A médiatörvény problémái

Az Európai Bizottság idei Országjelentésében kritikával illetett területeket elemző sorozatunkban most a médiatörvény és a közszolgálati média problémáit elemezzük.Az Európai Bizottság által az Unió bővítéséről minden évben közzétett, az egyes tagjelölt államok integrációs folyamatát elemző országjelentések Magyarországról szóló fejezete az idén is többségében pozitív megállapításokat tartalmaz az ország felkészültségéről. A különböző területek kapcsán a dokumentum legtöbbször úgy fogalmaz, hogy ez előző évhez képest "további jelentős előrelépés történt". Ehhez képest meglehetősen egyértelmű és határozott az összefoglalónak az audiovizuális szektor kapcsán tett lakonikus rövidségű kijelentése, miszerint: "Az audiovizuális szektor tekintetében előrehaladás nem érzékelhető." Ezzel a Bizottság újra tudtára adta hazánknak, hogy a magyar médiarendszer jelenleg hatályos szabályozása továbbra sem felel meg a közösségi jognak, és amennyiben ez a helyzet nem változik, lehetetlenné válik a kulturális és audiovizuális fejezet lezárása a csatlakozási tárgyalásokon.

A magyar belpolitikai helyzet ismerői számára nem újdonság annak kijelentése, hogy a médiaszektor euro-konformmá tétele Magyarországon jelenleg elsősorban politikai kérdés. Míg a többi, lemaradással küzdő területen (például agrárium, környezetvédelem) a jogszabályok módosításán kívül általában jelentős állami források "bevetésére" is szükség van, addig az audiovizuális szférát szabályozó normák néhány kulcsfontosságú rendelkezés átemelésével elvileg alkalmassá tehetők az Unión normáinak megfelelő működésre. Azért csak "elvileg", mert a gyakorlatban ezek a hosszabb-rövidebb (az alábbiakban bemutatott) módosítások önmagukban nem oldanák meg a médiatörvény (1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról, a továbbiakban: Médiatörvény) egészét érintő problémákat, és nem csinálnának belőle egy csapásra "jó törvényt". Elvi a felvetés azért is, mert a módosítások nem tartalmazzák azokat az új rendelkezéseket, amelyeket ugyan az uniós jogszabályok konkrétan nem említenek, elmaradásuk azonban mégis súlyosan jogsértő, és az Unió politikai elveivel nem összeegyeztethető helyzetet konzerválnának. (Ilyen a közszolgálati médiumok irányításában évek óta fennálló gyakorlat, amely az intézményeket vezető kuratóriumok elnökségében rögzítette a kizárólagos kormánypárti képviseletet.)

Az alábbiakban a fent említett - a jogharmonizációhoz és így a csatlakozáshoz - minimálisan szükséges módosításokat tekintjük át, egybevetve a területet elsődlegesen szabályozó Uniós irányelvet (a továbbiakban: Irányelv) , az Irányelvvel összefüggő, és 1998 óta Magyarországon is hatályos európai egyezményt (a továbbiakban: Egyezmény) , valamint a Kormány által idén tavasszal az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatot (a továbbiakban: Törvényjavaslat) a Médiatörvény módosításáról, amelyet a parlament - kétharmados többség hiányában - nem fogadott el.


1. probléma: A Médiatörvény hatálya

Legelőször is alaposan és körültekintően fölülvizsgálandó a Médiatörvény hatálya. A jelenlegi törvény meglehetős egyszerűséggel a "magyarországi műsorszolgáltatásra" terjeszti ki a jogszabály tárgyi hatályát. A fogalmak között pedig definiálja a magyarországi műsorszolgáltatást, és azt mondja, ilyennek kell tekinteni azt a műsorszolgáltatást, amelynek (a) műsorszolgáltatója Magyarországon rendelkezik székhellyel vagy lakóhellyel, vagy (b) ha a közzétételére használt berendezést Magyarország területén telepítették. A törvényalkotók valószínűleg úgy vélték, ezzel a két feltétellel lefedték mindazokat a lehetőségeket, amelyek egy magyar irányítású illetve szerkesztésű, vagy csupán Magyarországról közvetített, külföldi irányítású csatorna működésével kapcsolatban előállhatnak. Ez a megoldás egyfelől hézagos, másfelől viszont fölöslegesen kiterjesztő jellegű. Könnyűszerrel kivonhatja magát a törvény hatálya alól az a vállalkozás, amely például úgy dönt, hogy - az ottani cégjogi és távközlési szabályok betartásával - Szlovákiában vagy éppen Romániában alapít televíziós céget, bérel vagy üzemeltet egy műholdas feladóállomást (uplink) és kizárólag magyar nyelvű és tartalmú, a magyar közönséget célzó műsorral belép a hazai médiapiacra. Noha a szerkesztői döntések Magyarországon születnek, mivel cégjogilag külföldi vállalkozásról van szó, és a műsorterjesztésre szolgáló berendezést pedig szintén külföldön telepítették, az ilyen műsorszolgáltatásra nem vonatkoznak a Médiatörvény szabályai. Nem nehéz belátni, hogy a magyarországi versenytársak alappal tiltakoznának a versenyszabályokat sértő tevékenység ellen, ezt a tiltakozást azonban nem a - "csak" a joghézagot kihasználó - televíziónál, hanem a versenytorzító szabályozást megengedő közhatalomnál kellene megtenniük.

Mivel az ilyen jellegű korlátozó szabályok általában az Unió alapvető szabadságait rögzítő alapszerződéseket sértenék, az EU nem is tolerál efféle rendelkezéseket. A bevezetőben említett vonatkozó Irányelv ezért meglehetősen körültekintően szabályozza az Irányelv hatálya alá eső műsorszolgáltatás fogalmát, nehogy valamelyik közös piaci szereplő alaptalan versenyelőnyre tegyen szert társaival szemben. Az Irányelv hatályáról szóló szabályokat a Törvényjavaslat lényegében maradéktalanul átveszi. Ennek megfelelően úgy rendelkezik, hogy a Médiatörvény hatálya akkor is kiterjed a műsorszolgáltatásra, ha a műsorszolgáltató székhelye vagy a szerkesztői döntések meghozatalának helye közül az egyik Magyarországon, a másik pedig az Európai Unió valamely tagállamának területén van, és a műsorszolgáltatónál tevékenykedő munkaerő jelentős része Magyarországon, vagy az Unió területén tevékenykedik, vagy "a magyar gazdasághoz ténylegesen és szilárdan kötődő műsorszolgáltató műsorszolgáltatási tevékenységét a Magyar Köztársaság területén kezdte meg."

Médiatörvényünk hatályra vonatkozó rendelkezései, mint fentebb említettük, ugyanakkor más tekintetben meglehetősen kiterjesztő jellegűek. Az európai Irányelv kifejezetten kiveszi saját hatálya alól azokat a műsorszolgáltatásokat, amelyek kizárólag az Unión kívüli államokban foghatóak. Ezzel szemben a Médiatörvény ilyen rendelkezést nem tartalmaz. (Megemlíti ugyan a "külföldre irányuló műsorszolgáltatás" fogalmát, ennek azonban csak a közszolgálati rádió esetében van jelentősége, egyébiránt pedig nem veszi ki a törvény hatálya alól azokat a rádiókat és televíziókat, amelyek kizárólag külföldre sugározzák műsoraikat.) Akár azzal is indokolhatnánk mindezt, hogy a jogalkotó így kívánta elejét venni annak, hogy valaki Magyarországról más államba sugározva így bújjon ki mind az illető állam, mind Magyarország jogi szabályozása alól.

Ha ez volt a cél, nem igazán sikerült teljesíteni. Ezt az HBO és a Canal+ között 1996-ban, a lengyelországi műsor körül kialakult konfliktus ékesen bizonyította, amely vitában épp a magyar szabályozás fogyatékosságára derült fény. Az eset azóta lényegében egyfajta iskolapéldává vált, és a magyar médiaszabályozás kapcsán számtalanszor előkerült. Az említett esztendőben az HBO Polska úgy döntött, a lengyel közönségnek szánt műsorát Magyarországról "lövi" műholdra, és ezzel próbált kibújni az európai gyártású művek arányát szigorú kvótákkal szabályozó lengyel médiatörvény hatálya alól. Attól sem kellett tartania, hogy a magyar törvény fogja túlságosan gúzsba kötni működését, mivel jogszabályunk az HBO tevékenységét csak műsorszétosztásnak minősítette (tekintve, hogy a szerkesztett műsor egésze kazettákon érkezett Londonból). Ezzel szemben a Lengyelországból sugárzó Canal+ Polska, mint lengyel műsorszolgáltató, kénytelen volt betartani a helyi kvótákat, és így, állítása szerint, jelentős versenyhátrányba került vetélytársával szemben. (A magyar Médiatörvény európai média- és versenyjogi szabályokat sértő ezen rendelkezései miatt maradt ki Magyarország a Media II, illetve marad ki jelenleg is a Media Plus programból, amely egyébként a társult államok számára is nyitva áll.)

A Törvényjavaslat ezt a hibát úgy kívánja orvosolni, hogy a Médiatörvény rendelkezéseit kiterjeszti a magyarországi műsorszétosztási tevékenységre is, így tehát arra is, ha valaki csupán műholdas feladó állomást üzemeltet Magyarországon. (Ez összhangban áll az Irányelvvel, amíg viszont az - mint fentebb láttuk - kiveszi a szabályozás alól a kizárólag külföldön fogható műsorszolgáltatást, a magyar törvény ezt elmulasztja megtenni.) Sőt, a törvénybe "Műsorszétosztás" címmel egy teljesen új fejezet is bekerülne, amely szerint ezután az ORTT-nek (is) be kellene jelenteni a műsorszétosztási tevékenységet (vagyis műholdas vagy vezetékes úton műsor eljuttatását a műsorszóró adókhoz, vagy a kábeltelevíziós fejállomásokhoz), illetve az ilyen tevékenységet végezni kívánó vállalkozás adatait.


2. probléma: A Médiatörvény nem megfelelő fogalomhasználata

Módosításra szorul a Médiatörvény a 2. §-ban található értelmező rendelkezések, ha úgy tetszik alapfogalmak tekintetében is. A törvény 48 pontban sorolja fel a jogszabályban használt főbb fogalmakat, megadva egyúttal olyan terminusok definícióját, mint a "műsorszolgáltatás", "magyarországi műsorszolgáltatás", "reklám", "támogatás", "közszolgálati műsorszám" stb.

Az értelmező rendelkezések nyomban fölvetik azt a kérdést: kellő határozottsággal és pontossággal szabályoz-e a Médiatörvény bizonyos fogalmakat, különös tekintettel az új technológiákra. Egy jogszabály alkalmazhatósága azon is lemérhető, mennyire képes a gyakorlati élet változásainak követésére, terminológiája alkalmazható-e bizonyos új jelenségekre. A törvény megalkotói azt a megoldást választották, hogy próbáltak minél általánosabb megfogalmazásokat használni, és kerülni a túl hamar elavuló konkrétumokat. Az eredmény azonban így sem lett túl meggyőző. Noha a jogszabály az általános értelemben vett "rádiózást és televíziózást" szabályozza, a műsorszolgáltatás jelenlegi fogalmába nehezen lenne beilleszthető az úgynevezett "pay per view" szolgáltatás. Talán ezt is hivatott orvosolni például a "műsorszolgáltatás" Törvényjavaslatban megfogalmazott új fogalma. E szerint kikerülne a definícióból a "rendszeres szolgáltatás előzetesen nyilvánosságra hozott adásidőben" fordulat, és helyette csupán ennyi szerepelne: "a nyilvánosság számára vételre szánt rádió-, illetve televízió-műsornak a műsorszolgáltató általi előállítása, elektronikus jelek formájában történő megjelenítése, és a felhasználó vevőkészülékéhez történő továbbítása bármely műsorszétosztó és műsorterjesztő rendszeren." Vagyis az új - az Irányelvnek is megfelelő - definíció felöleli az ún. pay per view jellegű szolgáltatásokat is, azaz amikor a hozzáférés idejét a közönség tagjai maguk választják meg.

Ugyancsak módosulna a "reklám" definíciója is, mégpedig igen lényeges tekintetben. A reklám a jövőben magában foglalná a műsorszolgáltató által "önreklámozás (céljára felhasznált műsoridőt is, a műsorelőzetes kivételével". Vagyis a jövőben beleszámítana a reklámidőbe minden olyan műsorszám, szpot vagy szignál, amelyben az adott rádió vagy televízió csupán önmagát reklámozza, és nem pedig valamely konkrét műsorára hívja fel a figyelmet. (Aki hallgatja például a kereskedelmi rádiókat, észrevehette, hogy ezeknél az önreklámozás bevett gyakorlat, és a műsoridő jelentékeny részét elfoglalja - legalábbis a hallgató számára úgy tűnhet.)


3. probléma: A kizárólagos közvetítési jogok szabályozatlansága

Az uniós normákhoz képest komoly hiányossága a Médiatörvénynek az ún. kizárólagos közvetítési jogok elégtelen szabályozása. Ezen a területen az Irányelv abban tartalmaz újdonságot a magyar törvényhez képest, hogy előírja a tagállamok számára a "társadalom számára nagy jelentőséggel bíró események" listájának összeállítását, azzal a céllal, hogy ezen kijelölt események közvetítési jogainak meghatározásakor tekintettel kell lenni bizonyos alapelvekre. Ezek közül a legfontosabb - és ezt a Törvényjavaslat is tartalmazza -, hogy "kizárólagos közvetítési jog nem gyakorolható olyan módon, hogy a hazai közönség meghatározó részét megfossza a társadalom számára nagy jelentőséggel bíró televíziós események figyelemmel kísérésétől." A Törvényjavaslat a Kormány hatáskörébe utalja annak meghatározását - az ORTT-vel egyetértésben -, hogy miket kell fölvenni e kiemelkedő jelentőségű események listájára.

A kérdést a bevezetőben hivatkozott nemzetközi Egyezmény is csupán deklaratív jelleggel szabályozza, az államokra róva annak feladatát, "vizsgálják meg" a kizárólagos közvetítési jogokkal kapcsolatos törvényi intézkedések lehetőségeit. Ehhez képest tehát a Törvényjavaslat mindenképpen többet és konkrétabbat tartalmaz, s leglényegesebb pontja az, hogy ha egy műsorszolgáltató olyan esemény közvetítésére szerzett jogot, amelyet akár valamely uniós tagállam, akár az Egyezményt módosító jegyzőkönyvet aláíró valamely állam nagy jelentőségűnek minősített, köteles a hozzá forduló meghatározó vételkörzetű külföldi műsorszolgáltatónak ésszerű szerződési ajánlatot tenni az esemény közvetítésére.


4. probléma: Az európai művek műsoridőn belüli arányára vonatkozó rendelkezések hiánya

Az HBO Polska kontra Canal+ Polska ügy óta kétségtelenül a magyar médiaszabályozás Akhillész-sarka az európai művek műsoridőn belüli arányára vonatkozó rendelkezések hiánya. A szabályozatlanság miatt Magyarország által elszenvedett hátrányokat csak jogharmonizációval lehet megszüntetni, a kellemetlen nemzetközi visszhangokat azonban, egyfajta "tűzoltás" módján az ORTT már 1997-ben, az országos kereskedelmi televíziós pályázatok kiírásakor igyekezett tompítani. A kiírás részét képező műsorszolgáltatási szerződéstervezetekbe ugyanis egyszerűen belefoglalta az európai művek arányára vonatkozó szabályokat, így aztán a két új kereskedelmi televíziót már kötelezték az új kvóták. Mindez azonban nemhogy nem helyettesíthette a jogharmonizációt, de egyenesen ellentétes is az EU jogával, amennyiben bizonyos műsorszolgáltatókat diszkriminál másokkal szemben. Hogy a helyzet ne legyen ennyire egyszerű, a Médiatörvény az európai művek helyett a magyar műsorok arányát határozza meg, amellyel szintén az Unió diszkriminációt tiltó szabályaiba ütközik, amennyiben a nemzeti "árukat és szolgáltatásokat" előnyösebb helyzetbe hozza a piacon az EU más államaiból származó árukhoz képest. A jelenlegi szabályozás tehát - az EU-csatlakozást szem előtt tartva - teljes egészében cserére szorul. A helyzeten az Egyezmény szövege sem igazán segít, mivel ezen a területen az is inkább deklaratív és nem kötelező jellegű szabályokat tartalmaz, amikor azt mondja, "minden egyes fél lehetősége szerint biztosítja" az európai művek túlsúlyát a műsorszolgáltatásokban. Vagyis határozott megoldást ez a rendelkezés sem ad a problémára.

Az Irányelv egyetlen kvótát ismer: eszerint a televíziós műsorszolgáltató az évi teljes műsoridő több mint felét európai művek bemutatására köteles fordítani. Ezt a szabályt a Törvényjavaslat szerint Magyarország csak az uniós csatlakozás napjától alkalmazná, vagyis addig fennmaradhatna a jelenlegi rendszer. (Van azért egy másik műsortartalmi kvóta is: ez kimondja, hogy a műsorszolgáltató évi teljes műsoridejének vagy műsorkészítésre rendelkezésre álló forrásainak legalább tíz százalékát olyan európai művek számára köteles fenntartani, amelyeket tőle független előállító hoz létre.) Az Irányelv a félreértések elkerülése végett pontosan és részletesen meghatározza, mit kell európai mű alatt érteni. Ebből a szempontból a jogszabály azt tekinti zsinórmértéknek, hogy a film elkészítéséért felelős előállító, vagy a film szerzőinek és a megalkotásában közreműködőknek a többsége mely államban telepedett le. Ha az adott állam az Unió tagja, vagy az Egyezmény részese, akkor az előállított filmet is európainak kell tekinteni. Az említett elvet további részletekkel pontosító rendelkezések mellett azonban van egy fontos korlátozó jellegű szabálya az Irányelvnek. Az Európai Unión kívüli európai államból származó audiovizuális művet ugyanis csak akkor lehet európainak tekinteni, ha ott az Európai Unió bármely tagállamából származó művek nem szenvednek hátrányos megkülönböztetést. E rendelkezés alapján - noha Magyarország részese az Egyezménynek - Médiatörvényünk diszkriminatív rendelkezései miatt a hazánkban készült filmalkotások az Unió tagállamaiban nem minősülnek "európai műveknek" .


5. probléma: Megoldandó a kiskorúak védelme

A Törvényjavaslat szerint jelentősen bővülne a Médiatörvénynek a kiskorúak védelmét célzó része. Az Irányelvvel összhangban - amelynek elfogadásakor a Bizottságra bízták egy tanulmány elkészítését a műsorok korhatár szerinti kategóriákba sorolásáról - a javaslat öt csoportba sorolja a televíziós alkotásokat. Az elsőbe a minden korosztály számára ajánlott műsorok tartoznak, amelyek bármikor közzétehetők. A második kategóriába a szülői felügyelet mellett ajánlott műsorok, míg a harmadikba a tizennégy éven aluliaknak nem ajánlott művek tartoznak, s ez utóbbiak megfelelő jelzéssel csak 21.00 és 05.00 óra között sugározhatóak. A negyedik csoportba csak a tizennyolc éven felülieknek ajánlott műsorok tartoznak, mivel azok meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása. Ilyen programok csak 23.00 és 05.00 óra között tehetők közzé, előzeteseik pedig csak 21.00 és 05.00 között, azokban sem szerepelhet viszont 23.00 óra előtt olyan elem, amely a műsorszám IV. kategóriába sorolását megalapozza. Az V. csoportba tartozó (pornográfiát vagy szélsőséges erőszakot tartalmazó) műsorok egyáltalán nem tehetőek közzé.

A jelenlegi gyakorlathoz képest újdonságot jelent, hogy a különböző kategóriákat jelző piktogramokat a képernyő sarkában a műsor egész időtartama alatt föl kell tüntetni (kivéve az első csoportba tartozó műsorokat). Vagyis nem lesz elég csupán a programok első néhány percében elhelyezni a képernyőn a kis színes háromszöget vagy kört. A Törvényjavaslat szerint az egyes műsorok konkrét minősítésénél irányadó szempontokat az ORTT határozza meg. Az Irányelv lehetőséget ad a kiskorúak egyéb eszközökkel való védelmére is, amikor úgy fogalmaz, nem kell alkalmazni a fenti rendelkezéseket akkor, ha más módon - például alkalmas technikai eszközzel - biztosított, hogy gyermekek az adott műsorokat ne lássák és hallják.


6. probléma: Nem európai reklámszabályozás

A Médiatörvény reklámkorlátokra vonatkozó szabályait nemcsak a kereskedelmi televíziók tartják túlságosan szigorúnak, de azok az európai Irányelvhez képest is korlátozó tartalmúak. A magyar jogszabály szerint a műsorszolgáltatás műsoridejének bármiként számított egy óráján belül a klasszikus reklám nem haladhatja meg a tizenkét percet. Az európai Irányelv ugyanakkor nem "bármiként számított" órára, hanem egész órától egész óráig tartó időtartamra határozza meg a tizenkét perces korlátot. A Törvényjavaslat nem veszi át ezt az enyhébb szabályt (erre lehetőség van, hiszen a tagállamok a szigorúbb irányban eltérhetnek a közösségi jogszabálytól), az uniós joggal összhangban feloldaná viszont a negyvenöt percnél rövidebb sorozatok, a könnyű szórakoztató műsorok és a dokumentumfilmek reklámmal való megszakításának tilalmát. A negyvenöt percnél hosszabb filmalkotások esetében a módosítás után is legalább húsz percnek kellene eltelnie két reklámblokk között. Szintén szigorúbb a Médiatörvény az egyes műsortípusok környezetében elhelyezhető reklámokkal kapcsolatban. Az Irányelv kifejezetten csak vallási műsorszolgáltatások esetében tiltja a reklámozást, az egyes vallási műsorok - amennyiben harminc percnél hosszabbak - megszakíthatók reklámmal. A Médiatörvény a jövőben sem engedné meg azt, hogy vallási, vagy egyházi tartalmú műsorokba reklámot iktassanak.

A Médiatörvény jelenlegi szponzorálási szabályai szintén szigorúbbak az európai gyakorlatnál, kis szépséghiba azonban, hogy a szigorúság ebben az esetben a versenysemlegesség megsértésével is társul. Ma ugyanis, ha egy cég szponzorálni, azaz támogatni kíván egy műsort, azt csak a vállalat nevének megjelenítésével teheti meg, vagyis termék nem lehet szponzor. Mindez azonban a versenyjogba ütköző lehet, hiszen előnyösebb helyzetbe hozza azokat a cégeket, amelyek a cégnevükkel azonos elnevezésű termékeket gyártanak vagy forgalmaznak. Ennek megfelelően a Törvényjavaslat - az Irányelvvel összhangban - lehetővé tenné a terméken keresztüli támogatást is. Továbbra is megmarad viszont a Médiatörvényben már most is szereplő három elv: a szponzor nem befolyásolhatja a műsor tartalmát (illetve a jelenlegi gyakorlattól eltérően műsor időpontját sem), nem szólíthat fel közvetlenül vásárlásra, és a nézőket tájékoztatni kell a szponzorálásról. A módosítás szerint két új fogalom lépne az eddigi közvetlen ajánlat helyébe is, mégpedig a - teleshoppingként ismert - "televíziós vásárlás" és a "televíziós vásárlási műsorablak". Utóbbi legalább tizenöt perc hosszúságú, és az Irányelv szerint naponta nyolc darab sugározható belőle, összesen legfeljebb nyolc óra időtartamban. Ugyanakkor a magyar Törvényjavaslat ez utóbbi időkorlátot két órában maximálja. Tovább szigorodnának a kiskorúaknak szóló, valamint az alkoholtartalmú termékeket népszerűsítő reklámokra vonatkozó szabályok, így például bekerülne a Médiatörvénybe az a rendelkezés, miszerint az alkoholtartalmú italok reklámja "nem kelthet olyan benyomást, hogy az alkoholtartalmú italok fogyasztása hozzájárul a társadalmi vagy szexuális sikerekhez."


7. probléma: A közszolgálati média egyoldalú irányítása

Nem jelentőségénél, hanem sajátos helyzeténél fogva tárgyaljuk utolsó helyen a médiakuratóriumok körül kialakult állapotot. A fentiekkel ellentétben ugyanis a közszolgálati média irányítására vonatkozóan az EU-nak nincs kötelező erejű, konkrét rendelkezéseket is tartalmazó jogszabálya. A közösségi jog a tagállamok kompetenciájában hagyja annak meghatározását, milyen kereteket kívánnak kialakítani a közmédia működésére vonatkozóan, feltéve, hogy ezek a keretek megfelelnek bizonyos alapvető normáknak és alkalmasak az Unió által a közszolgálati műsorszolgáltatók számára meghatározott célok elérésére. Az EU ugyanis abból az alapfeltevésből indul ki - joggal -, hogy a közrádiók és köztelevíziók irányítási mechanizmusának meghatározásakor minden tagállam magától értetődően szem előtt tartja az Unió politikai alapelveit és a demokratikus normákat (amelyek a csatlakozni kívánó tagjelöltek számára politikai kritériumokként jelennek meg).

A hazánkról szóló országjelentésben a Bizottság már 1997-ben megállapította, hogy Magyarország teljesítette a politikai kritériumokat. Az idei jelentsének is ez az első mondata, de néhány bekezdéssel lejjebb, az emberi jogok és szabadságok említése kapcsán a jelentés megjegyzi, hogy "a közszolgálati média területén megoldást kell találni a Kuratóriumok összetételével kapcsolatban." Ez azt jelenti, hogy az EU a problémát nem egyszerűen az audiovizuális szektor problémájának tartja (különben abban a bekezdésben tárgyalná), hanem a demokrácia és az emberi jogok témakörébe tartozó kérdésnek. Noha a tárgyban nincs kötelező európai norma, az Unió egyéb dokumentumaiban többször előfordul a médiumok demokratikus irányításához fűződő érdek fontossága. A Tanács egy 1999 januárjában kelt határozatában például hangsúlyozza, hogy a különböző csatornákhoz és szolgáltatásokhoz való széleskörű hozzáférés, diszkrimináció nélkül és az egyenlő lehetőségek alapján, szükséges feltétele annak hogy a közszolgálati műsorszolgáltatás betölthesse speciális feladatát.

Az Alkotmánybíróság 1999-ben kelt határozatában nem találta alkotmányellenesnek a Médiatörvénynek azon támadott szakaszát, amely szerint nem akadálya a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriuma megalakulásának az, ha valamelyik parlamenti oldal nem állít jelöltet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelenleg is fennálló jogi helyzet - miszerint a közszolgálati médiumok és a Magyar Távirati Iroda kuratóriumainak elnökségében csak kormánypárti választottak ülnek - megfelel a demokratikus követelményeknek, vagyis a kiegyensúlyozott tájékoztatásra felügyelő médiairányításhoz fűződő elvárásoknak. Az valóban egy tagállam, illetve tagjelölt belügyének tekinthető, miként ügyel a demokratikus normák érvényesülésére a köztelevízióban és a közrádióban - a parlamenti pártok távol tartásával, vagy éppen egyenlő arányú részvételükkel az irányításban -, az általa kialakított jogelvekhez azonban a későbbiekben hűnek kell maradnia. A médiatörvény - egyébként erősen vitatható - megoldása a paritás elvében véli megtalálni a jogi garanciákat, így ennek az elvnek a megsértésével magát a jogintézményt a legalapvetőbb funkciójától fosztották meg. Ennek a felismerése nem igényel jogászi éleslátást, mint ahogy annak felismerése sem, hogy a helyzet konzerválódása újabb érv lehet a Magyarország fölvételét bármilyen okból késleltetni akaró erők kezében.