Aláírások az olimpiáért

A különböző aláírásgyűjtési kampányokat a politikai szereplők Magyarországon a rendszerváltás óta előszeretettel használják fel mobilizációs és tematizációs eszközként. Ennek oka, hogy a hatályos magyar szabályozás nemzetközi összehasonlításban viszonylag kevés aláírás összegyűjtését teszi kötelezővé a népszavazás, illetve népi kezdeményezés kiírásához. A népszavazás és a népi kezdeményezés jogintézményeinek ilyetén szabályozása eredetileg azt a célt szolgálta volna, hogy az állampolgárok - például civil szervezetek által - mintegy a politikai pártokat megkerülve dönthessenek lényeges politikai kérdésekben. A népszavazásra a közvetlen demokrácia intézményeként, a képviseleti demokrácia intézményeinek kiegészítéseképp - nem pedig annak részeként - tekintettek a jogalkotók.Aláírások az olimpiáért

A különböző aláírásgyűjtési kampányokat a politikai szereplők Magyarországon a rendszerváltás óta előszeretettel használják fel mobilizációs és tematizációs eszközként. Ennek oka, hogy a hatályos magyar szabályozás nemzetközi összehasonlításban viszonylag kevés aláírás összegyűjtését teszi kötelezővé a népszavazás, illetve népi kezdeményezés kiírásához. A népszavazás és a népi kezdeményezés jogintézményeinek ilyetén szabályozása eredetileg azt a célt szolgálta volna, hogy az állampolgárok - például civil szervezetek által - mintegy a politikai pártokat megkerülve dönthessenek lényeges politikai kérdésekben. A népszavazásra a közvetlen demokrácia intézményeként, a képviseleti demokrácia intézményeinek kiegészítéseképp - nem pedig annak részeként - tekintettek a jogalkotók.

Hamar kiderült azonban, hogy a népszavazás és a népi kezdeményezés nyújtotta lehetőségeket is csak a politikai pártok képesek igazán hatékonyan kihasználni. Ennek egyik oka az Alkotmánybíróság jogértelmezési gyakorlata volt. Az Alkotmánybíróság ugyanis szűkítően értelmezte a közvetlen demokrácia intézményeire vonatkozó normákat; úgy vélte, hogy a népszavazás a hatalomgyakorlás kivételes módja, amely ráadásul számos kérdésre nem is vonatkozhat. A közvetlen demokrácia intézményeinek pártpolitikai dominanciája azért is következhetett be, mert a magyar civil szervezetek többnyire képtelen voltak arra, hogy kellő számú polgárt mobilizáljanak egy közérdeklődésre számot tartó kérdés ügyében.

Magyarországon 1989 óta csak pártok által kezdeményezett népszavazásokat tartottak meg. Ez azonban nem jelenti, hogy a pártok valamennyi ilyen kezdeményezése sikeres lett volna. Magának a népszavazásnak a megtartása nem is minden esetben volt az aláírásgyűjtési kampány igazi célja. A népszavazások megrendezéséért - vagy más célból indított - aláírásgyűjtéseknek a politikai szereplők számára alapvetően két értelmük lehet. Egyrészt, mobilizálják a polgárokat. A pártok joggal vélik úgy, hogy a közelgő választásokon könnyebb egy olyan polgár voksát megszerezniük, aki előzőleg már csatlakozott egy, az adott párt által kezdeményezett aláírásgyűjtéshez. Másrészt, az ilyen jellegű kampányok általában lényeges tematizációs szerepet is betöltenek. Az aláírásgyűjtési akciók sokáig a napirenden maradnak, és általában minden lényeges politikai aktort reagálásra kényszerítenek. A kampányt kezdeményező politikai párt az aláírásgyűjtés segítségével elérheti, hogy a politikai napirend középponti elemévé egy, általa kezdeményezett - s így vélhetően neki kedvező - téma váljon.

A fenti tényezők hatásának tudható be, hogy az országgyűlési választásokat megelőzően általában túltengnek a különböző aláírásgyűjtési akciók. Az 1990-es választásokat az úgynevezett "négyigenes" népszavazás előzte meg, amely nagyban hozzájárult az SZDSZ megerősödéséhez. 1997-ben mind a kormányoldal, mind az ellenzék saját népszavazási kérdésötletekkel állt elő. Végül a kormány által szorgalmazott népszavazást tartották meg, ám az ellenzéki akció napirend-befolyásoló hatása feltehetően nagyobb volt.

Úgy tűnik, a 2002-es választásokat is a polgárokat mobilizálásra felszólító, különböző célú aláírásgyűjtési kampányok előzik majd meg. Ismeretes, hogy az MSZP tavaly kezdeményezett népszavazást négy lazán kapcsolódó kérdésről. Miután azonban világossá vált, hogy a népszavazást nem lehetne az országgyűlési választások előtt megtartani, a szocialisták ejtették javaslatukat. 2002. elejének politikai napirendjére a kormánypártok által kezdeményezett, a 2012-es olimpia megrendezését támogató aláírásgyűjtési kampány gyakorol jelentős hatást.

Azon pártok, amelyek reagálni kényszerülnek egy aláírásgyűjtési kampányra, több opció közül választhatnak. Egyrészt, megkísérelhetik a népszavazási kezdeményezést ab ovo ellenezni. Vagyis: nyíltan a "nem" oldalra állhatnak egy adott kezdeményezésben. Az olimpia megrendezésének kapcsán ez az út nem tűnt járhatónak az ellenzéki pártok számára, hiszen az olimpia megrendezésének ötlete vélhetően igen népszerű gondolat. Ráadásul a Fidesz mindezidáig sikerrel tüntette fel az olimpia megrendezésének javaslatát mint "össz-nemzeti" kérdést. Így a kezdeményezés ellenzői nem csupán az eleve népszerűtlenebb oldalra kerületek volna, de kiszorultak volna a nemzeti konszenzusból is.

Másik lehetőség, amellyel a reagálók élhetnek, a kezdeményezés explicit támogatása. Ez veszélyes fegyver lehet. A reagáló számára szerencsés esetben a kezdeményezés - azáltal, hogy valamennyi lényeges politikai szereplő támogatja - depolitizálódhat. Fennáll azonban az a lehetőség is, hogy ez nem következik be; a kezdeményezés továbbra is fontos politikai kérdés marad. Ebben az esetben a reagáló a támogatással megfosztja saját magát attól a lehetőségtől, hogy az ügyben markáns álláspontot képviseljen. A reagáló ez ellen legfeljebb úgy védekezhet, hogy megpróbálja "elorozni" a kezdeményezést: azt állítja, hogy ez igazából az ő javaslata, és igyekszik az eredeti kezdeményezőnél hatékonyabban kampányolni a javaslat mellett. Ez igen rizikós, és igen nagy energia-befektetést igénylő stratégia.

A reagáló harmadik lehetősége a kezdeményezés negligálása, és ezzel együtt alternatív tematizációs javaslatok felvetése. Ez az ún. "no comment" stratégia, amelynek segítségével a reagáló a reakció hiányával próbálja az ügy jelentőségét csökkenteni, s egyben egy másik - általa kezdeményezett - témára a figyelmet felhívni. A "no comment" stratégiáról korábbi elemzéseinkben hosszasan írtunk, így e helyütt csak azt jegyezzük meg, hogy aláírásgyűjtési kampányok esetén is csak olyan politikai erők alkalmazhatják sikerrel, amelyek elég erősek ahhoz, hogy kezdeményezésüket önállóan - az eredeti kezdeményezés jelenléte ellenében - feljuttassák a napirendre.

Végül, a reagáló megkísérelheti delegitimálni a kezdeményezést. Ezt a stratégiát követi jelenleg az SZDSZ, amely a minap felvetette: a NOB rendelkezéseivel ellentétes, hogy politikai célokra használják fel az olimpia ügyét. A delegitimáló törekvések értelme, hogy lehetőséget ad a reagálónak arra, hogy a kezdeményezést ne tartalmi, hanem formai szempontból bírálja. Vagyis, anélkül válhasson a konkrét kezdeményezés ellenzőjévé, hogy elutasítaná a kezdeményezés tartalmát.

Megítélésünk szerint az SZDSZ által alkalmazott delegitimáló stratégia nem lesz különösebben sikeres, mert viszonylag gyengék azok az érvek, amelyeket az SZDSZ a kezdeményezés illegitim volta mellett felhoz. A stratégia mindazonáltal alkalmat adott a szabad demokratáknak, hogy köztes megoldást találjanak a kezdeményezés támogatása és határozott ellenzése között. Amennyiben ez volt a párt célja, akkor a delegitimáló stratégia e cél eléréséhez adekvát eszköznek bizonyulhat.