A státusztörvény és a MÁÉRT

Hosszas, parttalan és néhol durva vitára tehetne pontot az Európa Tanács velencei bizottságának kisebbségügyi ajánlása. A hazai és külföldi értékelések közül kiemelendő Martonyi Jánosé, aki szerint hazánk számára egyértelműen kedvező a jelentés, ugyanis legitim elvként fogadták el, hogy az anyaországok kedvezményeket adhatnak más országokban élő nemzeti kisebbségeiknek. Adrian Nastase román miniszterelnök rádió-és tévébeszédében üdvözölte a bizottság döntését, mely szerinte egyértelműen nekik kedvezett. Diadalként értékelte, hogy Magyarország nem hozhat létre más államok területén ajánlásokat kibocsátó szervezeteket. A jelentés tartalma a véleményalkotókat is megosztja.

Hosszas, parttalan és néhol durva vitára tehetne pontot az Európa Tanács velencei bizottságának pénteken nyilvánosságra került, kisebbségügyi ajánlása. Természetesen ahány politikus, annyi kommentár, azonban objektívan megvizsgálva a szöveget le lehet szögezni, hogy a dodonai megállapítások egyik fél számára sem jelentenek egyértelmű győzelmet. A bizottság álláspontja szerint elsősorban a kisebbség által lakott országot kötelezi a kisebbségek védelme, de emellett az anyaország is szerepet játszhat a nyelvi-kulturális identitás megőrzésében. Hivatalos iratot, így tehát magyarigazolványt is csak konzuli hatóság adhat ki, és a kisebbségeknek csak kulturális és oktatási területen lehet kedvezményeket adni. Tehát a státusztörvény egyik neuralgikus pontja, a határon túli magyarok részére adandó három hónapos munkavállalási engedély szöges ellentétben áll az ajánlásokkal. Bár Sólyom László, a velencei bizottság magyar tagja, az Alkotmánybíróság volt elnöke szerint a magyar státusztörvény nem lóg ki a sorból a többi kedvezménytörvény közül. A hazai és külföldi értékelések közül kiemelendő Martonyi Jánosé, aki szerint hazánk számára egyértelműen kedvező a jelentés, ugyanis legitim elvként fogadták el, hogy az anyaországok kedvezményeket adhatnak más országokban élő nemzeti kisebbségeiknek. Adrian Nastase román miniszterelnök rádió-és tévébeszédében üdvözölte a bizottság döntését, mely szerinte egyértelműen nekik kedvezett. Diadalként értékelte, hogy Magyarország nem hozhat létre más államok területén ajánlásokat kibocsátó szervezeteket.
(Külügyi Figyelő, 42. hét (2001. október 15-22.)

Mellette

Pataky István szerint (Érett korban a MÁÉRT, Magyar Nemzet, 2001. október 29.) a Magyar Állandó Értekezlet negyedik ülése a konszenzuskeresés jegyében zajlott, amely meglepte az ellenzéki sajtót. "Így történhetett, hogy a tanácskozás résztvevői némi hüledezéssel olvasták az ülés első napjáról megjelent tudósításokat, amelyek éles vitákról, személyeskedésekről számoltak be, holott a Máért hároméves történetének legzökkenőmentesebb munkanapjáról volt szó". Pataky szerint "a magyar média nagy részének nyíltan státustörvény-ellenes hangneme szinte abszurdnak tűnik, hiszen a jogszabályt az Országgyűlés kilencvenszázalékos többséggel fogadta el, felmérések szerint pedig a magyarországi lakosság több mint hetven százaléka egyetért a kedvezménytörvénnyel, s a határon túli magyarok támogatásával."

Pataky szerint az SZDSZ kivételével mindegyik párt egyetértett azzal, hogy "az Európa Tanács jogi tanácsadó testülete által megfogalmazott dokumentum alapján a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény egyértelműen eurokonformnak minősíthető."

Pataky szerint a szocialisták konstruktívak voltak, ellentétben a szabad demokratákkal, akiknek a véleménye "- nyilván véletlenszerűen - igencsak egybecseng az ellenzéki sajtóhadjárattal, illetve részben a bukaresti posztkommunista vezetés érvrendszerével."

Pataky szerint a velencei bizottság határozottan cáfolja, hogy "elszigetelt, atipikus eset lenne a magyar státustörvény. A dokumentum ezzel szemben egyértelműen kimutatja, a jogszabály egy az Európában létező sok hasonló szabályozás közül. Csak szűkebb régiónkban nyolc hasonló törvény van érvényben. Ezek közül van jó néhány, amely több kedvezményt ad, mint a magyar.(...) A román érv szerint a státustörvény elkészítésénél Budapest figyelmen kívül hagyta az EU-normákat. Az Európai Parlament jelentése viszont úgy értékelte, hogy a törvény az EU és Magyarország közötti Európa-megállapodással teljes mértékben összhangban van. Bukarest a magyar igazolvány eltörlését követelte. Ezzel szemben a velencei bizottság jelentése nem kér ilyet, mi több, a kiadási folyamatot sem kell magyar területre áthelyezni. A konzulátusok közbeiktatásával paradox módon még az igazolvány fizikai kiadása is átkerülhet a szomszédos ország területére, ami egyébként az eredeti elképzelés szerint Magyarországon történt volna."

Pataky szerint abból is egyértelmű, hogy a magyar félnek kedvezett a velencei döntés, hogy "a román fél ma már nem akarja megakadályozni a kedvezménytörvény végrehajtását, s elállt a magyar igazolvány elleni kifogások hangoztatásától is. Ehelyett javaslatok érkeznek Bukarestből, ami egy egészen új hozzáállás az eddigihez képest."

Bíró Béla szerint (Lényegében, Magyar Hírlap, 2001. október 29.) a román fél egyértelmű vereségével zárult a velencei bizottság döntése. "A megnyugtató az, hogy - éppen az eltúlzott és ésszerűtlen reakciók tanúsága szerint - nagyon is tudatában vannak a valóságnak. Nehéz lett volna nem meghallani Valentin Stannak, a kérdés egyik legjobb román szakértőjének, az RTV 1 esti híradójában és egyéb műsoraiban megfogalmazott véleményét, miszerint a kitűzött célokhoz viszonyítva a román fél valóban egyértelmű vereséget szenvedett."

Bíró szerint azonban a magyar diplomácia is téved, amikor "lényegében" győzelemről beszél. "Ez ugyanis a feszültségek fokozását, azaz a román stratégia imitálását jelentené. S éppoly káros lehetne magyar vonatkozásban, mint a román 'eufória' román vonatkozásban. Pontosan meg kell fogalmazni, melyek azok a pontok, amelyek nyomán a magyar kormányzat módosítja, árnyalja, egyértelműbbé teszi álláspontját, és melyek azok, amelyekben (éppen a velencei véleményekre alapozva) nem."

Bíró szerint "Európa" a törvényt "nem minősítette sem en bloc idegennek az európai normáktól, sem diszkriminatívnak."

Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint, (Győzelem vagy vereség?, Népszabadság, 2001. november 5.) "győzelem, de nem magyar vagy román győzelem, és különösen nem egymáson aratott győzelmünk, hanem Európa nemzeti kisebbségeinek győzelme ez. Hiszen új nemzetközi kisebbségvédelmi norma született, amikor a magyar státustörvény európai rangra emelkedett azáltal, hogy a velencei bizottság elfogadta e jogszabály alapjául szolgáló jogelveket. Azt jelenti ez, hogy a koncepció, amire a törvényt felépítettük, nem a múlt része - ahogy bírálóink megfogalmazták -, hanem épp ellenkezőleg: beleszövődhet az Európa jövőjéről szóló vitába."

Németh szerint "köszönet illeti tehát Romániát és Magyarországot - a kettőt együtt, hiszen feltett kérdéseinkkel együttesen járultunk hozzá, hogy a nemzetközi jogtudósokból álló testület alaposan megvizsgálja ezt a kérdést." Németh szerint nem kell módosítani a törvényt, hiszen ez eddig csak két álláspontban jelentkezett: a román kormányében és az SZDSZ-ében. "Románia azóta elmozdult ettől, immár nem a törvény elvetéséről, módosításáról beszél, hanem gyakorlati megvalósításának kérdéseiről. A MÁÉRT zárónyilatkozata egyértelműen kinyilvánítja, hogy semmi indokát nem látja a törvény megváltoztatásának."


Kritikus

Kis Tibor szerint (Győzelemről győzelemre, Népszabadság, 2001. október 22.) mind a magyar, mind a román diplomácia sikerként könyvelte el a velencei bizottság döntését. "A helyzet lassan kezd arra a napra emlékeztetni, amikor a bősi magyar- szlovák jogvitában ítéletet hirdetett a hágai bíróság. Pozsony és Budapest képviselői akkor is diadaltáncban törtek ki, miközben persze garantálták, hogy most már gyorsan megoldják majd a vitás kérdéseket. Azóta láthattuk, mi történt a bősi rendezésért - mint tudjuk: semmi."

Kis szerint hasonló sors várhat a velencei ajánlásokra is, hiszen itt is erősek a felek közötti hadiállások. "Szemmel láthatóan mindkét oldal meg van győződve a maga igazáról, és ebben a nemzetközi testület dokumentuma a jelek szerint cseppet sem ingatta meg őket." És ez nem jó jel a szlovákiai és vajdasági magyarok számára - állítja Kis.

A románokkal szemben az Orbán-kormány erőből politizált, amit a román kormány eddig is rosszul tűrt. Nastase kormánya pedig van olyan sikertelen Romániában, hogy ezt a román nacionalizmussal próbálja kompenzálni - vázolja a lehetőségeket Kis. Ebben a helyzetben nem mindegy, hogy Orbán Viktor "az európai és a kisebbségi elvárásoknak próbál-e megfelelni, vagy inkább a választási szempontoknak rendeli majd alá a státusproblémát, Az első esetben a helyzet viszonylag egyszerűnek látszik: elmélyült tárgyalások esetén talán kialakíthatóak lesznek a kompromisszumok a legsértettebb szomszédokkal is. De mi van akkor, ha Orbánnak más megfontolásai vannak? Ha a kormányfő - a teljes jobboldal megtartása, összekovácsolása jegyében - inkább erőt akar mutatni, s az esetleges konfrontáció éleződésétől reméli vezérszerepe szilárdítását a politikai játéktéren? Működése alapján nyilván ez a verzió sem zárható ki automatikusan."

Kis szerint "arról sem lehet megfeledkezni, hogy ez hatalmas parlamenti többséggel megszavazott elképzelés, vagyis a jogszabály nemcsak a Fidesz édes gyermeke, hanem az Országgyűlés közösen vállalt felelőssége is. Olyan törvény, amelynek, ha úgy tetszik, foglya lett szinte az egész magyar parlament."

Nagy Iván Zsolt szerint (Velencei Salamonok, Magyar Hírlap, 2001. október 22.) "nehezen találnánk olyan szakértőt, aki azt mondaná, hogy az Európa Tanács e kétségtelenül tiszteletreméltó, ám súlya alapján inkább a középmezőnybe tartozó fórumának mostani jelentése megdöbbentette volna." Nagy szerint az ilyen típusú testületeknek ez a dolga. Jellemző, hogy a dokumentumban sem Romániát, sem Magyarországot nem említik meg. A dokumentum - a magyar fél kérésére - az összes európai kisebbségi jogokat vizsgálja és nem csak azt, amit a román fél kért: a konkrét esetet - állítja Nagy.

"Ami tehát a feladatokat illeti, ugyanott tartunk Velence után, mint annak előtte: egyezkedni kell. Nem lesz egyszerű - még a jelentés alapján sem. Hiszen az kimondja, hogy a nemzeti kisebbségekért az állampolgárság szerinti országok felelnek, de megemlíti az anyaországok segélyezési lehetőségét is. A kedvezménynyújtást nem sorolja a nemzetközi szokásjogok közé, ám nem zárja ki legitimitását. Nem nevezi diszkriminatívnak a támogatásnyújtást, viszont kimondja: a kedvezmények nem sérthetik a diszkriminációellenes elveket. Elfogadja a jogosultságot tanúsító igazolványokat, arra azonban nem tér ki egyértelműen, hogy feltüntethető-e ezeken a tulajdonos nemzetisége. A kivételes bánásmódot az oktatás és a kultúra terén látja indokoltnak, ugyanakkor 'kivételes' esetekben a kiterjesztést is elfogadja." - idézi Nagy a dokumentum legfontosabb megállapításait. Nagy szerint "a kulcsszó most is a jó szándék.(...) Csak éppen azt kellene megelőzni, hogy otthon elhiggyék a győzelmi jelentéseket." Nagy szerint a kisebbségben élők azok, akik igazán érzik mi jó nekik, illetve "hol az a pont, ahol a gyámkodók makacssága már inkább árt, mint használ. Föltéve, ha tényleg róluk szól a történet."

Eörsi Mátyás parlamenti képviselő (SZDSZ) szerint (Ítélet Velencében, Magyar Hírlap, 2001. október 25.) árulkodó, hogy "milyen állapotba jutottak a magyar-román viszonyok, ha Bukarest legyőzendő ellenfél lett a nemzetközi porondon." Eörsi szerint a vesztes a határon túli magyarság. "A Velencei Bizottságnál kivívott állítólagos győzelem miatt rajtuk verik el a port. A státustörvény elfogadásakor már visszavontak néhány vívmányt, most majd visszavonnak még néhányat." Eörsi szerint "a Velencei Bizottság jelentése Magyarország számára nem jelentett semmiféle győzelmet. A Velencei Bizottság nem politikai testület, amely egyáltalán állást foglalhatott volna arról, hogy a státustörvény jó vagy rossz törvény. A Velencei Bizottság az Európa Tanács által felállított független szakértői testület, politikai kérdésekben soha nem foglal állást." Eörsi szerint jogi álláspont született, amely nem tartotta jogilag rendjén valónak a státustörvényt, hiszen megállapította, hogy a "Magyar Köztársaság nem jogosult olyan törvényt hozni, amely egy más állam szervezete javára vagy terhére kötelezettséget állapít meg, márpedig a státustörvény ezt teszi. Megállapította, hogy ilyen típusú törvények meghozatalakor előzetes konzultációt kell folytatni az érintett országok kormányaival, márpedig még Áder János is elismerte, hogy Orbánék ezt nem tették meg."

Eörsi szerint nincs ok a győzelmi mámorra: a magyarellenesség Romániában nőtt, a magyar-román viszonyok rosszabbodtak.

Kis Tibor szerint (Ki kaparja ki a gesztenyét?, Népszabadság, 2001. október 27.) a státustörvény hiába lép hamarosan életbe, alapvető dolgok tisztázatlanok körülötte. "A MÁÉRT záró sajtótájékoztatóján az állami tisztségviselők még olyan elemi kérdésekre sem tudtak választ adni, mint hogy a környező országokban élő magyaroknak hol és kihez kell majd fordulniuk akkor, ha ki szeretnék váltani a magyarigazolványt?"

Kis szerint a velencei bizottság döntése megzavarta a kormányt, bár ezt soha sem fogják beismerni: "suba alatt megkezdődött a státustörvény alkalmazásával kapcsolatos kormányzati elképzelések korrekciója." Ilyen, hogy a korrekció szerint a konzulátusok adják majd ki az igazolást és nem a kedvenc magyar szervezetek, ami azt is jelenti, hogy "a magyar jobboldali pártokkal szövetségre lépő radikális Tőkés-szárnynak valószínűleg nem sikerül 'lenyomnia' az RMDSZ-centrumot és háttérbe szorítani Markóékat a státustörvény romániai végrehajtásában."

Rónay Tamás szerint (Folytatás következik, Népszava, 2001. október 27.) A MÁÉRT ülésén a kormány kénytelen volt a Markó Béla-vezette RMDSZ-nek adni a magyarságigazolvány kiadásának jogát. Ez azonban nem igazolta még a státusztörvény helyességét: "igaz ugyan, hogy a státustörvény elfogadása után sok kifogást tett Szlovákia mintha visszavonulót fújt volna, de Romániában nem javult sokat a helyzet e tekintetben. Sőt a magyar kedvezménytörvény elfogadása óta elszaporodtak a magyarellenes felhangok keleti szomszédunknál."

A Magyar Hírlap szerkesztőségi álláspontja szerint (Ki a magyar most?, 2001. október 27.) "a határon túli magyarságnak kedvezményeket ígérő törvény, amelyet a magyar parlament 92 százalékos többséggel fogadott el, nem válaszolt arra az alapvető kérdésre, hogy kire vonatkoznak a kedvezmények, vagyis ki a magyar". Mindeközben "a kedvezménytörvény ellentéteket szült a határon túli magyarság és a többségi társadalmak között, Magyarország és szomszédai között, Magyarország és az Európai Unió között, a magyar kormány és az ellenzék között, mielőtt még egyetlen fillér magyar költségvetési pénz is egyetlen státusmagyart elért volna. A jogszabály karrierjének csúcspontja a következő hónapban várható, amikor az Európai Unió országjelentése fog foglalkozni vele, nem éppen dicsérő hangon."

A Magyar Hírlap szerint a "2002-es évben leginkább a kolozsvári és bukaresti magyar konzulátusok fogják elszenvedni a kedvezménytörvény nyújtotta előnyöket, a velencei bizottság nevű, eddig alig ismert szervezet jelentése ugyanis az egyik alapvető pillérét lőtte ki a végrehajtásnak. Azt ugyanis, hogy a határon túli magyarok az úgynevezett ajánló szervezeteknél kérvényezhetik a magyarigazolványokat. Ehelyett a konzulátusra kell utazni értük, de a magyarigazolványokon a 'magyar' megnevezés nem is szerepelhet."

A Magyar Hírlap szerint "legjobb volna a státustörvény végrehajtását még most elhalasztani a magyar EU-csatlakozásig, az erre szánt pénzt pedig okosabban felhasználni a határon túli magyarok segítésére. Akkor az Európai Unió alapelveivel ellentétes jogszabály amúgy is méltóságteljesen ereszkedik majd bele az iratmegsemmisítőbe."