Fidesz-kongresszus

Kövér László ügyvezető alelnök beszédével kezdődött a Fidesz XIV. rendkívüli kongresszusa, amely az Összefogás kongresszusa nevet kapta. A Fidesz ügyvezető alelnöke a budapesti tanácskozáson bejelentette, hogy a Fidesz-MDF képviselőjelöltjei minden választókerületben összegyűjtötték a szükséges számú ajánlószelvényt.
Kövér László ügyvezető alelnök beszédével kezdődött a Fidesz XIV. rendkívüli kongresszusa, amely az Összefogás kongresszusa nevet kapta. A Fidesz ügyvezető alelnöke a budapesti tanácskozáson bejelentette, hogy a Fidesz-MDF képviselőjelöltjei minden választókerületben összegyűjtötték a szükséges számú ajánlószelvényt. Mint mondta: 'a bolsik bunkócska projektje' ellenére Kósa Lajos debreceni polgármester, képviselőjelölt, akit 'aljas támadás ért', 5600 ajánlószelvényt gyűjtött össze. Kövér László arra kérte a küldötteket, hogy az Összefogás kongresszusán 'a strigákról és a szellemi hajléktalanokról' ne essék szó. Orbán Viktor miniszterelnök aláírta a Fidesz és a polgárok jelképes szerződését a párt kongresszusán. A szerződés öt karikába írva tartalmazza a Fidesz választási programjának főbb elemeit. Az erő velünk van, akkor is ha halkan mondjuk - fogalmazott Orbán Viktor a küldöttek előtt, amikor az elfogadott program részleteit ismertette. Álláspontja szerint minden európai eszmerendszernek vannak értékei, amelyeket érdemes megőrizni és ötvözni, csak vigyázni kell, hogy minden a helyére kerüljön. Ha a jóisten liberális volna, nem tízparancsolatunk, hanem tíz javaslatunk volna - szögezte le Orbán Viktor.

Kiszelly Zoltán szerint (Táncolhat a kongresszus?, Magyar Hírlap, 2002. február 16.) "a 'rendszerváltozásnál kevesebb, kormányváltásnál több' hangzatos ígéretével induló 1998-as ciklusban a Fidesz-kormány nemcsak a politikatudományi tankönyvek leckéit ültette át a gyakorlatba, hanem annak is tanújelét adta, hogy igenis tanult a magyar jobboldal 1994-es választási kudarcából. Amikor most hét végén a Fidesz vezetői a szónoki emelvényre lépnek, teljes nyugalommal tekinthetnek végig a küldöttek tömött sorain, az újságírók és fényképészek hírekre és állásfoglalásokra váró sokaságán, valamint országlásuk négyéves mérlegén. A kongresszusi 'felajánlások' és eredmények is reményt keltők: összes jelöltjük negyede (köztük mind a 32 budapesti) megkapta a szükséges számú kopogtatócédulát, míg a kormány döntéseit a polgárok ezrei, sőt tízezrei támogatják (ajánlásukkal) és látogatják (pl. a Millenárison). Szembeötlő a nyugalom. Bármennyire furcsán hangzik is, a mostani választásnak a Fidesz számára nincs igazi tétje. A rendszerváltozás óta ugyan ez az első olyan kormány, amelynek esélye van egy második ciklusra, ám a párt legfontosabb feladata most mégis a politika piacának jobboldalán kiépített monopólium megőrzése. Ez érződött ki Orbán Viktor országértékelő beszédének száraz tényszerűségéből, és ez lehet a magyarázata a Fidesz eddigi csendesen hétköznapi kampányának is".

Kiszelly szerint "'Kicsi, savanyú, de a miénk! '- mondta egykor Pelikán elvtárs a magyar narancsra. Ez érvényes a Fidesz országlásának négyéves mérlegére is. Szinte dacosan ragaszkodtak igazukhoz, majd így-úgy, de megvalósították akaratukat. Az új Nemzeti Színháznál, a felújított autópálya-szakaszoknál és beregi házaknál, valamint az átalakított családtámogatási és lakáshitelrendszernél (hogy csak a legemlékezetesebb 'vívmányokat' említsem) sem ezek minősége és milyensége számít, hanem az, hogy elkészültek. Ezt a sort hosszabbítják a választásokig átadásra kerülő objektumok, amelyek mind az adott szó betartását hivatottak bizonyítani.
Itt ér minket ismét utol a kampány. Mint annak egyik meghatározó tényezője, a Fidesz még több lehetőség közül választhat, még szinte minden nyitott. Az utolsónak megrendezett kampánynyitó egyben annak esélyét is nyújtja, hogy az eddig az asztalon fekvő kártyák ismeretében tegye meg saját tétjét. A Kádár-rendszer kongresszusaihoz hasonlóan az egekbe magasztalhatják az elért sikereket, ám ekkor azzal a veszéllyel kell szembenézniük, hogy a sikerjelentések ellenére talán mégsem minden választó érezheti magát ezek részesének. Politikai csőlátásukban tovább udvarolhatnak a rendszerellenes és szalonképtelen MIÉP-nek. Ám rádöbbenhetnek arra is, hogy e párt jobb sorsra érdemes szavazóinak mozgósítására és megnyerésére bőven elég lenne visszatérni a polgári jövő rendpárti erőt sugárzó álmához. A Századvég-Tárki minapi mandátumbecslése a MIÉP-jelöltek visszalépésétől függetlenül is jobboldali győzelmet vetített előre. Ez lehet az egyik akadálya a MIÉP 'királycsináló' álmainak.
Harmadik lehetőségként felmerül az országértékelő beszéd 'csak így tovább!' gondolata is. Az első feltételezéshez hasonlóan azonban ez is csak akkor válhat voksokká, amennyiben az új álmok felvázolása során az eddiginél több szavazó érzi megszólítva magát. Ehhez azonban másfajta hangra lenne szükség, amire még szintén megvan az esély. A győzelemre leginkább esélyes két párt választási programjaiban vannak ugyanis olyan lényegi eltérések, amelyek a Fidesznek szélesebb mozgásteret engednek a választók egyéni sorsának jobbra fordítására. Legalábbis az ígéretek terén. A magyar választási kampányok a protesztszavazás mellett egyidejűleg az ígéretek versenyéről is szólnak".

Nagy Szilvia szerint (Orbán Viktor: az erő velünk van, Magyar Hírlap, 2002. február 18.) "felállva, ütemes tapssal ünnepelték a Fidesz-kongresszus résztvevői Orbán Viktort és a bajor miniszterelnököt, aki biztos abban, hogy a párt nyeri meg a választást. A tanácskozáson - Kövér László biztatására - senki nem ejtette ki a száján az MSZP nevét. A kongresszus egyhangúlag elfogadta a választási programot, amelyet a miniszterelnök a polgárokkal kötött szerződésnek nevezett. A felszólalók szerint az idei választás mérföldkő lesz az ország életében, most dől el, folytatódik vagy megtörik a fejlődés íve".

Pokorni Zoltán beszédében azt hangsúlyozta (u.o.): "a Fidesznek azok mellé kell állnia, akik a vállukon viszik az országot. A párt elnöke kifejtette: a csatlakozás szempontjából 2002 kulcsfontosságú, ezért olyan kormányra van szükség, amely pontosan tudja a nemzet érdekeit, és azokat következetesen érvényre juttatja. Kiemelte: helyre kell állítani a tizenkét évig létező közmegegyezést, mert vannak kérdések, amelyeket nem lehet belpolitikai vita tárgyává tenni. Pokorni Zoltán kitért arra: a polgároknak azt kell eldönteni, hogy a jövőt választják-e vagy visszasegítik a kormányba a múlt század hatalomgyakorlóit".

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke arról beszélt (u.o.), hogy "a cigányság erkölcsi kötelessége a polgári erők támogatása".

Varga Mihály (u.o.) a gazdasági tervek között említette, hogy "2006-ig 3 százalék alá csökkentik az inflációt és az államháztartás hiányát, továbbá lehetővé teszik az eurózónához történő csatlakozást. A pénzügyminiszter adó- és járulékcsökkentést is ígért".

Gyürk András, a Fidelitas elnöke szerint (u.o.) a szocialistákat "az emberi indulatok legaljára építenek, széthúzást, irigységet, önzést szítanak, megbélyegzik az egyházat, idegengyűlölő és kirekesztő eszméket hirdetnek napi politikai célok érdekében".

Orbán Viktor szerint (Blázsovics Lívia: Orbán: Az erő velünk van, Magyar Nemzet, 2002. február 18.) "2006-ig elérjük, hogy a szociálpolitikai kedvezmény összege egy gyerek után egymillió, két gyerek után kétmillió, három gyerek után hárommillió forint legyen, az átlagkereset megkétszereződjön és minden dolgozni akaró és tudó polgár munkához jusson. Tovább bővítjük a családi adókedvezményt: az egygyermekes családoknak egymillió forintig, a kétgyermekeseknek kétmillió forintig a háromgyermekeseknek pedig hárommillió forintos éves jövedelemig nem kell adót fizetniük" és a Fidesz bevezeti az egyéni számlás nyugdíjrendszert, és tovább növeli a nyugdíjak vásárlóértékét. Ezenkívül ?az elképzelések között szerepel négy új Duna-híd és több mint 500 kilométer gát építése és valamennyi autópálya meghosszabbítása az országhatárig. Az egészségügyre a jelenlegi forrásokon felül 606 milliárd forintot, a mezőgazdaságba pedig 800 milliárd forintot juttatnak".

A kongresszuson Edmund Stoiber bajor miniszterelnök is felszólalt (u.o.), s hosszan méltatta a Fidesz, a kormány és Orbán Viktor tevékenységét. Stoiber hangsúlyozta: "legutóbbi jelentésében az Európai Bizottság kitűnő bizonyítványt állított ki Magyarországról. Ez elvitathatatlanul az ország polgárainak sikere, de a Fidesz és a fiatal és dinamikus miniszterelnök, Orbán Viktor sikere is, aki a gazdasági növekedéshez megteremtette a megfelelő kereteket".

Kövér László szerint (u.o.) "a rendszerváltozás óta a polgárok előtt most nyílik először igazi választási lehetőség, hiszen először van mód arra, hogy a pártok ígéreteit a tettekkel vessék össze (...) Méltán lehetünk büszkék a mögöttünk hagyott négy esztendő eredményeire". Kövér megjegyezte azt is: "nem minden döntés sikerült tökéletesre, s a kormány is követett el mulasztásokat, hibákat, emberi gyarlóságokat". Kövér László kitért a 'bolsevik furkósbotkampányra', amelyet 'bunkócskaprojektnek' nevezett.

Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke úgy véli (u.o.) "rangot és méltóságot ad a cigányságnak, hogy most először egy erős párt kongresszusán megjelenhetnek és felszólalhatnak. A programból kiemelte a cigányságot érintő kérdéseket, így az önálló roma integrációs hivatal felállítását, a romák képzésének fontosságát és a munkahelyteremtést".

Az MSZP közleménye szerint (u.o.) "a Fidesz kongresszusán megszólalók nem néztek szembe a magyar társadalom valóságos állapotával, négyéves kormányzásuk valós. (...) Egyetértünk Orbán Viktor azon mondatával, hogy amit tettek, az bizony kevés. Kevés, mert bár az ország közös teljesítménye tiszteletre méltó, a kormány elvesztegette, illetve klientúrájának építésére használta fel a gazdaság növekedéséből származó lehetőségeket". Az MSZP szerint "a miniszterelnök beszédének hitelét nagyban rombolta, hogy politikustársainak az ország sorsát és jövőjét érintő kérdések helyett ismételten csak 'kunbélázásra' és 'bunkócskázásra' futotta. A MIÉP hangján szóló Kövér Lászlónak egy dologban van igaza: ötven nap múlva lehetőség nyílik a választásra a szavak és a tettek között".

Orbán Viktor szerint (A jövő erői felsorakoztak, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a Fidesz-Magyar Polgári Párt kongresszusán, Magyar Nemzet, 2002. február 18.) "ezek az eredmények, amelyeket az utóbbi négy évben könyvelhetett el az ország, másfajta eredmények, mint a korábbiak. Régebben úgy volt, hogy kimutatták: Magyarország sikeres. Aki ezt nem érezte a saját bőrén, annak elvont közgazdasági kategóriákkal bebizonyították. Csak úgy repkedtek a GDP-k, fizetési mérlegek és hasonló, nehezen fölfogható elméleti kategóriák. Az embernek olyan érzése volt, mintha az ágya körül álló orvosok egymással beszélgettek volna a feje felett. S az ember csak a fehér köpenyekből tudhatta, hogy itt bizony szakértőkkel van dolga. Ma már azonban visszatértünk ahhoz a természetes gondolkodáshoz, amely úgy hangzik, hogy az ország akkor sikeres, ha sikeresek a polgárai. Korábban bizonyára nem csak én voltam az, aki úgy éreztem, sokan érezhették még úgy magukat, mint egy csepp, egy jelentéktelen csepp a tengerben. Ha a mai állapotot és hangulatot visszaadó hasonlatot keresek, akkor azt mondhatom, hogy inkább sokan érezzük úgy magunkat, mint cseppben a tenger. Micsoda különbség ez! Mindannyian ismerjük a tényeket az eltelt négy esztendő történéseiből. Én csak címszavakban szeretnék most néhányat megemlíteni. Családi adókedvezmény, amely több mint egymillió család életét tette könnyebbé. Minimálbér, amely több százezer ember életét tette könnyebbé. Lakáshitelek, otthont teremtő hitelek, amelyeknek a lehetőségével több tízezer család élhetett. Diákhitel, amelyet ez idáig több mint hetvenezer fiatal vett igénybe. Nyugdíjasok, tovább dolgozó nyugdíjasok adózási rendjének megváltoztatása, amely 320 ezer dolgozni akaró és tudó nyugdíjas életét teszi könnyebbé. És most a családi gazdaságok szerte az országban. Sok-sok ezer, korábban csalódott vidéki ember érzi úgy, hogy ismét kap egy esélyt!"

Orbán szerint "ha a családoknak, ha a polgároknak jobban megy, akkor az ország is emelkedik. Az ország is emelkedik, hiszen ismerjük ezeket a számokat is: a nemzeti össztermék éves növekedési üteme az uniós átlag kétszerese, az infláció tizennégy éve nem volt ilyen alacsony, a munkanélküliség a rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony, a költségvetési hiány tíz éve most a legalacsonyabb, a 2001. évben minden korábbinál több működő tőke áramlott Magyarországra, és tíz éve nem volt példa arra, hogy ennyi otthon épüljön. Mindenki láthatja, hogy a magyar gazdaság a kilencvenes évek nehézségei után a XXI. század elején új növekedési pályára állt, felemelkedett, és most már nem lehet bennünket visszakényszeríteni a múltba. Mégis, mégis akadnak, akik kétségbe vonják az ország sikereit, a közös teljesítményünket. Úgy tesznek, mintha saját rossz kedvük az ország rossz kedve, mindannyiunk rossz kedve lenne. Ezért arra kérlek benneteket, hogy ha az eredményekről folyó politikai vitákat hallgatjátok, akkor mindig tartsátok fejben, hogy másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak".

Orbán véleménye szerint "sokakat nem gátol meg abban, hogy egyfolytában arról beszéljenek, mi ebben a rossz. Ezek az emberek a szocializmus idején azzal nyugtatgattak bennünket, minden rosszban van valami jó. Ma ugyanezek az emberek azt mondják, minden jóban van valami rossz. Jó lenne, ha megértenék, hogy a dolog valójában úgy áll, hogy minden jóban van valami jó. Természetesen ugyanezek az emberek azt is mindig elmondják, hogy bezzeg, amikor ők állhattak az ország kormányrúdjánál! Ismerjük ezt, kedves barátaim: minél öregebb a nagyapa, annál jobb tanuló volt az iskolában.

Orbán véleménye szerint "a mai magyar gazdaság azért sikeres, mert a mai növekedés elsősorban négy belső növekedési motor hajtóerejére épül, amelyeket egyenként kapcsolt be az 1998-ban hivatalba lépő polgári kormány. Úgymint: a közlekedési infrastruktúra gyorsított kiépítése, az otthonteremtés, a turizmus kiemelt fejlesztése és a lakossági fogyasztás dinamikus bővülése".

Orbán véleménye szerint "több dolog is kellett ahhoz, hogy ma, négy kormányzati esztendő után eredményekről és sikerekről beszélhessek. Ugyanis egy ország felemelkedéséhez egy terv önmagában kevés, legyen az a magyar gazdasági modell még oly kiváló terve is. Kellett az is, hogy megtanuljunk ismét bízni önmagunkban, bízni egymásban, bízni a szomszédban, bízni a hazában, egyáltalán: bízni a jövőben. Az is kellett, hogy elhiggyük: a világ csak fele részben adottság, csak fele részben a körülmények hatalma, a másik fele: akarat. És kellettek, nagyon sokan kellettek olyan emberek, bátor férfiak és nők, akik abban is hittek, hogy nemcsak a másik fele akarat, hanem hogy a világ valójában akaratból épül föl. És kellett az az elhatározás is, hogy ezt mind ne csak tudjuk, hanem nekiinduljunk, hogy belevágjunk, hogy sikerüljön összefogni tízmillió ember szétfutó akaratát, amihez az kellett, hogy elsőként mi magunk adjunk példát az összefogásról és az összefogás erejéről. S a legfontosabb, amire szükségünk volt, az a hit. Hinnünk kellett abban, hogy azok teszik a legtöbbet mindannyiunk közös jövőjéért, akik a munka mellett gyermekeket nevelnek, vagy ha úgy tetszik, a gyermeknevelés mellett dolgoznak is. Ezért vezettük be a gyermekek után járó adókedvezményt. Hinni kellett a munka becsületében is. Márpedig a munkának csak ott van becsülete, ahol a tisztességes munkáért kapott bér jóval meghaladja a segélyek összegét. Ezért kellett, elsősorban ezért kellett megemelnünk a minimálbért. Hinnünk kellett abban is, hogy akkor igazságos a világ, ha egy gyermek, bármely családba szülessen is, Magyarország bármely eldugott zugába szülessen is, kap egy esélyt az élettől arra, hogy a benne lévő szorgalmat és tehetséget kibontakoztathassa. Ezért vezettük be a diákhitelt. Hinnünk kellett az időskor méltóságában is. Hinnünk kellett abban, hogy akik végigdolgozták az életüket, megérdemlik, hogy mi, fiatalabbak gondoljunk rájuk, megérdemlik a velük való törődést. Ezért voltunk képesek arra, hogy minden évben töretlenül emeljük a nyugdíjakat. Hinni kellett a szabadságban is - bár tudjuk, hogy a szabadság mindenre képes, mindent le lehet vele rombolni, és mindent fel lehet vele építeni. Mi azonban hittünk abban, hogy mi, magyarok a világ azon népei közé tartozunk, akik a szabadságot alkotásra és építésre használják. Hinnünk kellett abban is, hogy mi magunk is képesek vagyunk felépíteni a saját hazánkat. Ezért sikerülhetett, hogy tíz esztendővel a rendszerváltozás után a magyar vállalkozók végre fővállalkozóként vehetnek részt saját hazájuk felépítésében. És természetesen hinnünk kellett abban is, hogy nem vagyunk kis nép. Emlékezzetek vissza: évtizedeken keresztül azt sulykolták belénk, hogy mi kis ország vagyunk. Ezért ne hangoskodjunk, ne akarjunk nagyot, ne képviseljük nyíltan és határozottan az érdekeinket, inkább maradjunk csendben, és várjuk meg, amíg döntenek rólunk a nagyok. De nehéz úgy komolyan vennie magát, nemzetét és hazáját az embernek, ha egyben jelentéktelennek, erőtlennek, cselekvésre képtelennek, vagyis - egyetlen lesajnáló szóval - kicsinek érzi és kicsinek nevezi".

Szerető Szabolcs szerint (Csak nyugodtan, Magyar Nemzet, 2002. február 18.) "szombat este az országos kereskedelmi televíziók híradóiban - melyekből itt nem részletezendő okokból a polgárok jelentős része tájékozódik - nem szerepelt első hírként a vezető kormánypárt aznapi kongresszusa, ahol az áprilisi választásokra készülve elfogadták a Fidesz programját, s a miniszterelnök mellett az a politikus is felszólalt, aki néhány hónap múlva könnyen Európa vezető hatalmának első embere lehet. Nem túlzás kijelenteni: ez a demokratikus világ egyetlen másik országában sem fordulhatott volna elő. Miután ennek magyarázata vélhetően nem a szakmai dilettantizmus, nem árt, ha a Fidesz kampányának tervezői komolyan számolnak azzal, hogy Magyarországon a tömegtájékoztatás egyoldalúsága, a hírek manipulatív kezelése már a választók döntési szabadságát korlátozó tényező".

Szerető szerint "ha egy más összetételű, a véleményformáló médiaértelmiség szívéhez (és pénztárcájához) közelebb álló koalíció zárna most hasonló négy évet, akkor nem is lenne kérdéses a választás eredménye. Az ország minden gazdasági mutatót (infláció, munkanélküliség, fizetési mérleg, tőkebeáramlás) tekintve jelentőset lépett előre, a növekedés üteme kétszerese az Európai Unió átlagának, a családtámogatásokat jelentősen kiterjesztették, a minimálbért radikálisan emelték, a nyugdíjak reálértéke minden évben növekedett".

Szerető szerint "a Fidesz nem számíthat pusztán arra, hogy a tények majd önmagukért beszélnek, a kampánynak jelentős szerepe lesz a végeredmény kialakításában. Orbán Viktor kongresszusi beszédében világossá tette, hogy a Fidesz nem hajlandó furkósbottal válaszolni a most már szalonképes jelzővel egyre nehezebben leírható lejárató kampányra. Ehelyett egy nyugodt, de rendkívül intenzív, professzionálisan kivitelezett, az elért eredményeket hangsúlyozó és a következő négy évre szóló programot néhány vonzó és közérthető ígéretben összefoglaló korteshadjárat mellett döntött a vezető kormánypárt. Ennek jegyében kötött jelképes szerződést a kongresszus végén a kormányfő a polgárokkal".

Tanács István szerint (Strigák, Népszabadság, 2002. február 18.) "strigákról és egyéb ártó lényekről szó se essék - kivéve, ha mi jónak látjuk szóba hozni őket. A strigák állattá változó, az emberek bensőjét emésztő boszorkányok. A sötét középkorban azt hitték, hogy ilyenek valóban léteznek, míg Kálmán királyunk meg nem mondta a polgároknak, hogy azért ne essék szó róluk, mert ilyenek nincsenek. Később azonban mégiscsak lettek; különösen a Kommunista Kiáltványból jött elő egy csomó striga, bár azt még Marx Károly sem tudta, hogy szellemi homelessek, honkupecek és a gonosz egyéb erői is lesznek köztük. A strigákat csak azért érdemes még egy ideig szóba hozni, mert erejük fogytán, a napjaik meg vannak számlálva. Döglött halként úsznak az árral, s közben sarat dobálnak, amitől tovább fogy az erejük, és területet veszítenek. A strigák a múlt erői; szinonimájuk még a politikai múmia. Többek között arról ismerszenek meg, hogy nem be-szélnek olyan világos fogalmakkal, hogy mi vagyunk a jó erői, ők meg a gonosz erői, hanem olyan nehezen felfogható kategóriákkal, mint például a GDP. A strigák tulajdonsága az is, hogy nemcsak rossz kedvük van, hanem a saját rossz kedvüket igyekeznek az ország rossz kedveként beállítani. Holott az országban a strigákon kívül mindenkinek jó kedve van. Hogy is ne lenne mindenki jó kedvű, hiszen akár ló legyen az ember, akár szerelmes, neki illatozik a széna. Minden jóban van valami jó, hát még a Fidesz-kormány négy esztendejében, amikor egyenként be lett kapcsolva a négy hajtómű. A közlekedési infrastruktúra immár a határokig ér, a lakosság elégedett a saját fogyasztásával, a lakásépítés sikerei következtében csak a szellemi hajléktalanok alszanak a híd alatt, s mindenki kimehet valamilyen állami tűzijátékhoz turistának. Nem is csoda, ha e négy év alatt mindenkinek meg kellett tanulni hinni abban, hogy Magyarország nem kicsi ország, és a magyarok nem kis nép, hanem pont fordítva: Magyarország éppen, hogy nagy ország, a magyarok meg olyan nagy nép, hogy a szomszéd népek nem győznek ámulni most, hogy ez meg lett nekik mondva. Ha a Jóisten liberális volna, akkor ma nem tízparancsolatunk, hanem tíz javaslatunk volna. A Jóisten azonban nem liberális, hanem konzervatív, tudja, hogy nem javasolgatásból, hanem parancsból értenek a polgárok, különösen a jövő erői, akik a parancsolat hallatán már felsorakoztak, hogy megütközzenek a múlt erőivel. A múlt erői egyben a gonosz erői, akik nem azonosak a gonosz tengelyével, az egy másik történet; ezek a gonoszok nem Irakból és Észak-Koreából jönnek, ahogy a tengeren túl brekegik a mi barátaink, hanem a XIX. század rémálmaiból testet öltött kísértet hozta őket ide. Szerencse, hogy már teljesen el vannak gyengülve a sok sárdobálástól, és bár meg kell ütközni velük a következő négy éves jelentős fejlődés előtt, az erő velünk van, ha halkan mondjuk is. Az erősek összefognak, a gyengék meg széthullanak; ez a harc lesz a végső, főleg, ha az orrunk nem csal. Ha a jövő erői győznek, ami nem lehet kétséges, akkor egy gyerekre egymillió, két gyerekre kétmillió, tíz gyerekre tízmillió adókedvezményt adunk. Az autópályák kivétel nélkül az ország határaiig érnek, azt pedig mi mondjuk meg, hol lesznek az ország határai. Egy év alatt egyszeresére emelkednek a bérek, két év alatt kétszeresére, három év alatt háromszorosára. Aki magyar, munkát kap, és ha cigánygyerekek potyognak az égből, akkor a kormány felsőfokú ösztöndíjban részesíti őket. A bolsik bunkócska projektjének befellegzett, mert mi azok mellé állunk, akik a hátukon viszik az országot. Ó sötétségben boldog középkor, szegény jó Kálmán király! Mit tudhatott ő az életről?"

Dési János szerint (A stílus maga a párt, Népszava, 2002. február 18.) "a negyedik szabad választásra lassan megtanuljuk, mennyit kell elhinni a kampányban elhangzó ígéretekből, ötletekből, elképzelésekből. Kiismerjük nagyjából a szereplőket is, melyik mit tud, milyen a modora, a stílusa. Aztán ki-ki választhat magának a készletből olyat, amilyet akar. Olyan nagy meglepetés már nem érhet senkit - gondoltuk eddig. Néhány héttel a választások előtt ugyanakkor érdekes fordulat figyelhető meg a Fidesz-vezetők megszólalásaikor. Eddig világos volt a szereposztás. Orbán miniszterelnök a nemzet ifjú atyja, aki nem ereszkedik le a pártcsatározások primitív szintjére. Ő az, aki oly szívesen elkormányozgat még egy kicsit, a többiek pedig egyék meg egymást vacsorára, ha annyira akarják. Pokorni pártelnök a nyugodt erő, a mindenkivel szót értő, finoman fogalmazó tanár úr. És persze itt van még a nélkülözhetetlen Kövér alelnök, aki kemény szavával mindig oda üt, ahova köll. Ő az, akit azért tartanak, hogy hergelje a versenytársat, mondjon minél vadabbakat, durvábbakat, hogy aztán ezzel kösse le az ellenfelek meg az ilyesmik iránt érdeklődő publicisták fölös energiáit. És persze támogatókat szerezzen abból a körből, ahol a polgárok éppen ezen zupás őrmesteri stílre masíroznak szavazni. Idézhetnénk még a kisebb-nagyobb alvezéreket, akik maguk is e három mintából igyekeznek keríteni egyet maguknak, de teljesen felesleges. Ez van, ezt lehet választani. Eddig".

Dési szerint "most jön az a furcsa fordulat, amit egyszerűen csak a Fidesz elkövéresedésének nevezhetünk. Az elmúlt napokban mindenki egy kicsit ráerősített, élesebben, sokszor durvábban fogalmaz. Megy a hazaárulózás meg a finom célozgatás, hogy tán mégiscsak az MSZP tehet mindarról a szennyről, ami szerintük elönti a kampányt. Ha Orbán Viktorról egy fényképekkel bőven illusztrált cikk jelenik meg egy 'pornólapban', akkor azt biztos az MSZP intézte el. Ha egy bulvárlap arról ír, hogy egy képviselő-polgármestert saját települése határában egy prostituálttal kaptak rajta - akkor ez is az MSZP aknamunkájának az eredménye. Ha Deutsch Tamásról rejtélyes 'fénymásolt papírokat terjesztenek különféle rágalmakkal', naná, hogy a szocik keze van a dologban. A halk szavú Áder János, aki az utóbbi időben csak mint a nagy ritkán összeülő parlament elnöke vétette észre magát, most, miután megkérdezik tőle, mégis miért gondolja, hogy a szocialisták forrásai minden rossznak, kérlelhetetlen Fidesz-őszinteséggel így felel: elég feltenni a kérdést, mindez kinek az érdeke. Egyértelmű, hogy a történtek a szocialisták érdekeit szolgálják. Ezért. Bizonyítéknak ennyi tehát éppen elég. Tényekre, ép észre nincs itt már túl sok szükség. Ez itt már a hit része. Most már mindenki igyekszik egyre élesebben fogalmazni, hiszen a harc is állandóan élesedik, igaz Pelikán elvtárs? Láthatóan senki sem akar lekvár maradni, ez most itt a kemény szavak, durva verbális attakok kora. Minden párt persze úgy kampányol, ahogy akar, ahogy tud, amit hatékonynak vél. Aztán a szavazók választanak, feltehetően egyébként sokkal inkább a stílus, mint az ígéretek alapján. Mert vajon hányan vesznek elő papírt ceruzát és kezdik el számolni, hogy ha ez a párt ennyi meg annyi adócsökkenést ígér, cserébe viszont ennyi-meg annyi kilométer autópályát, fizetésemelést és egyéb földi jót, akkor vajon fogja e futni a bevételekből az a sok kiadás? A legtöbben persze hogy nem így döntünk, hanem a számunkra rokonszenvesebb, hitelesebbnek tűnő párt, illetve képviselője mellé húzzuk az ikszet".

Dési szerint "különösen érdekes a Fidesz stílusváltása. Az eddigi ténykedésüket figyelve nem túl valószínű, hogy csak a nagy löttyös indulat kapta volna itt el őket. Elképzelhető, tisztes adag szándékosság van abban, amit csinálnak. Miután a biztos szavazók tábora nagyjából stabil, fontos cél lehet a saját támogatókra való ráijesztés: ha nem jöttök el és nem szavaztok ránk, akkor visszakerülnek a hatalomba a kommunisták a múltból és megint lesz Bokros-csomag az országban. Ebben az összefüggésben nem kell különösebben árnyalni a kommunista kifejezést - kommunista, az a terrorista, az ártatlanokat kínzó és gyilkoló, vérnősző barom szinonimája, és ebbe a körbe tartoznak nagyjából mind a szocialisták. A pártelnök szép szavával élve: Horn a gumibotos ÁVO-s, Medgyessy pedig a mosolygós ÁVO-s. Persze, ha az a ?kommunista? most éppen fideszes, akkor minden rendben, jóvátette a múlt bűneit. (Lásd az Orbán-kormány egykor MSZMP-tag minisztereit.) A Bokros-csomag pedig a legújabb kori 'minden, ami rossz' kvinteszenciája, függetlenül attól, hogy azért közgazdasági megítélése ennél valamivel árnyaltabb".

Dési szerint "hang durvításának valószínűleg van egy másik hatása is. Mind többen - főleg azok között, akik még mindig bizonytalanok abban, kit is választanának - arra jutnak, hogy nekik ez nem kell, itt csak a sárdobálás folyik, ők inkább otthon maradnak. A felmérések szerint pedig ha kevés szavazó megy el, akkor ennek a helyzetnek a nyertese a MIÉP. Ennek a viszonylag kicsi pártnak stabil a bázisa. Ha kevesen mennek el, akkor ez arányaiban többnek számít, így a MIÉP-nek az a jó, ha sokan távol maradnak az urnáktól. A Fidesz mostani hangnemváltása, ha nem is ez az elsődleges célja, a MIÉP malmára hajtja a vizet. (Persze amit a MIÉP nyer a vámon, azt elveszíti a réven, hiszen a kemény hang nyilván csábít el szavazókat a Fideszhez.) Az elképzelhető magyarázatok között szerepel az is, hogy nem olyan magabiztosak már a fideszesek, és most mindent egy lapra tesznek fel. Aztán vagy bejön, vagy négy év múlva újra nekifognak kitalálni valamit".

Szále László szerint (Népmesei kongresszus, Magyar Hírlap, 2002. február 19.) "a Fidesz-kongresszus olyan volt, mint a kormányzó pártok kongresszusai általában. Eredmények fölsorolva, lelkesítő szavak kellő számban, a haladás kerékkötői ostorozva, a jövő szép. A kongresszusok unalmasak. Vita nemigen van bennük, új információ sincs, ezért nehéz bármi olyasmit leszűrni belőlük, amit előtte nem tudtunk. De azért volt pár figyelemre érdemes jellegzetesség. Az egyik a világ végletes leegyszerűsítése jóra-gonoszra, a múlt, illetve a jövő erőinek harcára. Ez nyilvánvalóan eleve hamis világlátás, nem csoda, ha ilyen életidegen 'bölcsességek' jönnek ki belőle: 'A jónak csak ott van élettere, ahol a gonosznak nincs.' Kampány idején - képzeletben - talán elő lehet állítani ilyen világot, de körülbelül olyan szinten, mint Kövér a boszorkányokat. Aki nyilván azért nyúl vissza az ősi boszorkányokhoz, hogy saját ősi (?) ellenfeleit minél démonikusabban mutathassa be. Természetesen ez is totálisan hamis világkép, kevés, ha azt állítjuk: nem mond semmit mai világunkról és viszonyainkról".

Szále szerint "a mai magyar viszonyokat Orbán Viktor szónoklatának mondataiból lehet összerakni. 'Az ország akkor sikeres, ha sikeresek a polgárai.' Nagyon igaz mondat. Ezt követően azonban hosszan sorolja a valódi sikereket (félsikereket, sikernek beállított kudarcokat), és az egyetlen bajnak azt gondolja, hogy a gonosz ellenzék ocsút vet a tiszta búza közé. De később, amikor már elfelejtette, hogy minden jónak elrontója az ellenzék, maga is azt mondja: 'Az ország fele még mindig nem érzi magát sikeresnek a személyes élete szempontjából.' Ez is fontos mondat, hiszen az embernek csak személyes élete van, semmilyen mása nincs. Ha a két Orbán-idézetet összerakjuk, azt kapjuk, az ország legfeljebb félig sikeres, vagy a fele sikeres. A kérdés most már az - s erre a kormányfő nem felelt -, hogy az ország elégedetlen fele a gonosz birodalmához tartozik-e, vagy egyszerűen sorsa jobbra fordulására vár, s ezért másik politikai erőt akar hatalomra juttatni. De lehet-e gonosz egy ország fele? Ezt még a fideszesek sem gondolják - csak mondják. A miniszterelnök is elismeri: az ország fele lehet rosszkedvű. Elgondolható, hogy erre az ellenzék vette rá, nem a saját gondjai rontják a kedvét, szűkös megélhetése, perspektíva nélküli élete? A Fidesz szerint az ellenzék bűne, hogy a jóban is a rosszat keresi. Pedig, tudjuk, az legtöbbször valóban van benne. Erről szól a régi bölcsesség: minden rosszban van valami jó, s hogy többnyire a jó sem fenékig tejfel. Az viszont egyáltalán nem valami bölcs orbáni gondolat, hogy 'minden jóban van valami jó'. Egyik olvasatában sima sikerpropaganda, másikban ugyanennek a lelepleződése, hiszen ha a jó nem teljesen és mindenestül jó, hanem csak van benne valamennyi, akkor az a jó bizony nem valami jó. Szerintem a rosszban (ellenzék) éppen az a jó, hogy ha egy kormány képtelen a saját munkáját kritikusan nézni, akkor erre az ellenzéknek kell figyelmeztetnie. Ez a kötelessége. Ez a funkciója. Ezért nem működik az ország ellenzék nélkül. Vagy ha működik, az már nem sokáig lesz demokrácia. Azt elismerem, ünneplés vagy önünneplés közben idegesítő lehet a folytonos fanyalgás, kritika, sőt bevallom, sokszor magam is sokalltam például a státustörvény, a minimálbér ügyében az egyoldalú elutasítást. De az is törvényszerű, hogy az egyoldalú sikerpropaganda egyoldalú 'kudarcpropagandát' vált ki (igaz, valószínűleg fordítva is működne: ha az egyik fél megpróbálna árnyaltabb képet festeni a valóságról, a másikból is árnyaltabb reakciót váltana ki). Ezért alkalmatlan a mai magyar valóság leírására a Fidesz fekete-fehér, jó-gonosz rajzolata. Csak hasonló választ várhat, melyben még a valódi eredmények sem lesznek elismerve. Az ellenfél elismeréséhez csak önkritika útján lehet eljutni. S ez a Fidesznek nem erőssége. A Fidesz erőssége a píár és a voluntarizmus".

Szále szerint "a miniszterelnök beszédében az akarat himnuszát zengte, s odáig jutott, hogy a világ valójában akaratból épül fel. De jó volna! Minden szegény ember gazdag lenne. Illetve amelyik erősen akarja. Hiszek az akaraterőben, de nem árt mellé egy kis anyagi erő is, meg tudás, szervezés, előkészítés és még sok egyéb. Akarattal nem lehet tojást festeni. Nem lehet autópályát építeni sem, cigányságot helyzetbe hozni, oktatást, egészségügyet megreformálni stb. Ha lett volna a Fidesz-kongresszuson bármily kevés önkritika, nem kéne a kommentátornak sem a kritikánál leragadnia. De nem volt. Hogy az ország fele még nem érezheti magát sikeresnek, csak abban a relációban bukkant föl, hogy sok dolga van még a Fidesz-kormánynak - legkevesebb négy évre való -, s hogy meg lehessen ágyazni a további ígéreteknek. A tényleges eredmények fölsorolásánál is egy sajátos 'kongresszus-statisztika' érvényesült. Ez úgy működik, hogy minden adatot ahhoz mér, hasonlít, amely azt a legjobb színben tünteti föl. Ami jobb lett, mint az előző négy évben volt, azt ahhoz méri, ami rosszabb - az nem került szóba. Az útépítési elmaradásokból például úgy lehetett jó eredményt kihozni, hogy a 2001-es eredményt a 2000-eshez mérték: '2001-ben százmilliárddal több közlekedési beruházás valósult meg, mint egy évvel korábban'; '2001-ben ötven százalékkal több otthon épült föl, mint korábban'. 2001 relatív sikereihez nagyon kellett 2000 elvesztegetett ideje is.

A magyar gazdaság jól teljesített, az infláció csökkent, talán a munkanélküliség is, a bűnözés is - bár ezek, attól tartok, ügyes számolás eredményei inkább -, de mindegyik folyamat ellentmondásos, kétélű, vagyis minden valódi jóban is ott vannak a rosszra válható tendenciák, mellékhatások, melyekre gondolni kell, s aki ezeket eltagadja, rosszat tesz magának is, az országnak is. Az élet bonyolult, nem lehet leírni amerikai kalandfilmek primitív fogalmaival. Hogy 'az erő velünk van' - a Csillagok háborújában jól hangzik, de üresen kong egy kormányzó párt kongresszusán. Az emberek persze vonzódnak az egyszerű dolgokhoz, a jó és rossz harcáról szóló mesékhez, filmekhez. De ha körülnéznek a családjukban, a falujukban, a munkahelyükön, látják, nem jók és gonoszok veszik körül őket: a legtöbb ember egyszerre derék és gyarló, irigy és önzetlen. Persze kiben a jóból, kiben a rosszból van több, de ez biztosan nem pártszimpátiák szerint oszlik meg".

Szále szerint "a Fidesz-kongresszus tehát sokkal inkább hasonlított egy népmesére mint egy felelős kormányzó párt társadalomelemzésére. A meseszerűséget szolgálták az anekdoták és képes beszédek is. Ilyenek: 'Tartsátok fejben, hogy másként illatozik a széna a szerelmeseknek, és másként a lónak.' Vajon mit jelent ez? Előtte az ellenzékről volt szó, mely úgy tesz, 'mintha saját rosszkedvük az ország rosszkedve volna'. Ebből az következne, hogy az ország illatozó szénáját a gonosz ellenzék büdösnek érzi. De itt ki a ló, ki a szerelmes? Ezt csak értelmetlenek találom, az viszont inkább ízléstelen, mintsem szellemes, hogy 'ha a Jóisten liberális volna, akkor ma nem tíz parancsolatunk, hanem tíz javaslatunk lenne'. A mondat tartalmába jobb, ha bele sem gondolunk. Szellemes viszont a bonmot-k között ez: 'Aki sárral dobál, területet veszít?, mely mondat ráadásul még mintha. Kövér Lászlót is bírálná strigái, honkupecei, szellemi hajléktalanjai miatt. Vagy tévedek?"

R. Székely Julianna: (Ördögűzés, Magyar Hírlap, 2002. február 20.) "Nem mintha én strigázni szeretnék, vagy valaha is szerettem volna, de mit csináljak, ha egyszer Kövér Lászlónak igaza van. Magából a Vatikánból érkezett a hír, hogy bármely embert, sőt egész csoportokat képes megszállni az ördög, amitől boszorkánnyá, sőt akár strigákká változnak. Ezt Gabriele Amorth atya, a katolikus egyház egyik legismertebb olasz ördögűzője nyilatkozta a La Stampának, közvetlenül azután, hogy II. János Pál a vasárnapi úrangyala imádságában óva intette az embereket a sátán kísértésétől. Sőt ha 'Don Amorth'-nak hinni lehet, és hogyne lehetne, akkor maga a szentatya is három alkalommal végzett már ördögűzést. 'Mit tudhatott Kálmán király az életről?' - kérdezte Kövér alelnök a Fidesz kongresszusán, és joggal. Mint kiderül, Kövér László az élet metafizikai vetületeiről csakugyan jóval többet tud, mint szegény Könyves Kálmán, aki 1100-ban, amikor a mobiltelefonról se tudták még, hogy eszik vagy isszák, azt találta mondani, hogy 'strigák ellen semmi vizsgálat ne legyen, mert ilyenek nincsenek!' Egy frászt. Ha csak a legjellegzetesebb tüneteket vesszük, melyeket Amorth atya említ, észrevehetjük, hogy a strigák itt vannak közöttünk. Ő például már teljes iskolai osztályt is látott, amelyet hatalmába kerített az ördög, és ezt magyar pedagógusok tucatjai is meg tudnák erősíteni, ha kérdeznék őket, de nem kérdezik. Helyette kisegítő iskolával, felzárkóztató meg cigányosztályokkal vegzálják őket, eszükbe nincs meghívni Amorth atyát, aki egyszerűen kizavarná az ördögöt a veszélyeztetett meg roma tanulókból, azzal kész. És ez a legkevesebb. Ilyenkor, választások előtt az ország sorsa bír azon múlni, hogy fölismerjük-e a strigát. Az olasz ördögűző szerint például jellegzetes tünet, hogy a gonosz által célba vett személy váratlanul több nyelven kezd el beszélni. Egy páciensből, aki csak olaszul tudott, egyszer papok internacionalista csoportja próbálta kiűzni a sátánt. Gyaníthatták, hogy poliglott sátánnal lesz dolguk, mert a latin mellett német, angol, héber, sőt koreai papok kérdezgették az illetőt, aki hirtelen mindegyiküknek az anyanyelvén válaszolt".

R. Székely: "Lehet, hogy nem ide tartozik, de ismerek Magyarországon is nép- vagy vallási csoportot, amelyet hol a könyv népének, hol galíciai jöttmenteknek neveznek. Nagy része túl sokat tanul és beszél, sokuk egy csomó idegen nyelven, ami önmagában gyanús, arról nem beszélve, hogy a katolikus ördögűzőktől jó távol tartják magukat. Ha viszont egy másik tünetegyüttest veszünk, újabb striga-gyanúsak kerülhetnek vigyázó szemeink elé. Amorth atya szerint a megszállt ember gyakran dühösen reagál mindenre, ami szent. Elönti a méreg, ha meglát egy feszületet, vagy valaki szent dolgot mond a társaságában. Mármost nem szeretnék egész pártokra ujjal mutogatni, de tudjuk, hogy némelyiknek elég egy kötelező iskolai hittant, egy református lelkész honatyát említeni, hogy máris dühödten reagáljanak, sőt állam és egyház kárhozatos egybeolvadásáról papoljanak, már ha a papolás szót velük kapcsolatban egyáltalán szabad említeni. A helyzetet súlyosbítja, hogy a szakember szerint az ördög sokszor rettentő erővel ruházza fel áldozatait. Mint a La Stampa írja, egy embert ördögűző láncokkal kötöttek le, de kiszabadult. Egy Kunczénél ez mondjuk nem lenne akkora truváj, de ha Horn is kiszabadulna, akkor azért tudnánk, mi az ábra. Sőt az is elég bizonyíték lenne, ha egy ördögűzés során Lendvai Ildikó vagy Szili Katalin szögeket, kalapácsokat, fabábut köpne ki, bár Amorth atya már olyat is látott, hogy egy nő szájából egy egész rádióadó került elő. Ami a körülményeket figyelembe véve akár nálunk is előfordulhatna, ám a hölgyről, akire gondolhatnak, C típusú átvilágítás mutatta ki, hogy nincs benne semmi. A legfélelmetesebb persze az, hogy Amorth lelkész szerint a sátán akár egy ország teljes politikai elitjét képes megszállni. Láttunk már ilyet. Kövér László se azért nem beszélt tovább strigákról, honkupecekről, szellemi hajléktalanokról, mintha nem lennének, hanem mert 'napjaik meg vannak számlálva'. Világos. Nyilván jön Amorth atya".