Várhegyi Attila lemondása
2001. november 9-én első fokon ítélet született Várhegyi Attila, az Orbán-kormány politikai államtitkárának régóta zajló perében. A bíróság hanyag kezelés miatt bűnösnek találta és 300 ezer forintos bírsággal sújtotta a kulturális államtitkárt. A politikus az elmarasztaló, első fokú ítéletet megfellebbezte, de egyúttal benyújtotta lemondását is. Azzal indokolta lépését, hogy nem akarja erkölcsi értelemben terhelni a kormányt. Ugyanakkor közölte, hogy a közéletből nem vonul ki, marad a Fidesz választmányi elnöke. Várhegyi ellen szolnoki polgármesterként egy telekügyben hozott döntései miatt emeltek vádat.2001. november 9-én első fokon ítélet született Várhegyi Attila, az Orbán-kormány politikai államtitkárának régóta zajló perében. A bíróság hanyag kezelés miatt bűnösnek találta és 300 ezer forintos bírsággal sújtotta a kulturális államtitkárt. A politikus az elmarasztaló, első fokú ítéletet megfellebbezte, de egyúttal benyújtotta lemondását is. Azzal indokolta lépését, hogy nem akarja erkölcsi értelemben terhelni a kormányt. Ugyanakkor közölte, hogy a közéletből nem vonul ki, marad a Fidesz választmányi elnöke. Várhegyi ellen szolnoki polgármesterként egy telekügyben hozott döntései miatt emeltek vádat.
Megítélésünk szerint a Várhegyi-ügy ilyetén lezárása egyértelműen a Fidesz sikereként könyvelhető el. Az alábbiakban négy okot hozunk ennek alátámasztására.
Az ügy "áttematizálása"
A Fidesz képes volt arra, hogy egy eredendően negatív hírt - egyik frontemberének bíróság általi elítélését - pozitív színben tüntesse fel. Azáltal ugyanis, hogy Várhegyi a bíróság döntését követően alig néhány órával bejelentette lemondását, maga a lemondás, és nem a bírósági döntés vált politikai hírré. A vezető kormánypárt tehát "áttematizálta" az ügyet; elérte, hogy az ügy számára kedvező színben jelenjen meg a nyilvánosság előtt.
Várhegyi magatartásának átminősítése
A vezető kormánypárt azonban nem csak az ügyet tüntette fel számára kedvező színben, de az ügyben érintett Várhegyi magatartásának minősítését is sikerrel változtatta meg. A bírósági döntés Várhegyit bűnösnek találta: magatartása így a bírósági döntés értelmében normaszegő. Amennyiben a Fidesz nem reagál azonnal a döntésre, az ellenzék minden bizonnyal felhasználta volna ezt az alkalmat, hogy rámutasson: a Fidesz egyik frontembere törvényt sértett. Annak következtében azonban, hogy Várhegyi azonnal lemondott kormányzati tisztségéről, magatartásának minősítése megváltozott. Várhegyi azáltal, hogy lemondott, egy, retorikailag mind az ellenzék, mind a kormány által sűrűn hangoztatott normát követett. E norma szerint: akit bíróság elítél, annak nincs helye magas közjogi pozícióban. A lemondással így Várhegyi magatartása normakövetővé vált; a normaszegés ténye - amely pedig szükséges előfeltétele volt a normakövető magatartásnak - háttérbe szorult.
A Fidesz legnagyobb sikere, hogy Várhegyi normaszegő magatartása nem csupán a kormánypárti, de az ellenzéki megszólalásokban is alig került említésre. Az MSZP péntek esti közleménye például "meglepőnek" nevezi az ítéletet, majd leszögezi: "Várhegyi magatartása megfelelt a jogállami normáknak". A hangsúly tehát az MSZP kommunikációjában is a jogállami normáknak való megfelelésre, és nem az ezt megelőző normaszegésre került. Az MSZP akkor tudta volna a normaszegés tényét hangsúlyozni, ha nyilatkozatának központi elemévé azt az üzenetet teszi, hogy "az MSZP-SZDSZ kormányból azért nem távozott senki így, mert senkit nem ítéltek el". Ehelyett azonban a szocialisták elfogadták a Várhegyi-ügy kormánypárti tálalását; nem próbálkoztak azzal, hogy az ügy meghatározás (issue-definition) területén felvegyék a versenyt a vezető kormánypárttal.
Siker a "jogállamiság" témában
Várhegyi magatartásának "átminősítése" nem csupán rövid távú, kommunikációs előnyökkel járhat a Fidesz számára. Megítélésünk szerint Várhegyi távozására a Fidesz a későbbiekben is hivatkozhat majd - és fog is hivatkozni -, hogy az általa vezetett kormányt "tiszta" kormánynak minősítse. A Fidesz már most elérte, hogy a Várhegyi-ügy fő üzenete ne az legyen, hogy a Fidesz-kormányban bíróság által elítélt emberek is ültek. A Várhegyi-ügy fő üzenete a kormánypárti, de az ellenzéki nyilatkozatok alapján is az, hogy a Fidesz-kormányból távozni kényszerülnek azok, akiket a bíróság elítél. Mint az MSZP is elismerte, ez a jogállami normáknak megfelelő magatartás. A Fidesz tehát a későbbiekben kormányát, mint a jogállami normáknak - jelen esetben a jogállam erkölcsi normáinak - megfelelő kormányt tüntetheti majd fel. Ezzel egy igen jelentős támadási felülettől fosztja meg az ellenzéket.
Mint ismertes, az ellenzék 1998 óta azzal vádolja a kormányt, hogy az megszegi a demokrácia írott és íratlan szabályait. A tény azonban az, hogy ezen szabályok "felrúgását" eleddig kevés politikai vagy jogi intézmény rótta fel a fiatal demokratáknak. A kormány gyakorlatát érő kritikák nem voltak elégségesek annak eléréséhez, hogy a kormány egyes döntéseit a különböző bíróságok jogellenesnek minősítsék. Azáltal, hogy a kormány a Várhegyi-ügyben született döntést követően azonnal levonta a konzekvenciát, azt kommunikálta, hogy magát teljes mértékben aláveti a független bíróságok ítéletének. Ez azonban azt is jelenti, hogy azok a vádak, amelyek a kormányt ellenzéki részről más ügyekben érik, megalapozatlanok. Hiszen, ha megalapozottak lennének, bírósági döntéshez vezetnének, amelyet viszont a kormány maximálisan tiszteletben tartana.
Amikor a kormányt ellenzéki részről különböző ügyekben a jogállami normák megszegésével vádolták, a választópolgár két jellegzetes érvrendszerrel találkozhatott. A kormány álláspontja az volt, hogy az ellene megfogalmazott vádakat a bíróságnak kell eldöntenie. Orbán Viktor személyesen is többször elmondta: ha az ellenzék jogellenesnek tartja a kormány gyakorlatát, forduljon bírósághoz. Amennyiben a bíróság elmarasztalja a kormányt, a kormány le fogja vonni a szükséges következtetéseket. Amennyiben azonban az ellenzék nem fordul bírósághoz, vagy amennyiben a bíróság nem marasztalja el a kormányt, akkor az azt jelenti, hogy az ellenzék csak vádaskodik: a jogsértésre nincsenek bizonyítékai; kizárólag "politikai" okokból támadja a kormányt. Az ellenzéki érvelés ezzel szemben a következőképpen hangzott: "Mindenki" tudja, hogy a kormány jogsértő módon viselkedik. A kormány azonban - antidemokratikus módon - nyomás alatt tartja az igazságszolgáltatást: az ügyészeket, a bírákat, stb. Ebből kifolyóan nem is születhetnek a kormányra nézve elmarasztaló ítéletek. Az ilyen ítéletek hiánya önmagában bizonyítja, hogy a kormány antidemokratikus módon gyakorolja a hatalmát; ha ugyanis a bíróságokat nem félemlítenék meg, bizonyosan elítélnék a kormány egyes döntéseit, hiszen azok jogsértő volta "nyilvánvaló".
A Várhegyi-ügyben született döntés a kormány érveit megerősíti, az ellenzék érvrendszerét viszont megcáfolja. Ebben az értelemben az ügy politikai precedenst teremtett: nem lehet igaz, hogy a kormány nyomás alatt tartja a bíróságot - hiszen itt a példa, hogy a bíróság a kormányra nézve hátrányos döntést hoz. Az ellenzéki vádak ebből következően tarthatatlannak tűnnek: ha a kormány ténylegesen befolyása alatt tartaná az igazságszolgáltatást, vajon engedné-e, hogy egyik frontemberét elítéljék? Az ellenzék fentebb kifejtett érvrendszerét a Várhegyi-ügyben született döntés tehát szétrombolja - a kormányét viszont megerősíti. Itt a példa - állítja a kormánypárti érvelés -, hogy igenis születnek a kormányra nézve elmarasztaló döntések. Amennyiben ilyen döntés születik, akkor a kormány le is vonja a megfelelő következtetéseket - éppen úgy, ahogy a kormány mindig is állította. Mindez azonban azt is implikálja, hogy a többi ügyben, amelyben az ellenzék vádolja a kormányt, a vádak megalapozatlanok. Ha ugyanis megalapozottak volnának, azt a bíróság is kimondaná - éppen úgy, ahogyan a Várhegyi-ügyben tette. Mivel azonban ilyen bírósági döntések nincsenek, az ellenzéki vádak hamisak, és "nyilvánvalóan" "politikai" célok által vezéreltek
A fentiekkel nem kívánjuk azt sugallni, hogy az ellenzéki vádak objektíve tévesek. Elképzelhető, hogy a kormány valóban befolyást gyakorol az igazságszolgáltatásra. Ebben az esetben a Várhegyi-ügyben éppen azért született ilyen döntés, hogy a Fidesz a fentebb taglalt politikai előnyökre szert tegyen: hogy megcáfolja az ellenzéki vádakat, hogy kormányát hitelesen állítsa be "tiszta" és a jogállamiság normáit tiszteletben tartó kormánynak. Hasonlóképp, az is lehetséges, hogy a kormány ténylegesen nem gyakorol semmiféle befolyást az igazságszolgáltatásra. A politikai elemzők rendelkezésére álló eszközök inadekvátak ennek eldöntésére. Ám az ügy megítéléséhez e kérdés "objektív" megválaszolása nem is szükséges: elegendő annak leszögezése, hogy a Várhegyi-ügyben született döntés hatékonyan cáfolta az ellenzéki, és erősítette a kormánypárti érveket. Vagyis: az ügy politikai precedens jellegéből a kormány profitált.
Siker a "korrupció" témájában
A Várhegyi-ügyben született döntés tehát hosszú távon is segíti a kormányt a "jogállamiság", mint politikai téma kezelésében. A jogállamiságon kívül a kormány egy másik igen fontos területen, a korrupcióról folyó politikai diskurzusban is kedvezőbb helyzetbe kerülhet a döntés következtében.
Az elmúlt években az ellenzék igen gyakran vádolta a kormányt azzal, hogy közpénzeket magáncélokra használ fel; hogy a közpénzeket elsikkasztja, azokkal visszaél. Az ellenzéki vádak szerint a kormány a közpénzek felhasználásának elszámolása kapcsán kettős mércét alkalmaz: míg saját embereinek - a Fidesz vezetőinek - sikkasztását, korrupcióját elnézi, vagy egyenesen támogatja, addig politikai ellenfeleinek korrupciós ügyeit igyekszik "felfújni", és minél előbb bírósági útra terelni.
Az ellenzéki válasz a kormány "kettős mérce" politikájára az évek során változáson ment át. Az ellenzéki pártok kezdetben azt követelték, hogy a kormány vállaljon felelősséget a hozzá köthető korrupciós ügyekért, és tegyen meg mindent azok tisztázásáért. Legegyértelműbben a Szabadi-ügy kezdeti kezelése során mutatkozott ez meg, amikor az ellenzék az ügyben rendre Orbán Viktor felelősségét hangoztatta. Amikor az MSZP és az SZDSZ felismerték, hogy ez a koncepció nem működik - hogy nem képesek Szabadi ügyét a kormányfővel összefüggésbe hozni -, stratégiát váltottak. Az ellenzék úgy ítélve, hogy nem képes elérni azt, hogy a kormányhoz köthető korrupciós ügyekben a kormányra nézve negatív döntés szülessen - például Schlett-ügy -, úgy határozott, hogy nem fog asszisztálni azokban az ügyekben, ahol a korrupció kimondása a kormány számára kedvező lenne - például Szabadi-ügy. Az ellenzéknek a Szabadi-ügyben tanúsított magatartása azt üzente a kormány számára, hogy az ellenzék a továbbiakban nem fogadja el a kettős mércék alkalmazását: ha nem kerülhet sor a kormányhoz kötődő személyek elítélésére - Schlett, Várhegyi, stb. -, akkor ne kerüljön sor bírósági döntésre olyan ügyben sem, ahol a korrupció ugyan szintén "nyilvánvaló", ám ennek bíróság általi kimondása a kormány politikai pozícióit javítaná. Az ellenzék tehát úgy döntött, hogy a korrupció kérdését maga is politikai, és nem jogi kérdésnek fogja fel.
A Várhegyi-ügyben született döntés azonban nehéz helyzetbe hozta az ellenzéket. A kormány ugyanis a kialakult helyzetet felhasználhatja az alábbi üzenet kommunikálására: a kormány semmilyen körülmények között nem tolerálja a korrupciót. Akkor sem, ha az politikai ellenfeleinél érhető tetten - például Szabadi, stb. -, de akkor sem, ha saját "háza táján" bukkan fel - lásd Várhegyi. Míg tehát a kormány a korrupciót minden körülmények között, politikai szempontoktól függetlenül üldözi, addig az ellenzék a korrupcióból politikai ügyet kreál: nem hajlandó a kormánnyal karöltve a Szabadi-ügy megoldására, mert úgy véli, hogy a Szabadi-ügy megoldása a kormánynak kedvező lehet. Vagyis: az ellenzék politikai érdekeit a korrupció megoldása elé helyezi. Ebből következően - zárulhat a kormányzati érvelés -, amikor az ellenzék programja középpontjába a korrupció megoldását helyezi, csupán nyers "politikai-hatalmi" érdekeit igyekszik leplezni. A korrupció valódi ellensége a Fidesz, hiszen a Fidesz akár egyik frontemberétől is kész megválni, ha vele kapcsolatban a korrupció vádja igazolást nyer.
Ez a kormányzati érvelés a korrupciós tematikában - amely az elmúlt időkben mind az MSZP, mind az SZDSZ egyik központi kérdése volt - defenzívába kényszerítheti az ellenzéki pártokat. A kormány, mint korábbi elemezéseinkben leírtuk, az elmúlt időkben egyre inkább a "mindenki korrupt" üzenetét igyekezett kommunikálni. A Szabadi-ügyben hozott döntésével az ellenzék ezt az üzenetet implicite elfogadta, de legalábbis nem cáfolta. A Várhegyi-ügyben született döntés után a kormánynak lehetősége lesz, hogy korrupciós témában hangoztatott üzenetét megváltoztassa, és "a kormány tiszta" üzenetté változtassa. Ez az ellenzéki pártokat nehéz helyzetbe hozhatná: meg kellene magyarázniuk, hogy az általuk korruptnak bélyegzett kormány egyik frontemberét a kormány miért meneszti a korrupció vádjára hivatkozva.
Megítélésünk szerint a kormány, illetve a Fidesz kezdeti nyilatkozataiban a fent részletezett elemek még nem jelentek meg, ezért a fent taglalt előny csupán potenciális előny a Fidesz számára. Kérdés, hogy vajon a Fidesz kihasználja-e e kínálkozó lehetőséget - ahogyan az is, hogy az ellenzéki pártok hogyan reagálnak majd erre.
