A szocialista árnyékkormány
Az MSZP részéről nem ezen a héten merült fel először egy szocialista árnyékkormány felállításának lehetősége. Most azonban e lehetőség - legalábbis szocialista források szerint - konkretizálódott. Bár magát a kifejezést Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt nyilatkozatában nem tartotta pontosnak, de azt nem cáfolta, hogy az árnyékkormány tagjainak névsora már megvan, és azt januárban nyilvánosságra is hozzák.
Az MSZP részéről nem ezen a héten merült fel először egy szocialista árnyékkormány felállításának lehetősége. Most azonban e lehetőség - legalábbis szocialista források szerint - konkretizálódott. Bár magát a kifejezést Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt nyilatkozatában nem tartotta pontosnak, de azt nem cáfolta, hogy az árnyékkormány tagjainak névsora már megvan, és azt januárban nyilvánosságra is hozzák.
Az árnyékkormány felállításának ötlete az MSZP esélyeit javító tényező. Az MSZP kétségkívül hitelesebben jelenítheti meg azt, hogy a jelenlegi kormánnyal szemben alternatívát tud és akar állítani, ha ezen alternatíva egyes elemeit konkrét személyekhez tudja kapcsolni. Akad azonban két olyan tényező, amelyeket az árnyékkormány felállítása során egyaránt figyelembe kell venni, ám amelyek egymással nehezen feloldható ellentmondásban állnak. Ennek okán Medgyessy, ha rossz személyeket jelöl, könnyen "öngólt" lőhet árnyékkormányával.
Az első ilyen tényező az árnyékkormány majdani tagjainak a nyilvánosság általi megítélése. Ismert, hogy Magyarországon az emberek "szakértőkre" kívánják bízni a kormányzást. Az általánosan elfogadott elvárás, hogy a pénzügyminiszter legyen jó közgazdász, az igazságügy-miniszter legyen jó jogász, az egészségügyi miniszter legyen jó orvos, stb. A magyar társadalom legszívesebben kiiktatná a politikai elemet a minisztériumokból; azt szeretné, hogy a kérdések ott "szakmai" alapon dőljenek el. Ezt az általános elvárást leginkább a pártonkívüli miniszterek képesek megjeleníteni. Számos ilyen miniszter tevékenykedett a Horn-kormányban, éppen úgy, mint a mostani kabinetben.
A fentebb részletezett "általános elvárás" azonban valójában nem realizálható; a magyar politikai rendszerben a miniszteri poszt politikai pozíció. Egy egészségügyi miniszter például Magyarországon akkor lesz "jó" - vagyis a tárcájának érdekeit érvényesíteni képes - miniszter, ha "jó" politikus. Vagyis, ha rendelkezik megfelelő politikai háttérrel ahhoz, hogy elképzeléseit - pontosabban: apparátusának elképzeléseit - megvalósítsa. Az, hogy a miniszter maga értsen az egészségügyhöz, kevésbé fontos az ágazat szempontjából, mint az, hogy rendelkezzen a szükséges érdekérvényesítő képességgel. Márpedig ez utóbbi elem alapvetően a miniszter politikai hátterétől - párttámogatás, frakciótámogatás, koalíciós támogatás, stb. - függ.
Ellentét feszül tehát az "ideális" miniszterről alkotott állampolgári vélemény és a tények között. Ezt az ellentétet kell valamilyen módon Medgyessynek feloldania, amikor árnyékkormányának tagjait megnevezi. Az általános elvárás szerint Medgyessynek minél több szakembert, az MSZP-hez nem, vagy csak lazán kötődő személyt kellene jelölnie a testületbe. Ez viszont alkalomadtán - a testület esetleges kormánnyá alakulásakor - komoly működési zavarokhoz vezethetne.
További elem, amit az árnyékkormány nyilvánosság általi megítélése kapcsán az MSZP-nek számításba kell vennie, hogy a "független" szakemberek Magyarországon egyrészt nem különösen ismert, másrészt nem különösebben karizmatikus személyiségek. Ez egyébként a világon mindenütt így van. Bár egy-két ilyen szakember - főleg a külügyek és a biztonságpolitikai terén - sikerrel tett szert elismertségre, vagy vált később népszerű politikai szereplővé, a technokraták általában a közvélemény számára érdektelen emberek. Ha tehát Medgyessy szakembereket jelöl árnyékkormányába, szembe kell néznie azzal, hogy e szakemberek ismeretlenek lesznek a nyilvánosság előtt. Ebben az esetben Medgyessynek kampányt kellene folytatnia szakembereinek megismertetéséért, ami viszont az MSZP egészének kampányára kevesebb időt hagyna.
Mindkét fenti ellentmondásra van megoldás. Az "ismeretlen szakember" problémát Medgyessy elvileg feloldhatja azzal, hogy megpróbál ismertebb - szakmailag talán kevésbé kompetens - személyeket találni, akik mindazonáltal a nyilvánosság - ha nem is a szakma - előtt a "szakmaiság" bizonyítékát adnák. Arra a problémára, hogy a túl sok szakember egy valódi kormány ellehetetlenítene, a megoldás, hogy Medgyessy bejelenti: az árnyékkormány MSZP-győzelem esetén sem válik automatikusan valódi kormánnyá. Ez a tény későbbi árnyékkormányok hitelességét természetesen erősen megkérdőjelezné. E kitétel ugyanakkor szükséges ahhoz, hogy Medgyessy a párton belüli egységet megtarthassa. Ez a kérdés vezet el az árnyékkormány kapcsán adódó második problémához: az árnyékkormány párton belüli megítélésének kérdéséhez.
A Medgyessy mögött felsorakozó pártegység ideiglenes jellegű. Medgyessyt - annak felismerése okán, hogy a bármilyen vezető mögötti felsorakozás a párt győzelmét jobban elősegíti, mint a belső viták - számos olyan politikus fogadta el, akik korábban ellenlábasának számítottak. Ez az elfogadás azonban ideiglenes elfogadás, amely egy világosan kijelölt cél eléréséig - vagy el nem éréséig - tart. A párton belüli viták újra felerősödhetnek, akár nyer az MSZP, akár veszít, hiszen a közös összetartó cél eltűnik. Az MSZP, ellentétben a Fidesszel, szervezett párt; belső hatalmi viszonyai vannak, apparátusa politikai tényező, a párton belül pedig konfliktusok vannak személyi és koncepcionális kérdések mentén egyaránt. Ezeket az elemeket nem lehet majd megkerülni a 2002-es választások után.
A majdani kormánypozíció lehetősége volt az a motiváló tényező, amely számos MSZP-s politikust arra ösztökélt, hogy sorakozzon fel Medgyessy mögött. E nyilvánvaló állításból viszont logikusan következik, hogy ha e politikusokat megfosztják a kormánypozíció lehetőségétől, akkor Medgyessy támogatása számukra indokolatlanná válik. Márpedig, szakértők miniszterré kinevezése éppen az MSZP-s politikusokat fosztja meg a miniszterré válás lehetőségétől. Medgyessy tehát, ha vezető pozícióját 2002 után is meg kívánja őrizni, kénytelen lesz pártbéli ellenlábasait a kormányba beengedni. Ez nem ismertetlen gyakorlat Európában: Tony Blair Gordon Brown, Schröder pedig Lafontaine esetén tett így.
Medgyessy aktuális feladata a fentiek kapcsán az, hogy párton belüli ellenfeleivel elhitesse: az árnyékkormány - ha szakértőkből áll -, nem változik majd automatikusan át a valódi kormánnyá. Ez intenzív párton belüli "meggyőzési" folyamatot igényel, amelyre Medgyessynek a kampány során nem feltétlenül lesz ideje. Ennek hiányában viszont a párt több prominens politikusa kihátrálhat mögüle. E problémára megoldást jelentene, ha az árnyékkormányba politikusokat jelölne Medgyessy - ez viszont a társadalmi elvárással nem lenne konform. A fenti dilemma feloldása igen nehéz feladat, és a kudarc valószínűsége nagyobb, mint a sikeré. Éppen ezért, hacsak Medgyessy nem tudja összeegyeztetni az említett szembenálló érdekeket, az árnyékkormány tagjainak megnevezése könnyen - nyilvánvaló kommunikációs előnyei ellenére - politikai hiba lehet.
