Az SZDSZ kampányáról

A kormányt le lehet és le kell váltani 2002. április 7-én - jelentette ki a Szabad Demokraták Szövetségének kampánynyitó rendezvényén a párt elnöke. A 2002. január 24-én, Újpesten tartott rendezvényen Kuncze Gábor a kormány négyéves munkáját bírálta, majd leszögezte: az SZDSZ azért politizál a jövőben, hogy a tisztességnek újra legyen becsülete ebben az országban. Az ellenzéki politikus a párt programját említve az adók érezhető csökkentését, a közpénzek átlátható és ellenőrizhető elköltését, valamint az egészségügy átalakítását emelte ki. Kuncze Gábor rámutatott: az SZDSZ egyedül nem elegendő a kormány leváltásához, de ezt egyedül más se képes véghez vinni.Az SZDSZ kampányáról


A kormányt le lehet és le kell váltani 2002. április 7-én - jelentette ki a Szabad Demokraták Szövetségének kampánynyitó rendezvényén a párt elnöke. A 2002. január 24-én, Újpesten tartott rendezvényen Kuncze Gábor a kormány négyéves munkáját bírálta, majd leszögezte: az SZDSZ azért politizál a jövőben, hogy a tisztességnek újra legyen becsülete ebben az országban. Az ellenzéki politikus a párt programját említve az adók érezhető csökkentését, a közpénzek átlátható és ellenőrizhető elköltését, valamint az egészségügy átalakítását emelte ki. Kuncze Gábor rámutatott: az SZDSZ egyedül nem elegendő a kormány leváltásához, de ezt egyedül más se képes véghez vinni.

"Január 24-én megtartotta kampánynyitó rendezvényét a közvélemény-kutatási adatok szerint harmadik legerősebb magyarországi párt, az SZDSZ. A kampánynyitó tartalmában sok újdonsággal nem szolgált, néhány formai eleme azonban elemzésre érdemes. A kampánynyitó rendezvényt helyesebb lenne 'kampányshownak' nevezni. A rendezvényen a szabad demokraták videoklipeket mutattak be, lelepleztek egy 'lop-stop' feliratú táblát, majd a politikai események végeztével a párthoz kötődő zenészek és dj-k adtak 'pártpartit'. A kampánynyitó 'show' így formai elemeiben igencsak eltért egy hagyományos kampánynyitó rendezvénytől: nem pártprogramok bemutatását, vagy a párt legfontosabb személyiséginek beszédét tartották fontosnak a szervezők, hanem egy alapvetően a humoron és az interakción alapuló tömegrendezvényt mutattak be..." (Háttérelemzés: 2002. Január 26.)

Berényi Szabolcs szerint (Kézcsók, Magyar Nemzet, 2002. január 3.) "akik cincogó aggodalmak közepette tengették napjaikat, most ledobhatják a terhet. Elindult az SZDSZ kampánya. Fodor Gábor és Magyar Bálint személyesen vágták át a szalagot a Nyugati pályaudvar előtt, leleplezvén a párt csodafegyverét, az óriásplakátot. Nem volt elég a plakát, Fodor Gábor és Magyar Bálint fel is szólaltak. Az SZDSZ honlapja szerint 'Magyar Bálint szabad demokrata ügyvivő úgy fogalmazott: a legkisebb fiú elindul Alcsútdobozról, és mielőtt a Sándor-palotába érne, találkozik egy öreg nénivel, majd megszólal: öreganyám, szerencséd, hogy kezet csókoltál nekem.' Fodor Gábor pedig közölte: 'Azért kell mennie az Orbán-kormánynak, mert hazudtak, rombolták a politikai kultúrát, és mert szembefordultak a szabadsággal.' Ez igen, ebben aztán benne van a frapp és a cizella. (Mellesleg pontosan olyan komoly tényállítások, mint a Tetthely sorozat többi részének harsányan megfogalmazott szólamai.) A plakátot nyilván humorosnak szánták, és a készítők terve szerint majd mindenféle áthallásokat sugall. Halljuk át együtt. A poszter két fotóból és némi szövegből áll. Az SZDSZ kampánystábja szerint az első fotón Orbán Viktor miniszterelnök látható, amint egy idős néni éppen kezet akar neki csókolni. Ez persze csak feltételezés, mert a képen ez nem látható, Orbán Viktor kezében egy csokor virág, hóna alatt egy könyv, amely hézagosan olvasható borítójából ítélve vélhetőleg Mindszenty Józsefről szól. A másik kezét kapta el a néni, láthatóan kihasználva Orbán Viktor csökkent cselekvőképességét. Arckifejezéséből ítélve a miniszterelnököt kissé zavart állapotba hozta a helyzet, amely nem így indult, a kezek állása alapján egyértelmű, hogy a néni közönséges kézfogással indított, majd átfordította Orbán Viktor kezét. Ezt a pillanatot kapta el a fotós".

Berényi szerint "a másik kép amúgy szabad demokrata módon vidám és játékos. Az SZDSZ kampánystábja szerint ezen Kuncze Gábor látható, amint éppen egy idős asszonynak készül kezet csókolni. Ez a momentum sem egzakt. Kuncze Gábor marokra vette a néni hüvelykujját (a mozdulat olyan profi, hogy még Bauer papa is felsóhajtana a nosztalgiától), és derűsen nézegeti. A legkevésbé sem bizonyos, hogy ebből az önfeledt markolásból kézcsók lesz, inkább az a hangulat, mintha Kuncze Gábor nem eresztené a nénit sehová, amíg a fotós nem exponál. A pártelnök mögött Fodor Gábor (ő csak a kép fekvő elhelyezésű verzióján látható) szemérmesen félrenéz, erőltetetten mosolyog, mintha zavarná a neki vélhetőleg idegen szituáció, Magyar Bálint pedig kissé elbújva társalog.

A szövegek szikárak. Orbán Viktor képe alatt a 'Válts stílust!', Kuncze Gáboré alatt a 'Válts kormányt!' felszólítás olvasható. Primér jelentésük szerint az adott személynek szólnak, mármint hogy Orbán Viktor váltson stílust, Kuncze Gábor pedig váltson kormányt. Szekunder sugallatuk szerint a választópolgároknak szólnak, akik nevében ezen a helyen külön megköszönném a tegeződő formulát, amit alighanem az IKEA áruháztól vettek kölcsön a párt dinamikus arculatformálói. (Remélhetőleg nyolc napon belül őket is vissza lehet cserélni.) Ezenkívül már csak egy SZDSZ-embléma kapott helyett, a három kiköltözőmadár, valamint az egész mű címe: 'Tessék választani 2002!', ami mellesleg igazi szabad demokrata stílusbravúr, megfogalmazásában és helyesírásában éppen olyan magyartalan, mint maga a Szabad Demokraták Szövetsége. Bár talán éppen ettől kapja a plakát azt a hamisítatlanul pökhendi, hányaveti és arcátlan zamatot, ami mindennek jellemzője, aminek bármilyen formában köze van a madaras formációhoz. Csak nyugalom, madaras gyerekek: fogunk választani. És aztán röpültök".

Somogyi János szerint (Az SZDSZ kézcsókja, Magyar Nemzet, 2002. január 4.) "már semmi sincs az SZDSZ mai politikai retorikájában, aminek az ellenkezőjét korábban ne hangoztatták volna. Nem is csak arról van szó, hogy a megveszekedett antikommunizmusukból hogyan jutottak el odáig a szabad demokraták, hogy ma ők a kommunista utódpárt legfőbb (és egyetlen) szövetségesei. Vannak jelentéktelenebbnek tűnő, hétköznapibb anomáliák is, amelyek híven mutatják, hogy még az ellenkezője sem igaz annak, amit kétségbeesett, keserves kínlódásukban manapság állítanak. Legújabb kampányfogásuk is jó példa erre. Adva van az óriásplakát a készülődő kézcsókkal. Mellesleg ez az ötlet sem eredeti. Történetesen a Fidesztől való. A '90-es választási kampányban volt egy olyan fideszes plakát, amelynek felső részében Brezsnyev adott nyelves puszit Honeckernek, az alsó részében pedig egy fiatalember csókolt meg egy csinos lányt. De vissza az SZDSZ-es óriásplakátra, Orbán Viktor, illetve Kuncze Gábor kézcsókjára. A plakát egyik felén egy idős asszony éppen arra készül, hogy a magyar kormányfő kezét megcsókolja, a plakát másik felén az SZDSZ-es pártelnök készül kezet csókolni egy nőnek. Mit sugall a kép? Eléggé egyértelmű, pedig - szokás szerint - itt is összekeverik a szezont a fazonnal. Egyrészt abban nincs semmi, ha egy többször bukott Kuncze Gábor - még ha jelenleg éppen egy parlamentbe bejutásért küzdő párt elnöke is - kezet csókol egy csinos hölgynek. Másrészt a magyar miniszterelnöknek a tevékenységéért, a magyarság iránt érzett felelősségéért, értük tett erőfeszítéseiért a tiszteletét és a szeretetét egy netán a kisebbségi létében többszörösen meggyötört, megalázott vagy az árvízkárosultak részére nyújtott példátlanul nagyvonalú kormányzati segítségért érzett háláját egy idős asszony ilyen formában is kifejezheti".

Somogyi szerint "az SZDSZ egyre csökkenő számú híveinek és MSZP-s sorstársaiknak persze lehet erről más véleményük, de... Nézzük meg a Nők Lapja 1994. április 22-i számát, ahol az akkori hat parlamenti párt hét-hét legsármosabb képviselőjének - köztük Fodor Gábor, Demszky Gábor, Kuncze Gábor és Pető Iván SZDSZ-es politikusoknak - tettek fel amolyan 'nőklapjás' kérdéseket, mint: Miben alszik? Ki vezeti a családi autót? Szeret-e csókolózni? És hogy 'Csókol-e kezet nőnek?' A válaszokból kiderült, hogy a képviselők jelentős része igen öntudatos és csak kivételesen, az alkalomtól és a helytől függően csókol kezet, de például Fodor Gábor olyan választ adott, hogy soha, semmilyen körülmények között sem csókol kezet, Kuncze pedig csak a feleségének, ha ízlik az ebéd. (A plakát ezek szerint egy finom ebéd után készült Kunczééknál, ámbár a hölgy mintha nem Kunczéné lenne, vagy már ilyesmikben sem szavahihetőek az SZDSZ-esek?) És hogyan csókol kezet nőnek az SZDSZ akkori elnöke, Pető Iván? Mit mondott erre az azóta az SZDSZ elnöki székében szintén megfordult Demszky Gábor budapesti főpolgármester? Demszky: Szimbolikusan sem. A csók más célra tartogatott gesztus. Pető: Csak viccből.
Így csókol kezet az SZDSZ legutóbbi három elnöke. Viszont, 'Ha ön nő lenne, miért szavazna a saját pártjára?' kérdésre az SZDSZ-es pártelnök azt a választ adta: 'Mert az SZDSZ veszi leginkább figyelembe a nők érdekeit, ebben a pártban van a legtöbb női képviselőjelölt, itt becsülik meg leginkább a nőket.' Ma már persze senkit sem lep meg ez az anomália. Emlékszünk még, mit válaszolt Pető Iván SZDSZ-elnök arra a kérdésre, hogy a szülei álltak-e az ÁVO szolgálatában. (Nem.) És mit bizonyítottak a korabeli dokumentumok? (Igen.) De még arra sem voltak tekintettel az SZDSZ-es imázstervezők (vagyis nemcsak összevissza beszélnek, hanem hanyagul is dolgoznak), hogy nem is olyan régen a koalíciós partnerük külügyminiszterével (Kovács László) is megesett, hogy az egyik határon túli magyar területen kezet csókolt neki egy meghatódott magyar asszony. Az SZDSZ tipikus orwelli (másként: bolsevik) párt. Mindig másokra mondja, ami saját magát jellemzi. Hogy is mondta Fodor Gábor a kézcsókos óriásplakát-avatón? Hazudtak, rombolták a politikai kultúrát, és szembefordultak a szabadsággal. Menniük kell, elég volt, ennyi volt".

R. Székely Julianna: (Röhög az egész ország, Magyar Hírlap, 2002. január 23.) "még az SZDSZ plakátján is jókat vigyorogtam, amelyiknek egyik felén ez a kézcsókos jelenet látható, a másikon meg a Kuncze készül kezet csókolni egy idősebb asszonynak. Tessék választani! - írták a plakátra, ami ugye, megint egy jó poén, a régi Fidesz-plakátra utal vissza, amelyiknek felső részén Honecker és Brezsnyev smacizott, alul meg egy ifjú, hetero pár. Szóval röhögnék én felszabadultan és boldogan, de mit csináljak, ha ez egyszer úgy vagyok vele, mint a Pokorni. Inkább sírok, mint vigadok. Szerintem ugyanis az a kézcsókos Orbán-fotó, amelyikből jó eséllyel lesz a korszak emblémája, egyfelől inkább tragikus, másfelől nem is teljesen igaz. Legalábbis összehívnék egy kontrollcsoportot jó pszichológusokból, színészekből, viselkedéskutatókból és tizenkét civil esküdtből, hogy eldöntsék: Orbán tényleg fogadta, vagy csak hökkenten eltűrte azt a kézcsókot.

Én az utóbbit láttam benne. Más szóval szerintem nem a kézcsók kapásán, hanem az adásán volt a hangsúly, ami különösen most, hogy a jövő már elkezdődött, sokkal inkább tragikus, mintsem komikus. Nem azt mutatja, hogy ez az Orbán személy szerint micsoda egy dölyfös, nagyképű alak, aki a Parlamentben, ha senki se látja, tényleg a koronát próbálgatja a fejére, hanem, hogy néplélektanilag megint itt tartunk. Illetve, hogy még mindig itt.
Atyuska kell - és atyuska van. Nem csókot kér, csak alattvalói engedelmességet, csendet, rendet, türelmet, hálát. Mindezt viszont hogy a fenében lehet egyetlen pillanatban, egyetlen gesztussal kifejezni?
A néni még régről tudja. Egy kézcsókkal. Most ne menjünk bele abba, hogy egy köztársaság - nézetem szerint csupán meghökkent és kézen ragadott - miniszterelnöke ilyen esetben maga is nyomban kezet csókol a néninek, vagy mond legalább néhány jól hallható, elhárító, a világrendet helyére tévő szót. Ebbe menjenek bele a miniszterelnök jó píárosai meg a pszichológusa. Most csak annyit, hogy az előttünk álló választási kampány időszakában, amelyben máris kiderült, ki kinek a fejére tett koronát, mely fiúcskák állomásoznak ideiglenesen a jobboldalon, vagy hogy izraeli és egyéb titkosszolgálatok beszivárgói akarják bebizonyítani, hogy a MIÉP az egy szélsőséges párt, sokat fogunk mi még sírni és könnyezve röhögni. Leggyakrabban a kettőt egyszerre. Amire különösen a papírzsebkendő gyártók figyelmét szeretném fölhívni. Nehogy aztán országos hiány legyen, amit az ellenzék nyomban a kormánykoalíció nyakába varr".

Berényi Szabolcs: (Hasonmás, Magyar Nemzet, 2002. január 23.) "akkor értelmezzük a Szabad Demokraták Szövetségének ezt a hihetetlenül humoros, valamint felülmúlhatatlanul eredeti polgárpukkasztását, amelynek keretében fizetett hirdetésekben keresik Orbán Viktor hasonmásait, hogy segítségükkel majd jól megtréfálják a gyanútlan társadalmat. A hasonmások filmforgatáshoz kellenek, mégpediglen azért, mert Horn Gábor kampányfőnöknek erős a gyanúja, hogy az igazi Orbán Viktor nem fog ráérni. (Ez a vélekedés szerintem is megalapozott.) A kézcsókos plakát után most kirukkolnak majd az amatőr filmekkel, miután valahonnan ehhez is lopnak egy szlogent (a 'Válts stílust!' mondatpéldány egy fogamzásgátló plakátjáról indulva landolt az SZDSZ-ben). Mindez egyébként nem negatív kampány, továbbá nem is aljas, és még kevésbé gusztustalan. Azért nem, mert az SZDSZ csinálja. Ők ugyanis, habár vicces gyerekek, nagyon vigyáznak arra, hogy eszmerendszerük értelmében mindig korrektek legyenek. Mi több, ezt az alapállást ki is sajátították, tehát ők soha, mindenki más viszont mindig. Nagyon decensnek tartják magukat, valóságos önkéntes 'decénásai' ők ennek a piszok Magyarországnak, és kéretlen 'decenatúrájukat' kezdettől fogva szigorúan gyakorolják felettünk. Nagyon pontosan tudják, hogy a pápát lehet cápának nevezni, mert az helyes, a Szent Korona is lesapkázható, a Himnusz egy átírható dal, és azt a Nitsch nevű vérnősző exhibicionistát is művésznek kell nevezni. Persze azért szerintük sem lehet mindent megengedni, ez mégiscsak egy liberális párt, nem bolhacirkusz, őket például nemhogy kritizálni nem szabad, de véleményt sem szabad nyilvánítani róluk, mert az már egészen más kategóriába tartozik, és ha valaki, mondjuk én, mondjuk itt és most, azt találnám írni, hogy az SZDSZ gerillajellegű akciósorozatai csak nyűgöt jelentenek az országnak, szóval, ha ezt írnám esetleg, az nem szikár tényeken alapuló közösségi vélemény lenne, hanem égbekiáltó gaztett, támadás a demokrácia alappillérei ellen, gyalázatos aljasság, lábbal tiprása mindennek, ami érték. És ha ez nem lenne elég nekem, és hozzátenném, hogy keresgessék inkább a saját hasonmásaikat a Lombroso-összesben, s ne álljanak meg félúton, állítsák elő belőlük a típuseszdéeszest, amely ötvözi Pető Iván családi elkötelezettségét, Fodor Gábor aranyos pofikáját, Bauer Tamás értelmiségi beszédmodorát, Demszky Gábor elmeállapotát, Eörsi Mátyás hazaszeretetét és Kuncze Gábor intellektusát, és ha sikerült ezt a példányt előállítani, akkor nosza, őt tegyék a plakátjukra, hadd tudja meg végre az ország, hogy kik is valójában ezek a tréfás fiúk, mondom, ha ilyeneket írnék, akkor vélhetően ugranék egy nagyságrendet, és fasiszta lennék. De persze nem írok ilyesmit.".

Kuncze Gábor (SZDSZ) szerint (in: Dzindzisz Magdalena: Megkezdődött az SZDSZ kampányshow-ja, Magyar Hírlap, 2002. január 25.) "le kell és le lehet váltani a jelenlegi kormányt, és ehhez az SZDSZ szavazóira is szükség van". A kampánynyitón Kuncze bírálta az 'Orbán-Torgyán-kofferkormány' négyéves tevékenységét, mely, leértékeli a demokráciát, tudatosan játszik az emberek érzelmeivel, engedi, sőt hátulról támogatja a rasszizmust, és átláthatatlan viszonyokat teremt a közéletben. Kuncze szerint "sokan kezdenek beletörődni ebbe, de az SZDSZ ezt nem fogadja el". Kuncze szerint "az SZDSZ azért politizál, hogy a tisztességnek legyen végre újra becsülete az országban", és "az SZDSZ vállalja, hogy a választások után újjáépíti a parlamenti demokráciát, megtisztítja a közéletet. El kell érni, hogy mindnyájan, akik itt élünk, otthon érezzük magunkat itthon".

Pilhál György szerint (Madárvilág, Magyar Nemzet, 2002. január 25.) "fáradtnak látni a szabad demokraták választási kampányát, csurog a verejték a plakátokról, pedig hát most kellene belehúzni, most kellene a magvas gondolat, az országot megváltó magasztos eszme. Ilyen azonban a jelek szerint nincs a Gizella úton, Horn Gábor szegény - ő a kampányfőnök a ványadt madaraknál - már hajdani fogamzásgátló tabletták szlogenjeit építi SZDSZ-jelmondatokká. El lehet képzelni a többi ötletet... A kézcsókos plakát nem igazán jött be a liberális csapatnak, főképpen, mert erősen rímelt egy 1990-ben készített Fidesz-kiadványra, a Tessék választani! címűre, amelynek egyik fotóján egy ifjú pár öleli egymást, a másikon két töttyedt agyú bolsevik, Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker csókolódzik szenvedélyesen. Az a baj, gyerekek, hogy nincs önálló ötlet, amit eddig kampány címén csináltatok, az csupa mocskolódás és plágium. Így nem fog menni. Hol a legendás szürkeállomány géniusza? Hát az Új (de)Generáció? A szabad demokrata KISZ?"

Pihál szerint "ezek az utcára szervezett 'spontán' sajtótájékoztatók sem az igaziak, akár Eörsi Matyi ótvarolja a kormányt, akár a Geréb-lelkű Fodor Gábor. (Bauer Tamás meg egyenesen rosszat tesz pártjának, amikor szónoknak maszkírozva hazáról és nemzetről beszél.) Legújabb gagyi kampányplakátjukon azt a szellemes kérdést teszik fel: Hol a lé? Mi tudjuk a kevésbé vidám választ: náluk. Mindenesetre a Tudjuk! Merjük! Tesszük! legendás brigádja - ez volt az SZDSZ-lózung kilencven tavaszán - a jelek szerint ágynak esett, félrebeszél, s már nem tudja igazán, merheti-e, teheti-e. De meri és teszi. Nem kellene. Egyetlen szerencséjük, hogy a babusgató sajtó fészekmelegét még érzi a megtollasodott szabadmadár-állomány, de nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan költözniük kell. Ha szerencsénk van. Minél messzebbre".

Bódis András szerint (Szabadok és félnek, Heti Válasz, 2002. február 1.) "'Válts stílust!' - szólítja fel az elfásult választópolgárt az SZDSZ. Üzenetük az utca emberéhez szól, a párt belső körei azonban hamarabb értenek a szóból, mint a szavazók. Miután a politika piacán az SZDSZ márka alaposan megkopott, a párt vezetői belátták: ki kell törniük a karanténból, stílust kell váltaniuk. A korábban szociál- vagy radikál-, majd inkább neoliberális elkötelezettséggel illetett Szabad Demokraták Szövetsége néhány hónapja még a nemzeti szabadelvű hagyományokból próbált erőt meríteni és nyitni a társadalom többsége felé (a szabad demokraták már tavaly szeptemberben, Kossuth Lajos születésének 199. évfordulóján meghirdették a maguk Kossuth-évét). Ám mára újra igazolódni látszik Körösényi András politológus tétele: az SZDSZ eszményképe nem a klasszikus európai liberalizmus társadalmi és politikai közössége, a nemzet, hanem a kortárs amerikai multikulturális társadalom. A választások közeledtével a párt mindinkább szakít a közszeretetnek örvendő Kossuthtal, a vezetők egyre kevésbé akarnak visszatérni állítólagos történelmi gyökereikhez (az SZDSZ-es 'Kossuth-év' ma már csak néhány szűk körű vetélkedő és pályázat védjegyeként jelenik meg), viszont újra stílust váltanak; Kuncze Gáborék manapság Magyarország első profi médiapártját építgetik. A szabad demokraták kampányfőnöke, Horn Gábor az újabb 'pártfordulást' azzal a felismeréssel indokolta, hogy az új évezredben az emberek nem elsősorban a verbális üzenetekre reagálnak, sokkal fontosabbá vált a vizualitás. A kormány 'látványpolitikáját', önmarketingjét eddig rendíthetetlenül ostorozó SZDSZ ma a televízió, az internet és a médiaképes (leegyszerűsített, szókimondó, Fidesz-ellenes, 'polgárpukkasztó') egysorosok erejében bízik, mindenkinek a kedvében akar járni, aki 'ódzkodik az ókonzervatív megjelenési formáktól'. (A médiakampány hatékonyságát fokozandó a párt szerződtette a groteszk politikai üzenetek 'fenegyerekét', a baloldalon ünnepelt Vágvölgyi B. Andrást, a Magyar Narancs volt főszerkesztőjét, és - egyes hírek szerint - a reklám- és óriásplakát-bizniszben utazó Geszti Pétert is. Emellett az SZDSZ bízik a pártnak dolgozó amatőr filmesek derékhadában - számukra Orbán Viktor- és Csurka István-hasonmásokat keresnek, hogy a 'rettentő fasiszta veszély' képi megörökítése se maradjon ki a negatív hangolású liberálkampányból.)"

Kristóf Attila szerint (Én nem tudom...jó-e Jágónak lenni..., Magyar Nemzet, 2002. február 3.) "az ármány míves mesterség: látszatra mértéktartó, és ami hatékonyságának éltető eleme: látszatra hiteles. Akiről rögvest kiderül, hogy ármánykodik, az jobb, ha felhagy vele. Jágónak születni kell. Mindez tanulmányozható a magyar sajtó irányzatain és a pártok PR-tevékenységén. Igazán tehetséges ármány például az SZDSZ plakátja Orbán Viktor és Kuncze Gábor fordított előjelű kézcsókjával. Biberach sem tenné különbül.".

Gusztos Péter (SZDSZ) szerint (in: Miklósi Gábor: Az ismeretlen tettes, Magyar Narancs, 2002. február 7.) "az SZDSZ kampánya nem pusztán vicces lesz. A pártnak fontos mondanivalói vannak többek között az adócsökkentés, a korrupcióellenes küzdelem, az egészségügy rendbetétele és a diplomás-minimálbér tekintetében. Ezek súlyos társadalmi problémákra adott komoly válaszok. Ugyanakkor az SZDSZ hosszú idő óta először mer provokatív lenni, keményen fogalmazni és bátor vizualitással üzenni a választóknak, vállalva, hogy ezek a képek, mondatok, gondolatok megosztják a közvéleményt. A Csurka-Orbán sampon - ami a szamizdata.szdsz.hu website-ra érkezett pályázati anyagok közül való - olyan kép, amely mellett nem lehet elmenni, állást kell foglalni pró vagy kontra. Most térünk vissza oda, ahova már régen vissza kellett volna térnünk. És látom, hogy a korosztályom fogékony ezekre a radikális és kemény elemekre".

Gusztos szerint "ellenzéki pártként nagyon fontos a mostani kormány hibáira és bűneire rámutatni. Kardinális és mindenkit érdeklő kérdés, hogy mit kezd Orbán Viktor a szélsőjobbal. És az SZDSZ hiába készült el elsőként programjával 2000 decemberében, hiába mutattuk be számtalan sajtótájékoztatón, a sajtó nem számolt be róla nagy terjedelemben. Most csak annyi történt, hogy az SZDSZ lépett, és alkalmazkodott a korhoz. Ha a magyar nyilvánosság erre a dologra nyitottabb, akkor vissza kell szorítani a 'beszélő fejek'-típusú sajtótájékoztatókat. De az SZDSZ, miközben kampányt folytat, politizál is. Hadd mondjak egy példát. Időben majdnem egybeesett a samponos kép bemutatása és a Vasárnapi újság miatti demonstráció. Reggel hétkor negyven, transzparensekkel felvonuló fiatal megpróbálta átadni a miniszterelnöknek a műsorból származó idézetgyűjteményt, aminek komoly sajtóvisszhangja lett. Rá tudtuk irányítani a figyelmet arra, hogy a miniszterelnök egy, az ORTT által is törvénysértőnek nevezett, szélsőséges műsorban szerepel. Ez politika, nem kampány, csak most szinkronban van a politika tartalma és a politikát megjelenítő vizualitás, és ha ez a szinkron fennmarad, akkor a kampány erős lesz".

Tihanyi Örs szerint (Egy médiapárt tündöklése és (várható) bukása, Magyar Nemzet, 2002. február 9.) az SZDSZ-en "nem segített rajtuk semmi: hiába emelték a pártelnöki székbe Demszky Gábort, hiába taszigálták újra és újra a kamerák elé Göncz Árpádot, a párt népszerűtlensége jottányit sem változott. Ugyanezen a szinten maradt a megítélésük Kuncze Gábor visszatérése után is. A nemrég közröhejbe fulladó párt party, illetve a normális ember gyomrában émelygést keltő plakátok és Orbán-hasonmások pedig lassacskán előrevetítik, hogy a Vágvölgyi B. András-Geszti Péter tervezte infantilizmus sem lesz elég többre, mint hogy néhány újabb szög kerüljön a párt képzeletbeli koporsójába. Az elmúlt másfél év elnökváltásai után minden alkalommal megfigyelhető volt az, hogy a vezércsere utáni hetekben felszökött az SZDSZ népszerűségi indexe a biztató nyolc százalékra. Ez azonban csak addig tartott ki, amíg a szavazóik egy része fel nem ismerte, hogy az egymást csereberélgető pártkorifeusok fogadkozásai a tíz százalékról és a mérleg nyelve szerepéről nem jelentenek többet közönséges szemfényvesztésnél".

Ludwig Emil szerint (Hívogató és elküldő üzenetek, Magyar Nemzet, 2002. február 12.) "kezd egyre érdekesebbé, mondhatni komikussá lenni, amely stílus mostanában eluralkodik Kuncze pártelnökön, amikor a Fidesznek vagy jelesül Orbán Viktornak és 'embereinek' üzenget. A valamikori piarista diák, tököli mélyépítő üzemmérnök, a köztársaság volt belügyminisztere teljesen átvette az SZDSZ új generációjának kommunikációs stílusát. Kezdetben csak a sűrűn emlegetett 'lenyúlás' szó tűnt fel, amit a józsefvárosi utcanők és stricik szakzsargonjából kölcsönöztek számára a piárosok, de legutóbb már úgy foglalta össze kampányprogramját a párt miniszterelnök-jelöltje, hogy a fideszesek 'húzzanak el'! Ez a verbális stratégia azért nagyon gázos Kunczének, mert emlékezhetne még, mit mondtak róla a '98-as bukta után a mértékadó pártguruk. Pető Ivánék akkor a rá esett választást nem annyira Kuncze képességeivel indokolták, mint - őnáluk sokkal árnyaltabban fogalmazva - az övékénél kedvezőbb külső megjelenésével, családi és egyéb körülményeivel. Erre aztán büszke lehetett Kuncze, akit találóan nevezett egy politikus Miska-kancsónak. Ez a mostani húzzanak el! imázs, amit nyilván tanácsadója, a volt Magyar Narancs főszerkesztője talált ki számára, úgy áll rajta, mint tehénen a pisztolytáska".

Babus Endre szerint (Liberális mini állam, HVG, 2002. február 14.) "pártjának 10 százalék fölötti választási eredményt, a választóknak pedig radikális adócsökkentést ('az átlagembernek még egy havi fizetése a zsebében maradna') ígért Kuncze Gábor az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlésén. A tanácskozás, amelyen évek óta nem látott nagy számban jelentek meg a párt szimpatizánsai, külsőségeit tekintve élesen elütött a korábbi hasonló rendezvényektől. A Budapest Kongresszusi Központban jórészt 'színházi félhomályban' zajló esemény leginkább egy liberális politikai show-nak volt nevezhető, ahonnan lényegében hiányoztak a pártkongresszusok szokványos formai kellékei: elnökség helyett például egy konferanszié (Fodor Gábor) vezette a 'műsort'. Az előadók zömében rövidre szabott beszédeit több ízben filmbejátszások szakították meg (ezeken neves művészek sorakoztak fel az SZDSZ mellett), a rendezvény végén pedig a párt 175 egyéni képviselőjelöltje óriás kórust alkotva a Pa-Dö-Dö együttes vezényletével kormánybúcsúztató dalt adott elő: 'A könyvelőnk majd feljelent, a Széchenyi-terv füstbe ment, hol van itt a Happy End?' refrénnel. Az alig több mint egy éve még elkeseredett vitáktól megosztott párt a hét végén szinte teljes egységben sorakozott fel Kuncze mögött. A tanácskozáson csaknem az egész párttörténet felvonult: Kis János, Pető Iván és Magyar Bálint volt pártelnökökön kívül helyzetértékelést tartott - 'kedvenc magyar politikusa, Kuncze Gábor' felkérésére - az SZDSZ-es párttagságát még 2000 decemberében (Demszky Gábor elnökségének kezdetén) megszüntető Tamás Gáspár Miklós, a szabaddemokraták országos tanácsának 1992-1994 közötti elnöke is. Maga Demszky, aki tavaly nyáron még a lemondása miatt összehívott küldöttgyűlésre sem ment el, ezúttal ott volt a tanácskozáson, ám csak akkor mondott pár szót, amikor az éppen 80 éves Göncz Árpádnak egy kék bársonydobozba csomagolt, réztáblával megjelölt bazalt utcakövet ajándékozott az exállamfő elvi szilárdságára emlékeztetve".

Babus szerint "a 'kormányváltó küldöttgyűlés' egyébként minden különösebb formaság nélkül kiigazította az SZDSZ 14 hónappal ezelőtt elfogadott választási programját. Az eredetileg meghirdetett, mindenkire egyformán érvényes, egylépcsős - 20 százalékos - személyi jövedelemadó (szja) helyett a párt végül is a kétlépcsős szja mellett kötelezte el magát. Az új verzió értelmében évi 2,4 millió forint jövedelemig (a jelenlegi 20-30-40 százalékos, többlépcsős szja helyett) 18 százalékosra csökkenne az adóteher, míg a fölött 36 százalék lenne az elvonás mértéke. Más változtatásokat, mint a HVG kérdésére Horn Gábor ügyvivő elmondta, a párt nem tartott szükségesnek végrehajtani az Esélyt mindenkinek című, 244 oldalas programon. Ennek megfelelően a szabaddemokraták legalább 100 ezer forintos minimálbért ígérnek a kezdő orvosoknak és a diplomás tanároknak, könyvtárosoknak, rendőröknek, nővéreknek, tűzoltóknak. Ezzel párhuzamosan kilátásba helyezték a munkáltatók által fizetett társadalombiztosítási járulékok 5 százalékos lefaragását is".

Babus szerint "a párt 'demokrácia csomagterve' a 386 tagú Országgyűlés helyett 276 fős képviselőházat irányoz elő, s némileg átrajzolná az államfő jogosítványait (hadsereg-parancsnoki tisztségét a kormányfőhöz telepítené, kegyelmezési jogát viszont nem korlátozná a jövőben az igazságügy-miniszteri ellenjegyzés intézménye). A liberálisok ezenkívül újra kötelezővé tennék hangfelvételek készítését a kormány ülésein, s brit mintára bevezetnék, hogy a miniszterelnöknek hetente egyszer válaszolnia kell a T. Házban a neki feltett kérdésekre. A jelenleg száztagú Legfelsőbb Bíróság létszámát az SZDSZ radikálisan, mintegy húsz főre csökkentené, megadva a bíráknak a jogot arra, hogy maguk döntsék el, melyik jogerős ítéletet tartják szükségesnek felülvizsgálni. Az SZDSZ jelenlegi választási programja a párt 1989-es elképzeléseinél is erőteljesebben óhajtja decentralizálni a rendőrséget: nemcsak vétó-, hanem kinevezési jogot is adva a helyi rendőrkapitányok személyének meghatározásakor a megyei és városi képviselő-testületeknek. A küldöttgyűlésen Kis János az SZDSZ kormányra lépésének egyik előfeltételéül szabta meg azt is, hogy az új kabinet számolja fel az Országimázs Központot, s 'szántsa fel s hintse fel sóval annak még a helyét is'".

A Magyar Narancs újságírója szerint (Helyre, tétre, befutóra, Magyar Narancs, 2002. február 14.) "az SZDSZ nélkül nem lehet a Fidesz-kormányt leváltani - ezt szuggerálta a hallgatóságba majd mindegyik hozzászóló a szabaddemokraták vasárnapi küldöttgyűlésén. A körítés, a szervezés profizmusa a jól sikerült 1994-es kampányra, míg a felszabadult hangulat leginkább a '90-es választások előtti rendszerváltó bulik légkörére emlékeztetett. (...) Az SZDSZ-nek egy jó húzása már bizonyosan volt: az, hogy Geszti Péterékre bízták a kampányukat. Az eddig látott plakátok és klipek többsége szellemesebb az átlagnál - ami persze önmagában még semmire se garancia. Ám ha van világosan megfogalmazott, jól kommunikálható cél, amit meggyőző (de nem agresszív) reklámhadjárat közvetít, akkor e kettő együtt már sok szavazatot hozhat: példa erre az SZDSZ 1994-es és a Fidesz 1998-as szereplése".

A Magyar Narancs újságírója szerint "Kuncze még csak kritizálni sem volt hajlandó a fideszeseket úgy, mint komoly államférfiakat; a beszédéből kirajzolódó Fidesz képe felelőtlen és gátlástalan hülyegyerekek gyülekezete, amely hatalomhoz jutva a morális és alkotmányos csőd szélére taszigálta az országot. A választások tétje tehát óriási (és amikor erről volt szó, Kuncze véletlenül sem humorizált); de ahhoz, hogy a kizökkent időt helyretolja a következő kabinet, elengedhetetlen az SZDSZ kormányzati szerepvállalása - és ennek mentén aztán elő lehetett jönni a program kampányszlogenesített változatával (a személyi jövedelemadó 18 százalékra való csökkentése évi 2,4 millió forint jövedelemig, ami plusz egy hónapnyi bért jelent a polgárnak; 100 000 forintos minimálbér a diplomásoknak; korrupciómentes, átlátható viszonyok között működő közélet; na és persze az egészségügy rendbetétele - amit kimondani könnyű, 1990 óta ki is mondja mindenki, csak éppen senki nem mert még hozzáfogni - és így tovább). A Kuncze-beszéd egyik alapmotívuma volt paternalizmust elfogadó, az 'állami csöcs' biztonságáért cserébe a saját szabadságáról lemondó kliens (a 'fidesznyik') szembeállítása a maga erejében, a szabad választás lehetőségét és az önállóságot mindennél többre tartó öntudatos egyéniséggel. Az SZDSZ - immár pártelnökileg is deklaráltan - ez utóbbira számít: a párt, szándéka szerint, e réteg érzéseit igyekszik megfogalmazni akkor, amikor az állam - már az intimszférát is elérő - terjeszkedését bírálja. ('Azt is meg akarják mondani, hogy hány gyerekünk legyen, azt is, hogy erkölcsileg mi a helyes meg a helytelen, hogy belebújjunk az uralkodó párt alfelébe, ha valamit az életben el akarunk érni.') Mindeközben Kuncze hangsúlyozottan utalt arra, hogy 'egyszer már láttam ilyet. Akkor is elegem volt belőle, most is. Akkor az ateizmust várták el, most a vallásosságot. Akkor is hülyének néztek, most is'".

A Magyar Narancs újságírója szerint "a kádárizmus egyenlő orbánizmus axióma sűrű hajtogatása az SZDSZ-nek két ok miatt is fontos (...): egyrészt közvetlen párhuzamot lehet vonni a Kádárt 'sikerrel elkergető' egykori erős és népszerű SZDSZ, meg a mostani, az Orbánt leváltani készülő, 1998-ban alapos verést kapó SZDSZ között; de hát szükség is van az önbizalomra, az SZDSZ áprilisban legalább (!) 10 százaléknyi szavazatot kíván elérni. Az Orbán-Kádár párhuzam másrészt azt a tézist igyekszik mintegy történelmi távlatba állítani, miszerint a Fidesz - Magyar Polgári Párt az 1988-as Fiatal Demokraták Szövetségének 'bolsevik típusú utódpártja'.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnökét és miniszterelnök-jelöltje szerint (Földvári Katalin: Stratégiánk az optimizmus, Hetek, 2002. február 15.) "a választásokig még csaknem két hónap van hátra, éppen ezért most elsősorban arra törekszünk, hogy az üzeneteink eljussanak a választókhoz. Most alkalmunk van felmutatni, melyek azok a területek, amelyeket a következő időszakban a legfontosabbnak tartunk. Másrészt látjuk, hogy 'a rendszer' nem kedvez annak a korábban megszokott módszernek, amelyben az ember érvelni tudott, ki tudta fejteni a gondolatait. A pozitív üzeneteket egy-egy mondatban kell megfogalmazni. Kihívást jelent az is, hogy ma látszani kell, olyan kampányt kell folytatni, amire felfigyelnek. Az volt a célunk, hogy most figyeljenek fel az SZDSZ üzeneteire. Mostantól kezdve koncentrálni tudunk a program különböző elemeire. Mivel leegyszerűsített üzenetekről lehet csak szó, nagyon sok rendezvényt szervezünk, ahol van lehetőség a kifejtésre is".

Lukács András szerint (Nem akarunk nácikat a kormányban, Hetek, 2002. február 15.) "úgy tűnik, beérett az SZDSZ-ben az, amit mintegy két éve Fodor Gábor és Bauer Tamás szorgalmaz: radikálisan és élesen, 'ami a csövön kifér' bírálják a Fideszt. Kampánygyűlésükön gigantikus mennyiségben hallhattunk epés Fidesz-kritikát, szó esett fidesznyikekről, Fidesz-Mátrixról, Orbán?Csurka Magyarországról, bányarémekről, vénségesen ifjú pragmatistákról. Nem csoda, hogy a 'szadival' ritkán foglalkozó Kövér László is felemelte a héten szavát: szerinte az SZDSZ-nek nincs mondanivalója a polgárokhoz, ezért ötletesnek vélt gyalázkodással próbálkoznak. (Az SZDSZ válaszában újra replikázott: ha gyalázkodó kampányt akarnának folytatni, akkor elég lenne Kövér László mondatait a plakátokra rakni.) A párt eddigi legnagyobb belső egységét mutatta: rég nem látott támogatóik mellett megjelentek a párt egykori elnökei, beleértve Demszky Gábort is. A szónokokat szemmel láthatólag doppingolta a kialakult politikai helyzet. Külső megfigyelő számára úgy tűnik, kapnak rajta, hogy arról beszélhetnek, amiről mindig is szerettek beszélni: parlamentarizmusról, egyenlőségről, szabadságról, állam és egyház szétválasztásáról. Nyoma sem volt annak az önsajnáló és önostorozó hangulatnak, amellyel korábban a szabad demokraták újra és újra kifejezték megbánásukat a saját közönségük előtt, amiért 96-ban nem bírták eltaszítani a 'szocik' ölelő karját. Mint ahogy nyoma sem volt a sokszor jellemző különvéleményeknek, amely az elmúlt években jellemezte a párt prominenseit. A 'veszélyben a haza, és mi kellünk a megmentésére' hangulat egységessé kovácsolta a felszólalókat, és ebben a hangulatban szinte természetes volt, hogy a szónokok között felszólalt az SZDSZ három korábbi elnöke is, Kis János, Pető Iván és Magyar Bálint - valamint Tamás Gáspár Miklós".

Ripp Zoltán szerint (Stílus- és kormányváltás, Népszava, 2002. február 15.) "a Szabad Demokraták Szövetsége kampánynyitó kongresszusán tapasztalt hangvétel legfeljebb azoknak okozott meglepetést, akik nem kísérték figyelemmel a párt politizálását az utóbbi időben. A stílusváltás nem önmagában érdekes, hanem a szabad demokraták választási stratégiájának elemeként. Ez utóbbi relevanciája pedig már valóban kulcskérdés, hiszen az SZDSZ vezetői nem túloztak, amikor azt állították, hogy pártjuk megfelelő szereplésén múlik a kormányváltás sikere. Valóban a Fidesz-kormány bukásával volna egyenértékű, ha megvalósulna az SZDSZ ambiciózus célkitűzése, miszerint az utóbbi időben mért támogatottsági arányt megduplázva a tízszázalékos szint fölé emelkednek. Sőt ennél kevesebb, már egy hét-nyolc százalék körüli eredmény, amely az első fordulóban az egyéni választókerületek java részében a harmadik helyezés megszerzését jelenti, továbbá egy hatékony második fordulós együttműködés a szocialistákkal azt eredményezheti, hogy létrejön a parlamenti többség egy második szociálliberális koalíció megalakításához".

Ripp szerint "az SZDSZ választási stratégiájának lényegéhez tartozik az az elgondolás, hogy csak radikális kormányváltó arculattal és ehhez illeszkedő hangvétellel lehet kitörni az öt százaléknál megrekedt támogatottságból, s e kitörés révén lehet elérni, hogy a párt a rá adott szavazatok hatékony érvényesítésének esélye alapján is vonzó legyen. Ezen a ponton pedig egyértelművé válik, hogy a két ellenzéki párt viszonya a kulcskérdés. Nem lehet eltekinteni az MSZP dilemmájától. Ha az SZDSZ kudarcot szenved, az a jelentős szavazatveszteség miatt a kormányváltás sikertelenségét okozhatja, a 'tuti' megoldás tehát az abszolút többség elnyerése volna. Erre a mai erőviszonyok mellett sokkal kisebb az esély, mint amennyit egy hatékony együttműködés kínál a jól szereplő SZDSZ-szel".

Ripp szerint "korszakváltás programja c. terjedelmes program azonban legyen bármilyen színvonalas is választási üzenetként 'nem vihető át' a köztudatba, különösen a mai kampánykörülmények között. Az SZDSZ pozitív üzeneteinek prioritásai (az egészségügy rendbetétele, az adócsökkentés, a korrupció felszámolása, a tudás megbecsülése) nemcsak sokakat érintő és vonzó program, hanem elvileg arra is alkalmas, hogy módosítsa az SZDSZ-ről mint az 1998 előtti kormány rossz szelleméről sulykolt képet. Úgy tűnik azonban, önmagában mégis kevés ahhoz, hogy tömegesen visszatérjenek a Fideszhez átállt választóik. Nyilván ebből fakad az a felismerés, hogy erős, új impulzusra is szükség van. Ezt biztosítja a radikális kormánykritika, amely a 'Tetthely'-sorozat és egyéb akciók révén az egyes tárcák területén tapasztalható anomáliákra irányítja a figyelmet. Összegezve: a bírálatot a tűrhetetlennek minősített Fidesz-rendszer egészére is vonatkoztatja".

Vágvölgyi B. András, az SZDSZ kampányigazgatója szerint (in: Pogonyi Lajos: Ez csak az előfutam volt, Népszabadság, 2002. február 18.) "ma már megnőtt az ingerküszöb, a harapós postásnak és az ötlábú borjúnak is kapaszkodnia kell a publicitásért", így "a jó kampány olyan, mint egy szimfónia, amely elementáris hatást vált ki az emberekben".

Kismarjai Sándor szerint (Megélhetési szavazatszerzők, Magyar Nemzet, 2002. február 20.) "jól kezdődik ez az odamondogatós kampány. Ahogyan Magyar Bálint kifejtette: 'egyenes beszéd, beszédes képek' jellemzik. Becsületes mondanivalóval rendelkezik például az az alkotás, amely az SZDSZ honlapján látható. A fotóra Orbán Viktor van montírozva. A miniszterelnök egy rács mögött áll, az egyenes szöveg pedig a következő: 'van olyan pillanat, amit személyesen kell átélnie'. Ez a tisztességes választási küzdelem liberális módja. Börtönbe az ellenséggel! Likvidálni! Akár az ötvenes években. Geszti Péter és csapata ötletekben most is kifogyhatatlan. Ténykedésük eredményeként hülyéskedéssé lesz a politika. Így nyilvánulnak meg az 'igazi rendszerváltók'. Egyszerű rímek, alpári kifejezések, szép színes fotográfiák. Akár az oviban vagy valamelyik női magazin huszadik oldalán. 'Válts stílust!' - hirdetik. Vajon ez lenne a hangnem, amire várunk? Olyan vezetőkre van szükségünk, akik 'lének' nevezik a pénzt, akik úgy váltanak kormányt, akár alsógatyát? (SZDSZ-es plakátfelirat: 'Tele van? Tedd szabaddá! Válts alsót, válts kormányt!') A szabad madarak újabban idegen tollakkal is ékeskednek (Kuncze: Vessünk gátat a lopásnak). Az alapmondatként elhangzó, sokszor idézett 'Válts stílust' felszólítás például, feltehetőleg, az Organon nevű fogamzásgátló hirdetéseiből ered (törvény által védett!), de egyes cégek és alapítványok elnevezései is megjelennek a kampányban (ebben az esetben nem büntethető maga a plágium, csak a jó hírnév megrontásáért lehet perelni). Olvasható például a Kuncze-féle kampánynyitó táblán a kaposvári Lop-Stop Vagyonvédelmi Kft. neve, de a baráti szocialisták szlogen szótárába is bekerült az a 'Ma van holnap' jelmondat, amely egy szexuális tanácsadással foglalkozó alapítvány elnevezéséből származik (a szervezetet egy fogamzásgátló szer honlapján hirdetik). Annak az embernek a pártja, aki egykor a megélhetési bűnözés fogalmát kiötlötte, most megélhetési szavazatszerzővé vált. Már nem akarja az egész társadalmat megszólítani, csak azt a kis huszadnyi részt, akik fogékonyak - mire is? A szemétkedésre. Meg sem próbálja bemutatni a liberális programot (talán nincs is olyan), az ellenfelek lejáratására törekszik csupán. Az ígérgetés fegyverét az SZDSZ - úgy tűnik - a 'nagy testvérnek' adta át.