Az Európai Bizottság romákkal kapcsolatos megállapításai: a jelentés forrásai és társadalmi háttere
Az Európai Bizottság 2001. november 13-án kelt országértékelő jelentésének az emberi jogokról és a kisebbségek védelméről szóló 1.2. fejezete két forrásra támaszkodik: a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentéseire illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) beszámolóira. Az ombudsmani jelentések alapján hiányolja az ország-értékelés a diszkrimináció-ellenes törvényt és állítja azt, hogy a roma tanulók egyre nagyobb hányadának áthelyezése gyógypedagógiai osztályokba diszkriminatív gyakorlat. Növekszik a romákat ért diszkriminációs esetek száma a munkapiacon és az igazságszolgáltatás terén is. Az Európai Bizottság 2001. november 13-án kelt országértékelő jelentésének az emberi jogokról és a kisebbségek védelméről szóló 1.2. fejezete két forrásra támaszkodik: a kisebbségi jogok országgyűlési biztosának jelentéseire illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal (NEKH) beszámolóira. Az ombudsmani jelentések alapján hiányolja az ország-értékelés a diszkrimináció-ellenes törvényt és állítja azt, hogy a roma tanulók egyre nagyobb hányadának áthelyezése gyógypedagógiai osztályokba diszkriminatív gyakorlat. Növekszik a romákat ért diszkriminációs esetek száma a munkapiacon és az igazságszolgáltatás terén is.
A magyar kormány romákat segítő erőfeszítéseit az országértékelés a NEKH anyagai alapján összegzi: a romák felzárkózatását segítő középtávú intézkedési programhoz kapcsolódva 2000-ben már elkülönített pénzügyi források álltak a tárcaszintű alprogramok rendelkezésére; 2001-ben pedig az elkülönített pénzügyi alap 30%-kal növekedett. A jelentés kiemeli a roma tanulóknak juttatott, dinamikusan növekvő ösztöndíj-támogatásokat; a közmunkaprogramokat, amelyek roma résztvevőinek arányát a kormányjelentések 40%-ra becsülik; az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) illetve az általa alapított Szociális Építő Kht. által kapott 300 millió forintos, lakásépítést segítő állami támogatást. Az olvasó értesülhet a belügyi és az igazságügyi tárca és a NEKH konfliktuskezelő és jogi tanácsadó szolgáltatásairól, a Roma Információs és Kulturális Központról, a roma közösségi házak hálózatáról és a kontinens egyetlen roma rádiója, a Roma C adásainak megindulásáról. Az ország-értékelő jelentés konklúziója: a kormány számottevő, de nem elégséges erőfeszítéseket tesz a romák helyzetének javítására.
Az Orbán kormány romákkal kapcsolatos politikáját valójában a szegények rovására és a középrétegeknek kedvező transzfer-jövedelem átcsoportosítás, illetve az elszalasztott lehetőségek jellemzik, jóllehet a rendszerváltás óta ez az első kormány, amely érdemben javíthatott volna a romák iskoláztatási és talán még valamelyest munkapiaci helyzetén is. A kormány elszalasztott lehetőségei közé tartozik a diszkrimináció-ellenes törvény megalkotása, a cigány tanulók 20-22%-a gyógypedagógiai beiskolázásának megszüntetése, az iskolai szegregációt ösztönző finanszírozási formák felülvizsgálata. De megvoltak a szükséges források ahhoz, hogy hatékony ösztöndíj-rendszerrel, a középiskolai kollégiumi hálózat fejlesztésével, tanoda hálózat kiépítésével támogassa a roma diákok egyre nagyobb arányú középfokú továbbtanulását; és aktív foglalkoztatás-politikai eszközökkel segítse a roma munkanélküliek reintegrációját.
1. Az Európai Bizottság jelentésében két tárgyi tévedés van: "75,000 roma óvodás és iskolás gyermek számára biztosított az anyanyelvi oktatás illetve roma nyelvoktatás" - olvasható az ország-értékelésben. A jelentés szerkesztője nyilván arra céloz, hogy a magyar kormány 2001. októberében, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának ajánlására kiterjesztette a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának magyarországi érvényét a romanesz és a beás nyelvekre is. Magyarország eredetileg 1995-ben hat nyelvre vonatkozóan ratifikálta a chartát. A félmilliós magyarországi roma közösségnek mintegy 21%-ka, tehát valamivel több, mint százezer ember romanesz anyanyelvű és mintegy 10%-ka, tehát hozzávetőlegesen ötvenezer ember beszéli anyanyelveként a beás nyelvet, tehát a román nyelv archaikus dialektusát. Az "anyanyelvi oktatás" abszurd és megvalósíthatatlan feladat lenne; a romanesz és beás nyelv oktatására viszont igény van, de ennek feltételei ma még teljesen hiányoznak.
Ugyancsak tévesen tudósít a jelentés "cigány színház" létéről.
2. Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman diszkrimináció-ellenes törvényjavaslatát, amely a bizonyítási teher megfordítása révén kíván segíteni a diszkriminációs ügyek sértettjein, az igazságügyi tárca, és a kormány is elveti, arra hivatkozva, hogy a hatályos jogszabályok alkalmazása elegendő védelmet biztosít a diszkriminációs gyakorlat ellen. A NEKH elnökévé 2000. decemberében kinevezett Báthory János ugyan nem zárta ki, hogy a kormány esetleg mégis megfontolná egy jogszabály-tervezet beterjesztését, de nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az nem lehet a Kaltenbach Jenő által kidolgozott tervezet, és a bizonyítási teher megfordításának kodifikálásáról szó sem lehet. 2001. márciusában a kisebbségi ombudsman tervezetét az Országgyűlés kisebbségi és emberi jogi bizottsága tárgyalásra alkalmatlannak találta.
3. Az 1997-ben kidolgozott, és lényegében változatlan középtávú intézkedéscsomag létrehozta a Cigányügyi Tárcaközi Bizottságot és előírta, hogy az egyes tárcának éves "akcióterveket" kell készíteniük, megjelölve a végrehajtásra szánt forrásokat is; a mechanizmus eleve arra ösztönzi a minisztériumokat, hogy igyekezzenek minél több pénzt cigányügyi támogatásként elszámolni. A Miniszterelnöki Hivatal jelentése szerint 2000-ben a romák támogatására fordított 7,2 milliárd forint "pontosan két és félszerese" a Horn-kormány által nevesített roma-támogatásoknak, míg 2001-es kormányjelentés szerint ebben az évben "30%-kal növekszik a romák támogatása". Nagy hangsúlyt kap tehát az elkülönített "roma büdzsé", és aránytalanul kevés szó esik a közoktatás vagy a szociálpolitika általános finanszírozásáról; a külföldieknek szánt jelentésekben sokat olvashatunk a nevesített "roma kiadások" dinamikus növekedéséről, de nem esik szó az egész "roma büdzsé" rendkívül csekély nagyságrendjéről.
A cigányokat elérő szolgáltatások és transzferek zömének természetesen nincs etnikai címkéje a kormány "cigánypolitikája" tehát mindenekelőtt a nagy rendszerekből hüvelyezhető ki. Az Orbán-kormány jelentősen átalakította a transzfer jövedelmek elosztását: A munkanélküli ellátó rendszert megcsonkították a javuló gazdasági helyzetre hivatkozva, jóllehet a foglalkoztatottak számának növekedése legkevésbé a tartós munkanélkülieket érintette, míg az ellátórendszer átalakítása elsősorban a 120 ezer tartós munkanélküli ellátását kurtította meg. Devalváltak minden olyan ellátást, amely a legszegényebb rétegeken segíthet. A családi pótlék összegét 1998-ban befagyasztották, az ellátás tíz év alatt vásárlóereje kétharmadát elveszítette. A gyermekgondozási segély 1990-ben még a nettó átlagkereset 46%-át fedezte, ma már csak kevesebb, mint 30%-kát; a TÁRKI adatai szerint a GYES-en lévő 200 ezer anya a társadalom egyik legszegényebb csoportja. A nyugdíjminimumhoz kötött gyermeknevelési támogatás értéke is folyamatosan csökken. A legszegényebb 600-700 ezer gyermek számára kiutalt rendszeres gyermekvédelmi támogatás gyermekenként járó összegét a kormány 400 forinttal megemelte, majd befagyasztotta, tehát megszűntette a nyugdíjminimumhoz kötött automatikus indexálás lehetőségét. Ugyanakkor ismét bevezették a jövedelemarányos, tehát magas jövedelműeknek kedvező gyermekgondozási díjat; az 57 ezer gyermekgondozási díjban részesülő ellátása 2002-ben már több pénzt visz el, mint a 200 ezer gyermekgondozási segélyt kapó ellátása. A családi adókedvezmény 2001-es előirányzatából pedig meg lehetne duplázni a gyermekgondozási segély teljes összegét.
A szaktárcák által elszámolt roma-támogatásokat összesítő pénzügyi alap egyaránt tartalmaz olyan kiadásokat, amelyek a romák társadalmi integrációját segítik - például az ösztöndíj-támogatásokat, vagy a Gandhi gimnázium fenntartási költségeit - és olyanokat, amelyek a gyakorlatban fokozzák kirekesztésüket - ilyen például a két jogcímen igényelhető kiegészítő oktatási normatíva. A roma támogatások között találunk kifejezetten cigányokat célzó projekt-támogatásokat - például a fiatalok munkapiaci reintegrációját segítő projektet - és olyan kiadásokat is, amelyeknek nincs etnikai címkéje - ilyenek például a közmunka programok, a közhasznú foglalkoztatási programok, vagy a szociális földprogramok "romákra vetített" hányada; ezek esetében a roma résztvevők arányának meghatározása enyhén szólva is bizonytalan. Végül tartalmazza a "roma büdzsé" cigány kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetek támogatását - sokat mondó, hogy a kormány háromszor annyit költ erre a célra, mint például ösztöndíj támogatásokra.
4. A kilencvenes évtized közoktatását sajátos kettőség jellemzi. Az általános iskolákban gyors társadalmi és etnikai szegregációs folyamatok indultak el, ugyanakkor a középiskolákba beiratkozott diákok aránya jelentősen megnőtt, igaz, a beiskolázási arányszámok látványos növekedését inkább a demográfiai apály magyarázza, mint a keretszámok növelése. Mindenesetre az évtized során a gimnáziumban továbbtanulók aránya a 14 éves korosztályon belül 20%-ról 32%-ra, a szintén érettségit adó szakközépiskolákba felvettek aránya pedig 27%-ról 39%-re növekedett. Az érettségizettek aránya a 18 éves korosztályon belül 36,9%-ról 53,6%-ra növekedett.
A közoktatás általános trendjei érintették a roma diákokat is. Az Oktatáskutató Intézet 2000-es vizsgálata szerint a gimnáziumba felvett roma tanulók aránya az általános iskolát elvégzett korosztályon belül 1993 és 1999 között 0,6%-ról 3,6%-ra; az érettségit adó szakközépiskolába felvettek aránya pedig 10%-ról 15,4%-ra emelkedett. A továbbtanulás dinamizmusa még akkor is impozáns, ha középfokon a roma és nem roma tanulók közötti szakadék tovább szélesedett. A vizsgálat tanulsága szerint ugyanakkor az általános iskolába járó cigány gyerekek szegregációja a kilencvenes években rendkívül gyorsan növekedett, jórészt azért, mert a középrétegek gyorsan megtalálják az igényeiknek megfelelő iskolatípusokat, illetve iskolákat, míg a többiek kénytelenek beérni a leértékelődő iskolákkal. A középrétegek iskolai elvándorlása mellett még mindig nem sikerült felszámolni azonban a roma tanulók mesterséges elkülönítésének korábbi gyakorlatát, sőt, néhány kiegészítő normatív támogatás, főként a felzárkóztató normatíva, az elkülönítés új formáit ösztönözte Az elkülönített cigány osztályok száma az általános iskolákban a kilencvenes évtizedben 132-ről 700-ra növekedett, a roma tanulóknak pedig 20-22%-kát gyógypedagógiai kisegítő osztályokba íratják, ami minden korábbinál magasabb arány. A gyors szegregációs folyamat idővel megakaszthatja a dinamikusan növekvő középfokú továbbtanulást.
A tanszabadság, a kimenet-szabályozás és a szabad iskolaválasztás elvén alapuló, liberális közoktatási rendszernek óriási a hozadéka. Mindazonáltal a szabad iskolaválasztás egyik legsúlyosabb következménye az iskolai szegregáció felgyorsulása. A cigány tanulók aránya az egyik legfontosabb mutató, ami az elit csoportok számára vonzóvá, vagy taszítóvá tehet egy iskolát; ez pedig tragikus tényező a romák közoktatási esélyei szempontjából. A spontán folyamatok mellett három kiegészítő normatív támogatásnak van döntő szerepe a cigány tanulók mesterséges elkülönítésében. Az etnikai programokhoz nyújtott illetve a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását célzó kiegészítő normatív támogatás összege nem túl jelentős, de ennek igénybevétele mintegy legalizálja a roma gyerekek elkülönítését a normál tagozaton belül. Nem egy kistelepülési iskola a cigány tanulók iskolán belüli elkülönítése révén igyekszik kétségbeesetten "maradásra bírni" a középrétegek gyerekeit. Ráadásul az önkormányzatok könnyedén eltüntethetik saját költségvetésükben mindkét kiegészítő támogatás összegét, jóllehet mindkét típusú támogatás kötött felhasználású. Az önkormányzatoknak nem kell mást tenniük, mint annyival csökkenteni az iskolának nyújtott pótlólagos támogatást, mint amennyit a kiegészítő normatívák révén kasszíroz a helyi büdzsé. A gyógypedagógiai ellátás normatívája ellenben jelentős összegű és változatlanul pénzügyileg is komoly vonzerő az önkormányzatok számára.
A spontán szegregáció fékezésére a kormánynak csak közvetett eszközei vannak, de az oktatási tárcának még elvi álláspontja sincs a hazai közoktatás egyik legnehezebb problémájával kapcsolatban. Ugyancsak nem szánta el magát a kormány a gyógypedagógiai beiskolázás radikális felülvizsgálatára és a diszfunkcionális felzárkóztató normatíva megszüntetésére. A középiskolai kollégiumi hálózat fejlesztése évek óta csak terv. Az ösztöndíjasok száma valóban dinamikusan nő, de mivel ez a kormány egyetlen, valóban romákat segítő közoktatási projektje, az ösztöndíjrendszer fejlesztése önmagában nem elégséges.
5. Az OCÖ által alapított Szociális Építő Kht. 1997-ben két részletben 40 millió forintos állami támogatást kapott, hogy típustervekkel, ügyintézéssel illetve a megkövetelt önrészt kiváltó, saját munka megszervezésével segítse a szociálpolitikai kedvezménnyel építkező roma családokat. A Kht soha nem számolt el hitelt érdemlően a 40 millió forintos támogatással, illetve a közreműködése révén felépítendő 250 lakásnak a fele sem készült el. A Pénzügyminisztériumnak nem sikerült elérnie a konstrukció megszűntetését, jóllehet azt következetesen célszerűtlennek és pazarlónak ítéli. Az 1995-ben "beállított" támogatási összeg devalválódása évről évre növeli az igénybe vehető kedvezmény, illetve a tényleges építési költségek között rést és növeli a visszaélések lehetőségét. A kormány a lehető legrosszabb megoldást választotta: politikai okokból nem szüntette meg a támogatási konstrukciót, ugyanakkor nem is indexálta a gyermekek után igénybe vehető kedvezmény mértékét. Viszont kétes referenciája ellenére a Kht. újabb, ezúttal 300 millió Ft. összegű támogatást kapott.
6. A kilencvenes években a cigányok munkapiaci helyzete katasztrofálisan alakult; a recesszió mélypontján a 15 és 59 év közötti roma férfiaknak mindössze 29%-ka dolgozott, míg az össznépességen belül az aktív korú férfiak 64%-ka volt foglalkoztatott. A nők esetében a rés még nagyobb; a roma nők 15%-kának volt állandó munkaviszonya, míg az össznépességen belül a nők 66%-a volt foglalkoztatott. Összehasonlításként a rendszerváltás előtti években a roma férfiak mintegy 85%-kának állandó munkaviszonya volt. Ehhez mérten a kormányzati intézkedések szerények. 2000-ben elindult egy több évre tervezett program, amely fiatal cigány munkanélküliek munkába állítását szándékozik segíteni. Ez az egyetlen, közvetlenül romákat célzó aktív foglalkoztatáspolitikai projekt a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány roma vállalkozókat, illetve roma közösségek megélhetési projektjeit segítő támogatásain kívül.
A közmunka programok roma résztvevőinek arányát a kormány 40%-ra becsüli; a becslés kétes hitelét jelzi, hogy 2001-ben a Szociális és Családügyi Minisztérium és a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium olyan meghívásos közmunkapályázatot írt ki, amelynek feltétele romák minimálisan 30%-kos részvétele. A közhasznú foglalkoztatás roma résztvevőinek aránya 10%; a szociális földprogram résztvevőinek 50%-ka roma, legalábbis a NEKH jelentése szerint.
