Lehetséges választási megállapodások a 2002-es országgyűlési választások előtt.

Háromrészes sorozatunkban azt vizsgáljuk, hogy a magyar választási rendszerből fakadóan milyen lehetséges választási megállapodásokat köthetnek a pártok, és azok milyen következményekkel járhatnak a jelenlegi pártpreferenciákat alapul véve. Az első részben az általános jellemzőket vizsgáljuk.A választási rendszer rákényszeríti a pártokat a választási megállapodásokra

A magyar választási rendszer sajátosságai miatt a választások kimenetelét alapvetően befolyásolják azok a választási megállapodások, amelyeket a pártok egymással kötnek. Ezek a sajátosságok a következők:

1. A magyar választási rendszer vegyes, azaz a választók pártlistára és egyéni képviselőjelöltre egyaránt szavaznak.
2. A parlamenti helyek 210-176 arányban oszlanak meg a listáról bejutott és az egyéniben nyert képviselők között.
3. A választás kétfordulós.
4. Azokban az egyéni körzetekben, ahol az első forduló nem hoz eredményt, a második fordulóba csak a három legtöbb szavazatot kapott jelölt jut be, illetve aki még ezen túl 15 % felett szerzett szavazatokat.
5. Csak az a párt jut be a parlamentbe listán, amelyik legalább öt százalék listás szavazatot ér el.

A fenti sajátosságokból adódik, hogy minél kiegyenlítettebbek a politikai erőviszonyok, annál több múlik a második fordulón. Ha a két vezető párt között csak néhány százalékos népszerűségi különbség van, akkor a listás helyeken is nagyjából egyenlően osztoznak. Ebből az következik, hogy az a párt vagy pártszövetség alakíthat kormányt, amelyik a második fordulóban felül tud kerekedni az egyéni körzetekben. 1998-ban az akkor kormányzó szocialista párt több szavazatot kapott listán, mint a rivális ellenzéki Fidesz, mégis elvesztette a választást, mert a jobboldal meghatározóan több egyéni választókörzetet nyert el a Fidesz-FKgP második fordulós megállapodásnak köszönhetően. (Hozzátéve, hogy az első fordulóban több mint 100 egyéni választókörzetben a szocialisták vezettek, ebből maradt kicsit több, mint ötven a második fordulóra, ami jól mutatja ennek a választási együttműködésnek a jelentőségét!)

A jelenlegi trendeket figyelembe véve, amennyiben radikális változás nem történik a politikai életben, jövőre mindössze néhány százalékos különbség várható a kormányoldal és az ellenzék két vezető ereje a Fidesz és az MSZP között. Ezért a választásokat az döntheti el, hogy

1. a szélsőjobboldali MIÉP vagy a liberális SZDSZ végez-e a harmadik helyen,
2. a harmadik helyen végző párt, melyik nagy párt javára lép vissza és, hogy egyáltalán visszalép-e,
3. a visszalépő párt szimpatizánsai követik-e a párt vezetőinek felhívását az átszavazásra, vagy szétszavaznak, esetleg kedvenc pártjuk visszalépése után, otthon maradnak.

Választási megállapodás kötésére nagy motiváló erőt jelent, ha valamelyik parlamenti párt tartósan nem képes a népszerűségi listán az öt százalékos küszöb fölé emelkedni. Ebben az esetben a vele szövetséges nagy pártnak jobban megéri néhány képviselői helyet átengedni, mint azt kockáztatni, hogy a néhány százalékot mégis csak elérő, de a parlamentből kieső pártra adott szavazatok elvesznek, és ezzel a rivális oldal erősödik. A parlamentbe saját erőből bejutni nem tudó párt vezetői viszont azért akarnak megállapodást, hogy annak eredményeképpen megtarthassák mandátumaikat.

Ugyanakkor azoknak a pártoknak, amelyek az öt százalékos küszöböt biztosan átlépik, a választási matematika szerint, még akkor sem érdemes közös listás megállapodást kötniük, ha a választások után koalíciót kívánnak kötni egymással. Ennek az az oka, hogy a két külön lista valószínűleg több szavazatot kap, mint az összevont, hiszen nem fedik le egymást a különböző pártok szavazói csoportjai.