A Kontroll Csoport médiavisszhangja, 2. rész

Külföldi tudósítók sajtóreggelin vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel, ahol Runa Hellinga, a külföldi tudósítókat tömörítő Magyarországi Nemzetközi Sajtóegyesület (HIPA) elnöke kijelentette: Magyarországon sajtószabadság van, így nem várnak a kormánytól semmiféle beavatkozást a külföldi tudósítókat ért támadások miatt. Hellinga elmondta, hogy nem a Kontroll Csoport tevékenységét kifogásolják, hiszen mindenkinek jogában áll kritikát megfogalmazni, hanem sokkal inkább az aggasztja a szervezetet, hogy egyes televíziókban, rádiókban olyan hangok jelennek meg, amelyek alkalmasak a külföldi tudósítók elleni gyűlöletkeltésre. Hellinga ezek közül a Magyar ATV-t és a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorát nevezte meg.
A külügyminiszterhez fordult a Magyarországon tartózkodó külföldi tudósítók szövetsége, a Hungarian International Press Association (HIPA) azok miatt a sajtóbírálatok miatt, melyek munkájukat érintik. Levelükben állásfoglalást kérnek Martonyi János külügyminisztertől , mert az érintett tudósítók szakmailag nem tartják megalapozottnak a róluk szóló, a Kontroll Csoport (KCS) által készített és a Magyar Nemzetben megjelent elemzést. A HIPA véleménye szerint a Kontroll Csoport elemzése mellett a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsora és az ATV múlt pénteki Sajtóklubjában elhangozottak támadják és sértik őket. A Kontroll Csoport tizenhárom külföldi tudósítót nevez meg, akik kutatásaik szerint a leginkább befolyásolják a nyugati közvéleményt és ebből tízen többször írnak bíráló hangvételű cikket, mint elismerő tudósítást országunkról. A Magyarországon dolgozó az ügyben érintett tudósítók kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy a Magyar Nemzetben megjelent elemzést nem lehet komolyan venni, mivel nem tisztázott az, hogy a dolgozat milyen szakmai szempontok alapján készült. A nyilatkozó tudósítók többsége úgy véli, hogy a Kontroll Csoport munkája mögött Lovas István újságíró áll. A megkérdezettek mindegyike elismerte ugyanakkor, hogy munkájukban senki nem akadályozza őket. A Kontroll Csoport több tagja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakos hallgatója, ebben az intézményben tanít egyébként Lovas István.
A Kontroll Csoport szóvivője Horváth Réka elutasítja a Lovas Istvánhoz való viszonyukról szóló információkat. Horváth a Magyar Nemzetnek adott interjújában kijelentette: nem igaz az, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak, az Országimázs Központnak, a Külügyminisztériumnak vagy bármely kormányzati szervnek a legcsekélyebb köze is lenne a Kontroll Csoporthoz. Borókay Gábor kormányszóvivő szintén cáfolja, hogy a kormánynak bármi köze lenne a Kontroll Csoporthoz.

Külföldi tudósítók sajtóreggelin vettek részt Orbán Viktor miniszterelnökkel, ahol Runa Hellinga, a külföldi tudósítókat tömörítő Magyarországi Nemzetközi Sajtóegyesület (HIPA) elnöke kijelentette: Magyarországon sajtószabadság van, így nem várnak a kormánytól semmiféle beavatkozást a külföldi tudósítókat ért támadások miatt. Hellinga elmondta, hogy nem a Kontroll Csoport tevékenységét kifogásolják, hiszen mindenkinek jogában áll kritikát megfogalmazni, hanem sokkal inkább az aggasztja a szervezetet, hogy egyes televíziókban, rádiókban olyan hangok jelennek meg, amelyek alkalmasak a külföldi tudósítók elleni gyűlöletkeltésre. Hellinga ezek közül a Magyar ATV-t és a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorát nevezte meg.

Bolgár György szerint (Merjünk kontrollálni, Magyar Hírlap, 2002. január 26.) "a külföldi tudósítókat kontrolláló önkéntes nemzetmentő csoport például látványos táblázatot tett közzé a kormánytól valószínűleg egy méternél nem távolabb álló napilapban, és ebben név szerint jelölte meg, hogy melyik újságíró hányszor több negatívumot írt cikkeiben, mint pozitívumot. Volt, aki tízszer annyi rosszat, mint jót, de még a magyar kormánnyal közismerten jó viszonyban lévő svájci Andreas Oplatka is (a konzervatív Neue Zürcher Zeitungban) másfélszer annyit borongott, mint örvendezett. Ugyanannyit, mint mondjuk a Financial Times Robert Wrightja, és valamivel többet, mint egy másik angol tudósító. Hogy ezek után vajon miért állapítja meg a tárgyilagos fiatalok csoportja, hogy 'ha egy svájci és egy brit polgár vált szót Magyarországról, Helvécia polgára jól tájékozottsága alapján kidomboríthatja a piacgazdaság sikerét és Orbán Viktor kiváló politikusi kvalitásait, miközben a ködös Albion szülötte hihetetlenül rossz véleményt formál ugyanerről a miniszterelnökről és országáról'. Csak nem lehetséges, hogy elfelejtették megnézni saját, minden gyanún felül álló táblázatukat? Viszont saját táblázatukon kívül valóban mindent tudnak. Annak a magyarázatát is például, hogy vajon miért írnak sokkal többször a külföldi tudósítók a magyar bel-, mint a külpolitikáról vagy a társadalomról. 'Létezik az, hogy az európai polgárt háromszor jobban érdekli a tőle távoli és számára megfejthetetlen viszálykodások sora, mint az ország valódi helyzetét feltáró tények és adatok? Nem, ez sehol a világon nincs így' - írják. Bizony, ezek a fiatalok olyan alaposan olvassák a világ valamennyi újságját, és nem csak a magyar vonatkozású cikkeket, hogy könnyed bizonyossággal eleresztenek egy ilyen megállapítást. Azt pedig nyilván vagy magukból a külföldi lapokból, vagy szintén az egyetemről tudják a kontrollálók, hogy 'a rendszeres tudósítók között magas a magyarul nem beszélők aránya. Az általuk írott cikkek között kétszer több negatívum található, mint tárgyilagos vagy pozitív említés'. Tessék mondani, a külföldi sajtó szerény magyar egyetemista elemzője honnan is szerezte információját a tudósítók nyelvtudásáról? Merthogy az újságokból nem, az biztos. Mindegy. A nagy testvér (sok ismeretlen kistestvérével) figyel. A külföldi tudósító is jó, ha tudja, hogy kivel van: a polgári kormánnyal vagy ellene. Nem árt neki a jó szándékú figyelmeztetés, mint ahogy a hazai sajtónak sem ártana még egy kis kontroll. Hadd legyen még bátrabb".


Orosz István szerint (A The Independent védelmében, Magyar Hírlap, 2002. január 26.) Adam LeBor, A The Independent munkatársa - "sok kollégájával együtt - most valóságos közellenség lett nálunk a Kontroll csoport jóvoltából. Munkatársa az angolszász klasszikus liberalizmus legszínvonalasabb napilapjának, amely egyszerre jobb- és baloldali. Jobboldali, ami a gazdasági életre vonatkozó elképzeléseket illeti, alternatív baloldali viszont, amikor a társadalom számkivetettjei, a szegények, a kisebbségek, az üldözöttek kerülnek szóba. Jobboldali, amikor meglévő értékek védelmére van szükség, baloldali, amikor új értékek kibontakozásának kell terep. Jobboldali, amikor baloldali kormányt kell bírálni, baloldali, amikor jobboldalit. Vagyis ez a lap A Független. Ilyen lap nálunk is elkelne. Ehelyett van Kontroll csoport. Vannak továbbá rögeszmékben szenvedő fanatikusok, akiknek a magyar nyilvánosság - persze, természetéből fakadóan, otthonosan, mint a mi kutyánk kölyke - teret ad. Terepet nyit. Itt lőjetek gyerekek, szabad a pálya. És ők lőnek, bárkire, aki a célkeresztbe kerül. Van erre a lelki-szellemi beállítódásra egy nehezen lefordítható angol kifejezés, a trigger-happy. Ami valami olyasmit jelent, hogy az illető majd kibújik a bőréből, csak elhúzhassa már a ravaszt. (Az ilyeneket alkalmazzák kommandósnak.)"

Orosz szerint "ha valóban rendszeresen olvasnák a The Independentet, akkor tudnák, hogy ez a lap tizenegynéhány éves fennállása alatt a mai brit társadalom legkritikusabb és legszínvonalasabb elemzéseit tárta folyamatosan az olvasói elé, olyan mélységben, olyan szórakoztatóan és olyan minőségben, amiről önök álmodni se mernek. Ha valóban olvasnák a The Independentet, akkor tudnák, hogy a lap újságírói folyamatosan nyerik el a legrangosabb angolszász díjakat a jegyzet-, kommentár-, riport-, tudósításírás terén, hogy a lap fotográfusai menetrend szerint aratják le a legrangosabb brit és nemzetközi sajtófotó-pályázatok díjait, tudnák, hogy ez a lap számtalan világméretű jótékonysági segélyakció elindítója és szervezője volt, hogy legutóbb például elsőként hirdette meg az afganisztáni nép megsegélyezésének eszméjét; ha valóban olvasnák, akkor tudhatnák, mennyire - példamutatóan! - sajátja ennek a lapnak a kritikus, távolságtartó, minőségi beszédmód. Sajátja, jelesül és elsősorban természetesen a brit ügyek taglalása során. A The Independentnél kíméletlenebb és találóbb kritikusra se Mrs. Thatcher, se Tony Blair nem talált. Ugyanakkor ez az a napilap, amely az angolszász világban a legtöbb figyelmet szenteli a civil ügyeknek, a civil szférának, a spontán polgári kezdeményezéseknek, az alternatív eszméknek és életmódnak. Szemleírói közé tartoznak a mai brit szellemi élet legkiválóbb képviselői. Adam LeBor büszkén lehet ennek az újságnak a közép-európai tudósítója. Mértékadó szellemiséget képvisel, tudósításai éppoly kritikusak a térség bármely országát illetően, mint amennyire a The Independent kritikus saját háza táján, a brit ügyekben. Miért is lenne ez másként? Hát nem a független, kritikus szellem a legfőbb érték?"


Mogyorósi András szerint (A nyilvánosság uralása nem pártprivilégium, Magyar Nemzet, 2002. január 30.) "a Kontroll Csoport minapi jelentése sem véletlenül került támadások kereszttüzébe. Olyan elemzési módszert alkalmaztak, amelyet nekik elvileg nem lett volna szabad ismerniük, hiszen minden ilyen vizsgálati eljárás mindeddig balliberális monopólium volt. Jól emlékszünk, hogy a kilencvenes évek elején a televízió Híradójának és A Hét című műsorának hanganyagában balliberális újságírók többek között a 'nemzeti' szó előfordulási gyakoriságát elemezték és ebből vontak le velős és egyúttal vérfagyasztónak vélt következtetéseket. Most ez az oldal veszi észre csodálkozással vegyes rémülettel, hogy az ő műremekeik is elemezhetők formai és tartalmi szempontból. A szöveganalízisre is felhasználható matematika azonban könyörtelen tudomány, és többrendbeli tiltakozások ide vagy oda, a Kontroll Csoport tanulmányában kimutatott nagy számú negatív jelző méltán kérdőjelezi meg a külföldi tudósítók minimális tárgyilagosságának meglétét is. (Honnan szerzik információjukat, azokat közlés előtt hány független forrásból erősítik meg, baloldali kormányok idején vajon miért nem marasztalják el annyira Magyarországot, mint jobboldaliak idején stb.) Végül, de nem utolsósorban a státustörvény gondolatának már a felvetése is izgatott kritikát váltott ki a balliberális médiumokban, és nem szűkölködtünk atyai dorgálásokban, miszerint a példátlan tervezet könnyen Brüsszellel való kapcsolatunk elmérgesedéséhez és a szomszédos államok ellenünk fordulásához vezethet. Ehhez képest a környező és egyéb európai országok hasonló (és könnyen elérhető!) jogszabályainak fellapozása és higgadt vizsgálata azt mutatta, hogy a magyar státustörvény illeszkedik ezek vonulatába és a szomszédok aggályai viszonylag indolens intézkedésekkel valószínűleg eloszlathatók. Összefoglalva, az alaptalan kijelentések, tényferdítések és -elhallgatások kora lejárt, a handabandázásnak befellegzett, a leellenőrizhető dolgok köre kiszélesedett. A baloldal az információs társadalomhoz történő szocializálódásának fontos első lépését tehetné meg, ha napirendre térne ezen korszakos változások fölött, és - a saját eminens érdekében is - letenne a tények időnkénti tendenciózus félreinterpretálásáról. Ha ez már az előttünk álló választási kampány előtt megtörténne, abból mindenki csak profitálna".


Ugró Miklós szerint (A lista színe, Magyar Nemzet, 2002. január 31.) "aki hazánkban fekete-, a jó ég ne adja, halállistára kerül, az szörnyű büntetést szenved el, együtt reggelizhet a magyar miniszterelnökkel. Feltételezzük, hogy a gábelfrüstök ellen nem merülhet fel kifogás, bőséges lesz és megfelel a modern, egészséges táplálkozás követelményeinek, így nyilván nem maga az étkezés számít fenyítésnek, hanem az a tény, miszerint a Magyarországi Nemzetközi Sajtóegyesület (HIPA) tagjai kénytelenek együtt falatozni Orbán Viktorral, akit a jelek szerint a tudósítók egy része nem kedvel igazán. Nem könnyű nálunk egy külföldi tudósító élete, főleg ha a fizetési meg az akkreditálási listán kívül még egy állítólagos feketelistára is rákerül, azon túl, hogy tömheti magába az ingyenlibamájat, más retorziók is érhetik. Hogy mifélék? - arról sejtelmünk sincs, miként nekik sincs, de sebaj, jól hangzik, és harmonizál egész itteni tevékenységükkel".

Ugró szerint a hazánkban dolgozó külhoni újságírók egy része vérig sértődött a Kontroll Csoport elemzése, amiből "az derült ki, hogy egyesek kizárólag vagy túlnyomórészt negatív képet rajzolnak az országról, a kormányról, a miniszterelnökről, a magyar belpolitikai viszonyokról. Erre azok, akik kizárólag vagy túlnyomórészt negatív képet rajzolnak, mélységesen felháborodtak. Nem azon, hogy esetleg méltatlanul érte őket a vád, hiszen a tényekkel szemben tényeket kellett volna felsorakoztatni, az meg nem az ő kenyerük. Azt fájlalták veszettül, hogy valaki ezt észrevette, mi több, nyilvánosságra is hozta. Felkészültségüket, tárgyilagosságukat, szakmai nívójukat semmi nem jellemzi jobban, mint az a hisztérikus, pletykaszintű információkkal teli hang, ahogyan az elemzésre reagáltak. Kontroll Csoport nincs, ha van, akkor Lovas István álneve, ám Lovas sem más, mint a miniszterelnök szócsöve, így aztán a kormány áll az egész sajtószabadság elleni merénylet mögött. Ilyen tartalmú ostobaságokkal árasztották el a nyugati sajtót, csak azt feledték el megemlíteni, hogy a kormány cáfolta a neki tulajdonított szerepet. Még azután is, hogy kiderült, a Kontroll Csoport egy létező civil szervezet, amely külső megrendelések és hivatalos támogatások nélkül, önszorgalomból végzi kutatásait - rendszeresen a MeH ármánykodásairól 'tájékoztatták' kiszolgáltatott hírfogyasztóikat, a szakmai etika, a bevett normák és az objektivitás nagyobb dicsőségére. Mára feltolerálták magukat arra a szellemi magaslatra, ahonnan már nem a Kontroll Csoporttal van bajuk, bár a szervezet nem elég tudományos, de mindenkinek lehet saját véleménye, csak Lovas Istvánnak nem, mert ő nagyon cifrákat mond. Nos, a külföldi tudósítóknak is lehet saját, sőt sajátságos véleményük hazánkról, amiatt soha bántódásuk nem esett, hátrányos megkülönböztetés nem érte őket. Hitelt adnak téves információknak, nem ellenőrzik forrásaikat, egyoldalúan tájékoztatják olvasóikat, baloldali, liberális elfogultsággal kommentálnak, ám tegyék lelkiismeretük szerint. Ha őket is kommentálják, azt viseljék hősiesen, vagy vitassák tárgyszerűen. Amikor feketelistát emlegetnek, akkor árulják el, hogy az miféle hátrányokat okozhat, mert annak hiányában az a lista nem fekete, hanem vörös. Egyébként pedig tapasztalatcsere céljából vegyék fel a kapcsolatot azokkal a talpig független, velejéig demokrata magyar újságírókkal, akik a rendszerváltozás előtt nyugati tudósítók voltak. Velük megtárgyalhatják a pozitív tartalmú híreket, s ha van gyomruk hozzá, még a reggeli is jobban esik majd".


Matthias Rüb: (Berg Judit és Pitrolffy Tamara: Szigorúan ellenorzött tudósítók, 168 Óra, 2002. január 31.) 'Magyarországon 1998 elott nem tiltakoztak a cikkeim miatt, holott részletesen foglalkoztam például a Tocsik-üggyel s más korrupciós botránnyal'. Matthias Rüb 1993 óta tudósítja a Frankfurter Allgemeine Zeitungot. Cikkeinek csupán egytizede szól Magyarországról. Témái közé tartozik a jugoszláv utódállamok, továbbá Románia, Albánia és Moldova helyzete is. Már korábban is vádolták elfogultsággal: Szerbiában a Milosevics-rezsim idején, Horvátországban pedig a Tudjman-rendszerben. Rüb úgy véli a német közvélemény kifejezetten pozitívan gondol Magyarországra, s ez független a mindenkori kormány lépéseitol.

A holland De Volkskrant újságírója, Constantijn Sadée szerint (u.o.) "a Kontroll Csoport felmérése nem objektív módszerekkel készült, ráadásul ahogyan azt nyilvánosságra hozták, nem felel meg az újságírás etikai követelményeinek: 'Sokszor mintha csupán a címek alapján listáztak volna, pedig a legtöbb tudósítás elfogulatlan, negatívumokat és pozitívumokat egyaránt említ".

Robert Wright, a Financial Times tudósítója (u.o.) hozzászokott a támadásokhoz. Nagy-Britanniában hosszú ideig tényfeltáró újságíró volt, nagyvállalatok korrupciós ügyeirol írt. Szerinte "a magyarországi listázás annyira kisszeru, hogy nem is kellene vele foglalkozni. Ugyanakkor veszélyes a demagógia s mindenféle agresszív fellépés. Angliában egyetlen újság sem közölne Lovas István cikkeihez hasonló írásokat. A szigorú etikai kódex és törvények mellett vélhetoen Lovas is alaposan meggondolná, miként fogalmazzon".

Horváth Réka a Kontroll Csoport szóvivoje szerint (u.o.) "méltatlannak és szakmailag megalapozatlannak tartjuk azokat a sommás ítéleteket, amelyek pusztán a témafelvetés miatt akarnak bennünket pellengérre állítani, mozgósítván ehhez a külföldi nagykövetségeket és baloldali médiumokat".

Sükösd Miklós médiaszociológus úgy véli (u.o.)"minden olyan szervezetnek, amely közéleti szerepet vállal, muködését átláthatóvá kell tenni (?) Ha nem tudjuk, hogy ki áll egy efféle csoport mögött, értékelése szürke vagy fekete propagandának minosül".

Berg Judit és Pitrolffy Tamara úgy véli (u.o.) "jobbára csak annyit tudunk a Kontroll Csoportról: szóvivojük legszívesebben a Magyar Rádió Vasárnapi újság címu musorában és a Magyar Nemzetben szólal meg. Horváth Rékát persze mi is szerettük volna utolérni. Próbálkoztunk a Magyar Nemzetnél, kerestük azt a nem nevesített munkatársat, aki a múlt heti interjút készítette vele. Sengel Ferenc belpolitikai rovatvezeto a következoket mondta: 'Az interjún egyszerre több munkatárs is dolgozott. A kérdéseket e-mailben tették föl, a válaszok is így érkeztek a szerkesztoségbe, nem tudom, hol lehet elérni a Kontroll Csoportot, nekünk csak egy e-mail címünk van hozzájuk.' Ezután Liszkay Gábor foszerkesztohöz fordultunk. Ő annyit közölt: nem Horváth Rékával tartja a kapcsolatot. Kérdésünkre, hogy ki készítette a Kontroll Csoport szóvivojével az interjút, elárulta, hogy a foszerkeszto-helyettes. Liszkay egyébként úgy véli, a külföldi tudósítók megsértodtek, s önérzeti kérdést csináltak az ügybol: 'Bizonyára sokan azt sem tudják elviselni, hogy megdolt a Nyilvánosság Klub monopolhelyzete.' Egyetértett vele Lovas István a Magyar Nemzet hasábjain: 'A Nyilvánosság Klub figyelte a jobboldali elhajlást, de ahogy megszunt monopóliuma, nemhogy örömujjongás tört volna fel a külföldi tudósítók keblébol, azt bánat és felháborodás szállta meg.'A Vasárnapi újságnál érdeklodtünk tovább a Kontroll Csoport kiléte felol. Haeffler András musorvezetotol kértük Horváth Réka elérhetoségét. (Haeffler elsoként készített interjút Horváth Rékával még 2001 decemberében.) A musorvezeto készséges volt: 'Lovas Pista tudhatja a Kontroll Csoport számát, most készített róluk cikket a Nemzetben. Az elobb már hívtam Lovast, ki van kapcsolva a mobilja, de megszerzem tole Horváth Réka számát' - mondta lapunknak Haeffler. Késobb kaptunk is tole telefonszámot. Üzenetet hagytunk Horváth Rékának, ám lapzártánkig nem jelentkezett".

Andreas Oplatka úgy véli (u.o.), "a Kontroll Csoport téves szempontok alapján végezte felmérését: Nem tudják megítélni, hogy a külföldi olvasók mit tartanak valóban negatív dolognak. Adott esetben még a kritikus hangvételu cikk sem befolyásolja az országról kialakított kedvezo képet".


Sándor Csilla szerint (Kicsoda ez a Robin Hood?, Demokrata, 2002. január 31.) korábban szintén a Kontroll Csoport készített tanulmányt "a TV 2 Napló című műsoráról, a telefonos szavazások hitelességéről, az Axel Springer kiadóhoz tartozó megyei napilapok tájékoztatásának kiegyensúlyozottságáról, 'Kibillent egyensúly' címmel, valamint szintén tőlük származik a 'Kőkemény dolimit' is, amely az Orbán-bányákról napvilágot látott híradásokat vizsgálta meg. Ezek a munkák a www.euroastra.com oldalon olvashatók".

Sándor szerint "az eredményeket elemző tanulmányukban a KCS tagjai leírták: nem feltételezik, hogy a szerzők, bármely politikai irányzattal szemben elfogultak lennének, ám az információgyűjtésükben időnként nem elég körültekintők (?) a Kontroll Csoport tagjait - a publikációk vizsgálata után megállapították, hogy a svájci lakosok egy fejlődő gazdasággal rendelkező Magyarországot ismerhettek meg és annak tehetséges, dinamikus miniszterelnökét. A brit újságolvasók viszont egy korrupt, elmaradott országképet alkothatnak egy focilabdát kergető kormányfő személyével terhelve. Mi az oka, hogy a gazdaság és a külpolitika egységesen pozitív nyugati tálalása mellett a belpolitikai történések ábrázolása kettősséget mutat? A miértekre adott lehetséges válaszok - a magyar nyelv ismeretének hiánya, a hazai információforrások húsz éve változatlan köre, a sematikus véleményformálás - rendkívül érzékenyen érintették a külföldi tudósítókat".


Szőcs Zoltán szerint (Szabadelvű nem tűr kontrollt, Magyar Fórum, 2002. január 31.) "néhány lelkes magyar egyetemista vette a fáradságot és puszta érdeklődésből médiafigyelésbe kezdett: a Magyarországon dolgozó külföldi tudósítók tevékenységét tették górcső alá, gyűjtötték össze és vetették egybe részben egymással, részben a valósággal a minket bemutató és elemző írásokat. Az eredmény lesújtó volt, mert nyilvánvalóvá vált, hogy balliberális elfogultság vezeti a nagy nevű sajtóorgánumok munkatársainak tollát, akik éppen ezért tárgyilagos tájékoztatás helyett a módszeres lejáratást gyakorolják tudósításaik révén. Ezt persze eddig is tudtuk, de hála a fiataloknak, most imponáló tudományos alapossággal bizonyítottuk is. Tanulságosabb és az oly szabad nyugati szellem milyenségére nézve árulkodóbb ennél a pánikreakció, amit a Kontroll Csoport munkájának nyilvánosságra hozatala kiváltott a vizsgáltakból: néhány nap alatt feltámadt halottaiból dac- és érdekszövetségük, a HIPA, ügyük mellé állítva néhány EU-tagállam budapesti nagykövetét is, valamint az összes nyugati sajtóattasét, akik hangos szörnyülködéssel tiltakoztak a Kontroll Csoport tevékenysége és 'feketelistája' (?) miatt. Runa Hellinga, a HIPA elnöke - (nem tudom mennyit keres, de látatlanban is elcserélném vele havi jövedelmemet) - magának Martonyi külügyminiszternek címezve küldte el felháborodott levelét, ugyanakkor kijelentette, hogy 'nem tervez újabb lépéseket a Kontroll Csoport ügyében'. Ez egy kissé megnyugtatott, mert bizony, ha az USA-ban élnénk, ahol még van halálbüntetés, az ilyen felelőtlen fiatalokra, akik a szabad világ sajtóját kritikusan elutasítják, akár méreginjekció, gázkamra vagy villamosszék is várhatna - persze csakis a nyitott társadalom még nagyobb nyitottságának törvényes védelmében".


Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung magyarországi tudósítója (Szőnyi Szilárd: Sajtó határok nélkül, Heti Válasz, 2002. február 1.), akit a Kontroll Csoport a kutatásuk ihletőjének nevezték, úgy véli a Magyarországra akkreditált tudósítók szervezetének Martonyi Jánoshoz intézett levele "kicsit arra emlékeztet, hogy amikor 1991 előtt a Szovjetunióról Nyugaton bíráló cikk jelent meg, a szovjet diplomácia mindig jegyzékben tiltakozott az illetékes Külügyminisztériumnál - ott meg azt mondták: nálunk szabad a sajtó, nem szólhatunk bele, mit írnak önökről. Amúgy azt gondolom, hogy nekünk, a kritikára mindig kész külföldi tudósítóknak adott esetben szintén el kell fogadnunk a bírálatot. A tudósítóknak talán annyiban van igazuk, hogy nem lenne jó, ha Magyarországon olyan közhangulat alakulna ki, amelyben a külföldi újságírók úgy érzik, politikai nyomás alatt dolgoznak. Én egyébként soha nem tapasztaltam ilyet, sem a Horn-kormány alatt, sem most".


Nagy N. Péter szerint (Keleten a helyzet, Népszabadság, 2002. február 1.) "éppen teríthettek tegnap az Orbán Viktor vendégül látására készülő külföldi tudósítók egyesületénél, amikor kellemetlen küldemény érkezett a reggelizőasztalra. Pokorni Zoltán, a kormánypárt elnöke a Nap TV kamerái előtt vette védelmébe a Kontroll Csoportot. (?) A terítéket természetesen fölrakták, de újabb bizonyságot szerezhettek arról, hogy az országban, amely munkahelyük, számukra (is) sajátosan alakulnak a nyilvánosság viszonyai. (?) az, hogy a jelek szerint Pokorni Zoltán partnere a Kontroll Csoportnak, amikor az a sajtószövegeket kamaszos szögletességgel és csak általuk ismert szempontok szerint ellenzékiekre és országbarátokra osztja, majd megállapítja, hogy amit látni vél, az elfogadhatatlan. Ezért az állami média által felerősített kajlaságért újságírókként csak csendben röstelkedhetünk, de ha politikai trambulint is kapnak a felmérők a Fidesz elnökétől, az más dimenzióba emeli az ügyet. Pokorni Zoltán a problémát csupán abban látja ugyanis, hogy a tükör tényét kifogásolja némelyik újságíró, nem pedig arról vitatkoznak, hogy ez a tükör hű képet mutat-e vagy sem: 'Egyetlen egy újságírót se hallottam, aki azt mondta volna, hogy a Kontroll Csoport állítását, tudniillik, azt, hogy némelyik újságíró talán kicsit egyoldalúan, pusztán negatívumokat mutatva ír Magyarországról, azt vitatta volna.' Remélhetően nem is lesz ilyen újságíró. Nemcsak azért, mert a hivatkozott csoport nem kis egyoldalúságról, hanem politikailag programozott elfogultságról beszél, hanem fontosabb, elvi okból. Azért, mert már a tiltakozással is elfogadná, hogy valamiféle szellemi-politikai sajtórendőrségnek joga van arra, hogy kimutassa, ki látja világot helyesen, jól, ki van az ország mellett, ki ellene. A részletek miatt tiltakozó elismerné, hogy csak az a kérdés, jól látja-e az ítélkező a helyzetet, s nem az, hogy magát rögtön ítélő bírává tolja fel. Háborús logika ez, amit tiltakozás erejéig sem jó elfogadni.
Mindez a Kontroll Csoportra hivatkozva pedig még külön fájdalmas. Mert nem elsősorban a felmérést jegyző fiatalok hibája, ha nem tudják, hogy névbitorlást követnek el, amikor a nyolcvanas évek fontos alternatív zenekarának neve alatt publikálják tendenciózus felmérésüket. Abban viszont már megvan a maguk része, hogy a valódi Kontroll Csoport egy más rendszerből ide érvényesülő szövegét idézi munkásságuk: 'Felejts el minket rock'n'roll / Keleten a helyzet változatlan'".


Kis Tibor szerint (Lovagias ügy, Népszabadság, 2002. február 2.) "Orbán Viktor láthatóan a jól végzett munka tudatával állt fel a fehér asztaltól a nálunk dolgozó külföldi tudósítókkal elköltött reggelije után. És persze nyilván azzal a meggyőződéssel, hogy e gesztusával az újságírói feketelistákkal kapcsolatos bonyodalmakon sikerült végre úrrá lennie. Vagyis a kínos ügy kormányzati szempontból a lovagiasság szabályai szerint elrendeződött - ami már önmagában is megért neki egy munkareggelit. Első ránézésre Orbán érzése teljesen érthető. Csakhogy azzal is tisztában van a közvélemény: valójában kik is kezdeményezték a tudósítókkal szembeni hajszát, kik jópofáskodtak nagy nyilvánosság előtt 'kasztrálással', vagy kik tettek sunyi célzásokat a titokzatos Kontroll Csoport által elmarasztalt kollégák szexuális szokásaira, egyebekre vonatkozóan. Mint tudjuk, nevezettek többnyire a kormányfő kedvenc rádióműsora, a Vasárnapi Újság vagy az általa szívesen lapozgatott Demokrata körül sürgölődnek, s nem feltétlenül arról nevezetesek, hogy kizárólag magánszorgalomból reguláznának renitens újságírókat. Orbán pedig - például az említett szerkesztőségek meglátogatásával - többször tanújelét adta már annak, milyen nagyra értékeli tevékenységüket. A jelek szerint egyébként az érintetteknek most sincs különösebb okuk arra, hogy legutóbbi csínyük következményeitől tartsanak.
Ellenkezőleg. Az említett sajtórendezvényen fehéren feketén kiderült, hogy a miniszterelnök változatlanul számít a segítségükre, mivelhogy ő magát valójában egy alaptalanul rágalmazott, védekezésre szoruló embernek látja, aki - a Der Standard idézete szerint - 'ismeri a gyűlöletbeszéd és a személyes támadások okozta károkat és fájdalmakat, hiszen naponta ki van téve ilyesminek'.

Kis szerint "a mai magyar közbeszéd napjainkra olyan mértékben elposványosodott már, hogy ez tőlünk nyugatabbra szinte elképzelhetetlen. Ezért aztán az ügy teljes joggal váltott ki a nálunk dolgozó külföldi újságírókban visszatetszést. Jó ok van tehát feltételezni, hogy a Budapesten dolgozó külföldi újságíróknak ezután is bőven lesz alkalmuk olyan anyagokat hazaküldeni, amelyekkel nyilván újabb feketepontokat szereznek majd a Kontroll Csoportnál. A választásokig mindenképpen".