2001. 48. hét
A 48. hét vezető témájában érdekes módon egyik nagy párt sem volt megszólaló, ilyen utoljára a kisgazda botránysorozat kapcsán fordult elő. A református egyház kontra MIÉP vita (Hegedűs-ügy) három napon is a vezető hírek közé került. Két napig három téma volt napirenden: a szocialista népszavazás, Medgyessy lobbi-ügye és az autópálya-építés. A többi 13 ügy egy-egy napig szerepelt a napirenden. A 47. hét vezető témái közül a lobbi-ügy ugyan napirenden maradt, de már kevesebb említéssel, míg az egészségügy helyzetéről folytatott vita a héten nem került napirendre.A 48. hét vezető témájában érdekes módon egyik nagy párt sem volt megszólaló, ilyen utoljára a kisgazda botránysorozat kapcsán fordult elő. A református egyház kontra MIÉP vita (Hegedűs-ügy) három napon is a vezető hírek közé került. Két napig három téma volt napirenden: a szocialista népszavazás, Medgyessy lobbi-ügye és az autópálya-építés. A többi 13 ügy egy-egy napig szerepelt a napirenden. A 47. hét vezető témái közül a lobbi-ügy ugyan napirenden maradt, de már kevesebb említéssel, míg az egészségügy helyzetéről folytatott vita a héten nem került napirendre.
A Fidesz-MPP (összes: 9, pozitív: 3, negatív: 4) kapcsán az előző héttel azonos számú pozitív és negatív témát azonosítottunk. A párt öt témában is kezdeményező volt. Három pozitív témájuk (Bush-Orbán találkozó, M7-es átadása, Fidelitas kongresszusán elhangzott javaslatok) közül kettő is output téma volt. Immáron a harmadik hete rendre négy a pártra nézve hátrányos téma kerül napirendre. Ezúttal a Posta-Defend-ügy, az agrárdemonstráció, az MSZP vádirata és az SZDSZ támadása az autópálya-építések kapcsán voltak a negatv témák.
Az FKGP (0, 0, 0) és az MDF (0, 0, 0) egyetlen témával sem került a vezető hírekbe. A kisgazda alelnök, Maczó Ágnes salgótarjáni jóslata a párt 10 százalékos választási eredményéről nem lépte át az ingerküszöböt.
Az MSZP (7, 1, 1) adatai is megegyeznek a 47. hét adataival. A párt három témában volt kezdeményező. A Medgyessy-Demszky találkozó jelentette a párt pozitív, míg a lobbi-ügy a negatív témáját.
Az SZDSZ (2, 1, 0) a főpolgármester és a szocialista miniszterelnök-jelölt megbeszélésével, valamint az autópálya-építés kapcsán elmondottakkal került a vezető hírekbe. A párt output témája, az egészségügy kapcsán tartott pártelnöki sajtótájékoztató ezúttal ingerküszöb alatt maradt.
A MIÉP (2, 0, 1) két hét után ismét szereplője lett a politikai napirendnek. A párt az uniós vitanap kapcsán elmondottakkal, valamint a hét vezető témáját jelentő és a párt számára hátrányos ügyként azonosított Hegedűs-üggyel került a vezető hírekbe.
A 47. héten a megalakulás bejelentésével már napirendre került Centrum Párt (1, 1, 0) a 48. héten a párt formális megalakulásról és a legfontosabb programelemeiről szóló hírekkel ismét átlépte az ingerküszöböt.
1. sz. táblázat: Kezdeményezők és reagálók
Téma |
Nap |
Kezdeményező |
Reagáló |
Adatvédelmi biztos |
11.26. |
Közt. elnök |
MSZP |
Szocialista népszavazás |
11.26. |
AB |
MSZP |
Medgyessy-ügy |
11.26. |
Főügyészség |
Fidesz |
Bush-Orbán |
11.27. |
Fidesz |
- |
Medgyessy-Demszky |
11.27. |
SZDSZ |
- |
Posta-Defend-ügy |
11.27. |
MSZP |
- |
Református egyház - MIÉP |
11.28. |
Református egyház |
MIÉP |
Agrárdemonstráció |
11.28. |
Karsai/MSZP |
Fidesz |
Székely-ügy |
11.29. |
Székely |
- |
EU vitanap |
11.29. |
Fidesz |
MIÉP |
Centrum Párt |
11.29. |
CP |
- |
MSZP vádirata |
11.30. |
MSZP |
Fidesz |
Alkotmánymódosítás |
11.30. |
Fidesz |
MSZP |
M7-es átadása, autópálya-építés |
11.30. |
Fidesz |
SZDSZ |
Fidelitas V. kongresszusa |
12.01. |
Fidesz |
- |
2. sz. táblázat: Aréna, Tipus, Szakpolitika
Téma |
Nap |
Aréna |
Tipus |
Szakpolitika |
Adatvédelmi biztos |
11.26. |
M |
SZ |
- |
Szocialista népszavazás |
11.26. |
B |
SZ |
- |
Medgyessy-ügy |
11.26. |
M |
B |
- |
Bush-Orbán |
11.27. |
M |
SZ |
- |
Medgyessy-Demszky |
11.27. |
M |
SZ |
- |
Posta-Defend-ügy |
11.27. |
M |
B |
- |
Református egyház - MIÉP |
11.28. |
M |
B |
- |
Agrárdemonstráció |
11.28. |
M |
M |
AGR |
Székely-ügy |
11.29. |
M |
B |
- |
EU vitanap |
11.29. |
P |
SZ/M |
INT |
Centrum Párt |
11.29. |
M |
SZ |
- |
MSZP vádirata |
11.30. |
M |
SZ |
- |
Alkotmánymódosítás |
11.30. |
P |
SZ |
BIZ |
M7-es átadása, autópálya-építés |
11.30. |
M |
M |
INFR |
Fidelitas V. kongresszusa |
12.01. |
M |
SZ/M |
- |
Jelmagyarázat
Aréna
B=bíróság
M=média
P=parlament
Tipus
B=botrány
M=materiális
SZ=szimbolikus
Szakpolitika
AGR=mezőgazdaság
BIZT=biztonságpolitika
INFR=infrastruktúra
INT=külpolitika
3. sz. táblázat: Dimenzió és hatás
Téma |
Dimenzió |
Pozitív |
Negatív |
Adatvédelmi biztos |
P |
- |
- |
Szocialista népszavazás |
P |
- |
- |
Medgyessy-ügy |
P |
- |
MSZP |
Bush-Orbán |
P |
Fidesz |
- |
Medgyessy-Demszky |
P |
MSZP |
- |
Posta-Defend-ügy |
P |
- |
Fidesz |
Református egyház - MIÉP |
P |
- |
MIÉP |
Agrárdemonstráció |
I |
- |
Fidesz |
Székely-ügy |
P |
- |
- |
EU vitanap |
I/O |
- |
- |
Centrum Párt |
P |
CP |
- |
MSZP vádirata |
P |
- |
Fidesz |
Alkotmánymódosítás |
I |
- |
- |
M7-es átadása, autópálya-építés |
O |
Fidesz |
Fidesz |
Fidelitas V. kongresszusa |
O |
Fidesz |
|
Jelmagyarázat
I=input
O=output
O=politikán belül
4. sz. táblázat: Kommunikáció és hatás
Híradás |
Pozitív hír |
Negatív hír |
||||
Előző 28 hét |
Aktuális hét |
Előző 28 hét
összes/átlag |
Aktuális hét |
Előző 28 hét |
Aktuális hét |
|
Fidesz |
219 / 7,6 |
9 |
88 / 3,0 |
3 |
76 / 2,6 |
4 |
FKGP |
76 / 2,6 |
0 |
3 / 0,1 |
0 |
49 / 1,7 |
0 |
MDF |
32 / 1,1 |
0 |
9 / 0,3 |
0 |
3 / 0,1 |
0 |
MSZP |
151 / 5,2 |
7 |
41 /1,4 |
1 |
26 / 0,9 |
1 |
SZDSZ |
97 / 3,3 |
2 |
19 / 0,7 |
1 |
10 / 0,3 |
0 |
MIÉP |
20 / 0,7 |
2 |
3 / 0,1 |
0 |
2 / 0,1 |
1 |