Mikola István politikai jövője

Mikola István feltehetően a 2002-es választásokig egészségügyi miniszter marad - ez derült ki a 2001. október 14-én tartott Fidesz-frakcióülésen. Bár Mikola tevékenységének megítélése továbbra is ellentmondásos, a kormányfő kiállása minisztere mellett azt jelenti, hogy a poszton a kormányzati ciklus hátralevő részében már nem várható változás.

Mikola István sógornőjének is megköszönték munkáját azon a múlt hét végi siófoki gógyszerész-kongresszuson, amelyen férje, a miniszter öccse két kitüntetést is átvehetett. (2001. október 8.)

Mikola István nem dolgozza át az úgynevezett kórháztörvényről szóló javaslatát. Az úgynevezett kórháztörvény tenné lehetővé, hogy a kórházakat gazdasági társasággá alakítsák, illetve, hogy az orvosok választhatnának: vállalkozóként, szabadfoglalkozásúként vagy továbbra is közalkalmazottként dolgozzanak. A javaslat szakmai körökben és a Fideszben is ellenállásba ütközött. Az egészségügyi bizottságban megbukott a javaslat, ebben a fideszes Mánya Kristóf tartózkodásának döntő szerepe volt. Mikola István szerint a fideszes orvos-képviselő, illetve a szakma megszokta a kórházak, idézem, félfeudális rendszerét, ezért ellenzik a tervezett változtatásokat. (2001. október 10.)

Veszélyes és kiszámíthatatlan következményekkel járó manőverezésbe kezdett Mikola István azzal, hogy a kórháztörvényt át akarja erőltetni a parlamenten - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának szocialista elnöke. A volt népjóléti miniszter szerint a törvényjavaslatot nemcsak a parlamenti ellenzéktől érik kritikák, hanem az egészségügyi szakma legfontosabb szervezeteitől is. Mint mondta, a szervezetek arculcsapása lenne, ha a jelenlegi formájában fogadná el a kórháztörvényt a parlament. A politikus hangsúlyozta: az MSZP és a szakmai szervezetek sem kérdőjelezik meg az egészségügy reformjának szükségességét, ám megítélésük szerint a benyújtott törvényjavaslat nem tartalmaz garanciákat a betegek ellátásának és az orvosok egzisztenciájának biztonságára. (2001. október 11.)

Pro

Seszták Ágnes (Kinek áll érdekében megbuktatni Mikola Istvánt?, Demokrata, 2001. október 11.) az okot keresi, hogy kinek áll érdekében megbuktatni Mikola minisztert. Seszták szerint "Mikola ötven év óta az első miniszter, aki komolyan veszi a szakmáját, és nem paríroz a sajtónak. Pedig a legdöntőbb változtatást akarja elfogadtatni, hogy az orvosok kerüljenek ki a szűkre szabott közalkalmazotti státusból és szabad szellemi dolgozóként kössenek szerződést a biztosítóval és a kórházzal." Ezzel - Seszták szerint - megszűnne a hálapénz és az orvosok annyit keresnének, amennyit akarnak, illetve képességeik alapján tudnak. De, Seszták szerint, az "orvosi lobbi" könyörtelen, aminek nem tetszik, hogy Mikola akarata alapján, "megszűnne a főorvosok és az osztályvezetők korlátlan és feudalisztikus uralma (...) Az egész kórházi rendszer a kádári szisztémán működik.

Seszták szerint Mikola akarata azért sem érvényesülhet, mert "a kórházakban megindult az MSZP és az SZDSZ nyomulása. Már osztják a főorvosi és igazgatói posztokat..." Seszták helyesnek találja Mikola döntését, mely szerint kitiltotta a dohányosokat a minisztériumból, amely azért talált ellenkezésre, mert Magyarországon "az egészség évtizedek óta nem érték."


Kontra
Nagy N. Péter (Csodatévő, Népszabadság, 2001. október 6.), így ír a magyar egészségügy helyzetéről: "Az orvostársadalom lázadásban van. Az orvosok fegyelmezettek, ha nem is félkatonailag viselkednek, ahogy a miniszter várná, de nem is civil módon. Ahhoz, hogy így kirobbanjon belőlük az elkeseredés, történnie kellett valaminek. Ez lehetett Mikola István miniszteri kinevezése. Ő az, aki az addigi szakmai szolidaritást következetesen felmondva, folyamatosan és minden konfliktusban a saját ágazata ellen, a politika mellett bocsátkozik harcba. "

Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (a traumatológia) orvosainak közleménye, mely szerint "intézményük szegénysége miatt olyan sérülteket veszítenek el, akiket normális körülmények között megmenthetnének" és, hogy a "hamis sikerpropaganda a betegek sorsán nem segít" - az egészségügy miniszterrel szembeni elégedetlenségre utalnak, állítja Nagy. És, hiába mínősítette Mikola miniszter "folyamodványnak" a panaszt "Tegnap az említett kórház többi szakdolgozója csatlakozott a doktorokhoz, kijelentve, hogy a (Mikola által sikertörténetnek mondott) kórház átalakítás óta a betegellátás színvonala oly mértékben rosszabbodott, hogy a kiszolgáltatott betegek és az őket ellátó személyzet számára elfogadhatatlanná vált. Megemlítik, hogy közülük viszont éheznek azok, akiknek legalább két gyerekük van. Tudomásuk van róla, hogy más kórházakban még rosszabb a helyzet, csak a vezetők egy része pozíciójának megtartása érdekében ezt elhallgatja. A Magyar Orvosi Kamara szinte ezt a mondatot folytatja tegnapi közleményében, kijelentve, hogy a traumatológia esete nem egyedi, hanem az általános finanszírozási hiány részjelensége. "

Nagy emlékeztet Mikola miniszter ezzel ellentétes nyilatkozatára, mely szerint "az alulfinanszírozottság az egészségügyben értelmezhetetlen kategória." Mikola "büszkén emlegeti a húszszázalékos béremelést, miközben a dologi költségek - a gyógyászat eszközeinek forrásai - befagytak. Az ágazat legnagyobb szakszervezete rendkívüli (tiltakozó) kongresszust hívott össze, a Magyar Orvosi Kamara a kormányfőhöz intézett nyílt levélben kérte a Mikola-féle reform-törvényjavaslat visszavonását. De hírek szerint a Fidesz-frakció Mikola-ellenes szárnya is aktivizálódott. A minisztert kellemetlen stílusa és sajátos aszkézise (tegnapi hír: Mikola István kitüntette öccsét, Mikola Bálintot, az eseményről tájékoztatott a rendezvényt szervező kft. vezetője, a miniszter fia) lassan mégis nélkülözhetetlenné teszi. Vele szemben áll fel egy egységes egészségügyi front, amely hajlandó végre hangosan is kimondani, hogy a betegekkel és gyógyítóikkal szemben mérhetetlen lelkiismeretlenség mindaz, amit a magyar egészségügy az elmúlt évtizedben - Mikola modorától függetlenül - elszenvedett."

Makai József (Öcsém, Magyar Hírlap, 2001. október 9.) a tőle megszokott irónikus stílusban ír Mikola öccsét kitüntető lépéséről, illetve a Hungaropharma privatizációjáról, amelyben része volt Mikola Bálintnak is: "Olyan nagyszerű vagy, ahogy így elnézlek, hogy betelni nem tudok veled. Ha te nem az öcsém lennél, én meg nem férfi lennék, én beléd szeretnék menten. Lehet, hogy nőnek sem kellene lennem, ha meggondolom. Ámde bár ezen kár is gondolkodnom, elvégre te mégiscsak az öcsém vagy. Öcsike. Kérhetsz bármit. Tudsz olyat kérni te, amit ne adnék meg neked én? Tudsz? Nem tudsz. Mert én odaadom neked, amim csak van. Nesze, itt van ötven forint. Meg egy cég, nagykereskedjél gyógyszerekkel, kicsi öcsém. Beültetnélek az Audimba is, hogy rád csodálkozzon a világ, amint ott ülsz és integetsz a potenciális kuncsaftoknak. (...) Adnék neked gyárat is, öcsi, de elfogyott, mire én megérkeztem, már minden gyárat elvittek, sajnos. De cserébe azt mondom neked, öcsém, drága, hogy nesze, itt ez a kitüntetés, viseljed egészséggel te. Ha valaki, hát te megérdemled, mint minden idők legnagyszerűbb magángyógyszerésze, mint a magángyógyszerészek krémjének koronaékszere, mint a magángyógyszerészek netovábbja. A fiad meg, ki szintén nagyszerű, szervezhetne ehhez valami rendezvényt, amikor meghatottan magadhoz ragadod díjadat." - írja Makai.

Németh Péter (István, Bálint, Gergely, Népszava, 2001. október 9.) vázolja Mikola Bálint életútját: "mögötte egy dolgos életút; nehezen kiküzdött magánpatikusi pálya; négyévnyi kamarai alelnökség; nyolcévnyi magángyógyszerész-szövetségi elnökség; tulajdon a Magyar Gyógyszer Rt.-ben; végül pedig álmatlan éjszakák, gyomorszorító izgalmak után tulajdoni rész a Hungaropharmában."

Németh szerint ez egy "elegáns önéletrajz lenne egy normálisan működő országban". Magyarországon ilyen akkor történik, ha "a báty beleülhet a miniszteri bársonyszékbe. Mert ki más, ha nem a szűk család látja legjobban, mi mindent tett meg addigi életében egy-egy tagja. Ki más, ha nem Mikola István tudta leginkább, hogy testvére, Mikola Bálint milyen érdemeket szerzett a magyar gyógyszeripar fellendítésében, hogyan vált a magánosítás élharcosává, hogyan küzdötte föl magát egyszerű gyógyszerészből a terület meghatározó tulajdonosává." Németh szerint ezt jelenti a Fidesz családbarát politikája.

A Magyar Narancs szerkesztőségi állásfogalásában (Több hülyét a közigazgatásba, 2001. október 11.) Mikola minsiztert "hibbantnak" nevezi, akit ezért nem kell kirúgni a kormányból, hiszen az diszkrimináció lenne. "Egyáltalán nem az a baj, hogy Mikola István egészségügyi miniszter miket hordott össze a minap arról, hogy Magyarország lakóit is fel kell készíteni a vegyi és biológiai fegyverek elleni küzdelemre, vagy hogy ugyanő az elmúlt hetekben kilátásba helyezte az Egészségügyi Minisztérium dohányos dolgozóinak a kirúgását. Sőt. Mindkét témáról még társadalmi célú reklámfilmet is kéne készíteni: a miniszter elöl jár a jó példával". A Magyar Narancs szerkesztői irónikus stílusukkal jelzik, hogy az lenne a helyes, ha "Mikola sajtótájékoztatóin egy jól fésült hivatalos ember mindig ott áll mögötte, és miközben a miniszter beszél, ez az illető mutogatással, valamint saját arca felé fordított tenyerének ritmikus mozgatásával félreérthetetlenül jelzi a t. sajtó képviselőinek a kormány távolságtartását és sajnálkozását(...) elég lenne csak annyit kiírni, hogy "készült a kormány ilyen és ilyen számú, a pozitív diszkriminációról szóló rendelete alapján". Ezen kiegészítő intézkedések hiánya számos félreértésre adhat okot."

Például, állítja a Magyar Narancs, miközben az egészségügy csődben van, aközben ad át kitüntetést saját testvérének Mikola. "Szó se róla, Mikola Bálint nem érdemtelenül kapott életműdíjat. A rendszerváltás előtt például a Bács-Kiskun megyei pártbizottságban alakította az egészségpolitikát, a rendszerváltás után pedig a megyei gyógyszerellátás privatizációs biztosa lett. Ekkoriban alapította magángyógyszertárát, a Familia (!) patikát, később a Magyar Gyógyszerész Kamara alelnöke is volt. Még később, 2000 nyarán a kamarai többség mások mellett az ő elnökségből való visszahívását is kezdeményezte, mivel "gátolták a kamarai célkitűzések megvalósulását, és megakadályozták az egységes szakmai állásfoglalást". E dokumentum már ekkor megemlíti azt is, hogy Mikola Bálint a Hungaropharma Rt. privatizációjának előkészítésekor - "magáncélok elérése" érdekében - szembemenetelt a szakmai szervezet állásfoglalásával. És lőn: 2001 szeptemberében a Hungaropharmából jutott annak a részvénytársaságnak is, amelynek tagja Mikola Bálint is. A privatizáció bírálóbizottságában részt vett a miniszter Mikola, illetve az általa megbízott személy is. A hétvégi díjátadás bensőséges hangulatát - nemcsak a díjazó és a díjazott, de az ünnepség szervezője is Mikola volt (Gergely) - csak fokozta, hogy a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége hattagú elnökségéből (melynek tagja Bálint, az öcs is) hárman is kitüntetést kaptak; nem tudjuk, hogy okozott-e álmatlan éjszakát az elnökségnek az, hogy ezúttal melyikük maradjon ki. Az viszont tény, hogy az egyetértési joggal rendelkező Magyar Gyógyszerész Kamara nem tudott a jelölésről."

Nádasi Tibor (Mi a baj Mikola doktorral?, Figyelőnet, 2001. szeptember 11) felidézi a Parlament egészségügyi és szociális bizottságának szavazási eredményét, amellyel általános vitára alkalmatlannak mínősítette a kórháztörvényt: "Tizenegy kormánypárti igen, tíz ellenzéki nem, egy fideszes és egy MIÉP-es tartózkodás (...) A miniszter meg kerek perec kijelenti, hogy a törvényjavaslatot csak vele együtt lehet visszavonni. Mire a bázison, melyre támaszkodnia kell, a Fidesz-MPP frakciójában többen hevesen bólogatni kezdenek: lám, megvan a megoldás, mely szolgálná a közjót.


Veress Jenő szerint (A Fidesz Torgyánja, Népszava, 2001. október 12.) Mikola egyértelműen fogalmaz amikor lemondással fenyegetőzik, amennyiben kórház-privatizációs törvényjavaslatát nem fogadják el. "Ha lesöprik magánosítási javaslatát - és minden jel erre mutat -, a miniszter is veszi a kalapját. Ezt maga mondta. Ötlete rokonszenves a nagy kormánypártnak, kivált a Selmeczi-Frajna tengely szenátorainak. Ugyanakkor egy újabb minisztercsere csak politikai veszteséget termelne a kormánynak. Meg aztán ki is ülne egy olyan székbe, ahol kétéves költségvetés köti gúzsba a legjobb szándékot is?!" Mikola konfliktuskereső ember - állítja Veress -, amely azt jelenti, hogy "A Gógl-éra csöndes tehetetlensége után a hangos tehetetlenség kora jött. (...) Annak pedig Orbán Viktor sem örülhet túlzottan, hogy harcias miniszterét már egyenesen a Fidesz Torgyánjaként emlegetik - tán nem is alaptalanul -, köszönhetően sajátos családmenedzselési koncepciójának és retorikájának. Azon rég nem ütközöm már meg, hogy egy kormánytag a jó ízlés önkontrollja alól hivatali idejére mentesülni látszik. Hogy pénzt, paripát, fegyvert osztogathat cseppnyi erkölcsi tartalmú megingás nélkül." Az azonban Veress szerint új és ezért megütköztető, hogy Mikolához az alábbi dolgok kötődhetnek: "Életműdíj a tesónak, nizzai álomút - gondolom kétszemélyes - a sógorasszonynak (mert ahogyan Mikoláné könyvel, nem könyvel úgy senki). Az unokaöcsi meg csináljon az egészhez jó pénzért szép ünnepet. "

Mészáros Tamás szerint (A személyiség diszkrét bája, Élet és Irodalom, 2001. október 12.) "Mikola rendszertermék. Mészáros szerint Mikola azért imponáló kinevezőinek, mert ők elhitték, hogy az "erőszakos", "akarnok" típusú ember az átütő személyiség, hogy "az emberek nem értelmes és tisztességes megoldásokat, nem szakmai hitelességet várnak el a kormányzattól, hanem piárnyomulást".