Az ombudsmanok megválasztásáról.
2001. június 30-án lejárt az elsőként megválasztott biztosok megbízatási ideje. Az új biztosok megválasztásával kapcsolatban az egyébként is feszült politikai helyzetben szinte természetszerűen éles viták alakultak ki, mely vitának egyik fő jellemzője volt, hogy a különböző nézetek nem nagyon találták meg egymás felé az utat, így csak az utolsó pillanatban és így is csak hiányosan sikerült a biztosokat megválasztani.2001. június 30-án lejárt az elsőként megválasztott biztosok megbízatási ideje. Az új biztosok megválasztásával kapcsolatban az egyébként is feszült politikai helyzetben szinte természetszerűen éles viták alakultak ki, mely vitának egyik fő jellemzője volt, hogy a különböző nézetek nem nagyon találták meg egymás felé az utat, így csak az utolsó pillanatban és így is csak hiányosan sikerült a biztosokat megválasztani.
A biztosok megválasztásával kapcsolatos vita persze nem újkeletű, hiszen már az új intézmény megalkotásakor sem tudtak megegyezni a pártok a jelöltek személyéről. Annak ellenére sem volt mentes a személyek kiválasztása az aktuális pártpolitikai csatározásoktól, hogy az ombudsmani pozíciónak éppen a semlegesség lenne az egyik meghatározó alapeleme. Ennek ellenére az Országgyűlés 1993 októberében még a hatpárti konszenzus megléte mellett sem tudta megválasztani az ombudsmanokat. Göncz Árpád akkori köztársasági elnök által az állampolgári jogok országgyűlési biztosának jelölt Trócsányi Lászlót, illetve helyettesének jelölt Tóth Juditot nem fogadta el a parlament. Az adatvédelmi posztra már akkor is Majtényi Lászlót szemelték ki, de az ő ügye már a bizottságok szintjén elakadt. Így az elvben már négy éve meglévő biztosi posztokat nem sikerült személyekkel is kitölteni.
Végül 1995-ben alakult ki az a megfelelő állapot - nem kis mértékben az MSZP-SZDSZ kormány meghatározó többségének eredményeképpen és Göncz Árpád határozottsága következtében sikerült kiválasztani a megfelelő személyeket. Ő akkor négy személyt javasolt az Országgyűlésnek: Gönczöl Katalint az állampolgári jogok, Polt Pétert az általános helyettesi, Kaltenbach Jenőt a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok, Majtényi Lászlót pedig az adatvédelem biztosának. Mindannyiukat nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés.
Némileg elhomályosította a az ombudsmanok megválasztásának diadalát, hogy Gönczöt éppen június 19-én választották újra, így amikor Kóródi Mária az Országgyűlés akkori alelnöke június 23-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a régi-új elnök megtette az ajánlását a biztosok személyére, akkor a médiumok még az újraválasztott elnökkel készített interjúktól voltak hangosak. Maga a választás talán éppen ennek köszönhetően jóval kisebb hírveréssel zajlott le. Június 28-án meghallgatták a jelölteket az országgyűlési bizottságokban, majd egy hétre rá már az Országgyűlés is határozott, így gyorsan sikerült megválasztani a biztosokat. (A sietségben viszont valószínűleg az is szerepet játszott, hogy kellemetlen lett volna az MSZP-nek sé az SZDSZ-nek, ha a hatalmas kormánypárti többség nem tudja a biztosokat a közelgő nyári szünet előtt megválasztani.)
Annak ellenére, hogy kivétel nélkül megfelelő tudományos háttérrel és gyakorlati tapasztalattal rendelkeztek az új ombudsmanok (Gönczöl szakterülete a kriminológia, Polt a büntetőlog területéről érkezett, Kaltenbach korábban az országos német nemzetiségi önkormányzat elnöke, míg Majtényi kutatásai során az elsők között foglalkozott Magyarországon az információs önrendelkezés kérdéseivel) nem volt könnyű feladat az új, formálódó közjogi szerep viselése. Akkor sem ha tudjuk, hogy a mainál jóval kevesebb politikai támadás érte őket, de ez egy kialakulóban lévő helyzetben teljességgel érthető is.
Az országgyűlési biztosok működésének első hat évében ez a intézmény jelentősen megizmosodott, bár érdemi működését két oldalról is támadták. Egyfelől néhányan (Pokol Béla, Bihari Mihály, stb) folyamatosan kritizálták az ombudsmanok túl tág vizsgálódási lehetőségét. Ezt még akár pozitívumként is értékelhetjük, hiszen egy alkotmányossági jogvédő akkor látja le a feladatát megfelelően, ha folyamatosan borsot tör a hatalom orra alá; a másik oldalról viszont - és talán ez jóval nagyobb veszélyt hordoz magában - szinte állandóan új és új igény jelentkezik egyéb biztosok választására. Ötletként felmerült a nők, a gyermekek, az informatika és még ki tudja hányféle biztos kinevezése. Ez az ombudsmani tisztség elértéktelenedéséhez vezethet. A plusz ombudsmanok közül eleddig csak az oktatási jogok ombudsmanja jött létre, a közoktatási tárca keretein belül. (Pokorni Zoltán miniszter Aáry-Tamás Lajost választotta ombudsmannak, aki korábban a kisebbségi jogok biztosa mellett is már az oktatási ügyekkel foglakozott.)
Az állampolgári jogok biztosának és helyettesének (akinek tisztségét 2000 májusától, Polt Péter legfőbb ügyésszé történő kinevezésétől egészen az új biztosok megválasztásáig nem töltötték be) hatéves tevékenységét általánosan megfelelőnek tartják. Talán ők azok akik a legkevesebb kritikát kapták működésük alatt. Jelentős mennyiségű munkát végeztek el (már az első, 1997 márciusi beszámolójukban is mintegy 3500 érdemi ügyről tesznek jelentést), mely munkában a panaszosok beadványaiban elsősorban a lakáshozjutás, a hajléktalanság, illetve a kárpótlással összefüggő ügyek voltak túlsúlyban. Gönczöl sürgette a konzuli törvény megalkotását, az eltűnt személyek felkutatásáról, valamint a rendőrségi fegyverhasználatról szóló törvények megalkotását. Felhívta a figyelmet bizonyos törvénymódosítások szükségességére az OTP adósokkal, az ügyvédekkel, a közalkalmazottakkal, a bíróságokkal, a gyermekotthonban élőkkel és a börtönlakókkal kapcsolatosan. Tevékenységének hatására nagy hangsúlyt kaptak a diákjogok és a szociális jogok a magyar közgondolkodásában. Gönczölt és Poltot érte a legkevesebb, működésükkel kapcsolatos politikai támadás.
Náluk jóval nehezebb dolga volt Kaltenbach Jenőnek. De nem csak az önmagában is jelentős problémát jelentő kisebbségi kérdés miatt, hanem mert a többi biztos ügyeihez képest a kisebbségi ügyekben az etnikai alapú diszkrimináció jóval nehezebben bizonyítható kérdés. A politikai közvélemény a kisebbségi biztost nem nagyon támadta, ami talán a kényes kérdés szőnyeg alá söprésének köszönhető. Nem így a szakmai közönség: a szakértők általános vélekedése szerint a hírhedt zámolyi ügyben be lehetett volna bizonyítani az etnikai diszkriminációt, de Kaltenbach eddig nem ment el az eset értékelése kapcsán. Kaltenbach szembehelyezkedett az általánosan elfogadott tétellel mikor azt állította, hogy valakit kulturálisan hátrányosan kezelni kevésbé rossz dolog, mintha a más hátrány érne valakit.
A kisebbségi ombudsman nem fogadta el azt a nézetet sem, hogy a 13 Magyarországon taxált kisebbség közül 12-ben a különbözőség, a félmilliós cigányság esetében pedig az emberi jogok megsértése jelenti a problémát. Vizsgálódása során jónéhány hatalmas botrányt kiváltó ügyre mutatott rá (székesfehérvári romák kilakoltatása, a bogácsi helyi általános iskolában megvalósuló teljes etnikai szegregáció, stb.). Legnagyobb eredményeként azt tekinthetjük, hogy szociológiai vizsgálattal, statisztikai alapokon elsőként sikerült kimutatnia a kisegítő iskolákban tapasztalható diszkriminációt és így nyomatékosan felhívni a probléma súlyosságára a magyar közvélemény figyelmét. Munkájának elismeréseként Kaltenbachot az Európa Tanács Rasszizmus és Intolerancia Elleni Bizottságának alelnökévé választották 2000 decemberében. Kaltenbachot a kisebbségi önkormányzatok is elfogadták: 2001. első harmadában az országos kisebbségi önkormányzatok azzal a kéréssel fordultak Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz, hogy tegyen javaslatot az Országgyűlésnek Kaltenbach Jenő újraválasztására, ezzel is biztossá téve újbóli megválasztását.
A biztosok közül a legnagyobb visszhangot az adatvédelmi biztos, Majtényi László tevékenysége váltotta ki. Ennek alapjában véve két oka van. Először, mert Majtényi nem félt politikailag érzékeny ügyekbe, közéleti "darázsfészkekbe" is belenyúlni. Másodszor pedig, az adatvédelmi biztosnak van az egyetlen olyan érdemi jellegű hatásköre, melynek értelmében az egyébként titkosnak minősített adatokat nyilvánosnak nyilváníthat. Magyarországon az ügytitkosítás a politikai technikák egyik igen ismert és bevett formája, amellyel szemben Majtényi több esetben is fellépett.
Az adatvédelmi biztos annyiban különül el a többi biztos tevékenységétől, hogy ő a titkosság, illetve a nyilvánosság felett őrködik. A magyar adatvédelem felfogásában minden ami személyes az lehet titkos, de ami közügy, az mindenki számára nyilvános kell hogy legyen. Ezzel az egyének információs jogát védi az állammal szemben, de biztosítja a demokrácia számára alapkövetelményként jelentkező nyilvánosságot is.
Majtényi működésével kapcsolatban sokszor a fejéhez vágták, hogy túlságosan aktivista. Ezzel szemben az igazság az, hogy a biztosok közül ő az egyetlen aki szinte nem is indított vizsgálatot hivatalból, de ha a polgárok közül akárcsak egy is visszásnak érzett bármilyen adatvédelemmel kapcsolatban felmerült kérdést, akkor ő a mindenkori hatalmi viszonyoktól függetlenül végigvitte az ügyet.
Kétségtelen, hogy a Fidesz-éra alatt sok kényes kérdésben a kormány orra alá dörgölte a jogsértéseket és a kínos ügyeket is folyamatosan napirenden tudta tartani (Pl.: Kaya Ibrahim-ügy, a megfigyelési akták, az olajgate bizottság jegyzőkönyveinek nyilvánossága, a nemzetbiztonsági tisztek népszámlálása, stb.). De azt azt sem szabad elfelejteni, hogy már az előző ciklus alatt is sok "problémát" okozott tevékenysége (titkosszolgálati megfigyelések 80 éves titkosítása, a Xénia Láz egyesület törvénysértő adatgyűjtése, valamint a Bős-Nagymaros keretmegállapodás nyilvánosságra hozatalát nem nyilvánította törvénysértőnek). Nem kis mértékben az ő tevékenységének köszönhetően az EU által az EU tagállamokon kívüli államok adatvédelem szempontjából felállított sorrendjében Magyarország Svájc után a második helyet foglalja el. Mindenképpen az egyik legmarkánsabb ombudsmanként fog rá a történelem emlékezni, de éppen ezen markáns tevékenysége miatt újraválasztását szinte csaknem teljesen ki lehetett zárni.
