A földtörvény módosítása

A kormány benyújtotta az úgynevezett "földcsomagot" a Parlament elé. Ennek keretében kezdeményezi a földtörvény, a földkérdés a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény módosítását, valamint a Nemzeti Földalap szóló törvény megalkotását. A kormány benyújtotta az úgynevezett "földcsomagot" a Parlament elé. Ennek keretében kezdeményezi a földtörvény, a földkérdés a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény módosítását, valamint a Nemzeti Földalap szóló törvény megalkotását.

Ahhoz, hogy a benyújtott törvényekről, illetve törvénymódosításokról reális képet kapjunk, érdemes áttekinteni egyrészt megszületésük körülményeit, másrészt a magyarországi "termőföldről szóló" törvényalkotási gyakorlatot.


A kárpótlási törvény és az első földtörvény

Az első szabad választások idején, az 1990-es választási kampányban az új pártok agrárprogramja jóformán másról nem is szólt, mint a földkérdésről. Az akkori MDF-től a FKGP-ig, az MSZP-től a különböző - igaz a Parlamentbe később nem bejutó - agrárpártokig, mind-mind első helyen a földtulajdon kérdésének rendezését ígérték. Ehhez képest a rendszerváltást követően a termőföldről először 1994-ben született törvény, az 1994. évi LV. törvény. Közben azonban sok minden történt a termőföld vonatkozásában, hiszen az akkori FKGP nyomására elfogadott kárpótlási törvények a föld szétosztásával máig ható, jól látható következményekkel járt. Ennek következtében Magyarországon mind a mai napig több, mint 2 millió földtulajdonos van. Az átlagos birtoknagyság (ha ebbe nem számítjuk bele a több mint 1 ha-os állami tulajdont) 2-3 ha, de a tulajdonosok kétharmadának 1 hektárnyi földtulajdona sincs. Az is világos, hogy - alapvetően a hivatkozott kárpótlási törvény következtében - a földtulajdon jelentős hányada olyan személyek tulajdonába került, akik nemhogy nem tervezték azt, hogy földjeiket maguk művelik (akár egyénileg, akár jogi személyiségű vállalkozások, gazdasági társaságok, szövetkezetek keretében), hanem becslések szerint a földtulajdonosoknak legalább a fele nem is ott él, ahol a földtulajdonát szerezte. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a kárpótlási törvények a társadalom jelentős részének igazságérzetét, a kommunista diktatúra jogtalanságainak orvoslását szolgálták.

A földhasználatban egyrészről - különösen azokon a területeken, ahol a korábban működő szövetkezetek, gazdasági társaságok tönkrementek, megszűntek - néhány hektáros, eszköz- és tőkeellátottság nélküli, életképtelen kisgazdaságok próbáltak meg "újrakezdeni". Másrészről tulajdon nélkül, bérleti alapon működő nagyobb gazdaságok, jellemzően gazdasági társaságok, szövetkezetek működnek. A különböző statisztikák szerint kb. 60-40 százalékra becsülhető a bérelt -, illetve saját földtulajdonon gazdálkodók aránya.

A fent ismertetett - s mind a mai napig tulajdonképpen változatlan - termelési és az ehhez kapcsolódó tulajdoni viszonyokat rögzítette az 1994. évi LV. törvény. Ennek értelmében Magyarországon csak magyar állampolgár szerezhet földet, s személyenként ez a mérték nem haladhatja meg a 300 hektárt, illetve a 6000 AK-t. E szabály alól kivételt csak a magyar állam, a közalapítványok, illetve az egyházak jelentenek.

Magánszemélyek, illetve külföldiek legfeljebb 300 ha-t, jogi személyiségű gazdasági társaságok, szövetkezetek pedig legfeljebb 2500 ha-t bérelhetnek. (Ez utóbbiba nem kell beszámítani - tehát a bérelhető területet növeli - a gazdasági társaságok, illetve szövetkezetek tulajdonosai, tagjai tulajdonában lévő, s saját társaságának, szövetkezetének bérbe adott földterületeket.)

A törvény alapvetően tulajdonos-centrikus. Az európai gyakorlattal szemben a földtulajdonost kívánta védeni a bérlővel szemben, míg Európában - ezzel ellentétesen, természetesen a tulajdonjog maximális tiszteletben tartása mellett - hatékony, az agrártermelés kiszámíthatóságát, biztonságát szolgáló bérlővédelmi rendszerek működnek. Ez az eltérés a 90-es évek közepén még bizonyos fokig érthető volt. Ugyanakkor nagymértékben járult hozzá, hogy a magyar mezőgazdaság mind a mai napig nem heverte ki a rendszerváltást követő sokkot, hogy mind a mai napig nem alakulhattak ki a stabil termelési viszonyok, a mezőgazdaságot továbbra is a leépülés, a technikai, technológiai elmaradás, a versenyképesség romlása, a jövedelmezőség, az eltartó képesség csökkenése jellemzi.

A bérlővédelmi rendszer hiánya érhető tetten többek között az 1994. évi LV. törvény azon rendelkezéseiben, mely a bérleti idő maximumát - nem pedig az európai gyakorlatnak megfelelően a minimumát - állapította meg. A jogszabály ezt szántóterületek esetében 10 évben, ültetvények esetében azok élettartamának megfelelő időtartamban szabta meg. Ugyanakkor a bérlőnek a törvény elővételi jogot biztosított.


A zsebszerződések

Viszonylag gyorsan napvilágra kerültek a törvény hiányosságai. Ezek közül fontos megemlítenünk, hogy maga a törvény keletkeztette az ún. zsebszerződéseket. Magyarországon a törvény születése pillanatában - de mind a mai napig - a földár rendkívül alacsony. Ez természetes is, hiszen Magyarországon a rendszerváltás óta a mezőgazdaságnak bizonyíthatóan nincs elfogadható jövedelemtermelő képessége, sőt a periódus nagyobbik részét a negatív jövedelem jellemezte. Ugyanakkor az is közismert tény, hogy a világ fejlett részein - Európában meg különösen - rendkívül magasak a földárak. Magyarországnak reális esélye van egy belátható időn belüli uniós csatlakozásra, s ez a földet nyilvánvalóan elsőrangú spekuláció tárgyává tette.

Ez vonatkozott mind a bel-, mind a külföldi tőketulajdonosra. Ezt a képet árnyalta, hogy a 90-es évektől folyamatosan és gyors ütemben növekszik Magyarországon a műveletlen, ún. parlagterület. Ez jó esélyt adott a nyugati határszéles gazdálkodó külföldieknek, hogy meglévő kapacitásukat jobban kihasználva, illetve élve az európai és a magyar szint közötti, rendkívül nagy ár- és támogatás különbözetekkel, Magyarországon is kialakíthassák gazdaságaikat.

Az is természetes, hogy e befektetők nem kívántak irreális kockázatokat vállalni, s ez megindította az ún. zsebszerződések kialakulását. Ennek lényege, hogy a különböző jogszabályi kiskapukkal élve, tartósan biztosították földtulajdon szempontjából e tulajdonukat, illetve megteremtették a tulajdonossá válás feltételeit is. (E paletta széles: a haszonélvezeti jog telepítésétől, belföldi magánszemélyekkel kötött falszerződéseken át számos válfaja ismert.) Nem véletlen az sem, hogy az Orbán-kormány által 2001-ben meghirdetett zsebszerződés elleni harc abszolút eredménytelen. Eddigi ismereteink szerint, kevesebb mint 30 ezer hektárt ajánlottak fel az államnak, s ezek zöme mögött sem zsebszerződés, sokkal inkább töredékparcellák állnak. (Nem ritka jelenség Magyarországon, hogy valaki mindössze néhány AK-val - néhány 10, 100 négyszögöl -rendelkezik, s az sem ritka, hogy e földek fekvése, minősége, stb. következtében ezek hosszú évek óta műveletlenek. Ismereteink szerint "zsebszerződéses akció kapcsán" zömében e földek kerültek felajánlásra.)


A második földtörvény

Az 1994. évi LV. törvényt követően a földügy legközelebb 1997-ben, az új választások előtt került terítékre. Az MSZP-SZDSZ kormány oly módon kívánta az akkor már egyértelműen jól látható feszültségeket oldani, hogy lehetővé kívánta tenni a magyarországi földterület több mint felén gazdálkodó jogi személyiségű gazdasági társaságoknak, szövetkezeteknek a magánszeméllyel azonos mértékű, azaz rendkívül korlátozott - legfeljebb 300 ha - földtulajdon-szerzést. Szigorú feltételek mellett (többek között a tervezet olyan kitételt tartalmazott, miszerint a gazdasági társaságoknak csak "tulajdonszerzésre jogosult belföldi magánszemély" lehet tagja, stb.), néhány kisebb elmozdulást tervezett az akkori kormányzat a stabilabb földhasználati viszonyok, az ún. bérlővédelmi rendszer kialakítása érdekében. A törvénytervezet a politikai csatározások, az akkori választási kampány áldozatává vált. Az akkori ellenzéki pártok (FIDESZ, MDF) a Gazdakörök Országos Szövetségének aktív közreműködése mellett a törvény ellen aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett, s ezen aláírásgyűjtés hatására a Horn-kormány a törvénytervezetét visszavonta. Ennek is köszönhetően a FIDESZ kampány egyik fontos elemévé vált a földkérdés, pontosabban annak deklarálása, hogy a FIDESZ nem engedi a magyar föld "idegen kézre" történő átjátszását.


A 2001-es földcsomag

Az 1998-as választásokat követően 2001-ig nem történt semmi földügyben. Idén a kormány benyújtotta a Parlament elé az úgynevezett "földcsomagot". Ezzel kapcsolatban az alábbi kritikai észrevételeket tesszük:

(1) A javaslat miatt az agrártermelésből élők a földtulajdon megszerzésében - tőke- és jövedelemhiányuk, illetve az elhibázott agrárszabályozás következtében - még a korábbiaknál is hátrányosabb módon lesznek kiszolgáltatva a spekulációs tőkének.

(2) Azzal a problémával sem foglalkozik a tervezet, hogy az árutermelésben, a foglalkoztatásban, a vidék népességmegtartó képességében meghatározó jogi személyiségű gazdasági szervezetek, szövetkezetek továbbra sem szerezhetnek földtulajdont. Ezáltal a bérleti díjon keresztül - az amúgy is tőke- és jövedelemhiányos agrárgazdaságból - a vidékről további folyamatos tőkeelszívás történik.

(3) A benyújtott törvénytervezet bevezeti a nemzetközi jogban nem igazán ismert és nem használt "elő-földbérlet" intézményét. Ha valaki szerződésbe kívánja adni a földjeit egy másik természetes vagy jogi személynek, azt csak akkor teheti meg, "ha az elő-bérletben" előtte felsorolt jogosultak nem kívánják tőle a földjét bérbe venni. A törvénytervezet szerint elő-bérletre jogosult az ún. családi gazdálkodó, a családi gazdaságával szomszédos földterületek vonatkozásában, míg harmadik helyen a Nemzeti Földalap által kijelölt személyek jogosultak az elő-bérletre. Ezzel azonban a mindenkori kormányzat könnyen visszaélhet, úgy, hogy az állam gyakorlatilag eldöntheti, hogy kik legyenek, lehetnek az agrárgazdálkodás szereplői. Félő, hogy ez az intézmény még átláthatatlanabbá, még zavarosabbá teszi a helyzetet, miközben számos visszaélés előtt nyitja meg az utat.

Vegyünk egy konkrét példát. Egy gazdasági társaság vagy szövetkezet tulajdonosa, tagja, alkalmazottja bérbe kívánja adni saját gazdaságának a földjét. De ez a gazdaság történetesen "megtetszik" valakinek, aki megfelelő politikai kapcsolatokkal rendelkezik. A Nemzeti Földalap, a hivatkozott társaság helyett, kijelölhet bérlőként akár olyan személyt is, akinek sem a földhöz, sem az agrárvagyonhoz, sőt még a faluhoz sincs semmi köze. Nyilvánvaló, ha ily módon, a gazdálkodó alól a Nemzeti Földalap "kihúzza a földet", az ott lévő vagyon elértéktelenedik, tehát az állam által kijelölt bérlő - például egy felszámolás keretén belül - rendkívül alacsony áron megszerezheti az egész vagyont. Eközben az a bérbeadó, aki eddig a gazdasági társaságnál dolgozott, ebből szerezte meg a családja fenntartásához szükséges jövedelmet, elveszíti munkahelyét, megélhetését.

Értékelésünk szerint a fenti példában leírt veszély valós. Amíg ugyanis a Földalapról szóló törvény rendkívül aprólékos gonddal szabályozza, hogy a Földalap tulajdonában lévő állami földek eladása, illetve bérbeadása milyen játékszabályok mentén történik, addig a kijelölendő elő-bérlő vonatkozásában sem a benyújtott földtörvény tervezet, sem a Nemzeti Földlapról szóló törvény semmilyen feltételt, játékszabályt, sőt még minimális garanciát sem ír elő.

(4) Miközben 1997-ben a magyar föld védelmében a külföldi spekuláció megakadályozása érdekében a FIDESZ és az MDF aláírást gyűjtött, addig a mostani földtörvény-tervezet a jelenleginél sokkal szélesebbre tárja a külföldiek birtokszerzésének lehetőségeit. Teszi ezt oly módon, hogy míg az 1994. évi LV. törvény értelmében külföldi legfeljebb 300 ha-t bérelhet Magyarországon, addig az új törvénytervezet e lehetőséget 2500 ha-ra nyitja ki.

Tekintettel a magyarországi agrárjövedelmek és tőkejövedelmek elégtelen voltára, ez komoly külföldi birtokok kialakulását teszi lehetővé. A Fidesz és az MDF korábbi véleménye azért változott meg, mert időközben lezárták a tőke és munkaerő szabad áramlásáról szóló uniós tárgyalási fejezet.

Az EU vívmányainak egyik alapelve, hogy az Unión belül egyetlen ország sem korlátozhatja más ország munkavállalóinak saját országában történő szabad munkavállalását, mint ahogy nem korlátozhatja az egyik országból a másik országba irányuló szabad tőkeáramlást sem. Ez az alapelv a földtulajdon használatára is vonatkozik. Magyarország a hivatkozott fejezetben a földtulajdon szempontjából ún. átmeneti mentességet ért el. Ennek értelmében a földtulajdon-szerzést csak hét év múlva kell korlátlanul lehetővé tennünk az Unió többi tagországa polgárai számára. (Igaz ebből de facto három év már le is telt.) Ezzel együtt azonban a fejezet lezárása azt is jelenti, hogy egyéb korlátozást, eltérő bánásmódot nem teremthetünk hazai és külföldi polgárok között. Ebből automatikusan következik, hogy ha Magyarországon egy magánszemély 2500 ha-t bérelhet, akkor ugyanezt a jogot automatikusan és azonnal a külföldi állampolgárnak is meg kell adni.

Ez nemcsak azt jelenti, hogy egy külföldi vállalkozó ma Magyarországon 2500 ha-t, sőt 3-4 néven még jelentősebb nagybirtokot (akár 10 ezer hektárt meghaladó földterületet) bérelhet, hanem ezzel garantáljuk az ún. zsebszerződések jogszerű és tömeges elterjedését is. A már korábban hivatkozott 7 éves moratórium lejártát követően (ez utóbbi belefér a 10 éves maximált bérleti időbe) már reálisan tulajdonossá is válhat (vált!) a külföldi. Ennek kapcsán a kormány azzal érvel, hogy azért van előkelő helyen elővásárlási joga a Nemzeti Földalapnak, hogy majd ezeket a földeket a külföldi vevők elől a Nemzeti Földalap felvásárolja. A kritikusok szerint azonban egy tőkebefektetőnek nem fog komolyabb gondot okozni, hogy a magyarországi piaci viszonyoknál magasabb, de még mindig érdemben az uniós árak alatt szerződjön a földek megvásárlására, ami automatikus tulajdonszerzést fog jelenteni.

(5) Más kritikák szerint a Nemzeti Földalap elővásárlási joga nem más, mint államosítás. Felvetődik tehát az a kérdés, vajon akkor mi végre volt az elmúlt tíz év, az állami vagyon lebontása, a privatizáció.


Családi gazdaságok

(6) A kormány a családi gazdaságok kialakítását, megerősítését ígérte. Az EU és a közösségi jog e gazdasági kategóriát azonban nem ismeri. Mind a CAP (EU közös agrárpolitika), mind a Farm-bild (az USA agrárpolitikájának törvényben rögzített, garanciákkal ellátott leírása), mind pedig a jelenleg folyó WTO (a világ kereskedelmét szabályozó szervezet) tárgyalások agrár része azt az egyértelmű helyzetet rögzítik, hogy az agrárgazdaságban a protekcionizmussal szemben a versenyképesség, hatékonyság, a fogyasztói- és élelmiszerbiztonság válnak meghatározóvá. A világ fejlett részén (beleértve az EU-t) az agrárgazdaságban is gyorsütemű tőkecentralizációnak vagyunk tanúi. Egyre nagyobb mértékben terjednek a klasszikus foglalkoztatási formák, nő a birtokméret, korszerűsödik a technika, a technológia, egyre égetőbb követelménnyé válik az optimális eszközkihasználás.

Ebben a tekintetben kérdéseket vet fel egy piacgazdaságtól elszakított "kisbirtok rendszer" ösztönzése. Nem véletlen tehát, hogy a kormány - eredeti szándékaitól eltérően - nem nyújtott be a családi gazdaságokról önálló törvénytervezetet, hanem a földtörvény keretei között próbálja definiálni az ún. családi gazdaságot.

(7) További tisztázatlan kérdés a családi gazdaságok által birtokolható földterület nagysága. Ma Magyarországon egy négytagú család 4x300 ha-t, azaz 1200 ha-t is tulajdonolhat, míg ha valaki családi gazdálkodóvá válik, akkor az egész család összesen 300 ha-t birtokolhat. Az új földtörvény tervezet szerint egy magánszemély 2500 hektáron gazdálkodhat (ennyit bérelhet), addig a családi gazdaság esetében a család tulajdonában és bérletében együttesen, összesen nem lehet több mint 300 ha.

(8) A törvénymódosítás kimondja, hogy az úgynevezett családi gazdálkodónak a család tulajdonában, használatában lévő minden földterületet felelőssége megművelni. Ez újabb problémákat vet fel. Magyarországon a kárpótlás kapcsán az emberek többsége a legkülönbözőbb helyeken szerzett földet, földeket. Ennek tükrében a korábban hivatkozott törvényi kitétel azt jelenti, hogy ha egy Szabolcs megyei gazdálkodó családi gazdasággá kíván átalakulni, de például a felesége a szülei után Zala megyében 2 ha-t örökölt, akkor ahhoz, hogy az érintett szabolcsi gazda családi gazdaság lehessen, vagy önmaga kénytelen több száz kilométerre átjárni Zala megyébe (természetesen oda szállítani az eszközeit is) és saját magának kell a Zala megyei 2 ha-t művelnie, vagy a piaci viszonyoktól, a család anyagi helyzetétől, jövőbeni lététől függetlenül a Zala megyei örökséget azonnal - akár áron alul is - el kell adnia.

(9) Érdekes kérdéseket vet fel a szabályozás a tekintetben is, hogy vajon ha a család egyik tagja nem a családi gazdaságban, hanem önállóan kíván gazdálkodni, teheti-e? Elméletileg - a földhasználatot kivéve - igen. Hiszen a jogszabály azt mondja ki, hogy - a földön kívül - a családi gazdaság vagyona (eszközök, állatok, stb.) szabályozásban rögzített módon és csak a szerződésben szereplő vagyontárgyak esetén kerülnek a családi gazdálkodásba. Ha tehát a család egyik tagja, például nem viszi be a "közös leltárba" az állatot, akkor ezeket önállóan gondozhatja. A föld vonatkozásában erre azonban nincs joga, hiszen a törvény kötelezően mondja ki, hogy a család tulajdonában, használatában lévő minden földet a családi gazdaság keretében kell művelni.