Orbán a Benes-dekrétumokról

Nincs itt különösebb teendő, mindenkinek higgadtan, nyugodtan be kell látnia, hogy vannak olyan kérdések, amelyeknek politikán túli értelmük és mélységük is van. A kollektív bűnösség olyan találmány, amelynek nincsen helye a XXI. században - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, újságírók előtt. Orbán Viktor szerint a benesi dekrétumokban lefektetett kollektív bűnösség gondolata testidegen az európai egyesülés eszméjétől. - A magyar kormány álláspontja világos. Mi mindig, mindenhol, minden kérdésben az emberi méltóság oldalán állunk, akkor is, ha ez közvetlenül érint bennünket és akkor is, ha nem - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a benesi dekrétumok kérdése a tízmilliónyi magyarországi magyart és sokszázezer határon túli magyart egyaránt érint.
Nincs itt különösebb teendő, mindenkinek higgadtan, nyugodtan be kell látnia, hogy vannak olyan kérdések, amelyeknek politikán túli értelmük és mélységük is van. A kollektív bűnösség olyan találmány, amelynek nincsen helye a XXI. században - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, újságírók előtt. Orbán Viktor szerint a benesi dekrétumokban lefektetett kollektív bűnösség gondolata testidegen az európai egyesülés eszméjétől. - A magyar kormány álláspontja világos. Mi mindig, mindenhol, minden kérdésben az emberi méltóság oldalán állunk, akkor is, ha ez közvetlenül érint bennünket és akkor is, ha nem - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: a benesi dekrétumok kérdése a tízmilliónyi magyarországi magyart és sokszázezer határon túli magyart egyaránt érint.

Szerda reggelre összehívta a parlament külügyi bizottságának rendkívüli ülését Szent-Iványi István, a testület elnöke a Visegrádi kormányfői csúcs elmaradása miatt. A bizottság SZDSZ-es elnöke elmondta: a testületi ülés egyetlen napirendi pontja és tárgya Orbán Viktor, a Benes-dekrétumokat érintő kijelentései és az azt követően előállt külpolitikai helyzet megvitatása lesz. Szent-Iványi István úgy ítéli meg, hogy súlyos külpolitikai kudarc érte Magyarországot. Szavai szerint Magyarország éppen egy nagyon fontos időpontban, a csatlakozási tárgyalások döntő szakaszában elszigetelődött. Hozzáfűzte: éppen akkor, amikor nagy szükség lenne arra hogy a Visegrádi országok egyeztetett állásponttal együtt lépjenek fel a közös érdekekért. A külügyi bizottság vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányfőnek be kellene fejeznie a Nastase-megállapodással kezdődött külpolitikai ámokfutását. (Napirend: 2002. február 23.)

A Lidové Noviny című cseh lap arra emlékeztetett (In: Varsó és Prága értelmezi Orbán szavait, Magyar Hírlap, 2002. február 22.), "hogy két hete még úgy tűnt, a visegrádi országok az európai uniós csatlakozás utolsó szakaszában közösen fognak fellépni Brüsszellel szemben. A finisben azonban minden kormány a legtöbbet szeretné kiharcolni állampolgárai számára. Nyilván ezért mondta a magyar kormányfő Brüsszelben, hogy országa nem kíván senkire sem várni - írja az 'Orbán támadása' című cikk. A lap szerint Orbán nagyobb kaliberű fegyverhez nyúlt, amikor bírálta Csehországot és Szlovákiát a Benes-dekrétumok miatt, lényegében mégis igaza van. 'A kitelepítésekről szóló dekrétumokat egyszer már az Európai Parlament is nem európainak és diszkriminatívnak minősítette. Strasbourgon kívül ezt állítják Bécsben és Münchenben is, s most Budapest is csatlakozott hozzájuk. Legfőbb ideje, hogy tegyünk valamit ezekkel a porosodó dokumentumokkal' - szögezi le a szerző. Orbán nyilatkozata a visegrádi csoportban nyilván szakadást jelent, ami egyébként az utóbbi hónapokban már körvonalazódott' - idézi az MTI a Hospodárské Noviny című cseh lapból Ladislav Cabada pilzeni politológust. Szerinte a miniszterelnök kampánymegfontolásokból is felhozhatta a témát. Az újság emlékeztet rá, hogy a magyar politikusok és történészek eddig is elítélték a Benes-dekrétumokat, de 'érvénytelenítésüket eddig hivatalosan csak a szélsőjobboldali MIÉP követelte'".

Milos Zeman cseh miniszterelnök a Mladá Fronta Dnes című prágai lapnak azt mondta (u.o.), "hogy egyetért ugyan az egykori antifasiszta szudétanémetek kárpótlásával, de ellenzi a kártérítést azok esetében, akik segítették a náci német diktatúrát. Zeman elképzelhetőnek tartja, hogy a német antifasisztáktól a csehek egyszer majd esetleg bocsánatot kérnek. A kormányfő leszögezte: számára a Benes-dekrétumok ügye le van zárva, s erről tovább nem hajlandó vitatkozni. Zeman az interjúban egy oldalvágással az osztrák Szabadságpárt egyik vezéralakját, Jörg Haidert is Hitlerhez hasonlította: 'Meggyőződésem, hogy Haider úr nem a Cseh Köztársaság számára jelent veszélyt, hanem az EU-ra, éppen úgy, ahogyan Hitler veszélyeztette Európát'".

A Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Párt (ODS) azt szeretné (u.o.), "ha Csehország csatlakozási szerződése az EU-hoz biztosítékot adna Prágának arra nézve, hogy a második világháború után kialakult állapot nem lesz átértékelve. Klaus leszögezte, hogy pártja visszautasítja Orbán Viktor Benes-dekrétumokat érintő kijelentéseit. A külügyminiszter-helyettes megfontolásra érdemesnek tartja a javaslatot. Az ODS szerint Orbán kijelentése Csehszlovákia mindkét utódállamát veszélyezteti".

A Népszava újságírója szerint (Mélyponton, Népszava, 2002. február 23.) "a külpolitika sokak számára olyan, mint a foci, hiszen mintha mindenki értene hozzá. Orbán Viktor a minap kijelentette, Magyarország azt várja, hogy Csehország és Szlovákia az EU-csatlakozás után törli jogrendjéből a Benes-féle dekrétumokat. Tegnapi tévés interjújában pedig azt javasolta a csehországi magyaroknak, mivel magyarigazolvány nem illeti meg őket, igényeljenek magyar állampolgárságot, nem törődve avval, hogy ott élő honfitársaink esetleg elvesztenék cseh állampolgárságukat, ha felvennék a magyart. (Egyáltalán, milyen diplomáciai érzékkel megáldott miniszterelnök az, aki más ország állampolgárainak ad ilyenféle tanácsokat?) Miniszterelnökünk tehát forradalmi kijelentéseket tesz. Magyarországon 1990 után még egyetlen kormány sem vetette fel a benesi dekrétumok ügyét. Martonyi János külügyminiszter pedig mintegy két évvel ezelőtt kijelentette: a magyar kormány nem is óhajtja bolygatni a kérdést. (...) Martonyi óvatossága teljesen érthető, hiszen valóban kényes témáról van szó. Benes dekrétumai sötét kor emlékét idézik fel: Eduard Benes elnök 1945-46-ban kiadott rendeleteinek némelyike kollektív felelősséggel vádolta meg a szudétanémeteket és a magyarokat. Mintegy 80 ezer hazánkfiát telepítettek ki. Csehországban azonban mind a mai napig vitatéma, hogy a jelenlegi jogrendszernek mennyire részei a dekrétumok. Nos, ebben még az ottani jogászok sem értenek egyet, így már csak ezért sem a legbölcsebb dolog belesétálni ebbe a homályosan megvilágított utcába. Ezt még a németek és az osztrákok sem tették meg, akiket nálunk is kedvezőtlenebbül érintettek Benes dekrétumai: Schröder német és Schüssel osztrák kancellár is kijelentette: nem szabják Csehország és Szlovákia uniós csatlakozásának feltételéül a dekrétumok eltörlését. Akkor hát miért éppen Orbán Viktor vetette fel ezt a kérdést és miért pont most? Közelegnek a választások, így, úgy látszik, még ilyen kényes kérdéstől sem riad vissza. Kár, mert kijelentésével lényegében a visegrádi négyek kimúlását idézte elő: Zeman cseh, Dzurinda szlovák és Miller lengyel kormányfő tegnap jelezte, nem vesznek részt a V4-ek jövő pénteki csúcsán. A magyar kormányfő tehát nehezen begyógyítható sebet ejtett a cseh-magyar és a szlovák-magyar kapcsolatokon. A helyzet súlyos. Kárörömnek nincs helye, hiszen az ország nemzetközi megítéléséről van szó. Az erőt ideig óráig a határokon belül fel lehet mutatni. Kérdés, célszerű-e, de ezt most nem taglaljuk. Ám a határokon kívül a megfontolatlanságot gyorsan büntetik. Orbánnak tizenkét év diplomáciai erőfeszítéseit sikerült lerombolnia. Nem lesz könnyű az utódjaira hagyott mély árkokat befedni".

Várkonyi Tibor szerint (Szeszélyes diplomácia, Magyar Hírlap, 2002. február 25.) "fájdalmas egy országnak, ha külpolitikájában sorozatos kudarcok érik. Még fájdalmasabb, ha ez nem önhibáján kívül történik, nem mások tudatos ellenhúzásaiból, hanem miniszterelnökének - mondjuk így - ballépéseiből. Miként tanúi lehettünk ennek az elmúlt néhány hétben. A teljesség igénye nélkül, csupán a legfrissebb példák. Bostonban Orbán Viktor csak amúgy 'magánbeszélgetésben' megenged magának néhány barátságtalan kijelentést Oroszországról, amely ma is eurázsiai nagyhatalom, és amelynek együttműködését az Egyesült Államok, Európa, a világ keresi. Mindez annak az előestéjén történik, hogy a magyar külügyminiszter Moszkvában készül tárgyalni, így nem meglepő, ha hűvösen fogadják. Brüsszelben Orbán kettős hibát követ el. Lengyelországról, amely érzelmileg mindig közel állt hozzánk, több mint hűvösen beszélt: miért is várna az EU a magyar fölvétellel, mert netán Varsó, amely ugyan valamikor gazdaságilag megelőzött bennünket, de pillanatnyilag rosszabbul áll nálunk, még nem teljesen kész a csatlakozásra? Ugyanakkor tudni kell, hogy a negyvenmilliós Lengyelország Nyugat-Európának nemcsak piacként, hanem elsőrendű politikai megfontolásból is mindig fontos és érdekes volt. A magyar miniszterelnök - igaz, kérdésre válaszolva - erkölcsi magaslatról bírálta a cseheket és szlovákokat, amiért hibás történelmi szemléletből görcsösen ragaszkodnak az úgynevezett Benes-dekrétumokhoz. Hideg zuhanyként éri Orbán Viktort és diplomáciai beosztottait, hogy a visegrádi együttműködő társak ezek után éppen magyar elnökség idején visszautasítják a meghívást, lemondják a kormányfői találkozót. Teljes Budapest diplomácia fiaskójának sorozata".

Várkonyi szerint "még szomorúbb, hogy ezekben az ügyekben elméletileg két olyan tényező is jelen van, amelyekben morálisan a magyar külpolitikának igaza lehetne, ha kellő ügyességgel, tapintattal és hozzáértéssel lépne fel, ha nem indulatok vezetnék, mint belpolitikai tevékenységében. A státustörvény mint történelmi igazságtétel, a sokszor megtiport határon túli magyarság megvédésének eszköze szép gondolat, okos cselekedet is származhatna belőle, ha a külpolitika számba venné az érdekelt kormányok érzékenységét, a végrehajtásból származó hazai politikai nehézségeket, és nem türelmetlenül kezelné, körültekintő konzultációk nélkül. A Benes-dekrétumok érvénytelenítésének az igénye is jó erkölcsi fölfogásról tanúskodik. Külpolitikai aranyszabály azonban, hogy mindent a kellő időben, gondosan kiválasztott helyen és megfontoltan kell kimondani. Orbán Viktor ezt a követelményt hágta át, így érte őt és az országot is a kudarc".

Várkonyi szerint "ma már, hogy mindezen túl vagyunk, nem elég a lamentálás, inkább az okait érdemes kutatni. Könnyű volna arra a következtetésre jutni, hogy ez a fideszes politikai vezető réteg jeles professzoraitól kellő jogászi és politológiai fölkészítést kapott, de nem teljesen kielégítőt a világ ügyeinek gondos elemzésére, a nemzetközi kapcsolatok alakítására. Ezért viselkedik néha úgy, mint elefánt a porcelánboltban, partnereit úgy kezeli, mint itthoni politikai ellenfeleit, udvariatlanul bírálja őket, tekintet nélkül érzékenységükre. A helyenként nyegle diplomáciai szereplésnek egyik oka lehet Orbán Viktor egyénisége, jelleme is; akárcsak itthon, a nemzetközi porondon is minduntalan bizonyítania kell, hogy fiatal kora ellenére - vagy talán éppen ezért - ő egyenjogú egy George Bushsal, egy Jacque Chirackal, egy Gerhard Schröderrel. Úgy gondolhatja, megteheti azt, amit amazok nem, hogy kimondja, ami a szívén, az a száján. Sőt, éppen mert a kis Magyarország vezetője, jogosabban teheti meg. A mi öntudatunkat növeli, ha középhatalmi igénnyel - legalábbis itt Közép-Európában - főszereplők lehetünk, akikről mindig és mindenütt beszélnek. Ezek a föltételezések részleteikben igazak lehetnek, de még mindig adósak az igazi magyarázattal. Amelyet már csak azért is bajos teljességében megtalálni, mert csak részelemek kibogozására van mód. Közülük talán az áll a legközelebb a valósághoz, hogy ez a Fidesz-kormányzat a külpolitikáját éppen úgy kezeli, mint belpolitikai akcióit. Azzal a huszáros hévvel és lendülettel, mert mindent egyszerre és véglegesen akar, nincs szükség alaposan átgondolt és kidolgozott program követésére, gyorsabb és látványosabb sikereket hozhatnak a mozaikszerű elemekből összeállított, egymást filmszerű pergéssel követő piárakciók. Minimálbér-emelés, diákhitel, Széchenyi terv, majd ugyanez pluszban, olimpiarendezési igény; az a fontos, hogy ne legyen lélegzetvételnyi idő sem, mire a társadalom fölocsúdik, már újabb ötlet bombázza. Magára vessen az a szomszéd ország vagy távolabbi hatalom, amely alkalmatlan ennek az iramnak a követésére; mi cselekszünk, utazunk, ma itt, holnap ott, odahaza azt a látszatot keltjük, mintha a külvilág mindig velünk foglalkoznék. Ha aztán hibákat követünk el, azt is a hazai ellenzék nyakába kell varrni. Ha a külpolitikában járatos szocialista pártelnök higgadtan és jó szándékúan bírál, csak azt kell mondani rá, hogy 'vérlázító'".

Várkonyi úgy véli, hogy "igen, odahaza mindent meg lehet fogalmazni, a külföldi diplomáciai partner és ellenfél azonban máshoz szokott. A külpolitika, éppen mert országok érdekeiről van szó, nem elsöprő lendület és nem 'kormányváltásnál több, rendszerváltásnál kevesebb' jelszó dolga, hanem történelmileg kialakult hagyományoké, kultúrák ismeretéé, lavírozókészségé, nagyon sokszor ravaszságé is. Nem azé a győzelem, aki nagyobbat és meglepőbbet szól, hanem azé, aki leghatékonyabban tudja befolyásolni a döntésekben mérvadókat. Ez volt az, amiben Orbán Viktor eltévesztette a mértéket. Elérte azt, amit pedig elkerülni lett volna jobb; még azok is, akik egyébként a Benes-dekrétumok ügyében elvben vele értenének egyet, most inkább a megbántottak sértettségét tartják indokoltnak. Nagy kár. Nagy kár mindenekelőtt azért, mert ha magyar ügyet ér érdeksérelem, az nemcsak a kormány baja, hanem mindannyiunké. És nagy kár azért is, mert belpolitikai, választási megfontolásokat követve nem célszerű a diplomáciában szeszélyeskedni. Ezzel választókat nem lehet szerezni, viszont az ország megítélését kedvezőtlenül lehet befolyásolni".


A Mlada Fronta Dnes prágai lap szerint (In: Kereszttűzben a nemesi dekrétumok, Magyar Nemzet, 2002. február 25.) "a cseh politikusok azért nem érvényteleníthetik a Benes-dekrétumokat, mert nincs bátorságuk beismerni az egykori hibát és azt népükkel közölni. 'Politikusaink nem ezért nem érvényteleníthetik a Benes-dekrétumokat, mert az káoszt okozna a tulajdonosi kapcsolatokban. Nem érvénytelenítik őket, mert nincs bátorságuk beismerni a közös hibát és erről őszintén tájékoztatni nemzetüket. Nincs bátorságuk felnőtt emberként beszélni felnőttekkel. Gyerekek, akiknek még nincs meg az öntudatuk és a megfelelő neveltségük, s ezért sem tudják beismerni a hibát' - írja kommentárjában a legolvasottabb cseh napilap. A kommentár szerzője, Pavel Safr bírálja a Václav Klaus vezette Polgári Demokratikus Pártot, mert az egy olyan jogi normát szeretne beépíteni az uniós csatlakozási szerződésbe, amely Prágának garantálná a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét. Safr szerint ez a legjobb út ahhoz, hogy meggátolják Csehország felvételét az Európai Unióba. Safr nem zárja ki, hogy a történelmi körülményekre való tekintettel a cseh politikusok talán valóban őszintén hisznek abban, hogy jogos volt a nemzeti hovatartozás alapján történt vagyonelkobzás és ezt követően egy egész etnikai kisebbség véres elűzetése. 'Hál' istennek azonban ennek a hozzáállásnak nincsenek semmiféle szimpatizánsai az Európai Unió országaiban. Ott ezt egyszerűen népirtásnak nevezik. A népirtást pedig semmiféle történelmi körülmények vagy egy nemzet valamiféle politikai bűne sem igazolhatja'".

A Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap úgy véli (u.o.),"hogy Orbán Viktor Benes-dekrétumokat érintő brüsszeli kijelentései miatt a közép-európai együttműködésnek egyelőre vége szakadt. 'Orbán Viktor magyar kormányfő ugyanis Brüsszelben gyakorlatilag Csehország és Szlovákia uniós csatlakozása ellen lépett fel' - írja Petr Zavadil. Megjegyzi, hogy a cseh és a szlovák kormányfő erre reagálva mondták le részvételüket a csúcstalálkozón. 'Van itt azonban egy fogas kérdés. A Benes-dekrétumokhoz való cseh és szlovák ragaszkodással ugyanis hasonló a helyzet. Nacionalista megnyilvánulások, amelyek már több mint ötven éve szennyezik Közép-Európát, s lehetetlenné teszik a kölcsönösen előnyös együttműködést'".

Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint (u.o.) Václav Klaus javaslata ,"hogy tudniillik a benesi dekrétumok kerüljenek be a Csehország EU-felvételét rögzítő szerződésbe, olyan irányváltást jelent, amely beláthatatlan következményekkel járna a csatlakozási tárgyalásokra. Eddig ugyanis Prága igyekezett elválasztani utóbbit a benesi dekrétumok kérdésétől. Ez hosszú időn át sikerült is, mivel a nagy EU-tagállamok közül egyik sem kívánta feszegetni a témát, nehogy az megterhelje a bővítés folyamatát. Kormányzati szint alatt azonban érezhető volt a berzenkedés a megtestesült jogsértéssel szemben, amely alapvetően ellentmond az EU jogértelmezésének".

Orbán Viktor szerint (In: Prága Orbán botlásáról beszél, Népszabadság, 2002. február 25.) "a magyar kormány álláspontja világos. Mi mindig, mindenhol, minden kérdésben az emberi méltóság oldalán állunk, akkor is, ha ez közvetlenül érint bennünket, és akkor is, ha nem. (...) a benesi dekrétumok kérdése tízmilliónyi magyarországi magyart és sok százezer határon túli magyart egyaránt érint. A miniszterelnök arra kért Magyarországon mindenkit, a politikusokat és a politikán kívüli személyeket is, hogy véletlenül se tegyenek olyan nyilatkozatokat, amelyek szemben állnak Magyarország nemzeti érdekeivel vagy a kollektív bűnösség eszméje melletti állásfoglalásképpen értelmezhetők. (...) Magyarország az elmúlt tíz-egynéhány évben ügyesen csinálta, hogy nem emelte a kétoldalú kapcsolatok fő kérdésévé e témákat. Ez a jövőben sem áll a kormány szándékában, mert ez nem szlovák-magyar vagy cseh-magyar, hanem európai probléma, hiszen az emberi méltóság a legtágabban értelmezett emberi jogok területét érinti. Továbbra is meggyőződésem, hogy amikor a közép-európai országok belépnek az EU-ba, akkor a rossz történelmi korszakokhoz kötődő jogi maradványok egyszerűen elszáradnak, elporladnak és kimúlnak, akárcsak azok a rendszerek, amelyek létrehozták ezeket a teóriákat (...). Szerinte a magyar álláspont világos, tiszta, egyenes, becsületes és a magyar nemzeti érdekeknek megfelelő, s arra kért mindenkit, hogy támogassa azt".

Csurka István elmondta (u.o.), hogy "a Magyar Igazság és Élet Pártja is hibáztatja a miniszterelnököt a Benes-dekrétumok kapcsán tett kijelentéséért, csak éppen egészen más okból, mint a balliberálisok (...)a MIÉP azt rója fel a kormányfőnek, hogy nem fogalmazott elég határozottan".


Rónay Tamás szerint (Megérte?, Népszava, 2002. február 25.) "Orbán Viktornak alaposan sikerült felkavarnia Közép-Európának az utóbbi időben amúgy is sokat háborgó állóvizét avval a múlt szerdán elhangzott mondásával, mely szerint Magyarország azt várja, hogy töröljék Csehország és Szlovákia jogrendjéből a benesi dekrétumokat. Sokan talán lelkesen tapsolnak e kijelentés hallatán, mondván: végre akad valaki a magyar politikában, aki bátran beszél a honfitársainkat oly igazságtalanul érintő rendelkezésekről. Lelkendezésük annyiban érthető, hogy az egykori csehszlovák elnök által kiadott több mint száz jogszabályhalmaz valóban tartalmaz olyan megfogalmazásokat, amelyek sötét foltokat ejtettek a magyar történelmen. Egyik kitételében háborús bűnösökként, a náci birodalom kollaboránsaiként kezelte a magyar és német kisebbséget, ezért megfosztotta őket állampolgárságuktól és földjeiktől. Még mielőtt üdvrivalgásban törnénk ki Orbán mondatai hallatán, néhány dolgot azért érdemes tisztázni. Egyfelől senki sem gondolhatja komolyan, hogy több mint félszáz évvel a dekrétumok kibocsátása után Csehország és Szlovákia polgárai ma is náci kollaboránsokként tekintenek a magyarokra. Másrészről pedig még e két államban sincs egyetértés arról, hogy az említett dekrétumok mennyire részei a mai jogrendnek. Vagyis felettébb nagy vakmerőség 'kívülről' beleszólni két állam belső ügyeibe. Orbán ráadásul úttörő volt abban, hogy Szlovákiát is belevonta a Benes-dekrétumok ügyébe. Az sem mellékes, hogy ugyan Németországot és Ausztriát még kellemetlenebbül érintették az egykori csehszlovák államfő dekrétumai - mintegy hárommillió szudétanémetet utasítottak ki Csehszlovákiából -, a két ország kormányai nem kötötték Csehország és Szlovákia európai uniós csatlakozásához a vitatott rendeletek eltörlését. Sokatmondó, hogy ezt mindeddig csupán két politikus, a Kereszténydemokrata és a Keresztényszocialista Unió (CDU és CSU) közös kancellárjelöltje, Edmund Stoiber, valamint a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt korábbi vezetője, Jörg Haider szorgalmazta.
Noha a magyar kormány sokszor tünteti fel magát a határon túli magyarság oltalmazójaként, Orbán kijelentése a Magyar Koalíció Pártját is igen kellemetlenül érintette. Egyfajta hallgatólagos megállapodás volt ugyanis a szlovák kormányba bő három éve bekerült MKP és a koalíció többi pártja között arról, hogy a szlovákiai magyar párt nem feszegeti a dekrétumok kérdését. Orbán nagy vihart kavaró mondatainak időzítése is a lehető legszerencsétlenebb volt: mind Csehországban, mind Szlovákiában parlamenti választásokra készülnek, így minden külföldi bírálatra többszörös érzékenységgel reagálnak. Miniszterelnökünk ugyan utóbb valamelyest finomított kijelentésén, mondván, a 'kétoldalú kapcsolatok szintjén' sosem vetődött fel Eduard Benes dekrétumainak kérdése, de azt azért ő sem gondolhatja komolyan, hogy mindazt, amit az Európai Unió székhelyén, Brüsszelben mond a világ nyilvánossága előtt, függetleníteni lehet a kétoldalú viszonytól. Orbán nem kis bravúrt hajtott végre: egyetlen megnyilatkozásával több legyet ütött egy csapásra. Sikerült összevesznünk Pozsonnyal, Prágával, a jelek szerint Varsóval, s kellemetlen helyzetbe hozta a Magyar Koalíció Pártját. Felvetődik hát a kérdés: megérte?"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung tudósítója szerint (In: A dekrétumok ügye - a jelen, Magyar Hírlap, 2002. február 26.) "alighanem jóvátehetetlen kárt szenvedett a visegrádi csoport, ami azokat igazolja, akik kezdettől fogva tagadták a közép-európai összetartozás gondolatát. A német konzervatív újság cikkében ezt egyebek között azzal magyarázza, hogy a közös építkezés helyett megindult a versenyfutás a NATO- és az EU-tagságért. Az FAZ szerint a magyar miniszterelnök volt az, aki egy hét leforgása alatt szó szerint szétporlasztotta a visegrádi csoportot".

A Der Standard című liberális bécsi lap budapesti tudósítója úgy véli(u.o.), "hogy legalábbis a magyar választásokig jégre tették a regionális együttműködést. A lap kommentárjában úgy véli, hogy a szellemet végképp kiengedték a palackból, s a csúcs lemondása jelzi, milyen tartósa mérgező hatásuk van a Benes-dekrétumoknak, amelyek mindig felhasználhatók választási kampányokban".

A francia Le Figaro írása szerint (u.o.) "'Orbán újraválasztása érdekében tette magáévá a benesi dekrétumok eltörlésének követelését, vállalva a szomszédok elidegenítésének kockázatát, mivel szüksége van a szélsőséges MIÉP szavazóinak támogatására'. Az ötvenéves benesi dekrétumok kényes témájához 'Prágában, Budapesten és Bécsben egyaránt a következő választások perspektíváját szem előtt tartva folyamodtak a populista pártok', csakúgy, mint Szlovákiában, ahol ősszel tartják a voksolást. Edmund Stoiber CDU-CSU-kancellárjelölt is kampánytémává tette a kérdést".

A Gazeta Wyborcza című lengyel lap kommentárja szerint (u.o.) "a Benes-dekrétumok nem tartoznak a közép-európai történelem dicsőséges lapjai közé, ezt a csehek és szlovákok is tudják. Ám a konzervatív magyar miniszterelnök veszélyesen közeledett az osztrák populista Jörg Haiderhez, amikor a dekrétumok érvénytelenítéséhez kötötte a két ország EU-felvételét".

A Hospodárské Noviny című prágai lap azt állítja (u.o.), hogy Németország, Ausztria és Magyarország bizonyos módon a második világháború után kialakult állapotok revíziójára törekszik. '2002 telének az 1938-as télhez hasonló keserű íze van. Orbán Viktornak a Benes-dekrétumok érvénytelenítését követelő kijelentése nem véletlen elszólás volt, hanem a budapesti kormány következetes stratégiájának a része. Ennek hosszú távon az a célja - ahogy azt közvetetten maga Orbán is beismeri -, hogy felújítsák Magyarország ellenőrzését az 1940-es határokon belül eső területek felett'. (...) Prága sok tekintetben hasonló helyzetben van, mint 1938-ban volt, amikor a müncheni vagy a bécsi döntésnél nem támaszkodhatott teljes bizalommal a nyugati szövetségesekre. A megoldást olyan megállapodások jelenthetik, amelyek deklarálják, hogy a szudétanémetek és a magyarok tragédiájának elsődleges okait a náci Németország és szövetségeseinek politikájában kell keresni. Ezért a kártalanítás terheit is elsősorban Németországnak vagy Magyarországnak kellene viselnie, Lengyelország, Csehország, Szlovákia vagy Szlovénia jelképes részvétele mellett. Ezt a megállapodást még az uniós csatlakozás előtt kellene aláírni, s így végleg lezárni a kérdést".

A Právo című cseh baloldali lap jegyzetében úgy fogalmaz (u.o.) , hogy a magyar kormányfő a választások előtt 'elővette a nacionalista kártyát, s politikája sokban közeledett a szélsőséges nacionalista Csurka István nézeteihez, aki nyíltan követeli a határrevíziót. A lap szerint jelentősen meggyöngülhet Magyarország eddig igen erős tárgyalási pozícióját az Európai Unióval szemben".

A Mladá Fronta Dnesben, a legolvasottabb prágai lapban közölt publicisztika szerint (u.o.) "a cseh politikusok kiforgatták a magyar kormányfő szavait. 'Orbán nem követelte a Benes-dekrétumok érvénytelenítését, s ezt nem is szabta Csehország európai uniós csatlakozása feltételeként. A cseh nacionalisták azonban szent felháborodásukban módosították szavait, hogy könnyebben tudják bírálni' - írja a lapban Bohumil Dolezal, aki szerint helyes a Benes-dekrétumokat bírálni, mert azok embertelen és jogilag tarthatatlan normák".

A Novy Cas, a legnagyobb példányszámú szlovák napilap, úgy ítéli meg (u.o.), "hogy a magyar miniszterelnök a választási győzelem érdekében 'bármire képes, és a saját szavainak, cselekedeteinek lehetséges kedvezőtlen következményeire sincs tekintettel'".

Stier Gárbor szerint (Benes szelleme, Magyar Nemzet, 2002. február 26.) "előbb a határon túli kisebbségek anyaországi támogatásának, a magyar státustörvénynek az ügye korbácsolta fel egyes szomszédainknál a nacionalista érzelmeket, majd most a cseh-német viszonyt is üszkösödő sebként mérgező Benes-dekrétumok szelleme kísért. A kérdést Milos Zeman állította ismét az érdeklődés középpontjába, amikor az osztrák Profil című hetilapnak nyilatkozva 'Hitler ötödik hadoszlopának' minősítette a szudétanémeteket, akik számára így a hazaárulásért szokásos halálos ítélet helyett a kitelepítés még humánusnak is tekinthető. A cseh kormányfő cinikus szavai miatt Németországban és Ausztriában is hatalmas volt a felháborodás. Ez a hangulat körüllengte Joschka Fischer külügyminiszter - aki történetesen kitelepített budaörsi sváb szülők gyermeke - múlt heti prágai vizitjét is, hiszen a közben Arafatot és Haidert is Hitlerhez hasonlító Zeman csak annyiban próbálta mérsékelni kijelentését, hogy esetleg hajlandó lenne kárpótolni a kitelepített antifasiszta szudétanémeteket. A baloldali német koalíció és Günter Verheugen EU-bővítési biztos - a Közel-Keletet érintő otromba jelzők tisztázása felé terelve a figyelmet - már-már hajlott is elfogadni a gyenge prágai magyarázatot, ám a breslaui katlanból menekült sziléziai német családban született kancellárjelölt, Edmund Stoiber a társadalom nagy részének kemény bírálatába ütközött. Így visszavonulót fújtak, és immár kétséges Schröder német kancellár márciusi csehországi útja. Ebben a hangulatban kapta a problémakörrel vissza-visszatérően foglalkozó Európai Parlamentben egy másik, egykor közvetlenül érintett ország miniszterelnökeként a kérdést Orbán Viktor. Esze ágában sem volt tehát ezzel a kényes problémával előhozakodni. De ha már szóba került, felvetette, hogy a kollektív bűnösség elve belefér-e az európai jogok szellemébe. Ennyi, és nem több, amit aztán a hazai ellenzék nagy örömére Prágában és Pozsonyban alaposan felfújtak, a megjegyzésre hivatkozva bojkottálták a visegrádi csúcsot is. Ráadásul hatalmas öngólt rúgva, a kérdés felpörgetésével éppen e két fővárosban kapcsolják öszsze a Benes-dekrétumok ügyét a csatlakozással".

Stier szerint "Prága vagy Pozsony tüskés indulata azonban még valahogy logikusnak is tűnik, hiszen mint a prágai Mladá Fronta Dnes írta, politikusaik azért nem érvényteleníthetik a Benes-dekrétumokat, mert nincs bátorságuk beismerni az egykori hibát és azt népükkel közölni. Ezenkívül tudvalévő, hogy mindkét ország választások előtt áll, és a nacionalista húrok megpendítése a tapasztalatok alapján nagyon is kifizetődő. Érthetetlen ezzel szemben, hogy 'ámokfutásról, Visegrád szétveréséről' beszélve miért sorakozik fel az önös cseh és szlovák érvek mögé a hazai ellenzék, a választási kampány tárgyává silányítva a külpolitikát, semmibe véve a nemzeti érdekeket. Tudnia kéne, hogy éppen a magyar kormány volt az, amely igyekezett felébreszteni Csipkerózsika-álmából a V4-eket. Azt sem gondolhatja komolyan az ellenzék, hogy a XX. század olyan maradékait, mint a Benes-dekrétumok, magunkkal kellene cipelni a XXI. században is. Ha mégiscsak ezt tenné, azzal csupán azt igazolná, hogy maga is a múlt századból itt maradt kövület".

Horn Gyula egy reggeli tévéinterjúban azt mondta: (In: Újra elszabadultak a benesi indulatok, Magyar Nemzet, 2002. február 26.) "miniszterelnökként lényegét illetően azt nyilatkozta volna a Benes-dekrétumokról, mint Orbán Viktor".

Bayer Zsolt szerint (Új moralisták, farizeusok, Magyar Nemzet, 2002. február 26.) "lassan egy hete beszélünk azokról, és igen kevesen tudják, hogy mi is van bennük valójában. Igen kevesen ismerik a XX. század egyik legundorítóbb törvénygyűjteményét".

Bayer szerint "Kovács László, az MSZP elnöke egyenesen így fogalmazott: 'Sajnos várható volt, hogy egyszer elfogy a partnerországok vezetőinek türelme, s elegük lesz Orbán Viktornak a nemzetközi kapcsolatokban szokatlan, otromba stílusából.' Kovács hazudik. Mert hát mi történt valójában? Orbán Viktor előadást tartott az Európa Parlament külügyi bizottságában, majd ezután válaszolt az ott megjelent képviselők kérdéseire. Egy osztrák képviselő pedig megkérdezte a magyar miniszterelnököt, hogy mi a véleménye a benesi dekrétumokról. Hát ennyit arról, hogy Orbán 'felvetette a benesi dekrétumok ügyét'. És mit is mondott a magyar miniszterelnök? Azt, hogy eddig sem vetette fel és ezután sem fogja felvetni a kétoldalú kapcsolatok során a benesi dekrétumok ügyét. Azt azonban nyilvánvalónak tartja, hogy egy ilyen jogszabály, amely a XX. század legsötétebb időszakát idézi, magától el fog halni, amint Csehországot és Szlovákiát felveszik az unióba".

Bayer szerint" a Magyar Köztársaság mindenkori miniszterelnöke ennél diplomatikusabban nem beszélhet a benesi dekrétumokról, ha már egyszer nekiszegezik a kérdést. Ennek belátásához nem kell sem kormánypártinak, sem külpolitikusnak lenni. Ennek belátásához mindössze tisztességesnek és a magyar nemzeti érdekek iránt minimálisan elkötelezettnek kell(ene) lenni".

Aczél Endre szerint (Egyedül vagyunk, Népszabadság, 2002. február 27.) "sajátos mondanivaló felé tuszkolta tovább Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Benes-dekrétumokról folyó - és szomszédkapcsolatainkat erősen mérgező - vitát. 'Ha bántják a magyarokat vagy rájuk nézve sérelmes törvények vannak érvényben, akkor nekünk meg kell őket védeni' - mondta, mintha az egész ügy a határon túli (gyakorlatilag: szlovákiai) magyarság fenyegetettségéből nőtt volna ki. Ez se tárgyilag, se logikailag nem stimmel. Amit Orbán az Európa Parlamentben elmondott, azt egy osztrák néppárti képviselőnő kérdésére mondta el, nem pedig azért, mert a szlovákiai magyarokat bárki is bántaná vagy fenyegetné. A fenyegetettség érdekes állapota, mikor egy nemzeti közösség képviselői - a szlovákiai magyaroké - benn ülnek a kormányban. Arra nézve , hogy 'sérelmes törvények volnának érvényben' a magyarokkal szemben, én inkább Katona Tamás varsói magyar nagykövetnek hiszek, aki egy sajtóbeszélgetésen (idézi a hétfői Gazeta Wyborcza) kijelentette: 'noha a dekrétumok egyetlen cikkelye sincs érvényben, e dekrétumokat nem semmisítették meg, hatásuk ma is érezhető'. Függetlenül a fenti eltéréstől, mindketten úgy gondolják, hogy a magyar félelmeknek jó okuk van. Ismét a nagykövetet idézném. 'Van okunk félni. Ki tudja, hogy Milos Zeman (cseh) miniszterelnök Jörg Haider és Jasszer Arafat után nem hasonlítja-e Hitlerhez valamelyik magyar politikust? És van okunk tartani attól is, hogy vajon valaki valamilyen ürügygyel nem akar-e bennünket kitelepíteni Magyarországról?' Idáig jutottunk".

Aczél: "idézném e baljós magatartás mögöttes indítékának leírását. Szerzője az a cseh újságíró, Pavel Safr (Mlada Fronta Dnes), aki roppant kritikusan szemléli a cseh kormány és ellenzék magatartását, s akit ennél fogva kedvtelve idéznek idehaza. Ő írta: 'Nem más ez, mint szolgai igazodás a tömegpszichózishoz. A tömeget először meggyőzik, hogy fenyegetve van, aztán egy hősies gesztussal védelmükbe veszik.' Az újságíró ezzel az epésen pontos megjegyzéssel természetesen nem Orbánt, hanem a cseh jobboldal vezéralakját, Václav Klaust vette célba. A másik szélsőséget, ha úgy tetszik. Mert miközben Orbán - indirekt módon - az EU feladatává tenné, hogy e dekrétumok 'törlését' a cseh és szlovák belépés feltételének nyilvánítsa, Klaus azzal a feltétellel vinné csak be országát az EU-ba, hogy az EU 'honosítja' ugyanazokat a dekrétumokat. (Nehogy felboruljon a második világháború után kialakult rend, nehogy 'vagyonátrendezés' kezdődjék.) Az egyik ugyanolyan képtelenség, mint a másik. Az egyiktől az EU éppen olyan keményen zárkózik el, mint a másiktól. A két követelés mégis egymással rokon, puszta belpolitikai manőver ez is, az is: mindkét politikus hazafiságból kíván jelesre vizsgázni a közelgő választások előtt. Szükséges hozzátenni: hasonlóképp manőverezik Edmund Stoiber, bajor miniszterelnök, a Fidesz-kongresszus minapi vendége. Ő az, aki - Jörg Haidert nem számítva - folyamatosan napirenden tartja a Benes-dekrétumok ügyét. Németországban hamarosan választások lesznek, és a szudétáknak otthont adó Bajorország első embere - immár kancellárjelölt - természetesen lobbizik ennek a közösségnek a szavazataiért. De! Ellentétben 1998 késő nyarával, amikor Stoiber a cseh EU-csatlakozás megvétózásával fenyegette meg az épphogy hivatalba lépett Zeman-kormányt, ma a CSU-vezér tapintatosan kerüli az ilyesmit. Azaz nem létesít junktimot az EU-csatlakozás és a Benes-dekrétumok között, már csak azért sem, mert az akkori vétófenyegetőzés nem fizetődött ki: a CDU/CSU (Kohl) megbukott a választásokon. Orbán Viktor azonban épp azt mondta, hogy 'nagyon nehéz elgondolnia' a cseh és szlovák EU-tagságot, ha a Benes-dekrétumok fennmaradnak. Így túllépett a mai Stoiberen. Ez a cseh és (főként) szlovák sértettség fő oka. S ha hozzávesszük, hogy a magyar kormány sugalmazásai szerint a fel nem készült Lengyelország akár ki is hagyható az EU-bővítés első köréből, számolnunk kell a lengyel sértettséggel is, miáltal tapinthatóvá válik az egész 'visegrádi szindróma'. Egyedül vagyunk".

A pozsonyi Új Szó szerint (In: Szlovákiai magyar aggodalom az Orbán-nyilatkozat után, Magyar Hírlap, 2002. február 27.) "a benesi dekrétumok felemlegetésének időzítése miatt nehéz nem azt gondolni, hogy az Orbán-kijelentés igazi indítéka az áprilisi magyarországi választásokhoz kapcsolódik A napilap elemzője szerint 'a jelenleg fej-fej mellett haladó Fidesz és MSZP feltehetőleg pontosan felmérte, a választás kimenetelét az dönti el, ki mobilizálja nagyobb számban a jobboldali vagy baloldali szavazókat. Márpedig a mobilizáció leghatásosabb eszköze az érzelmi hatás növelése a választási kampányban. A Fidesz úgy gondolhatja, hogy a jobboldali feeling megerősítésével a mérleg nyelve feléjük billenhet. A benesi dekrétumokról elejtett mondat(ok) másra nem is lehetnek jók, mint a szomszédos országok radikális (politikai) hangulatának felkorbácsolására'".

A Lidové Noviny című cseh lap szerint (u.o.) "azzal vádolni Orbán Viktort, hogy szétverte a visegrádi együttműködést, nem jelent mást, mint felcserélni az okot az okozattal. 'Orbán Viktornak ugyanis nem éppen diplomatikus módszere és populizmusa ellenére sajnos igaza van. A mai Európában egész egyszerűen nincs helyük az olyan törvényeknek, amelyek a kollektív bűnösség elve alapján elveszik több millió állampolgár vagyonát', írja a lap kommentátora, Petruska Sustrová az Orbán Viktornak igaza van című cikkében".

Szent-Iványi István (SZDSZ) elmondta: (In: Pataky István: Szent-Iványi István vádol és elismer, Magyar Nemzet, 2002. február 27.) "nem változott a véleménye a dekrétumokkal kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök brüsszeli kijelentésének nem a tartalmát, hanem időzítését és helyszínét kifogásolja. (...) miután a dekrétumok a kollektív bűnösség elve alapján fogalmazódtak, nem egyeztethetők össze az EU jogrendjével. Jogfilozófiai kérdés ugyanakkor annak megítélése, hogy ezek a jogszabályok hatályosak-e vagy sem - vélte, hozzátéve: ez ügyben meg kell várni az Európai Unió hivatalos állásfoglalását, annál inkább is, mivel két EU-tag, Németország és Ausztria is érdekelt a mielőbbi rendezésben".

Avar János szerint (Bunkósbot a Benesből, Magyar Hírlap, 2002 február 27.) közkeletű vélemény, hogy "a miniszterelnök egyszerűen óvatlan, netán ügyetlen volt, amikor egy kérdésre felelve elvi fejtegetésbe bocsátkozott a Benes-dekrétumokról, mit sem törődve a prágai és pozsonyi érzékenységgel (ami persze azért varsói is, hiszen a lengyelek hajdan jóval több németet telepítettek át az új határokon). Ez ugyan feltételezi, hogy Orbánnak és külpolitikai tanácsadóinak vajmi kevés tudomásuk volt a már hónapok óta tartó szócsatáról az előbbiek és a német, osztrák jobboldal között, ami pedig már a berlini kormányt is kényszerhelyzetbe hozta. Tehát csupán elefánt volt a közép-európai porcelánboltban. Hogyne, Orbán máskor is hajlamos volt elhamarkodott kijelentésekre osztrák vircsaftról, forintfelértékelésről vagy éppen megfigyelésekről. Megesik ez más kormányfőkkel is. Bush, tokiói sajtóértekezletével piacpánikot okozott, mert összekeverte a devalváció és defláció szavakat (Reagant pedig nem győzték munkatársai utólag kiigazítani). Ám tartok tőle, hogy ennél akár rosszabb is lehet a helyzet, s nem merném kizárni: Orbán tudatosan teremtett szomszédsági feszültséget".

Szent-Iványi István úgy véli (In: Pataky István: Martonyi válasza a kampánybírálatra, Magyar Nemzet, 2002. február 28.), "a miniszterelnök tudatosan építette fel azt a politikát, amely 'az elidegenítésre épít'. Javasolta, hogy mielőbb legyen külügyminiszteri egyeztetés a visegrádiak között, erősödjön a parlamenti és a pártközi együttműködés".

Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) tiszteletbeli elnöke fontosnak tartotta felhívni a figyelmet arra a tényre (u.o.), "hogy a kollektív bűnösséget kimondó jogszabályok nem hatályosak, de érvényesek. Határozottan cáfolta azt a szocialista felvetést, amely szerint Orbán Viktor brüsszeli kijelentése nehéz helyzetbe hozta volna az MKP-t".

Orbán Viktor álláspontja szerint (u.o.) "a mindenkori magyar kormányfőnek világossá kell tennie, hogy Magyarország kormánya az emberi méltóság, az emberi jogok, az igazságosság, a korszerű európai eszmék oldalán áll, és ebből a nézőpontból foglal állást olyan kérdésekről, mint amilyen a Benes-dekrétum. 'Ez egy olyan szégyenletes eseménye a XX. századnak, ahol ismét mi, magyarok voltunk a fájdalmas és vesztes oldalon'".

Stier Gábor: (Ámokfutók, Magyar Nemzet, 2002. február 28.) "nem is tudom, mi lett volna, ha Orbán Viktor hibázik Brüsszelben! Ha az Európai Parlament német képviselőjének, Jürgen Schrödernek érzékeny témát, a Benes-dekrétumokat érintő kérdésére nem elvi és erkölcsi alapon nyugvó higgadt választ ad, reményét fejezve ki, hogy az ilyen törvények az uniós tagsággal szépen elporladnak. Ha netán jogos sérelemként felveti, hogy a kollektív bűnösség semmivel sem igazolható elve alapján kitelepített magyarok ötven év után sem kaptak nem hogy anyagi, de még erkölcsi kárpótlást sem. Akkor mit mondanának a most 'otromba stílust, külpolitikai ámokfutást' kiáltó ellenzéki politikusok és 'csődgondnokságról, felperzselt diplomáciai mezőről' cikkező szócsöveik? De minek is filozofálgatunk ezen, hiszen egyáltalán nem az a fontos, hogy mit mondott Orbán! Választások előtt állunk, és a hatalomszerzés vágya által hajtott szocialista és szabad demokrata politikusoknak most semmi sem drága. Még az sem, hogy miután - sokszor semmibe véve az ország nemzeti érdekeit - a kampány tárgyává silányították a külpolitikát, a kormányt vádolják meg ezzel".

Stier szerint "belpolitikai manőverezést emlegetnek a Benes-dekrétumok felmerülése mögött is. Az az apró tény ilyenkor nem számít, hogy nem a magyar miniszterelnök vetette fel az Európai Parlament külügyi bizottságában e kényes témát, csupán válaszolt egy kérdésre. Sebaj, ez az apró probléma is áthidalható. Csak azt kell sugallni, hogy Orbán - ravaszul összejátszva Béccsel és Münchennel - előre szólt a képviselőnek, hozza már szóba azt a kérdést, hátha a témára érzékeny csehek és szlovákok megsértődnek majd, és lemondják a visegrádi csúcsot, amelynek tető alá hozásán hetek óta munkálkodott a magyar diplomácia. Furcsa logika, de ez az ellenzék szigorúan szakmai érvekre támaszkodó politikusait és publicistáit nem zavarja!"

Milos Zeman cseh miniszterelnök (In: Tovább tart a vita a Benes-dekrétumokról, Népszava, 2002. március 1.) "a prágai közszolgálati rádiónak adott interjújában élesen bírálta Orbán Viktor Benes-dekrétumokat érintő kijelentéseit, s azt állította, hogy a magyar kormányfő beavatkozott Csehország és Szlovákia belügyeibe". Zeman ezért "felmentve érzi magát azon kötelezettség alól, hogy ne kommentálja a magyar jogrendet, például a kedvezménytörvényt. (...) Eddig úgy véltem, hogy legalább a visegrádi csoporton belül nem lenne jó, ha az egyik ország kormányfője egy másik ország jogrendjét minősítené' (...) 'Eddig elutasítottam, hogy a magyar jogrendről nyilatkozzak, amely például magába foglalja a nagyon vitatható külföldi magyarokról szóló törvényt, amelyet nemcsak szomszédos országok, hanem az EU is bírál".

Tamáska Péter szerint (Ellenségkép benesi felfogásban, Magyar Nemzet, 2002. március 2.) "a Nyugat egykori kedvencének, Prágának most végre szembe kell néznie múltjával, amely nem csak Hrabal gyöngéd barbárait rejti, hanem Skvorecky irigy és gonosz gyáváit is. A benesi dekrétumokról van szó, amelyek nyomán a huszita időket is megcsúfoló példátlan népirtás vette kezdetét.

Tamáska szerint "a benesi dekrétumok rendkívül megalázók voltak arra a két népre, amelyek évszázadok óta államalkotó népként éltek szülőföldjükön. Nemcsak a piros ceruzával bántak kegyetlenül a győztesek, de olyan népvándorlást és tömeges emberpusztítást idéztek elő, amely machiavellista szemléletükből táplálkozott: két év múlva az indiai császárság hindu és mohamedán részre osztásakor ugyanezt ismétlik meg az angolok".

Tamáska úgy véli "az ősszel választások lesznek szlovák földön. Olyan országban, ahol a zsarolás, a fenyegetés, a magyar alapítványok vagyonelkobzásának vágya a mindennapi politika része. A magyar közösség lélekszáma a tíz évvel ezelőttivel összevetve 50 ezer lélekkel kisebbedett meg, s a szlovák iskolapolitikának köszönhetően a felvidéki magyarok művelődési élete elparlagiasodik. Egyre több a vegyes házasság, divat szlováknak lenni. Miért ne lett volna igaza Orbán Viktornak, amikor udvariasan megemlítette a Magyarországon tabu témának számító benesi dekrétumokat? A mai helyzet eme rendeletek hatásának is eredője. Vagy csak a cseheknek szabad kárpótlást kérni a Kárpátaljáról 1938-39-ben visszatelepült állampolgárai részére a magyar államtól? S miért nem kérik ezt a szlovákoktól is, akik önállósodásuk után tízezrével űzték át a határon a szlovákiai cseh hivatalnokokat és tanárokat?"