Alkotmánybírósághoz fordulnak a könyvelők a téglatörvény miatt

Alkotmánybírósági eljárást fog kezdeményezni a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete, mivel alkotmányossági aggályaik vannak a tavaly decemberben elfogadott pénzmosás elleni törvénnyel kapcsolatban - derül ki abból az állásfoglalásból, amelyet az egyesület éves közgyűlésén fogadtak el a tagok egyhangúlag. Az egyesület állásfoglalása szerint átgondolatlan lépés volt, hogy a törvény hatályát kiterjesztették több, mint 30 ezer számviteli szolgáltatást végző társaságra és egyéni vállalkozásra. Az egyesület meggyőződése szerint a könyvelők azért kerültek a törvény hatálya alá, mert nem volt gondos szakmai fordítása a pénzmosás elleni uniós ajánlásnak.
Alkotmánybírósági eljárást fog kezdeményezni a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesülete, mivel alkotmányossági aggályaik vannak a tavaly decemberben elfogadott pénzmosás elleni törvénnyel kapcsolatban - derül ki abból az állásfoglalásból, amelyet az egyesület éves közgyűlésén fogadtak el a tagok egyhangúlag. Az egyesület állásfoglalása szerint átgondolatlan lépés volt, hogy a törvény hatályát kiterjesztették több, mint 30 ezer számviteli szolgáltatást végző társaságra és egyéni vállalkozásra. Az egyesület meggyőződése szerint a könyvelők azért kerültek a törvény hatálya alá, mert nem volt gondos szakmai fordítása a pénzmosás elleni uniós ajánlásnak. Az egyesület úgy látja, hogy a tavaly elfogadott törvény a "féljen mindenki mindenkitől" hatást váltja ki mindazokban, akikre vonatkozik. A könyvvizsgálók kifogásolják, hogy a gyanú bejelentését állampolgári kötelezettséggé teszik, ami szerintük nem vezethető le az alkotmányból. Az elfogadott állásfoglalás hangsúlyozza, hogy a könyvelés bizalmi szakma, a törvény előírásainak alapján azonban a gyanús ügyletek keresése bizalmatlanságot fog kiváltani a könyvelők és ügyfeleik között. Ez pedig az üzleti kapcsolatok megromlásához vezethet. Az egyesület azért is szükségtelennek tartja a pénzmosásra vonatkozó rendelkezések kiterjesztését a könyvelőkre, mivel a számviteli törvény amúgy is előírja az 50 millió forint árbevételt elérő cégek kötelező könyvvizsgálatát. Az egyesület mindehhez hozzáteszi, hogy tagjaik ügyfelei jellemzően 1 és 100 millió forint közötti árbevételű mikro- és kisvállalkozások, akiknek üzleti mérete eleve kizárja a pénzmosás lehetőségét. A könyvvizsgálók azt is kifogásolják, hogy a törvény rendelkezésével ellentétben még mindig nem jelent meg az a mintaszabályzat, ami alapján fel kellene ismerniük a pénzmosásra utaló tényeket, körülményeket. Az állásfoglalásban a könyvelők a törvényi szankciókat is túl súlyosnak tartják. Kifogásolják, hogy az államellenes bűncselekmények feljelentésének szándékos elmulasztását meg lehet úszni két évvel, míg a pénzmosásra utaló puszta gyanú bejelentésének elmaradása három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mindezek alapján javasolják a könyvelők kivételét a törvény hatálya alól, a büntetőjogi szankciók közelítését az államellenes bűncselekmények feljelentésére vonatkozó szankciókhoz. Az egyesület szeretné azt is elérni, hogy enyhítsenek a megszigorított ügyfél-azonosítási rendszeren és töröljék a rendőrséggel kapcsolatot tartó személy megjelölésének kötelezettségét.
A Pénzügyminisztérium meglepetéssel veszi tudomásul az egyesület döntését, miszerint alkotmányossági aggályaik miatt az Alkotmánybírósághoz kívánnak fordulni egy 1994 óta jól működő, Közép- és Kelet-Európában először Magyarországon hatályba léptetett törvény miatt. A tárca hangsúlyozza: azzal, hogy a pénzmosás elleni törvény az adótanácsadókra és könyvelőkre is vonatkozik, Magyarország felzárkózott az Európai Uniós követelményekhez, ami pedig az ország alapvető érdeke.

Horváth Éva szerint (Szép kis feljelentgetősdi, Népszava, 2002. január 14.) "első olvasatra akár még úgy is tűnhet, hogy a terrorizmus elleni küzdelemről szóló és a pénzmosás megakadályozását célzó új, illetve felújított honi jogszabályok gyakorlati végrehajtása komoly előrelépést jelenthet majd a napjainkban mind gyakrabban emlegetett kétes ügyletek megelőzésében. Merthogy hála a törvénymódosításnak és a vonatkozó kormányrendeletnek, mára a társadalom egész tisztességes kis csapata került abba a felemelő helyzetbe, hogy mindennapos ténykedése során - bizonyos összeghatár átlépése vagy csak az egyszerű gyanú felmerülése esetén - szó nélkül feljelentheti ügyfelét a rendőrségen, például pénzmosást sejtve az ügylet mögött. Ám akkor ez azt is jelenti, hogy innentől kezdve a pénzügyi szolgáltatók és adószakértők, ingatlanforgalmazók és műtárgykereskedők vagy éppen a játékkaszinók működtetői, s az ügyvédek jogszabályilag vannak felszólítva a feljelentgetésre... Ez már önmagában bicskanyitogató, bár ebben az esetben (?) talán még pislákol némi jogosság a kis hazánkban amúgy is nagy hagyományokkal bíró feljelentgetések e típusú újjáélesztésében. Az már más lapra tartozik, hogy igen csekély esélyt adnék annak, hogy a valóságban egy kis adószakértő feljelentése vagy akár egy könyvelő észrevétele alapján kapnának rajta egy nemzetközi bűnszövetkezetet pénzmosáson, netán egy utazási iroda 'dobná fel' repülőjegy-foglalás közben Bin Ladent. Arra viszont már semmilyen elfogadható emberi magyarázat nem kreálható, vajon miért röpköd mostanság egyre több jogszabályi felszólítás arra vonatkozóan, hogy lépten-nyomon jelentsük fel egymást. Mert ugye ma már elvileg kötelező lenne természetesnek vennünk, ha egy tanár feljelenti a diákját, hallgatóját azzal a gyanúval, hogy az érintett drogozik. Sőt mi több, hasonlóan kellene eljárniuk az orvosoknak is, ha páciensükről kiderítik, hogy kábítószerfüggő. Még szerencse, hogy ez utóbbi esetben lehet az orvosi titoktartásra hivatkozni. De ugyanígy mindennaposnak kellene tekintenünk a földtulajdonnal vagy -használattal kapcsolatos szerződések elmaradása esetén születő feljelentéseket. És mi van az ügyvédekkel, jogtanácsosokkal, akikkel az ügyfelek kapcsolata tényleg és mindenek felett elsősorban a bizalmon alapul?"

Horváth szerint "szép kis feljelentgetős országgá válunk! Máshol szabályokkal irtják az alaptalan és koholt gyanú csíráján fogant 'felnyomósdit', nálunk viszont törvény és rendelet szólítja fel a honpolgárt a legális árulkodásra. Mert gondolkodjunk csak el azon, hogy például egy lakás vásárlásakor ki lesz az a naiv és jóhiszemű ingatlantulajdonos, aki a vevőtől mosolyogva elfogad egy meggyőző ígéretet, hogy másnap bankszámláról bankszámlára átutalja majd a 10 millió forintos vételárat, vagy akár az előleget? Sokkal valószínűbb, hogy inkább reklámszatyorban tárolva kéri a pénzkötegeket. És vállalja a meghurcoltatást, az önazonosítást, az átvilágítást, amikor mindezt a bankjegytömeget elhelyezi egy hitelintézetnél. A másik oldalon pedig minek alapján dönti majd el a törvényileg arra felhatalmazott bank, hogy a nála bankszámlát nyitni kívánó, jól öltözött vagy kevésbé vasalt külsejű egyén - aki mellesleg milliókat kíván, megint csak bizalmi alapon a gondoskodására bízni - most pénzt akar-e mosni vagy sem? Hol kezdődik a gyanú, s hol az alapos gyanú? Vagy egyszerűen csak elérkezett az idő, amikor már mindenki gyanús?"

Kolláth György ügyvéd szerint (Téglatörvény, Népszabadság, 2002. január 21.) "az ún. téglatörvény (a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról, a Btk. módosításáról szóló új joganyag) ugyanis mintegy kéttucatnyi személyi és szervezeti kör számára szankcionált bejelentési kötelezettséget ír elő. Műkereskedő, könyvelő, adótanácsadó, bizományos, befektetési és biztosítási tanácsadó stb. - boldog és boldogtalan - lesz államilag kikényszerített besúgó".

Kolláth véleménye szerint "egy tisztességes, demokratikus jogállamban az embernek joga van ahhoz, hogy békén hagyják, méltóságát tiszteljék, ne alkalmazzanak vele szemben embertelen, megalázó elbánást. Senki sem tekinthető bűnösnek, amíg büntetőjogi felelősségét bíróság jogerős határozata meg nem állapította. Ezek normális országban nem holt betűk egy poros(z) kódexben, hanem alapértékek, döntő jogelvek, igazodási pontok a politika számára. Ezekből az következnék, hogy nem mi vagyunk az államért, hanem fordítva. Nem a polgár 'hivatása', kötelessége, felelőssége a bűnök üldözése. A nyomozó szervek kényelme, érdeke nem válhat automatikusan államérdekké és büntetőjogi követelménnyé sem. Nem üzenhetné azt a törvény, hogy legyen ember embernek farkasa, dolgozzanak a bűnüldözők helyett, szedjék össze egymást lasszóval, és adják át a hatóságnak. Most még csak a pénzközeli szakmák iránti bizalmat rendítik meg a terrorizmusveszély ürügyén. És aztán mi jön? Idővel a papi-gyónási vagy a hálószobatitok sem lesz szent?"

Kolláth szerint "néha a jogi összehasonlítás szemlélteti a legjobban egy lépés abszurditását. Egészen kivételesen, ha csakugyan a haza sorsáról van szó, a büntetőjog már régóta feljelentési kötelezettséget ír elő. Aki pl. hitelt érdemlő tudomást szerez még le nem leplezett hazaárulásról, vagy arról, hogy hazaárulás készül, és erről a hatóságnak nem tesz jelentést mihelyt teheti, bűnt követ el. Ám az elkövető hozzátartozója kivétel. Ő eleve nem büntetendő. A pénzmosás elleni deliktumnál azonban szó sincs korrekt feltételekről: hitelt érdemlő tudomásról, jól meghatározott személyi körről. Mindegy, hogy milyen szakban van az ügy, hogy módjában állt-e az egyénnek a szimpla sejtését (!) megosztani hivatalos bűnüldözőkkel. Nonszensz, de így van. A jog azt sugallja, hogy inkább megéri az állam elleni bűncselekményt szó nélkül hagyni (2 év), mint a pénzmosodákra vonatkozó adatokat, tényeket, körülményeket (3 év) . Ekként válhat a büntetőjog kétélű fegyverré, mert vagy azt forgatja meg, akinek gyanúsan sok (kész)pénze van, vagy azt, aki ezt nem irigyli elég közérdekűen és intenzíven. A Btk.-ban ugyan megmaradt a 'magántitok-védelemmel' vagy a 'magántitok jogosulatlan megismerésével' szembeni büntetőjogi elrettentés, de ezeket a pénzmosást gátló bejelentési kötelezettség megelőzi, lenyomja".

Kolláth véleménye szerint "a terroristák ellen csakugyan fel kell lépni. Ehhez ideig-óráig súlyos felhatalmazások, drasztikus eszközök is szükségeltetnek. Ám ezek együttvéve sem eredményezhetik a jogállam alkotmányos játékszabályainak felbomlását. Nem igaz, hogy a hatalom a tetszése szerint törvénykezhet. Ilyenkor azt szokták mondani: nyugi-nyugi, ténylegesen nem lesznek ilyen büntetőeljárások, de hát nyomás jött Nyugatról. Nem eszik a kását olyan forrón. Még nem. Csakhogy. Egy: az a büntetőtörvény, amely komolytalan és reménytelen, a többi norma hitelét is rontja. Előbb-utóbb nemcsak ezeken a végrehajthatatlan törvényeken fognak nevetni. Kettő: egy-két esetet mindig muszáj produkálni. Egy szervezet nem tud nem működni, és nem sorsolással szokták kiválogatni a delikvenseket. E címen bűnözővé avatható a kellemetlen politikai, üzleti, szakmai ellenfél. Három: most már ez a törvényhozási rémség az etalon, a következő intézkedés precedense. Ha 'ezt' meg lehetett tenni, akkor jöhet a következő lépés - gondolhatják némelyek a kormányzati műhelyek mélyén. Ha a jogállami reflexek eltompulnak, majdnem minden csak időzítés és ürügy kérdése lesz".

Nagy Ildikó szerint (Pénzmosás, téglával, Magyar Hírlap, 2002. január 23.) "téglatörvény született a pénzmosás ellen vívott harc erősítése ürügyén. Vannak, akik spion-, mások egyszerűen csak besúgótörvénynek nevezik, és megint mások - a törvényalkotók nagy bosszúságára - az ötvenes éveket emlegetik. Ez ellen azonban már nincs mit tenni. A tégla - amióta az első nyilatkozó lapunknak így minősítette - benne van a köztudatban. Csak éppen nem akar beilleszkedni abba a furcsa falba, amelyet a szeptember 11-ei terrortámadás apropóján húznának fel Magyarországon. Egy olyan országban, amely nem is olyan régen még a házmesterek országa volt, nem kellene csodálkozni azon, ha az üzleti szféra bizalmi emberei - a magánvállalkozó könyvelők, műkincskereskedők, ingatlanosok - nem kívánnak kapcsolattartókként bejelentkezni a rendőrségen. Nem kellene meglepődni ódzkodásukon, hiszen a törvény megalkotása előtt senki sem kérdezte meg őket: akarják-e regisztráltatni magukat a rendőrségen. Önként és dalolva".

Nagy véleménye szerint "egy hónappal a jogszabály december 4-ei megjelenése után sem értették az érintett szakmák képviselői, miről is van szó. Az egyesületek, szövetségek azóta tájékozódtak, a pénzügyi tárca és a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság folyamatosan konzultál velük a lehetséges végrehajtásról, ám a vállalkozók nagy része még ma sem tudja, milyen kötelezettséget ró rá a törvény. Nem várta ezt tőlünk az Európai Unió sem. Mi azonban megmutattuk, tudunk (túl)teljesíteni, ha akarunk. Szeretnénk lekerülni az OECD feketelistájáról, ahová mellesleg nem a könyvelők, hanem az anonim takarékbetétek miatt kerültünk föl. Az nem jutott eszükbe a jogszabály előkészítőinek, hogy a törvény hatálya alá vont, a gazdasági élet bizalmi szakmáiban dolgozó, többségében kisvállalkozók üzletmenetét tönkreteheti egy ilyen - valljuk be, mégiscsak - furcsa rendőrségi kapcsolat. Azt sem latolgatta senki, milyen következményei lehetnek annak, ha a feljelenteni vágyó beosztott a főnök főnökévé válik a pénzmosásnak hitt ügyben. Azzal sem számoltak, képes-e a kisvállalkozó titokgazdává válni, a rá bízott adatokért tud-e felelősséget vállalni".

Nagy szerint "a terrorizmus, a pénzmosás elleni küzdelemmel kétségtelenül mindenki egyetért. A törvényt nyilván ezért szavazta meg szokatlanul nagy támogatással a parlament. Azt csak sejteni lehet, hogy pénzügyi szolgáltatón mindenki a klasszikus értelemben vett szakterületeket értette, s elkerülte figyelmüket, hogy e fogalomkörbe bevontak új szakmákat is. De vajon végiggondolták-e a jogszabály előkészítői, megszavazói és a kormány tagjai, mi lesz akkor, ha a törvény működni kezd? Képes lesz-e feldolgozni a rendőrség az irdatlan mennyiségű bejelentést? Hogy mennyit, azt felbecsülni sem lehet, hiszen - szakmai nyilvántartások híján - azt sem tudja senki, hány céget is érint a törvény. Furcsa. A jogszabály hatálya alá vont új szakmák képviselői viszont biztosra veszik: az új rendszer a feketepiac, például a feketén könyvelők, kereskedők, ingatlanosok térnyerését serkenti. És azoknak ad bátorítást, akik szeretnek bejelenteni, feljelenteni, bosszút állni - csak úgy, megszokásból, hagyományból. Miközben az ORFK túlterhelt szakértői a megszámlálhatatlan feljelentést szortírozzák, az igazi nagymenők senkitől sem háborgatva, vígan és dalolva (feketén) moshatják a pénzt".

Matolay Réka szerint (A könyvelő rémálma, Figyelő, 2002. január 24.) "a könyvelők nem is e következményektől tartanak főként. Nem túl örömteli azonban, ha valaki - még ha több tízezer társával együtt, s csupán kapcsolattartóként - bekerül a rendőrség nyilvántartásába. Az aggodalom nagyrészt tehát abból fakad, hogy a jelentés elmulasztásáért már bizony felelősségre vonhatók a könyvelők. Az pedig, hogy mi számít gyanúnak, nem beszélve arról, hogy értékelendő pénzmosásnak, korántsem világos. Krimiken nevelkedve azt hihetnénk az utóbbiról, hogy e tevékenység prostitúcióból, drogkereskedelemből, illegális szerencsejátékból és hasonlókból származó illegális jövedelmek fehérítését jelenti. Ma Magyarországon azonban nem kizárt, hogy szinte bármilyen adóelkerülés is e kategóriába tartozik. Ha szabadságvesztés jár érte, akkor egyúttal fennáll a pénzmosás esete is - mondják az adóvisszaélésekről a szakértők. (?)Van, aki szerint a piacon az első botrányig, az első könyvelő meghurcolásáig semmi sem változik. Mások szerint erre egy percig sem kell várni. A kisebbek, de leginkább a legfeljebb 3 alkalmazottal dolgozó irodák egy-két órás állásra bejelentik az ügyfelükhöz egy könyvelőjüket, s így az már mint belső apparátus tagja, jelentési felelősségtől mentesen végezheti a dolgát. Ez a kör pedig nem kicsi. Becslések szerint ma 10 és 20 ezer között lehet a könyvelő cégek száma. Ezek kétharmada apró vállalkozás, amelyek túlnyomórészt csupán az elmúlt években bújtak elő a feketegazdaságból: addigi megbízási szerződéseiket cserélték legális cégre. Ugyanígy velük az is megtörténhet, hogy ügyfeleik nem könyvelést, hanem valami más szolgáltatást, mondjuk adatrögzítést számláznak - ismerjük el, a könyvelők egy része tulajdonképpen nem is csinál mást. Ez megint csak nem kíván rendőrségi kapcsolatot, arra pedig semmi nem kötelez egy vállalkozást, hogy a könyvelést könyvelő tartsa rendben".

A Magyar Narancs szerkesztősége szerint (Rendőrálom-alapítás, Magyar Narancs, 2002. január 24.) "a pénzmosás ugyebár az illegálisan, bunözés útján szerzett jövedelmek legalizálása: a pénzmosó cégének számláján feltunik egy nagyobb összeg, ami után a pénzmosó tisztességgel leadózik, majd elutazik Balfra, hogy a helyi termálfürdőben pihenje ki a jól végzett buncselekmény fáradalmait. Ezenkívül meglehetősen keveset lehet tudni róla, az például figyelemre méltó, hogy demokratikus rendőrségünk az elmúlt években meglehetősen kevés ilyen esetet nyomozott ki, vádemelésekről, ítéletekről nem sűrűn értesültünk. Ami nem is csoda: hiszen a rendőrségnek, illetve a vádhatóságnak azt kéne bizonyítania, hogy a jövedelmek buncselekményből származnak - miközben az esetek többségében a cégek könyvelésében minden le van papírozva, a forma szerint minden stimmel. De majd a könyvelők! A büntető törvénykönyv és a pénzmosásról szóló törvény tavaly decemberi módosításai nyomán ugyanis a bérkönyvelőknek (azaz azoknak, akik külsősként, megbízási szerződés alapján könyvelnek) ezentúl fel kell nyomniuk a kuncsaftjaikat, ha pénzmosásra utaló gyanús jeleket vélnek fölfedezni azok könyveiben. És hogy ne legyen félreértés, a módosítások e kötelesség elmulasztása esetére három év börtönt irányoznak elő".

A Magyar Narancs szerint azt, "hogy pont a könyvelők szúrják majd ki a leánykereskedők, drogbárók, kamu cégekkel üzletelők orgazdáit, ép ésszel talán még a Pénzügy- és az Igazságügyi Minisztériumban sem várhatják el. A bunözésből származó pénz számos módon érkezhet a pénzmosó cég számlájára: lehet tagi kölcsön, tőkeemelés, és jöhet szépen, szabályosan kitöltött számla ellenében is (csak éppen nem áll e számla mögött valós teljesítés). Viszont mind a tőkeemelés, mind a tagi kölcsön lehet tökéletesen törvényes is, és a könyvelő nem látja, mert nem is láthatja, hogy a cégbe betett pénz legális vagy illegális forrásból származik; és azt sem vizsgálja, hogy a számlamozgások milyen valós gazdasági tranzakciókat takarnak. A különbségtétel az adóhatóság dolga, amelynek - helyesen és épp ezért - nyomozati jogköre is van; és gyanús jelek esetén a rendőrséghez vagy az ügyészséghez fordulhat.
A törvénymódosítások viszont rendőrségi tippadókat, mindközönségesen vamzereket csinálnak a könyvelőkből. (?) Ha az elején akadozik az együttmuködés, elég lesz csak egyet lesittelni közülük, hogy a többi ész nélkül köpjön; és akkor a rendőrök lényegében minden magyarországi bt., kft., egyéni vállalkozás könyveibe és fiókjaiba és páncélszekrényeibe bekukkanthatnak majd avval, hogy jó napot kívánunk, kaptunk egy fülest, gyanúnk megalapozott, a tagadásnak nincs értelme, kérem, mutassa meg önként tisztítószereit. És ezt bárki megszívhatja; és mivel bárki megszívhatja, mindenki meg is fogja (ahogy az már lenni szokott, a valódi pénzmosók kivételével), mint azokat a rendszereket általában, amelyek abból az elvből indulnak ki, hogy mindenki gyanús, aki él, és amelyek ennélfogva társadalmasítják a bűn üldözését".

A Magyar Narancs szerint "mondanánk, mindebben újfent a Fidesz társadalomképe és rendpártisága köszön vissza, a 'hozzunk törvényt, nem baj, ha hülye, a lényeg, hogy jól hangozzék és minél kevesebb embert érintsen közvetlenül' filozófiája (mondd már, a könyvelők majd nem szavaznak rájuk: de kit érdekel néhány piszkos tégla szavazata?) - ha a szóban forgó módosításokat annak idején nem nagy többséggel fogadta volna el az Országgyűlés. És mivel az nem lehet, hogy itt mindenki rendőrállamot szeretne Magyarországból csinálni (pedig lehet), tanúsítsunk jóhiszeműséget. Egyes hírek szerint pusztán fordítási hibáról van szó: a minisztériumban valaki egy EU-direktívát rosszul ültetett át magyarra, és 'könyvvizsgáló' helyett 'könyvelőt' írt. És akkor csak őt kell kirúgni, mielőtt a módosítást sürgősen módosítja a parlament".

Varga Mihály pénzügyminiszter nem érti (Varga nem érti a könyvelőket, Népszabadság, 2002. január 26.), miért háborodtak fel a könyvelők és könyvvizsgálók, amiért a pénzmosásról szóló törvény a gyanús pénzmozgások bejelentésére kötelezte őket, hiszen a bevezetett intézkedések a tisztességesen gazdálkodók érdekeit szolgálják és még el sem készült az a szabályzat, amely tételesen felsorolja majd azokat az eseteket, mi is számít pénzmosás-gyanús pénzügyi műveletnek. Egyenlőre csak a nemesfém-kereskedőkre vonatkozó szabályzat készült el, az illetékes hatóságok az ő érdekképviseletükkel már meg is állapodtak. A miniszter szerint "a törvényesen működő vállalkozásoknak eddig sem kellett tartaniuk a gazdálkodásukat törvényesen ellenőrző hatóságoktól, és a jövőben sem kell. A pénzmosás megakadályozásáról szóló (a köznyelvben 'téglatörvénynek' nevezett) jogszabály szigorítását a miniszter szerint a nemzetközi elvárások mellett a törvényeket tiszteletben tartó vállalkozások érdekében is meg kellett tenni". Varga szerint "a kilencvenes évek elején-közepén végzett felmérések szerint még a nemzeti jövedelem 30-35 százaléka a feketegazdaságban keletkezett. Ma már a feketegazdaság részaránya alig haladja meg a 20 százalékot". A miniszter szerint a vámőrség egyik legfontosabb jövőbeni feladata az árnyékgazdaság további szűkítése.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének elnöke (Simon András: Téglatörvény - amit raktak eddig, Figyelő, 2002. január 29.) "a törvényt lényegileg nem tartja elhibázottnak, hiszen Németországban az adótanácsadóknak, Nagy-Britanniában pedig a könyvelőknek hasonló kötelezettséget írnak elő. Vagyis jelezniük kell illetékes helyen, ha mosásgyanús pénz kerül a szemük elé".

Balogh László, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ügyvezető igazgatója szerint (u.o.) "a törvény hatályba léptetését azért sem lehetett halogatni, mivel hazánk szerepel a kormányok közötti pénzmosás ellen küzdő ügynökség, a Financial Action Task Force on Money Laundering feketelistáján. Szintén a minél előbbi intézkedés mellett szólt az európai jogharmonizáció gyorsítása: hazánk ugyanis 2002 végére le akarja zárni az uniós joganyag átvételét. A rendőrségi kapcsolattartó (compliance officer) intézménye Nagy-Britanniában és más országokban is ismert. Míg az egyszerű banki alkalmazott valószínűleg nem tud különbséget tenni különleges és gyanús esetek között, a kapcsolattartó, szakmai tudása és az ügyfelekkel kapcsolatban szerzett tapasztalat birtokában képes eldönteni, hogy mely esetekről kell jelentést tennie. Az ügyvezető igazgató az angol jogrendszerben a bejelentésre nem kötelezett banki alkalmazott is felelőssé tehető azért, ha szándékosan szemet huny egy szemmel láthatóan gyanús vagy szabálytalan ügylet fölött".