSZ már csupán egy a MIÉP-et elítélő pártok közül. Az a megkülönböztetés, amelyet az SZDSZ hangsúlyozni igyekszik, nevezetesen, hogy a kormány nem név szerint ítéli el a MIÉP-et, a nyilvánosság számára nem releváns. Míg tehát a MIÉP-et elítélő nyilatkozat kormányzati felvetéséből a MIÉP profitált, az SZDSZ elveszítette múlt héten sikeres témáját.


MSZP

A releváns pártok közül legrosszabbul az MSZP kezelte a helyzetet. Múlt heti elemzésünkben megírtuk, hogy az ellenzéki pártok külpolitikai kérdésekben általában is nehéz helyzetben vannak: vagy támogatják a kormányt vagy megbontják a nemzeti egységet. Az MSZP a helyzetet úgy igyekezett kezelni, hogy néma maradt a terrortámadások kapcsán. Míg ez a magatartás járható út kisebb, gyorsan elmúló krízisek esetén, járhatatlan tartós külpolitikai feszültségek idején. Az MSZP e heti megnyilvánulásai alapján az a kép keletkezett a pártról, mintha a szocialisták már "elfelejtették" volna a szeptember 11-i eseményeket. Míg a hét politikai napirendjét a külső eseményeken túl a MIÉP elítélése körüli polémia, a légtér átengedésének kérdése, stb. uralta, addig az MSZP vezetői a köztisztviselői törvényről, kétkamarás parlamentről, Magyar Állandó Értekezletről beszéltek. A szocialisták stratégiája nyilvánvaló: igyekeznek más témákat felvetni, hogy ne kelljen a terrortámadások ügyével foglalkozniuk.

Megítélésünk szerint a szocialisták úgy vélték, hogy a válság viszonylag gyorsan elmúlik majd, és a politikai élet hamar visszatér a "normális" kerékvágásba. Bár mostanra egyértelművé vált, hogy ez nem így fog történni, az MSZP ezt mintha nem vette volna észre. Az MSZP-nek ugyan valóban nem lenne könnyű önálló álláspontot kommunikálnia a kérdés kapcsán, de legalább a napirenden való megjelenését biztosíthatná, ha megszólalna. A legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjének nyilatkozata akkor is hírértékkel bírna, ha az kevéssé térne el a kormány álláspontjától. Ám nem csupán Medgyessy, de a párt más vezető politikusai sem nyilatkoztak a terrortámadások kapcsán. Bár a párt több vezetője is elismert és kompetens kül- illetve biztonságpolitikus - elég itt Kovács Lászlóra vagy Juhász Ferencre gondolni - ők sem hallatták hangjukat, illetve megszólalásaik nem léptek túl a kezdeti elítélő nyilatkozatokon. Ezt a helyzetet feltehetően az MSZP is érzékelte, s a hét végén már több megszólalásában igyekezett a kérdéssel foglalkozni.