Épül a Terror Háza

A Terror Háza február 24-ei megnyitásának dátuma egyre közelebb van, ám egyre több a vitás kérdés az egykor a nyilasok és a kommunista államvédelmi hatóság központjaként funkcionáló Andrássy út 60. alatti múzeum ügyében. Az Andrássy út 60-ban a második világháború előtt a nyilaskeresztes párt irodái voltak, 1945 után a politikai rendőrség székhelye, majd az ÁVO központjaként szolgált. A múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, menedzserigazgatója pedig Vass Imre.
A Terror Háza február 24-ei megnyitásának dátuma egyre közelebb van, ám egyre több a vitás kérdés az egykor a nyilasok és a kommunista államvédelmi hatóság központjaként funkcionáló Andrássy út 60. alatti múzeum ügyében. Az Andrássy út 60-ban a második világháború előtt a nyilaskeresztes párt irodái voltak, 1945 után a politikai rendőrség székhelye, majd az ÁVO központjaként szolgált. A múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, menedzserigazgatója pedig Vass Imre. A fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága december közepén a hivatalhoz fordult, mert a testület szerint jogszabálysértő volt, hogy a VI. kerületi jegyző saját hatáskörében - a közterület tulajdonosának, tehát a fővárosnak a hozzájárulása nélkül - építési engedélyt adott ki. A már elkezdődött átépítés ugyanis az Andrássy út 60. előtti közterületet, vagyis a járdát is érinti. Az elképzelések szerint az épület előtti járdát felbontanák, fekete gránittal fednék be, kicserélnék a mostani szegélyköveket is. Az Andrássy út és a Csengery utca sarkán pedig egyaránt több méter magas, úgynevezett pengefalat húznának fel a házra merőlegesen, amivel részben elzárnák a járdát is , ezenkívül az épület párkányát meghosszabbították, abból kivágták a terror szót, az ötágú csillagot, valamint a nyilaskeresztet is. Az önkényuralmi jelképek használatát tiltó törvény megsértése miatt több beadvány is érkezett az Alkotmánybírósághoz. A Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál vizsgálják, törvényesen alakították-e át a múzeumnak helyet adó épületet.

Tirts Tamás (Fidesz) fővárosi frakcióvezető ismertette a Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció álláspontját a Terror Háza nevű épülő múzeum körül kialakult vitáról. Tirts elmondta, hogy a frakció jogi szakértői szerint megtámadhatatlan az a döntés, amit a VI. kerületi jegyző hozott és amelyben engedélyezi a múzeumnak helyet adó épület külső átalakítását, és így a munkálatok törvényesen folynak. Tirts Tamás azt mondta, hogy a terv ellenzői, köztük Ráday Mihály is, egyéni szempontok által vezérelve, a választási kampány részeként kezelik a kérdést, és riogatnak, hiszen nem vágják ki a védett Andrássy úti fákat és használható marad a ház előtti szervízút is, és folyamatosan közlekedhetnek a járdán a gyalogosok, bár nekik két méter magas fekete gránitfal állja majd az útjukat, amelyen csak ajtók kinyitásával lehet átjutni.

Borsány György (MSZP), a Jogi Bizottság alelnöke nemhogy megtámadhatatlannak, de jogilag aggályosnak tartja a kerületi döntést és furcsálja, hogy az építkezés most is folyik, bár ahhoz, hogy a fővárosi tulajdonban lévő járdákra falakat építhessenek, az építtetők nem adtak be kérelmet.

A főváros vezetése nevében Atkári János főpolgármester-helyettes még karácsony előtt kezdeményezte a Fővárosi Közigazgatási Hivatalnál a kiadott építési engedély megsemmisítését. A hivatal még vizsgálja az ügyet, a fővárosi jogi szakértő szerint a vizsgálat még hosszú ideig eltarthat.

Ráday Mihály (SZDSZ), a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottságának alelnöke úgy gondolja, hogy a VI. kerületi jegyző nem adhat építési engedélyt a főváros tulajdonában lévő területre. A kerület továbbá szabálytalanul járt el akkor is, amikor az általa kiadott építési engedélyről nem tájékoztatta a fővárost. Ráday korábban azt mondta: "elszabadulhat a jogtalanság", ha egy állami beruházás keretein belül megvalósuló intézmény építése során jogszabálysértések történnek. A főváros álláspontja szerint most újabb jogsértés történt, mert a budapesti tulajdonban lévő Sztálin-szobor és dísztribün című kompozíció fennmaradt részét a szükséges engedélyek nélkül építették be a Terror Házába.

Búza Péter szerint (A város háza, Népszabadság, 2002. január 5.) "aki hivatalt visel, nem magánember, amikor hivatalának ügyeiről kérdezik. Ha civilként megengedheti is magának, hogy ne értsen valamihez, ha hivatalát képviseli és hivatalának hatáskörébe vágó témában kérdezik, tájékozatlanságára, képzetlenségére hivatkozva nem kerülheti meg a választ. Ahogy azt Demszky Gábor megtette egy kereskedelmi tévéműsor interjúalanyaként, amikor szembeszegezték vele a tényt: a(z ízlés)terror háza az Andrássy úton úgy épül, hogy kitalálói, tervezői a legkevésbé sem törődtek a látvánnyal, azzal, hogy szerencsétlen esetben száz vagy még több évre pengézik tönkre a világörökség-rangra pályázó sugárút arcvonásait. Egy ötletért, amit jónak gondoltak, feláldozzák több nemzedék itt testet öltött, s a legkevésbé sem csak budapesti, hanem nemzeti értékeket teremtő, és nemzedékek óta számon tartott sikeres igyekezetét. Másnak nem feltétlenül, Budapest főpolgármesterének viszont ezt mindenképpen tudnia kell, s nem azzal válaszolni: nem szívesen bonyolódna bele esztétikai kérdésekbe, nem szívesen elemezne városképet. Hisz' nem ért hozzá. Baj van mostanában a hozzáértéssel".

Búza véleménye szerint "amikor az Andrássy utat megálmodták azok, akik nemcsak nagyokat álmodtak és nagyokat mondtak, de nagyokat cselekedtek, építettek is, megfontoltan tették a dolgukat. A politikát pedig megnyerték támogatónak. Budapest vőlegénye persze, a jó Podmaniczky Frigyes, a nagy hatalmú és munkabíró Közmunkatanács tényleges elnöke, akinek vezénylete mellett felépült az a Budapest, amelyet mind a mai napig kedvtelve mutogatunk fűnek-fának, ha örömünkre hozzánk téved, hogy a város idegenforgalmi bevételét gyarapítsa, nem volt építész. Városesztétikával sem foglalkozott, ahogy a városképpel sem tanulmányai során. De pontosan tudta, hogy mit lehet és mit nem. Mit tehet és mit ne tegyen. Ha pedig nem tudta, megkérdezte a tanács rangos szakértőitől. Véleményüket aztán a sajátjaként képviselte. Ő maga volt a hivatal és a tekintély, együtt. Ez adott rangot a városnak is. Meg persze a Sugárútnak".

N. Kósa Judit szerint (Félünnep, Népszabadság, 2002. január 7.) "a múzeumok évéből azonban nem lett semmi. A bicentenárium programja (a Nemzeti Múzeum megalapításának kétszázadik évfordulója) mindössze a Nemzeti Múzeum és a Széchényi Könyvtár ünnepe lesz; még azok az országos gyűjtemények sem részesülhetnek belőle, amelyek az idők során épp belőlük váltak ki. Látványosan költségtakarékos, viszont kevéssé közönségbarát évforduló készül. Igazi pipa: egy év múlva elmondhatjuk, hogy ez is megvolt. Egyelőre csak remélni lehet, hogy a kamaratárlatok, konferenciák és szimpóziumok közepette legalább csurran-cseppen egy kis pluszpénz, és meg lehet végre csinálni a Nemzeti Múzeum feltűnően késő régészeti kiállítását; vagy hogy a csurig telt Széchényi Könyvtár megkapja a kínosan hiányzó új könyvraktárt. Mondhatják persze, hogy ez a szerényke születésnap a lehető legméltóbb megemlékezés: hiszen egészen pontos képet fest arról, milyen helyzetben vannak ma, kétszáz évvel a megszületésük után a magyar közgyűjtemények. Pedig az éremnek van másik oldala is, és az igazán csillogó. Kacsalábon forog az Andrássy úton a készülő 'terrormúzeum' - februárban avatják -, és hónapról hónapra nő a rajzasztalokon az új Nemzeti Színház mellé szánt Modern Magyar Művészeti Múzeum. Karácsony óta ráadásul tízezrek lehettek tanúi, hogy pénzzel és támogatással tényleg csodákra képes a magyar lelemény. A hajdani Ganz-gyár helyén megnyitott millenniumi kiállítás mégis a hazai múzeumügy válságának szimbóluma: elvégre a miniszterelnöki hivatal kiemelt projektjeként előkészített - egyébként valóban nagyszerű - tárlat éppen nem egy múzeumban jött létre".

N. Kósa szerint "érthető persze, hogy a kormánynak esze ágában sincs 'úgy általában' segíteni a múzeumokon és a könyvtárakon. Ezen a szegényszagú, a pénzszűkébe belekövesült területen csak kínnal-keservvel, sok pénzzel, nagy elszánással lehetne javítani. S ha így lenne is, a nagy bejelentésnek alighanem kevés lenne a hozadéka. A közember ritkán jár múzeumba, elvétve fordul meg a könyvtárakban, azt pedig végképp nem tudja, mi folyik - pláne minek kéne folynia - a kiállítótermek és kölcsönzőpultok mögött. A közgyűjteményi dolgozók néhány héttel ezelőtti szrájkja is csak azért vert föl némi port, mert vizsgaidőszak lévén legalább a diákok ott toporogtak a pár órára bezárt ajtók előtt. Nem csoda hát, hogy ez az idei nem lett a múzeumok éve. Figyeljék meg azonban, hogy az avatások és bejelentések tünde fényében majd úgy fog tűnni, hogy mégis az. A remény évszázadában nincs lehetetlen".

Kozák Gyula szerint (Mégis, kinek a terrorja?, Népszava, 2002. január 7.) nem tudni, hogy "az a hárommilliárd forint, amiről erről kapcsán szó esik, tartalmazza-e az épület árát is vagy csak a múzeum berendezése kerül ennyibe, de az összeg elborzaszt. Maga az ötlet, hogy a belváros közepén, legszebb sugárutunkon, amely arra pályázik, hogy a világörökség része legyen, terrormúzeum létesüljön: több mint perverzió. Számos megközelítéssel lehet a projekt ellen érvelni. Pragmatikusan és elvi szinten egyaránt. Ha országunknak van hárommilliárd forintja (ezek szerint van!) a közelebbi és félközeli múlt borzalmainak bemutatására, akkor választhattak volna egy monarchia-korabeli börtönépületet (sajnos a legtöbb ma is használatos börtönünk még Ferenc József uralkodásának idején épült), vagy annak egy szárnyát, s abban berendezhették volna azt a múzeumot, amely nem skanzen, hanem maga a poloskás, svábbogaras, nyirkos-penészes, húgyszagú valóság. Meg merem kockáztatni, hogy fiatal demokráciánk első évtizede után a terrormúzeum gondolatának a felnőtt lakosság körében 1-2 százaléknyi támogatója sem lett volna, ha népszavazásra bocsátják a kérdést. Hárommilliárd forint elég sok pénz. Nem nagyon sok, mert az országimázsnak nevezett lódításkampányra ennél sokkal többet költenek, az autópálya-építés során lenyúlt pénzek is nagyságrenddel nagyobbak ennél, s az eredetileg az Erzsébet térre tervezett Nemzeti Színház leállítása is ennél sokkal nagyobb veszteséget okozott nekünk, állampolgároknak. De amikor kórházak 100-200 millió forintnyi tartozás miatt küzdenek fennmaradásukért, amikor a főváros egységes közlekedési bérletének bevezetése hasonló nagyságrendű összeg miatt húzódik, akkor hihetjük, hogy ez a pénz mégsem olyan jelentéktelen összeg".

Kozák szerint "a XX. és XXI. Század Intézet omnipotens igazgatónője, (?) aki állandóan a miniszterelnök körül sürgölődik, bármilyen összeget meg tud szerezni magának. A terrormúzeum szerintem egy igen zavarosan gondolkodó elme ötletének a tárgyiasulása. Ez a terrormúzeum a gyűlölet és nem a tudományos gondolkodás szülötte! S hogy miért éppen az Andrássy út 60. a helyszíne? Mert a majdani múzeum alapítóinak lakóhelyéhez sokkal közelebb esik, mint akár a város szélén lévő gyűjtőfogház, akár a fővárostól csak nehezen megközelíthető Márianosztra, Sopronkőhidáról vagy Sátoraljaújhelyről már nem is beszélve. A Rózsadombról jó a közlekedés az Andrássy útra. (?) Természetesen az Andrássy út 60-ban valóban működtek terrorszervezetek, egy részében a nyilasok idején a Hűség Háza működött, s volt néhány évig az ÁVH központja is. De az épület nem börtönnek, nem terrorközpontnak épült, amit nemcsak eredeti építészeti elrendezése bizonyít, hanem az is, hogy benne évtizedekig remekül tudott működni egy nagy külkereskedelmi vállalat. Amúgy pedig (bár a közelmúlt történelmében az Andrássy út 60. valóban a borzalmak egyik szinonimájává vált) Péter Gáborék gondosan 'belakták' az egész háztömböt, s a Lukács cukrászda volt az apparátus étkezdéje. Az épület ugyanis alkalmatlan volt intézményes és főleg tömeges méretű terrorfunkciók ellátására, a fáspincékből fabrikált börtöncelláknál Kistarcsa és Recsk, a Kozma utca és Márianosztra nagyságrendekkel jobban reprezentálná a terrort. A Fő utcai objektumról nem is beszélve! Emellett: Nem vagyok arról informálva, hogy ha már Andrássy út 60., akkor a hajdani - az ÁVH-nál nem kevésbé szörnyű - ugyanezen épületben ténykedő nyilas számonkérőszék működését is felidézi-e a terrormúzeum? Avagy azt a magyar szélsőjobb számára kínos időszakot fedje csak jótékony feledés, s szorítkozzunk természetszerűleg kizárólag a kommunista rémuralom aljasságaira".

Kozák felveti a kérdést "kell-e a terrort rekonstruálva reprezentálni?" Kozák szerint "Auschwitz a szükséges mértékig 'múzeumosítva' ott mutatja be a fasizmus rémtetteit, ahol valóban milliók pusztultak el. Az egész komplexumnak csak kis részét konzerválták, s rendezték át a muzeológiai szabályok szerint, a nagyobb, a rettenetesebb részt, Birkenaut meghagyták olyannak, amilyen a maga idejében volt. ( S éppen ettől az érintetlenségtől, lepusztultságtól olyan döbbenetes.) A terrort nem kell, nem szabad és nem lehet rekonstruálni, mert minden ilyen kísérlet szükségképpen inverzébe fordul: nevetségessé válik, s ezzel ellenkező hatást vált ki. Jártam Madame Tussaud londoni viaszmúzeumában. Tudom, hogy emberhez megtévesztésig hasonló viaszfigurákat lehet alkotni. Gondolom, a furán gondolkodó(nő)személy, akinek fejéből kipattant a terrormúzeum ötlete, szintén járt Madame Tussaud-nál. S elképzelte, hogy 'nálunk', a pincében ávós-egyenruhás viaszfigurák fognak vicsorogni, s hologram segítségével láthatjuk a sötét folyosó végében, amint Princz legényei éppen agyonverik kollégáikat, a Szűcs testvéreket, az ehhez szükséges hanghatást pedig az Amazon.com-ról vásárolt, ún. effekt CD-ről szolgáltatják majd. Mindezenközben a Gyorskocsi utcai-Fő utcai háztömbben (igen, ez annak épült, ami!) megépülése óta alig változott valami".

Kozák véleménye szerint "a terrormúzeum beépített bomba is egyben. Ugyanis ha győznek a szocialisták, s egyik első értelmes cselekedetük lesz ennek az elfuserált förtelemnek a fölszámolása, akkor megindul majd a hecckampány, hogy lám, ezzel is saját múltjuk nyomait kívánják eltüntetni. S ha az SZDSZ is benne lesz a győztes koalícióban, akkor folytatódhat az apázás-anyázás. De időzített bomba azért is, mert a nyilas uralom borzalmait összemossa a sztálinista diktatúra borzalmaival. Ugyanakkor a Hain Péter-Szálasi Ferenc-Péter Gábor kontinuum, amelyet e múzeum megtestesít, mégis szól majd valamiről. Szól arról a hatalmi arroganciáról, amely az elmúlt négy évet jellemezte, amely a Patyomkin- politizálás korszaka volt. Lehet, hogy a terrormúzeumot mégsem kell majd lebontani. Lehet, hogy folytatni kell a berendezését, s be kell mutatni, hogy demokráciában egyesek - mondjuk úgy 98 után mennyivel, de mennyivel finomabb, mennyivel kevésbé látványos módszerekkel értek el sokkal nagyobb sikereket, mint a pocsék előttük járók. Elképzelem: a felső emeleteken majd be kell rendezni azt a közjegyzői irodát, amelyben Kaya Ibrahim és Josip Tot megveszi a 'közeli' cégeket. Be kell rendezni azt a tárgyalótermet, amelyben majd Várhegyi Attilát bűncselekmény hiányában fölmentik és Szabadi Bélát meg Székely képviselőt esetleg nem mentik fel. De be kell majd rendezni az APEH-elnöki irodát is, amelyben Simicska viaszfigurája előtt halmokban áll a megsemmisítésre ítélt akták tömege. S persze helyt kell adni a megfagyott hajléktalanoknak is, akiknek ez a hárommilliárd forint legalább egy telüket megoldhatta volna. De a manapság hirtelen kereszténnyé vált uracsoknak és hölgyecseknek az élő és szenvedő ember csak oly mértékben fontos, amilyen mértékben a szavazatára számítani lehet. Mit mondjak: Remélem, hogy a jóságos Nap majd segítségünkre siet. És a tetőszinten vízszintesen elhelyezett TERROR feliratból csak az ERROR vetítődik a járdára".

Bertók László Attila szerint (A szembenézés kényszere, Demokrata, 2002. január 10.) "bár ez nem kőbe vésett tudományos tétel, a történészek java része egyetért azzal, hogy a történettudomány visszamenőleg ötven évnél kezdődik. (?)A majdani értékelés előtt a legjobb a profán valóságot megmutatni. Erre tesz kísérletet a kommunizmus áldozatainak emléknapján átadásra kerülő Terror Háza, más néven az Andrássy út 60. Tapasztalhatjuk, hogy a második világháború eseményeinek hangsúlyozottan tárgyszerű értékelése és a tabuk felszámolása csak az elmúlt néhány évben kezdődött el, és még mindig messze nem zökkenőmentesen, jóllehet elárasztották a könyvesboltok polcait az átvett, jobb-rosszabb nyugati szakmunkák, illetve hazai publikációk. Csakhogy hazánkban valamiért a kelleténél lassabban dőlnek le a tiltott falak. Elég, ha csak azt említjük, hogy olyan alapvető történelmi forrásmunkát, mint például Hitler: Mein Kampf (Harcom)-ját - amelynek első kézből való tanulmányozása nélkül egy a korszakkal foglalkozó történész aligha lehet képes megérteni a nemzetiszocializmus működési mechanizmusát -, Magyarországon egy vagy ostoba, vagy nagyon is okos bírónő az MSZP-SZDSZ kormány időszakában egyszerűen betiltotta. A negyvenöt utáni évek történelme hemzseg a fehér foltoktól, mert ma még szakmai öngyilkosságot követ el az a történész, aki megkísérel egyes tiltott zónákat felszámolni. Ilyen például a kommunista mozgalom moszkovita ága és a magyarországi zsidó közösség sajátos szimbiózisának kérdése. De nem 'political correct' firtatni az ÁVH tevékenysége és a hazai zsidóság korábbi sérelmei miatti bosszú összefüggéseit sem. A megválaszolatlan kérdések táptalajt kínálnak téves következtetések levonásához, ezzel veszélyes társadalmi, politikai folyamatok éledéséhez. Örök vita, hogy az olyan kommunistákat, akik tevékenyen részt vettek az ország bolsevizálásában, ennek folytán emberiség elleni bűntetteket követtek el, végül viszont a saját vérük is kiontatott elvtársaik által, hogyan kezelendők: kommunizmus áldozataként, vagy sem?"

Bertók szerint "a Rákosi-korszakkal kapcsolatban azonban letelt az ötven év, eljött az idő szembenézni a magyar történelemnek ezen sötét periódusával. Térségünkben egyedülálló és reményt keltő kísérlet tanúi vagyunk; A hírhedt Andrássy út 60. szám alatti ingatlan február 24-étől Terror Háza néven a XX. Századi diktatúrák múzeumaként és egyben hatalmas emlékműként áll a magyar társadalom előtt. Megnyitója február 24-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján lesz. A múzeum leendő főigazgatója dr. Schmidt Mária történész, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója, menedzserigazgatója pedig Vass Imre. Az intézményt működtető alapítványt olyan nevek fémjelzik, mint Zbigniew Brzezinski egykori amerikai külpolitikus, illetve az észt miniszterelnök. A terror-időszak múzeumával a jelenlegi politikai hatalom félreérthetetlenül megadta a jelet, hogy elkezdődhet a szembenézés a fél évszázaddal ezelőtt történtekkel, és a történész szakma is félreteheti eddigi görcseit és félelmeit. Bár a Terror Háza létrehozatalát heves és kicsinyes politikai támadások kísérik a bal-liberális sajtóban, ezzel ma már aligha képesek feltartóztatni a szükségszerű folyamatokat".

Bertók szerint "a szimbolikusan vakablakokká tett ablakokkal tagolt homlokzat színe leginkább a munkásőregyenruha szürkéskékjére emlékeztet. Ha valamilyen színnel jellemezni kell a korszakot, akkor ez telitalálat. Ha valaki mégsem értené az utalást, azt egy hatalmas, acélszínű, az épületre szinte ránehezedő TERROR felirat emlékezteti nyilaskereszttel és ötágú csillaggal. Ez utóbbiba is nyilván bele fognak kötni azok, akik nem szeretik, ha a két elfajzott politikai áramlat egy lapon említtetik, azt fogják mondani, önkényuralmi jelkép, törvény tiltja, bármilyen nevetséges és túlhaladott is az, amikor egy szimbólum betiltásával igyekeznek annak mögöttes tartalmát viszamenőleg kiretusálni a történelemből". Bertók szerint "miután a negyvenes-ötvenes évek közép-Európai valósága a hollywoodi trillerek forgatókönyvírói fantáziáját erősen túlszárnyalja, a Terror Háza aligha ajánlható a gyengébb idegzetűeknek, vagy akikben az emlékek nagyon elevenen élnek. A későbbi nemzedékek számára viszont tanulságosabb lesz, mint akár öt történelemszakos félév a legjobb egyetemek valamelyikén".

Tóth Gy. László szerint (A terror légköre, Népszava, 2002. január 14.) "nehéz komolyan venni egy szociológust, akit ennyire nem zavarnak a tények, aki gátlástalanul vagdalkozik, vádaskodik és csúsztat. Kozák Gyula írása a szellemi terrorizmus létének dokumentuma. Az alábbiakban nem kívánok vitába bonyolódni vele, mindössze néhány kérdésem lenne:
1. Ki tehet arról, hogy a nyilas, majd a kommunista erőszakszervezetek egyik központja éppen a fogalommá lett Andrássy út 60-ban működött? (Márianosztra vagy Sátoraljaújhely említésekor a magyarok döntő többsége nem a diktatúrákra asszociál.)
2. Honnan tudja, hogy egy esetleges népszavazáson a felnőtt lakosság mindössze 1-2 százaléka támogatná a terrormúzeum létrehozásának gondolatát? Az ugyanis számomra gyenge érvnek tűnik, hogy a volt kommunistáknak nem tetszik majd a róluk is szóló múzeum.
3. Mire alapozza az alábbi véleményét? 'A terrormúzeum szerintem egy igen zavarosan gondolkodó elme ötletének tárgyiasulása. Ez a terrormúzeum a gyűlölet és nem a tudományos gondolkodás szülötte! S hogy miért épp az Andrássy út 60. a helyszíne? Mert a majdani múzeum alapítóinak lakóhelyéhez sokkal közelebb esik, mint akár a város szélén lévő gyűjtőfogház, akár a fővárostól nehezen megközelíthető Márianosztra, Sopronkőhidáról nem is beszélve. A Rózsadombról jó a közlekedés az Andrássy útra.' Ha kicsit lehiggad, ezt valószínűleg Ön sem gondolja komolyan. Csak tájékoztatásul közlöm, hogy a múzeum koncepciójának kidolgozásában a legjobb magyar történészek mellett nagyon sok 56-os szervezet is részt vett. Hogy ki hol lakik, az eddig nem volt szempont...
Azt se nagyon értem, hogy véleményalkotásával miért nem várta meg a múzeum februári megnyitását? Vagy az már úgysem változtat semmin?
4. Ön azt sugallja, hogy a terrormúzeum valószínűleg csak a kommunisták bűneire emlékeztet majd. De hogyan lehetséges az, hogy az ötágú vörös csillag mellett a nyilaskeresztet észre sem vette az épület homlokzatán?
5. Mit jelent a következő mondatrész: 'Ő a nyilas uralom borzalmait összemossa a sztálini diktatúra borzalmaival'. Két diktatúra kegyetlenkedéseinek és működési módjának részleges bemutatása hogyan vezet a borzalmak összemosásához? Egyáltalán: lehetséges és szabad-e a borzalmak között különbséget tenni?
6. Mindannyian tudjuk, hogy néhányan még élnek e bűntettek elkövetői közül. De vajon méltányos lenne-e neveik elhallgatása csak azért, mert leszármazottaik mai közéletetünk aktív szereplői?
7. Komolyan gondolja-e, hogy a Kaya Ibrahim- és a Josip Tot-féle - jogilag máig tisztázatlan és vitatott - ügyek egy napon említhetők a XX. század két tömeggyilkos diktatúrájának rémtetteivel?"

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint (Sümegi Noémi: Szabadon a Terror Házában, Heti Válasz, 2002. január 18.) sokkoló kiállítás tervezése volt a cél. "Az intézmény vezetői szeretnék, ha azok, akik nem tudnak semmit erről a korszakról, akik azt sem tudják elképzelni, hogy volt idő, amikor nem lehetett csak úgy kiugrani Bécsbe, szembesülnének mindazzal, amit a szüleiknek, nagyszüleiknek vagy dédszüleiknek át kellett élniük. Azt a korszakot kívánják bemutatni, amikor egy viccért háromévi börtön járhatott, amikor elvihettek, megkínozhattak, kivégezhettek embereket minden különösebb ok nélkül. Az Andrássy úti palotát mindkét XX. századi diktatúra, a nyilas- és a kommunista hatalom is arra szemelte ki, hogy az általuk üldözötteket itt tartsák fogva, itt vallassák, kínozzák akár halálra. A múzeum emléket kíván állítani mindazoknak, akik a hónapokig tartó nyilasterrornak vagy az évtizedekig tartó kommunista uralomnak estek áldozatul. (...) A kiállításon (...) megtalálhatók lesznek mindazon relikviák - nyilas-, illetve ÁVH-s egyenruhák, korabeli jegyzőkönyvek, a gulagról hazahozott emléktárgyak -, amelyek az adott kor 'levegőjét' idézik, s mindezt a XXI. század high-tech kultúrájához igazodva olyan interaktív látványelemekkel és hanghatásokkal egészítik ki, amelyek a számítógépen szocializálódott ifjabb nemzedékek számára is vonzóvá teszik a múzeumot. Az üveglap alatt elhelyezett megsárgult papírok helyett az épület egész területén érintésre működő számítógépes terminálokon lehet például a periratokba vagy a korszakról szóló filmekbe betekinteni".

Balás Piri László (u.o.) szerint "a ház figyelmeztet: soha többé nem szabad előfordulnia, hogy a végrehajtó hatalom egy szervezete teljhatalmat kapjon. Az ÁVH-sok ugyanis gyakran hangoztatták: nekik nem kell az áldozatok bőrével elszámolni. Balás szerint "akkor lehet egy ilyen múzeumot létrehozni, ha a társadalom már túljutott a szörnyűségeken, amikor elmondhatjuk, hogy mindez már nem része az életünknek".

Molnár Tamás szerint (Terror Háza: jelképek egyenlősége, Magyar Nemzet, 2002. január 22.) "az Andrássy út 60. e szörnyű tetemrehívás helyszíne, hol a haláltánc matinéja megnyitja kapuit február 24-én. Áll a mű, kész az újabb műbotrány. Előkerül az elásott csont, min felhevülten lehet cívódni. A jobb sorsra érdemes Ráday velőkig hatoló városvédő sikolya végighullámzik a pártszolgálatos médián. Építési előírásokkal huzakodik, paragrafusokat citál, de mindannyian tudjuk a lényegi, a legfőbb, a legelhallgatottabb igazi okot: ott fenn, a magasban, együtt a két jelkép, a nyilaskereszt és az ő átlényegülése, a vörös csillag. Ez itt a nagy baj forrása, hogy odafönn, a felhők között egymásra talált és összeolvadt a gyászos múlt. Ez okoz riadalmat, zűrzavart, nem a pengefal, nem a vöröslő fasor, nem a fekete márványjárda. Belevágtak a megszépülő emlékezet pofájába. (...) nem stukkókról és baluszterekről kell vitázni, hanem arról, hogy végre megszületett a régen várt egyenlőségjel. Fel merték festeni a két gyűlölt, zsigerből utált jelkép közé. Jól láthatóan, harsányan, senkitől sem félve. Nagy és bátor tett ez, értékelik majd az egykor szenvedő emberek".