Veszélyben az igazságszolgáltatás függetlensége?

Az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőinek közösen kiadott közleménye szerint "napjainkban az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág függetlensége veszélyeztetett".

Az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőinek közösen kiadott közleménye szerint "napjainkban az igazságszolgáltatás, mint önálló hatalmi ág függetlensége veszélyeztetett". A joggyakorlók szerint ez mind a törvényhozói, mind a végrehajtói hatalmat tekintve érezhető. Az ügyészek és ügyvédek Ügyészek Országos Egyesülete kezdeményezte találkozóján valamennyi résztvevő egyetértett abban, hogy a bíróságok és ügyészségek tekintélyét nagyban veszélyezteti, ahogy Polt Péter legfőbb ügyészt szakmai kérdésekben interpellálják a parlamentben, de az igazságszolgáltatási szervek függetlenségének csorbulása érezhető akkor is, amikor a végrehajtó-hatalom költségvetési pénzek odaítéléséről dönt. A Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke értetlenséggel fogadta az ügyészek és ügyvédek vádjait. Solt Pál szerint a nyilatkozatot kiadók megnyilvánulása átgondolatlan és felelőtlen, amellett csak arra alkalmas, hogy fokozza a bírói függetlenséggel kapcsolatos téves elképzeléseket. Varga Zs. András a legfőbb ügyész helyettese szerint a nyilatkozat nem az ügyészség álláspontját tartalmazza, hanem egy társadalmi szervezet magánvéleménye.

Hack Péter szerint (A független igazságszolgáltatás ügye Magyarországon, Élet és Irodalom, 2001. december 14.) "Magyarországon 1990-től 1998-ig, ezen belül is elsősorban 1994 és 1998 között, határozott lépések történtek annak érdekében, hogy megteremtődjön az igazságszolgáltatás függetlenségének garanciarendszere. Ebben az időszakban olyan igazságszolgáltatás kialakítása kezdődött meg, amely a törvényhozó és a végrehajtó hatalom ellensúlyaként, kontrolljaként tud működni, részévé válva a fékek és ellensúlyok rendszerének. A Fidesz-kormány, szembefordulva az 1998-ig tartó erőfeszítésekkel, megalakulása óta szisztematikusan, intézményesen és következetesen törekszik e vívmányok visszavételére. Az elmúlt három és fél év következményeként Magyarországon rendkívül alacsony az igazságszolgáltatásba vetett bizalom".

Hack szerint "a lakosság egyre szélesebb körei tekintenek úgy a bíróságokra, mint a 70-es, 80-as években, vagyis egyre többen látják úgy, hogy a bíróságok nem függetlenek, hanem az uralkodó párt és a kormány érdekei szerint részrehajlóak, sőt, akaratának szolgai végrehajtói". Hack szerint "a jelenlegi kormányzat megállította az igazságszolgáltatási reformot. A 2000. január 1-jén hatályba lépni tervezett büntetőeljárási törvény nem lépett hatályba, aminek következtében semmilyen komoly, reformértékű lépés az igazságszolgáltatásban nem történt".

Hack szerint "a jelenlegi kormány minden évben, amikor költségvetést nyújtott be, megszorításokat hajtott végre a bíróságok gazdálkodásában. Teszi ezt annak ellenére, hogy az 1997-es reform éppen erősíteni kívánta a bíróságok költségvetési pozícióját azzal, hogy a bíróságok költségvetési fejezetét az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) készíti el, ugyanúgy, ahogy az Alkotmánybíróság is a magáét. A törvény lehetővé tette a kormány számára, hogy az OIT tervezetétől eltérő költségvetést nyújtson be a parlamentnek, de ilyen esetekben nyilvános vitában meg kell indokolnia, hogy miért tér el az OIT előterjesztésétől. Amikor volt költségvetése a Fidesz-kormánynak, az mindig eltért az OIT javaslatától, ám soha nem indokolta meg az eltérést, soha nem volt nyilvános vita arról, hogy a kormány miért tartja eltúlzottnak a bíróságok költségvetési igényeit".

Hack véleménye szerint "az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállításával egyet nem értő politikusok minden alkalmat megragadtak arra, hogy a bíróságokba belerúgjanak. Az ország legnépszerűbb politikusa, az igazságügy-miniszter minden nyilatkozatával azt üzente, hogy a kormány nem érzi felelősnek magát a bírósági ítélkezés gyorsításáért, nem érzi felelősnek magát azért, hogy a bíróságokon jobb körülmények legyenek, mint amilyenek vannak".

Hack szerint " gyakorlattá vált, hogy a kormány nyilvános támadásokat intéz a bíróságok ellen. (...) A büntető törvénykönyv módosítása is a bíróságok nyilvános megszégyenítését szolgálta. Amikor a kormányzat kötelezi a bírákat arra, hogy a büntetési középmértéken kell kiszabni a büntetést, ezzel a bírák ítélőképességét vonja kétségbe. Azt mondja ezzel, hogy egy bíró nem tudja eldönteni, hogy az alsó és a felső határ között hogyan kell a helyes büntetést kiszabni, kormány és parlament kell ahhoz, hogy megmutassa neki a középmértéket, hogy attól ne térjen el. Ilyen nyilvános támadás volt a bíróságok ellen az átvilágítási törvény kiterjesztése a bírákra".

Hack véleménye szerint "a büntetőeljárási reform visszafordításával radikálisan csökkentik a bíróságok szerepét. A büntetőügyek hatvan százaléka a nyomozási szakaszban dől el. Ha az ügyész vádat emel és az ügy bírósági szakaszba jut, akkor 96-97 százalékban az ügyész álláspontja érvényesül. Tehát az ügy érdemi eldöntője ma is a rendőr. Az a rendőr, aki jogi egyetemi végzettséggel, sőt még rendőrtiszti főiskolai végzettséggel sem rendelkezik, mert semmilyen jogszabály nem írja elő, hogy a vizsgálóknak bármilyen jogi végzettsége kell legyen. Jelentős részüknek nincs is, ha pedig rendelkeznek diplomával, az gyakran pedagógusi vagy műszaki főiskolai diploma".

Hack szerint "a kormányzat ráadásul példát ad a polgároknak a bírói döntések semmibevételéből. Ennek csak egyik eleme (...) az, amikor az Országgyűlés elnöke kijelenti, hogy őt egy konkrét ügyben a jogerős bírósági döntés (a Torgyán József frakcióból való kizárását megsemmisítő döntés) nem érdekli, mivel ő azt hibásnak tartja. Ez világos üzenet a polgároknak, hogy miként viszonyuljanak ezentúl a bíróságok jogerős döntéseihez. (...) A bíróságok megjelenítése a közvélemény előtt azt sugallja, hogy nem érdemes bíróságra menni, mert ami a bíróságon történik, az nem érdekes, az igazán fontos jogszolgáltató szerv a kormány, mert a kormány tud véget vetni az 'osztrák vircsaftnak', a kormány tudja megoldani az emberek jogi problémáit, akin pedig a kormány beavatkozása sem segít, az magára vessen. Ezeken a lépéseken keresztül világos üzenet hangzott el egy olyan bírói kar számára, amelynek nem volt tradíciója sem a függetlenség, sem a kormányzattal való szembehelyezkedés: jó lesz alkalmazkodni a kormány elvárásaihoz".

Hack véleménye szerint "a bírói függetlenség és pártatlanság nem pusztán szabályrendszer, hanem gondolkodás- és magatartásmód is. Ennek elsajátítása, a függetlenség és pártatlanság tradíciójának kialakítása csak hosszas tanulási folyamat eredménye lehet. Ez a tanulási folyamat 1998-ig még épp csak megkezdődött, a jelenlegi kormányzat idején teljesen leállt és visszájára fordult. A Fidesz - Fleck Zoltán találó megfogalmazása szerint - ' a fékek és ellensúlyok rendszere helyett a félelmek és zsarolások rendszerét alakította ki'".

Hack véleménye szerint az ügyészség esetében rosszabb a helyzet, mint a bíróságokéban, mert "a nyolcvanas évek végére - elsődlegesen politikailag - teljesen lejáratódott ügyészi szervezetet az 1990-ben megválasztott legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán sikeresen alakította át széles közbizalmat élvező jogállami szervezetté. Györgyi Kálmán lemondása a közvélemény előtt máig ismeretlen okok alapján következett be. Ez azt a gyanút kelti, hogy a legfőbb ügyész esetleg nem is önként távozott, hanem lemondatták. Az a tény, hogy utódjául, kizárólag a kormánypártok és a MIÉP szavazataival, a Fidesz volt képviselőjelöltjét, egyes Fidesz-vezetők személyes jó barátját választották, első ránézésre csak a Györgyi Kálmán távozásakor keletkezett gyanút erősítette, hogy itt a pártatlanság elleni támadásról lehet szó. Az azóta eltelt idő eseményei csak megerősítették ezt a feltevést. A Schlecht-ügy, a Varga Tamás-ügy vagy az a mód, ahogyan az olajügyekben az ügyészség eljárt, mind növelte az ügyészség pártosságának gyanúját, amint arra Bárándy Péter ügyvéd a nyilvánosság előtt is rámutatott. (Külön érdekesség, hogy az ügyészség, miután heteken keresztül "ismeretlen tettes" ellen nyomozott abban az ügyben, amely ifj. Hegedűs Lóránt uszító cikke nyomán indult, csak azután kérte Hegedűs mentelmi jogának felfüggesztését, hogy a Református Zsinat elítélte a lelkész antiszemita írását. Vajon az események ilyen egybeesése nem erősíti-e azt a látszatot, hogy az ügyészség ebben az ügyben is a politikai döntésre várt?) ".

Muskovszky Gábor szerint (Sztankóczy András: Az igazságszolgáltatás a vádlottak padján, Magyar Hírlap, 2001. december 15.) "nem véletlen, hogy éppen az ügyvédek szólaltak meg, hiszen önálló státusuk miatt az igazságszolgáltatás szereplői közül egyedül ők lehetnek anyagilag függetlenek". Muskovszky úgy látja, "hogy az ügyészek és bírák lényegében a kormány köldökzsinórján lógnak: a Legfelsőbb Bíróság elnöke szinte az anyagi életben maradásért küzd. 'A szemlélet lényege: a költségvetés az enyém, én diktálok'. Muskovszky szerint "maga az Állami Számvevőszék állapította meg a magyar bíróságok alulfinanszírozottságát. Így a szféra ebben az állapotában a politika eszközévé kezd válni".

Bárándy Péter úgy véli (u.o.), "nem igazán az anyagiakon múlik az igazságszolgáltatás függetlensége. Persze a pénz alkalmas lehet jutalmazásra vagy büntetésre, de a függetlenség alapvetően önmérséklet kérdése. A végrehajtó hatalomnak ugyanis mindig törekvése, hogy maga alá gyűrje az igazságszolgáltatást, de egy demokratikus hatalom szereplői tisztában vannak azzal, hogy be kell tartaniuk a demokratikus közlekedés szabályait". Bárándy szerint "a rendszerváltás utáni kormányok mindegyikénél megfigyelhető volt a befolyásolásra való törekvés, de ezek a próbálkozások a bírálatok nyomására mindig azonnal abbamaradtak, és a kormányzat visszavonult. Az elmúlt egy-két évben azonban a törekvések megsokasodtak, és nem maradnak abba".

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos igazságszolgáltatási Tanács elnöke és Sódor István a fővárosi főügyész is azt nyilatkozták (u.o.), hogy egyetlen esetben sem érzékeltek politikai nyomást a kormányzat részéről.

Muskovszky szerint (u.o.) ami a befolyási kísérletek bizonyítását illeti, "elég megnézni Orbán Viktor kormányfő, Dávid Ibolya igazságügy-miniszter vagy Hende Csaba politikai államtitkár nyilatkozatait, amelyek önmagukban elindítják az igazodást bizonyos politikai elvárásokhoz". Muskovszky különösen kifogásolja Hende Csaba egy nemrég megjelent nyilatkozatát, amelyben a politikus úgy vélte: vannak ügyek, ahol a politikai szférának meg kell szólalnia. Az ügyvéd szerint viszont nincsenek ilyenek. Bárándy is úgy látja, hogy ezt a hatalmi ágak szétválasztása nem teszi lehetővé, és hogy az ilyen megszólalások alkalmasak a befolyásolásra és az igazságszolgáltatás függetlenségébe vetett hit megingatására. Muskovszky szerint "egyes bírósági ítéletekben lehet tévedni a kormány vagy az ellenzék javára, de a jelenségek ezen túlmutatnak. Muskovszky szerint "például a Schlecht-ügynél a jó képességű nyomozók valamilyen okból szegénységi bizonyítványt állítottak ki magukról, feltételezhetően a politikai elvárásoknak történt megfelelés miatt (...) az ügyet egy trükkel már a rajtnál félrevitték, hiszen a 14 cégeladásból csak egyet emeltek ki. (...)A Várhegyi-ügyben tapasztalt ügyészi enyhítés igen ritka jelenség, az meg különösen furcsa, hogy miután a bíróság megállapítja formálisan a hivatali vesztegetést, mégsem tart annak társadalmi veszélyességétől". Muskovszky szerint a hivatali vesztegetés egyértelműen kiemelt társadalmi veszélyességű és "önmagában a miniszterelnök megjegyzése - visszahelyezné Várhegyit államtitkári posztjára, ha másodfokon felmentenék - már egyfajta elvárást jelez a jogorvoslati szinten eljáró bíró munkájával kapcsolatban".

Hegedűs András, az Ügyészek Országos Egyesületének elnöke szerint (Sereg András: Rossz az ügyészek közérzete, Népszabadság, 2001. december 20.) rossz az ügyészek általános és szakmai közérzete, mert "az ügyészi szervezetnek tartósan tízszázalékos létszámhiány mellett egyre nagyobbak a munkaterhei. A szervezet mind több területen kap feladatokat. (...) Hivatalosan ezernégyszáz ügyészi állás van, és ebből mintegy száznegyven betöltetlen. A mostani létszámhiány legkorábban másfél-két év múlva csökkenhet észrevehetően". Hegedűs szerint "a kilencvenes évek elején a parlament és a kormányzat úgy ítélte meg, hogy a bírói és ügyészi szervezetet kiemelten meg kell becsülni. Akkor ennek megfelelően alakultak a bérek. Most viszont azt tapasztaljuk, hogy az állami hivatalnokok mögött másodlagosak lettünk, hiszen ebben a szférában - nagyon helyesen - mintegy hetvenszázalékos béremelést hajtanak végre. 1998 júliusa óta azonban a bírói és ügyészi területen nem történt átfogó béremelés. Szomorú, de igaz: 1999-ben egyáltalán nem nőttek az illetmények, tavaly és az idén pedig nem érte el az emelés mértéke az inflációs rátát. Jövőre is csak 7,75 százalékos emelésre számíthatunk. Ma egy beosztott minisztériumi tisztviselő, kisebb munkateherrel és felelősséggel, többet keres, mint egy bíró vagy egy ügyész. Ki kell mondani: a politika leértékelte a bírói és az ügyészi hivatást. Az egyesület azt szeretné, ha az igazságszolgáltatás presztízsének, stabilitásának kérdését az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága napirendjére tűzné. Célszerűnek tartanánk, ha az ügyészség költségvetését is az alkotmányügyi bizottság gondozná, mint ahogy ezt a számvevőszéki bizottság teszi az Állami Számvevőszék esetében". Hegedűs szerint "korábban nem volt divat minden ok vagy tartalom nélkül aláásni az igazságszolgáltatás iránti közbizalmat. Az Országgyűlésben gyakran hangoznak el olyan állítások és retorikai mutatványok, amelyek szerint az igazságszolgáltatás kiszolgálja a politikát. Ezek a kinyilatkoztatások nincsenek tekintettel arra, hogyha elolvad a közbizalom, akkor azt nagyon nehéz lesz ismét megteremteni.(...) A parlamentben elhangzott kérdések olyan látszatot keltenek, mintha az ügyészség rosszul dolgozna. Holott ezeket a jogosítványokat, amelyeknek használatára számtalan példát tudnék említeni, a büntetőeljárási törvény biztosítja az ügyésznek". Hegedűs véleménye szerint "ha a hatalom vagy a politika úgy gondolja, hogy függetlenek az igazságszolgáltatási szervek, akkor ezt tudomásul is kellene venni. De ezek a parlamenti kérdésekbe és interpellációkba bújtatott felvetések olyan szakmai kérdések, amelyeket nem pártokkal kell megvitatni. Nem hiszem, hogy a politikának bele kellene avatkoznia a konkrét ügyekbe, mert az már tényleg politikai nyomásgyakorlásnak minősíthető". Hegedűs a média felelősségét is hangsúlyozza az ügyben, mert "egyes ügyekről a sajtó közvetítésével egyoldalú kép alakul ki az állampolgárokban, és amikor értesülnek az ítéletről, azt - a szakmai érvanyag ismeretének hiányában - igazságtalannak tartják".

Sereg András szerint (Fogadatlan prókátorok, Népszabadság, 2001. december 21.) "most fordult elő először, hogy az igazságszolgáltatás három főszereplője közül kettőnek az érdek-képviseleti egyesülete, illetve kamarája közös nyilatkozatban hívta fel a figyelmet a függetlenség veszélyeztetettségére. Az ügyészi és ügyvédi szakmai szervezetek vezetői szerint ez a veszélyeztetettség érezhető például a parlament részéről, amikor a legfőbb ügyészt szakmai kérdésekben interpellálják, illetve a kormányzat részéről, amikor az ítélőtáblák felállításáról vagy a bíróságok költségvetéséről van szó".

Solt Pál (u.o.), az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerint "a közlemény nem kevesebbet állít, mint hogy a kormány részéről az ítélőtáblák, illetve a bírósági költségvetés kérdésében elfoglalt álláspont befolyásolja a bírói hatalmi ág függetlenségét". Solt véleménye szerint ez súlyosan sérti a bírákat, és visszautasítandónak tartja azt a feltételezést is, hogy ítélkezési tevékenységük függetlenségét ezek a kérdések befolyásolják.

Sereg András szerint (u.o.) "nemcsak az a kérdés, hogy mi vezette az ügyészeket és az ügyvédeket nyilatkozatuk közzétételére, hanem az is: miért sietett az elhatárolódással a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki korábban maga is az ítélőtáblák felállításának és a bírósági költségvetési pénzek növelésének harcosa volt. Az ítélőtáblákat a hatályos alkotmány értelmében régen fel kellett volna ugyanis állítani. A törvényhozó hatalom 'feledékenységére', alkotmánysértő mulasztására nemrégiben az Alkotmánybíróság hívta fel a parlament figyelmét. Ami a bírósági büdzsét illeti, az utóbbi években rendszeresen milliárdos különbségek vannak az Országos Igazságszolgáltatási Tanács által kért támogatás és a ténylegesen megszavazott összeg között".

Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke (Szombathy Pál, Bodnár Lajos, Sztankóczy András, Varga Gergely: Justitia a mérlegen, Magyar Hírlap, 2001. december 21.) átgondolatlan és felelőtlen megnyilvánulásnak nevezte az ügyészi és ügyvédi érdek-képviseleti szervek vezetőinek állásfoglalását. Hegedűs András (u.o.), az Ügyészek Országos Egyesületének elnöke a Magyar Hírlapnak elmondta: őszintén meglepte ez a reagálás. A Legfelsőbb Bíróság elnöke - meglátása szerint - nem a közleményben érintett probléma lényegére reflektált. A maguk részéről ugyanis nem kérdőjelezik meg a bírói hatalmi ág függetlenségét, csak fel kívánták hívni a figyelmet azokra az anomáliákra, amelyek az igazságszolgáltatás tekintélyét csorbítják, függetlenségét is veszélyeztethetik.

Répássy Róbert (Fidesz) szerint (u.o.) "túl tág értelemben foglalkozik a két szakmai szervezet az igazságszolgáltatással, a bírói függetlenség biztosított, ezért félreérthető a nyilatkozat". A Fidesz jogi kabinetének vezetője leszögezte, az ügyvédnek a védelem, az ügyésznek pedig a vád irányában elfogultnak kell lennie. Répássy hangsúlyozta: a jelenlegi rendszerben pedig a legfőbb ügyész interpellálhatóságát az alkotmány biztosítja, ez a régi, szovjet típusú igazságszolgáltatás hagyománya, amelyben politikai felelősséggel rendelkezett az ügyészség. Répássy szerint "a legfőbb ügyészhez intézett interpellációk az ellenzékre jellemzők, folyamatban lévő ügyeket kérnek számon, amely a politikai befolyásolás látszatát kelti".

Vastagh Pál (MSZP) szerint (u.o.) "az utóbbi időben nem ez volt az egyetlen szakmai állásfoglalás a függetlenség sérelméről. (...) ezek a jelek tükröződnek az országjelentésben is. (...) nehezen elkerülhető, hogy olykor konkrét ügyekről kérdezzék Polt Pétert. Az ügyészség kormány alá rendeléséhez pedig olyan politikai légkörre lenne szükség, amilyen mostanság nincs meg".

Hack Péter (SZDSZ) szerint (u.o.) "az igazságszolgáltatás függetlenségéhez kapcsolódó problémák többsége az előző rendszerből öröklődött, ahol nem volt elfogadott az ügyész függetlensége. Ez csak hosszas tanulási folyamat után változhat meg, éppen ez ellen lépett fel azonban a jelenlegi kormány". Hack szerint "az igazságszolgáltatás szereplőinek azt is meg kell tanulniuk, miként fogadják a kritikát".

Fenyvessy Zoltán szerint (MIÉP) szerint (u.o.) "úgy tűnik, egyik kormány sem tudja elviselni a bíróságok függetlenségét. Fenyvessy Zoltán szerint 'csacsiság' az Ügyészek Országos Egyesülete elnökének véleménye, mely szerint összeférhetetlen, hogy ügyvédek is interpellálhatnak a legfőbb ügyészhez. Fenyvessy úgy véli, ilyen logikával az orvosok sem kérdezhetnének az egészségügyi tárca vezetőjétől.

A Magyar Hírlap szerkesztőségi cikke szerint (Igazságosztók függetlensége, Magyar Hírlap, 2001. december 21.) " az ügyészek és az ügyvédek szerdai állásfoglalása is azt jelzi: valóban veszélyben van az igazságszolgáltatás függetlensége. Ők azonban nem a politikát hibáztatják ezért, hanem például a törvényhozást, a végrehajtó hatalmat és a médiát. Szemére vetik a törvényhozó hatalomnak, hogy a parlamentben szakmai kérdéseket kérnek számon a főügyészen, a végrehajtó hatalmat meg azért kárhoztatják, mert hátráltatja az ítélőtáblák fölállítását, és nem gondoskodik kellően a bírósági szervezet költségvetéséről. Bírálják a sajtót is, amiért nem mindig szakszerűen tájékoztatja a közvéleményt. Szó se róla, az ügyészek és ügyvédek finom mércével mérik ki állásfoglalásukat, így igazságosztásuk nem csupán méltányos, de van igazsága is. Továbbgondolásra, eszmecserére alkalmas. Kár, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke elgondolkodás helyett az ellentámadást választotta. Kár. Mert ezzel nem ér el semmit. Ha ügyészek, ügyvédek szakmai szervezetei fontosnak tartják, hogy közös közleményben figyelmeztessenek az igazságszolgáltatást fenyegető veszélyre, azt illik komolyan venni. A sajtónak is. A magunk részéről állunk elébe egy olyan vitának, elemzésnek, amely azt vizsgálná, miként veszélyezteti a média pontatlansága az igazságszolgáltatást. Azt gondoljuk, ebben lehet valami. Ám azt is gondoljuk, hogy célszerű lehet a szakszerűtlen tájékoztatás okát is feltárni. A független igazságszolgáltatás a demokrácia alapintézménye. A veszélyre figyelmeztető jó szándékú szakmai vészjelzést illik tehát komolyan venni".