Alkotmányellenes a Lex Répássy

Alkotmányellenes a válaszadás jogának a Polgári törvénykönyvben meghatározott szabályozási módja - hangzott el az Alkotmánybíróság (AB) határozathirdetésén. A lex Répássyként ismertté vált, még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát Mádl Ferenc köztársasági elnök kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. Az Alkotmánybíróság döntését sokan sokféleképpen értelmezték.

Alkotmányellenes a válaszadás jogának a Polgári törvénykönyvben meghatározott szabályozási módja - hangzott el az Alkotmánybíróság (AB) határozathirdetésén. A lex Répássyként ismertté vált, még ki nem hirdetett törvény alkotmányellenességének előzetes vizsgálatát Mádl Ferenc köztársasági elnök kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. Az AB megállapította: az államfő által kifogásolt törvényi rendelkezésben meghatározott szabályozási mód a sajtószabadságot és a véleménynyilvánítási szabadságot aránytalanul korlátozza, mert a válaszadási jogot e jog gyakorlásának a nemzetközi gyakorlatban ismert korlátozásai nélkül iktatja be a személyhez fűződő jogok védelmére rendelkezésre álló egyéb jogi eszközök mellé. Répássy Róbert örömmel üdvözölte, hogy a taláros testület zöld utat adott a válaszadás jogintézményének magyarországi bevezetése előtt. - Tudomásul vesszük, hogy az általunk megfogalmazott formában a válaszadási jogról szóló rendelkezés nem léphet életbe - szögezte le a fideszes képviselő, megjegyezve, hogy a korrigáláshoz az Alkotmánybíróság világos iránymutatást adott. (Napirend, 2001. december 4.)

Nagy N. Péter szerint (Megsemmisítő győzelem, Népszabadság, 2001. december 5.) ugyan az AB alkotmány-ellenesnek nyilvánította a Répássy Róbert, fideszes képviselő által benyújtott és a parlament által elfogadott törvénymódosítást, de Répássy Róbertnek valójában nincs oka a kétségbeesésre, henem éppen ellenkezőleg nagyon is örülhet, mert " A köztársasági elnök úgy ítélte meg, hogy mindez aránytalanul és szükségtelenül korlátozná a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot. Ezért kérte az Alkotmánybíróságtól a törvény megsemmisítését. Nem ezt kapta. (...)A testület az elrettentő erejű bírságot elfogadta, a vélemény-helyreigazítással kapcsolatban pedig jórészt formai kifogásai voltak. Elsősorban is az, hogy nem határozták meg a válaszadás lehetséges terjedelmét, a több érintett esetén követendő eljárást. Ebből akár az is következhet, hogy a hibák kijavításával a törvény hatályba léphet."

Nagy szerint a hétköznapi emberek számára nehezen érthető a törvénymódosítás körül kialakult vita, hisz a teljesen helyes és általánosan elfogadott az az igény, hogy akit megsértettek, az legalább tudjon védekezni és az is, hogy a sajtótól védeni kell a magánszférát.

Nagy szerint a törvénymódosítással az a baj, hogy "a törvény nem tesz különbséget közszereplők közügyekben kifejtett véleménye és a civil megnyilvánulások között. A privát emberekről egyébként is ritkán közölnek a sajtóban sérelmes véleményeket. Ez a közszereplők kiváltsága. Ők, a kevéssé és akkor is inkább egymásnak kiszolgáltatottak kaphatnának jogot ahhoz, hogy bíróság elé vigyenek és tízmilliókra büntettessenek sértőnek gondolt véleményeket."

Nagy szerint a törvényjavaslat "a politikai szándékok felől értelmezhető tisztán. Répássy azt a lex Pokolt fejlesztette tovább, amelynek névadója a sajtó - saját politikai pozíciójából ellenségesnek értelmezett - túlhatalmát kívánta megtörni. Hol hirdetési adóval, hol véleményhelyreigazítással. Répássy a kisgazda képviselőtől átvett stafétabottal ügyesebben helyezkedett. Csak a személyhez fűződő jogokat védené a lapokra kényszerített véleménycikkekkel. Súlyosbított viszont a büntetőbírsággal."

Nagy véleménye szerint "azt lehetett remélni, hogy e törvényt az alapvető jogelvek megfékezhetik. Félő most már, hogy nem ez a helyzet. De (kicsit) sértenénk az alkotmánybírák személyhez fűződő jogait, ha őket hibáztatnánk. Ez a törvény ugyanis elsősorban emberségében és nem jogszerűségében hibás."

Répássy Róbert szerint (Nyusztay Máté: Répássy Róbert: Bőven kaptunk útmutatást, Népszava, 2001. december 5.) "az Alkotmánybíróság (Ab) nem mutatott rá olyan hibákra, amelyek ne lennének kijavíthatóak. És ez részben siker. Sőt, az AB támpontot is adott arra, hogyan lehetne átdolgozni a javaslatot."

Répássy véleménye szerint "az alkotmányban kellene deklarálni, hogy egyetlen alkotmányos jog sem korlátozhat egy másik alkotmányos jogot. Vegyük például az egyik legalapvetőbb emberi jogot, a méltóságot. Ez a minimum, ami mindenkit megillet, és nem hiszem, hogy ezzel bárki vitába szállna. Az ilyen "típusú" jogok szerintem előnyt élveznek másokkal szemben, például a sajtószabadsággal, a szabad véleménynyilvánítással szemben is. Egyébként szerintem az is üdvözlendő, hogy megdőlt az a tétel, amit eddig sokan hangoztattak, nevezetesen, hogy a sajtószabadság nem korlátozható."

Horváth Balázs ( MDF) nyilatkozata szerint (Pálmai Erika: Alkotmányellenes a válaszadás jelenlegi formája, Népszava, 2001. december 5.) "az MDF egyetért az Alkotmánybíróság döntésével, hiszen az első perctől kezdve egyértelműen kinyilvánította fenntartásait a lex Répássyval összefüggésben (...) és reméli, az Alkotmánybíróság által megfogalmazott kifogásokat Répássy Róbert mielőbb korrigálja és a parlament megalkothatja a módosítást, amely a személyiségi jogok védelmének eszköztárát bővíti."

Vastagh Pál (MSZP), volt igazságügy-miniszter szerint (Pálmai Erika: Alkotmányellenes a válaszadás jelenlegi formája, Népszava, 2001. december 5.) pártja üdvözli az Alkotmánybíróság döntését, amely igazolta a parlamenti vitában elhangzott kritikákat. Vastagh szerint a lex Répássy aránytalanul akarta korlátozni a szólásszabadságot és az Alkotmánybíróság "azzal, hogy elutasította a törvényt, biztosította a véleménynyilvánítás szabadságát Magyarországon (...) és a jövőbeni garanciák szempontjából különösen nagy politikai jelentősége van a döntésnek."

Bauer Tamás (SZDSZ) véleménye szerint (Pálmai Erika: Alkotmányellenes a válaszadás jelenlegi formája, Népszava, 2001. december 5.) "a Fidesz elvesztett egy csatát a sajtószabadság ellen folytatott hadjáratában (...) a Fidesz célja, a sajtó megfenyegetése most nem sikerült, kérdés persze, hogy mi lesz, ha a módosított javaslatot megszavazzák, illetve hogy mit szól majd ahhoz az államfő."

Lentner Csaba (MIÉP) szerint (Pálmai Erika: Alkotmányellenes a válaszadás jelenlegi formája, Népszava, 2001. december 5.) "a sajtó-helyreigazítás szabályainak szigorítására továbbra is szükség van. A jövőben a MIÉP határozottan támogatna egy ilyen törvényt." Lentner szerint "túlságosan elszabadultak az indulatok a médiában, ezért mindenképpen szükség van a jogi szabályozásra."

Spirk Józsefnek az a véleménye (A lexebb remények foszlottak szét? Népszava, 2001. december 5.), hogy a törvénymódosítás azon része, amely szerint nemcsak a hamis tények közléséért lehetne bírságot kiróni, hanem egy kifogásolt véleménynyilvánítással is "a pártfeladat elvégzése volt Répássy képviselő részéről. Hiszen nem felejthető Kövér László számtalanszor elmondott fixaideája, mely szerint a baloldali sajtó egyszerűen és egészében a Fidesz ellenszele".

Spirk szerint "az nem véletlen, hogy a törvényről, amelyet nyár elején el is fogadott a parlamenti többség, az újságíró-szövetség is úgy nyilatkozott, hogy mögötte nem lehet nem észrevenni az újságírók megfélemlítésének szándékát". Spirk szerint "a sajtó is hiába emleget majd újra fenyegetést vagy megregulázó szándékot, hiszen maga az Alkotmánybíróság készített útmutatót ahhoz, hogyan lehet a médiát a polgári, mind pedig a büntető törvénykönyv az eddigieknél is hathatósabb szigora alá helyezni."

A Magyar Hírlap szerkesztőségi cikke szerint (A zöld út járhatatlan, 2001. december 5) az Alkotmánybíróság döntésével "győzött a józan ész. A több sebből vérző lex Répássy az Alkotmánybíróság előtt - hosszú szenvedés után - elvérzett. A névadó sikerről beszél ugyan, és arról, hogy zöld utat kapott a válaszadás jogintézményének bevezetése, ám azon a zöld úton meglehetősen sok akadály tornyosul. Először is az az apróság, hogy a válaszadás jogának a törvényben meghatározott módjáról állapították meg, hogy alkotmányellenes. Elsősorban azért, mert aránytalanul korlátozza a sajtó-, a szólás- és a szerkesztési szabadságot. Ez önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy a lex Répássyt elfelejtsük, de számos további kifogás is fölmerült: párhuzamos indoklást írt Bihari Mihály, s további kritikai észrevételeket tett még négy alkotmánybíró. Bihari Mihály rámutatott arra, hogy a törvény a válaszadás korlátlan szabadságát 'vezetné be', ami - tegyük hozzá - maga az abszurdum, avagy az újság halála. Czucz Ottó szerint a korlátozás nélkül kiszabható bármekkora bírság sérti a jogbiztonságot. Kiss László pedig egyenesen fölöslegesnek ítéli a közérdekű bírság intézményét. Kukorelli István szerint a kötelező válaszadás is alkotmánysértő, meg a korlátlan bírság is".

A Magyar Hírlap szerint furcsa Répássy Gergely reakciója, amely szerint "nem a törvény 'módszertani' hibái a lényegesek - azok kijavíthatók, már dolgoznak is rajta -, a fontos az, hogy elismerték a válaszadás jogát, s megerősítették az emberi méltóság, becsület és a jó hírnév tiszteletben tartásának kötelezettségét, továbbá azt, hogy a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadságát korlátozzák az alkotmányos és személyiségi jogok (...) hiszen a sajtó- és a vélemény nyilvánítás szabadsága eddig sem volt korlátlan, az emberi méltóságot és a jó hírnévhez fűződő jogot eddig is tiszteletben kellett tartani. Ezt mondja maga az alkotmány, ezt mondja a sajtótörvény, vannak szankciók erre a Polgári törvénykönyvben is".

A Magyar Narancs szerkesztőségi cikke szerint (Lex nemulass!, 2001. december 6.) "az Ab a Ptk. Ilyen irányú módosítását azonban mégis hatályon kívül helyezte, arra való hivatkozással, hogy a módosítás nem szabályozta a válaszadás (terjedelmi, technikai) korlátait. Ennyit kell tehát a törvényen bütykölni: aztán jöhetnek ahogy a csövön kiférnek az 'ellenvélemények'. Meg persze a közérdekű bírságok: a Lex Répássy ama passzusa ugyanis, amely a jogsértés megállapítása után a bíróság számára kötelezővé teszi a korlátozás - azaz felső összeghatár - nélküli közérdekű bírság kiszabását, csont nélkül ment át az AB-n. És nem csak arról van szó, hogy - amennyiben a kifogásolt módosítást az Ab határozat szellemében áramvonalasítja kissé a parlamenti többség - a törvény betűje szerint nem lehet majd műkritikát, pamfletet, tárcát, személyiségrajzot írni; hogy tehetségtelen, törtető, hataloméhes, lábon megvett nímandokról nem lehet majd leírni, hogy azok, akik, hogy életművük egy lyukas garast ér. Hisz rögtön beírnak: és bírósági hátszél lobogtatja majd kezükben irományaikat. (...) De az Ab határozat kimondja: 'a válasz közlésének kötelezettsége az alapvető jog védelmében segítséget nyújt azoknak, akik egyébként gyengébb pozícióban vannak, mint a tömegtájékoztatási eszközök fölött rendelkezők'. (...) De mi az , hogy egyébként gyengébb pozíció? (...) A nyilvánosság előtt akkor szólalnak meg, amikor akarnak. Beszélhetnek a parlamentben, a híradókban, az újságokban, köztük azokban is, amelyek nem rokonszenveznek nézeteikkel és intézkedéseikkel, de az ő közvetlen befolyásuk alatt állnak."

A Magyar Narancs szerint "ettől a kormánytól, a következőtől, az államtól lassan nem védi ennek az országnak a lakóit semmi más, csak a leírt, kimondott szó: az utolsó fegyver, amit az ember saját méltóságának védelmére kitalált. A sajátjáéra, és nem az államára."

Lencsés Károly szerint (A lex Pokoltól a lex Répássyig, Népszabadság, 2001. December 11.) "a Fidesz - Magyar Polgári Párt vezette koalíció négyszer tett kísérletet arra, hogy megregulázzák a hatalom számára kényelmetlen véleményeknek is helyt adó, vagyis többé-kevésbé szabad sajtót: a kisgazda Pokol Béla két alkalommal, majd a kormány, legutóbb pedig Répássy Róbert fideszes képviselő és öt társa tett indítványt a Polgári törvénykönyv sajtó-helyreigazításról szóló rendelkezéseinek módosítására".

Lencsés szerint Répássy azzal érvelt: 'A vélemény- és a sajtószabadság nem ütközhet az emberi méltósághoz fűződő joggal' (...) Répássy azonban tévedett, a sajtószabadság igenis ütközhet az emberi méltósághoz fűződő jogokkal. A közhatalom gyakorlóinak esetében ugyanis - mondta ki egy 1994-es határozatában az Alkotmánybíróság (AB) - kisebb mértékben korlátozható a véleménynyilvánítás szabadsága, mint más esetekben; a testület szerint ugyanis az állami és önkormányzati intézmények szabad bírálata a demokrácia lényegi eleme".

Lencsés szerint egy konkrét ügy kapcsán korábban már "a bíróság első és másodfokon is kimondta (...) azt: a véleménynyilvánítás szabadsága nem egyenlő azzal, hogy a sajtónak feltétlenül közölnie is kell mások véleményét."

Babus Endre szerint (Oda lőjenek!, HVG, 2001. december. 13.) "az Alkotmánybíróságnak az úgynevezett lex Répássy ügyében hozott határozata újra láthatóvá tette a testületen belüli törésvonalakat. A "szájkosártörvényt" csupán módszertani okokból elmarasztaló döntés a konzervatív bírák álláspontjának győzelmét jelzi. A törvény "keresztapja" ennek ellenére hajlandónak mutatkozik a részleges visszavonulásra".

Babus szerint "az AB egy olyan, csupán öt mondatból álló törvényt minősített a múlt héten koncepcionálisan voltaképpen alkotmányosnak, aminek a jogtudós-akadémikus köztársasági elnök eredetileg három bekezdését is alkotmányellenesnek találta a négyből."

Babus szerint "kérdés, mennyire meggyőző a 7:4 arányban elfogadott többségi határozat. A tíz közlönyoldal terjedelmű ítélettel összességében csaknem azonos méretű különvélemények több ponton súlyos és nehezen megkerülhető szakmai kifogásokat támasztanak az ítélettel szemben".

Babus szerint "a lex Répássy alkotmányosságának vizsgálata során végül az AB konzervatívnak tekintett szárnya (Bagi István, Harmathy Attila, Strausz János, Tersztyánszkyné Vasadi Éva) kerekedett felül. Ebben döntő szerepe volt annak, hogy a szavazáskor őket támogatta az a két bíró - Németh János elnök és Erdei Árpád -, akik elemzők szerint már hosszabb ideje a mérleg nyelvének szerepét töltik be a testületben. Sőt ezúttal (ha a többiekétől némiképp eltérő érveléssel) ehhez a csoporthoz csatlakozott Bihari Mihály is, akit egyébként a szabadságjogok mellett erőteljesebben kiálló bírák között tartanak számon."

Holló András, Kukorelli István, Czúcz Ottó és Kiss László alkotmánybírák karakteres különvéleményekkel utasították el a szabad közbeszédet korlátozni kívánó törvénytervezetet:

Czúcz Ottó nem értett egyet "a többségi döntéssel elfogadott határozatnak azzal az elemével, amely alkotmányosnak ítélte a (...) közérdekű célra fordítható bírság összegének megállapítási módját. (...) Ennek kiszabandó mértékéről maga a tervezett módosítás úgy rendelkezik, hogy annak 'összegét úgy kell meghatározni, hogy az visszatartsa a jogsértőt a további jogsértésektől'. Itt tehát már nem a felek egyikét ért hátrányok másik fél által történő kiegyenlítéséről van szó, hanem az állam közhatalmi eszközeinek az alkalmazásáról. (...) Az ilyen represszív célú jogintézmények tipikusan más jogterületek (például a büntetőjog, szabálysértési eljárások) szabályozási körébe tartoznak. (...) Különösen aggályos azonban ez a megoldás, ha (...) az eljáró bíróságok számára nem rögzítik azokat a kereteket, amelyek között a bírságkiszabási hatáskörüket gyakorolhatják. E határok nélkül túlzottan tág tere nyílik a bírói mérlegelésnek (esetleg a bírói önkénynek)."

Holló András szerint "A válaszadás jogára vonatkozó szabályozás a sajtószabadság elé a tényállítás és az értékítélet közötti különbséget figyelmen kívül hagyva emel korlátot. (...) A válaszadási jog (...) többletkorlátozás, ami szükségtelen mértékben korlátozza a szerkesztés szabadságát, ezáltal a sajtószabadság lényeges tartalmát".

Kiss László úgy ítélte meg, "hogy a jelen indítvánnyal kapcsolatban sokkal többről van szó, mint a Ptk.-t módosítani kívánó rendelkezések alkotmányosságáról. Az alapvető gondok eredőit (...) abban látom, hogy az Országgyűlés mindmáig nem alkotta meg az alkotmány 61. § (3) bekezdésében 2/3-os szavazattöbbségű szabályozási körébe utalt, sajtószabadságról szóló törvényt. Így nyílik mód és lehetőség arra, hogy a széles konszenzuson alapuló 'alkotmányos sajtójog' hiányában az Országgyűlés egyszerű többséggel elfogadott törvényekkel (...) szabályozzon olyan viszonyokat, amelyek sokkal inkább az alkotmány 61. § (3) bekezdésében előírt minősített többséget igénylő sajtótörvénybe kívánkoznának. (...). A közérdekű célra fordítható bírság intézményét szükségtelennek tartom."

Kukorelli István szerint "a bizonytalan összegű közérdekű bírság bevezetésének (...) öncenzúrázó és ezáltal visszatartó hatása lehet a bíráló, kritizáló értékelések és vélemények megjelentetésére. Ez a sajtó, közelebbről a szerkesztés szabadságának alkotmányosan elfogadhatatlan korlátozása." Kukorelli kifogásolta azt is, hogy a lex Répássy a válaszolási jog meghatározásakor meg sem kísérelte, hogy különbséget tegyen magánszemélyek és közéleti személyiségek között.