Széchenyi Plusz

A magyar kormány a szeptember 11-i amerikai események gazdasági hatásaira hivatkozva egy 200 milliárd forintból álló gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, Széchenyi+ névvel ellátva. A csomag mind a politikai, mind a gazdasági szereplőket megosztotta. Az új gazdaságélénkítő csomag közel van a választásokhoz, vállalásai pedig több ciklusra is kihatnak. - hangsúlyozzák az ellenzéki érveket hangoztatók.
"A kormány elfogadta a Széchenyi plusznak elnevezett gazdaságélénkítő programot - közölte Matolcsy György gazdasági miniszter a kormány ülése után. A csomagterv többek között gyorsítja az úthálózat fejlesztését, kiterjeszti a lakástámogatásokat és növeli a vállalkozások adókedvezményét. A intézkedés-csomag mintegy 200 milliárd forintba kerül, melynek többségét a Magyar Fejlesztési Bank biztosítja." (Napirend, 2001. október 10.)
"A kormány a jövő heti ülésén véglegesíti a Széchenyi-plusznak nevezett gazdaságélénkítő csomag részleteit - közölte Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádióinterjújában. Tájékoztatása szerint bővítik az autópálya- és útépítési programot, ennek keretében "előre hoznak" több beruházást, amelyeket a Magyar Fejlesztési Bank finanszíroz. Rossz irányban rohamoz a kormány, amikor adócsökkentés helyett a többletbevételek osztogatásával és hitelfelvételekkel akarja a gazdasági növekedést serkenteni - reagált az MSZP a miniszterelnök rádióinterjújára." (Napirend, 2001. október 3.)

Mellette

Hommer Tibor szerint (Sarc nélkül, Magyar Nemzet, 2001. október 3.) "van abban valami megnyugtató, hogy végre nem a bankárpszichológia kerekedik felül a gazdaságpolitikában, hanem annak ellenkezője. Eljutottunk végre oda, hogy kritikus helyzetben nem a piros filctollért nyúl a kormányzat, amivel lehúzza a költségvetés kiadásait, hanem minden lehetséges ösztönzőeszközt bevet annak érdekében, hogy nagyobb teljesítményre serkentse a gazdaságot, tompítandó a mára már globális méreteket öltött dekonjunktúrát. Ez azt jelzi, hogy évtizedek óta először vannak mozgósítható tartalékai az országnak." Hommer elismeri, hogy az nem a neoliberális gazdaságpolitika, azaz nem az "amelytől megnyugszanak a Világbank, a Nemzetközi Valutaalap, no és a gazdaságkutatók elemzői. Számukra ugyanis teljesen közömbös a gazdaságnak az a számottevő tényezője, amelyet szaknyelven munkaerőnek, profán módon társadalomnak szokás nevezni"

Hommer szerint tény, hogy az "ösztönző" gazdaságpolitika bonyolultabb, mint a "lefaragó", és, hogy "számottevő közösségi kiadásokkal", illetve "a külkereskedelmi mérleg - így a folyó fizetési mérleg - hiányának" növekedésével jár, "de az is tény, hogy a jóléti szint érdekében ezeket a kockázatokat érdemes felvállalni."

Hommer szerint "a politikai szféra is hallatja fanyalgó hangját. Kovács László, a szocialista párt elnöke felszólította a kormányt, hogy tegyen le kétszázmilliárd forintos csomagtervéről, merthogy abból több mint 120-140 milliárdot a következő kormányzatnak kell előteremtenie, tehát a jelenlegi kabinet döntésével ne rójon többletterhet utódjára. A kijelentés összességében véve említésre sem méltó, merthogy hasonló kijelentések tucatja hangzik el egy-egy választási kampányban a világon mindenütt. Ami érdekes, az az, hogy az MSZP elnökében fel sem merült annak lehetősége, hogy egy krízishelyzetet nemcsak a megszorító bankárfilozófia kezelhet, hanem léteznek - azzal szöges ellentétben lévő - olyan megoldások is, amelyek kevésbé fájdalmasak, lévén nem vetnek ki közvetett sarcot az adófizetőkre, ideértve a nyugdíjasok körét is, akiknek sorsát állítólag az MSZP mélységesen a szívén viseli."

Urbán László, a Citibank new york-i igazgatója, a kormányfő Gazdasági Tanácsának tagja szerint (Recesszió és gazdaságélénkítés - Nem nyakló nélkül, Figyelő, 2001.október 4.) "most lehetőség van arra, hogy - hasonlóan például az amerikai kormányzathoz is - offenzív módon reagáljon a magyar gazdaságpolitika. Nem nyakló nélkül, de olyan beruházási célú állami kiadások bővítésével ellensúlyozza a vállalati beruházások visszafogottságát, amelyek nem csak átmenetileg bővítik az összes keresletet a magyar gazdaságban, de - főleg az infrastruktúrális szűk keresztmetszetek feloldódása révén - egy tartósan magasabb szintű fejlődést is lehetővé tesznek majd."

Urbán szerint "a forint ingadózási árfolyamának kiszélesítése óta egy torzítatlan piaci jelzőrendszer működik a magyar gazdaságban arra vonatkozóan, hogy a magyar fizetési mérleg finanszírozási pozíciója veszélyben van-e (...) Soha korábban ilyen megbízható piaci előrejelző rendszer nem működött". Ez pedig, maga a forint, amelyik azonnal gyengül, ha a pénzpiaci szereplők romlónak ítélik meg a fizetési mérleget. Urbán szerint ez a rendszer semmilyen veszélyt sem jelez.

Urbán azt is jelzi, hogy a GDP körülbelül 1 százalékát érinti a beruházásösztönző csomag, ami nem okozhat inflációnövekedést. "Amennyiben pedig megalapozottak azok a várakozások, hogy az idén tervezetten felül akár 100-200 milliárd forintot kitevő többletbevétele is származhat a költségvetésnek, éppen ilyen beruházási kiadásnövelő lépéseket szükséges szorgalmaznunk, ellenkező esetben a költségvetés pozíciójavulása kifejezetten a gazdasági növekedés ütemének visszaesését fogja felerősíteni."


Kritikus

Csillag István gazdaságkutató szerint (Az Ánti Ciklus, avagy mi van a blöffön túl - Alkalmazható-e a gazdaságösztönző recept tértől és időtől függetlenül?, Népszabadság, 2001. október. 01.) "közgazdászkörökben elfogadott nézet, hogy az állami gazdaságpolitikának anticiklikusnak kell lennie." E szerint, amikor konjuktúrális a világpiac, akkor "az állami költekezésnek visszahúzódnia", amikor pedig a külpiaci kilátások pesszimisták, akkor az államnak segíteni kell "az üzleti szektor zavartalan növekedését". Csillag szerint, mintha ezt a logikát tenné magáévá a magyar kormány is, nem vizsgálva az a kérdést, hogy "alkalmazható-e ez a recept tértől, helytől és időtől függetlenül? " Csillag erre a kérdésre próbál választ találni írásában.

Csillag szerint azok, akik az anticiklikus gazdaságpolitika receptjét szeretnék alkalmazni, azok előszeretettel hivatkoznak az Egyesült Államokra, mint példára. Az amerikai példa már sokszor segített: "Ma már senki sem tagadja, hogy a radikális, készpénzes, valódi stratégiai tulajdonosokat hozó privatizáció; a következetes piacnyitás és versenybarát liberalizálás; a bokrosi stabilizáció révén a pénzügyi fegyelem helyreállítása az államháztartásban hozta más helyzetbe hazánkat, mint amilyen helyzetben van ma a többi átalakuló ország. A privatizáció, a liberalizálás és a szabályozás egyszerűsítése (a dereguláció) a maga idejében a nyugati fejlett világ főárama volt, és ezzel vált lehetségessé a viszonylag gyors gazdasági fejlődés, a viszonylagos egyensúly megőrizhetősége, a fogyasztás és jólét fokozatos emelkedése."

A nyugati példa azonban nem mindig másolható. "Az országok méreteinek különbségéből, a két gazdaság eltérő hagyományaiból, a két gazdaság eltérő nyitottságából egészen eltérő következmények fakadnak." Míg az amerikai háztartások költekezési hajlandóságától az egész világ gazdasága függ, addig ugyanez a képlet nem áll fenn Magyarországra - állítja Csillag.

Nem lehet a magyar kormány gazdaságpolitikája megegyező az amerikaiéval. Vegyük például a lakásépítést: "Hazánkban sohasem volt olyan fokú a munkahely- és ehhez kapcsolódó lakóhelyváltás, mint Amerikában, más anyagúak és tartósságúak a lakások is, ezért sohasem lesz a lakásépítés olyan fontos tényezőjévé a gazdasági növekedésnek, mint az Egyesült Államokban. (...) Az amerikai recept már csak azért is eltér a magyartól, mert az Egyesült Államokban korántsem csak a lakásépítési hitelek kamatát csökkentették, hanem a kamatlábakat általában, aminek ott beruházásélénkítő és nem csak fogyasztáserősítő hatása lehet. Hazánk ugyanis sokkal jobban rá van szorulva a tőkeimportra, illetve a hazai megtakarításokra, amit az alacsony kamatok egyáltalán nem segítenének.(...) Ha hihetünk a statisztikáknak, hazánk nyitottsági mutatója (export+import/GDP) éppen tízszerese az USA-énak, azaz hazánk gazdasága tízszer jobban függ attól, hogy mi történik a világban, mint az USA.

Hogy mennyire nem ugyanúgy működik minden országban az anticiklikus gazdaságpolitika, azt megmutatta a a két világháború között az Egyesült Államok és Németország példája: "Míg az Egyesült Államokban ez adta a lökést a későbbi fogyasztásorientált fejlődéshez az infrastrukturális háttér megteremtésével, addig Németországban ez teremtette meg a központosított hadigazdálkodás alapját."

"Ha valahol, akkor éppen az államszocializmusban lehetett a leginkább anticiklikus gazdaságpolitikát játszani, hiszen annak első számú feltétele: a világ államfalakon kívül rekesztése magától értetődő volt. Nem véletlen, hogy ma legfeljebb elméleti közgazdászok folytatnak ádáz vitákat a keynesianus, anticiklikus gazdaságpolitika alkalmazhatóságáról. Az sem véletlen, hogy ez a vita csak kevéssé nyitott, és nagyméretű gazdasággal rendelkező országban tud "felemelkedni" gyakorló gazdaságpolitikusok szintjére. A mai nyitott világban, amelyben a világméretű vállalatok barcelonai és chicagói, Puerto Ricó-i és szentgotthárdi üzemei közötti kereskedelem méreteiben felülmúlja az országok közötti világkereskedelem méreteit, meglehetősen csekélyek az anticiklikus gazdaságpolitika esélyei. Ez alól egyetlen kivétel az USA, amely azonban nem egy ország csupán." - állítja Csillag, majd így folytatja: "Éppen a világverseny versenyvilággá változása miatt az USA-n kívül nincs ország, amely sikerrel kísérletezhetne ódivatú receptekkel."

Nagy kérdés, hogy a kormány Széchenyi+ csomagját elfogadják-e az emberek, hiszen az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy "az élénkítési kísérletek súlyos pénzügyi válság kialakulásához is elvezettek, ha megszűnt a kormány gazdaságpolitikájának a hitelessége, eltűnt a gazdaságpolitikusok professzionalizmusába vetett hite, és ha nem volt átlátható a költségvetés, azaz hogy miért és mennyit költ az állam az adófizetők pénzeiből céljaira."

Csillag szerint a Széchenyi+ sikerének lehetőségét csökkenti az is, hogy a benne megjelenő gazdaságélénkítő eszközöknek minimum két évre van szüksége, hogy hatni kezdjenek: "tudjuk, közel 3-3,5 év telik el, mire egy lakás építése befejeződik az elhatározástól fogva. Tudjuk azt is, hogy az autópálya-építés elhatározásától 48 hónapnak kell eltelnie, mire átvágják a már megépített autópályaszakaszon a nemzetiszínű szalagot. Határozottabban fogalmazva, mire a Széchenyi+ hatni kezd, eltelik legalább két teljes év." Két év pedig túl sok idő, nem tart ritmust a világkereskedelemmel: "Ha hinni lehet a világgazdasági prognózisoknak, a mostani receszsziót Amerika a következő év végéig kiheveri, és újra indul a viszonylag erőteljes két-három százalékos amerikai növekedés. Azt is mondhatnánk, hogy mire elkezdik költeni (Magyarországon - a szerk.) a beígért 200 milliárdot, addigra már nem is lesz szükség rá." Sőt, addigra "szó sem lesz Ánti Ciklusról, az bizony Pró Ciklus lesz a javából. Arra pedig még a névadó öreg Keynes szerint sem lenne sok szükség."

Krajczár Gyula szerint (Pörög, pörög, Népszabadság, 2001. október 2.) "gazdaságélénkítő csomaggal próbálkozni élénk gazdaság idején meglepő óvatosságra vall." Krajczár rámutat arra, hogy "az állam nem szabályozóként, hanem megrendelőként akarja megoldani a problémákat.", amely helyes, hiszen így hosszú távon nem szól bele a gazdaságba. Ebben a csomagban a "munka a lényeg, a munka és a munkások által keltett kereslet. Mire a lakások elkészülnek, mire az autópályákon nyomni lehet a gázt, addigra az élénkítési időszakra már rég rászabadultak a gazdaságtörténészek."

Krajczár szerint "sok tekintetben kétségesnek tűnő lépéssorozatra szánja el most magát a kormány. A módszerei immár hagyományosan nem makulátlanok. De Széchenyi megérdemel egy pluszt."

Gergely László szerint (200 milliárd, Magyar Hírlap, 2001. október 3.) "kormányfőnk erős gazdaságról nyilatkozott, olyanról, amely ellenáll a veszedelemnek. Tudományos nevet is kapott ez a gazdaságpolitika: anticiklikus lett. Mozgalmi háttere is van szombat óta, akkor biggyesztették hozzá azt, hogy Széchenyi plusz. Kedden pedig a kormány ütötte rá a szolgálati pecsétet az út- és vasútépítés fellendítésének és a lakáskamatok levitelének a programjára. A gazdaság 200 milliárd forintba kerülő felfűtésének magyarázatában azonban némi ellentmondás van. A kormány ezzel a lépéssel olyasmire válaszol, amiről hetekkel korábban azt mondta, hogy nincs."

"Voltaképpen csinos terv. Mivel a GDP növekedése az idén minden külső válság és visszaesés ellenére aligha mehet 4 százalék alá az év végére, jövőre - tehát éppen a választások idején - valószínűleg azt mondhatja a kormány, hogy lám, az én közbelépésem miatt még mindig 3 százalék felett járunk. Különben már hol lennénk!? Kell-e ennél jobb adu?" - kérdezi Gergely. A kormány azonban számos hibát vét: "Elég, ha csak az állam pénzintézetének, a Magyar Fejlesztési Banknak az aktuális - összesen mintegy 180 milliárdra rúgó - hitelfelvételét vesszük számításba. Ez az útpénz a folyó deficitet nem rontja. Ám a garanciák bizony akár be is válthatók. Persze nem az idén, hanem jövőre, vagy utána - a választások elmúltával. A tankönyv szerint valamirevaló konzervatív kormánynak nem sajátja a gazdaságba való beavatkozás. Ám a miénk gyakrabban teszi ezt, mint egy hamisítatlan - ugyancsak tankönyv szerinti - etatista kabinet."

Vértes Csaba szerint (Program és szaktudás, Népszava, 2001. október 3.) "Magyarországon hosszabb ideje még mindig csak körvonalazódik e kívánatos gazdaságpolitika, amely nem tűri a rögtönzéseket, a parlamenti választások előtti osztogatásokat." Vértes rámutat arra, hogy egy jó gazdaságpolitikának tisztában kell lennie az ország adottságaival: "gazdasági stratégia, pontosan átgondolt gazdaságpolitika nélkül valóban védtelenül állhatunk a világban; s valóban hiábavalóan költenénk el a fejlesztésekre szánt pénzünk java részét. Ez pedig azt is jelenti, hogy ha a fejlesztési programot valamilyen hangzatos névre keresztelik - jelesül: Széchenyi- terv, sőt most már Széchenyi plusz (!) -, e keresztelő még nem jelenti a gazdaságfejlesztés új korszakát."

Bolgár György (Ami nem megy, azt ne erőltessük, Metró, 2001.október 3.) így fogalmaz: "Nem vagyunk elég élénkek, ezért a kormány élénkít bennünket." Bolgár szerint mindent meg kell tenni, hogy "fenntartsuk az 1997-ben meglódult gazdasági növekedést. Úgy értem: mindent, ami ésszerű és hasznos."

Bolgár szerint "a magyar infrastruktúrát kormányzati pénzzel bővíteni" nem ésszerű, mert túl sok a kockázat: "Nemcsak azért, mert a várhatóan rosszabb időkben (amikor az állami bevételek sem nőnek úgy, mint korábban) kiköltekezni az álmoskönyv szerint eladósodást jelent, hanem azért is, mert mire a pluszberuházások beindulnak és hatásuk érezhető lesz, könnyen lehet, hogy a világgazdasági konjunktúra is elkezdődik, és akkor a kettő együtt túlfűtheti a magyar gazdaságot, az eladósodás mellett gerjesztve az inflációt is. És ez még nem minden, tudniillik ezek a beruházások egyáltalán nem fogják növelni a magyar exportot, az importot ellenben igen. Az építőanyagok egy része természetesen külföldrôl érkezik, mint ahogy a beépített szerelvények, gépek egy része is. Több utat csak több géppel lehet megcsinálni, és ezek a gépek szintén nem magyar gyártmányúak."

Bolgár szerint ez az eset is azt bizonyítja, hogy "gyorsan változó feltételek miatt kétéves költségvetést még egyszer semmi értelme készíteni (a fránya ellenzék ezt már azonnal megmondta), kivéve, ha a kormány a lényeges döntések egy részét tudatosan kívül akarja tartani a parlamenten (kívül akarja)."

Blahó Miklós szerint (Titkolt közterheink, Népszabadság, 2001.október 4.) a magyar "gazdaság még mindig négy százalékkal növekedik, s jövőre akár ezt kissé meghaladó iramban bővülhet. Éppen ezért nem jutottak közös nevezőre a parlamenti pártok és a szakértők sem abban, hogy a kormányzati élénkítési ötletnek van-e értelme vagy sem."

Blahó szerint "Magyarországon nincs többlet a költségvetésben, hanem hiány van, igaz, ma elviselhető mértékben. Az infláció alábecsléséből is származó többletbevételeket azonban a kormány nem az adósság csökkentésére fordítja, hanem elkölti. S a gyorsítás további forrásait a költségvetésen kívül találja meg. Megint az a Magyar Fejlesztési Bank ad pénzt, amelyet a szövetkezeti üzletrészek felvásárlásától a diákhitelezésen át az útépítésig sok mindenbe bevontak már. Meglehet, újabb külföldi hitelből. A kormány azt mondja, hogy az államadósság emiatt nem növekszik. Az MFB hitelintézet, hangzik a hivatalos érv, s a magyar számviteli szabályok szerint az ő pénzügyeit másként kell nyilvántartani. De az európai normáknak ez nem felel meg, hiszen az állami tulajdonú bank csak állami garanciával vállalhat olyan közcélú üzleteket, amelyek nem térülnek meg, így a teher majd a közre hárul, akkor is, ha számviteli trükkel, kreatív könyveléssel ezt most elfedik. Ezt a gyakorlatot bírálta a tavasszal a Nemzetközi Valutaalap is."

Blahó szerint a Széchenyi+ bevezetésvel kapcsolatban már van negatív tapasztatalatunk: A "magyar gazdaság már a múlt évben megkezdte a lassulást, akkor, amikor az Egyesült Államok és Nyugat-Európa motorjai még jól pörögtek. A fékeződés oka a gazdaságpolitika volt, amely beavatkozott a piaci alapon működő nagyvállalatok életébe, amely hozzájárult a tőzsde hanyatlásához, amely nem épített utakat, hidakat, gátakat, s amely egyéb lépéseivel és nyilatkozataival a növekedésbe vetett korábbi bizalmat törte meg."

Széchenyi-plusz a Széchenyi-tervhez címmel a Népszava 2001. október 6-án jelentetett meg szerkesztőségi cikket. A szerkesztőségi vélemény szerint a kormány "valójában nem tart a gazdasági növekedés jelentős lassulásától, s a világgazdasági recesszió kapcsán tárgyalt élénkítőcsomaggal csupán többletforrásokat juttatnának a Széchenyi-terv céljainak megvalsítására."

A Népszava véleménye szerint "a gazdasági válságokat kialakulásuk után már csak kismértékben befolyásolhatják gazdaságpolitikai eszközökkel a kormányok, mivel a külkereskedelmi kapcsolatok révén begyűrűző hatások lényegesen nagyobb súllyal esnek latba. Különösen igaz ez egy olyan kis, nyitott piac esetében, mint Magyarország, ahol a belső kereslet növekedése csak egészen kis mértékű exportbevétel-csökkenés ellensúlyozására lehet elegendő." Mindeközben a belső kereslet élénkítése "az infláció elszabadulásával és a fizetési mérleg romlásával járhat."

"Az infrastrukturális fejlesztések köztudomásúlag csak hosszabb idő elteltével vonzanak befektetéseket, ennélfogva arra nem alkalmasak, hogy egy mindössze egyévesre jósolt világgazdasági válság hatását a határokon belüli élénkítés révén enyhítsék hazánkban. Magyarán: mire befektetéseket ösztönöznének az új autóutak és gyorsforgalmi utak, már nem lesz mit ellensúlyozni. Igaz, a befektetésösztönző hatás a növekvő gazdaságban is hasznos, csakhogy a recesszió begyűrűzése ellen nem megoldás" - vélik a szakemberek a Népszava szerint.

Dr. Takács Imre szocialista országgyűlési képviselő szerint (Széchenyi terv mínusz, Magyar Hírlap, 2001. október 11.) szerint "a Széchenyi-terv címén sokszor meggondolatlan, nagy osztogatások és ehhez kapcsolódó Fidesz-kampányok valósulnak meg. Legújabban már a legnagyobb magyart is túllihegi a Fidesz-kormány, amikor neve mellé a pluszt is odabiggyeszti."