Orbán a MIÉP-pel való koalícióról

Orbán Viktor megkapta a nagytekintélyű Franz Josef Strauss-díjat. A kormányfő ebből az alkalomból interjút adott a Süddeutsche Zeitungnak. Az interjút az ellenzéki újságírók élesen kritizálták, mert Orbán nem határolódott el a szélsőjobboldaltól, miközben az antiszemtitzmust a baloldalra által gerjesztett jelenségnek nevezte.

Orbán Viktor miniszterelnök Münchenben a Hanns Seidel Alapítvány Franz Josef Strauss-díját vette át. A kitüntetést a politika, a gazdaság, a társadalom, a tudományok, a művészetek és a kultúra területén nyújtott kiemelkedő teljesítményért adományozzák. A díjazottak olyan személyiségek, akik a béke, a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia, a népek egymás közötti jobb megértésének szolgálatában kiemelkedő eredményeket értek el. Eddig három politikus vehette át a díjat: Henry Kissinger, az USA volt külügyminisztere, José María Aznar spanyol miniszterelnök és id. George Bush, az Egyesült Államok volt elnöke. A kitüntetést megköszönve Orbán Viktor elmondta: tizenkét évvel ezelőtt, a hidegháború lezárultával egyfajta romeltakarítás kezdődött Magyarországon. Az idén kezdődött új évtizednek már átalakított gazdasággal vágott neki az ország. A kormány célul tűzte ki, hogy 2015-re Magyarország utolérje az európai uniós államok gazdasági teljesítményét. (Napirend, 2001. november 3.)

Az eseménnyel kapcsolatban Orbán nyilatkozott a német, liberális Süddeutsche Zeitungnak. Ebben a miniszterelnök egyedüli, jobbközép kormányt jósolt Magyarországnak a következő választások után, miközben nem határolódott el a MIÉP-től. Az antiszemitizmust Orbán a baloldal jobboldaliak elleni fellépésével azonosította, miközben - más helyen - elismerte, hogy vannak antiszemita jelenségek a jobboldalon.

Nagy N. Péter szerint (A második kihívás, Népszabadság, 2001.) Orbán világosan beszélt, amikor kijelentette: "nem zárja ki a koalíciót a szélsőjobboldallal." Ezt még Magyarországon Orbán nem mondta ki. "A német újságíró pontos volt: az antiszemitizmusra, majd az antiszemita szélsőjobbal való együttműködésre kérdezett. A miniszterelnöki válasz előbb - legyintve a felvetésre - a magyar politikai folklór részének mondta, hogy a baloldal antiszemitának nevezi a nem baloldali politikusokat, majd visszakérdezésre zokszó nélkül elismerte az antiszemitizmus jelenlétét a politikai életben. Mi végre hát a folklorizálás?" - kérdezi Nagy, aki elismeri, hogy Orbán azt is nyilatkozta: "Magyarországon születése miatt embert hátrány nem érhet, és ezen az alapon senki nem élvezhet előnyöket."

Nagy szerint Orbán félrevezeti a német olvasót, amikor azt nyilatkozza, hogy "a francia államfőtől sem várja el senki, hogy nap mint nap elhatárolódjon Le Pen nézeteitől". Nagy emlékeztet arra, hogy "az interjú közönsége nem tudhatta, hogy Magyarországon nem naponkénti elhatárolódást, csak egyetlen jól kivehető mozdulatot várna a politizáló közvélemény jelentős része. Azt a gesztust, amellyel Antall József annak idején kiszorította pártjából Csurka Istvánt és követőit.(...) A Le Penre való utalás tehát nem igényesebb fordulat annál, mint amellyel Orbán Viktor akkor élt, amikor kijelentette, nem antiszemitizmusról, hanem futballról volt szó, amikor a MIÉP nemzetárulásnak nevezte az FTC 'zsidó tulajdonba' adását".

Nagy szerint, amikor Orbán "utal rá: önbeteljesítő jóslattá válhat a Csurkával való szövetségről szóló jajveszékelésük (az ellenzéké - a szerk.)", haza is üzen. Orbán "megkülönböztetett tisztelettel emlékezett meg Európa nagy jobboldali politikusairól, köztük Churchillről. Fogadjuk hát el mi is etalonnak az egykori angol miniszterelnököt, s kiindulópontként a fasizmus legyőzése utáni első esztendőt. Ekkor mondta el Churchill nevezetes fultoni beszédét, s benne a próféciát: a nemzetállam alternatívája az európai integráció lesz. Megjelölte a folyamat két lehetséges és elhárítandó tagadását is, a kommunizmust és a nacionalizmust. Az elsőn túl vagyunk. A másik kihívásra, a nacionalizmusra a magyar miniszterelnök - churchilli értelemben - nem tud, és nem is akar reagálni." - állítja Nagy.

Várkonyi Tibor szerint (Közjáték Münchenben, Magyar Hírlap, 2001. november 6.) "egész Magyarország számára hízelgő, hogy ifjú miniszterelnökét magas bajor kitüntetéssel jutalmazták."

Várkonyi szerint azonban különbség volt a díjat átadó és a díjat fogadó miniszterelnök mondanivalójában: "Stoiber szerint az európai értékközösség három pillére a görög-római filozófia, a zsidó-keresztény vallás és a fölvilágosodás. Ő úgy véli, hogy aki e három közül akár csak egyet is megtagad, az az egész rendszert fenyegeti. Idehaza viszont időnként csak bele kell olvasni a kormányhoz közeli szerzők írásaiba, akiknek már Voltaire is, Rousseau is 'prekommunista', pokolba kívánják a fölvilágosodás egészét. Érdemes fölfigyelni erre a különbségre."

Várkonyi szerint Orbán azzal is egyedi teljesítmnyt nyújtott, hogy szeptember 11-ével átértékelni kívánja a globalizmust. "Semmi jel nem mutat arra, mintha bármelyik európai vezető - ideértve a spanyol konzervatív Aznart, sőt még az olasz Berlusconit is - átértékelést tartana szükségesnek az integrációs, a szabadságot kiterjesztő szándékokban. Még a New York-i merénylet után sem. Orbán viszont eltemetett illúziónak mondotta a határok további lebontását, az információ és a világméretű mozgás korlátlanságát, mintha a terrorizmusra az egyetlen válasz az eddigi 'túlszabadság' megnyirbálása lehetne. A tények éppen az ellenkezőjét mutatják. Azt, hogy a Nyugat vezetői, a veszélyt elismerve is, változatlanul a határok további lebontásában és a szabadság konok kiterjesztésében látják a jövő útját. Ez az Európa természetesen soha nem zárta ki és nem zárja ki ma sem a nemzeti érdekek érvényesítését - példa rá az unió megannyi gazdasági természetű konfliktusa -, de a nacionalizmus nem gyógyír semmire."

Várkonyi szerint a Fidesz-MIÉP kapcsolat is egyedi. Sem a bajor miniszterelnök, sem az Orbán beszédében megemlített nyugati, konzervatív mintapolitikusok soha nem álltak, illetve állnak szóba országuk fasisztáival. Akkor inkább elveszítik a választást. "Sok szempontból volt tanulságos ez a müncheni hétvége, és főként hazai folytatása. Alighanem Stoiber bajor kormányfő maga utasította volna vissza a müncheni törvényhozásban, ha bármelyik szélsőjobboldali párt vezére megpróbálná kioktatni arról, mit is jelent Franz Josef Strauss nevével oklevelet birtokolni. De Stoiber ezt, még ha akarná sem tehetné meg, mert a volt NDK néhány tartományának kivételével Németországban nincs egyetlen olyan helyi parlament, amelyben a szélsőjobboldalnak volna képviselete. De ha netán lenne is, a bajor kormányelnök nem hagyná szó nélkül virgonckodását. Budapesten azonban Csurkának, a kormány padsoraiból senki sem válaszolt"

Mészáros Tamás szerint (A kormányfő esete a politikai folklórral, 168 óra, 2001. november 8.) nem véletlen Orbán nem elhatárolódása. Mészáros szerint az egyértelmű, hogyha a Fidesz egymaga parlamenti többséget szerez, akkor nem lesz koalíció a MIÉP-pel. "Az orbáni fogalmazás önmagában nem meglepő." - emlékeztett Mészáros Orbán korábbi kijelentéseire, amelyek ugyanúgy nem zárták ki a közös kormányzást, mint ez a mostani.

Mészáros szerint nem igaz az sem, hogy a baloldal minősíti a jobboldaliakat antiszemitának, ahogy ezt Orbán nyilatkozta. "Őt magát (Orbán Viktort - a szerk.) például még senki baloldali nem nevezte antiszemitának, és még a jobboldal jó néhány, nála vérmesebb prominensével szemben sem hangzott el ez a vád." - állítja Mészáros, aki szerint a MIÉP-et korántsem csak a baloldaliak tekintik antiszemitának, hanem "minden igaz keresztény és minden ép erkölcsű ateista. Mindenki, aki az emberi méltóság és tisztesség elkötelezettje - függetlenül világnézeti választásától." Orbán azonban úgy nem határolódik el a MIÉP-től, hogy közben parlamenti támogatást igényel tőle és a közmédia pozícióinak egy részét átjátssza nekik. - írja Mészáros.

"Ne feledjük, április óta történt egy és más. Megéltük a Fradi-ügyet a MIÉP alelnökének gyalázatos tálalásában, majd elolvastuk a másik alelnök felszólítását a 'galíciak' kirekesztésére, végül, de nem utolsósorban : a pártelnök maga sietett feltárni az amerikaiak felelősségét a mindannyiunk ellen szeptember 11-én elkövetett terrortámadásért". - írja Mészáros, aki szerint ezek után az események után Orbán már nem kacérkodhat a MIÉP-pel, amit a köztudomásúlag nem balliberális újság olvasói, a jobboldal fellegvárában, Bajorországban is tudnak.

Kasza László szerint (Szólt a miniszterelnök, Népszabadság, 2001. november 9.) Orbán azt a Strausst éltette a díjátadón, akit a nyolcvanas évek közepén még lefasisztázott. Orbán kérlelhetetlen antikommunistának nevezte Strausst. "Hát, ahogy vesszük. Választási beszédekben kétségtelenül. Ha azonban egyéni vagy politikai érdekei úgy kívánták, nem volt ennyire következetes. Hiszen az is Strauss volt, aki kezdeményezte (a később nagyon sokszor fejére olvasott) egymilliárd márkás kölcsönt a bizony nagyon is kommunista Honeckernek. Ő járt vadászni a még kommunistább Ceausescuhoz, és ő látogatta meg első nyugatnémet politikusként a már ragozhatatlanul kommunista Enver Hodzsát is."

Az is érdekes, hogy Orbán ebben az interjúban "a magyar kultúra és nyelv elárulásával" vádolja az ellenzéket. "Ugyanakkor, ha valaki azt mondaná idegenben, hogy a miniszterelnök olyan demokrata, aki szerint a 'parlament ellenzék nélkül is működik', sőt aki azt gondolja, hogy igazában a parlamentre sincs szüksége ('tavasztól nem kell üléseznie'), és aki a kompromisszumképtelenséget demokratikus erénynek tartja, nos akkor gyorsan lehazaárulóznák a tettest, 'mert rontja országunk hírét a világban'. Holott ezek az idézetek bizonyíthatók, szemben Orván Viktor állításával." - állítja Kasza.

Kasza idézi Orbánt, aki szerint az ellenzék "addig beszél a szélsőjobboldallal kötött szövetség veszélyéről, míg az megvalósul". Kasza szerint az orbáni logika szerint "tehát a Fidesz-MIÉP-koalíció attól valósul meg, hogy óvnak tőle. Én meg azt hittem, attól, hogy valakik megkötik. Meg azt is gondoltam, hogy nem az a felelős, aki figyelmeztet a veszélyekre, hanem az, aki hatalmi érdekből semmibe veszi azt, mint hajdan egy Orbán nevű pártelnök Torgyán kollégája esetében tette."