Az elmaradt reform miniszterei (Kormányértékelés: egészségügyi miniszterek)
Intézetünk a Magyar Hírlappal közösen értékelte a minisztériumok tevékenységét 2002. február 8-a és 28-a között.
Kétszeresen is kemény fába kellett vágnia a fejszéjét annak, aki ebben a ciklusban elvállalta az egészségügyi miniszteri tisztséget. Először is az egészségügy súlyos problémáinak megoldatlansága, másrészt a Fidesz választási ígéretei keltette várakozások a kormány egyik legnehezebb posztjává avatták a tárcát. A feladatra két személy is vállalkozott, a beígért nagyszabású reform azonban elmaradt.
Kevés adat beszél szemléletesebben az ország átfogó egészségi állapotáról, mint a születéskor várható élettartam. Ezek szerint 1999-ben Magyarországon a születéskor várható élettartam a férfiak esetében 66,3 év. Összehasonlításul: Svédország: 76,7, Ausztria: 74,8, Nagy-Britannia: 74,3; de még a volt szocialista országok egy része is jobb eredményt mutat, mint Magyarország: Csehország: 71,1, Lengyelország: 68,9 és Szlovákia: 68,6. A nők várható élettartama körülbelül öt évvel marad el a nyugat-európai átlagtól.
Ilyen körülmények között természetes, hogy négy évvel ezelőtt - a közbiztonság kérdése mellett - a Fidesz kampányának fókuszába az egészségügy került. Az ígéretek között szerepelt a biztosítási rendszer reformja, az egészségügyi dolgozók bérének duplájára emelése és a sürgősségi osztályok kialakítása a megyei és a nagyobb városi kórházakban.
Nem okozott meglepetést, hogy a kormányalakításnál Gógl Árpád kapta meg az egészségügy irányítását. A Magyar Orvosi Kamara elnökeként tevékenykedő Gógl a rendszerváltozás óta a Fideszt támogatta, 1994-ben képviselőjelölt a párt színeiben. Akkor még nem nyert, de a legutóbbi választáson az országos lista nyolcadik helyéről jut a parlamentbe. Ez a megtisztelő hely nem véletlen, Góglnak komoly szerepe volt az orvostársadalom jelentős részének a Fidesz mellé állításában. Pozíciója mégsem volt erős a kormányban. Ezt támasztja alá, hogy a költségvetési vitákban nem volt képes kiharcolni az általa megígért béremelések fedezetét, de még államtitkárát, Pusztai Erzsébetet is a feje felett átnyúlva váltották le.
Gógl miniszteri időszakára esett a praxistörvény elfogadása. (Emlékezetes színjáték közepette: a kisgazda-képviselők tüntető távolmaradása miatt a törvény első szavazása eredménytelenül végződött.) Az egészségügy tulajdonosi szerkezetének szükséges átalakításában azonban nem jelentett áttörést a törvény. A beígért béremelések elmaradtak, sőt Gógl minisztersége alatt az egészségügyben dolgozók keresete az országos átlagfizetés 90 százalékáról annak 84 százalékára esett. A nyilvános szereplést érezhetően nem kedvelő miniszter még abból a kezdeményezéséből is presztízsveszteséggel került ki, amikor egyszeri támogatást sikerült kiharcolnia az egészségügyben dolgozóknak.
Mikola István 2001. január 1-jén vette át Gógl hivatalát. Az új miniszter sokkal határozottabban lépett fel, mint elődje, bár politikai hátországa elődjénél lényegesen kevésbé tűnt stabilnak. Mikola a rendszerváltás idején még a Hazafias Népfront alelnöke volt, később a Kereszténydemokrata Néppárthoz kerül közel, Surján László miniszteri biztossá nevezi ki, de a kisgazdákat is segítette 1995-1996 táján programjuk kimunkálásában. A kormányba az Országos Vérellátó Szolgálat éléről került.
Az új miniszter elszántságát mi sem jelezte jobban, mint hogy tevékenységét a minisztérium vezetésének jelentős átalakításával kezdte, és sikerült megakadályoznia a tárcafeladatok egy részének átvitelét az elődje által megálmodott Nemzeti Egészség Közhasznú Társaságba. Mikola határozott elképzelésekkel látott munkához, melyek érintették a privatizációt, az eszközamortizáció elismertetését és mindenekelőtt a forrásbővítést.
A miniszter első komoly konfliktusára már tavasszal sor került. Az amúgy mindig fegyelmezett Fidesz-frakció a plenáris ülésen leszavazta Mikola úgynevezett "salátatörvény"-tervezetének néhány passzusát. Az eset szinte példa nélküli, a javaslatra, amit a kormány támogatott, még a miniszterek közül is többen nemmel szavaztak. A fellázadt képviselők kifogásolták a miniszter stílusát, kompromisszumképtelenségét. A hírek szerint a parlamenti sérelem után Mikola benyújtotta lemondását, Orbán mégsem őt, hanem Horváth Zsolt és Frajna Imre államtitkárokat mentette fel. Az ügy hátterében feltehetőleg érdeksérelem állt: a vezető kormánypárt tagjainak nem tetszett, hogy az új miniszter függetlenítette az egészségpolitikát a párttól, és ezzel összeütközésbe került a Fidesz olyan meghatározó, az egészségügyben érdekelt politikusaival, mint Frajna Imre és Selmeczi Gabriella.
Ekkortól kezdve Mikola konfliktusról konfliktusra haladt előre. Először a gyógyszerészekkel különbözött össze a gyógyszerárrésekre vonatkozó rendelete miatt, majd a Magyar Orvosi Kamarával a túlórák honorálásával kapcsolatban, de ellenállásba ütközött a "kórház-privatizációs" törvény javaslata is.
A népegészségügyi program meghirdetéséhez vagy az ingyenes fogászati kezelés körének kiterjesztéséhez hasonló pozitív kezdeményezések ellenére Mikola népszerűsége véglegesen megingott, amikor tavaly ősszel saját öccsét emlékéremmel tüntette ki. A közvélemény nem fogadta el a kitüntetés jogosságának indoklását és stílusát, a kezdetben a kormány átlagánál népszerűbb miniszter jelenleg a politikusok népszerűségi listájának alsó harmadban található.
A miniszter autonóm, önjáró személyisége és szabadszájúsága sok fejtörést okozott a kormánynak. Több ízben előfordult, hogy Mikola István az egyébként fegyelmezetten és egységesen kommunikáló kormánnyal ellentétes véleményt fogalmazott meg, vagy éppen "elszólta" magát. A szeptember 11-ei terrortámadást követően az egész kormány arra törekedett, hogy megnyugtassa a közvéleményt: Magyarországot nem fenyegeti veszély. Mikola István azonban egy rossz pillanatában úgy nyilatkozott, hogy hazánknak is fel kell készülni egy esetleges biológiai vagy vegyi terrortámadásra. Ezzel gyakorlatilag felborította a kormány "nyugtató" kommunikációját, Orbán Viktor és Martonyi János kénytelen volt magyarázkodni az egészségügyi miniszter kijelentése miatt. A másik kirívó eset az Orbán-Nastase-megállapodás kapcsán történt. Miközben a kormány igyekezett biztosítani a közvéleményt arról, hogy nem várható nagyszámú romániai munkavállaló beáramlása, Mikola úgy nyilatkozott, hogy az egészségügy képes finanszírozni akár százezer romániai vendégmunkást is, sőt az általuk befizetett egészségügyi járulék még kifejezetten jót is tenne a magyar egészségügynek. A kijelentést kormányzati oldalon kínos hallgatás követte.
Sokan tanakodtak, miért nem válik meg a miniszterelnök a konfliktusok miatt egyre népszerűtlenebbé váló miniszterétől. A válasz egyszerű: a választások előtti minisztercsere ezen a kényes területen azt jelentené, hogy a Fidesz beismeri a kudarcot, és kénytelen a kampányban teljesen átengedni az egészségügy témáját az ellenzéknek.
Gógl Árpád és Mikola István gyakori szereplői voltak a híreknek, ám a szakterület kérdései igazán csak Mikola időszakában váltak a politikai napirendet domináló vitatémákká. Mindketten ugyanazokban az ügyekben szólaltak meg, és mindketten karakteres álláspontokat képviseltek. A négyszeres béremelés ígérete például, amely a kormányalakításkor hangzott el Gógl szájából, még 2002 elején is gyakran szerepel a kommentárokban. Az egészségügy mint a politikai verseny kiemelt, konfliktusos területe, azonban csak 2001-ben jelent meg a vezető hírekben.
Az egészségügyi reform kérdése - ahogy 1990 óta folyamatosan - a kormányváltás első percétől a napirenden volt. Kezdetben úgy tűnt, hogy a Fidesz szakpolitikusa és akkori államtitkára, Selmeczi Gabriella és Gógl Árpád között nincs mindenben egyetértés. 1998 októberében Selmeczi közölte, hogy az egészségügyi reform részeként 2001-re a jelenlegi egy helyett 3-4 egészségbiztosító látja majd el Magyarországon a finanszírozási feladatokat. Gógl nyilatkozataiban óvott az elhamarkodott piacosítástól, és inkább az állami rendszer megerősítését hangsúlyozta.
1999. február 8-án Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben napirend előtt mondott beszédében a kormány tervei között kiemelten beszélt az egészségügyi rendszer átalakításáról. Márciusban Járai Zsigmond pénzügyminiszter, Gógl Árpád és Selmeczi Gabriella egyeztette az egészségbiztosítási reform részletes tervét. A hírek szerint a tervezett reform lényege az lett volna, hogy a csökkenő állami szerepvállalás mellett a magántőkét is bevonják a betegellátásba, mégpedig oly módon, hogy a reform után is biztosított marad minden magyar állampolgár, s az átmenet nem ró majd többletterhet a költségvetésre.
Selmeczi Gabriella májusban a Lockheed-ügy miatt diszkreditálódott. Távozásával megszűnt a társadalombiztosításért felelős államtitkárság is, az 1998-ban "államosított" nyugdíj- és az egészségbiztosítási pénzügyi alapok pedig a pénzügyminiszter felügyelete alá kerültek. Az OEP - bár ezt még Gógl kezdeményezte - tavaly visszakerült az egészségügyi miniszterhez, és megszűnt a Pénzügyminisztériumban a tb-alapok felügyeletét ellátó politikai államtitkári poszt. Gógl egy másik támadási frontot is nyitott, bár egyes elemzők szerint nem önszántából: 2000 májusában felmentette Pusztai Erzsébetet politikai államtitkári tisztségéből. Az MNDP elnöke úgy vélte, leváltása mögött a Békejobb 2000-ben vállalt szerepe húzódott meg. Pusztai helyét Horváth Zsolt, a Fidesz képviselője vette át, akit aztán Mikola Benyhe Istvánra cserélt le.
Gógl Árpád azonban pürroszi győzelmet aratott. Az egészségügyi dolgozók szakszervezete, az EDDSZ 2000 nyarán aktivizálódott, egyre több támadás érte a minisztérium munkáját. Június 30-án az ország ötven városában tüntettek az egészségügyben dolgozók, majd július 17-én az EDDSZ az Alkotmánybírósághoz fordult, mert álláspontja szerint becsapták az egészségügyi dolgozókat, amikor a beígért 100 ezer forintos egyszeri juttatás helyett annak töredékét kapták.
2000 őszén a kétéves költségvetés tárgyalásakor már egyre több bírálat hangzott el. Az ellenzék kevesellte az egészségügyre fordított pénzt. Az EDDSZ pedig háromnapos sztrájkot tartott, amelynek végén tízezer ember vonult az Országgyűlés elé, hogy petíciót adjon át az Országgyűlés elnökének. Orbán Viktor ezután jelentette be, hogy Gógl helyét Mikola István, az Országos Vérellátó Szolgálat vezetője veszi át.
Az új miniszter december 18-án az egészségügyi bizottságban arról beszélt, hogy minőségbiztosítási rendszerrel, pluszforrások bevonásával és menedzserszemléletű működtetéssel akar rendet teremteni az egészségügyben. Mikola határozott fellépését sokan szimpátiával - vagy legalábbis érdeklődéssel fogadták -, ám arra kevesen számítottak, hogy 2001-ben az egészségügy a legélesebb szakpolitikai vitákat produkálja.
Mikola 2001-ben szinte mindenkivel szembe került. Májusban a Fidesz-MPP frakciójával támadt nézeteltérése, miután több fideszes szakpolitikus nem szavazta meg a miniszter által javasolt törvénymódosításokat. Sajtóhírek szerint május 8-án este Mikola a lemondását is felajánlotta, a miniszterelnök azonban ezt nem fogadta el. Helyette Frajna Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára és Horváth Zsolt, az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára távozott a kormányból. Mikola István a rá jellemző vehemenciával kapcsolódott be a dohányzásellenes kampányba. Elbocsátással fenyegette meg minisztériumának dohányzó munkatársait, amivel nem kis felzúdulást váltott ki az érintettek körében és a közvéleményben is.
Ősszel az orvoskamara, az EDDSZ és az ellenzéki pártok is össztüzet nyitottak a miniszterre. November 5-én Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje indított "ígéretoffenzívát". Bejelentette, hogy kormányra kerülésük esetén évente 100-150 milliárd forinttal többet fordítanak majd a költségvetésből az egészségügyre, mint a jelenlegi kormányzat. Medgyessy azt is jelezte, hogy első lépésben 50 százalékkal növelnék az egészségügyi dolgozók bérét.
Mikola igyekezett határozottan állni a sarat, sőt, olykor éppen túlzottan arrogáns viszontválaszai miatt kapott kritikákat. A miniszter a kamarával, a szakszervezettel és az ellenzéki pártokkal szemben is kitartóan állította, hogy a kórházak működőképesek, nincs válság vagy pánik az egészségügyben. A sajtó ennek ellenére biztosra vette Mikola felmentését. A miniszter azonban ismét maradt, mint ahogy az egészségügyi vita is állandósult. Legutóbb a kormány (2002. február 5-én) elfogadta az egészségügyi ellátórendszer konszolidációs programját. Ez az elkövetkező négy évben 606,8 milliárd forint befektetést igényel, amelyből 387,5 milliárdot fordítanának a bérek növelésére.
Leszavazások kora
Gógl Árpád országgyűlési bizottsági meghallgatásakor feladatai között említette többek között az egészségügyben dolgozók bérviszonyainak rendezését, a háziorvosi praxisok privatizációjának kidolgozását és megvalósítását, az országos intézetek rendszerének átalakítását, az egészségügy és szociális szféra teljes szétválasztását, valamint a sürgősségi és ügyeleti rendszer átszervezését, a vérellátás és a védőnői szolgálat megreformálását.
Sok feladatot vállalt tehát magára Gógl Árpád, de ezekből vajmi kevés valósult meg. A tárca által kidolgozott koncepciók gyökeresen megváltoztatták volna a magyar közgyógyellátás rendszerét, de a miniszter kormányon belüli támogatottsága nem érte el azt a szintet, hogy érvényesíteni tudta volna akaratát. Az is hamar kiderült, hogy a miniszter reformelképzelései nem mindenben egyeznek meg a Fidesz terveivel. Míg Gógl Árpád erős állami befolyást, addig a Fidesz inkább a magántőke és a nonprofit szféra erőteljesebb bevonását tartotta helyes iránynak. A Gógl Árpád által 1999 márciusában megfogalmazott, A nemzeti egészségfejlesztési és egészségügyi stratégia tézisei című dokumentum elvetette a több-biztosítós modellt. Helyette egy, a jelenlegi rendszerre hasonlító, az adóbevételekből több forráshoz jutó szisztémát képzelt el. A Lockheed-botrány miatt lemondott Selmeczi Gabriella távozásával végül a miniszter álláspontja diadalmaskodott. Ennek eredményeképpen 2001. januártól az Egészségbiztosítási Alap felügyelete közvetlenül az egészségügyi miniszterhez került, megszüntetve a Pénzügyminisztériumon belül működő, az alapot felügyelő politikai államtitkári posztot.
Mikola István szakmán belüli elfogadottsága jóval kisebb volt, mint elődjéé. Ez már hivatali idejének első hónapjaiban megmutatkozott a parlamentben. 2001 májusában az egészségügyi salátatörvényként aposztrofált törvényjavaslatának néhány fontos passzusát még a Fidesz-frakció is leszavazta.
A tárca az elmúlt ciklusban 18 törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé, a kormány által beterjesztett összes törvényjavaslat 4,1 százaléka származott a minisztériumtól. A tárca első nagy jelentőségű és nagy visszhangot kiváltó törvényjavaslata 1998 októberében született a nemdohányzók védelmében. A törvény az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jog értelmében meghatározott területre szorította vissza a dohányzást a középületekben. A parlamentben is sikert aratott, hiszen mindössze négyen szavaztak a törvény ellen.
Kiemelt kormányzati figyelemben részesült az úgynevezett praxistörvény megalkotása, amely első lépés lett volna a reformok, az egészségügy piacosítása irányába. A kormányon belüli hatalmi harc miatt azonban a törvényjavaslat útja tragikomikusra sikeredett. 1999. december 21-én az Országgyűlés a kisgazdaszavazatok hiánya miatt nem tudta elfogadni a javaslatot, miközben a törvény végrehajtási rendeletét már el is fogadták a kormányülésen. Ezért a miniszter két nap múlva újra benyújtotta a törvénytervezetet, ám azt vissza is kellett vonnia. Január 7-én egy újabb változatot nyújtott be a tárca, de ismét vissza kellett vonnia, mert még mindig nem volt meg a megfelelő kisgazda-támogatottság az elfogadásához. Az utolsó változat végül január 21-én került a parlament elé. Ekkor már Orbán Viktornak személyesen kellett nyomást gyakorolnia a kormánypárti képviselőkre, így nagy nehezen végül sikerült elfogadni a törvényt.
2000 júniusában hirdették ki a magzati élet védelméről szóló törvény módosítását. Ez a törvény az Alkotmánybíróság határozatának (48./1998. (XI. 23.) ABH) megfelelően próbálta meghatározni a súlyos válsághelyzet fogalmát, kibővítve egyúttal a Családvédelmi Szolgálat terhességmegszakítással kapcsolatos feladatainak körét.
2001. december 18-án fogadta el a parlament a 2001. évi CVII. törvényt az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról. A jogszabály alapján 2002 tavaszától - ha szabályozott formában is, de - lehetőség nyílik a kórházak privatizációjára. 2003-tól pedig szabadfoglalkozásúként dolgozhatnak a doktorok.
ahogyan a tárca látja:
Komplex népegészségügyi program indult, eddig mindenki csak beszélt arról, hogy kell egy ilyen, most megcsináltuk, működik, és hosszú távon garantált a működése. Megalkottuk a nemdohányzótörvényt, elértük a reklámtörvény szigorítását. Új védőoltásokat és új szűréseket vezettünk be. Elkészült a lakosság egészségi állapotának, egészségtudatos magatartásának felmérése. Javult az ellátáshoz való hozzáférés: visszaállítottuk a fogmegtartó kezelések ingyenességét, sürgősségi központok jöttek létre, és a ciklusban 13 új mentőállomásokat adtunk át, ezenkívül 8 új mentőállomás építése elkezdődött. Jó ütemben halad a gépkocsipark felújítása és a koraszülöttmentés rendszerbe szervezése.
Átszerveztük az Országos Egészségbiztosítási Pénztár irányítását, felszámoltuk a nem hatékony tb-önkormányzatot, egységesítettük az egészségpolitikát és a biztosításpolitikát. Megállítottuk az egészségügy forrásvesztését. Az egészségügyi kiadások az előző kormány alatt jelentős reálértékvesztést szenvedtek el, ebben a ciklusban folyamatosan nőtt a reálérték. A HBCS pont forintérték (a kórházak finanszírozásának alapértéke - a szerk.) az előző ciklusban az inflációt nem követte, ebben a ciklusban az inflációt meghaladó mértékben nőtt.
A polgári kormány megkezdte a bérek felzárkóztatását. A Horn-kormány alatt az egészségügyi bérek erősen leszakadtak a nemzetgazdasági átlagtól, most felzárkózás történt. A konszolidációs program elfogadásával az egészségügyi bérek jelentős növekedését vállalta a kormány. A konszolidációs program biztosítja az egészségügy hosszú távú fejlődését, a átalakulási (kórháztörvény - a szerk.) törvénnyel együtt pedig az egészségügy új pályára állását. A program kulcselemei: - fejlesztési program az intézmények szerkezeti átalakulásáért és a területi egyenlőtlenségek felszámolásáért, - az amortizációs költségek térítésének megoldásával a szektorsemlegesség biztosítása, és ezzel a biztonságos működés megoldása és a minőségjavító verseny gerjesztése az egészségügyben, - az egészségügyi bérek rendezése, - mindezekkel pedig tiszta, átlátható viszonyok teremtése, a hálapénz csökkentése.
A polgári kormány alatt fogadta el a parlament a praxistörvényt, és alkotta meg az intézményi törvényt, amely megteremti a szabályozott átalakulás és tőkebevonás lehetőségét az egészségügyben, az orvosok számára pedig a szabad foglalkozási státus lehetőségét.
EU-konformmá vált a szakképzési rendszer, bevezettük a rezidens rendszert. A szakmai kollégiumok az orvoskamarához kerültek, ezzel megerősödött a testület szakmai önigazgatása. Nőtt az országos intézetek szakmai szerepe. Átszerveztük a minőségügyet, létrehoztuk a Nemzeti Akkreditációs Testületet.
Hosszú távú megállapodást kötöttünk a gyógyszergyártókkal, ennek eredményeként vissza tudtuk szorítani az áremelkedést. A gyógyszertámogatásban tudományos bizonyítékokon alapuló értékelési, támogatási rendszert alakítottunk ki.
Más mondja:
Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikusa, a parlamenti szakbizottság elnöke:
1998 nyarán a szociális tárcától külön vált Egészségügyi Minisztérium új vezetése óriási bizalmi tőkével láthatott munkához. Az orvos kamarai elnökből miniszterré avanzsált Gógl Árpádtól harcos érdekvédelmi múltja és a kedvező gazdasági környezet miatt sokat vártak az egészségügyi dolgozók. Hamar csalódniuk kellett, mert a miniszter alkalmatlannak bizonyult feladatára, képtelen volt összehangolni az egymással versengő egészségpolitikai műhelyek elképzeléseit, ígéreteit nem teljesítette, és erőfeszítései kimerültek abban, hogy leállította az előző kormány által elkezdett világbanki fejlesztési programot, illetőleg töredékére zsugorította a röntgen- és altatógép-csere forrásait. Milliárdokat költöttek a sürgősségi ellátás fejlesztésére, és egészségfejlesztési kutatóbázisokra, de ennek hatása nem érvényesült az egészségügy teljesítőképességén. Az éves költségvetési alkukban az egészségügy rendre alul maradt, folyamatosan csökkent az egészségügyi közkiadások reálértéke. Ennek következtében konzerválódott az orvosok és a nővérek bérelmaradása.
Mikola István színre lépésével sem változott a kormányzat kaotikus és zavaros egészségpolitikai irányvonala, amely a tarthatatlan ígérgetés és fenyegetőzés keveréke volt anélkül, hogy átfogó, hosszú távra szóló átalakítás körvonalazódott volna. A ciklus második miniszterének agresszív stílusa, az egészségügyi szférát felbosszantó blöffjei hozzájárultak ahhoz, hogy az egészségügy az Orbán-kormány kudarcáldozatává vált. A Fidesz kormányzása idején az egészségügyben nem születtek maradandó értéket képviselő törvények. Szétzilálták az érdekegyeztetést. Az ellenzékkel még azokban a kérdésekben sem törekedtek megállapodásra, amelyek megoldása ciklushatárokon nyúlik vagy kétharmados szavazást igényelt volna.
Fontosabb törvények
1999. évi XLII. törvény a nem dohányzók védelméről, és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól
2000. évi LXXXVII. törvény a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról
2001. évi LXX. törvény az egészségügyet, a gyógyszerellátást, a szociális ellátást érintő egyes törvények jogharmonizációs célú, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól
2001. évi CVII. törvény az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról
Gógl Árpád (1998-2000)
1939. április 7-én született Komlón. 1963-ban végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, és itt dolgozott 1979-ig. Belgyógyászatból, gasztroenterológiából és klinikai farmakológiából tett szakvizsgát. PhD tudományos fokozatot is szerzett.
1979-ben helyezkedik el Székesfehérváron, a Fejér Megyei Szent György Kórházban, belgyógyászati osztályvezető főorvosként. Tudományos társaságok vezetésében is részt vesz, és néhány évig ő az elnöke a Gasztroenterológiai Szakmai Kollégiumnak. Emellett a Pécsi Orvostudományi Egyetem Továbbképző Központjának elnökeként és a Magyar Tudományos Akadémia választott közgyűlési képviselőjeként is tevékenykedik. 1994-1998-ig a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Innen kerül az egészségügyi miniszteri székbe. Nős, felesége ügyvéd, három gyermekük van.
Mikola István (2001. január 1.- )
1947-ben született Veszprémben. A SOTE-n 1972-ben szerzett általános orvosi diplomát, belgyógyász és infektológus szakorvosi vizsgát tett. Az USA-ban tanult egészségügyi szervezéstant és kórházi menedzsmentet. 1981 és 1990 között osztályvezető főorvos az ajkai kórházban, két évig az intézet igazgatója, majd öt éven át irányította a fővárosi Szent László Kórházat. 1991-92-ben a Népjóléti Minisztérium miniszteri biztosa, 1993-tól 1995-ig a Kanadai Egészségügyi Menedzserképző Intézet társigazgatója. 1995 és '97 között az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézete epidemiológiai osztályának tisztifőorvosa. 1997-től két évig a Nemzetközi Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója, ezt követően az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója. 2001. január elseje óta egészségügyi miniszter. Nős, három gyermek apja.
Gógl Árpád
- jelentős szakmai támogatottsága ellenére nem tudott megfelelni a várakozásoknak
- gyenge volt a kormányon belüli pozíciója,
- rosszul kommunikált mind a közvéleménnyel, mind minisztertársaival
Mikola István
- rendkívül erős a kormányon belüli pozíciója
- markánsan kommunikál, de gyakran hangoztat a kormányétól eltérő véleményt
- folyamatosan konfliktusba kerül a szakmával, az ellenzékkel, sőt a Fidesszel is
- határozott elképzelése van a szükséges változtatásokról, munkáját azonban állandó botrányok kísérik
A minisztérium
- politikai okokból elmaradtak a reformok
- az egészségügy lett a legsúlyosabb válságágazat
