Várhegyi lemondása

Várhegyi Attila az Orbán-kormány sokat támadott államtitkára volt. A Fideszen belül is magas pozíciót betöltő Várhegyit - érdekes módon - nem a kormányzati munkája miatt érték súlyos vádak, hanem korábbi működése miatt: Várhegyi, Szolnok polgármestereként került ingatlan- és vesztegetési botrányba. A vádak közül, első fokon a bíróság a "hanyag kezelés vétségét" jogosnak találta. Várhegyi lemondott, amelyet egyes publicisták példamutatónak, mások megkésettnek minősítettek.

Lemondott Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára pénteken. A politikus azután döntött így, hogy az ellene és 9 társa ellen folyó büntetőperben a Budakörnyéki Bíróság első fokon bűnösnek találta őt hanyag kezelés vétségében. Várhegyi Attila újságírók előtt elmondta, hogy távozásáról - időpont megjelölése nélkül - az ítélethirdetést követően tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt. Szavai szerint azért döntött a lemondás mellett, mert nem szeretné az üggyel erkölcsi értelemben terhelni a kormányt. Várhegyi Attila ugyanakkor közölte, hogy nem kíván távozni a közéletből, így nem szándékozik lemondani a Fidesz választmányának elnöki posztjáról. (Napirend, 2001. november 9.)

Sebes György szerint (Látszat és látszat, Népszava, 2001. november 10.) "az igazságszolgáltatatásban egyre többször születnek éppen a kormányzatnak tetsző vagy az ő érdekükben álló döntések (...) Nem véletlen, hogy az uniós csatlakozásra váró országokban végzett független szakértői vizsgálat is felemásnak találta a hazai helyzetet. A Nyitott Társadalom Intézet jelentése szerint Magyarországon ugyan az utóbbi négy évben erősödött a bírói függetlenség, de az ezzel kapcsolatos kormányzati bírálat is. Jó néhányan úgy vélték - így a dokumentum -, hogy a gyakorlatban nem vált be a bíróságok szétválasztása a többi hatalmi ágtól. A kritikusok enyhének ítélték a bírói döntéseket, és őket okolták a bűnözés növekedéséért. Név szerint is megemlítik az igazságügy-minisztert, aki szerint a bíróságok 'elfektettek' egy-egy bűnügyet. Dávid Ibolya azt is kijelentette, hogy a függetlenség nem lehet védőernyő." Sebes szerint a Várhegyi-ügyet is ennek fényében kell vizsgálni.

Sebes felidézi a Várhegyi-ügyben azt a furcsaságot, hogy "a vádat képviselő ügyész változtatta meg a minősítést, miután korábban a bíró felhívta a figyelmét arra, hogy van rá lehetősége". Így esett el Várhegyi a hűtlen kezelés vádjától és lett hanyag kezelés vétségében elmarasztalva. Sebes szerint Várhegyi 300 ezer forintos büntetési mértéke is jelzés, "amelyek miatt nem kormányoldalon sokan érzik úgy, hogy némely döntéshozók a hatalom kedvében igyekeznek járni".

Szerető Szabolcs szerint (Erkölcs és politika, Magyar Nemzet, 2001. november 10.) "a pártállamba korábban belesimuló publicisták, 'értelmiségiek' a felszabadult rabszolga kéjes örömével egyetlen alkalmat sem mulasztottak-mulasztanak el arra, hogy erkölcsi ítéletet hirdessenek az immár demokratikusan működő politikai élet szereplői felett."

Szerető szerint az MSZP és az SZDSZ "érdekeltek abban, hogy a közvélemény továbbra is úri huncutságnak tekintse a közéleti szerepvállalást, s erősítsék azt a vélekedést, hogy a politikusok pártállásra való tekintet nélkül visszaélnek a hatalmukkal, a természetüknél fogva hajlamosak a korrupcióra". Ezek a pártok - állítja Szerető - csak politikai ellenfeleik "besározásával" törödnek.

Szerető példaértékűnek tartja Várhegyi lemondását: "Valójában természetesnek kellene tekinteni, ha egy bármilyen kis súlyú ügyben bűnösnek talált, fontos tisztséget viselő politikus beadja lemondását, nálunk azonban az államtitkár lépése erkölcsi szempontból példaadónak számít". Miközben "Boldvai Lászlót, az elmúlt évtized egyik legsúlyosabb botrányának, a Tocsik-ügynek a kulcsszereplőjét első fokon elmarasztalta ugyan a bíróság, ő azonban ma is megbecsült tagja az MSZP parlamenti frakciójának". Szerető szerint az ellenzék nem ugyanazt a politikai normát követi, mint a kormány: "A héten a baloldal a parlamentben nemcsak a korábban vehemensen támadott Szabadi Bélát próbálta megóvni, hanem megakadályozta a közvádas ügyben az ügyészség által kikért Faragó Péter szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését is. A politikai következmény nélküli botrányok sora a káromkodó képviselőkön át az ügynöktörvény által megbélyegzettekig hosszan sorolható."

A Magyar Hírlap álláspontja szerint (Post festa, 2001. november 10.) Várhegyi későn mondott le, "üdvösebb lett volna, ha döntését Várhegyi nem a viszonylag enyhébb ítélet után hozza meg, hanem a kulturált demokráciákban bevett szokásokat követi." Ez pedig az, hogy amíg nem tudja tisztázni magát a vádak alól, addig függeszti fel politikai működését és nem utána - állítja a Magyar Hírlap.

Szále László szerint (Barikádépítők, Magyar Hírlap, 2001. november 13.) "a kormánypártok érdeke a béke, s az ellenzéké a konfrontáció, a bírálat. Utóbbinak van oka, joga rá bőven, bár hozzáteszem: csak azt kéne bírálni, ami érdemes rá. Aki mindent bírál, az nem tud hatékonyan bírálni. Lehetett mondani, hogy Várhegyi Attila miért nem mondott le már régen, miért húzta a bíróság ilyen sokáig a pert, lehetett mondani, hogy majdnem teljesen kimosták a bűncselekményekből, csak egy árva vétsége maradt. De elítélték(!) - igaz, csak első fokon -, és le kellett mondania(!) - igaz, tán csak egyelőre. Lehet, hogy ezzel a kis büntetéssel tudott elkerülni egy sokkal nagyobbat, meg hogy jogállami píárnak sem rossz, de azért csak ott kellett állnia a bíróság előtt a mindig büszke, ellentmondást nem tűrő államtitkárnak és hallgatnia, hogy kimondják rá az ítéletet. Neki pedig utána ki kellett préselnie a száján: hogy lemondok. És ez nem is olyan kevés."