Az SZDSZ helyzete

Az SZDSZ helyzete az elmúlt hónapok történései alapján leginkább a "stagnálás" kifejezéssel ragadható meg. A párt a politikai napirenden való megjelenés szempontjából tartja harmadik helyét: ugyan meg sem közelíti a Fideszt vagy az MSZP-t, ám jobban szerepel, mint a MIÉP, az FKGP, vagy a többi kisebb párt. Ez a harmadik hely a párt szerepléseiben, illetve e szereplések gyakoriságában is kitapintható; az SZDSZ az az erő, amelyik a két nagy párton kívül ismétlődően, több ügyben is meg tud fogalmazni karakterisztikus véleményt. Így volt ez a kormány munkáját értékelő parlamenti vitanapon éppen úgy, mint az év utolsó parlamenti hetében. A párt támogatottsága is stagnál, ami - tekintve, hogy a két nagy párt együttes támogatottsága a fél évvel ezelőttihez képest nőtt - az SZDSZ szempontjából pozitív fejlemény. Bár nem történt semmiféle áttörés a párt támogatottságát illetően, az SZDSZ jelenleg stabilan tartja az 5-6%-ot.

A párt pozíciójának stagnálása megítélésünk szerint két okra vezethető vissza. Mindkét ok azzal a ténnyel van összefüggésben, hogy az SZDSZ tisztázta, rövid távon milyen szerepet kíván - és tud - játszani a magyar közéletben. Ennek kapcsán az SZDSZ egyrészt elfogadta kispárti helyzetét, másrészt pedig egyértelművé tette szövetségesi politikáját.

Korábbi elemzéseinkben mindkét fenti elemről szóltunk már. Az SZDSZ kispárti szerepének elfogadása kívülálló számára evidenciának - a "valósággal" való szembenézésnek - tűnhet, ám a szabad demokraták számára ez egyáltalán nem így jelent meg. Mint az egyik nagy rendszerváltó párt, az SZDSZ magát mindig a magyar politika meghatározó szereplői közé sorolta. Ennek fényében Demszky Gábor még 2001 tavaszán is önálló, liberális pólus meghirdetésének szükségességéről beszélt. A kispárti öndefiníció elfogadása ehhez az alapálláshoz képest jelentős elmozdulásnak tekinthető. Az SZDSZ ma már tudomásul veszi, hogy nincs a Fidesszel és az MSZP-vel egy szinten; az SZDSZ első emberéből nem lehet miniszterelnök, az SZDSZ pedig nem hogy önálló pólust nem tud kialakítani, de a parlamentbe való bejutásért is küzdenie kell. Míg az SZDSZ korábban önálló liberális alternatívát kívánt állítani, ma megelégedne a parlamentbe jutással is.

A pozicionálás terén végbement változás a fentihez hasonló fontosságú a szabad demokraták számára. Míg a párt korábban, ha fenntartásokkal is, de elképzelhetőnek nevezte a jobboldallal való együttműködést, ma ezt egyértelműen kizárják. Az SZDSZ a kormány bukását kívánja, és ebben együttműködésre törekszik a szocialistákkal. Az SZDSZ első embere tárgyalt Medgyessy Péterrel az együttműködés módozatairól, és biztosra vehető, hogy a 2002-es választások második fordulójában a két párt együttműködése kiterjed majd a kölcsönös visszalépésekre is. Az SZDSZ ma a kormányra kerülést csak az MSZP-vel együtt képzelheti el; ennek megfelelően nem egyszer hangzik el olyan nyilatkozat, hogy az SZDSZ "csak akkor köt koalíciót az MSZP-vel, ha bizonyos feltételek teljesülnek majd" (A kórházak finanszírozásának kapcsán például az SZDSZ leszögezte, hogy csak akkor lépnek koalícióra a szocialistákkal, ha egészségügyi elképzeléseik megvalósulnak.) Az ilyen jellegű állítások kísértetiesen emlékeztetnek a MIÉP által használt toposzokra. A MIÉP elnöke szintén minden létező fórumon hangsúlyozza, hogy kész a Fidesszel koalíciót kötni, ám nem bármi áron; a koalíció csak akkor születhet meg, ha a MIÉP elképzeléseit érvényesíteni tudja.

A kispárti öndefiníció, valamint a szövetségi politika egyértelművé tétele az SZDSZ-t arra ösztökéli, hogy a "biztos" 5% elérésére törekedjen, és ne kísérletezzen olyasmivel, ami e cél elérését megakadályozhatná. Míg Demszky Gábor elnöksége alatt a párt sok kérdésben "mindent vagy semmit" játékot játszott, kockáztatott, konfrontációt vállalt korábbi szövetségesekkel, stb., addig a szabad demokraták most mintha a biztonságot részesítenék előnyben. A párt megszólalásai a kormány bírálata kapcsán ugyan határozottak, ám más, az SZDSZ-hez hagyományosan köthető, ám hagyományosan "veszélyesnek" tekintett kérdésekben az SZDSZ most nem foglal állást. Nem szólalt meg például a párt a Fidesz Lungo Drommal kötött megállapodása kapcsán, vagy más, emberi jogi kérdéseket illetően sem. E kérdések tematizálását az SZDSZ az utóbbi időben kevésbé tartja fontosnak.

Ehelyett a szabad demokraták egy-két, vélhetően nagyobb érdeklődésre számot tartó kérdésre próbálnak összepontosítani. Ez feltehetően annak a következménye, hogy az SZDSZ felismerte: korlátozott megszólalási lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy a párt minden kérdésben karakterisztikus álláspontot jelenítsen meg. Ezért egy-két kérdésben kell markáns véleményt kialakítani, és ezáltal elérni, hogy ez az egy-két kérdés a párttal asszociálódjon. Ennek következtében be lehet "gyűjteni" azokat a szavazókat, akik e kérdések alapján döntenek a választásokkor. E stratégia nem alkalmas arra, hogy egy párt kiemelkedően népszerűvé váljon, de lehetővé teheti, hogy elegendő számú úgynevezett issue-szavazó segítségével elérjen egy biztos - bár alacsony - támogatottságot. Márpedig, mint látható volt, az SZDSZ most éppen erre törekszik.

Egyetlen téma van, amelyről teljes biztonsággal kijelenthető, hogy az SZDSZ kampányának központi elemévé kívánja tenni: az egészségügy. Az SZDSZ minden létező eszközt felhasznált arra, hogy egészségügyi programját kommunikálja: azt rövidítve pontokba szedte, különböző hirdetési módokon közzétette, igyekezett a témában rendezvényeket szervezni, konkrét ígéreteket fogalmazott meg, stb. Van azonban két olyan probléma, amely relatívvá teszi az SZDSZ egészségügyi kampányának sikerét. Egyrészt, az SZDSZ-nek nincs egészségügyi szakembere, így a programot a pártelnök volt kénytelen megjeleníteni. Kérdéses, hogy az egészségügyi problémák megoldásának terén Kuncze mennyire tűnik az érdekeltek szemében kompetensnek. A másik probléma, hogy az egészségügyet központi témává tette az MSZP is. Bár a szocialisták ígéretei az SZDSZ elképzeléseivel nem mindenben egyeznek, mindkét párt több pénzt kíván az egészségügynek, és főként az egészségügyben dolgozóknak biztosítani. Azzal, hogy a témában az MSZP is megszólalt, az SZDSZ elvesztette annak lehetőségét, hogy a kérdést egyértelműen hozzá kössék a választók.

Jelenleg nem világos, hogy milyen más kérdésekre kíván majd az SZDSZ a kampány során koncentrálni. Eredetileg a kormányzati korrupció kérdése is szerepelt a szabad demokrata elképzelések között, ám az SZDSZ-székház ügy kirobbanása egy ilyen téma felvetésének esélyét kétségkívül csökkentette. Elképzelhető, hogy az SZDSZ az adócsökkentésre vonatkozó terveit igyekszik majd kommunikációjának középpontjába állítani. Bár e kérdésben az MSZP is hasonló állásponton van - legalábbis Medgyessy beszédei szerint -, az MSZP alapvetően szociáldemokrata programjában az esetleges adócsökkentés ígérete szükségképpen csekélyebb hangsúlyt kaphat csupán. A "demokrácia helyreállítása", a sorkatonaság eltörlése, az Európai Uniós csatlakozás meggyorsítása mind olyan témák, amelyeket az SZDSZ - korábbi témáira építve - elvileg felvethet. Az SZDSZ jelenleg is rendelkezik pártprogrammal, így nem a program kialakítása, hanem a lényeges elemek kiválasztása és kommunikálása jelentik a párt feladatát.

Az SZDSZ szerény támogatottságát sem az általa felvetett témák, sem a politikai napirenden való szereplése, sem programja vagy meghatározó személyiségei nem indokolják. Az SZDSZ annak ellenére jelentős szereplője a politikai közéletnek, hogy mindössze 5%-on áll, a parlamentben pedig sikerrel veszi fel a versenyt a nála hétszer-nyolcszor nagyobb frakciókkal is. E tényekből levonható az az óvatos következtetés, hogy az SZDSZ alacsony támogatottságának strukturális oka lehet. Az SZDSZ az elmúlt négy év folyamán nem tudott kimozdulni a holtpontról; akármilyen pozicionálási vagy tematizációs stratégiát választott, akárki volt a párt vezetője, az nem javított - de közép- és hosszú távon nem is rontott - a párt támogatottságán.

E tény magyarázata megítélésünk szerint a magyar pártrendszer struktúrájában, a pártverseny jellegében rejlik. Az SZDSZ a mai pártversenyben nem rendelkezik differentia specifica-val; nincsenek olyan lényeges kérdések, vagy olyan lényeges értékek, amelyeket kizárólag az SZDSZ jelenítene meg. Ez nem azt jelenti, hogy az SZDSZ ne képviselne a többi pártétól eltérő álláspontot számos kérdésben - sorkatonaság, adóreform -, vagy hogy nem lennének "saját" értékei - hiszen az SZDSZ kétségkívül az egyetlen liberális párt ma Magyarországon.

Ám azok a kérdések, amelyekben az SZDSZ álláspontja minden más pártétól elétérő, nem lényeges kérdések a magyar pártrendszer egészének szempontjából - egyszerűen azért, mert nem foglalkoztatják az emberek legnagyobb részét. A magyar pártrendszert jelenleg leginkább meghatározó törésvonal a kulturális értelemben vett bal-jobb dichotómia, ahol az SZDSZ-nek nincs önálló helye. Ebből a szempontból az SZDSZ-re szavazás nem "racionális": a legfontosabb kérdésekben az SZDSZ az MSZP-vel azonos állásponton van, ám míg az SZDSZ esetén fennáll a veszély, hogy a szavazat elveszik - ha a párt nem jut be a parlamentbe -, addig az MSZP vonatkozásában e veszély nem áll. Látható, hogy az SZDSZ alacsony támogatottsága önmagában megkérdőjelezi a pártra szavazás értelmét, ami ördögi kört indít be. Ha például az SZDSZ 10%-on állna, nem merülne fel, hogy nem érdemes a pártra szavazni - viszont, amíg a kérdés felmerül, addig a párt nem éri el a 10%.ot. Az SZDSZ-re szavazás ma elsősorban a párttal való identifikációra vezethető vissza; azok szavaznak az SZDSZ-re, akik számára az SZDSZ "értékei" fontosabbak, mint bármilyen más kérdés.

A leegyszerűsödött politikai térben tehát nincs önálló tér az SZDSZ számára. Ennyiben az SZDSZ pozíciója eltér a MIÉP-től. A MIÉP ugyanis olyan kérdésekben fogalmaz meg karakterisztikus álláspontot, ami a társadalom nagy része számára releváns. A MIÉP a radikalizmus-antiradikalizmus törésvonalat kívánja beemelni a politikába, márpedig ezen ellentét politizálódása, és nagyobb tömegeknek a "radikális" álláspontra helyezkedése középtávon nem zárható ki. Az SZDSZ esetében ezzel szemben nincsen olyan törésvonal, amelyet a párt igyekezhetne bevinni a politikába. Bár az SZDSZ megkísérelhetne például egy liberalizmus-antiliberalizmus dichotómiát megjeleníteni, ebben az esetben szembesülne azzal a problémával, hogy hova helyezze az MSZP-t. Mivel az MSZP-t nem helyezhetné a jobboldallal egy "térfélre", a liberalizmus-antiliberalizmus ellentét leképezné a pártrendszer mostani szerkezetét - vagyis nem hozna létre új elhatárolásokat.

Az SZDSZ középtávon abban reménykedhet, hogy a gazdasági kérdések előbb-utóbb Magyarországon is politikai törésvonallá válnak. A kontinens számos országában megfigyelhető, hogy a liberális pártok gazdaságilag jobboldaliak, míg kulturális-ideológiai értelemben baloldaliak. Ez a definíció az SZDSZ-re ma is igaz - a probléma csupán az, hogy a gazdasági kérdéseknek jelenleg nincs jelentőségük a pártverseny szempontjából. További probléma, hogy a múltban a nagy pártok gazdasági pozíciója inkonzisztens volt kulturális-ideológiai helyzetükkel. Mára e probléma megoldódni látszik: az MSZP például baloldali, a Fidesz pedig jobboldali gazdaságpolitikát látszik hirdetni. Amennyiben a pártválasztás meghatározásában nálunk is szerephez jutna a gazdasági dimenzió, az új életet lehelhetne az SZDSZ-be. Addig azonban - új törésvonal tematizálása híján - a pártnak feltehetően meg kell elégednie mostani szerény, de eltökélt liberális bázisával.