Véglegessé válnak a pártlisták: az MSZP jelenlegi arca

Az elmúlt hetekben a parlamenti pártok többsége nagy lépést tett a pártlisták összeállításának lezárása érdekében. Bár néhány hely még bizonytalan, a nyilvánosságra került névsorok alapján megállapítható: a mostani választások alkalmával elmaradnak a nagyobb meglepetések a listaállításban. Most már nem várható, hogy olyan nevek tűnjenek fel a listákon, akik eddig nem kerültek szóba, és néhány kivételtől eltekintve az egyes listákon az erősorrend megállapítása is a várakozásoknak megfelelően alakul. Elemzésünkben az MSZP országos listájának médiafogadtatását foglaljuk öszze.
Az elmúlt hetekben a parlamenti pártok többsége nagy lépést tett a pártlisták összeállításának lezárása érdekében. Bár néhány hely még bizonytalan, a nyilvánosságra került névsorok alapján megállapítható: a mostani választások alkalmával elmaradnak a nagyobb meglepetések a listaállításban. Most már nem várható, hogy olyan nevek tűnjenek fel a listákon, akik eddig nem kerültek szóba, és néhány kivételtől eltekintve az egyes listákon az erősorrend megállapítása is a várakozásoknak megfelelően alakul.

Torba Tamás szerint (Az MSZP elmaradt generációváltása, Népszava, 2002. január 15.) "az elmúlt négy évben az MSZP-nek ismét lehetősége nyílt (volna) a generációváltás lebonyolítására. Az élet jó néhány területén - különösen a reklám, a marketing, a kommunikáció és a média figyelmének középpontjában álló politika tartozik ide, de beszélhetünk sportról, vállalatvezetésről - egy új üzenethez új arcok kell, hogy tartozzanak. Az MSZP vezetői szerint ez a megállapítás nyilvánvalóan téves. Lehet, hogy igazuk van. Egyelőre ugyanis nem igazán találom az MSZP választókhoz intézett üzenetét (se régit, se újat). Akkor viszont a régi gárda is jó lesz. Másik - sportból vett - általában igaznak tekintett állítás: Győztes csapaton ne változtass! És a vesztesen? 1998. A Horn-kormányban Medgyessy Péter pénzügyminiszteri, Kovács László külügyminiszteri, Horn Gyula miniszterelnöki posztot töltött be".

Taxner-Tóth Ernő szerint (Az ígéretünk teljesíthetetlen? Na és..., Magyar Nemzet, 2002. január 16.) "a párt káderei nem örökölték, hanem hűbérbe kapták az ország ügyei fölötti rendelkezési jogot a Szovjetunió magyarországi helytartóitól. Gondolkodásukat egykori munkástársaim így jellemezték: ami a tied, az az enyém is, de ami az enyém, ahhoz semmi közöd. Hiába várunk tehát olyan hírre, hogy a Gresham-ügyben (MSZMP-s kapcsolataival) szerzett harmincmilliót Medgyessy Péter valamelyik meglátogatott kórház ápolónőinek ajándékozta. A rengeteg ígéret között nem merül föl, hogy az elődpárt egykori kiválasztottai, akik a 'tiednek' minősített közvagyont magánosítás címén kisajátították, a választási győzelem után visszaadják eredeti tulajdonosainak".

Taxner-Tóth szerint "ugyanazok hazudnak önöknek (és nektek), akik évtizedekig hazudtak, és tömték saját zsebeiket a közösből. Amikor használtan vagy többéves várakozás után végre megvették az első Trabantot vagy Skodát, Kovács és Medgyessy elvtársak rég Mercedesszel furikáztak. Amikor Bécsből hazahozták a hőn áhított Gorenje hűtőszekrényt, a rendszer kiváltságosainak otthonában már régen megvolt mindaz, amire önök a nyugati árubőség kirakatait bámulva vágyakoztak. Amikor eljutottak a jugoszláv tengerpartra (és jórészt hazulról hozott konzervvel táplálkozva, a finom dalmát kosztot csak kivételesen kóstolhatták meg), a vezető elvtársakat Nagy Sándor és Sándor László szakszervezete a nemzetközi munkásmozgalom költségén nyaraltatta luxusüdülőiben, fejedelmi ellátással. Amikor önök Nyugat-Európában a legolcsóbb kiadó szobát keresték, ők - államköltségen - a legdrágább luxusszállodákban költötték el kiemelt napidíjukat".

Taxner-Tóth véleménye szerint "sokan hiszik, hogy az Orbán-kormány is zsíros koncokat juttat egyes vállalkozóknak. Hogy ebből mennyi igaz és mennyi nem, azt nem tudjuk ellenőrizni. De még ha minden igaz lenne, akkor se hihetik, hogy Medgyessy Péter ezeket a kívánatos falatokat szép igazságosan fölosztja önök között, s mindenkinek akkora jut, amekkoráról ma álmodtatják. Mint tették a Bokros-csomag bevezetése előtt. Ehelyett a névadó, amikor miniszter lett, 'eredményes munkájáért' fölvette tizenhatmilliós végkielégítését, hogy aztán az általa vezetett Budapest Bankot az önök pénzéből kelljen konszolidálni. Az ígéretek helyett jöttek a százmilliós (a Dunaferrnél milliárdos) sikerdíjak".

Tihanyi Örs szerint (A vereség előszele, Magyar Nemzet, 2002. január 16.) "bármennyire is az országos lista reprezentálja az adott pártot, az itt megszerezhető mandátumok fordított arányban vannak a választási eredményekkel. Igaz tehát, hogy minél nagyobb jelentőséget tulajdonít egy politikai erő az országos lista sorrendjének, annál inkább valószínűsíthető, hogy nem bízik a győzelemben. Nem bízik, mert sejti, hogy a jelöltjei közül aránylag kevesen tudnak nyerni az egyéni körzetekben és nem lesz nagy tarolás a megyei listákon sem. Márpedig ekkor derülhet ki, milyen nagy jelentősége van annak, hogy valaki mondjuk a hatvanhatodik vagy a hatvanhetedik helyen áll-e az országos listán. Ha végiggondoljuk az MSZP múlt vasárnapi választmányi ülésén meghozott döntést, miszerint csak az országos lista első húsz helyezettjét nevezték meg a január 26-i kongresszus előtt, kérdés, hogy vajon miért nem akarja a 'húszak' után következő többi jelölt sorrendjét kihirdetni a párt? Talán mert tudja, hogy egy széles körű jobboldali összefogás esetén negyven-ötven egyéni választókerületi győztesnél többre nem számíthat. Mivel a megyei listák befutó helyeit a helyi pártklientúrák vezetői és az ide kötődő országos vezetők biztosan lefoglalják maguknak, a területi listákon nem sok esélye lesz a mandátumszerzésre annak, aki nincs a szűk élbolyban".

Tihanyi szerint "amennyiben a Fidesz-MDF-szövetség megnyeri az első fordulót, és a jelöltjei hozzák legalább az 1998-as eredményeket az egyéni körzetekben, akkor rengeteg MSZP-s töredékszavazat halmozódhat fel, és ezek mind az országos listákra kerülnek. Itt viszont csak 174 hely van, hiszen Medgyessy Péter kormányfőjelöltté állítása már így is számtalan - Doszpot Péterhez és Csehák Judithoz hasonló - idegent hozott a jelöltek sorába, akik a biztos mandátumszerzés ígéretével lettek idecsábítva. Ugyanakkor egyre inkább visszaüt az, hogy az MSZP-nek rengeteg - időnként renitens - platformja, vezetői testülete és kliensszervezete van, nem beszélve az olyan kreatúrákról, mint a Tízek Társasága, mivel ezek vezetői mind ott tülekednek a listaállítás körül, hiszen a Fidesz-MDF tartósnak mutatkozó előnye egyre apasztja az esélyeket az egyéni körzetekben és a megyei listákon".

Tihanyi szerint "akiknek nincs olyan biztos körzete, mint Szekeres Imrének Jászapátiban vagy Keleti Györgynek Kisbéren, azoknak létkérdés, hogy a Fidesz-MDF-páros győzelmét előrevetítő felmérések árnyékában minél előkelőbb országos listás helyekre tolakodjanak oda, ha kell, törve-zúzva, se istent, se embert, se elvtársat nem ismerve".

Dobszay János szerint (Megint jönnek..., HVG, 2002. január 17.) a választási körzetek "mintegy harmadában déjá vu érzés kerítheti hatalmába a szavazókat az áprilisi országgyűlési választásokon: a jelek szerint ugyanazok a képviselőjelöltek mérkőznek majd meg egymással a Fidesz-MPP-MDF, illetve az MSZP színeiben, akik között az 1998-as választások második fordulójában eldőlt a mandátum sorsa. (...) az MSZP-ben korántsem tartották annyira fontos szempontnak a jelöltek kiválasztásakor az 1998-ban egyéniben elért sikert, mint a polgári oldal stratégái - legalábbis ez derül ki a szocialista képviselőjelölt-jelöltek névsorából".

Csehák Judit szerint (Kéri J. Tibor, Pogonyi Lajos: Nem akarom feltépni korábbi sebeimet, Népszabadság, 2002. január 17.) "elit- és generációváltás történt az MSZP-ben" és egyebek között ezzel indokolja azt, hogy vállalta a párt országos listáján a kilencedik helyen való indulást. Csehák szerint nem általában a párt, hanem minden egyes képviselő dolga, hogy megszólítsa a választókat. Csehák úgy véli, hogy közösséget és valóságos programot kell adni ennek a fiatalabb korosztálynak is, mert az MSZP eddig nem volt sikeres a fiatalok körében.

Csehák véleménye szerint az MSZP-ben pozitív, hogy elitváltás zajlott le, de ami még ennél is fontosabb, generációváltás is történt a pártban. Kívülről legalábbis úgy látom, hogy nagyon sok fiatal, tehetséges ember került előtérbe. Végbement egyfajta stílusváltás is. A párt elhagyta azt a fajta stílust, amelyet akkor gyakorolt, amikor még hatalmon volt, és bizony kritizálnom kellett. Az ellenzékben - érthetően - a klientúra is szétszéledt.
Ami szimpatikus".

Csehák: "Minden felkérést érdemben mérlegelni fogok, azt is, ha a lista kilencedik helye után felmerül: vállaljak szerepet az MSZP kormányában. Ennek az is feltétele, hogy az egészségügy a kulcstárcák közé tartozzék. Az én eddigi szerepvállalásomnak nagymértékben az az oka, hogy Medgyessy elfogadja: a korszerű egészségügyi program első számú felelősének a miniszterelnöknek kell lennie. Az egészségügynek nemcsak egy tárca, hanem az egész kormány ügyének kell lennie. Ha valami nem sikerül ezen a területen, akkor az nem az egészségügyi miniszter magánügye, hanem az egész kormány kudarca lesz".

Csehák szerint igaz ugyan, hogy az MSZP országos listájának első húsz helyén - szemben a korábbi ciklusokkal - egyetlen szakszervezeti vezető sincs a képviselő-jelöltségnél fontosabb, hogy "az MSZP programjában szerepel, hogy első lépésként az érdekegyeztetés, a társadalmi demokrácia intézményrendszerének tekintélyét kívánják helyreállítani. Ez sokkal érdemibb javaslat, mint hogy egy szakszervezeti funkcionáriust szerepeltetnek-e az országos lista 50. vagy 170. helyén".

Csehák arra a kérdésre, hogy "ön szerint kiknek a pártja az MSZP? A tőkéseké, a bérből és fizetésből élőké, vagy a lecsúszottaké, a veszteseké?" azt felelte: "egy tömegpárt esetében mindenféle leegyszerűsítés igaztalan és pontatlan. Nem kell tagadni, ellenkezőleg, föl kell vállalni, hogy a magyar társadalomban sokan számítanak vesztesnek, vagy legalább is olyannak, aki nem lát esélyt a felemelkedésre. Nem baj, ha a 'vesztesek' a szocialistákra szavaznak, mert tőlük várják sorsuk jobbra fordulását. Nekünk azonban nem vesztesekként kell őket számításba venni, hanem olyanokként, akiknek esélyt kell adnunk a felemelkedésre. Be kell nekik bizonyítanunk, hogy nem szakadtak le végleg, és a társadalom be akarja őket fogadni. Másrészt, ha valaki gazdag, lehetséges, hogy szegényeket támogat és jótékonykodik. Lehetnek a gazdagok között olyanok is, akik félnek a szegénység terjedésétől vagy a bűnözés növekedésétől, de nem rendőrért kiáltanak, hanem korszerű befogadó társadalmat akarnak, amely esélyt ad, és megoldja a szociális problémákat. (...) Bár a jelenlegi kormány retorikája az erősödésükről szól, a középréteg egy része nap mint nap szorong, hogy bármikor lecsúszhat. Sokféle módon oldanunk kell ezt a bizonytalanságot".

Csehák szerint "az egészségügy története egyik legsúlyosabb válságát éli. Vérátömlesztésre van szükség, és utána a problémák higgadt, szakszerű kezelésére. Akár az első napon azonban ötven százalékkal meg kell emelni az ágazatban dolgozók bérét, és az ápolóknak hűségjutalmat kell adni". Csehák arra a kérdésre, hogy miből lehetne a béremelést megvalósítani, ha eközben az MSZP adócsökkentést ígér, azt felelte, hogy a "költségvetésben már most lenne erre forrás, igaz, kevesebb presztízsberuházásra futná, és nem kellene mondjuk államilag támogatni ilyen mértékben a focit".

Bayer Zsolt szerint (Új moralisták, farizeusok (12. rész), Magyar Nemzet, 2002. január 18.) "Lendvai Ildikó az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának alosztály-vezetője éppen, s mint ilyen, Knopp elvtárs beosztottja. Azok kedvéért, akik mégsem ismernék Knopp elvtárs nevét, felidézzük a volt Szabad Nép-es Várkonyi Tibor írását a Magyar Hírlap 2000. december 5-i számából: 'Az illető elvtársat Knopp Andrásnak hívták, és közvetlenül Aczél György beosztottja volt. (...) Ők tartották számon, ki miért telefonozott és kinek, esetleg szűk, de azért megfigyelt baráti körben ki mit mondott, hol hajolt össze suttogva egy-két magyar. Várkonyi már csak tudja. S így őtőle mi is tudjuk végre, mivel is foglalkozott akkortájt Lendvai Ildikó, Knopp András beosztottja, az MSZP mai sajtószabadság-felelőse..."

Bayer szerint "1983-ban Horn Gyula az MSZMP KB külügyi osztályának munkatársa, pontosabban osztályvezető-helyettese, míg Kovács László ugyanott alosztályvezető. Feltehető, hogy e két derék komcsi apparatcsik akár részt is vett a 'nacionalista' Csoórit elítélő, bocsánatkérő levélke fogalmazásában. Medgyessy Péter pénzügyminiszter-helyettes, ebbéli minőségében nem foglalkozik a szemét magyar nacionalistákkal, minden erejét arra összpontosítja, hogy Kádár Magyarországának sikerüljön felhalmoznia a lehető legnagyobb külföldi adósságot.
Nos, ezek a hölgyek és urak fedezték fel magukban mára a nemzeti érzést, sőt, a nemzeti elkötelezettséget. S el ne felejtsük, hogy ezek voltak azok is, akik a megalázott és földön fekvő Csoóriba még belerúgattak néhányat egy bizonyos Hajdú János nevű senkiházival, aki hálából meg is kapta elvtársaitól a HÉT főszerkesztőségét, majd a svájci nagyköveti posztot, végül pedig, az 1994-es restauráció idején Horn megkínálta a parlamenti képviselőséggel is. Ezek azok, akik a nemzetközi szocializmustól indultak, és mára sziklaszilárdan rátaláltak a 'nemzeti' szocializmusra".

Csizmadia Ervin szerint (Balgák és nagyokosok, Heti Válasz, 2002. január 18.) "van Medgyessy Péter Egyetértésben a nemzettel című programtézisei között egy mondat. Mindjárt az elején. Így hangzik: 'Teremtsük meg a demokratikus rendet, vessünk véget a hatalom önkényének, a társadalom megosztásának, a zsákmányszerzésnek.' Nem azért idézem, mert szisztematikus elemzését kívánom adni a pár oldalas brosúrának. A fenti mondat nyilvánvalóan arra utal, hogy amit a jelenlegi kormány művelt az előző években, az antidemokratikus, s az MSZP jött helyrebillenteni a 'kizökkent időt'. Szerény célom az, hogy rámutassak: ahogy közeledni fogunk a választások áprilisi időpontjához, egyre többször bukkan majd fel a demokrácia megvédésének (sőt megteremtésének) jelszava a demokráciát fenyegető (ez esetben kormányzati) törekvésekkel szemben. Nekem az a véleményem, hogy nem a demokrácia és a ki tudja, micsoda erői gyülekeznek itten, a jó és a rossz szembefeszülését vizionáló megközelítés bár teljesen érthető, de meglehetősen szerencsétlenül írja le a magyar politikát. Mert mi jellemzi a magyar politikai közéletet? Két igencsak erős elvi álláspont ütközik össze, és talán nem kellene kitérnünk az elől a kihívás elől, hogy mind a kettőt (!) demokratikusnak minősítsük".

Bódis András szerint (A szocialista érdek képviselete, Heti Válasz, 2002. január 18.) "a szocialisták kormányfőjelöltje, Medgyessy Péter már több mint fél éve megnyugtatta az országot: gazdasági tanácsadói, illetve politikusi énje között nincs átjárás. Ennek megfelelően az 1998-as (baloldali bukást hozó) választások után bejegyzett, a Gresham-ügyben elhíresült Medgyessy Tanácsadó Kft. nevű családi cég irányításával is felhagyott (...) egy esetleges áprilisi MSZP-s diadal után pedig még a tulajdonrészétől is megválna. Sokakban tiszteletet ébreszt ez a fajta alázat: a harmincmillió forintos 'lobbidíjakhoz' szokott Medgyessy - miniszterelnökké választása esetén - a nemzet érdekében akár saját nadrágszíjának megszorítását is vállalja".

Bódis szerint "a Medgyessy Kft. cégérét tovább halványíthatja, hogy a névadó többször leszögezte: a családi társaság sikereihez nem használták fel a nép adóforintjait, ugyanakkor a közpénzekből fenntartott MÁV, a Reorg Aport Rt., a Nemzeti Színház, valamint a pécsi önkormányzat megbízásait a cég elfogadta. (Értesüléseink szerint 2000 márciusában a MÁV megbízta Medgyessy cégét, hogy világítsa át az állami vállalat ingatlan-bérbeadási gyakorlatát. (...) és a szerződésben Medgyessy Péter magát nemcsak a cég képviselőjeként, hanem volt pénzügyminiszterként is feltüntette.) Szembetűnő - és a kft. kapcsolati tőkéjének (értsd: 'urambátyám' kapcsolat) erejét mutatja -, hogy a Medgyessy Consulting az 1998-as megalakulás után néhány hónappal már az OTP Bank, valamint a Malév stratégiai tanácsadó cégévé nőtte ki magát - nem sokkal azt követően, hogy Medgyessy megvált a pénzügyminiszteri poszttól".

Bódis szerint "az MSZP úgy számol: 2002-től a gazdasági növekedés következtében 300-350 milliárd forint többletforrás áll majd rendelkezésre. Medgyessy Péter ennek az összegnek körülbelül a kétszeresét osztaná szét - ám emellett a személyi jövedelemadó-kulcsok csökkentése és a sávhatárok fölfelé mozdítása következtében a költségvetési bevételek is jelentősen csökkenhetnek. A program ígérvényeinek egy része ugyanakkor nehezen számszerűsíthető, a teljesítési határidő pedig sok esetben elmosódik. Medgyessy például ötven százalékkal növelné az egészségügyi dolgozók bérét, ám arról nem szól, hogy ez a pótlékok arányos növekedésével is együtt járna-e, vagy csak az alapbér emelkedne. Szakemberek szerint több mint merész nyolcszáz kilométernyi új autópályát ígérni a következő négy évre. Szociálpolitikusok pedig arra figyelmeztetnek: a nyugdíjasszervezetek által javasolt - nettó bérkiáramláshoz kötött - nyugdíjemelési rendszer négy év alatt akár 200 milliárd forintos többletterhet róhat a költségvetésre, az állami osztogatás melegágyát jelentő méltányossági nyugdíjemelés újbóli bevezetése pedig évente másfél milliárd forinttal növelhetné az állami kiadásokat".

Szerető Szabolcs (Elitcsere, Magyar Nemzet, 2002. január 18.): "Ma is élénken emlékszem arra az émelygésre, ami akkor fogott el, amikor az 1994-ben földcsuszamlásszerű győzelmet aratott MSZP 209 parlamenti képviselőjének névsorát és életrajzát olvastam. Talán féltucatnyi kivételtől eltekintve ugyanaz a tipikus életpálya ismétlődött: KISZ-, majd MSZMP-tagság, lassú, ám folyamatos előrelépés a tanácsi, szakszervezeti, párt- vagy államapparátus szamárlétráján. Az akkori parlament többségét alkotó szocialista képviselők korábbi pártállami konformizmusa azt a - hazug - tételt látszott igazolni, hogy egyetlen kormányzásra hivatott elit létezik Magyarországon, az, amelyik 'szakértelmét' még a kádári diktatúra idején csiszolta.

'Elit- és generációváltás történt az MSZP-ben' - ezzel az elgondolkodtató mondattal kezdődött a Népszabadság tegnapi számában az a nagyobb lélegzetű interjú, amely Csehák Judit korábbi miniszterelnök-helyettessel, szociális és egészségügyi miniszterrel, a néhai MSZMP Politikai Bizottságának tagjával készült. Mint ismert, Csehák Judit négy év hallgatás után visszatér a politikai életbe, s az MSZP országos listáján a biztos befutónak számító kilencedik helyet foglalhatja el. A politikus asszony a szocialisták esetleges választási győzelme után jó eséllyel pályázhat az általa már jól ismert egészségügyi miniszteri posztra. Ez a döntés amúgy a szakterület eddigi felelősének, az ágyszámleépítés végrehajtásáról elhíresült Kökény Mihálynak a bukását is jelenti: a hivatali idejében a magyar egészségügy történetének legnagyobb arányú forráskivonásához asszisztáló exminisztert biztos kieső helyre tették az országos listán".

Szerető szerint "nehezen értelmezhető Csehák Judit elit- és generációváltásra utaló kijelentése. Az első húsz helyen ugyanis három-négy személy kivételével ismét csupa olyan politikus szerepel, aki már a pártállam idején is a tágabban értelmezett politikai elithez tartozott. Mindenképpen üdvözlendő, hogy az előző választásokon könnyűnek találtatott Horn-kabinet néhány különösen hiteltelenné vált képviselője - Fazakas Szabolcs, Suchman Tamás, Nemcsók János, Karl Imre - hátrább került az országos listán, de a korábban a pártvezetés radikális átalakítását követelő Molnár Gyula 80. helye mindent elárul a szocialisták megújulási szándékairól. Medgyessy Péter és Csehák Judit kulcspozícióba kerülését elitváltásként csak egyféle módon lehet értelmezni: az utódpárt stratégái a kilencvenes években vezető szerephez jutottak helyett a Grósz-kormány kádereivel képzelik el a baloldali jövőt. Van valami elszomorító abban, hogy az MSZP tizenkét évvel az első szabad választások után is a késő kádári elitből rekrutálja az utánpótlást. Az ellenzéki párti sajtó elcsépelt fordulatát idézve: a múlt tényleg megkezdődött. Amúgy az új parlament megalakulása után, Medgyessyhez és Hornhoz hasonlóan, Csehák Juditot ismételten lemondásra szólítják fel az átvilágítóbírák, hiszen pártállami pozícióinál fogva őt is érinti az ügynöktörvény. Na és? - legyint majd a párt".

Pilhál György szerint (Megint jönnek, ijesztgetnek, Magyar Nemzet, 2002. január 19.) "nyugdíjasok között járt a minap Horn Gyula, mert a nyugdíjasoknak nagy szükségük van Horn Gyulára, tőle lappad le a megduzzadt ízület, szűnik meg a hexensussz (ágyéki izomzsába), illetve a vegetatív neurózis. Bevezetőjében a remetehegyi politikus elmondta, a magyar lakosság ebben a pillanatban állandó félelemben él, örökös csengőfrász tartja rettegésben a vállalkozók és átlagpolgárok pszichéjét, súlyosabb esetekben ágybavizelés is előfordul. Mindez azonban - emelte fel mutatóujját a munkásmozgalom régi harcosa - hamarosan a múlté lesz, ugyanis pártja, az MSZP toleráns kormányzása tökéletesen megszünteti majd. Megteremtjük a félelem légkörét - közölte beszéde legvégén a szocialista győzelemre spekuláló államférfi".

Ugró Miklós szerint (Munkakerülési engedély, Magyar Nemzet, 2002. január 21.) "tény az, hogy a kampányba belebódult szocialisták nem válogatnak az eszközökben, gátlástalanul mindenféle torz és hazug szakértői mesével riogatják a közvéleményt, s agyrémeiket igyekeznek kész, befejezett tényként beállítani. Ugyanakkor mindazt, ami az elmúlt négy évben ebben az országban történt, olcsó kampányfogásnak, kormányzati propagandának minősítik. Egy szocialista számára a tények csak a beszéd szintjén léteznek, a maguk valóságában csupán arra jók, hogy letagadják azokat. Amikor Kovács László tényeket emleget, felkészülhetünk rá, nem kapunk egyebet, mint vörös szegfűvel keresztezett zöldségeket. Ám ez nem zavarja Kovácsot, sőt ebből táplálkozik fölényeskedő intellektusa, tudja, az alaptalan rágalmakat nem lehet racionális érvekkel cáfolni. Óvakodik kimondani téves képzeteinek konklúzióját, miszerint az ő interpretációjában az Orbán-Nastase megállapodás lehetőséget ad a feketemunkások korlátlan beözönlésére, de minden szavával ezt a látszatot sugallja. Tisztában van vele, ez távolról sem igaz, de azzal is, ezekre a 'tényekre' akad vevő".

Boross Péter szerint (Miért nem szavazhatunk baloldali pártokra? (1. rész), Magyar Nemzet, 2002. január 21.) "Jászi Oszkárék mai szellemi örökösei aligha a centrumos álláspont hiteles képviselői. (...) Akik ma Jásziék szellemi örökösének vallják magukat, azok baloldaliak, és hiába próbálkoznak valami centrumos álláspont hirdetésével. Ahogy 1918-ban is összefogtak a bolsevisták felé sodródó szocialistákkal, úgy simultak össze 1994 után is, megtagadván öt év előtti harsány kommunistázásukat. Ellentétben az Európa-szerte ismert liberális irányzatokkal ezért is közös ismérvük a sokszor tetten érhető ateizmus és alig leplezett egyházellenesség. Amikor egy fiatal politikus 1994-ben ezt úgy minősítette, hogy összenő, ami összetartozik, akkor nem tett mást, mint e baloldaliságot történelmi dimenziókba helyezte".

Boross Péter szerint (Miért nem szavazhatunk baloldali pártokra? (2. rész), Magyar Nemzet, 2002. január 22.) "a magyar szociáldemokrácia kétszer egyesült a kommunistákkal, mindkétszer felfalta az utóbbi. Ezért nehéz elképzelni, hogy az MSZP jelenlegi helyzetében sikeresen indulna el szociáldemokrata irányba, ha példának az angol munkáspártot vagy a svéd szocialistákat tekintjük.(...) Ilyen a balliberális és szociáldemokrata múlt Magyarországon, és ez az öröksége a két baloldali pártnak. Ez magyarázatot adhat az 1994-es koalícióra, mint örökségre is. (Az SZDSZ és a Jászi-párt sorsára is.) Ezzel a batyuval nehéz a nemzet felemelkedésének programját hirdetni. Hiába vannak e két pártban is másként gondolkodók, a tömegvonzás törvénye mindig érvényesül. Ezért nem értik mítoszainkat, történelmi kötődéseinket, érzelmeinket. Ezért gúnyolják hagyományainkat, tiltakoznak az esküszöveg ellen, és felháborítja őket, ha régi katonaruhát látnak. Emiatt nem értik jelképeinket és ünnepeinket, azok pátoszát, gyanakodnak, miközben bőszen bólogatnak Amerika felé, ahol az óvodában is nemzeti lobogó van, és az elnök minduntalan Istenhez fohászkodik. És azt sem érthetik, mit jelent magyarságukat igazoló koronás igazolványt őrizni a határon túliaknak, minden munkavállalási és egyéb szándék nélkül is".

Boross szerint "az 1980-90-es esztendők liberálisai nagyrészt vagy személyükben, vagy családi műhelyeikben MSZMP-s gyökerűek. A közös út vonzása ebből is ered. Aki részt vett a jubileumi ünnepségeken, a zászlók átadásában, érezhette, hogy a közel fél évszázados lelki-szellemi elnyomorodás után valami elkezdődött. A helyreálló nemzettudat éltető forrása megmaradásunknak és jövőnknek egyaránt. Ezért nem szabad a rossz örökséget hordozó baloldali pártokra szavazni. Lehetetlen nem utalni másféle kockázatra is. Történelmünkben gyakran együtt látjuk az elérhető célok gyakorlatiasságát és a felizzott magyarságeszményből adódó irreális vágyakozásokat. Széchenyi tevékeny, nemzetet szolgáló munkálkodása és racionális magyarsága mellett látjuk Kossuth óriásra növekedett alakját, aki 'egy nemzet sokszázados ábrándjait hordozta' (Féja).

Ma mindketten joggal foglalnak helyet a nemzet lelki panteonjának első soraiban. De, hogy létezzen és létezhessen ország, működjenek intézményei és az organikus fejlődés útjára léphessen, hogy ne provokáljon maga ellen legyűrhetetlen nagyobb erőket, hogy azokra a példákra támaszkodjon, amelyek a magyar múltban a bölcs - sokszor nem örömteli - kiegyezésekben találtak a nemzet számára megoldást vagy kiutat, ahhoz Deák Ferenc kellett".

Ugró Miklós szerint (Fejbólintási nyilatkozat, Magyar Nemzet, 2002. január 22.) "az MSZP megkezdte az érdekegyeztetést, első lépésben saját érdekeit 'egyeztette' hagyományos szociális partnerével, az MSZOSZ-szel. A magas felek által aláírt együttműködési nyilatkozat megerősíti az eddigi gyakorlatot, a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a párt kormányra kerülése esetén továbbra is hűséges lakájként kiszolgálja a magyar szocialistákat. Ebben semmi újdonság vagy meglepő nincsen, hacsak az nem, hogy a Liga is csatlakozott a megállapodáshoz. Ám az a kormányzati szerep még odébb van, addig a nyilatkozat nem más, mint az MSZP kampányának szociális fordulat című fejezetében összehordott ígérgetések ünnepélyes ismételgetése. Az egyezmény kilenc pontja tartalmaz mindenki számára elfogadható, vonzó kitételeket is, de ez természetes. Olyan pártot még nem látott a világ, amelyik választási kampányában növekvő munkanélküliséget, felsőoktatási tandíjat, drasztikus egészségügyi forráskivonást, romló életszínvonalat, általános elszegényedést hirdet. Viszont olyat már láttunk, amelyik ígéretei ellenére ezeket valósította meg. Magyar Szocialista Pártnak hívják a társulatot, amely 1994-98 közötti országromboló tevékenysége közben szintén élvezhette az MSZOSZ teljes körű támogatását. Igaz, 1994-ben más menetrendet követtek. A voksolások előtt választási szövetséget kötöttek, majd a hatalom megszerzése után a munkabékéről állapodtak meg. 1995 tavaszán jöhetett a Bokros-csomag, amelyhez az MSZOSZ szakszervezetei lelkesen asszisztáltak. Most átpofozták a forgatókönyvet, de félő, hogy ugyanahhoz a műhöz".