Viták az erkölcsi nevelésről a közoktatásban
A rendszerváltás óta a pártok politikai ideológiáiknak megfelelően törekedtek a közoktatásban résztvevő diákok erkölcsi nevelésével kapcsolatban is kialakítani az álláspontjaikat. A legmarkánsabb törésvonal a konzervatív és a liberális szemléletet valló pártok között alakult ki. Az elmúlt hetekben ismételten előkerültek azok a témák, amelyek hagyományosan megosztják ezeket a pártokat: a hitoktatás és a szexuális mássággal kapcsolatos tolerancia. A rendszerváltás óta a pártok politikai ideológiáiknak megfelelően törekedtek a közoktatásban résztvevő diákok erkölcsi nevelésével kapcsolatban is kialakítani az álláspontjaikat. A legmarkánsabb törésvonal a konzervatív és a liberális szemléletet valló pártok között alakult ki. Az elmúlt hetekben ismételten előkerültek azok a témák, amelyek hagyományosan megosztják ezeket a pártokat: a hitoktatás és a szexuális mássággal kapcsolatos tolerancia.
Mielőtt ezeket részletesen megvizsgáljuk, röviden áttekintjük a jelenlegi szabályozás alapján milyen lehetőségei vannak a kormányzatnak az oktatás ideológiai tartalmának befolyásolására.
Jogi háttér
Az iskolák oktatási tevékenységét elsősorban a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX törvény, a Nemzeti Alaptanterv (NAT) és a nemrég bevezetett kerettantervek határozzák meg. Ezekre épülve határozzák meg az iskolák a helyi pedagógiai programjukat.
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb változása a közoktatás területén, hogy a jelenlegi kormány bevezette a kerettanterveket, amellyel köztes szint jelent meg a NAT és a helyi tantervek között. A NAT-ot a szocialista-liberális kormány dolgozta ki 1995-ben. A liberálisok által vezetett oktatási és kulturális tárca fő feladatának tartotta a decentralizációt az oktatásban. A NAT bevezetése ennek megfelelően szakított a központi tantervi szabályozás korábbi formájával, amely részletesen meghatározta az iskolai pedagógiai tevékenység ideológiai, nevelési céljait, valamint tananyagát, tantárgyait és óraszámait. A NAT műveltségi területeket határozott meg, amelyek alapul szolgáltak a helyi tantervek, a tankönyvek és az alapműveltségi vizsgakövetelmények kidolgozásához.
Az 1998-ban hivatalba lépő kormány kifogásolta, hogy a NAT túlzottan általános követelményrendszere átjárhatatlanná teszi az iskolarendszert. Mivel minden iskola teljesen szabadon határozhatta meg a különböző műveltségi területek egymáshoz való arányát és konkrét tartalmát a helyi tantervekben, az új oktatási kormányzat szerint ez rövid távon oda vezetett volna, hogy minden egyes iskola zárt világgá alakul, melyek között nem lehetséges átjárás. Ezért vezették be a kerettanterveket, amelyek már meghatározzák a helyi tantervek kötelező tantárgyi struktúráját, a kötelező és közös követelményeket, valamint a követelmények teljesítéséhez szükséges minimális óraszámokat. A NAT műveltségi területeit tantárgyakká alakították. A liberálisok ezt a változást újracentralizálásként, a helyi iskolai közösségek szabadságának megnyirbálásaként értékelték. A kerettantervek valóban csökkentik az iskolák önállóságát a helyi tantervek kidolgozásában, de nem adnak lehetőséget a kormányzatnak, hogy ezeken keresztül ideológiai kérdésekben rákényszerítsék véleményüket a tantestületekre.
A jelenlegi kormány törvényben szabályozta a tankönyvpiac rendjét (2001. évi XXXVII. törvény). A törvény és a korábbi minisztériumi rendeletek nagy szabadságot biztosítanak a tankönyvek iskolai kiválasztásában. Az érvényes szabályozás szerint tankönyvvé az a kézirat minősíthető, amely megfelel a NAT és a kerettantervek által támasztott követelményeknek és az Országos Köznevelési Tanács közreműködésével az oktatási miniszter elfogadja. Országos Köznevelési Tanácsnak huszonhárom rendes és nyolc póttagja van. A Tanács tagjait az oktatási miniszter kéri fel a következők szerint: három tagját saját választása, tíz tagját és három póttagját az országos pedagógiai szakmai szervezetek, hat tagját és három póttagját a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, két tagját és egy póttagját a Magyar Tudományos Akadémia, két tagját és egy póttagját az az országos munkaadói szövetségek és munkaadói kamarák jelölése alapján.
Az elfogadott tankönyvek felkerülnek a hivatalos tankönyvjegyzékbe. Ezen a jegyzéken ma körülbelül 3000 tankönyv található, ezekből választhatnak teljesen szabadon a helyi iskolai közösségek (tantestületek és iskolaszékek). Az iskolák választhatnak olyan könyvet is, amelyek nem szerepelnek a listán, ha nem ellentétesek a kerettantervek és a NAT szellemiségével, de ebben az esetben ez a könyv után nem kapnak állami támogatást.
A tankönyvek vásárlását két csatornán keresztül is támogatja az állam. Normatív támogatást nyújt az iskolákat fenntartó önkormányzatokon keresztül az iskoláknak, ahol döntenek a támogatás elosztásának módjáról (például szociális alapon vagy mindenki egyenlően kap). Másrészt az állam kedvezményes hitellel támogatja a könyvkiadókat és a tankönyv áfa-mentes.
Egy szerzőnek általában megéri, ha tankönyvé nyilvánítják a művét, mert ez biztos piacot jelent, ugyanakkor az új szabályozás értelmében jövőre csak öt százalékkal lehet emelni a tankönyvek árát, amely kisebb mint a várt infláció.
A szabad tankönyvválasztás megfelelő garancia arra, hogy a mindenkori kormányzat ne tudja saját meggyőződését ráerőltetni az iskolákra. Vannak azonban egyéb, más módok is.
Hitoktatás
A konzervatív kormányok eddig nagyobb hangsúlyt helyeztek a központi erkölcsi nevelésre, mint a baloldali Horn-kormány. Az erkölcsi nevelést pedig az egyház támogatásával képzelték el. Már az első demokratikus ciklus alatt, az akkori kormány fontos célnak tartotta az egyházak társadalmi szerepének növelését, a vallásos (elsősorban a keresztény) értékrend népszerűsítését. Ennek érdekében törvényt hozott a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről, amelynek következtében a történelmi egyházak visszakapták az előző rendszerben elvett ingatlanjaikat, köztük oktatási intézményeket is (1991. évi XXXII. törvény). A törvény elfogadás után számos beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz (AB), amely lehetőséget teremtett az AB-nek az egyházi és az állami iskolákkal kapcsolatos fontos alkotmányos kérdések tisztázására.
Az AB határozat kimondja, hogy az államnak jogi lehetőséget kell biztosítania arra, hogy egyházi iskolák létrejöhessenek, de nem köteles ilyen iskolákat felállítani. A létrejövő egyházi iskolákat viszont az államnak támogatnia kell, mivel azok állami feladatot vállalnak át. Az Alkotmánybíróság határozata leszögezi, hogy az állami iskoláknak világnézetileg semlegeseknek kell lenniük. A semlegesség azt követeli meg, hogy az állami iskolák a vallási tanítások igazságáról ne foglaljanak állást, a tanulóknak a világnézeti ismereteket tárgyilagosan és pluralista módon közvetítsék. A semleges állami iskola tehát nem lehet elkötelezett egyetlen világnézet mellett sem, a tanulóknak a szabad és megalapozott választás lehetőségét kell nyújtania. Az AB a vallásszabadság részeként fejti ki a negatív vallásszabadságot, vagyis a meggyőződés kinyilvánítása mellőzéséhez való jogot.
Az akkori kormánypártok elképzelései között számos változat létezett a hitoktatás bevezetéséről az állami iskolákban. A leginkább támogatott javaslat az órarend részeként kötelezően választhatóvá tette volna a hit-, illetve nem vallásosak számára az erkölcsoktatást. A javaslat komoly politikai és szakmai ellenállásba ütközött, és végül nem valósult meg. Az ellenérvek legfontosabbika éppen a negatív vallásszabadság joga volt, azaz nem kényszeríthető rá egyetlen diák sem, hogy vallásos meggyőződését kinyilvánítsa. A javaslat ellenzői szerint elfogadhatatlan helyzet alakult volna ki, ha a tanárok és a diákok számon tartják, hogy ki milyen felekezethez tartozik.
A hitoktatás ezért fakultatív jelleggel, délutáni választható foglakozásként került be az iskolák szolgáltatásai közé. A közoktatásról szóló törvény azt mondja ki, hogy az állami iskolákban lehetővé kell tenni, hogy a tanulók az egyházak által szervezett fakultatív hit- és vallásoktatásban vegyenek részt. A hit- és vallásoktatást a tanulók és a szülők igénye szerint szervezhetik. A törvény értelmében a hit- és vallásoktatás tartalmának meghatározása, a hitoktató alkalmazása és ellenőrzése, a hit- és vallásoktatásra való jelentkezés megszervezése, az előmeneteli értesítések kiadása az egyházi jogi személy feladata. Ez azt jelenti, hogy a hitoktatás elkülönül a tanrendtől, az iskola mindössze a működéshez szükséges tárgyi feltételeket köteles biztosítani (4. § (4) bekezdés).
A kormányváltás után egy évvel a szocialista-liberális kormány kidolgozta a NAT-ot. A NAT által meghatározott műveltségi területek közül az egyik, az "Ember és társadalom" fejezet, előírja a vallások és az erkölcsi tanítások sokoldalú tárgyalását. Ennek a kormányzati ciklusnak a legjellemzőbb oktatáspolitikai törekvése az volt, hogy az oktatás tartalmát az iskolai közösségek helyi szinten határozzák meg, ezért a liberális miniszterek nyilvánosan nem fogalmaztak meg elvárásokat az iskolákban követendő erkölcsi nevelésről. A kötelezően választható hitoktatás fel sem merült ebben az időszakban. Magyar Bálint, minisztersége utolsó időszakában olyan határozatot is hozott, amelyben megtiltotta az egyházi felsőoktatási intézményeknek, hogy a felvételi eljárás során plusz pontot adjanak a jelentkezők korábbi hitoktatása után. Az érvelés úgy szólt, hogy amíg az egyházi iskolák igénylik az állam normatív támogatását, addig világnézeti alapon nem tehetnek különbséget a jelentkezők között.
A jelenlegi kormány nem változtatta meg lényegesen a NAT-ot, de a kerettantervek bevezetésével szűkítette az iskolák mozgásterét a helyi tantervek elkészítésében. Az Oktatási Minisztérium 2001. szeptember 1-jétől kötelezővé tette az iskolákban az etikaoktatást. A hitoktatás azonban továbbra sem része a tanrendnek, az azon való részvétel önkéntes.
Ugyanakkor, "A vidék lelke az egyház" című konferencián Orbán Viktor azt mondta: "Készítsünk közösen egy menetrendet arról, hogy (?) milyen lépésekkel tudjuk bevezetni a közoktatásban a választható, de kötelező hitoktatást és etikaoktatást." A miniszterelnök indoklása szerint "nincs jól, hogy a hittant ellenpropagandában, széllel szemben, délutáni programok keretében kell beépíteni a közoktatás órarendjébe" . Ez a javaslat, amely az első kormányzati ciklusban is felmerült, de nem valósult meg, a Fidesz-MPP májusi kongresszusán vitára bocsátott dokumentumban is szerepel. A vitairatból kiderül, hogy a párt törvényben kívánja rögzíteni, a hitoktatásra a délelőtti tanítási idő alatt kell lehetőséget teremteni. A kormány elkötelezettségét az is jelzi, hogy már is jelentős költségvetési pénzekkel támogatja az iskolai hitoktatást, amelyet az előző kormányzat csak az egyházak támogatásán keresztül biztosított. (A Fidesz törekvéseinél figyelembe kell venni azt a szempontot is, hogy a választásokhoz közeledve egyre fontosabb a párt vidéki szavazóbázisának megerősítése.)
Szexuális felvilágosítás
A Fidesz a Terry Black-ügy nyomán a "nemi önazonosságra nevelést" is a nevelési célok közé kívánja sorolni a gyermekvédelmi törvény napirenden lévő módosításakor. Ez a kijelentés Selmeczi Gabriella és Surján László képviselők (Fidesz-MPP) sajtótájékoztatóján hangzott el.
Érdekes módon, a szexuális neveléssel és felvilágosítással kapcsolatban az elmúlt évtizedben alig fejtették ki a párok a véleményüket. A kevés esetek egyike, amikor még az első kormányzati ciklus elején az ellenzéki SZDSZ szóvá tette, hogy az oktatási miniszter leállította annak az általános és középiskolások számára készült oktató programnak a támogatását, amely a fogamzásgátlással, a szexuális úton terjedő betegségekkel, valamint a családtervezéssel foglalkozott. Válaszában Andrásfalvy Bertalan kifejtette, hogy szerinte nem az iskola, hanem a család alapvető feladata a szexuális felvilágosítás.
Az 1995-ben elfogadott NAT szűkszavúan megemlíti ugyan, hogy a szexuális felvilágosításnak is szerepelnie kell a tanrendekben, de a témában elismert kutatók egybehangzó véleménye szerint Magyarországon nagyon rossz a helyzet a szexuális nevelés területén. Ez a megállapítás különösen az elmaradottabb régiókra, és az általános iskolai oktatásra igaz.
Az utóbbi évek egyik legnagyobb figyelmet kiváltó ügye a Labrisz Egyesület kezdeményezése volt. A leszbikusok kulturális és érdekvédelmi szervezete rendhagyó osztályfőnöki órákat kívánt szervezni a középiskolákban, feltéve, ha a pedagógusok és a diákok erre igényt tartanak. Az egyesület egy 1995-ös amerikai felmérés eredményét idézve arra hívta fel a figyelmet, hogy a kitaszítottság és a stressz miatt a meleg diákok körében az átlagosnál négyszer nagyobb az öngyilkosság veszélye és kétszer akkora a valószínűsége annak, hogy a homoszexuális fiatalok alkoholistává vagy drogfogyasztókká válnak. A szervezet egyetemistákból és pszichológusokból álló önkéntesei felajánlották, hogy érdeklődés esetén ellátogatnak az iskolákba és válaszolnak a diákok kérdéseire. Az egyesület 1300 oktatási intézménybe juttatta el a levelet, de csupán hét iskolából kaptak választ, amikor a MIÉP egyik képviselője felháborodottan interpellálta az ügyben az oktatási minisztert. Pálinkás József, jelenlegi miniszter, akkor az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára - válaszában - kifejtette, hogy "semmi helye nincs annak, hogy bármilyen egyesület bármilyen céllal segítséget ajánljon a magyar közoktatás intézményeinek". Az államtitkár hozzátette a levélben Labrisz által felvetett kérdéseket a magyar közoktatási rendszerben a szakembereknek őszintén és világosan meg kell beszélni a diákokkal: a "deviancia" láttán "nem csukhatjuk be a szemünket, ezzel szembe kell nézni, de szakembereknek kell ezzel a dologgal szembenézniük". A témában megszólalt az MDF is, Dávid Ibolya pártelnök, igazságügy-miniszter aláírásával tiltakozott az ellen, hogy "serdülő leányokat és ifjakat az új nemzedék oktatására és nevelésére egyaránt hivatott tanintézményekben szervezett keretek között, állami segédlettel kíséreljenek meg leszbikus, homo- és biszexuális irányultságukban közvetve vagy közvetlenül befolyásolni".
A Fidesz javaslata a nemi önazonosságra nevelésről inkább tűnik választási kampányelemnek, mint kiérlelt koncepciónak. Ezt valószínűsíti, hogy Vitairatukban a szexuális nevelés problémáját egyáltalán nem említik. Ráadásul, ha a nemi önazonosságra való nevelés azt jelenti, hogy ezzel megakadályozható a gyerekek transzvesztitává, esetleg homoszexuálissá válása, akkor ez az elképzelés nem csak pszichológiai érvekkel bírálható, de nem is nagyon valósítható meg az alkotmányos értékek megsértése nélkül. Az Alkotmánybíróság fentebb idézett határozata ugyan nem tér ki a szexuális kisebbségekre, de az állam, és ez által az állami iskolák semlegességéből az következik, hogy az oktatás során nem csak lelkiismereti, de szexuális preferenciák alapján sem lehet különbséget tenni a tanulók között.
