Vigadó-beszéd

Orbán Viktor miniszterelnök február 7-én este tartotta ez évi országértékelő beszédét a Vigadó épületében. A miniszterelnök beszédében a 2001-es évet az áttörés évének nevezte. Méltatta a tavalyi eredményeket: a státustörvényt, a Széchenyi tervet és a népegészségügyi programot is. Orbán Viktor hagyományt teremtett: negyedszer értékelte az országot. Az előző három értékelését összevetve kiderül: Orbán hasonló tematikára építette fel mindegyiket: a múltból indulva a jövőképet, az összefogást erősítette, illetve nem a kormány, hanem a polgárok munkáját dicsérte.
Orbán Viktor miniszterelnök február 7-én este tartotta ez évi országértékelő beszédét a Vigadó épületében. A miniszterelnök beszédében a 2001-es évet az áttörés évének nevezte. Méltatta a tavalyi eredményeket: a státustörvényt, a Széchenyi tervet és a népegészségügyi programot is. Orbán Viktor hagyományt teremtett: negyedszer értékelte az országot. Az előző három értékelését összevetve kiderül: Orbán hasonló tematikára építette fel mindegyiket: a múltból indulva a jövőképet, az összefogást erősítette, illetve nem a kormány, hanem a polgárok munkáját dicsérte. Semmi nem állhatja útját annak, hogy Magyarország erős, magabiztos és gazdag európai állam legyen - jelentette ki Orbán Viktor. Orbán szerint a fizetések emelésével és az adók csökkentésével elérhető, hogy a jelenlegi átlagbér a kétszeresére növekedjen. Szólt arról is, hogy 2006-ra megteremtik a teljes foglalkoztatottságot, vagyis mindenki, aki dolgozni akar, munkához juthat. A nyugdíjemelés kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az özvegyi nyugdíjakat 50 százalékkal emelik. Az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetésével pedig mindenki maga dönti el, hogy mikor megy nyugdíjba. Egészségügyi kiadásokra a jelenlegi költségvetési támogatáson túl 2006-ig 606 milliárd forint jut, ebből lehetőség van az intézmények felújítására, a műszerpark modernizálására és természetesen a bérek rendezésére is - közölte a miniszterelnök. A következő ciklus végére minden autópálya eléri majd az országhatárt - jelentette ki Orbán Viktor. 500 kilométer gát megerősítését tervezik az elkövetkezendő négy évben. Az infrastrukturális beruházások kapcsán szólt a 2012-es budapesti olimpia megrendezésének lehetőségéről is. Úgy fogalmazott: a csatornázást, az utak építését, a tömegközlekedés megújítását egyébként is el kellene végezni, de ebben a nagyszerű helyzetben új értelmet nyernek a beruházások. A kormányfő részletesen szólt az elmúlt négy esztendőről, ezen belül is 2001-ről, amelyet az áttörés éveként értékelt. Mint mondta, 2001-ben indult a Széchenyi-terv, az otthonteremtési program - amelynek részeként 25-ről 3 százalékra csökkentették a lakáskamatokat - megindult a szociális bérlakásépítés. A kis- és középvállalkozók adókedvezmény formájában tíz-, majd harmincmillió forintos beruházási támogatásban részesültek, kétszeresére emelkedett a minimálbér, és bevezették a diákhitelt, amelyet már több mint hetvenezer egyetemi és főiskolai hallgató vett fel. Kiemelte: megkezdődött az egészségügyi reform második lépése, melynek részeként többek között ingyenessé vált a fogmegtartó kezelés, és a parlament elfogadta a kórháztörvényt is. Sikerült elérni, hogy a magyar föld a magyar gazdák kezében maradjon. A státustörvény elfogadását ugyancsak a tavalyi év egyik legnagyobb sikerének nevezte a miniszterelnök. Orbán Viktor Magyarországot egy kilövés előtt álló rakétához hasonlította. Mint mondta, roppant energiákat felemésztve ugyan, de az ország felemelkedett, és elhagyta a reménytelenség évtizedeit. Túljutottunk a nehezén, pályára álltunk, de az igazi utazás még előttünk áll. Mint ahogyan a levegőbe emelkedett rakétát nem lehet visszaparancsolni a földre, úgy Magyarországot sem lehet a múltba - mondta Orbán Viktor a beszédében. Az országértékelő beszédre meghívást kaptak a parlamenti pártok és frakciók vezetői, de az MSZP és az SZDSZ politikusai nem vettek részt az eseményen. A szocialisták így tiltakoztak az ellen, hogy - szerintük - a miniszterelnök kedden a parlamentben lehazaárulózta őket. A szabad demokraták szerint pedig, mint azt Kuncze Gábor pártelnök közölte, egy ilyen értékelésnek nem egy párthoz közel álló rendezvényen, hanem a parlamentben kellene megtörténnie.

Kovács László, az MSZP elnöke szerint (Blázsovics Lívia: Orbán Viktor: Országunk erősödik, Magyar Nemzet, 2002. február 8.) Orbán Viktor egy leköszönő miniszterelnök rosszkedvű búcsúbeszédét mondta el a Vigadóban. Kovács szerint "országértékelésnek hamis, programnak erőtlen, kampánynak kétségkívül olcsó volt, mert a közszolgálati televíziót használta fel".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint (u.o.) "csalódást okozott a beszéd, a jelent nem értékelte reálisan, mert nagyon sokan egészen másként látják saját helyzetüket és az ország helyzetét is".

Balczó Zoltán, a MIÉP alelnöke szerint (u.o.) valójában nem országértékelés volt, (hanem) az elmúlt négy év eredményeinek ismertetése. (...) a tényleges eredményeken kívül be kellett volna számolni a mérleg másik serpenyőjéről is, az elmaradt, meghiúsult intézkedésekről".

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke úgy véli (u.o.) "Orbán Viktor előadása bizonyítja, nem kell retorikai fordulat, elég a valóság számbavétele, hogy látni lehessen, mekkora munkát végeztek a magyar emberek az elmúlt négy évben". Pokorni szerint "a beszámoló nemcsak az elmúlt négy év eredményeit tekintve volt tárgyilagos 'elszámolás', a Fidesz és az MDF számára fontos célkitűzések is visszaigazolódtak".

Balsai István, az MDF frakcióvezetője szerint (u.o.) "a miniszterelnök mindenki számára közérthetően és hitelesen bizonyította: mindaz a törekvés, amit a polgári kormány fő vonalakban megfogalmazott, ténnyé vált".

Kéri László politológus szerint (Kéri, Fricz, Csizmadia arról, hogy miért volt ilyen rövid a beszéd?, Népszabadság, 2002. február 8.) megdöbbentő, hogy Orbán Viktor mennyire "széteső, jellegtelen és semmitmondó beszédet tartott". Kéri szerint "a miniszterelnök kínosan kerülte a belpolitikai konfliktusokat, s egy szóval sem említette hazánk európai uniós csatlakozási folyamatát. Nem volt szó a fölöttébb bonyolult szomszédkapcsolatokról, nem ejtett említést a hazai politikai viszonyokról és a demokratikus intézményrendszerről sem". Kéri szerint "a semmitmondásnak az lehetett az oka, hogy Orbán ezen az estén nem akart és nem szeretett volna hibázni (?) a kormányfő olyan infrastrukturális beruházásokról beszélt, amelyeket nem a kormány építtetett, mégis mindent, ami négy év alatt elkészült, kormánysikerként értelmezett. Amiről a miniszterelnök leltárt készített, nyugodtan elmondhatta volna egy precíz könyvelő is".

Fricz Tamás, a XXI. Századi Intézet igazgatója szerint (u.o.) "azt hallhattuk a kormányfőtől amit választások előtt el lehetett mondani: mit teljesített a kormány négy év alatt. Hogy külpolitikai kérdésekről nem esett szó, nem lepett meg, mert a választókra nagyobb hatást lehet gyakorolni a mindennapi élet kérdéseivel - nyugdíjjal, árvízi újjáépítéssel, a fiatalok helyzetével -, mint a külpolitika ecsetelésével. Orbán egyébként a jövő ígéreteiről szólva következetesen 2002 és 2006 közötti korszakolást említett, ami félreérthetetlen üzenet volt, és a folyamatosságot jelenti".

Kovács László szocialista pártelnök szerint (Az ellenzék szerint erőtlen volt a miniszterelnöki szónoklat, Népszabadság, 2002. február 8.) "Orbán Viktor beszéde országértékelésnek hamis, programnak erőtlen, kampánynak pedig olcsó volt, mert a közszolgálati tévécsatornákat használta fel". A szocialista pártelnök felhívta a figyelmet: a beszéd tartalmában kampánynyitó jellegű volt, mert túlbecsülte és önkényesen kiragadta az eredményeket, ám elhallgatta a hiányosságokat és túlméretezte az ígéreteket. Kovács egyetért Orbánnal abban, "hogy Magyarország más, mint négy éve volt, nemcsak azért, mert a gazdaság teljesítménye nagyobb, és többen élnek jól mint négy éve, de jóval többen kerültek kilátástalan helyzetbe is. A szocialisták elnöke szerint Orbán beszédéből hiányzott a megszokott emelkedettség, a belső tűz, a meggyőző erő. Ez tulajdonképpen egy leköszönő miniszterelnök rosszkedvű búcsúbeszéde volt".

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöknek szerint (u.o.) csalódást okozott Orbán Viktor beszéde, mert az nem szólt semmiről. Nem értékelte reálisan az ország jelenlegi helyzetét, ugyanakkor a 2002-2006-ra felvázolt ötletparádé és ígérethalmaz az 1998-as beváltatlan ígéretek miatt eleve megkérdőjelezhető. Orbán az elmúlt négy év kapcsán nem szólt arról, hogy milyen állapotba juttatta a mezőgazdaságot, az egészségügyet, a kórházakat. Milyen következményei vannak az adó- és egészségügyi reform elmaradásának, a nyugdíjreform visszafordításának".

Rozgonyi Ernő, a MIÉP országgyűlési képviselője szerint (u.o) "a miniszterelnök reális értékelést adott a kormány eddigi teljesítményéről, 2001-ben gazdaságpolitikai szemléletváltozás történt. (...) ezt a jövőben végig kell vinni, s akkor reálissá válik az a jövőkép is, amit Orbán Viktor festett fel".

Tamás Ervin szerint (Rózsaszín, Népszabadság, 2002. február 8.) "természetesen a kormányfői országértékelő nem a kampány része, az ezt napok óta beharangozó közszolgálati hirdetés sem volt az - Orbán Viktor már jó előre közölte mindenkivel, hogy ő, ha lehetne, mellőzné ezt az egész kampánynak nevezett hercehurcát, dolgozna tovább miniszterelnökként az ország boldogulásáért. Mivel azonban egy idő óta négyévenként érdemi választásokkal szakítják meg a kormány munkáját, ehhez Orbán is kénytelen alkalmazkodni, ezért úgy határozott: március 20-tól ő is beáll a kampánycsapatba, kormányfőnk közszereplései tehát attól fogva tekinthetők kampányeseménynek. De persze ettől még ez a tegnap esti rendezvény kampányesemény volt a javából, mint ahogy néhány hét óta már minden politikusi mozdulat, tett és mondat az".

Tamás szerint "természetesen a kormányfő a Kárpát-medence magyarjairól is szólt volna, síkraszállva ismét a státustörvény mellett -, hiszen ezt a fiaskót most már csak eredményként cipelheti magával a választásokig. Szóval, egy nyugodt, közönségével együtt töprengő államférfi visszafogott, de büszke és bizakodó számvetését köszönhette volna meg az est végén az egyesület elnöke. A közelmúlt történései, a keddi parlamenti inzultus és a tegnapi szlovák döntés azonban más koordináta-rendszerbe helyezték Orbán beszámolóját, s ezzel együtt a vele szembeni várakozás is változott. A miniszterelnök rossz időben választhatott két megoldás közül. Vagy - a történtek fényében ugyan az erőltetettség látszatát kockáztatva - mint a nemzet egészét képviselő higgadt, békére, összefogásra törekvő, az eredményeket vég nélkül soroló államférfi lép fel vagy - korábbi vigadóbeli nyitások után - ismét érdesebbé válik a hang, s visszatér övéi (azaz a biztos szavazók) közé. Az első variáció nemcsak azért tűnt kockázatosnak, mert a szerep momentán nincs testre szabva, hanem azért is, mert jobb felől sokan meghunyászkodásként, a konfliktusok megkerüléseként értékelhették volna a gesztust. Ha viszont a második lehetőség elemeire épít, a Vigadón kívüli bizonytalanok még inkább elbizonytalanodnak.

Orbán Viktor az első, békés és rózsaszín változatra szavazott. A tavalyi hánykolódó hajó után egy újabb közlekedési eszköz, az áttörés rakétája is működésbe lépett, azokat pedig a kormányfő észrevehetően a földön hagyta, akik szerinte csupán sót szórnak a sebekre. A fő cél az volt, ne veszítsen voksokat. Nyerni tegnap nem akart. Otthon volt".

Hanti Vilmos, az Otthont Magyarországból Összefogás szervezőbizottságának vezetője szerint (Erdei L. Tamás: Civil országértékelés, Hetek, 2002. február 8.) "az évenkénti országértékelésnek akkor lenne értelme, ha azon a civil társadalom véleménye is elhangozhatna". Hanti szerint "Orbán Viktor miniszterelnök országértékelő beszédével évről évre bértapsnokok előtt 'színházat játszik', 'monológot ad elő' az adófizetők pénzén, amit a közszolgálati média szolgai módon közvetít".

Inotai András közgazdász szerint (u.o.) "Magyarország eljátszotta 1998-as történelmi esélyét a modernizációra. Elmaradt az egészségügyi, az oktatási, az intézményi és a regionális reform, a nyugdíjreformot pedig a jelenlegi kormány visszacsinálta. Inotai szerint a magyar gazdaság jelenleg a világgal szembe megy. A közgazdász hangsúlyozta: társadalmi kohézió nélkül nincs versenyképes gazdaság, szétszabdalt társadalom nem képes gazdaságilag megújulni".

Szombathy Pál szerint (Orbánértékelő beszéd, Magyar Hírlap, 2002. február 9.) "a helyszín és főleg a szónok hangulata leginkább a sírva vigadóra emlékeztetett, vélhetően valamit a kormányfő is megsejthetett már népe morfondírozásaiból. Mármint, hogy nem állnak éppen kedvezően a dolgok a hatalmon lévőkre nézvést, s ilyenkor mindig csőstül jön a baj. Ez történik két hónapja, és a Fidesz nem találja az ellenszert. Lassan kilencedik hete defenzívába szorult a párt kommunikációs hadserege. A fordulópont Medgyessy Péternek a rendőrséggel való decemberi megfenyegetése volt, tehát a Nastase-paktum már egy politikai-kommunikációs baki elkövetése után robbant. Gondoljunk jobban bele: mikor volt olyan utoljára, hogy a Fidesz a magyar politikai csatamezőn ilyen hosszú hetekre elveszítette a kezdeményezést? Nemhogy kormányra kerülésük óta, hanem azelőtt is már fél évvel, 1997-től Orbánék irányították a közélet tematizálását, vagyis a mostani védekező állás az erőpártiaknak idestova öt éve ismeretlen. Az utóbbi két hónapot vizsgálva a csütörtöki beszédre nem érdemes sok szót vesztegetni, valószínűleg maga Orbán felejtené el a legszívesebben. A látható cél leginkább az volt, hogy túl legyen rajta. Túl van, de a lecke felmondása közben további hibákat követett el. Néhány héttel ezelőtt a Fidesz kicsontozta a szocialisták választási ígéreteit, és rámutatott: Medgyessyék már ezermilliárdot elosztogattak, aminek a teljesítéséhez a gazdaság nem elég erős. Ehhez képest Orbán kurta szónoklatában hibátlanul átvette és felsorolta az MSZP javaslatait, ráadásul újabb tételekkel spékelte meg. Akkor viszont mégis van szilárd alapja a szocialista ígéreteknek? Ellentmondást ellentmondás követ az Orbán-gárda taktikázásában. A korábbi évekkel ellentétben már a Nagy Évnyitó Beszéd sem válhatott hangulatfordító csodafegyverré. Ezt maga Orbán is tudta, érezte, ezért meg sem próbálkozott a lehengerlő áriával. Kockázatminimalizáló szürke propagandaszövege kerülte a konfliktusokat, huszonöt perc alatt kilőtte a rakétát, aztán mehetett haza minden kiválasztott polgár".

Lengyel László szerint (Gyászbeszéd, Magyar Hírlap, 2002. február 9.) "a történelem könyörtelen iróniája, hogy amikor végre igazi politikai tehetség kerül hatalomra Magyarországon, e tehetség nem beváltja a hozzá fűzött reményeket, hanem lerombolja önmagát, feléli önnön képességeit. És ami rosszabb, nem hozzáfűzi jó sorsát az ország reményt keltő helyzetéhez, hanem leválasztja magát róla. Az árnyékos, a sötét oldalra állt, önmagából és ezáltal az országból nem az egyenrangút, a demokratikust, a szabadságvágyót hívta elő, hanem az uralkodót, a feudálist, a rendcsinálót.

Lengyel szerint "Orbán Viktor maga tette fejére a koronát, s maga is veszi le. (?) Sikerült úgy szólnia hozzánk, hogy nem volt egyetlen eredeti, saját gondolata. Gyászbeszédet tartott a Vigadóban Orbán Viktor miniszterelnök. A gyászoló rokonok és barátok feketében ültek, komoran meredtek maguk elé, próbálták unalmukat és fáradtságukat merev tekintettel palástolni. A halottról minden jót megtudtunk a tagolt, érdekes és emberi szavakat, gesztusokat nélkülöző beszédből. A szónok az angyalok számának összeadásával, a paradicsomi felhők vanília és zafír színeinek közönyös fölfestésével lelkesített a másvilági boldogságra. Nem volt kapcsolat szónok és hallgatóság között, így a kezdetben kesernyés félmosolyú, megfáradt, középkorú férfi a végére kemény arcú, összeszorított fogú és öklű, öregedő emberré változott, aki túl akar lenni az egészen".

Lengyel szerint "Orbán Viktornak sikerült olyan beszédet tartania, hogy hallgatói az utolsó három-négy percig egyetlen szavát és mondatát nem tapsolták meg. Saját közönsége, saját politikai családja nem tudott fölnevetni, beletapsolni, visszajelezni. Tapintat és részvét jellemezte őket a befejezés után: nem baj, hogy nem sikerült, mi azért szeretünk és tisztelünk. Úgy bántak vele, akár egy nagybeteggel. Úgy is fogadta, miként a haldokló: fal felé fordult, meglátta a Mást. Orbán Viktor százszor okosabb és érzékenyebb annál, semmint ne tudná, hogy nem mennek a dolgok. Nem akar gratulációt, nem akar rokoni és orvosi összemosolygást - de jól nézel ki -, nem akar állojalitást. Nem akar másoktól koronát. Korábbi önmagával és feladatával birkózik - alulmaradt. Ahhoz, hogy az országot lázba hozza, hogy pártjába erőt öntsön, mindenekelőtt önmagát kell lángra lobbantania, neki kell hinnie mindabban, amit gondol és tesz. Nem hisz benne. Világa kizökkent, helyretolnia nem sikerült".

Szerető Szabolcs szerint (Egy másik ország, Magyar Nemzet, 2002. február 9.) "köszönettel tartozik a polgári oldal azoknak, akik megszervezték a hagyományos kormányfői beszéd elhangzása előtt egy nappal az úgynevezett civil országértékelést. Minden elfogulatlan szemlélő megítélhette így, hogy miben különbözik egy demokratikusan megválasztott miniszterelnök higgadt, államférfihoz méltó értékelése egy civilnek álcázott, gyűlöletbeszéddel átitatott kampányrendezvénytől, melynek nem pártpolitikus résztvevői potyamandátumok reményében bíznak a posztkommunista miniszterelnök-jelölt által beígért második kamarában. Orbán Viktornak a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére elmondott beszéde igazolta az előzetes várakozásokat abban a tekintetben, hogy az értékelés mentes volt a pártpolitikai utalásoktól. Az országgyűlési választásról is csak a beszéd végén esett szó, amikor a kormányfő részvételre szólította fel a polgárokat. Az értékelés olyan nézőpontból tekintette át az ország helyzetét, ahonnan nem homályosítja el a tekintetet a mind jobban eldurvuló kampány füstje. Amint azt az előző években is megállapíthattuk: ez a politikának már az a régiója, ahová a mostani ellenzék nem tudja vagy nem akarja követni a polgári koalíció miniszterelnökét".

Szerető szerint "első pillantásra bombasztikusnak tűnhet az a kijelentés, hogy a tavalyi az áttörés éve volt. Nehéz lenne a kormányfő által említett fordulatot egyetlen eseményhez kötni, ugyanakkor a 2001-ben történtek csokorba szedése impozáns képet mutat. A Széchenyi-terv beindítása, a diákhitel bevezetése, a minimálbér emelése, a lakáshitelkamatok csökkentése, a teljes körű árvízi helyreállítás, a hagyományos válságágazatokban meghirdetett programok vagy a státustörvény elfogadása együtt valóban felérnek egy áttöréssel. Természetesen joga van az ellenzéknek bírálni az Orbán-kormány politikáját, kevesellni az elmúlt négy év eredményeit, de a méltányos kritikának el kell ismernie: az 1998 óta megtett, egymásra épülő lépések egy világos társadalompolitikai koncepciót rajzolnak fel. Ennek fő elemei a családtámogatások kiterjesztése, a munkahelyteremtés és az állami eszközöket is aktívan használó gazdaságélénkítés. Az ellenzéknek a kőkemény kormánykritika és az ígéretrohamok mellett (vagy helyett) egy ehhez hasonlítható, világos elvekre és célokra épülő jövőképet illene alternatívaként felmutatnia".

Szerető szerint "az országértékelés második, hangsúlyosabb részében Orbán Viktor gyakorlatilag a 2006-ig szóló kormányprogram gerincét vázolta fel. Számos, jelentős költségvetési kiadással járó ígéret hangzott el, amelyet a most lezáruló kormányzati ciklus történései hitelesítenek, s amelynek forrásait a remények szerint fenntartható gazdasági növekedés teremti meg. Ha a kormányfő szocialista (vagy szabad demokrata) lenne, akkor országértékelése a példátlanul kedvező makrogazdasági mutatók - a sajtó és az elemzők dicshimnuszától kísért - méltatásába fulladt volna".